• Tartalom

62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet

62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet

a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról1

2011.07.22.

A Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 101. §-a (1) bekezdésének e) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat-és hatásköréről szóló 164/2006 (VII. 28.) Korm. rendelet 3. §-a (5) bekezdésének e) pontja szerinti feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § Ezt a rendeletet kell alkalmazni a hivatásos állományú rendőr (a továbbiakban: rendőr) szolgálati tevékenységére, valamint a Rendőrség központi szervének, a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságoknak, a rendőrkapitányságoknak, a határrendészeti kirendeltségeknek, továbbá a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Rtv.) 4. §-a (3) bekezdésének alapján egyes feladatok ellátására létrehozott szerveinek (a továbbiakban együtt: rendőri szerv) működésére.

A rendőri feladatok ellátásának és az utasítás teljesítésének kötelezettsége

2. § (1) A rendőr szolgálati feladatait a jogszabályokban, illetve a jogszabályok alapján az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, a szervezeti és működési szabályzatban, illetve az ügyrendben, a munkaköri leírásban és az elöljárói rendelkezésekben meghatározottak szerint látja el.

(2) A Rendőrség feladatainak ellátását szolgálati ágakra, szolgálatokra és szakszolgálatokra lebontva kell megszervezni.

(3) A szolgálati ágak:

a) a bűnügyi szolgálati ág,

b) a közrendvédelmi szolgálati ág,

c) a közlekedésrendészeti szolgálati ág,

d) az igazgatásrendészeti szolgálati ág,

e) a személy- és objektumvédelmi szolgálati ág,

f) a határrendészeti szolgálati ág.

(4) A szolgálatok:

a) a terrorelhárító szolgálat,

c) a repülőtéri rendőri szolgálat,

d) a tűzszerész szolgálat,

e) a rendőri csapaterő,

f) az ügyeleti és védelmi igazgatási szolgálat,

g) az állami futárszolgálat,

h) a bevetési szolgálat.

(5) A szakszolgálatok:

a)2 gazdasági (közgazdasági, anyagi, ruházati, műszaki és információ technológiai) szakszolgálat,

b) humánigazgatási (személyügyi, fegyelmi, egészségügyi és pszichológiai, nyugdíj-megállapítási, oktatási, kiképzési, szervezési) szakszolgálat,

c)3 hivatali (titkársági, adatvédelmi, ügykezelési, nemzetközi, elemző-értékelő, stratégiai tervező, minőségügyi és innovációs, jogi, sajtó) szakszolgálat,

d) ellenőrzési szakszolgálat.

Intézkedési kötelezettség

3. § (1) Bűncselekmény vagy szabálysértés észlelése, valamint a közbiztonságot, a közrendet, az államhatár rendjét, a polgárok személyét vagy javait sértő vagy fenyegető veszélyhelyzet esetén, illetőleg ha ilyet hoznak tudomására, a rendőrt intézkedési kötelezettség terheli.

(2) A rendőr intézkedik olyan, a közbiztonságot fenyegető veszélyhelyzet elhárítására is, amely nem kizárólag a Rendőrség hatáskörébe tartozik, így különösen természeti vagy ipari katasztrófa színhelyén, súlyos fertőző betegség, fertőző állatbetegség észlelése, vagy elhagyott robbanó-, sugárzó vagy mérgező anyag, vagy pirotechnikai termék találása esetén. Ennek során értesíti az illetékes szervezeteket, lezárja a területet, megteszi a mentés elősegítése, a személy- és vagyonbiztonság érdekében szükséges halaszthatatlan intézkedéseket.

(3) Több, egy időben szükséges intézkedés közül először a súlyosabb sérelemmel fenyegető helyzetnek megfelelő intézkedést kell foganatosítani.

(4) A meghatározott szolgálati feladat végrehajtása során észlelt vagy tudomására jutott kisebb súlyú cselekmény esetén a rendőr meghatározott szolgálati feladatának teljesítését folytatja, a rendőri intézkedés szükségességét azonban haladéktalanul köteles jelenteni elöljárójának vagy a legközelebbi rendőri szerv ügyeletesének. A közbiztonságot, közrendet súlyosan veszélyeztető magatartás észlelése esetén intézkedést kell kezdeményeznie.

(5) Szolgálati feladat végrehajtása során a rendőr a részére kijelölt területet csak parancsra, vagy az elöljáró engedélye alapján, illetve végszükség esetén hagyhatja el. Az engedélykérés kivételesen mellőzhető, ha az elöljáró (a rendőri szerv ügyeletese) értesítésére nincs mód, és a működési terület elhagyásával járó intézkedés elmulasztása az élet- és vagyonbiztonságra, valamint a bűnüldözés érdekeire másként el nem hárítható hátrányt jelent.

(6) A rendőr szolgálaton kívül akkor intézkedik, ha kiképzett, egészséges, nincs szeszes italtól befolyásolt, gyógyszer vagy kábító hatású más szer miatti bódult állapotban, és

a) szolgálatban lévő rendőr nincs jelen, és az értesítésével járó késedelem, az intézkedés elmaradása a bűnüldözés érdekeire, az élet- és vagyonbiztonságra másként el nem hárítható hátrányt jelentene, vagy

b) a szolgálatban lévő rendőrnek kell segítséget nyújtani.

(7) A szolgálaton kívül fellépő rendőr intézkedése jogszerűségének elbírálására, a szolgálatban lévő rendőrre vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni. A rendőr fellépése előtt felméri, hogy rendelkezésére állnak-e azok az eszközök, amellyel a megkezdett intézkedését eredményesen be tudja fejezni, ha nem, úgy a szolgálati fellépése előtt segítséget kér.

A szolgálati fellépés módja

4. § (1) A rendőr az intézkedést – ha az a rendőri intézkedés eredményességét nem veszélyezteti – a napszaknak megfelelő köszönéssel, az intézkedés alá vont nemének, életkorának megfelelő megszólítással, ha egyenruhát visel tisztelgéssel, és a tervezett intézkedés megjelölése és célja, valamint neve és azonosító száma közlésével kezdi meg. Az intézkedő rendőr az intézkedés megkezdése előtt – ha az a rendőri intézkedés eredményességét nem veszélyezteti – szolgálati igazolványát vagy azonosító jelvényét is felmutatja.

(2) Ha az (1) bekezdés szerinti közlés, illetve a szolgálati igazolvány vagy az azonosító jelvény felmutatása a rendőri intézkedés eredményességét veszélyezteti, azt az intézkedést követően kell megtenni.

(3) Ha az intézkedés alá vont a rendőr felszólításának nem tesz eleget, az intézkedő rendőr „A törvény nevében!” felszólítással figyelmezteti, hogy szigorúbban lép fel.

(4) A rendőri intézkedés közben körültekintően kell eljárni. A rendőrnek arra kell törekednie, hogy megelőzze, hogy megtámadják, lefegyverezzék, figyelmét a szolgálati tevékenységtől elvonják, vagy lekötöttségét jogellenes cselekmény elkövetésére használják fel.

(5) A rendőri intézkedés eredményes befejezését szükség esetén segítség igénybevételével is biztosítani kell.

(6) Ha a rendőr az Rtv. V. fejezetében foglalt intézkedést vagy a VI. fejezetében foglalt kényszerítő eszközt alkalmaz, ezt követően az intézkedés alá vont személyt tájékoztatja az Rtv. szerinti panasztétel lehetőségéről.

(7) A rendőr részéről – szolgálati feladatai ellátása során – tilos a személyek bárminemű, így különösen nemi, faji vagy etnikai származás, vallás vagy világnézet, fogyatékosság, kor vagy szexuális irányultság alapján történő hátrányos megkülönböztetése.

(8) Az (1) bekezdés alkalmazása során a rendőri intézkedés eredményességét az ott meghatározott információk előzetes közlése, illetve a szolgálati igazolvány vagy az azonosító jelvény felmutatása akkor veszélyezteti, ha a közlés vagy a felmutatás időigénye az intézkedés megtételét lehetetlenné teszi, vagy annak eredményességét aránytalan mértékben veszélyezteti.

Segítség igénybevétele

5. § (1) A segítség igénybevételének kezdeményezésekor a rendőr ismerteti a felkérttel az igénybevétel célját és módját.

(2) Ha a felkért – a törvényben meghatározott eseteket kivéve – a segítség megadását megtagadja, fel kell hívni a figyelmét a jogkövetkezményekre, továbbá fel kell szólítani, hogy törvényi kötelességének tegyen eleget.

A rendőri intézkedés akadályai elhárításának közös szabályai

6. § (1) A rendőr intézkedése eredményességének érdekében, ha az intézkedését tárgy akadályozza, azt eltávolíthatja, vagy az akadályt más módon elháríthatja. Az akadály eltávolítása során úgy kell eljárni, hogy az eltávolítás a lehető legkisebb károkozással járjon, illetőleg a károkozás ne legyen aránytalan az elérni kívánt törvényes célhoz képest.

(2) Ha az akadály eltávolítása különleges szakértelmet igényel, szükség esetén a rendőr közreműködőt vesz igénybe.

(3) Ha az akadály keletkezése ismert személy jogellenes magatartásának következménye, a vétlen károsult részére a Rendőrség által teljesített kártalanítás, és a közreműködő részére kifizetett díj visszatérítése iránti igényt az akadály előidézőjével szemben a Rendőrség érvényesíti.

Titoktartási kötelezettség és a személyes adatok védelme

7. §4 A rendőr nem hozhatja jogosulatlanul másnak a tudomására a szolgálata során tudomására jutott minősített adatot, üzleti-, bank-, értékpapír, biztosítási vagy pénztártitkot. A rendőr köteles gondoskodni a szolgálati feladatának ellátása során tudomására jutott személyes adat védelméről, az adatvédelmi szabályok betartásáról.

II. Fejezet

A RENDŐRSÉG HATÁRRENDÉSZETI FELADATAI ELLÁTÁSÁNAK SZABÁLYAI

8. § A Rendőrség a határrendészeti feladatok végrehajtása során biztosítja az államhatár őrizetét, a határforgalom ellenőrzését, végzi az illegális migráció kezelésével összefüggő rendészeti és a határrend fenntartásával kapcsolatos feladatokat. A Rendőrség a feladatok végrehajtása érdekében járőr- és útlevélkezelői szolgálati formát szervez.

Államhatár őrzése

9. § Az államhatár őrzése (a továbbiakban: határőrizet) keretében a rendőr a határterületen az államhatár rendjét sértő vagy veszélyeztető cselekményeket megelőzi, felderíti, illetve megszakítja.

10. § A határőrizetet a határterületen folytatott folyamatos szolgálati tevékenységgel kell megvalósítani.

Határforgalom ellenőrzése

11. § (1) A határforgalom ellenőrzése során a rendőr a határforgalom számára megnyitott határátkelőhelyen vagy az ellenőrzésre kijelölt más helyen, a határátlépésnek az Európai Unió kötelező jogi aktusaiban és a jogszabályokban meghatározott feltételeit ellenőrzi.

(2) Határforgalom ellenőrzése céljából – a szolgálati helyre történő utazásával kapcsolatban – a szomszéd állam határát a magyar, valamint a Magyar Köztársaság államhatárát a szomszéd állam szolgálatot teljesítő határforgalom-ellenőrző állománya a nemzetközi szerződések szabályainak megfelelően lépheti át.

12. § (1) A határátkelőhelyen a rendőr a személyek, a birtokukban lévő járművek és tárgyak határforgalom-ellenőrzését és átléptetését – nemzetközi szerződés vagy jogszabály eltérő rendelkezésének hiányában – a határátkelőhelyre történő érkezés sorrendjében hajtja végre.

(2) Ha nemzetközi szerződés vagy jogszabály alapján, soron kívüli ellenőrzéssel történő határátlépésre jogosult személy vagy jármű vezetője határátlépési szándékát a határforgalom-ellenőrzést végző rendőrnek jelzi, vagy azt a rendőr észleli, a határforgalom-ellenőrzést soron kívül végre kell hajtani.

13. § (1) A határforgalom ellenőrzését végző rendőr a határforgalom ellenőrzése során a határátlépésre jelentkező személytől elkéri úti okmányát, továbbá a személy- és a járműforgalom, illetve a határátlépésre jelentkező személy birtokában lévő tárgy határforgalom-ellenőrzéséhez szükséges egyéb okmányokat.

(2) A határforgalom ellenőrzése során a határátlépésre jelentkező személy birtokában lévő jármű és tárgy átvizsgálásakor a határforgalom ellenőrzést végző rendőr szükség esetén felszólítja az üzemeltetőt vagy a fuvarozót, távollétükben a jármű vezetőjét a jármű utas-, motor-, csomag- és rakterének kinyitására, az ott található tárgyak ki- és berakodására, a csomag felnyitására. A vámzárral és egyéb vámbiztosító eszközzel ellátott raktér esetén az átvizsgálás csak az illetékes vámszervvel együttesen hajtható végre, kivéve, ha a lezárt szállítóeszközzel kapcsolatban bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel, és a szállítóeszköz kinyitása a hivatalos eljárás lefolytatásához szükséges, továbbá a késedelem veszélye miatt a vámhatóság intézkedését nem lehet megvárni.

(3) A határforgalom ellenőrzését végző rendőr a határátlépésre jelentkező személy és a birtokában lévő jármű ellenőrzését követően adhat engedélyt a határátlépésre.

14. § (1) A Rendőrség a határátlépésre jelentkező személy ellenőrzéséhez, az úti okmány, a határátlépésre jelentkező személy birtokában lévő jármű vagy tárgy vizsgálatához, a határátlépésre jelentkező személy, az útiokmány, a jármű és a tárgy adatait összevetheti az Rtv. 91/K. §-ában meghatározott nyilvántartások adataival, az ellenőrzéshez informatikai és más műszaki eszközöket vehet igénybe.

(2) A Rendőrség a határforgalom ellenőrzése során nemzetközi szerződés vagy az Európai Unió kötelező jogi aktusa eltérő rendelkezésének hiányában az államhatár átlépésére jelentkező személy bejegyzésre alkalmas úti okmányába és ezek mellékleteibe bejegyzi:

a) a határátlépés tényét (helyét, időpontját),

b) a határátlépés megtagadásának indokát,

c) a határátlépés feltételeinek ellenőrzése során tett intézkedést és annak indokát,

d) jogszabályban meghatározott adatokat.

(3) A Rendőrség, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodás időtartamára vonatkozó feltételek meglétét bizonyítja, úgy úti okmányába a határátkelőhelyen kívül, utólag is köteles bejegyezni a határátlépés tényét, helyét és időpontját, valamint ezzel egyidejűleg a harmadik országbeli állampolgár részére kiállítani a személyek határátlépésére irányadó szabályok közösségi kódexének (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) létrehozásáról szóló, 2006. március 15-i 562/2006/EK európai parlamenti és a tanácsi rendelet VIII. számú mellékletében meghatározott formanyomtatványt.

Mélységi ellenőrzés

15. § (1)5 A rendőr – önállóan vagy más hatóságokkal együttműködve – az ország területén jogellenesen tartózkodó személyek felderítése céljából, a külső határon lévő határterületen kívül mélységi ellenőrzést végez.

(2) A mélységi ellenőrzés nem irányulhat a határforgalom ellenőrzésére.

Államhatár rendjének fenntartása

16. § (1) A rendőr az államhatár rendjének fenntartását a határőrizeti tevékenységével biztosítja.

(2) A rendőr az államhatár rendjének fenntartása során:

a) az államhatár felmérésével, megjelölésével, a határjelek ellenőrzésével, karbantartásával, felújításával kapcsolatos munkák elvégzését felügyeli, a végrehajtást ellenőrzi, a határnyiladék tisztán tartását és a határjelek láthatóságát biztosítja,

b) a határút, a határvíz, a határvonalat keresztező közút, vasút és híd használatára vonatkozó szabályok betartását ellenőrzi

c) végzi a határterületen végzendő munkák hatósági engedélyezését, az engedélyben meghatározott feltételek betartását ellenőrzi,

d) jogszabályban és nemzetközi szerződésben meghatározott magatartási szabályok betartását ellenőrzi,

e) a határrend sértések, valamint a nemzetközi szerződés szerint határrendi esetnek minősülő eseményeket kivizsgálja, ellátja az ilyen esetek rendezésével kapcsolatos feladatokat,

f) jogszabályban és nemzetközi szerződésben meghatározott környezetvédelemi követelményeket betartja és betartatja,

g) nemzetközi szerződés alapján biztosítja a személyek és dolgok átadás-átvételét.

17. § A Rendőrség a határterületen az államhatár őrzése, valamint az államhatár rendjének fenntartása érdekében mozgást érzékelő és gátló, a terep megfigyelését segítő, valamint más határőrizeti berendezést, illetve műszaki-technikai eszközöket használhat.

A határátkelőhely rendje

18. § A határátkelőhely rendje az államhatár rendjének része, amely a határforgalomra, a határátkelőhelyen történő tartózkodásra vonatkozó előírások betartatása révén biztosítja:

a) a személyek, a járművek és a szállítmányok zavartalan, gyors és hatékony ellenőrzését,

b) a határforgalom és a közlekedés biztonságát,

c) a nemzetközi szerződésekben foglalt feladatok végrehajtását,

d) a határforgalom-ellenőrzésben részt vevő szervekkel a folyamatos együttműködést.

19. § (1)6 A határátkelőhely rendjét a határrendészeti kirendeltség, illetve ennek hiányában a rendőrkapitányság állapítja meg, amelyet írásban kell rögzíteni, és az illetékes rendőrfőkapitány hagyja jóvá.

(2) A határátkelőhely rendje tartalmazza:

a) a személyek és a járművek ellenőrzése és áthaladása biztosításának a rendjét,

b) az ellenőrzésre kijelölt helyeket,

c) az át nem léptethető személyek és járművek visszairányításának módját,

d) a személyek és a járművek mozgására, tartózkodására kijelölt helyeket,

e) a veszélyes szállítmányok ellenőrzésére szolgáló helyeket,

f) a szállítmányok fertőtlenítésére, illetve megsemmisítésére kijelölt helyeket,

g) a baleset-elhárítási szabályokat,

h) visszairányítás esetén a külföldi határátkelőhelyen való tartózkodási helyét,

i) az előállított, elfogott személy határátkelőhelyen történő biztonságos őrzésére kijelölt helyet.

(3) A határátkelőhely rendjére vonatkozó szabályokat, a határátkelőhelyen, magyar és angol nyelven, valamint a szomszéd ország hivatalos nyelvén, mindenki számára jól látható helyen el kell helyezni.

III. Fejezet

A RENDŐRI INTÉZKEDÉSEK VÉGREHAJTÁSÁNAK KÜLÖNÖS SZABÁLYAI

20. § (1) A rendőr az általa észlelt, vagy tudomására jutott és hivatalból üldözendő bűncselekményről – ha az elkövető ismert, annak megjelölésével – feljelentést tesz.

(2) A rendőr magánindítványra büntethető bűncselekmény észlelése esetén a feljelentés megtételére jogosult kérésére megadja a szükséges felvilágosítást.

(3) A rendőr a szándékos bűncselekmény elkövetésének helyszínén tetten ért vagy a menekülő tettest elfogja, ha erre nincs mód, haladéktalanul intézkedik az elfogása, és szükség esetén a helyszín biztosítása iránt.

21. § (1) A rendőr szabálysértés észlelése esetén feljelentést tesz, vagy jogszabály által meghatározott esetekben helyszíni bírságot szab ki. A rendőr figyelmeztetést csak azon szabálysértés esetén alkalmazhat, amely miatt helyszíni bírságot szabhat ki.

(2) A figyelmeztetés során a rendőr a szabálysértést elkövető személyt felszólítja a tevékenysége abbahagyására, és felhívja, hogy a jövőben tartózkodjon szabálysértés elkövetésétől.

(3) Ha a figyelmeztetés nem járt eredménnyel, a rendőr törvényben, illetve e rendeletben meghatározott további intézkedést tesz.

(4) Ha a közrend, közbiztonság, illetve a rendőr vagy más személy jogainak védelme indokolja, a figyelmeztetett személyt a rendőr igazoltatja és az Rtv. 29. §-ának (3) bekezdése szerint az adatait rögzíti, és az intézkedésről a hely, idő, ok megjelölésével jelentés tesz.

Eljárás helyszín biztosítása esetén

22. § (1) A helyszínbiztosítás az a rendőri tevékenység, amelyet a rendőr bűncselekmény vagy egyéb esemény (pl. baleset) helyszínén, a helyszíni szemle előtt, annak során, szükség esetén azt követően a helyszín őrzésére, lezárására, a nyomok biztosítására foganatosít.

(2) A helyszínt biztosító rendőr:

a) elsősegélyben részesíti vagy részesítteti azokat, akik az esemény során megsérültek vagy megbetegedtek, illetve más ok miatt segítségre szorulnak,

b) a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért elkövetőt elfogja, az eseményben érintetteket, az eseményt észlelőket feltartóztatja,

c) tanúkat visszatartja, és az illetéktelen személyeket a helyszínről eltávolítja,

d) a helyszínt körülhatárolja, eredeti állapotában megőrzi,

e) a közrendet zavaró cselekményeket, forgalmi torlódásokat megszünteti,

f) az eseményt közvetlen parancsnokának azonnal jelenti,

g) feljegyezi, hogy a sérültet milyen rendszámú mentő gépkocsival, hova szállították el,

h) nyomon üldözés lehetősége esetén az üldözést késedelem nélkül teljesíti,

i) a helyszínre megérkező szemlebizottság vezetőjének jelentést tesz.

(3) A helyszínről való bevonulása után a rendőr írásban jelenti, hogy:

a) kinek a felhívására vagy utasítására, mikor érkezett a helyszínre,

b) kiket talált a helyszínen,

c) milyen volt a helyszín állapota,

d) milyen intézkedéseket tett,

e) változásokat eszközöltek-e a helyszínen, ha igen, kik és miért, továbbá milyen nyomokat rögzített.

(4) A bűncselekmény vagy a baleset helyszínén életét vesztett, illetve súlyos és életveszélyes sérüléssel kórházba szállított személy közvetlen hozzátartozóját az ügyben eljáró rendőri szerv haladéktalanul értesíti. Ha gyermekkorú személy szenved sérülést, a Rendőrség – közvetlen hozzátartozó hiányában – a gondozó, annak sikertelensége esetén az illetékes gyermekvédelmi hatóság értesítését is megkísérli. A rendőr az ilyen értesítést megfelelő körültekintéssel és tapintattal teszi meg.

Eljárás közlekedési baleset helyszínén

23. § (1) Közlekedési baleset helyszínén a rendőr a helyszín biztosítására vonatkozó általános szabályok szerint jár el.

(2) Hatáskörébe nem tartozó ügyekben a rendőr a baleseti helyszínelőt értesíti. A baleseti helyszínelő kiérkezéséig a rendőr gondoskodik az elsődleges intézkedések (elsősegélynyújtás, értesítés adás, helyszínbiztosítás, tanúkutatás, kikérdezés, kárelhárítás, a forgalom folyamatosságának biztosítása stb.) megtételéről, a kiérkezése után segíti munkáját, elvégzi a rábízott feladatokat (forgalomirányítás, helyszínfelmérés stb.).

(3) A közúti járművezetésre vonatkozó szabályok megszegésével nem közúton súlyos sérülést vagy halált okozó közlekedési balesetnél is, a közúti közlekedési balesetekre vonatkozó szabály szerint kell eljárni.

(4) Veszélyes árut szállító jármű balesetének helyszínén a rendőr:

a) a helyszínbiztosítás általános előírásainak eleget tesz,

b) megteszi a veszély elhárításához, sérültek mentéséhez a további károk megelőzéséhez szükséges intézkedéseket,

c) a rendőri szerv ügyeletesének jelentést tesz, hogy hol, mikor, milyen jellegű esemény történt (járművek ütközése, pályaelhagyás, szivárgás stb.), milyen veszélyhelyzet állt elő, milyen adatokkal rendelkezik a szállított veszélyes anyagot illetően (robbanás, mérgezés veszélye), a sérültek száma, a sérülés miben nyilvánul meg, milyen intézkedéseket tett, milyen további intézkedéseket tart szükségesnek,

d) biztosítja a helyszínre érkező mentési és veszély-elhárítási munkálatokat végzők útvonalát, tevékenységét.

(5) Vasúti baleset esetén a rendőr:

a) a helyszínbiztosítás általános előírásainak eleget tesz,

b) a helyszín és a helyszínen talált berendezések állapotát rögzíti (kisiklott kocsik száma, a váltó állása és a vonat száma),

c) gondoskodik a vagyonvédelemről, a tűzvédelmi szabályok betartásáról,

d) biztosítja a Fejrovatos Naplót, az Írásbeli Rendelkezési Tömböt, a Hibaelőjegyzési Könyvet, a mozdonyon lévő okmányokat.

(6) A vonat továbbhaladását a rendőri intézkedések csak indokolt esetben akadályozhatják (súlyos következményekkel járó baleset, bűncselekményekre utaló adatok). Ilyen esetben a helyszíni szemlebizottság megérkezéséig a helyszínt változatlanul kell hagyni.

(7) Vízi (hajózási) balesetek esetén a rendőr:

a) segítséget nyújt a sérültek orvosi ellátásához, a veszélyhelyzetben lévők mentéséhez, a hajó és rakománya biztonságba helyezéséhez, valamint a hajóút felszabadítása érdekében értesíti a hajózási hatóságot,

b) a balesetet vagy kárt szenvedett hajó vezetőjének kérésére más hajó vezetőjét segítségnyújtásra felszólítja, illetve süllyedés közvetlen veszélye, tűzeset, tűz- és robbanásveszély vagy katasztrófaveszély esetén a kárt szenvedett hajó vezetőjének kérése nélkül is más hajót, más szervet a tűz oltására, a veszély elhárítására, a hajóút felszabadítására felszólít,

c) a süllyedés, zátonyra futás, fennakadás esetén a helyszín szükség eszközökkel történő kitűzésére, indokolt esetben jelzőőrök felállítására a hajózási hatóságot felkéri,

d) a legszükségesebb intézkedések végrehajtása után jelentést tesz az illetékes rendőri szervnek, és a továbbiakban a kapott utasítás szerint jár el.

(8) Légi baleset helyszínén a rendőr:

a) a helyszínen tájékozódik, a helyszínt biztosítja, a személy- és vagyonbiztonság érdekében a szükséges intézkedéseket a megteszi,

b) a tett intézkedésről a legrövidebb időn belül az elöljárójának jelentést tesz, a helyszín jellegétől függően intézkedik a mentőszolgálat, a tűzoltóság, a katasztrófavédelem egységeinek a helyszínre irányítására, a helyszíni mentés megkezdésére.

(9) A baleset sérültjének elszállítására a rendőr csak abban az esetben vehet igénybe nem erre a célra szolgáló gépjárművet, ha

a) a sérült sürgős elszállítását a mentőszolgálat helyszínen lévő egységének vezetője kéri,

b) a baleset helyszínéről a mentőszolgálat értesítése, illetőleg helyszínre érkezése különösen hosszú időt vesz igénybe, de a sérült gyors elszállítása szükséges, és orvosi vélemény szerint ez nyilvánvalóan nem jár az állapotot súlyosbító következményekkel.

(10) A rendőr a közlekedési balesetről – jelentéstételi kötelezettségével egyidejűleg – a közlekedésbiztonsági szervezetet értesíti.

Biztonsági intézkedések

24. § A rendőr feladata veszélyhelyzet észlelése esetén a helyszínen:

a) tájékozódás, azonnali elsődleges jelentés, az esemény jellegétől függően a veszély elhárításában közreműködni kötelezettek riasztása,

b) életmentés, gondoskodás az elsősegélynyújtásról,

c) vagyonmentés, intézkedés a további károk megelőzésére,

d) jelentéstétel, szükség esetén újabb erők és eszközök igénylése, javaslat további intézkedések megtételére,

e) intézkedés a bűncselekmények megelőzésére, a veszélyhelyzettel összefüggő bűncselekmények felderítésére,

f) tájékoztatás adása az elöljáró utasítása szerint,

g) a közrendet zavaró cselekmények megszüntetése, illetéktelenek távoltartása, a közúti forgalom esetleges elterelése, szükség esetén a személyek elszállítása, állatok elterelése stb.

Eljárás katasztrófa esetén

25. § (1) Katasztrófa bekövetkezésének vagy veszélyének észlelése, vagy erre utaló bejelentés esetén a rendőr haladéktalanul gondoskodik az elhárításra jogosult hatóságok és szervek értesítéséről. Jelentést tesz a rendőri szerv ügyeletesének, aki az észlelésről (bejelentésről) haladéktalanul értesíti az illetékes megyei (fővárosi) katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeleti szolgálatát.

(2) Katasztrófa helyszínén a rendőr az elhárításra jogosult hatóságok és szervek megérkezéséig intézkedik a közbiztonság és az adott helyzetben elvárható rend fenntartására, illetőleg ennek helyreállítására, a helyszín, illetve a helyszínre érkező különböző mentőegységek zavartalan munkájának biztosítására, valamint közreműködik a forgalom lezárásában, illetve elterelésében, továbbá az élet- és vagyonmentésben.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott szerven kívül tűz esetén értesíteni kell a tűzoltóságot, továbbá a veszélyeztetett terület lakóit, ha azok a tüzet nem észlelték, árvízveszély esetén az illetékes önkormányzat polgármesterét.

(4) A rendőr a kialakult helyzetről és a megtett intézkedésekről a szolgálati helyére történő bevonulása után haladéktalanul írásos jelentést készít.

26. § (1) A 25. §-al összefüggő védekezés során a rendőr közreműködik:

a) a lakosság és a határforgalomban résztvevők tájékoztatásában,

b) a végrehajtandó személyi és anyag, jármű vegyi-sugármentesítési feladatokban, az egészségügyi és a járványügyi rendszabályok betartatásában,

c) a veszélyes szállítmányok kiömlése, szivárgása esetén a riasztási és biztosítási feladatokban, a sugárzó anyagok felfedezése esetén meghatározott eljárásban,

d) a szomszédos országok területéről átsodródó mérgező vagy sugárszennyezett felhők esetén a riasztásban, a szükséges, a védekezés hatékonyságát növelő intézkedések megtételében.

(2) A rendőri szerv katasztrófa vagy annak veszélye esetén soron kívül biztosítja:

a) a mentő és segítő erők államhatáron történő átkelését, felvezetését, határátléptetését,

b) a nemzetközi polgári védelmi, illetőleg a katasztrófavédelemben részt vevő erők, eszközök határterületen történő mozgását, továbbá az egyszerűsített vagy a határátkelőhelyen kívüli átléptetését,

c) az államhatár veszélyeztetett szakaszának lezárását, rendészeti célú határbiztosítási feladatok végrehajtását.

Terület lezárása

27. § (1) Terület lezárására kell intézkedni természeti vagy ipari katasztrófa, illetve annak veszélye, bűncselekmény, közlekedési és egyéb baleset, súlyos fertőző betegség, talált sugárzó anyag, robbanóanyag, robbantással történő fenyegetés, terrortámadás veszélye vagy terrorcselekmény esetén, továbbá az Rtv. 1. §-a (2) bekezdésének j) és n) pontjában meghatározott esetben.

(2) Védett személy utazásának, rendezvények biztosítása során, illetve védett létesítmények és épületek környezetében a területet ideiglenesen le lehet zárni.

(3) A rendőr megakadályozza a lezárt területre illetéktelenek belépését, az illetéktelenül ott-tartózkodókat távozásra szólítja fel.

(4) A terület lezárásával összefüggő intézkedések betartása kikényszeríthető.

(5) A terület lezárását az elrendelés indokának megszűnésekor fel kell oldani.

Ideiglenes intézkedés a gondoskodásra szorulók, az őrizetlenül maradó vagyontárgyak megóvására

28. § (1) Ha az Rtv. 33–34. §-ai, illetve 37. §-ának b) és c) pontja alapján a személyt a lakásából szállítják el, szükség esetén a lakásban maradó vagyontárgyait a rendőr biztonságba helyezi, tanúk jelenlétében az üresen maradó lakást lepecsételi.

(2) A hátramaradt betegről, magatehetetlen személyről, gyermekről történő gondoskodás iránt a rendőr intézkedik. Ha a helyszíni ellátásuk nem oldható meg, kórházba, intézetbe utalásukról kell gondoskodni, illetőleg karitatív szervezetet is fel lehet kérni ellátásukra. Az élőlények (haszon- és díszállatok) gondozására a helyi önkormányzat jegyzője útján kell intézkedni.

Intézkedés ön- vagy közveszélyes állapotban lévő
személy esetén

29. § (1) Az önmaga vagy mások életét, testi épségét, vagyonát veszélyeztető állapotban lévő személyt a rendőr intézkedésekor megakadályozza abban, hogy kárt vagy sérülést okozzon, ennek érdekében a rendőr szükség esetén kényszerítő eszközt alkalmazhat.

(2) A rendőr az öngyilkosságot megkísérlő vagy elkövetni szándékozó személyhez orvost hív, vagy közreműködik abban, hogy a mentőszolgálat egészségügyi intézetbe szállítsa. Az eseményről a Rendőrség értesíti az elszállított személy ismert hozzátartozóját (törvényes képviselőjét) vagy a lakóhelye, tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.

Eljárás súlyos fertőző betegség esetén

30. § (1) Ha a rendőr súlyos humán fertőző megbetegedésről vagy annak gyanújáról szerez tudomást, haladéktalanul jelentést tesz a rendőri szerv ügyeletesének, aki értesíti az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálatot (a továbbiakban: ÁNTSZ). A rendőr az ÁNTSZ képviselőjének megérkezéséig gondoskodik a fertőzött terület, helyiség lehetőség szerinti lezárásáról.

(2) Az ÁNTSZ által a zárlattal kapcsolatban előírt rendszabályok betartását a Rendőrség is ellenőrzi. A rendszabályok betartása kikényszeríthető.

(3) A lakosságot közvetlenül fenyegető közegészségügyi-járványügyi veszély elhárításához, illetve rendkívüli körülmények esetén tett intézkedései foganatosításához az ÁNTSZ kérésére a Rendőrség segítséget nyújt.

(4) Fertőző állatbetegség esetén az (1)–(3) bekezdésekben foglalt rendelkezések értelemszerű alkalmazásával kell eljárni az állatorvos, az illetékes állategészségügyi hatóság értesítése, illetve intézkedés megtételére történő felhívása mellett.

Eljárás közművek és biztonsági berendezések meghibásodása esetében

31. § Víz-, gáz- és villanyvezeték, egyéb veszélyes anyagot továbbító vezeték, ezek műtárgyai, továbbá közúti, vasúti, légi irányítási, vízi közlekedési biztonsági berendezések közveszéllyel fenyegető hibája, megrongálódása esetén a Rendőrség haladéktalanul értesíti az üzemeltető szervezetet, illetve az illetékes jegyzőt. Szükség esetén a terület lezárásáról, őrzéséről a 27. § (1) bekezdésében foglaltak szerint intézkedik.

Eljárás haláleseteknél

32. § A rendőr a nyilvános helyen bekövetkezett halálesetről, illetve a magánlakásban bekövetkezett rendkívüli halálesetről azonnal jelentést tesz a rendőri szerv ügyeletesének, gondoskodik a helyszín biztosításáról mindaddig, amíg a rendőrhatóságtól a szemlebizottság megérkezik. Nyilvános helyen történt halálesetnél a halottat le kell takarni, és az ismert hozzátartozót értesíteni kell.

Eljárás talált tárgy esetén

33. § (1) Ha a rendőr – a 34. § (1) bekezdésében foglaltak kivételével – elhagyott dolgot talál, azt lehetőleg tanúk jelenlétében átvizsgálja, és jelentés kíséretében továbbítja az illetékes önkormányzat jegyzőjéhez.

(2) A rendőr az állampolgár által talált dolgot a – a lőfegyver, gáz- és riasztófegyver, légfegyver, lőszer, pirotechnikai termék, kábítószer, pszichotrop anyag, közbiztonságra veszélyes egyéb tárgy, Rendőrség által kibocsátott okmány, hatósági jelzés kivételével – csak akkor veszi át, ha annak a találó által a jegyzőhöz történő beszolgáltatása valamilyen oknál fogva nem lehetséges. A talált dolog rendőri átvételéről elismervényt kell adni. Arról, akit a rendőr a talált dologgal a polgármesteri hivatalhoz irányít, a hely, az idő, a talált dolog megnevezésével szolgálati elöljárójának haladéktalanul jelentést tesz.

(3) A (2) bekezdésben kivételként meghatározott talált eszközöket és anyagokat, a rendőri szervhez kell beszolgáltatni. A beszolgáltatásról két példányban jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyv egy példányát a megtalálónak kell átadni. A jegyzőkönyv alapján az illetékes rendőri szerv lefolytatja a szükséges eljárást és rendelkezik a dologról. Ezek a dolgok, csak a birtoklására érvényes engedéllyel rendelkező jogosultnak adhatók ki.

(4) A rendőr a megtaláló személytől átvett dolgot – a (3) bekezdésben foglalt kivétellel – haladéktalanul továbbítja a jegyzőhöz.

Eljárás elhagyott robbanó-, sugárzó és mérgező anyag találása esetén

34. § (1) Ha a rendőrnek elhagyott robbanó-, sugárzó vagy mérgező anyag találásáról tesznek bejelentést, vagy ilyen anyag találása jut tudomására, illetve a körülmények alapján feltehető, hogy a talált csomag ilyen anyagot vagy robbanószerkezetet tartalmaz, a találás helyére megy, és intézkedik az élet- és vagyonbiztonság megóvása érdekében. A rendőr a találásról jelentést tesz a rendőri szerv ügyeletesének.

(2) A rendőri szerv ügyeletese intézkedik a jegyző megkeresése iránt, és tájékozódik arról, hogy kérték-e már a tűzszerész járőr kirendelését. Ha a kirendelés megtörtént, a rendőr jelentését a rendőri szerv ügyeletese a rendőr-főkapitányság ügyeletére továbbítja, ha a kirendelés nem történt meg, a tűzszerész járőr értesítése iránt intézkedik.

Eljárás állati tetem és sérült állat találása esetén

35. § Ha a rendőr közterületen állati tetemet vagy sérült állatot talál, erről értesíti az elszállításra kijelölt szervezetet, a hatósági állatorvost vagy a jegyzőt.

Eljárás az államhatáron átkóborolt háziállat és az államhatáron elháríthatatlan ok következtében átkerült tárgy találása esetén

36. § Ha a rendőr az államhatáron átkóborolt háziállatot vagy az államhatáron elháríthatatlan ok következtében átkerült tárgyat talál, akkor jelentést tesz a rendőri szerv ügyeletesének, aki értesíti a jegyzőt, hogy intézkedjen az állat vagy tárgy biztonságos elhelyezéséről [Az államhatárról szóló 2007. LXXXIX. törvény 9. § (1) bekezdés], illetve a nemzetközi szerződésben meghatározott feladatok végrehajtásáról.

Ideiglenes közlekedésrendészeti intézkedések

37. § (1) A rendőri szerv a közrend, a közbiztonság védelme érdekében, katasztrófa vagy baleset, illetőleg rendezvény helyszínén a feltétlenül szükséges mértékben és időtartamban elrendelheti:

a) egyes útvonalak, utcák, terek, városrészek közúti forgalmának teljes vagy részleges lezárását, a forgalom elterelését vagy korlátozását,

b) a megállás vagy várakozás tilalmát, illetőleg az arra kijelölt helyen a várakozás megszüntetését,

c) egyéb közlekedési tilalmak feloldását, az egyirányú forgalmú utcában a közlekedés irányának megváltoztatását.

(2) A rendőri szerv az ideiglenes intézkedések megtételekor a szükséges mértékben gondoskodik a közúti jelzőtáblák ideiglenes kihelyeztetéséről, illetve az állandó jelleggel kihelyezett közúti jelzőtáblák leszerelés vagy letakarás útján történő hatálytalanításáról. A közút lezárása vagy forgalmának korlátozása érdekében kihelyezett közúti jelzéseket az ok megszűnésekor el kell távolítani, az állandó jelleggel ott lévő közúti jelzőtáblák hatályát vissza kell állítani.

(3) A rendőri szerv a közlekedés biztonságát közvetlenül veszélyeztető körülmények (közúti jelzőtábla vagy útburkolati jel hiánya, felismerhetőséget akadályozó megrongálódása, ellentmondó jelzések, útrongálódás), vagy más rendellenességek miatt jogosult a közúti forgalom rendjének ideiglenes megváltoztatására, a veszélyeztetett útszakasz vagy útkereszteződés lezárására. Erről soron kívül értesíteni kell a közút kezelőjét, felszólítva a veszélyeztető helyzet megszüntetésére.

(4) A rendőri szerv fontos közérdekből a közúti járművek közlekedése vagy várakozása céljára ideiglenes jelleggel igénybe veheti az egyébként nem a közúti forgalom célját szolgáló közterület, ha annak teherbírása megfelelő, illetve méret- és súlykorlátozás elrendelésével arra alkalmas.

Igazoltatás

38. § (1) Az igazoltatás során a rendőr elkéri az igazoltatott személyazonosító igazolványát vagy egyéb, a személyazonosságot hitelt érdemlően igazoló okmányát. Ha az okmány valódisága kétséges, a rendőr ellenőrző kérdéseket tehet fel. Felszólítja az igazoltatott személyt adatainak bemondására, a bemondott adatokat az okmánnyal összehasonlítja. Az intézkedés során minden esetben ellenőrizni kell az igazoltatott személy és a bemutatott okmány adatait a Schengeni Információs Rendszerben (SIS), a körözési információs rendszerben, illetőleg – szükség szerint – a személyi adat- és lakcím nyilvántartásban, vagy az okmány-nyilvántartásban.

(2) Az igazoltatás során meg kell állapítani a személy azonosságát, és az igazoltató lapon rögzíteni kell annak az igazoltatottnak az Rtv. 29. §-ának (8) bekezdése szerinti személyazonosító adatait, az igazolványának sorozatát és számát, valamint az igazoltatásának helyét, idejét és okát, akinél ez a további intézkedéshez, eljáráshoz szükséges, vagy egyéb körülmények ezt indokolják.

(3) Az Rtv. 24. §-ának (4) bekezdésében meghatározott intézkedéskor a rendőr a szolgálat befejezését követően haladéktalanul írásos jelentést tesz, amely tartalmazza az igazoltatással érintett személynek az Rtv. 29. §-ának (8) bekezdése szerinti adatait. Az igazoltatást kérő részére az igazoltatott személy adatait is a rendőrkapitányság adhatja ki.

Fokozott ellenőrzés

39. § (1) A fokozott ellenőrzés összehangolt és koncentrált rendőri szolgálati tevékenység, amelynek során a rendőrhatóság illetékességi területét vagy annak egy részét lezárják, és az ott-tartózkodókat igazoltatják.

(2) Fokozott ellenőrzés végrehajtását az egész ország területén vagy több megye illetékességi területén az országos rendőrfőkapitány, a bűnügyi főigazgató, a rendészeti főigazgató, illetékességi területén a rendőrfőkapitány, a bűnügyi igazgató, a rendészeti igazgató, a rendőrkapitány vagy az ügyeletvezető, határrendészeti kirendeltség vezetője, továbbá a hatáskörük szerint ellátott speciális feladatok végrehajtása során a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója, a Köztársasági Őrezred parancsnoka vagy a Készenléti Rendőrség parancsnoka rendelheti el.

(3) A (2) bekezdésben meghatározottaknak megfelelően, az államhatár őrzése, a határforgalom ellenőrzése és az államhatár rendjének fenntartása érdekében fokozott (határrendészeti) ellenőrzést rendelhet el az országos rendőrfőkapitány, a rendészeti főigazgató vagy a határrendészeti főosztályvezető, a rendészeti igazgató vagy a határrendészeti tevékenységért felelős vezető, a rendőrkapitány vagy a határrendészeti tevékenységért felelős vezető, a határrendészeti kirendeltség vezetője vagy a határrendészeti helyettese, Repülőtéri Rendőr Igazgatóságon a rendészeti igazgató-helyettes, a határrendészeti vagy a határellenőrzési osztály vezetője.

(4) A tervezett fokozott ellenőrzést a jogosult vezető előzetesen szükség szerint, az elrendeltet pedig a végrehajtását követően elöljárójának jelenti.

Ruházat, csomag, jármű átvizsgálás

40. § (1) A ruházat, csomag és jármű átvizsgálása bűncselekmény vagy szabálysértés elkövetése tárgyi bizonyítási eszközeinek felkutatására, közbiztonságra veszélyes eszközök kiszűrésére irányulhat.

(2) Ruházat-, csomag-, járműátvizsgálásra kerülhet sor különösen:

a) igazoltatás során,

b) fokozott ellenőrzés során,

c) személyi szabadságot korlátozó intézkedések foganatosításakor,

d) rendezvény, esemény alkalmával meghatározott területre belépő személyek esetében,

e) az állam működése, illetve a lakosság ellátása szempontjából fontos létesítményekbe való be- és kilépéskor.

(3) A jármű vagy csomag átvizsgálásának tűrésére a birtokos a (2) bekezdés a), b), c) pont esetében kényszeríthető, a d), és e) pont esetében az átvizsgáláshoz való hozzájárulás megtagadása esetén a beléptetést meg kell tagadni.

Feltartóztatás

41. § (1) A feltartóztatás a rendőrnek az a tevékenysége, amelynek során azt a személyt, aki a személyazonosságának igazolását megtagadja, vagy az igazolásra történő felszólításnak nem engedelmeskedik, továbbá, akitől felvilágosítást kér, annak idejére az intézkedés helyszínének elhagyásában korlátozza, vagy a további intézkedés megtételéig a helyszín elhagyásában megakadályozza.

(2) A feltartóztatást meg kell szüntetni, ha az intézkedés célját elérte, és további intézkedésre nincs szükség.

Elfogás és előállítás

42. § (1) A rendőr a szándékos bűncselekmény elkövetésén tetten ért személyt a tettenérés helye szerint illetékes, szükség esetén a legközelebbi rendőri szervhez állítja elő.

(2)7 Az Rtv. 33. § (1) bekezdés b) pontja alapján végrehajtott elfogás esetén a személy- és tárgykörözésről szóló jogszabályok szerint kell eljárni. Az Rtv. 33. § (1) bekezdés c) pontja alapján végrehajtott elfogásról az azt elrendelő hatóságot, az Rtv. 33. § (1) bekezdés d) pontja alapján végrehajtott elfogásról a személyi szabadság korlátozását (kényszergyógykezelést, kényszergyógyítást vagy az elmeállapot megfigyelését) végrehajtó szervet haladéktalanul értesíteni kell. Az Rtv. 33. § (1) bekezdés f) pontja alapján végrehajtott elfogásról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell. Az Rtv. 33. § (1) bekezdés c) vagy d) pontja alapján elfogott személy meghatározott bíróság, ügyész, illetőleg nyomozó hatóság – ha az nem rendőri szerv – elé állításáról az előállítást végrehajtó rendőri szerv gondoskodik. Ha az elrendelő hatóság rendőri szerv, akkor az előállításról maga gondoskodik.

(3) A külön törvényben meghatározott feltételek alapján elrendelt előállítást az elrendelő határozatban megjelölt hatósághoz kell foganatosítani. Ha a végrehajtó rendőri szerv az elrendelő hatóság székhelyétől távol esik, a személyt az elrendelő hatóság székhelye szerinti rendőri szervhez kell előállítani, az átkíséréséről ez utóbbi szerv gondoskodik.

43. § (1) Az igazolás megtagadása vagy a személyi adatok hitelességének hiánya miatt megkezdett előállítás végrehajtását mellőzni kell, ha az intézkedés alá vont személy az előállítás közben megfelelően igazolja magát, vagy személyazonosságát a rendőr megállapította, és ellene bűncselekmény megalapozott gyanúja nem merült fel, kivéve, ha vele szemben kényszerítő eszköz alkalmazására került sor.

(2) Az előállítás akkor is mellőzhető, ha az igazoltatott személy személyazonossága más, egyszerűbb módon tisztázható. A rendőr a megkezdett, de mellőzött előállításról is jelentést készít.

44. § (1) Ha az előállított az Rtv. 33. §-a (2) bekezdésének c) pontjában írt vizsgálatnak önként aláveti magát, és a rendőri szervhez történő előállítására más ok nem áll fenn, a vizsgálat után el kell bocsátani.

(2) A vizsgálat céljából előállított személytől a mintavétel, szükség esetén – törvényben meghatározott keretek között – kikényszeríthető. Ilyenkor a mintavételre rendőrorvost, ahol ez nem lehetséges, vagy késedelmet okoz, ott az állami egészségügyi szolgálat orvosát kell igénybe venni.

45. § (1) A szülői felügyelet vagy gyámság, illetőleg az intézeti nevelés alól magát engedély nélkül kivonó személy előállításáról értesíteni kell a felügyelet gyakorlására jogosultat, indokolt esetben a gyámhatóságot is.

(2) Az okok és körülmények tisztázása után az előállított személyt a szülőnek, törvényes képviselőnek (gondozónak), illetőleg a legközelebbi nevelőintézetnek át kell adni.

46. § (1) Előállítás akkor foganatosítható, ha a pártfogolt a pártfogó felügyelettel összefüggő – külön törvényben meghatározott és a Rendőrség hatáskörébe tartozó – magatartási szabályokat megszegte.

(2)8 A pártfogó felügyelet alatt álló személlyel szemben, az előírt szabályok megsértése miatt foganatosított rendőri intézkedésről a hely, idő és körülmények megjelölésével a felügyeletet elrendelő bíróságot, a vádemelést elhalasztó ügyészt és a területileg illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal igazságügyi szolgálatát értesíteni kell.

47. § Az előállítás az előállított személy szabadon bocsátásáig vagy őrizetbe vételéig, illetőleg előzetes letartóztatásáig, de legfeljebb az Rtv. 33. §-ának (3) bekezdésében meghatározott ideig tart.

Idegenrendészeti visszatartás

48. § A Rendőrség a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvényben meghatározottak szerint jogosult az előállítás időtartamán túl a külföldi visszatartására, legfeljebb 12 óra időtartamra.

Elővezetés

49. § (1) Elővezetést jogszabályban erre felhatalmazott hatóságok határozata alapján lehet foganatosítani, ha az elrendelő határozat tartalmazza:

a) a kibocsátó szerv megjelölését,

b) az elővezetendő személy nevét, születési helyét, idejét, anyja nevét, lakcímadatait,

c) az eljárás alapjául szolgáló cselekményt,

d) az elővezetés elrendelésének okát,

e) az elővezetés helyét, idejét, módját (kíséréssel, útbaindítással),

f) a kibocsátó szerv bélyegzőjét, az elrendelésre jogosult aláírását, továbbá jogszabályban meghatározott esetekben az ügyész jóváhagyását.

(2) Ha a határozat hiányos, úgy az elrendelő hatóságtól kérni kell a határozat kijavítását, kiegészítését.

(3) Sürgős esetben a bíróság, az ügyészség vagy más hatóság rövid úton (pl. telefaxon) közölt intézkedése – a határozat megküldéséig – pótolja a határozatot.

(4) Az elővezetés elrendelésére jogosult hatóság az intézkedés alá vont személy útbaindulásának ellenőrzését is elrendelheti. Ilyen esetben a szolgálati feladatot ellátó rendőr ellenőrzi az útbaindulást.

50. § (1) Az elővezetési határozatot a rendőr előzetes igazoltatás után ismerteti az elővezetendő személlyel, utána kézbesíti. Rövid úton elrendelt elővezetés esetén a rendőr megnevezi az elrendelő hatóságot, közli az elővezetés okát és helyét.

(2) A rendőr lehetőséget ad arra, hogy az elővezetendő személy az évszaknak megfelelően felöltözzön, pénzét, élelmét, fontos személyi használati tárgyait – a saját és mások testi épségét veszélyeztető eszközökön kívül – magához vegye, a jelenlévő hozzátartozóitól elbúcsúzzon.

(3) Ha az elővezetés másként nem teljesíthető az elővezetett személyt a Rendőrségen a szükséges ideig, de legfeljebb 12 óra időtartamra vissza lehet tartani. A visszatartásra az előállításra vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.

(4) El kell állni az elővezetéstől, ha azt a pénzbüntetést, pénzbírságot helyettesítő szabadságvesztés büntetés, elzárás végrehajtása céljából rendelték el, és az elővezetendő hitelt érdemlően igazolja a pénzbüntetés (bírság) kifizetését. Úgyszintén akkor is, ha elővezetés közben a kiszabott bírságot a postahivatalnál befizeti. Ebben az esetben azonban az elővezetéssel kapcsolatban felmerült költségek megtérítését kezdeményezni kell.

(5) Ha a rendőrnek tudomására jut, hogy az elővezetendő személy a Magyar Honvédség vagy rendvédelmi szerv tagja, az elővezetést nem hajthatja végre, azonban erről jelentést ír, és az elővezetendő személy elöljáróját az elővezetés foganatosítása érdekében megkeresi.

(6) Ha az elővezetés bármely okból nem hajtható végre, ezt a körülményt a rendőr haladéktalanul jelenti elöljárójának, aki soron kívül tájékoztatja az elrendelőt.

Előállító helyiség

51. § (1) Az előállított személyt előállító vagy biztonságos őrzését szolgáló más helyiségben kell elhelyezni. Az azonos ügyben előállítottakat el kell különíteni. Az elővezetett vagy az 48. § (1) bekezdése vagy az 50. § (3) bekezdése alapján visszatartott személyt, ha az intézkedés sikeresen csak így hajtható végre, a Rendőrségen történő visszatartás idejére előállító helyiségben lehet elhelyezni. Ha az előállító helyiségben előállított, elővezetett vagy visszatartott személy van, gondoskodni kell az állandó őrzéséről.

(2) Az előállító helyiségben történő elhelyezés, nyilvántartás és őrzés végrehajtásának feltételeit a rendőri szerv vezetője biztosítja.

(3) Az előállító helyiségben történő elhelyezéskor, az előállított, elővezetett, visszatartott személyt fel kell világosítani az intézkedés várható időtartamáról. Ruházatát át kell vizsgálni, és tőle el kell venni azokat a tárgyakat, amelyeket fogva tartáskor sem tarthat magánál. Nyilatkoztatni kell sérüléséről, esetleges panaszáról, szükség esetén orvosi ellátásban kell részesíteni.

Eljárás diplomáciai vagy nemzetközi szerződésen alapuló más mentességet élvező személyekkel szemben

52. § (1) Ha a rendőr az igazoltatás során észleli, hogy az igazoltatott diplomáciai, illetve nemzetközi szerződésen alapuló más mentességet élvező, nem magyar állampolgárságú személy, akkor rögzíti a tényállást, és a továbbiakban a mentességet élvező személlyel szemben a személyazonosság megállapításán túl további intézkedést nem tesz.

(2) A mentességet élvező személy által elkövetett bűncselekmény vagy szabálysértés megalapozott gyanúja esetén a rendőr foganatosítja a szükséges helyszíni intézkedést, feljelentést tesz, és a vonatkozó jogszabályok szerint végzi az egyéb eljárási cselekményeket, kivéve a mentességet élvező személlyel szembeni közvetlen intézkedést.

(3) A diplomáciai, illetve konzuli képviselet helyiségei sérthetetlenek, ezekbe a helyiségekbe hivatalos eljárása során a rendőr nem léphet be, kivéve, ha ezt a képviselet vezetője kezdeményezi, vagy hozzájárul. A hozzájárulás megszerzését a szolgálati út betartásával kell kezdeményezni. A mentességet élvező személynek a magánlakását ugyanaz a sérthetetlenség és védelem illeti meg, mint a képviselet helyiségeit.

(4) A diplomáciai, illetve konzuli képviselet helyiségei, azok berendezései és az ott levő egyéb vagyontárgyak, valamint a képviselet közlekedési eszközei mentesek a kutatás, az igénybevétel, a lefoglalás vagy a végrehajtás alól.

(5) Az (1)–(4) bekezdés szerinti intézkedésről soron kívül értesíteni kell a Külügyminisztérium ügyeletét.

(6) Az (1) bekezdés szerinti személyek által kezdeményezett rendőrségi eljárások során a vonatkozó jogszabályokban szereplő feltételek vizsgálatán túl a döntés előtt be kell szerezni a Külügyminisztérium állásfoglalását is.

Eljárás országgyűlési képviselővel, országgyűlési biztossal, bíróval, ügyésszel szemben

53. § (1) A rendőr az országgyűlési képviselőt, az országgyűlési biztosokat, az Alkotmánybíróság elnökét, az Állami Számvevőszék elnökét és alelnökét, a legfőbb ügyészt, az alkotmánybírót, az európai parlamenti képviselőt, a hivatásos bírót és az ügyészt csak tettenérés esetén veheti őrizetbe, és ellene csak mentelmi jogának felfüggesztése esetén indíthat büntetőeljárást, vagy – kivéve, ha a mentelmi jog jogosultja mentelmi jogáról lemond – szabálysértési eljárást, illetve alkalmazhat vele szemben büntető eljárásjogi kényszerintézkedést.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott személyeket szabálysértés elkövetése esetén személyazonosságuk megállapítása céljából a rendőr igazoltathatja, mentelmi joga megállapítása után feljelentheti, de – kivéve ha mentelmi jogáról lemond – nem figyelmeztetheti, velük szemben helyszíni bírságot nem szabhat ki.

Idegenrendészeti feladatok

54. § A rendőr a nem magyar állampolgár magyarországi beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos ügyekben a külön jogszabályokban és közösségi normákban meghatározott intézkedéseket foganatosíthatja.

Eljárás a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek tagjaival szemben

55. § (1) A Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek tagjával szemben a rendőr a testület és a rendfokozat tekintélyének megóvásával intézkedik. A személyi szabadságot korlátozó rendőri intézkedésekről szóló rendelkezéseket – szükség esetén – a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szerv tagjaira vonatkozóan is alkalmazni kell.

(2) A Magyar Honvédség tényleges katonai állományú tagját a legközelebbi helyőrség-parancsnokságra, helyőrség komendánshoz kell előállítani. Ha az távolabb van, mint a legközelebbi rendőri szerv, a rendőri szervhez kell az előállítást foganatosítani, és erről értesíteni kell a helyőrség parancsnokát (ügyeletesét) vagy a komendánst.

(3) A rendvédelmi szerv beosztottját a rendőri szervhez kell előállítani. Erről az illetékes szerv parancsnokát (az ügyeletes tisztet) értesíteni kell.

(4) A Magyar Honvédség tagját is a rendőri szervhez kell előállítani, ha az arra okot adó cselekményét polgári személlyel közösen követte el.

(5) Ha az előállítandó személy lőfegyverrel rendelkezik, a biztonsági intézkedések megtétele mellett fel kell szólítani a lőfegyvere feltalálási helyének közlésére, illetőleg le kell fegyverezni.

Rendőri közreműködés végrehajtási eljárásban

56. § (1) A Rendőrség az állami és a helyi önkormányzati szervek által foganatosított végrehajtási eljárásban részt vevő személyek biztonsága megóvásához segítséget nyújt, valamint a végrehajtási eljárásban alkalmazható helyszíni kényszercselekményeknek való ellenszegülést megszünteti, továbbá, ha a végrehajtási kényszercselekményre feljogosított a Rendőrség közreműködését kéri, végrehajtja a bíróság intézkedésében meghatározott adós személye elleni kényszercselekményt (2004. évi CXL. törvény, 1994. évi LIII. törvény).

(2) A közreműködő rendőrt, az erre irányuló kérelem alapján, az illetékes rendőrkapitányság vezetője rendeli ki, sürgős esetben a végrehajtási cselekményt foganatosító szóbeli kérésére is. A rendőr a végrehajtás helyszínén a közreműködést kérő intézkedése alapján működik közre. Sürgős kirendelés esetén a rendőrkapitányság vezetője legalább kétfős járőrt vezényel ki, amelynek vezetőjét a parancsnoki állományból jelöli ki.

(3) A kirendelt rendőr végrehajtási cselekményeket nem végezhet, a végrehajtót kizárólagosan megillető kényszercselekményt nem foganatosíthat, rakodási, szállítási munkában nem vehet részt. A rendőr az Rtv-ben megállapított kényszerítő eszközök megfelelő alkalmazása mellett gondoskodik arról, hogy az illetéktelen személyeket távol tartsa a végrehajtás helyszínétől.

(4) A kivezényelt rendőr közvetlen elöljárója köteles gondoskodni erősítésről, ha a feladat teljesítése nehézségekbe ütközik.

IV. Fejezet

A KÉNYSZERÍTŐ ESZKÖZÖK

Általános szabályok

57. § (1) A rendőr szolgálata jogszerű teljesítésekor köteles intézkedéseinek érvényt szerezni, ennek érdekében előzetes figyelmeztetés után, az arányosság elvének figyelembevételével kényszerítő eszközt alkalmazhat. Ha a figyelmeztetés a rendőri intézkedés eredményességét veszélyezteti, a kényszerítő eszköz előzetes figyelmeztetés nélkül is alkalmazható.

(2) A rendőr a kényszerítő eszköz alkalmazása során a testi épséghez fűződő jogokat köteles tiszteletben tartani, és a testi épséget csak a legszükségesebb mértékben veszélyeztetheti.

(3) A kényszerítő eszközök alkalmazását követően a rendőr elöljárója vizsgálja annak szükségességét, jogszerűségét, az arányosság követelményének megtartását, amelynek során:

a) meghallgatja azt, akivel szemben a kényszerítő eszközt alkalmazták, valamint az eseménynél jelenlévő személyeket,

b) szükség esetén tisztázza a rendőr jelentésében észlelt ellentmondásokat.

(4) A rendőr elöljárója a megállapításairól részletes jelentést készít, ha a megállapítása szerint a kényszerítő eszközök alkalmazására törvényes feltételek hiányában került sor, az intézkedő rendőr ellen eljárást kezdeményez.

58. § (1) A kényszerítő eszközök Rtv. szerinti meghatározásának sorrendje fokozatosságot is jelent, súlyosabb kényszerítő eszköz csak akkor alkalmazható, ha az enyhébb kényszerítő eszköz alkalmazása nem vezetett eredményre, vagy sikere eleve kilátástalan.

(2) A kényszerítő eszközök alkalmazása során ellenszegülésnek kell tekinteni azt a célzatos, fizikai erőkifejtéssel járó tevékenységet, amely a rendőrt jogszerű intézkedésének megkezdésében, folytatásában vagy befejezésében akadályozza, így különösen, ha valaki élet, testi épség elleni fenyegetéssel vagy fizikai erőszakkal akadályozza, hogy a rendőr valahová belépjen, valahol tartózkodjon, valahonnan távozzon, valakit személyes szabadságában korlátozzon, illetőleg valakivel szemben intézkedést foganatosítson.

(3) A kényszerítő eszköz alkalmazását jól hallható, közérthető és határozott módon előzze meg:

a) a jogellenes magatartás abbahagyására való felszólítás, „a törvény nevében” szavak előrebocsátásával,

b) figyelmeztetés, hogy kényszerítő eszköz alkalmazása következik.

(4) A kényszerítő eszköz alkalmazásáról a rendőr jelentést készít, amely tartalmazza:

a) hol, mikor, kivel szemben, milyen kényszerítő eszközt használt, és ennek mi volt az indoka,

b) eleget tett-e a (3) bekezdés a) és b) pontjaiban meghatározott kötelezettségének, ha nem, ennek mi volt az oka,

c) keletkezett-e sérülés, és milyen fokú, illetve keletkezett-e dologban anyagi kár,

d) mi történt a sérülttel,

e) ha támadás miatt történt a kényszerítő eszköz alkalmazása, mi volt a támadásra használt eszköz,

f) a tanúk adatait,

g) az alkalmazást lehetővé tevő törvényhelyre való hivatkozást.

Testi kényszer

59. § (1) Kényszerítő eszköz alkalmazása feltételeinek fennállása esetén testi kényszert akkor kell alkalmazni, ha a rendőri erőfölény vagy az intézkedés alá vont személy állapota, magatartása folytán a rendőri intézkedés eredményessége ezzel biztosítható.

(2) A testi kényszer alkalmazása során a rendőr felhasználhatja az önvédelmi fogásokat is.

Bilincs alkalmazása

60. § (1) Bilincs alkalmazása különösen azzal szemben indokolt:

a) aki erőszakos, garázda magatartást tanúsít, és ennek abbahagyására testi kényszerrel nem késztethető,

b) aki az intézkedő rendőrt, annak segítőjét, illetve az intézkedésben közreműködőt megtámadja,

c) akinek az elfogására bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt került sor, és szökése bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg,

d) akinek a jogszerű intézkedéssel szembeni ellenszegülése testi kényszerrel nem törhető meg,

e) aki önkárosító magatartást tanúsít, vagy ilyen magatartás tanúsításával fenyeget.

(2) Az elöljáró a fogva tartott személy bilincselését a kísérés és a fogdán kívüli őrzés idejére is elrendelheti, ha szökése bilincs alkalmazása nélkül nem akadályozható meg.

(3) Bilincselést az erre a célra rendszeresített eszközzel kell végrehajtani. Ennek hiányában, vagy ezek meghibásodása, megrongálódása esetén más, ilyen célra megfelelő eszköz is alkalmazható, de tilos vékony fém- vagy műanyag huzalt, a jellegénél fogva sérülést okozó eszközt alkalmazni.

(4) A bilincselés módjai:

a) két vagy több ember kezének egymáshoz bilincselése,

b) kezek előre, illetve hátra bilincselése,

c) indokolt esetben lábak egymáshoz bilincselése,

d) indokolt esetben tárgyhoz bilincselés.

(5) Tilos a tárgyhoz bilincselést járműben történő szállítás közben alkalmazni. Tilos a bilincs olyan módon való használata, amely indokolatlanul fájdalmat, sérülést okoz vagy jellegénél fogva megalázó.

(6) A bilincselés módját az intézkedő rendőr az adott körülmények között a legcélirányosabban választja meg azzal, hogy:

a) a kezek hátra bilincselése akkor célszerű, ha a bilincs alkalmazására testi kényszer útján kerül sor, vagy alapos okkal tartani lehet rendőr elleni támadásától, illetve szökéstől,

b) lábbilincselés, illetve kéz és láb bilincselés együttes alkalmazása akkor indokolt, ha arról, akivel szemben alkalmazzák feltételezhető, hogy önmagában vagy másban kézbilincs alkalmazása esetén is kárt tud okozni, illetőleg terrorcselekmény elkövetésén tetten érték,

c) tárgyhoz bilincselésnek akkor van helye, ha a személy önkárosításának, támadásának vagy szökésének megakadályozása, ellenszegülésének megtörése, illetve az intézkedés eredményes befejezése más módon nem biztosítható.

(7) Nem minősül embertelen, megalázó bánásmódnak a személy fekvő helyzetben történő megbilincselése, ha arra támadása vagy erőszakos magatartása miatt került sor.

Vegyi eszköz, elektromos sokkoló eszköz, rendőrbot, kardlap, illetőleg más eszköz alkalmazása

61. § (1) A rendőr vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt, rendőrbotot, kardlapot, illetőleg más eszközt saját elhatározásából vagy elöljárója parancsára használhat.

(2) A rendőrbottal (gumibot, tonfa) egy tekintet alá esik minden más alkalmi eszköz, amelynek hatása a rendszeresített rendőrbotéval azonos.

(3) A rendőr az (1) bekezdésben meghatározott eszközt szolgálaton kívül magánál tarthatja, de láthatóan nem viselheti.

(4) A rendőr az intézkedés megkezdésekor, amennyiben a körülmények megkívánják, a vegyi eszközt, elektromos sokkoló eszközt helyezze készenlétbe, a rendőrbotot, a kardot fogja kézbe, és készüljön fel támadás elhárítására, ellenszegülés megtörésére.

(5) Az ütés lehetőleg a támadó végtagot érje, kerülni kell, hogy az ütés a fejre, derékra, gyomorra, hasra irányuljon.

(6) Az (1) bekezdésben meghatározott kényszerítő eszközöket nem szabad a támadás, ellenszegülés megszűnése, megtörése után alkalmazni.

(7) A könnygázgránát tömegoszlatásra vagy zárt térben kialakult ellenállási góc felszámolására alkalmazható azzal, hogy az mindig parancsra, a helyszínen tartózkodó parancsnok által meghatározott módon akkor történhet, ha egyidejűleg gondoskodtak a rendőröknek a könnygáz hatása elleni védelméről.

Szolgálati kutya alkalmazása

62. § (1) A rendőr a szolgálati kutyát az Rtv. 50. §-ban meghatározott feltételek szerint alkalmazhatja:

a) pórázon vezetve, szájkosárral ellátva,

b) póráz nélkül, szájkosárral ellátva,

c) pórázon vezetve, szájkosár nélkül,

d) szájkosár és póráz nélkül.

(2) A rendőr csak kiképzett, egészséges, ápolt és jó erőnlétű kutyával láthat el szolgálatot.

(3) A rendőr a szolgálati kutyát nyilvános helyre feladata ellátása céljából viheti be.

Az útzár

63. § (1) Közúton vagy a közforgalom számára megnyitott egyéb úton útzár csak ellenőrző-átengedő pont részeként telepíthető.

(2) Az útzárat – a forgalomkorlátozáshoz szükséges jelzéseken túl – a telepítés helyén „útzár” feliratú kiegészítő táblával ellátott „egyéb veszély” közúti közlekedési jelzőtáblával kell jelezni, közúton éjszaka megkülönböztető fényjelzését működtető jármű vagy villogó sárga fényt adó berendezés elhelyezésével is meg kell jelölni.

(3) Az intézkedés foganatosítása elöl menekülő, bűncselekményt elkövető személy feltartóztatása érdekében az út szolgálati járművel történő eltorlaszolása csak sürgős esetben, az útzár telepítésének elrendelésére jogosult engedélyével történhet. A szolgálati jármű megkülönböztető fényjelzését ekkor folyamatosan működtetni kell. Az engedélyező köteles haladéktalanul gondoskodni a (2) bekezdésben előírt feltételek biztosításáról.

(4) Ha az útzár telepítése határátkelőhelyen történik, az illetékes vámszervet is tájékoztatni kell.

(5) Az útzár alkalmazását az országos rendőrfőkapitány a rendészeti vagy a bűnügyi főigazgató, a Köztársasági Őrezred által őrzött létesítmények és biztosított rendezvények vonatkozásában a Köztársasági Őrezred parancsnoka, hatásköre szerint ellátott speciális feladatok végrehajtása során a Készenléti Rendőrség parancsnoka, illetékességi területén a megyei (fővárosi) rendőrfőkapitány, a rendészeti vagy a bűnügyi igazgató, illetőleg autópálya, autóút kivételével a rendőrkapitány vagy a határrendészeti kirendeltség vezetője rendelheti el.

Lőfegyverhasználat

64. § A lőfegyverhasználati jog azt a rendőrt illeti meg, akinek igazolványában a „fegyverviselésre és intézkedésre jogosult” felhatalmazás fel van tüntetve. A lőfegyverhasználati jog gyakorlása független attól, hogy a rendőr egyenruhát vagy polgári öltözetet visel, szolgálatban van vagy azon kívül, és rendelkezik-e szolgálati lőfegyverrel.

65. § A rendőr a lőfegyverhasználat során elsősorban a Rendőrségnél rendszeresített lőfegyvert használja. Az Rtv. 53. §-ának (2) bekezdése alapján fegyverként használható más dolog lehet a nem rendszeresített lőfegyver és minden olyan eszköz, amely a rendőr feladatának teljesítését elősegíti.

66. § (1) A fegyverhasználatot megelőző figyelmeztetést érthetően, határozottan „a törvény nevében fegyvert használok” szavakkal kell megtenni.

(2) A lőfegyverhasználat csak arra a személyre irányulhat, akivel szemben az Rtv. 54. §-ban meghatározott feltételek fennállnak.

67. § (1) Elöljárója parancsára a rendőr köteles a lőfegyverét használni. A lőfegyver parancsra történő használatának jogszerűségéért a parancsot kiadó elöljáró a felelős. E parancs végrehajtása csak akkor tagadható meg, ha a rendőr tudja, hogy a lőfegyver használatával bűncselekményt követne el.

(2) Csapaterő zárt alakzatban történő alkalmazása esetén a rendőr saját elhatározásából is használhatja lőfegyverét, ha a zárt alakzattól elszakadt, vagy alakzaton kívüli feladat ellátására kap utasítást.

68. § (1) A lőfegyverhasználat során kerülni kell az emberi élet kioltását. A lövést lehetőleg lábra, ha pedig a támadó kezében a támadásra távolról is felhasználható eszköz van, kézre kell irányítani.

(2) Az Rtv. 55. §-ában meghatározottakon túl nincs helye a lőfegyverhasználatnak, ha a lőfegyverhasználat az államhatáron átlövést idézne elő, illetve a határúton közlekedő személlyel szemben, kivéve ha fegyveresen vagy felfegyverkezve elkövetett támadást avagy fegyveres ellenállást kell leküzdeni.

(3) Ha a törvény csak a közvetlen fenyegetés vagy támadás elhárítása céljából teszi lehetővé a fegyverhasználatot, és a közvetlen fenyegetés vagy támadás bármely oknál fogva megszűnt, a lőfegyverhasználati jogosultság is azonnal megszűnik. A lőfegyverhasználat további alkalmazásának helye nincs, ha az a célját elérte.

69. § (1) Személyre szándékosan leadott lövés akkor is lőfegyverhasználatnak minősül, ha az nem okozott sérülést.

(2) Nem minősül lőfegyverhasználatnak:

a) a figyelmeztető lövés,

b) az állatra vagy tárgyra irányuló lövés,

c) a nem szándékosan bekövetkezett lövés.

(3) A figyelmeztető lövést általában függőleges irányba, a légtérbe kell leadni. Ha ez nem biztonságos, a lövés irányát úgy kell megválasztani, számolva a becsapódást esetlegesen követő gurulattal is, hogy a lövedék életet, testi épséget ne veszélyeztessen, és lehetőleg ne okozzon anyagi kárt.

(4) Ha a támadás közvetett, a támadó ahhoz tárgyat vagy állatot alkalmaz, akkor a rendőr elsősorban tárgyra, állatra ad le lövést. A rendőr az őt vagy segítőjét járművel elütni szándékozó támadó járművének kerekeire, az emberre uszított kutya támadása esetén az állatra leadott lövéssel hárítja el a veszélyt.

(5) Mások személyét, vagyonát közvetlenül veszélyeztető megvadult állatra a rendőr akkor lőhet, ha a veszélyhelyzet elhárítására az adott körülmények között más lehetőség nincs. Szolgálati feladata teljesítésének érdekében a rendőr a testi épségét közvetlenül veszélyeztető állatot lelőheti.

(6) A tárgyra, állatra irányuló lövésnek feltétele, hogy az ember életét, testi épségét ne veszélyeztesse.

(7) Ha a lőfegyverhasználatnak nem minősülő lövés a rendőrnek felróható okból jön létre, illetve ilyen lövés a rendőr figyelmetlensége, gondatlansága következtében kárt, sérülést okoz, a bekövetkezett eredménytől függően fegyelmi vagy büntetőeljárást kell indítani.

70. § (1) Az Rtv. 54. §-ának g) pontja alkalmazásában elkövetőn kizárólag a tettest és társtettest kell érteni, a lőfegyver az ilyen cselekmény elkövetésén tetten ért, illetve ilyen cselekmény miatt körözött, azonosított elkövetővel szemben használható.

(2) Az Rtv. 54. §-ának j) pontja alapján akkor használható lőfegyver, ha az elfogás, az őrizetbe vétel, illetve a fogva tartás indoka az Rtv. 54. §-ának g) pontjában meghatározott bűncselekmény.

71. § (1) A lőfegyverhasználat során sérültet elsősegélyben kell részesíteni, gondoskodni kell orvosi ellátásáról, a közvetlen hozzátartozója értesítéséről.

(2) A lőfegyverhasználatot, valamint a halaszthatatlan segítségnyújtást követően a rendőr közvetlen elöljáróját haladéktalanul értesíti, és annak megérkezéséig a helyszínt biztosítja. Az elöljáró intézkedik a helyszíni szemle lefolytatására, függetlenül attól, hogy történt-e személyi sérülés vagy keletkezett-e kár. Az elöljáró a lőfegyverhasználatról jelentést tesz a szolgálati út betartásával.

(3) A rendőri szerv vezetője három munkanapon belül köteles kivizsgálni a lőfegyverhasználat jogszerűségét, szakszerűségét.

(4) Ha a lőfegyverhasználatra fogvatartottal szemben került sor, akkor erről a fogvatartásért felelős haladéktalanul értesíti a rendőri szerv székhelye szerint illetékes megyei (fővárosi) főügyészség büntetés-végrehajtási felügyeleti ügyészét. A (3) bekezdésben előírt vizsgálat alapján hozott határozatot az iratokkal együtt meg kell küldeni az ügyésznek.

(5) Lőfegyverhasználat és lőfegyverhasználatnak nem minősülő lövés esetén a vizsgálatot az közigazgatási hatósági eljárás általános szabályai szerint kell lefolytatni.

72. § (1) A vizsgálat során jelentést kell íratni a lőfegyvert használó rendőrrel, a lőfegyver használatára utasítást adó elöljáróval és azzal a rendőrrel, akinek hitelt érdemlő tudomása van az eseményről. Nem vehet részt a vizsgálatban, akinek jelentésírási kötelezettsége van. Ha a szerv vezetőjével szemben jelentésírási kötelezettség vagy egyéb kizáró ok áll fenn, a vizsgálatot a felettes rendőri szerv vezetője folytatja le.

(2) A lőfegyvert használó rendőr jelentése a következőket tartalmazza:

a) mikor, hol, kivel szemben, milyen fegyvert használt, hány lövést adott le, a fegyver típusát, gyári számát,

b) a lőfegyverhasználat okát,

c) a megelőző intézkedéseket,

d) milyen sérülés történt, sor került-e elsősegélynyújtásra, orvosi ellátásra, hol tartózkodik a sérült,

e) milyen kárt okozott a lövés, ki a károsult, a rendőr, illetve a károsult mit tett a kár enyhítésére,

f) a helyszínre, a tanúkra, a bűnjelekre és az egyéb körülményekre vonatkozó adatokat,

g) a fegyverhasználatra feljogosító törvényhelyre történő hivatkozást.

(3) A vizsgálat során a helyszíni szemle és a rendőri jelentések adatait is figyelembe véve meg kell hallgatni az érdekelteket, különösen az intézkedés által érintettet, a sérültet és azt, akinek a lőfegyverhasználat kárt okozott.

(4) A vizsgálatot lezáró határozat rendelkező részének tartalmaznia kell a lőfegyverhasználat jogszerűsége minősítésére vonatkozó megállapítást, a fegyverhasználat jogellenessége megállapítása esetén a felelősségrevonási eljárás megindítására vonatkozó döntést, továbbá a fellebbezési jogra vonatkozó tájékoztatást. Az indokolásnak tartalmaznia kell a rövid tényállást, a sérüléseket, az okozott kárt, az érintett személyek adatait. A határozat 1-1 példányát kézbesíteni kell az érintetteknek.

(5) Ha a lőfegyverhasználattal kapcsolatban a rendőri szerv vezetője bűncselekmény megalapozott gyanúját állapítja meg, feljelentést tesz az illetékes ügyészségi nyomozó hivatalnál, fegyelmi vétség gyanúja esetén intézkedik a fegyelmi eljárás lefolytatására.

(6) A lőfegyverhasználatnak nem minősülő (tárgyra vagy állatra irányuló, valamint a figyelmeztető és a nem szándékosan létrejött) lövést a rendőr lehetőleg azonnal, szóban jelenti elöljárójának, majd írásos jelentést készít, amely tartalmazza:

a) mikor, hol, milyen célból, hány lövést adott le,

b) a lövést kiváltó körülményeket, figyelmeztető lövésnél az alkalmazott megelőző intézkedéseket, vagy azok mellőzésének okait,

c) a lövés irányát és következményét,

d) ha a lövés sérülést vagy kárt okozott, annak leírását,

e) a lövést követően tett intézkedéseit,

f) a helyszínre, a tanúkra, egyéb körülményekre vonatkozó adatokat.

(7) Ha a (6) bekezdés szerinti lövés sérülést vagy kárt okozott, a lőfegyverhasználatra vonatkozó rendelkezések szerint kell a vizsgálatot lefolytatni, és határozatot hozni.

Csapaterő alkalmazása

73. § (1) A csapaterő alkalmazása esetén a Rendőrség a személyi állomány összevonása és kötelékbe szervezése, ennek egyszemélyi parancsnoki vezetés alá helyezése, továbbá sajátos taktikai szabályok alkalmazása útján biztosítja a feladat végrehajtását.

(2) Az Rtv. 58. §-a (1) bekezdésének a) pontjában rögzített cselekmény elkövetése esetén a csapaterő alkalmazását az alkotmányos jogszabályok szerint hozott döntés alapján az országos rendőrfőkapitány rendelheti el.

(3) A csapaterő alkalmazásának elrendelésére illetékességi területén az Rtv. 58. §-a (1) bekezdésének b)–j) pontjaiban meghatározott esetekben a rendőrkapitány, a rendőrfőkapitány és az országos rendőrfőkapitány vagy helyetteseik jogosultak. A csapaterőt az erre a célra létrehozott törzs, valamint az alárendelt alegységek, szolgálati csoportok, csoportosítások élén álló parancsnokok útján az elrendelő vagy az általa intézkedésben kijelölt parancsnok (a továbbiakban: parancsnok) vezeti. Az alkalmazás tervét a parancsnok készíti elő, és annak szolgálati elöljárója hagyja jóvá.

(4) A rendőri intézkedések és a kényszerítő eszközök tekintetében jogszabályban meghatározott kivételtől eltekintve a csapaterőt a rendőrre vonatkozó jogok illetik meg, és kötelezettségek terhelik.

(5) A csapaterő alkalmazása során a testi épséghez, a személyes szabadsághoz, a magánlakás, a magántitok és a levéltitok sérthetetlenségéhez, a személyes adatokhoz, valamint a tulajdonhoz fűződő jogok törvényben foglaltak szerinti korlátozását, ennek érdekében alkalmazható rendszabályokat az elrendelő vezető külön intézkedésben határozza meg. A csapaterő alkalmazásáról tájékoztatást kell adni a tömegtájékoztatási eszközök útján is. Ettől eltérni csak abban az esetben lehet, amikor a tájékoztatás a rendőri intézkedések eredményességét veszélyeztetné. A tájékoztatásról a csapaterő alkalmazását elrendelő vezető gondoskodik.

(6) A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban: gyülekezési törvény) hatálya alá tartozó, illetve más jelentős rendezvény helyszínén csapaterőnek a biztosításban való részvétele esetén azt a területet, ahová a belépők fokozott ellenőrzése kötelező, a rendőri szerv vezetője határozza meg. A fokozott ellenőrzés egyes feladatainak ellátására a rendezőt, a szervezőt a rendőri szerv vezetője hivatalosan felkérheti, akit – ha ezt vállalja – a végrehajtás módjára fel kell készíteni.

(7) A szervezőnek a rend fenntartása érdekében hozott intézkedései közül rendőri közreműködés csak azokhoz biztosítható, amelyekre a Rendőrséget jogszabály egyébként is feljogosítja vagy kötelezi.

Tömegoszlatás

74. § (1) Ha jogszabály a tömeg feloszlatását a Rendőrség számára kötelezővé teszi (gyülekezési törvény 14. §), vagy tömeg jogellenes magatartást tanúsít, a csapaterő kirendelésére jogosult rendőri vezető intézkedik a tömegoszlatásra.

(2) Tömegoszlatás elrendelésére – jogszabályban meghatározott feltételek megléte esetén – a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó olyan rendezvényeken, ahol a Rendőrség a rend biztosításában közreműködik, a biztosítás parancsnoka jogosult.

(3) A feloszlatásra irányuló rendőri felszólítást hangosító eszköz alkalmazásával legalább kétszer meg kell ismételni. Az utolsó felszólítás során a kényszerítő eszközök alkalmazását kilátásba kell helyezni.

(4) A felszólításban közölni kell a helyszínről való eltávozás irányát, és arra a szükséges időt biztosítani kell. A felszólítást a rendőri fellépés megkezdésével egyidejűleg kell foganatosítani, ha a csapaterőt a tömeg részéről közvetlen támadás éri.

(5) Tömeggel szemben a csapaterő a következő kényszerítő eszközöket alkalmazhatja:

a) passzív ellenállás esetén testi kényszert,

b) aktív ellenszegülés esetén rendőrbotot, vegyi eszközt, ingerlőgázt, elektromos sokkoló eszközt, bilincset, pórázon vezetett szolgálati kutyát szájkosárral vagy anélkül, valamint vízágyút,

c) felfegyverkezett tömeg ellenszegülésének megtörésére pirotechnikai eszközt, lóháton vagy járműkötelékben végzett kényszeroszlatást,

d) aktív rendbontók kiemelésére, elfogására elfogóhálót.

(6) A vízágyú és a könnygázgránát alkalmazása mindig parancsra, a helyszínen tartózkodó parancsnok által meghatározott módon történhet, egyidejűleg gondoskodva a rendőrök könnygáz hatása elleni védelméről.

(7) Az alkalmazandó kényszerítő eszközök körét a csapaterő parancsnoka határozza meg.

V. Fejezet

A RENDŐRSÉG SAJÁTOS FELADATAI

Személyvédelmi feladatok

75. § (1) A személyvédelem során a Rendőrség sajátos védelmi eszközökkel és módszerekkel gondoskodik a jogszabályokban meghatározott személyek (a továbbiakban: védett személyek) élete, testi épsége biztonságáról.

(2) A személyvédelem részletes szabályait külön rendelkezések határozzák meg.

(3) A személyvédelmi feladatokat a Rendőrség erre kijelölt szolgálata, más szervekkel együttműködve végzi. Gondoskodik a védett személyek ellen irányuló erőszakos cselekmények megelőzéséről, koordinálja a közreműködő rendőri és más szervek tevékenységét.

(4) A megelőző védelmi feladat végrehajtása keretében folyamatosan gyűjti és értékeli a védett személyek, valamint tartózkodási helyük veszélyeztetettségére vonatkozó információkat.

(5) A biztonság érdekében a Rendőrség jogosult a védett személy által látogatott helyeken, és azok közvetlen környezetében az adott területre egyébként érvényes közlekedési, tartózkodási szabályokat szigorítani, ideiglenesen személyi és technikai ellenőrzési rendszabályokat bevezetni.

Létesítményvédelmi feladatok

76. § (1) A Rendőrség végzi az ipari vagy természeti katasztrófa által veszélyeztetett területek kiürítésének biztosítását, a külön rendelkezésekben meghatározott épületek, létesítmények őrzését és védelmét.

(2) Az őrzésre kijelölt létesítményeket a veszélyeztetettség mértékétől függően külön rendelkezések szerint kategóriákba kell sorolni. A létesítmények kategóriába sorolását illetékességi területükön a rendőrfőkapitányok végzik.

Terrorcselekmények elhárításának feladatai

77. § (1) A Rendőrség a terrorcselekmények megelőzése, felderítése és felszámolása érdekében intézkedik:

a) a terrorcselekmények felderítésére a hatáskörébe tartozó esetekben,

b) terrorcselekmény bekövetkezésének megakadályozására,

c) bekövetkezett terrorcselekmény megszakítására és káros következményei felszámolására,

d) a terrorelhárításhoz szükséges adatok gyűjtése, nyilvántartása és elemzése iránt.

(2) A Rendőrség az (1) bekezdésben meghatározott feladatainak teljesítése során együttműködik a Magyar Honvédséggel, a rendvédelmi szervekkel, a nemzetbiztonsági szolgálatokkal, más állami szervekkel, a helyi önkormányzatokkal, igénybe veszi az állampolgárok és közösségeik, valamint a gazdálkodó szervezetek segítségét.

A polgári repülés biztonságával összefüggő rendőri feladatok

78. § (1) A repülőtéri rendőri szolgálat gondoskodik a nemzetközi és belföldi polgári légi forgalmat lebonyolító repülőtereken (a továbbiakban: repülőtér) a közbiztonsági, bűnüldözési, igazgatásrendészeti, tűzszerészeti és utasbiztonsági feladatok összehangolt ellátásáról.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feladatkörében a Rendőrség:

a) ellátja, koordinálja, szakmailag irányítja a nemzetközi és a belföldi polgári repülés jogellenes cselekmények elleni védelmének közbiztonsági feladatait, és együttműködik a repülőtér üzemeltetőjével, a repülőtéren működő hatóságokkal és rendvédelmi szervekkel,

b) felügyeli és fegyveresen biztosítja a nemzetközi viszonylatban közlekedő légi járművek személyzetének, utasainak és csomagjaiknak, a légi küldeményeknek biztonsági szempontból történő átvizsgálását,

c) felügyeli a személyek, járművek és különleges légi szállítmányok repülőtérre való beléptetésének rendjét, közreműködik az erre vonatkozó szabályok kialakításában,

d) állandó vagy ideiglenes nemzetközi légi forgalmat lebonyolító repülőtéren ellenőrzi az utasok és kísérőik számára megnyitott és az előlük zárt területek, létesítmények előírásoknak megfelelő használatát, és fenntartja a közrendet,

e) gyűjti és elemzi a nemzetközi személy- és áruforgalmat bonyolító repülőtéren és közvetlen környezetében a bűncselekmények elkövetésének megelőzése, felderítése, megakadályozása és megszakítása érdekében felhasználható információkat,

f) ellenőrzi a repülőtéren a vagyonvédelemre vonatkozó jogszabályi előírások megtartását,

g) szakmai felügyeletet gyakorol a nemzetközi repülőtéren szolgálatot ellátó fegyveres biztonsági őrség és a repülőtéri hatóság biztonsági szervezetének munkája felett,

h) véleményezi a repülőtéren ideiglenes határátkelőhely nyitásra irányuló kérelmeket,

i) biztosítja a repülőtéren nagyszámú résztvevővel tartott rendezvényeket.

A Rendőrség tűzszerészeti feladatai

79. § (1) A Rendőrség tűzszerész alegységei végzik – a Magyar Honvédség külön jogszabályban meghatározott tűzszerészeti tevékenysége kivételével – a nemzetbiztonság és közbiztonság körében jelentkező, a robbanóanyagokkal, robbantószerekkel kapcsolatos tűzszerészeti tevékenységet.

(2) A megyei rendőr-főkapitányságok, illetőleg – az általa őrzött létesítménye tekintetében – a Köztársasági Őrezred erre kiképzett rendőrei, továbbá Budapest területén a Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálata (bombakutatók) végzik a robbantással fenyegetett helyszínek átvizsgálását.

(3) Az azonnali beavatkozást igénylő esetekben a Rendőrség tűzszerészei a Magyar Honvédség külön jogszabályban meghatározott tűzszerészeti tevékenysége körében is jogosultak a közvetlen életveszély elhárítása érdekében szükséges elsődleges intézkedések megtételére.

A tűzszerész kirendelése

80. § (1) Tűzszerész járőrt a rendőrfőkapitány vagy helyettese, munkaidőn kívül, sürgős esetekben a rendőr-főkapitányság központi ügyelete – az ORFK Főügyeletén keresztül – rendelhet ki.

(2) A tűzszerész szolgálat lehetőségeit, technikai felszereltségét meghaladó feladat esetén, a Magyar Honvédség tűzszerész és aknakutató alakulatától tűzszerész járőr kirendelése az (1) bekezdésben meghatározott személy útján kérhető.

(3) A kirendelésnek tartalmaznia kell az átvizsgálandó helyszín rövid leírását, a terület nagyságát, pontos helyét (épület esetén földszintes vagy több szintes), amennyiben meghatározható, a robbanószerkezet jellemzőit, mennyiségét, annak a felelős vezetőnek a nevét, akivel a tűzszerész járőr parancsnokának a kapcsolatot fel kell vennie.

(4) A robbantással való fenyegetés vagy erre utaló bejelentés alapján a rendőr-főkapitányság vezetője, illetve az ügyelet vezetője rendelheti ki a bombakutatókat a veszélyeztetett objektum átvizsgálása céljából.

(5) A tűzszerész járőr kirendelhető akkor is, ha

a) olyan, veszélyesnek látszó tárgy van a helyszínen, melynek vizsgálata, minősítése, hatástalanítása tűzszerész szakismeretet igényel,

b) a megyei bombakutatók robbanásveszélyesnek minősített tárgyat találtak,

c) a megyei bombakutatók nem állnak rendelkezésre,

d) robbanás következett be, a helyszíni szemle tűzszerész szakmai biztosítására, szaktanácsadói közreműködésére,

e) robbanóanyaggal történő visszaélések vizsgálata során foganatosított házkutatás tűzszerész szakmai biztosításra van szükség,

f) védett személy programjának tűzszerész biztosítása azt indokolja.

Intézkedés közveszélyokozással való fenyegetés esetén

81. § (1)9 Ha a közveszélyokozással összefüggő bejelentés, fenyegetés közvetlenül a rendőri szervhez érkezik, a lehető legrövidebb időn belül értesíteni kell a fenyegetett létesítmény vezetőjét, és egyeztetni kell a foganatosítandó intézkedéseket. A közveszélyokozással való fenyegetéssel kapcsolatos intézkedést az illetékes megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság, rendőrkapitányság teszi meg. A bejelentés valóságtartalmának ellenőrzése, a veszélyhelyzet kizárása a fenyegetett létesítmény használóira nem hárítható át.

(2) Közveszélyokozással való fenyegetés helyszínén az előzetes felderítő tevékenységre a megyei bombakutató csoportot, Budapesten a Készenléti rendőrség bombakutató csoportját kell kirendelni.

(3) A veszélyeztetett körzetből a legrövidebb időn belül gondoskodni kell az ott-tartózkodók eltávozásáról, illetéktelenek távol tartásáról. Gyanús tárgy vagy csomag esetén 100 méter, gépjármű esetén 200 méter sugarú biztonsági körzetet kell kialakítani, és gondoskodni kell a forgalom eltereléséről is. A tűzszerész járőr helyszínre érkezését követően a járőrparancsnok igénye szerint kell intézkedni a kiürített biztonsági körzet növelésére.

(4) Szükség esetén a robbantással fenyegetett objektum tulajdonosa, használója a foganatosított biztonsági intézkedések tűrésére kényszeríthető. A biztonsági intézkedésből eredő kárigényét az arra jogosult a fenyegetés elkövetőjével szemben érvényesítheti.

(5) A Köztársasági Őrezred által őrzött létesítmények és biztosított rendezvényeket ért fenyegetés esetén a fenyegetéssel kapcsolatos intézkedéseket a Köztársasági Őrezred parancsnoka rendeli el.

A Rendőrség feladatai konfliktushelyzet, tömeges méretű migráció és az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekmények esetén

82. § Egy vagy több állam területén a határ közelében kialakult olyan fegyveres cselekmény esetén, amely közvetlenül veszélyezteti az államhatár rendjét (konfliktushelyzet) a Rendőrségnek az államhatár őrizetével kapcsolatos feladatai megelőzik a határforgalom-ellenőrzésével, az államhatár rendjének fenntartásával kapcsolatos szolgálati tevékenységét.

83. § (1) Az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekménynek minősül a rendőrrel vagy más személlyel szemben tanúsított, az államhatár, az átkelőhely rendjét, más rendőrségi vagy a Rendőrség által őrzött objektum, berendezés biztonságát közvetlenül sértő vagy veszélyeztető nyílt ellenszegülés, kényszerítés, támadás. Erőszakos cselekmény esetén azonnal értesíteni kell a felettes rendőri szervet.

(2) Erőszakos cselekmény esetén intézkedni kell annak elszigetelésére, az érintett terület vagy helyszín biztosítására, szükség esetén zárására, a veszélyeztetett személyek és javak mentésére.

(3) Az erőszakos cselekmény megszakítására, felszámolására elsősorban a veszélyeztetett objektum rendjéért és őrzéséért felelős rendőri erőket, indokolt esetben speciális rendőri erőket kell igénybe venni.

(4) Az Alkotmány 19/E. §-ában meghatározott esetben, az államhatárt fegyveresen vagy felfegyverkezve átlépő személyek kiszorításában, illetve elfogásában és lefegyverzésében való rendőri közreműködés, vagy az államhatár rendjét közvetlenül veszélyeztető konfliktushelyzet és a tömeges méretű migráció kezelése, vagy az államhatár rendje ellen irányuló erőszakos cselekményeket elhárítása esetén a rendőri erők alkalmazása külön tervek szerint történik.

VI. Fejezet

A SZOLGÁLATI FORMÁK

84. § (1) A rendőrök a szolgálati feladataikat külön végrehajtási rendelkezések alapján, különböző szolgálati formákban, a szakmai szabályzatokban meghatározott módon hajtják végre, melyet az adott feladat végrehajtására kijelölt rendőr szolgálati beosztásától függetlenül köteles betartani.

(2) Az elöljáró az alárendelt rendőr részére elrendelheti a feladat meghatározott szolgálati formában történő végrehajtását.

Ügyeleti szolgálati forma

85. § (1) A rendőrségi feladatok végrehajtásának, a szervezet működésének, illetve irányításának és vezetésének, rendőri munka folyamatosságának biztosítása, az együttműködő szervekkel való kapcsolat állandó fenntartása, a rendkívüli eseményekkel összefüggő halaszthatatlan intézkedések megtétele, az intézkedésre jogosult és köteles szervek, személyek értesítése, a vezetők tájékoztatása érdekében, állandó vagy ideiglenes jelleggel ügyeletet kell biztosítani.

(2) Ügyeletet minden rendőri szervnél biztosítani kell.

(3) Az ügyeletet ellátó (ügyeletes) a hivatali munkaidőn kívül a szerv vezetőjének jogkörét a részére meghatározott mértékben gyakorolja.

(4) Az ügyeletes részére biztosítani kell azokat az eszközöket, amelyek a feladat zavartalan ellátásához és a hatáskörébe utalt intézkedések megtételéhez szükségesek.

(5) Az ügyeletest feladatának teljesítésétől elvonni, más feladatra igénybe venni nem lehet.

Körzeti megbízotti szolgálati forma

86. § (1) A körzeti megbízott a rendőri szerv vezetője által meghatározott körzetben teljesít szolgálatot, tevékenységét önállóan szervezi.

(2) A körzeti megbízott alapvető feladata a Rendőrség és a lakosság kapcsolatának fenntartása, meghatározott bűnügyi nyomozások elvégzése, a működési területét érintő körözési tevékenység folytatása, szabálysértési ügyekben az előzetes intézkedés foganatosítása, illetve a meghatározott vasúti, légi és vízi rendészeti rendőri munka végzése.

(3) Tevékenysége során együttműködik a helyi önkormányzatokkal, a polgármesteri hivatallal, a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek beosztottaival, a polgárőrséggel, segíti tevékenységüket.

Járőr szolgálati forma

87. § (1) A járőrözés a közterületek és nyilvános helyek, továbbá az államhatár őrizetének, valamint a határterület és – jogszabályban meghatározott esetekben – a határterületen kívüli területek (mélységi területek) rendőri, illetve határrendészeti ellenőrzésének egyik formája. A járőrözés során egy vagy több rendőr együttesen, előre meghatározott körzetben, illetve területen vagy útvonalon, illetve menetvonalon bűnügyi, közrendvédelmi, határrendészeti, közlekedési, illetve vízi rendészeti feladatot lát el, ellenőrzi a jogszabályok betartását, végzi a jogellenes cselekmények megelőzését, felderítését, megszakítását és az elkövetők elfogását.

(2) Járőrözésre egy rendőrt csak kivételesen, indokolt esetben lehet vezényelni.

(3) A rendőr a mellé – közös végrehajtást igénylő feladat esetén – járőrtársként beosztott katonai rendésszel, a büntetés-végrehajtási őrrel, vám és pénzügyőrrel, az Európai Unió jogi aktusa vagy nemzetközi szerződés alapján más állam rendvédelmi szervének tagjával, illetve a fegyveres biztonsági őrrel, a közterület felügyelővel együttműködve látja el a járőrözést. Ha a feladat jellege megkívánja a rendőr járőrtársként osztható be katonai rendészeti járőrözésre. A vegyes összetételű járőrök tagjainak intézkedési jogára a vezénylő szervre vonatkozó jogszabályok irányadók.

(4) Attól függően, hogy a járőr feladatai között az általános bűnügyi, közrendvédelmi, határrendészeti, illetve a közlekedést segítő, irányító és ellenőrző feladatok vannak túlsúlyban, a járőr szolgálati forma bűnügyi, közrendvédelmi, határrendészeti, illetőleg közlekedési forgalomellenőrző lehet.

Útlevélkezelő szolgálati forma

88. § (1) Az útlevélkezelés a határforgalom-ellenőrzés végrehajtásának egyik alapvető formája.

(2) Útlevélkezelésre forgalmi sávonként egy rendőrt csak kivételesen indokolt esetben lehet vezényelni.

Őrszolgálati formák

89. § (1) Az őrszolgálat az a szolgálati forma, amelynek során a rendőr a kijelölt őrhelyén, illetve mozgási körzetében állandó vagy ideiglenes jelleggel személyt, meghatározott területet, létesítményt vagy értéket véd, őriz, illetőleg közbiztonsági szempontból ellenőriz, vagy protokolláris feladatot lát el.

(2) Az őrszolgálat formája lehet: mozgóőr, objektumőr, fogdaőr, kísérő őr, rendkívüli őr, díszőr szolgálat.

90. § (1) A mozgóőr a számára kijelölt mozgási körzetben, egy adott ponthoz meghatározott időközönként rendszeresen visszatérve látja el szolgálatát. Mozgási körzetét a közbiztonsági viszonyok és feladat jellege szerint az elöljáró jelöli ki.

(2) Az objektumőr meghatározott létesítményhez tartozó, az őrutasításban meghatározott körzetben végzi feladatát.

(3) A fogdaőr a rendőrségi fogdában, illetve őrzött szálláson, a kijelölt őrhelyen, meghatározott mozgási körzetben, fogva tartott személyt őriz. A szolgálatellátás részletes szabályait a Fogdaszolgálati Szabályzat határozza meg.

(4) A kísérő őr feladata a felügyeletére bízott fogva tartott személy meghatározott helyre történő kísérése.

(5) A fogva tartott kísérése a végrehajtás módja szerint rendes vagy megerősített kísérés lehet a következők szerint:

a) rendes a kísérés módja, ha a kísért személynél az előzetes ismeretek alapján nincs olyan körülmény, amelynek folytán szökésétől vagy a rendőr elleni támadásától lehet tartani,

b) a kísérést meg kell erősíteni, ha a kísért személy szökésétől vagy támadásától lehet tartani, illetve a kísérés nehéz körülmények között történik.

(6) Mindig a megerősített kísérési módot kell alkalmazni, ha az külföldre vagy külföldről Magyarországra irányul.

(7) A kísérésre vonatkozó utasítást a fogva tartás elrendelésére jogosult vezető adja. Ha külföldre irányuló, illetve külföldről Magyarországra történő kísérésre vonatkozó utasítás végrehajtásához külföldi állami szervekkel való kapcsolatfelvétel szükséges, akkor a végrehajtás módját a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ vezetőjével kell egyeztetni.

(8) A kísért személy figyelmét fel kell hívni a kísérés alatt tanúsítandó magatartásra, figyelmeztetni kell, hogy szökés, támadás vagy a kísérő őrnek való ellenszegülés esetén kényszerítő eszköz alkalmazására kerül sor.

(9) Ha a kísért személy veszélyessége ezt indokolja a kísért személyt meg kell bilincselni. Ha a kísérő őr a kísérés biztonságát veszélyeztető körülményt észlel, haladéktalanul a legközelebbi rendőri szervhez fordul.

(10) A kísérés során a kijelölt útvonaltól csak abban az esetben lehet eltérni, ha az eredeti útvonalon történő haladás a biztonságos kísérést veszélyezteti. Ha a kísért személy megszökött, elfogására azonnal meg kell tenni a szükséges intézkedéseket.

(11) Ha az elfogásra tett haladéktalan intézkedés nem vezetett eredményre, azonnal jelentést kell tenni a legközelebbi rendőri szerv ügyeletesénél.

91. § (1) A rendkívüli őr külön utasításra végez az elöljáró által meghatározott biztosítási, őrzési feladatot.

(2) A díszőr ünnepségek, rendezvények, katonai tiszteletadással rendezett kegyeleti aktusok alkalmával elöljárója utasítása szerint teljesít ideiglenes protokolláris őrszolgálatot.

Személyvédelmi szolgálati forma

92. § (1) A személyvédelmi szolgálat célja lehet:

a) személybiztosítás,

b) lakásbiztosítás,

c) programhely biztosítás,

d) útvonalbiztosítás.

(2) A személybiztosító feladata a védett személy közvetlen fizikai védelme, élete, testi épsége megóvása.

(3) A lakásbiztosító feladata a védett személy és a vele együtt lakó családtagjai elhelyezésére szolgáló létesítmények elleni támadás elhárítása, illetéktelen személyek bejutásának megakadályozása, a belépő személyek ellenőrzése, a védelem technikai eszközeinek kezelése.

(4) A programhely biztosító feladata a védett személyek által látogatott rendezvény helyszínének lezárása, a védett személy mozgásterületének biztosítása.

(5) Az útvonalbiztosító feladata a védett személy közlekedési útvonalának megelőző ellenőrzése, a veszélyforrások felmérése, elhárítása, az áthaladás biztosítása.

(6) A személyvédelmi szolgálatok ellátásának részletes szabályait külön rendelkezések tartalmazzák.

Pénzkísérő szolgálati forma

93. § (1) Ha a Magyar Nemzeti Bank és más pénzintézetek nagy összegű pénz- és értékszállításait rendőr kíséri, a pénzkíséret végrehajtása során a járőrcsoport vezetője folyamatos rádió-összeköttetést tart a területileg illetékes rendőr-főkapitányság ügyeletével.

(2) A járőrcsoport vezetője pénzkíséret végrehajtása során csak a 3. § (4) bekezdésének második fordulata szerinti halaszthatatlan intézkedéseket köteles végrehajtani. Ilyen esemény bekövetkezése esetén a rendőr-főkapitányság ügyelete soron kívül segítséget nyújt a pénzkísérő részére. A pénzkísérő kísérési feladatát csak az intézkedés átadása után folytathatja.

Vonatkísérő szolgálati forma

94. § (1) A személyszállító vonatok, pályaudvarok és vasútállomások rendőri ellenőrzése a megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányság feladata.

(2) Azt a vonatot, amelynek rendőri ellenőrzése közbiztonsági szempontból különösen indokolt, a rendőr-főkapitányság intézkedése alapján közrendvédelmi állománnyal a megye területén kísérni kell. A vonatkísérési feladatok végrehajtása mellett, azzal összhangban meg kell szervezni a pályaudvarok és vasútállomások rendőri ellenőrzését.

(3) A személyvonatok ellenőrzésére legalább kétfős rendőrjárőrt kell vezényelni.

(4) A vonatkísérést úgy kell szervezni és vezényelni, hogy a kijelölt vonatot a mindenkori közbiztonsági helyzetnek megfelelően, szükség szerint a cél-, illetve csatlakozó állomásig kísérjék. A rendőr-főkapitányság gondoskodik arról, hogy a többi rendőri szerv, illetve a saját állománya által kísért vonatokat a közbeeső állomásokon helyi járőr fogadja.

(5) A vonatkísérő:

a) kísérést, személyőrzést nem hajthat végre,

b) a szolgálat ellátása során együttműködik a rendőr-főkapitányságok által vezényelt járőrökkel, a vasúti körzeti megbízottakkal és a vasút forgalmi személyzetével.

(6) A vonatkísérő a személyi szabadságot korlátozó intézkedés foganatosítása esetén:

a) rádión keresztül egy közbeeső állomásra kérjen a szerelvény mellé helyi járőrt vagy körzeti megbízottat, részükre az intézkedés alá vont személyt igazoltatólap kitöltésével és az átvétel elismertetésével adja át,

b) az intézkedés alá vont személyt a cél- vagy közbeeső állomásra érkezéséig az utazóközönségtől elkülöníti, végrehajtja a szükséges ruházat- és csomagátvizsgálást, illetve a szökés megakadályozása érdekében megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket,

c) a vonatkísérőnek a kísérést az első olyan közbeeső állomáson ahol rendőrőrs vagy kapitányság van, meg kell szakítani, ha az intézkedés során kényszerítő eszközt alkalmazott, kivéve a szökés megakadályozása céljából alkalmazott bilincshasználatot, ha nem okozott sérülést.

(7) A vonatkísérő a vonatkísérés megszakítása esetén az állomásra történő érkezést követően:

a) helyi rendőri szervtől gépjárművet kér az előállítás foganatosításához,

b) a kapitányságon elkészíti a szükséges jelentéseket, okmányokat.

(8) A vonatkísérő intézkedéseinek jogszerűségét, szakszerűségét a helyi rendőri szerv vezetője vagy ügyeletese minősíti.

Repülőtéri biztonsági és utas-biztonság felügyeleti szolgálati forma

95. § (1) A repülőtéri biztonsági és utas-biztonság felügyeleti feladatra beosztott rendőr nemzetközi repülőtéren felügyeli és fegyveresen biztosítja:

a) a légi jármű utasainak és személyzetének biztonsági ellenőrzését,

b) a légi jármű utasa kézipoggyászának és feladott csomagjának biztonsági ellenőrzését,

c) a légi áruszállításra (air cargo) feladott áru és a fedélzeti ellátmány (catering), valamint a rakodás biztonsági ellenőrzését,

d) a tranzitutasok és poggyászaik biztonsági ellenőrzésének végrehajtását, a közbiztonságra különösen veszélyes eszközök, robbanó- és más veszélyes anyagok légi jármű fedélzetére juttatásának megakadályozását.

(2) A repülőtéri biztonsági és utas-biztonság felügyeleti feladatra beosztott rendőr nemzetközi repülőtéren:

a) ellátja a repülőtér zárt területeinek rendőri, illetve határrendészeti felügyeletét,

b) közreműködik a repülőtér utasforgalom számára megnyitott területein a közveszéllyel való fenyegetés elhárításában,

c) felügyeli az országba be nem léptetett vagy kiutasított külföldi személyeket.

96. §10

Készenléti ügyeleti szolgálati forma

97. § (1) Készenléti ügyeletre beosztott rendőr szolgálati időn kívül köteles a szolgálati helyen kívül, a lakásán, vagy más meghatározott, elérhető helyen szolgálatképes állapotban tartózkodni, ahonnan szolgálati feladatra bármikor igénybe vehető.

(2)11 Készenléti ügyeletet az országos rendőrfőkapitány, a bűnügyi főigazgató, a rendészeti főigazgató, a Köztársasági Őrezred parancsnoka, a Készenléti Rendőrség parancsnoka, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója, a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság igazgatója, a megyei (fővárosi) rendőrfőkapitányok, a rendőrkapitányok és a határrendészeti kirendeltségek vezetői hozhatnak létre.

Felügyeleti szolgálati forma

98. § (1) A felügyeleti szolgálati formába beosztottak feladata, hogy a közrendet, a közbiztonságot veszélyeztető cselekményeket megelőzzék, illetve megszakítsák, a szükséges rendőri intézkedéseket megtegyék. A rend fenntartása érdekében nyújtsanak segítséget a rendezőknek.

(2) Felügyeleti szolgálati formát olyan, nagyobb számú közönséget vonzó rendezvényeken, kulturális és egyéb létesítményekben lehet szervezni, ahol a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében az ilyen szolgálat ellátása szükséges.

(3) A rendőrkapitányság vezetője a helyi viszonyoknak megfelelően dönti el, hogy mely létesítményekben, milyen alkalomból indokolt felügyeleti szolgálati formát elrendelni, illetve meghatározza azokat a létesítményeket, amelyekben e feladatot járőr hajtja végre.

VII. Fejezet

A RENDŐR MAGATARTÁSÁRA, A KÖRLETEK RENDJÉRE ÉS A SZOLGÁLATI FEGYVER VISELÉSÉRE VONATKOZÓ ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

Elöljárók és alárendeltek, feljebbvalók és alacsonyabb rendfokozatúak

99. § (1) Elöljáró az, akinek a rendőr szolgálati beosztás, külön parancs vagy utasítás alapján, akár ideiglenes jelleggel is alá van rendelve, és akinek az alárendelt részére parancsadási, utasítási joga van.

(2) Alárendelt az, aki valamely elöljáróhoz szolgálati beosztás, külön parancs vagy utasítás alapján akár ideiglenes jelleggel is be van osztva.

(3) Feljebbvaló az, akinek magasabb rendfokozata van, és az alacsonyabb rendfokozatúval nem áll elöljárói viszonyban.

(4) Az elöljárók és feljebbvalók a szolgálati érintkezés alkalmával alárendeltjeiket, illetve az alacsonyabb rendfokozatúakat vezetéknevükön és rendfokozatukon, vagy csupán rendfokozatuk megnevezésével és az „úr”, illetve nők esetében az „asszony” vagy a „kisasszony” szóval szólítják meg. Az a rendőr, akit elöljárója vagy feljebbvalója megszólít „parancs” szóval jelentkezik.

(5) Az alárendelt az elöljárót, az alacsonyabb rendfokozatú a feljebbvalót a rendfokozatával és az „úr”, illetve nők esetében az „asszony” vagy „kisasszony” szóval szólítja.

(6) A távol lévő elöljárót, feljebbvalót, illetve alárendeltet a vezetéknevével és rendfokozatával kell mások előtt megnevezni.

(7) A távbeszélőn történő szolgálati érintkezés alkalmával a hívó fél bemutatkozása (nevének, rendfokozatának közlése) után az alacsonyabb rendfokozatú köteles jelentkezni. Kivéve, ha az elöljáró-alárendelt viszonyból más következik.

Elöljárói viszonyba lépés

100. § (1) Ha a Rendőrség egymásnak szolgálatilag alá nem rendelt tagjai együtt látnak el szolgálatot, és a parancsnok nincs kijelölve, akkor azonos rendfokozat esetén az elöljáró a felsőbb szintű rendőri szerv beosztottja, illetve azonos szervhez tartozás esetén a magasabb beosztású rendőr. Azonos beosztás esetén a magasabb rendfokozatú rendőr az elöljáró, illetve annak a szolgálati ágnak a beosztottja, amelynek területén a szolgálatot együtt teljesítik.

(2) A feljebbvaló és a rangban idősebb rendőr akkor jogosult, illetve köteles elöljárói viszonyba lépni, ha

a) a helyszínen intézkedő rendőr segítése érdekében erre szükség van,

b) a rendőr intézkedése törvényellenes,

c) a rendőr az utcán, nyilvános helyen viselkedésével botrányt okoz, vagy olyan cselekményt követ el, amely a Rendőrség tekintélyét sérti.

(3) Az elöljárói viszonyba lépést egyértelműen és határozottan ki kell jelenteni, a polgári ruhában lévő feljebbvaló magát előre igazolva léphet elöljárói viszonyba.

(4) Az elöljárói viszonyba lépés nem járhat a szolgálati intézkedésbe való indokolatlan beavatkozással.

(5) Az elöljárói viszonyba lépett feljebbvalónak az átvett intézkedést be kell fejeznie.

(6) Az intézkedő rendőröknek az elöljárói viszonyba lépésről saját parancsnokuknak jelentést kell tenniük. Ebből a célból kölcsönösen feljegyzik egymás nevét, rendfokozatát, azonosító jelvényének számát és beosztási helyét.

Az elöljáró és a feljebbvaló kötelességei

101. § (1) Az elöljáró:

a) szervezi, irányítja és ellenőrzi az alárendelt szervezeti egységek és beosztottai munkáját, biztosítja a munka feltételeit, figyelembe véve és mérlegelve alárendeltjei javaslatait,

b) megfelelően dokumentálja ellenőrzéseit, és az ellenőrzés eredményéről függően a feltárt hibák, hiányosságok megszüntetésére, illetve a felelős személyének megállapítására és felelősségének érvényesítésére a szükséges intézkedéseket megteszi,

c) hatáskörén belül önállóan intézkedik, megköveteli alárendeltjeitől, hogy pontosan és időben teljesítsék szolgálati kötelességeiket; a munka szervezése során arányosan osztja el a munkaterheket; a munkában kiemelkedő alárendeltjeit dicséri és jutalmazza, vagy erre javaslatot tesz, a hanyag, fegyelmezetlen alárendelteket felelősségre vonja,

d) megismeri alárendeltjei alkalmazási feltételeit és azt, hogy annak mennyire felelnek meg; elfogultságtól mentesen jár el, és figyelme kiterjed minden olyan lényeges körülményre, amely alárendeltjeinek szolgálatellátását befolyásolhatja,

e) alárendeltjeitől megköveteli az Alkotmány, a jogszabályok, a szolgálati tevékenységet szabályozó egyéb rendelkezések betartását; gondoskodik szakismeretük fejlesztéséről, átadja a rendőri munkában szerzett tapasztalatait,

f) személyes helytállásával példát mutat a szolgálat ellátásában, a szakmai ismeretek elsajátításában, a fegyelmezett magatartásban, valamint az erkölcs normáinak betartásában;

g) védi alárendeltjei jogait és jogos érdekeit,

h) figyelemmel kíséri alárendeltjeinek egészségügyi helyzetét, gondoskodik egészségvédelmükről,

i) gondoskodik a rendőrségi vagyon védelméről, rendeltetésszerű használatáról, a szolgálat ellátásához szükséges technikai felszerelésről, biztosítja a körletrend betartását,

j) ismeri a vezetése alá tartozó szervezeti egység létszámát, a felszerelés és fegyverzet mennyiségét és állapotát,

k) távolléte esetére kijelöli helyettesét, ha kijelölt vagy megbízott helyettese nincs.

(2) Az elöljáró a rendőrt köteles a szolgálat ellátására felkészíteni és eligazítani

(3) Az elöljáró a kiadott parancsok végrehajtását ellenőrzi.

(4) A feljebbvaló mindenkor megköveteli az alacsonyabb rendfokozatúaktól a fegyelem, a rend, az öltözködési szabályok, valamint a magatartásra, az udvariasságra és a tiszteletadásra vonatkozó előírások megtartását.

Az alárendelt jelentési kötelezettsége

102. § (1) Az alárendelt elöljárójának szóban jelenti:

a) a szolgálati feladat, az utasítás végrehajtását, illetve az azt akadályozó körülményeket,

b) beosztásba való kinevezését, magasabb rendfokozatba történt előléptetését, kitüntetését, megdicsérését, jutalmazását, ha ezt nem a közvetlen elöljáró jelenlétében közölték, illetve nem tőle kapta,

c) ha más elöljárótól utasítást kapott vagy az ellenőrizte tevékenységét,

d) szabadságról való bevonulását, vezénylésének lejártát, a vezénylés helyéről történő bevonulását,

e) fegyelmi fenyítését, ha azt nem közvetlenül elöljárója szabta ki,

f) intézkedéseit,

g) megbetegedését, felgyógyulását.

(2) Az alárendelt írásban jelenti elöljárójának:

a) személyi és családi körülményeiben beállott változásokat,

b) ha bűncselekmény vagy szabálysértés miatt vele szemben intézkedés történt.

(3) Ha más jogszabály jelentési kötelezettséget ír elő (pl. összeférhetetlenség, választáson jelöltként való indulás stb.) a jelentést írásban kell megtenni.

Az egyedi utasítás adásának és végrehajtásának rendje

103. § (1) Az utasításokat a szolgálati út betartásával kell kiadni, ugyanígy kell előterjeszteni a kérelmeket is.

(2) A szolgálati út a szolgálati érintkezésnek, az ügyek intézésének az a módja, amikor az ügy a közvetlen parancsnok és a közbeeső elöljárók útján jut ahhoz, akinek abban döntési, utasítási, parancsadási, illetve intézkedési joga vagy kötelessége van.

(3) A magasabb fokú rendőri szerv, az elöljáró a szolgálati út betartását mellőzheti, ha emiatt a szolgálati érdek sérelmet szenvedne. Az alárendelt a szolgálati út mellőzésével kapott utasítást jelenti közvetlen elöljárójának.

(4) A rendőr az utasítás tudomásulvételét „értettem” szóval jelenti.

(5) Indokolt esetben az elöljáró köteles meggyőződni arról, hogy az alárendelt pontosan megértette az utasítást. Távbeszélőn adott utasítás jogosultságáról kétség esetén visszahívással kell meggyőződni.

(6) Ha az utasítás végrehajtását elháríthatatlan akadály lehetetlenné teszi, ezt a körülményt az utasítást adó elöljáró felé haladéktalanul jelenteni kell.

(7) Ha a rendőr kapcsolata megszakad az elöljárójával, utasítás hiányában köteles a jogszabályok és más rendelkezések előírásai szerint önállóan eljárni.

(8) Az utasítást az alárendelt ellentmondás nélkül, kellő időben és a legjobb tudása szerint – az Rtv. 11. és 12. §-ában foglaltakra figyelemmel – hajtja végre.

(9) Ha a parancs teljesítését másik elöljáró parancsa akadályozná, az alárendelt az előzőleg kapott utasítást köteles jelenteni. Ha az elöljáró ennek ellenére utasítást ad parancsa végrehajtására, azt teljesíteni kell. Az utóbbi utasítás teljesítését követően az első utasítás végrehajtását meg kell kezdeni, illetve folytatni kell.

(10) Az első utasítás teljesítésének elmulasztásáért, késedelmes teljesítéséért az új utasítást adó elöljárót terheli a felelősség. Az, aki az újabb parancsot adta, értesíti erről az előző utasítást adó elöljárót. Az utasítás végrehajtását mindkét elöljárónak jelenteni kell.

(11) Fontosabb utasítást az elöljáró írásban adja ki, és azt ki kell hirdetni az érintett beosztottak előtt.

A jelentkezések rendje

104. § (1) Az elöljárónál a rendőri szerv vezetője és annak beosztottai jelentkezni kötelesek.

(2) Jelentkezés alkalmával az alárendelt jelentse vezetéknevét, rendfokozatát és röviden azt, amit elöljárója tudomására akar hozni.

(3) Ünnepi rendezvény, szemle vagy parancsnoki értekezlet kivételével a jelentkezéskor, a jelentéstételkor nem kell nevet, rendfokozatot, beosztást jelenteni, ha az elöljáró ismeri azt, aki jelent.

(4) A rendőri szerv vezetője – az elöljáróin kívül – jelentkezni köteles, az egységhez érkező köztársasági elnöknél, az Országgyűlés elnökénél és a miniszterelnöknél, valamint a rendészetért felelős miniszternél.

(5) Az előre bejelentett ellenőrzés alkalmával az ellenőrzött szerv vezetője szolgálati öltözetben köteles jelentkezni. Felsőbb szintű szervtől ellenőrzés céljából érkezett beosztottnál az ellenőrzött szerv vezetője köteles jelentkezni, ha az érkező nála magasabb vagy vele azonos rendfokozatú. A felsőbb szintű szervtől érkező beosztott köteles jelentkezni, ha alacsonyabb rendfokozatú, mint az ellenőrzés alá vont szerv vezetője.

(6) Ha az ellenőrzést végző nem elöljáró, akkor csak az ellenőrzött szerv vezetője útján intézkedhet. Ez alól kivételt képez, ha a késedelem a szolgálatra hátránnyal jár. Az ellenőrzött szerv vezetője köteles az ellenőrzést végző felhívására az észlelt törvénysértés megszüntetésére intézkedni, véleménykülönbség esetén, soron kívül a közös elöljáró döntését kell kérni.

Tiszteletadás

105. § (1) A Rendőrség egyenruhát viselő tagjai, a rendőrcsapatok és egységek a Rendőrség alaki szabályzata előírásainak megfelelően teljesítenek tiszteletadást.

(2) A Rendőrség egyenruhát viselő tagjai találkozáskor egymásnak tiszteletadást teljesítenek. Alárendeltek és alacsonyabb rendfokozatúak előre tisztelegnek. Az egyenlő rendfokozatúak kölcsönösen tisztelegnek egymásnak.

(3) A Rendőrség egyenruhát viselő tagjai kölcsönös udvariasság alapján a rendfokozat figyelembevételével tiszteletadást teljesítenek a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek egyenruhát viselő tagjainak.

(4) A rendőr fentieken kívül tiszteletadást teljesít:

a) a Himnusz, a Szózat és az Európai Unió himnusza elhangzása alatt, továbbá rendezvényeken más államok himnuszának elhangzásakor,

b) a Magyar Köztársaság állami zászlajának,

c) síremlékek, emlékművek előtt, ha ott díszőrség áll,

d) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek csapatzászlói előtt,

e) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek egységei által kísért temetési menetnek.

(5) A kötelező tiszteletadás szabályai – a helyzetnek megfelelően – nyilvános helyeken, közlekedési eszközökön is érvényesek.

(6) Ha az elöljáró (feljebbvaló) a rendőrt megdicséri, „Hazámat szolgálom” szavakkal kell válaszolni.

(7) Csoport vagy kötelék megdicsérése esetén a parancsnok válaszol.

(8) Tiszteletadást nem kell teljesíteni:

a) rendőri intézkedés közben,

b) forgalom irányításakor,

c) kísérő őri feladat ellátása közben,

d) személybiztosítás, lakásbiztosítás, programhely-biztosítás és útvonalbiztosítás közben,

e) járművezetés közben,

f) az alaki szabályzatban meghatározott egyéb esetekben.

A körlet rendje

106. § (1) A körlet a rendőri szervek elhelyezésére szolgáló épület, valamint rendőri szállás, a hozzá tartozó létesítményekkel együtt.

(2) A körletparancsnok a rendőri szerv vezetője, aki felelős a körlet rendjéért, a körletben elhelyezett személyek fegyelméért. Ha a körletben több azonos szintű szerv van elhelyezve, a körletparancsnokot a közös elöljáró jelöli ki. A körletparancsnoki teendőket utasításban alacsonyabb beosztású elöljáróra is át lehet ruházni, az utasítást ismertetni kell.

(3) A körlet utcai homlokzatára jól látható helyen, megfelelő magasságban a rendőrhatóság vagy a rendőri szerv megnevezését tartalmazó, a Magyar Köztársaság címerével ellátott táblát kell kifüggeszteni. Sötétedéskor azt kellően meg kell világítani.

(4) Az épület fellobogózásáról a körletparancsnok intézkedik.

(5) A körletrendet a parancsnok határozza meg, azt ki kell függeszteni.

(6) A körletparancsnok elkészíti a körlet védelmi tervét, amelyet elöljárója hagy jóvá.

(7) A körletben a női szállást, öltözőt és pihenőt a férfiakétól elkülönítve kell kialakítani.

A szolgálati fegyver

107. § (1) Szolgálati lőfegyverrel az a rendőr látható el, aki a fegyverhasználatra, valamint a fegyver tárolására és kezelésére vonatkozó szabályok ismeretéből sikeres vizsgát tett, és szolgálati beosztása indokolja a fegyverrel történő szolgálatellátását.

(2) A szolgálati lőfegyvert személyi felszerelésként vagy egységkészletként lehet kiadni.

(3) Személyi felszerelésként a rendőrt pisztollyal, géppisztollyal, gépkarabéllyal vagy céltávcsővel ellátott puskával lehet ellátni, minden más lőfegyver és azzal egy tekintet alá eső eszköz, csak egységkészletként biztosítható.

108. § (1) Az egységkészletként biztosított lőfegyverek és azzal egy tekintet alá eső eszközök, valamint a személyi felszerelésként biztosított géppisztolyok, gépkarabélyok, céltávcsővel ellátott puskák erre a célra kialakított fegyverszobában tárolhatók.

(2) A személyi felszerelésként kiadott egyéb lőfegyverek tárolhatók a szolgálati helyen, vagy az ügyeleti szolgálatnál (csoportos tárolás), személyi páncélszekrényben, vagy vaslemez szekrényben, vagy el nem mozdíthatóan rögzített lemezkazettában (egyéni tárolás). A szolgálati lőfegyverek csak ürített, fesztelenített állapotban, a lőszerektől elkülönítetten tárolhatók.

(3) A lőfegyver tároló helyen való elhelyezése, valamint szétszedése, tisztítása előtt fokozott gondossággal kell meggyőződni annak ürített állapotáról.

(4) Azokban a helyiségekben, ahol ügyfelek is megjelenhetnek, a szolgálati lőfegyverek közül csak pisztoly tárolható a (2) bekezdésben meghatározottak szerint.

(5) Azokban a rendőri objektumokban, ahol folyamatos ügyeleti szolgálat nem működik, és az objektum technikai védelemmel nincs ellátva, lőfegyver és lőszer nem tárolható.

109. § (1) A szolgálati lőfegyver szolgálatban nyíltan is viselhető, szolgálaton kívül csak rejtett módon hordható.

(2) Géppisztolyt vagy gépkarabélyt a rendőr kizárólag szolgálatban és külön utasításra tarthat magánál.

(3) Szolgálati pisztolyát a rendőr szolgálaton kívül is magánál tarthatja.

(4) Szolgálati pisztolyt más kereső foglalkozás végzése közben a rendőr nem viselhet.

(5) Ha a rendőr a szolgálati pisztolyt és lőszert szolgálaton kívül magánál tartja, csak állandóan lakott lakásban, biztonsági zárral ellátott szekrényben, fiókban vaslemez kazettában tartható úgy, hogy ahhoz illetéktelen személy ne férjen hozzá. A pisztolyt ürített, fesztelenített állapotban, a lőszerektől elkülönítve kell tárolni.

110. § (1) Egyéni elbírálás alapján a szolgálati pisztoly szolgálaton kívüli birtoklását a rendőri szerv vezetője indokolással megtilthatja.

(2) Meg kell tiltani, a szolgálati pisztoly szolgálaton kívüli birtoklását, ha

a) a rendőrrel szemben büntetőeljárás indult,

b) biztonságos tárolásának feltételei nincsenek meg,

c) a rendőr lőfegyverrel bármely módon visszaélt,

d) a rendőr szolgálatra alkalmatlan állapotban van.

(3) A biztonságos tárolás feltételeinek meglétét a rendőri szerv vezetője, vagy megbízása alapján a rendőr legalább osztályvezetői beosztású elöljárója ellenőrizheti.

(4) Üdülőbe, kórházba vagy külföldre távozás esetén a szolgálati pisztolyt a szolgálati helyen kell tárolni. A rendőr akadályoztatása esetén közvetlen parancsnoka intézkedjen a szolgálati pisztoly beszállítására.

A szolgálatba lépés követelményei

111. § (1) A rendőr szolgálatellátásra pihenten, az előírásoknak megfelelő tiszta és ápolt öltözetben köteles megjelenni.

(2) Váltásos vagy vezényléses szolgálat esetén a rendőrrel a következő szolgálati beosztását az elöljáró 10 nappal korábban közli, kivéve, ha a szolgálatba lépés időpontja nem látható előre.

(3) Ha a rendőr szeszes italt fogyasztott, vagy más szer hatása miatt bódult állapotban van, szolgálatba nem osztható be.

(4) Ha ittassága, vagy önhibából eredő bódult állapota miatt nem láthatja el szolgálatát, fegyelmi, illetőleg büntetőjogi felelősséggel tartozik, és részére illetmény a szolgálatból kiesett időre nem jár.

(5) A (3) bekezdés szerint nem felel a rendőr ital hatása alatti megjelenéséért, ha szabadidejéből rendelik be, és a szeszesital fogyasztás a berendelés közlése előtt történt.

A rendőr nyilvános szereplése

112. § (1) A rendőr a nyomtatott sajtó, a rádió és a televízió megkeresése alapján a feladatkörébe tartozó szolgálati ügyekről, egyes bűncselekményekről csak engedéllyel nyilatkozhat, amelyet az országos rendőrfőkapitány és a rendőrfőkapitányok, azok helyettesei, a velük azonos hatáskörű, illetve az általuk felhatalmazott vezetők adhatnak meg.

(2)12 Kivételes esetben – bűncselekmény, közlekedési baleset, vagy más rendkívüli esemény helyszínén – a rendőr tényközlő nyilatkozatot tehet, úgy hogy azzal minősített adat védelmére vonatkozó követelményeket és személyhez fűződő jogokat nem sérthet, felelősség kérdésében nem foglalhat állást. Nyilatkozatáról utólag az engedélyezésre jogosultnak jelentést tesz.

(3) A Rendőrség személyügyi kérdéseiről, országos jelentőségű, rendkívüli vagy váratlan eseményekről, az ORFK hatáskörébe tartozó bűncselekményekről, a tények közlésén kívül, csak az országos rendőrfőkapitány vagy helyettesei hozzájárulásával lehet nyilatkozni.

(4) A rendőrkapitánysági ügyekben a rendőrkapitány, határrendészeti kirendeltségi ügyekben a határrendészeti kirendeltség vezetője, főkapitánysági ügyekben a rendőrfőkapitány, valamint helyettesei, vagy megbízásuk alapján a sajtóreferens, országos ügyekben az országos rendőrfőkapitány, illetékes szakmai helyettesei, megbízásuk alapján a sajtóiroda munkatársai kötelesek nyilatkozni a sajtó, rádió és televízió megkeresésére. Nyilatkozhatnak az említett vezetők által kijelölt személyek is, azonban nyilatkozattételre nem kötelezhetők, kivéve az, akinek a nyilatkozattétel hivatalból kötelessége (pl. sajtóreferens).

(5) A rendőr a Rendőrség képviselőjeként, szakértőjeként a sajtóban, a rádió és televízió műsoraiban, filmekben csak az országos rendőrfőkapitány, illetve helyettesei előzetes hozzájárulásával szerepelhet. A rendőri állásra utalás nélkül tartott tudományos, kulturális előadások megtartásához, ilyen irányú egyéb közszerepléshez (beleértve a rádióban és televízióban történő szereplést is) engedély nem kell.

(6)13 A Rendőrség lapjaiban a minősített adat védelmére vonatkozó szabályok betartásával a rendőr engedély nélkül nyilatkozhat és publikálhat.

(7) A rendőrségi adatok felhasználásával készített szakirodalmi, valamint valóságos rendőrségi ügyeket feldolgozó irodalmi alkotást a rendőr előzetes engedéllyel jelentetheti meg. Az ilyen műveken a szerző nevén kívül rendfokozatát fel lehet tüntetni.

(8) A rendőr rendszeresen vagy időszakosan megjelenő lapok, sajtótermékek szerkesztője vagy munkatársa csak engedéllyel lehet. Az engedély megadására megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságnál vagy az alárendeltségébe tartozó szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében a megyei rendőrfőkapitány, az Rtv. 4. §-a (3) bekezdésének alapján egyes feladatok ellátására létrehozott rendőri szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében a rendőri szerv vezetője, az országos rendőr-főkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr esetében az országos rendőrfőkapitány jogosult.

(9) Nyilvános szerepléshez (ha az rendőrként történik) engedélyt kell kérni. Az engedély megadására megyei (fővárosi) rendőr-főkapitányságnál vagy az alárendeltségébe tartozó szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében a megyei rendőrfőkapitány, az Rtv. 4. §-a (3) bekezdésének alapján egyes feladatok ellátására létrehozott rendőri szervnél szolgálatot teljesítő rendőr esetében a rendőri szerv vezetője, az országos rendőr-főkapitányságon szolgálatot teljesítő rendőr esetében az országos rendőrfőkapitány jogosult.

(10) A rendőr szabad idejében részt vehet a gyülekezési törvény hatálya alá tartozó, jogszerűen tartott rendezvényen. Ilyen esetben egyenruhát nem viselhet. Szolgálati vagy más jogszerűen tartott lőfegyverét nem tarthatja magánál.

Kiképzés, önképzés

113. § (1) A rendőr kötelessége, hogy a szolgálat ellátásához, az esküben vállalt kötelezettségének teljesítéséhez szükséges szakmai képzettséget, általános műveltséget és fizikai erőnlétet megszerezze és fenntartsa; ehhez a munkáltató segítséget nyújt.

(2) A rendőr a szolgálat ellátásához előírt szakmai képzettséget a katonai, rendvédelmi és más felsőoktatási intézményekben, a rendészeti szakközépiskolákban, illetve a Rendőrség szaktanfolyamain szerezheti meg. A képzettség fejlesztése a tanulmányi munka szabályzatában meghatározott szakmai iskolában folytatott tanulmányok elvégzése útján történik.

Egészségügyi szolgálatképtelenség

114. § (1) A rendőr az egészségügyi és társadalombiztosítási jogszabályokban meghatározottakon kívül a szolgálati viszonyára vonatkozó szabályok szerint jogosult egészségi és társadalombiztosítási ellátásra. Betegség, baleseti sérülés miatti kereső- (szolgálat) képtelensége, továbbá rehabilitáció (rekreációs) kezelése idejére szolgálatmentességre és egészségügyi szabadságra jogosult.

(2) A rendőr szolgálatképességének helyreállítása érdekében köteles a gyógykezelésére vonatkozó utasításoknak eleget tenni. Az elöljáró kezdeményezheti a kereső-, illetve szolgálatképtelenség felülvizsgálatát, és a fegyelmi felelősségre vonást, ha a tudomására jutott tényekből arra lehet következtetni, hogy a rendőr e kötelezettségének nem tesz eleget.

(3) A rendőr munkaköri egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságának, illetve a megváltozott egészségi állapotú rendőr alkalmasságának felülvizsgálatára külön jogszabály rendelkezései szerint kell eljárni.

Állomáshely, lakóhely elhagyása

115. § (1) Az állomáshely, lakóhely elhagyását a rendőr elöljárójának jelenti, a szabadság engedélyezésére jogosult elöljáró, ha ez a szolgálat érdekében elengedhetetlenül szükséges az állomáshely, lakóhely elhagyását kivételesen megtilthatja.

(2) A közvetlen elöljáró gondoskodik az állomáshelyükön, lakóhelyükön kívül tartózkodók tartózkodási helyének nyilvántartásáról.

Ajándék, jutalom elfogadása

116. § (1) A rendőr a szolgálati magatartásával vagy tevékenységével kapcsolatban ajándékot, jutalmat, kedvezményt vagy más előnyt jogosulatlanul nem fogadhat el. A rendőr felelős azért, ha hozzátartozója fogad el jogosulatlanul jutalmat vagy ajándékot, ha azt a rendőr hivatására, vagy rendőri szolgálatának teljesítésére tekintettel adták.

(2) Ajándéknak kell tekinteni azokat a pénzbeli vagy természetbeni juttatásokat is, amelyekért a rendőr aránytalanul csekély értékű ellenszolgáltatást nyújt.

A kérelemhez, panaszhoz való jog

117. § (1) A rendőr kérelmet, illetve panaszt saját nevében és ügyében terjeszthet elő. A kérelem és a panasz szóban vagy írásban tehető meg. A szóban tett panaszt, ha az ügy jellege megkívánja vagy további intézkedést igényel, jegyzőkönyvbe kell foglalni.

(2) A rendőr kérelmét, panaszát a szolgálati út betartásával terjesztheti elő.

(3) A kérelmet a közbeeső elöljáró minden esetben köteles a döntésre hivatott elöljárójához 8 napon belül felterjeszteni, ehhez véleményét írásban csatolja.

(4) Az elöljáró az alárendelt kérelmét alaposan és körültekintően 30 napon belül köteles kivizsgálni; indokolt esetben az elöljáró az elintézés idejét 30 nappal meghosszabbíthatja. A döntésről a kérelmezőt, panasztevőt írásban vagy szóban értesíteni kell.A szóbeli értesítést jegyzőkönyvbe kell foglalni.

(5) Az alaptalan panaszt indokolással kell elutasítani. Azt a rendőrt, aki panaszában mást szándékosan alaptalanul kötelességszegéssel vádol, ha a cselekmény súlyosabb elbírálás alá nem esik, fegyelmi úton felelősségre kell vonni.

(6) Ha az elöljáró a panasztevővel szemben panasza miatt hátrányos megkülönböztetést vagy megtorlást alkalmaz, amennyiben a cselekmény súlyosabb elbírálás alá nem esik, fegyelmi úton felelősségre kell vonni.

(7) A rendőr kérelmével vagy panaszával érdekvédelmi szervezethez, ügyészséghez, bírósághoz, az állampolgári jogok általános hatáskörű vagy külön országgyűlési biztosaihoz közvetlenül is fordulhat.

(8) A rendőr a kérelmével vagy panaszával a szolgálati út betartásával fordulhat a rendészetért felelős miniszterhez. A közbeeső elöljáró a kérelmet vagy panaszt állásfoglalásával együtt haladéktalanul köteles továbbítani.

Az egyenruha viselése

118. § (1) A rendőrnek joga van normák szerinti ruházattal és felszereléssel való ellátásra.

(2) Egyenruha viselésére jogosultak:

a) a Rendőrség hivatásos állományú tagjai,

b) a tanintézetek hallgatói, az iskolák rendtartásában meghatározottak szerint,

c) a hivatásos állományból nyugállományba helyezettek (ha kizáró ok nem áll fenn).

(3) Az egyenruha viselésére jogosult csak a külön rendelkezéssel rendszeresített egyenruházati felszerelést viselhet.

(4) Az egyenruhás rendőri állomány az egyenruhát szolgálatban köteles viselni. Indokolt esetben az elöljáró az egyenruhás rendőrt polgári ruhában történő szolgálatteljesítésre is kötelezheti. A rendőr szolgálati idején túl polgári ruhát viselhet, szolgálati helyére polgári ruhában mehet, illetve onnan abban távozhat.

(5) A vegyes ruhás norma típusba soroltak szolgálatban általában polgári ruhát viselnek. Az elöljáró – meghatározott esetekben – az egyenruhában való megjelenést, szolgálatellátást elrendelheti.

(6) A közvetlen szolgálati elöljárók ellenőrzik, hogy a rendőr által viselt ruházat jó állapotú, tiszta legyen.

(7) Az elöljáró gondoskodik arról, hogy az állomány szolgálati öltözetét és felszerelését megfelelő körülmények között, a szolgálati helyén tudja tárolni.

(8) A Rendőrség hivatali épületeiben az ügyfélfogadást végzők egyenruhában vagy formaruhában látják el a feladatot.

VIII. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Értelmező rendelkezés

119. § E rendelet alkalmazásában:

a) belépés: amikor a rendőr az adott helyre minden korlátozás, akadályoztatás nélkül bemehet,

b) bebocsátás: amikor az intézkedésre érkező rendőrt a tulajdonos, birtokos vagy más jogosult személy beengedi, a belépési akadályokat megszünteti,

c) behatolás: amikor a rendőr a belépési akadályokat saját maga vagy közreműködő igénybevétele útján megszünteti,

d) segélyhívás: amikor a rendőr saját maga észleli más személy segélykérését, és emiatt, ezzel összefüggésben intézkedésbe kezd,

e) támadással közvetlenül fenyegető magatartás: az a fellépés, amikor a támadó helyzetéből, tevékenységének módjából és eszközéből a rendőr alaposan következtet arra, hogy a támadás nyomban bekövetkezik,

f) testi épséget súlyosan veszélyeztető a támadás: akkor, ha a támadó helyzetéből, tevékenységének módjából és eszközéből alaposan feltételezhető a súlyos sérülés közvetlen veszélye,

g) állomáshely: a szolgálati hely székhelye, illetve a rendőrkapitányság működési – Budapesten a főváros közigazgatási – területe,

h) lakóhely szerinti település: lakóhely elhagyás (109. §) szempontjából az elöljárónak bejelentett állandó lakóhely vagy tartózkodási hely szerint illetékes rendőrkapitányság működési területe.

Hatálybalépés

120. § Ez a rendelet 2008. január 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti:

a) a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet,

b) a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet, valamint a Repülőtéri Biztonsági Főigazgatóság létesítéséről, feladatáról és hatásköréről szóló 24/1990. (IX. 5.) BM rendelet módosításáról szóló 21/1999. (VII. 16.) BM rendelet,

c) a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet módosításáról szóló 39/1998. (IX. 9.) BM rendelet,

d) a Rendőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 3/1995. (III. 1.) BM rendelet módosításáról szóló 52/1997. (IX. 19.) BM rendelet,

e) a Határőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet,

f) a Határőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet módosításáról szóló 35/2004. (VI. 28.) BM rendelet,

g) a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény végrehajtásáról szóló 25/2001. (XI. 21.) BM rendelet, valamint a Határőrség Szolgálati Szabályzatáról szóló 40/2001. (XII. 23.) BM rendelet módosításáról szóló 38/2005. (IX. 22.) BM rendelet.

1

A rendeletet a 30/2011. (IX. 22.) BM rendelet 103. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte 2011. szeptember 30. napjával.

2

A 2. § (5) bekezdés a) pontja a 12/2009. (IV. 30.) IRM rendelet 52. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (5) bekezdés c) pontja a 35/2010. (V. 12.) IRM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

4

A 7. § a 35/2010. (V. 12.) IRM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

5

A 15. § (1) bekezdése az 51/2009. (IX. 30.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

6

A 19. § (1) bekezdése az 51/2009. (IX. 30.) IRM rendelet 5. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A 42. § (2) bekezdése a 2/2009. (II. 10.) IRM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

8

A 46. § (2) bekezdése a 23/2011. (VII. 21.) BM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 81. § (1) bekezdése a 8/2008. (IV. 22.) IRM rendelet 1. §-ának 65. pontja szerint módosított szöveg.

10

A 96. §-t és az azt megelőző alcímet a 2/2010. (X. 15.) BM rendelet 1. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

11

A 97. § (2) bekezdése a 8/2008. (IV. 22.) IRM rendelet 2. § (28) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 112. § (2) bekezdése a 35/2010. (V. 12.) IRM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

13

A 112. § (6) bekezdése a 35/2010. (V. 12.) IRM rendelet 5. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére