652/D/2007. AB határozat
652/D/2007. AB határozat*
2011.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
h a t á r o z a t o t:
1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 340. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
2. Az Alkotmánybíróság a takarékszövetkezetekről szóló 1978. évi 22. törvényerejű rendelet módosításáról szóló 1989. évi 3. törvényerejű rendelet 22. § (2) bekezdésével összefüggésben benyújtott, alkotmányellenes mulasztás megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 67. § (2) bekezdése, 221. § (1) bekezdése, és 340. § (2) bekezdése, továbbá az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 13. § (2) bekezdése, 15. §-a, és 72. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.
4. Az Alkotmánybíróság a Baranya Megyei Bíróság 7.K.20.186/2007/5. számú jogerős ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
5. Az Alkotmánybíróság az alkotmányos követelmények megállapítására vonatkozó indítványokat visszautasítja.
I n d o k o l á s
I.
Az indítványozó képviseletében a meghatalmazott (a továbbiakban: indítványozó) a Baranya Megyei Bíróság 7.K.20.186/2007/5. számú jogerős ítélete elleni alkotmányjogi panasz előterjesztéséről értesítette írásban az Alkotmánybíróságot, kilátásba helyezve a jogi indokolás későbbi csatolását. Másodlagosan a kérelme „jogszabály alkotmányellenességének vizsgálatára irányul[t]”, de az indítványozó ezen kérelme keretén belül sem jelölte meg a támadott jogszabályokat, illetve az általuk – állítása szerint – serült alkotmányi rendelkezéseket. Majd több hónap elteltével főtitkári felhívásra – az abban megszabott határidő figyelmen kívül hagyásával – benyújtotta az alkotmányjogi panasz, illetve a „másodlagos” kérelme indokolását, kiegészítve azt jogalkotói mulasztás megállapítására, illetve alkotmányos követelmények kimondására irányuló indítvánnyal.
1. Az alkotmányjogi panaszban az indítványozó a Baranya Megyei Bíróság eljárását, jogalkalmazását sérelmezte, amikor ez utóbbi illeték ügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata céljából indított perben 7.K.20.186/2007/5. szám alatt hozott jogerős ítéletet, és ennek keretében a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 67. § (2) bekezdése, 221. § (1) bekezdése és 340. § (1)–(2) bekezdése, továbbá az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: It.) 13. § (2) bekezdése, 15. §-a, és 72. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Valamennyi támadott jogszabály vonatkozásában alkalmazási tilalom kimondását is kérte.
2. Az utólagos normakontrollra irányuló indítványában az indítványozó ugyanezen jogi rendelkezések alkotmányellenességének megállapítását kezdeményezte.
2.1. Az indítványozó szerint a Pp. 67. § (2) bekezdése azzal okozza a közigazgatási pereknél az Alkotmány 57. § (1) bekezdésében foglalt tisztességes és igazságos bírósági eljáráshoz való jog sérelmét, mert annak értelmében a közigazgatási szervet saját alkalmazottja képviseli és a képviseletért díjazásban részesül. E tekintetben annak kimondását is kérte, hogy az igazságügyért felelős miniszter nem tett eleget az 1989. évi 3. törvényerejű rendelet 22. § (2) bekezdése (a továbbiakban: tvr.) alapján fennálló jogalkotási kötelezettségének, mivel „nem állapította meg, hogy az állami szerv jogtanácsosa a közigazgatási perben az ügyféllel szemben díjazásban nem részesülhet”. Alkotmányos követelmény keretében annak megállapítását is kezdeményezte a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelettel (a továbbiakban: Mr.) összefüggésben, hogy „a közigazgatási szerv alkalmazottja, ha jogtanácsosi bejegyzéssel rendelkezik, az Mr. szerinti díjazásra nem jogosult” Az indítványozó a Pp. 340. § (1)–(2) bekezdését arra hivatkozással sérelmezte, hogy a közigazgatási perekben a perköltség és illeték tekintetében a fellebbezés attól függően illeti meg a felet, hogy a bíróság ítélet vagy végzés formájában dönt, ami ellentétben áll a tisztességes és igazságos bírósági eljáráshoz, valamint a jogorvoslathoz való joggal [Alkotmány 57 § (1), illetve (5) bekezdése], továbbá „sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében szabályozott indokolatlan megkülönböztetés tilalmát”. Az indítványozó szerint nem felel meg a jogállamiság követelményének [Alkotmány 2. § (1) bekezdése] a Pp. 221. § (1) bekezdése (ítélet indokolását illetően) a közigazgatási perek vonatkozásában, ahol is a bírósági határozatok indokolása tekintetében vélekedése szerint külön jogszabályokat kellene hoznia a jogalkotónak, ennek alátámasztására viszont a konkrét bírósági eljárásban hozott jogerős ítélet indokolásával kapcsolatos észrevételeit közölte.
2.2. Ugyancsak kizárólag a jogerős ítélet indokolásában foglalt jogértelmezésre hivatkozással állította az indítványozó az It. 13. § (2) bekezdésének, a 15. §-ának, és a 72. §-ának az Alkotmány 2/A. § (1) bekezdésébe való ütközését, illetve kezdeményezte ezzel kapcsolatos alkotmányos követelmény kimondását.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:
„2. §. (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.”
(…)
„(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Pp. indítvánnyal támadott jogi rendelkezései:
„67. (2) A perben a jogi személy és egyéb gazdálkodó szervezet jogtanácsosát (jogi előadóját) az ügyvéd jogállása illeti meg.”
„221. § (1) Az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.”
„340. § (1) A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek – a (2) bekezdésben meghatározott kivétellel – nincs helye.
(2) A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek van helye, ha a közigazgatási pert olyan elsőfokú határozat bírósági felülvizsgálata iránt indították, amely ellen közigazgatási úton nincs helye fellebbezésnek és e határozatot a bíróság törvény alapján megváltoztathatja. E rendelkezés nem vonatkozik a menekültügyi per tárgyában hozott bírósági döntésre.”
3. Az It. indítvánnyal támadott rendelkezései:
„13. § (2) A tiszta érték kiszámításánál a megszerzett vagyon forgalmi értékéből le kell vonni a hagyatékot terhelő tartozást (Ptk. 677. §), illetőleg az ajándékot terhelő adósság és az egyéb teher értékének egy-egy örökösre, illetőleg megajándékozottra eső részét. A hagyatéki terhekhez kell számítani a hagyatéki eljárás során kirendelt gondnok és végrendeleti végrehajtó tiszteletdíját is. A vagyoni értékű jogból álló terheket a 72. § szerint kell számításba venni. Ilyen esetben az illeték alapját a 15. § (4) bekezdése szerint kell megállapítani.”
„15. § (1) Ha más személy örökli a vagyon tulajdonjogát és más annak haszonélvezetét vagy használatát, a tulajdonjog örököse a haszonélvezetnek, használatnak a 72. § szerint számított értékével csökkentett forgalmi érték után, a haszonélvező, használó pedig az ugyanígy számított haszonélvezeti, használati érték után fizeti az öröklési illetéket.
(2) Az (1) bekezdésben foglaltakat kell alkalmazni akkor is, ha az ajándékozó más személynek ajándékozza a vagyon tulajdonjogát, és más személy részére biztosítja ennek haszonélvezetét vagy használatát.
(3) A tulajdonszerzőt terhelő illeték alapját az (1)–(2) bekezdésben meghatározott módon kell számítani akkor is, ha a haszonélvezet, illetőleg használat öröklése vagy ingyenes alapítása mentes az illeték alól, vagy nem tárgya az öröklési, ajándékozási illetéknek.
(4) A haszonélvezet, illetőleg használat jogával terhelten átruházott (átszállt) vagy ilyen teher egyidejű alapításával megszerzett vagyon esetében a tulajdonszerzőt terhelő illeték alapja a haszonélvezet, használat figyelembevétele nélkül megállapított forgalmi érték és a haszonélvezetnek, használatnak a 72. § szerint számított értéke közötti különbözet. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a vagyon tulajdonjogát annak haszonélvezője, használója szerzi meg.”
„72. § (1) A vagyoni értékű jogok egy évi értékéül az ezzel terhelt dolog – terhekkel nem csökkentett – forgalmi értékének egyhuszad részét kell tekinteni.
(2) A meghatározott időre szóló vagyoni értékű jog értéke az egyévi érték és a kikötött évek szorzata. A jog így számított értéke azonban nem haladhatja meg az egyévi érték 20-szorosát, illetve természetes személy javára kikötött haszonélvezet, használat joga esetén az egyévi értéknek a (4) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor szerinti többszörösét.
(3) A bizonytalan időre terjedő vagyoni értékű jog esetében a jog értéke – a (4) bekezdésben foglaltak kivételével – az egy évi érték ötszöröse.
(4) Ha a vagyoni értékű jog valamely személy életének, házasságának vagy özvegységének idejére terjed, annak értékét az illető személy életkorához képest a következő módon kell megállapítani:
a) ha a vagyoni értékű jog jogosultja:
25 évesnél fiatalabb, az egyévi érték |
10-szerese, |
25–50 éves, az egyévi érték |
8-szorosa, |
51–65 éves, az egyévi érték |
6-szorosa, |
65 évnél idősebb, az egyévi érték |
4-szerese; |
b) ha a vagyoni értékű jog tartama mind a jogosult, mind a kötelezett élete, házassága vagy özvegysége idejétől függ, az a) pontban megállapított szorzók alkalmazásánál a két személy közül az idősebbnek az életkora az irányadó;
c) ha a vagyoni értékű jog tartama több egyidejűleg jogosult személy élettartamától függ, mégpedig oly módon, hogy a jogosultság a legelőször elhalt személy halálával megszűnik, az értékelésnél a legidősebb személy életkora az irányadó; ha pedig a jogosultság a legutóbb elhalt személy haláláig tart, a kiszámítás a legfiatalabb személy életkora szerint történik. Az így kapott értéket, mint illetékalapot az egyes jogosultak között olyan arányban kell megosztani, mint amilyen arányt az életkoruk szerint számított vagyoni értékű jog értéke ezek együttes értékében képvisel;
d) ha a vagyoni értékű jog tartama a házasság idejére terjed, a kiszámításnál az idősebb házastárs életkora az irányadó.
(5) Az időleges üdülőhasználati jog értéke: e jog egy évi értékének [72. § (1) bekezdés] annyiszor háromszázhatvanötöd része, ahány nap megszerzéséről szól a szerződés. Egyebekben a 72. § (2)–(3) bekezdésében foglaltak az irányadóak.
(6) Az (1)–(5) bekezdéstől eltérően az önálló orvosi tevékenység működtetési jogának értékét a vonatkozó adásvételi vagy ajándékozási szerződésben megjelölt – illetőleg folytatás esetén a szerző fél által bejelentett – érték alapján lehet megállapítani. Amennyiben az előzőek szerinti érték nem fejezi ki a valós értékviszonyokat, az állami adóhatóság becslés útján állapítja meg az értéket.”
III.
Az indítványok részben érdemi elbírálásra alkalmatlanok, részben nem megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel-e. E § (1) bekezdése alapján az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A (2) bekezdés szerint az alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.
Az alkotmányjogi panasszal összefüggésben az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg. A Baranya Megyei Bíróság 7.K.20.186/2007/5. számú jogerős ítéletét az indítványozó 2007. április 4-én vette át és az alkotmányjogi panasz benyújtásáról szóló értesítését 2007. június 4-én, azaz a rendelkezésre álló határidő utolsó napján adta fel postára. Az indítványozó az általa alkotmányjogi panasznak nevezett, érvelést nem tartalmazó iratban nem jelölte meg sem az alkotmányellenesnek tartott, jogsérelmet okozó jogi rendelkezéseket, sem a sérelmet szenvedett alkotmányi rendelkezéseket, csak kilátásba helyezte az indokolás későbbi előterjesztését. A jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül benyújtott alkotmányjogi panasznak meg kell felelnie az Abtv. 22. § (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek, azaz tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Baranya Megyei Bíróság 7.K.20.186/2007/5. számú jogerős ítélete ellen benyújtott alkotmányjogi panasz a benyújtáskor nem felelt meg az Abtv. 22. § (2) bekezdésében meghatározott követelményeknek, ezért azt az az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3., a továbbiakban: Ügyrend) 29. § d) pontja alapján visszautasította.
2. Az Alkotmánybíróság ezt követően az utólagos normakontrollra vonatkozó indítványokat és az azok keretén belül előterjesztett mulasztás megállapítása iránti kérelmet bírálta el.
2.1. Az indítványozó úgy vélekedett, hogy a Pp. 67. § (2) bekezdése azért sérti az Alkotmány 57. § (1) bekezdését, mert annak értelmében – a Pp. XX. fejezete alkalmazásában – ha a közigazgatási szervet olyan jogtanácsos képviseli, aki egyben a közigazgatási szerv alkalmazottja, őt az ügyvéd jogállása illeti meg, ami magában foglalja a bíróság által a javára történő ügyvédi munkadíj megállapítását, ugyanakkor az alkalmazott munkaköri feladata a munkáltatója bíróság előtti jogi képviseletének ellátása.
Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint ez azt jelenti, hogy az indítványozónak meg kell jelölnie a jogszabályt és annak azt a rendelkezését, amelyet az Alkotmány valamely konkrét rendelkezésébe ütközőnek tart, továbbá meg kell indokolni, hogy az Alkotmány felhívott rendelkezését a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti. (440/B/1993. AB végzés, ABH 1993, 910.; 346/D/1998, ABH 2003, 1054, 1058.; 6/D/2000. AB végzés, ABH 2005, 1583, 1584.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 494/B/2002. AB végzés, ABH 2002, 1783, 1784.; 1125/D/2004. AB határozat, ABH 2007, 1775, 1786.) Jelen esetben az indítvány a sérelmezett alkotmányi rendelkezés nevesítésén túlmenően alkotmányos érvelést nem tartalmaz, hanem tulajdonképpen az egyedi ügyből kiindulva a bírói jogalkalmazást vitatja. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt az indítvány érdemben nem bírálható el. Ezért az Alkotmánybíróság gyakorlatának megfelelően (652/B/1998. AB végzés, ABH 2000, 1062-1064.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.; 298/B/2001. AB végzés, ABH 2004, 2079, 2080.; 477/B/2001. AB végzés, ABH 2001, 1596.) az indítvány alkotmányellenesség megállapítására irányuló részét – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – az Ügyrend 29. § d) pontja alapján visszautasította.
2.2. Ugyanebben a tárgykörben, azonos okból az indítványozó a tvr.-rel összefüggésben mulasztás megállapítását is kérte, mivel álláspontja szerint a miniszter nem tett eleget a jogalkotási kötelezettségének, „mert nem állapította meg, hogy az állami szerv jogtanácsosa a közigazgatási perben az ügyféllel szemben díjazásban nem részesülhet”.
Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. ezen rendelkezését, valamint az Alkotmánybíróság gyakorlatát is figyelembe véve a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításának két együttes feltétele van: 1/ a jogalkotó jogszabályi felhatalmazáson alapuló, vagy feltétlen jogszabályi rendezést igénylő kérdésben jogalkotói kötelezettségének nem tesz eleget, és 2/ a jogalkotói kötelezettség elmulasztásának eredményeként alkotmányellenes helyzet keletkezik.
Az Alkotmánybíróság a 35/2004. (X. 6.) AB határozatában, az alábbiakban összegezte az Abtv. 49. § (1) bekezdésében szereplő „jogalkotói mulasztás” és „alkotmányellenes helyzet” egymáshoz való viszonyára vonatkozó álláspontját: „Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja, hogy a jogalkotói mulasztásnak és az alkotmányellenes helyzetnek együttesen kell fennállnia [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.; 37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]. A jogalkotói feladat elmulasztása önmagában nem feltétlenül jelent alkotmányellenességet [14/1996. (IV. 24.) AB határozat, ABH 1996, 56, 58–59. 479/E/1997. AB határozat, ABH 1998, 967, 968–969. 1080/D/1997. AB határozat, ABH 1998, 1045, 1046.; 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, 2001, 123, 131.], a mulasztásból eredő alkotmányellenes helyzetet minden esetben csak konkrét vizsgálat eredményeként lehet megállapítani.” (ABH 2004, 504, 508.)
Vizsgálata során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által megjelölt – mint jogszabályi felhatalmazást tartalmazó – tvr. a takarékszövetkezetekről szóló 1978. évi 22. tvr. módosításáról szólt és azt – az indítvány benyújtását megelőzően –1993. január 1-jei hatállyal az 1992. évi II. törvény 63. § (1) bekezdésének 9. pontja hatályon kívül helyezte. Így az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó által nevesített tárgykörben és a tvr. vonatkozásában az Alkotmány 57. § (1) bekezdése tekintetében alkotmányellenességben megnyilvánuló jogalkotói mulasztás megállapításának egyik feltétele sem áll fenn, ezért az Alkotmánybíróság az ennek megállapítására irányuló indítványt elutasította.
2.3. Az indítványozó azért állította a Pp. 221. § (1) bekezdésének az alkotmányellenességét is, mert az – vélekedése szerint – nem felel meg a jogállamiság követelményének. Érvelésként egyedül a konkrét bírósági eljárásban hozott jogerős ítélet indokolásával kapcsolatos észrevételeit közölte.
Az Indokolás III/2.1. alpontjában kifejtettekre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében visszautasította.
2.4. Ugyanezen okból visszautasította az Alkotmánybíróság az It. 13. § (2) bekezdése, 15. §-a, és 72. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt is.
2.5. Az indítványozó a Pp. 340. § (1) és (2) bekezdésének a megsemmisítését arra hivatkozással kérte, hogy ezen jogi rendelkezések sértik az Alkotmány 57 § (1), illetve (5) bekezdését, valamint az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését.
2.5.1. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy a Pp. 340. § (1) alkotmányellenességét – az Alkotmány 57. § (1) bekezdésének és 70/A. § (1) bekezdésének sérelmére hivatkozó – indítvány alapján a 939/D/2003. AB határozatában (ABH 2008, 2052.) már vizsgálta, az Alkotmány 57. § (5) bekezdése tekintetében végzett alkotmányossági vizsgálatok megállapításait pedig a 8/2003. (III. 14.) AB határozat (ABH 2003, 74, 81–83.) foglalta össze.
Az Alkotmánybíróság Ügyrendje 31. § c) pontja alapján „ítélt dolog” címén az eljárás megszüntetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) vizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a szakaszára, illetőleg alkotmányos elvére – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmányossági vizsgálat lefolytatását. Minthogy a jelen esetben az indítványozó már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály alkotmányossági vizsgálatát kérte az Alkotmánynak ugyanazokra a szakaszaira hivatkozással, de minthogy az indítványban kifejtett összefüggések eltérnek a korábbi AB határozatokban vizsgáltaktól, az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a res iudicata esete nem áll fenn.
Az indítványozó a támadott jogszabály alkotmányellenességének megállapítását arra hivatkozással kérte, hogy a közigazgatási perekben a perköltség és illeték tekintetében a fellebbezés attól függően illeti meg a felet, hogy a bíróság ítélet vagy végzés formájában dönt, ítélet esetében ugyanis az abban megállapított perköltségre vonatkozóan az érintett fél számára nincs jogorvoslati lehetőség.
2.5.2. Az indítványozónak a fellebbezési jogot hiányoló érvével összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapítja: a perköltségre vonatkozó rendelkezés – a jogorvoslat szempontjából – osztja az érdemi, ügydöntő határozat jogi sorsát, azaz az érdemi határozat elleni fellebbezésben támadható meg, amennyiben a fellebbezést jogszabály nem zárja ki. Ez azt is jelenti, hogy a közigazgatási perben hozott bírósági határozatnak a perköltséget megállapító része ellen külön fellebbezésnek nincs helye.
Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban vizsgálta az eljárás során hozott határozatok elleni jogorvoslat hiányának alkotmányosságát. Az 5/1992. (I. 30.) AB határozatában kimondta, hogy „az Alkotmány a jogorvoslathoz való jogot az alkotmányos alapjogok között rögzíti. (…) [a] jogorvoslati jog mint alkotmányos alapjog megköveteli, hogy az érdemi, ügydöntő, az elítélt helyzetét, jogait lényegesen befolyásoló határozat tekintetében a jogorvoslat biztosítsa a döntést hozó szervtől eltérő más szerv részéről a felülvizsgálatot, az állásfoglalást a döntés helyessége, törvényessége tekintetében, esetleg a döntés megváltoztatását vagy hatályon kívül helyezését. Vagyis a jogorvoslathoz való jog, mint alkotmányos alapjog immanens tartalma az érdemi határozatok tekintetében a más szervhez vagy (…) ugyanazon szervezeten belüli magasabb fórumhoz fordulás lehetősége. Ugyanakkor az ilyen felülvizsgálatot nem biztosító jogorvoslat nem feltétlenül alkotmányellenes a nem érdemi, nem ügydöntő határozatok esetén. (ABH 1992, 27, 31.)”
Jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közigazgatási perben a perköltségről a bíróság az ügy érdemében hozott határozatban rendelkezik. Az ítéletnek a perköltségre vonatkozó (nem ügydöntő) rendelkezése ellen fellebbezésnek helye nincs, és minthogy ez a szabályozás megfelel a fent megjelölt alkotmánybírósági gyakorlatnak, a jogorvoslathoz való jog sérelme nem állapítható meg.
Ugyanakkor az ügydöntő határozat ellen – jogszabálysértésre hivatkozással – felülvizsgálati kérelem terjeszthető elő, kivéve, ha a felülvizsgálati kérelem előterjesztését a Pp. vagy más jogszabály kizárja. Jelen esetben a Pp. nem zárja ki az indítványozó által támadott jogszabály szerinti jogerős bírósági ítélet felülvizsgálatát (Pp. 270. §), de – egy kivétellel – kizárja a jogerős határozatnak csupán a perköltségre vonatkozó rendelkezése elleni felülvizsgálatot [Pp. 271. § (1) bekezdésének c) pontja]. Az Alkotmánybíróság a 42/2004. (XI. 9.) AB határozatában rámutatott arra, hogy „az 1/1994. (I. 7.) AB határozat óta követett gyakorlata szerint a felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslat, amely az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt alkotmányi rendelkezéssel összefüggésbe nem hozható. (…) [A] jogorvoslathoz való jog – mint alapvető jog – csak a rendes jogorvoslatra vonatkozik, a rendkívüli jogorvoslat a rendes jogorvoslaton túlmutató többletlehetőség, amelynek léte nem hozható összefüggésbe az Alkotmány 57. § (5) bekezdésével. (ABH 2003, 1223, 1230.)” (ABH 2004, 551, 571-572.). Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.; 108/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 523–524.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.]. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében is elutasította.
2.5.3. Az Indokolás előző alpontjában kifejtettekre is tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a tisztességes eljáráshoz való jog és a Pp. 340. § (1) bekezdése között nem állapítható meg az indítványozó által állított alkotmányos összefüggés. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítvány ezen részét is elutasította.
2.5.4. Az indítványozó szerint a jogorvoslathoz való jogot az is sérti, hogy annak a gyakorolhatósága a bíróság által hozott határozat fajtájától (ítélet vagy végzés) függ, ami ütközik az Alkotmány 70/A. (1) bekezdésében szabályozott foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmába.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését – állandó gyakorlata szerint – a jogegyenlőség általános elvét megfogalmazó alkotmányi követelményként értelmezte. Az Alkotmánybíróság e határozatokban kifejtette, hogy bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom – ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot – kiterjed az egész jogrendszerre. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az emberi vagy az alapvető állampolgári jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot sérti. Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során ez utóbbi körben akkor ítélte alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197.; 30/1997. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1997, 130, 138–140. stb.].
Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az Indokolás III/2.5.2. alpontjában már megállapította, hogy a támadott jogi rendelkezés nem sérti a jogorvoslathoz való jogot, és más alapvető jog sérelmét ehhez kapcsolódóan az indítványozó nem állította.
Az Alkotmánybíróság gyakorlatában személyek közötti diszkriminációról csak akkor lehet szó, ha a jogalkotó valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy embercsoporttal történt összehasonlításban kezel hátrányosabb módon [először 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 161–162.]. Az indítványozó által hivatkozott jogerős ítélet, illetve bírósági végzés a bírósági határozat két eltérő fajtájának minősül, ezek azonban – mivel a diszkrimináció tilalma csak személyek között merülhet fel – ebből a szempontból nem hasonlíthatóak össze egymással. Ezért a hátrányos megkülönböztetés tilalmának sérelme fel sem merülhet, mivel az ebben a viszonylatban nem is értelmezhető. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a vonatkozásban is elutasította.
2.5.5. Az indítványozó állította a Pp. 340. § (2) bekezdésének az alkotmányellenességét is, de állítását külön érveléssel nem támasztotta alá. Az Indokolás III/2.1. alpontjában foglaltak szerint az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében visszautasította.
3. Az indítványozó kezdeményezte, hogy az It. és az Mr. egyes rendelkezéseinek alkalmazásával összefüggésben az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapítson meg. Az Abtv. nem biztosít indítványozási jogot alkotmányos követelmény megfogalmazására. Az Alkotmánybíróság az Ügyrend 29. § c) pontja szerint visszautasítja az indítványt, ha megállapítható, hogy az eljárás indítványozására az indítványozónak nincs jogosultsága [292/B/2001. AB végzés, ABH 2001, 1591–1592.]. Ezért az Alkotmánybíróság az alkotmányos követelmények megállapítására előterjesztett indítványokat visszautasította.
4. Mivel az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt visszautasította, ezért a megsemmisíteni kért rendelkezések konkrét esetben történő alkalmazhatóságának _kizárására irányuló indítvány vizsgálatát mellőzte (727/D/2000. AB határozat, ABH 2005, 931, 935–936.).
Budapest, 2011. február 22.
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||||||
az Alkotmánybíróság elnöke |
||||||||
|
||||||||
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bihari Mihály s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Bragyova András s. k., |
Dr. Holló András s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Kiss László s. k., |
Dr. Kovács Péter s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
előadó alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||||||
|
alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||||||
|
||||||||
Dr. Stumpf István s. k., |
||||||||
alkotmánybíró |
||||||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás