• Tartalom

67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet

67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről1

2015.02.17.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. §-a (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás célja

1. § Az intézkedés célja a fiatal mezőgazdasági termelők gazdaságalapításának, valamint a birtokstruktúra átalakításának előmozdítása, a mezőgazdasági munkaerő korstruktúrájának javítása, a vidék népességmegtartó képességének növelése és a mezőgazdasági tevékenység hosszú távú fenntartása.

Fogalmak

2. § E rendelet alkalmazásában

1. mezőgazdasági üzem vezetője: a gazdaság részét képező ingatlanok – beleértve a termőföldet is – tulajdonjogával vagy bérleti jogával rendelkező, tevőleges mezőgazdasági tevékenységet végző egyéni vállalkozó;

2. gazdaság: a termőföld, az állatállomány, továbbá a mezőgazdasági termelő tevékenységéhez kapcsolódó kvóták, gépek, épületek és készletek összessége;

3.2 támogatottsági szintet elérő gazdaság: az a gazdaság, amelynek SFH értékek alapján számított üzemmérete eléri a 4 Európai Méretegységet (EUME);

4.3 gazdaság átvétele: az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a mezőgazdasági termelők gazdaságátadásához nyújtandó támogatás részletes feltételeiről szóló külön jogszabály alapján támogatásban részesülő, egy vagy több gazdálkodótól átvételre kerülő gazdaság és a hozzá tartozó támogatási jogosultságok és kötelezettségek összességének megszerzése;

5. mezőgazdasági tevékenység: a gazdasági tevékenységek egységes ágazati osztályozási rendszeréről szóló 9003/2002. (SK. 6.) KSH Közlemény (a továbbiakban: TEÁOR) 01.1., 01.2., 01.3. és 01.5. szerinti tevékenység;

6.4 főtevékenység: az egyéni vállalkozói igazolványban főtevékenységként megjelölt, 5. pont szerinti mezőgazdasági tevékenység;

7.5 működtetési időszak: az e rendelet szerinti támogatási kérelmet jóváhagyó határozat kézhezvételétől számított ötéves időtartam;

8.6 értékbecslés: kizárólag az IH által közleményben közzétett értékbecslőktől származó szakvélemény.

A támogatás jellege, összege

3. § (1) A fiatal mezőgazdasági termelő (a továbbiakban: ügyfél) e rendelet alapján a mezőgazdasági tevékenység megkezdéséhez, egy alkalommal jövedelempótló támogatást vehet igénybe.

(2)7 A támogatás összege – amennyiben az ügyfél által a 4. évre vállalt üzem mérete eléri –

a) a 4–7 EUME-t (bele nem értve a 7 EUME nagyságú üzemméretet) 20 000 euró,

b) a 7–10 EUME-t (bele nem értve a 10 EUME nagyságú üzemméretet) 30 000 euró, valamint

c) a 10 vagy annál több EUME-t 40 000 eurónak

megfelelő forintösszeg.

A támogatás igénybevételének feltételei

4. §8 (1) Az ügyfél a támogatást akkor veheti igénybe, ha

a)9 a támogatási kérelem benyújtásakor elmúlt 18 éves, de a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a 40. életévét még nem töltötte be;

b) mezőgazdasági üzem vezetőjeként első alkalommal kezd gazdálkodni, új gazdaságot hoz létre, vagy gazdaságot vesz át;

c) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló támogatások igénybevételének általános szabályairól szóló 23/2007. (IV. 13.) FVM rendelet 5. számú mellékletében felsorolt képzettségek legalább egyikével, vagy felsőfokú agrár végzettséggel rendelkezik, ideértve a külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény szerint honosított külföldön szerzett bizonyítványokat és okleveleket is;

d) gazdálkodási tevékenysége fejlesztésére vonatkozó üzleti tervet nyújt be.

(2) Az ügyfél a támogatást nem veheti igénybe, ha e rendelet szerinti támogatási kérelem benyújtása előtt már nyújtott be agrár vagy agrár-vidékfejlesztési célú támogatási kérelmet, vagy pályázatot az MVH-hoz.

(3)10 A (2) bekezdés szerinti kizáró ok nem áll fenn, vagyis az ügyfél támogatást vehet igénybe, abban az esetben, ha

a) az Agrár-vidékfejlesztési Operatív Program 1.4. Fiatal gazdálkodók induló támogatása című intézkedésre nyújtott be pályázatot, illetve e rendelet szerint adott be támogatási kérelmet, és azt az MVH nem hagyta jóvá, vagy

b) az 5. § (1) bekezdése szerinti e támogatási kérelem benyújtási időszak megnyílta előtt egyéb jogcímre benyújtott pályázatát illetőleg támogatási kérelmét visszavonta.

(4) Az ügyfél köteles:

a) az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében szervezett kötelező képzésen részt venni, és azt elvégezni;

b) a mezőgazdasági üzemet személyesen vezetni, a támogatottsági szint elérése után a mezőgazdasági tevékenységet főtevékenységként folytatni;

c) a működtetési időszak során a gazdaság működésével kapcsolatos bizonylatokat megőrizni, amelyeket az MVH ellenőrizhet;

d)11 az üzleti tervhez kapcsolódó kommunikációs tervben – amely tartalmazza a kommunikációs eszköz bemutatását, használatának módját, ütemezését és a használatára tervezett nettó összeget – vállalt feladatokat a megadott ütemezésnek megfelelően az azt igazoló dokumentumok alapján, és az üzleti terv részét képező SFH-betétlap alapján vállalt EUME méreteket az ütemezésnek megfelelően teljesíteni;

e) ha az üzem mérete a támogatási kérelem benyújtásakor nem éri el a 4 EUME-t, akkor az üzemének méretét a támogatási határozat kézhezvételétől számított 4. évre legalább 4 EUME-re, illetve az üzleti tervben vállalt méretre kell növelnie, és azt fenntartani a működtetési időszakig;

f)12 ha az üzem mérete a támogatási kérelem benyújtásakor eléri a 4 EUME-t, akkor az üzem méretét a támogatási határozat kézhezvételétől számított 4. évre az üzleti tervben vállalt méretre növelni és azt fenntartani a működtetési időszak végéig;

g) a mezőgazdasági tevékenységet a támogatási határozat kézhezvételét követő 5 évig egyéni vállalkozóként folytatni.

(5)13 A (4) bekezdés d) pontjában meghatározottak esetében a támogatásra jogosult ügyfél számára megengedett az üzleti tervben megnevezett termékek helyettesítése más ágazatok (állattenyésztés, kertészet, növénytermesztés) termékeivel is.

(6)14 A csecsemőgondozási díjban, gyermekgondozási díjban vagy gyermekgondozási segélyben (a továbbiakban együtt: családtámogatási ellátás) részesülő ügyfél a mezőgazdasági üzem vezetésébe az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló törvény szerinti közreműködőt vonhat be. A közreműködő bevonásának tényét teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni, a 2. számú melléklet szerinti adattartalommal. A teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát a közreműködő bevonásának kezdetétől számított 8 munkanapon belül meg kell küldeni az MVH részére.

(7)15 Amennyiben az ügyfél a mezőgazdasági üzem vezetésébe már korábban közreműködőt vont be, akkor legkésőbb 2012. február 28-ig kell a teljes bizonyító erejű magánokirat másolatát az MVH részére megküldeni.

(8)16 A mezőgazdasági üzem személyes vezetésének minősül a támogatásra jogosult ügyfél általi személyes vezetés, továbbá a (6) bekezdés szerinti közreműködő bevonásával történő mezőgazdasági üzem vezetése.

A támogatási kérelem benyújtása

5. § (1)17

(2) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:

a) az MVH által közleményben közzétett üzleti terv minta alapján elkészített üzleti tervet;

b) a végzettséget igazoló okirat hiteles másolatát;

c) az egyéni vállalkozói igazolvány hiteles másolatát, amennyiben az rendelkezésre áll;

d) az értékelési szempontokhoz a mellékletben meghatározott igazolásokat, nyilatkozatokat, dokumentumokat;

e)–h)18

A kérelem elbírálása

6. § A támogatási kérelmeket az MVH a Tv. 32. § (1) bekezdésének c) pontja szerint rangsor állításával bírálja el a melléklet szerinti pontrendszer alapján végzett értékeléssel.

A támogatásban részesült ügyfél kötelezettségei

7. § (1)19 Az ügyfél a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat kézhezvételét követő 45 napon belül köteles az MVH által közétett közleményben előírt formában, postai úton kifizetési kérelmet benyújtani az MVH-hoz, amelyhez mellékelnie kell:

a) az egyéni vállalkozói igazolvány hiteles másolatát, amennyiben azt a támogatási kérelemhez nem mellékelte;

b) a támogatási kérelemhez csatolt üzleti tervben a gazdaság kiindulási állapotaként megadott termelési eszközök (földterület és egyéb ingatlan, állatállomány, gépek és egyéb berendezések, termelőtevékenységhez tartozó kvóták) igazolásául szolgáló dokumentumokat, különösen:

ba)20 a földterület tulajdonjogát igazoló tulajdoni lap 30 napnál nem régebbi hiteles másolatát,

bb) bérelt földterület esetén a bérleti szerződés eredeti példányát vagy hiteles másolatát és a teljes földhasználati lapszemlét,

bc) bértartás esetén a vonatkozó szerződés eredeti példányát vagy hiteles másolatát,

bd) állatvásárlás esetén az adásvételi szerződés eredeti példányát vagy hiteles másolatát és a vásárlásra vonatkozó dokumentumokat,

be)21 gazdaságátadás esetén a gazdaság átvételéről szóló adásvételi vagy ajándékozási szerződés hiteles másolatát, teljes földhasználati lap szemle másolatát, az állatok átadására vonatkozó okiratot, egyéb dokumentumokat, amelyek igazolják, hogy az átadó gazdálkodó a tulajdonjogot az átvevőre átruházta;

c) amennyiben nem nyújtott be egységes területalapú támogatás iránti kérelmet, a gazdasághoz tartozó földterületek határvonalait ábrázoló a Mezőgazdasági Parcella Azonosító Rendszerről szóló 115/2003. (XI. 13.) FVM rendelet szerinti egyedi blokktérképet.

(2)22 Azon támogatási határozattal rendelkező ügyfél, aki kifizetési kérelmét a támogatási határozat kézhezvételét követő 45 napon túl adta postára, vagy kifizetési kérelmet nem nyújtott be, újabb kifizetési kérelmet nyújthat be a 2010. január 1–31. közötti időszakban.

Kifizetés

8. §23 (1)24 Amennyiben az ügyfél teljesíti a 7. § (1) bekezdésében meghatározott kötelezettségét, az MVH a támogatási összeg 90%-át egy összegben fizeti ki.

(2)25 A támogatási összeg fennmaradó 10%-ának kifizetésére az ügyfélnek kifizetési kérelmet kell benyújtania. A kifizetési kérelem benyújtására legkésőbb a támogatási határozat kézhezvételétől számított ötödik év első kifizetési időszakában kerülhet sor, amennyiben az ügyfél eleget tett a 3. § (2) bekezdésben, a 4. § (4) bekezdés a) pontjában szereplő feltételeknek, valamint a 4. évre vállalt üzemméret teljesítésének igazolására csatolta a 7. § (1) bekezdés c) pontjában előírt blokktérképet.

(3) A támogatási összeg fennmaradó 10%-ának kifizetésére vonatkozó kifizetési kérelmet – a (2) bekezdésben foglaltakra tekintettel – évente január 1–31. között lehet benyújtani.

Jogkövetkezmények

9. § (1)26 Amennyiben az ügyfél nem teljesíti a 4. § (4) bekezdés b)–c), és g) pontjaiban foglaltakat, valamint gazdaságának üzemmérete az utolsó kifizetést követően nem éri el a 4 EUME méretet, abban az esetben az igénybe vett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(2)27 Amennyiben

a) az ügyfél üzemének mérete az utolsó kifizetést követően a 4. évre vállalt mérettől 20%-ot meghaladóan marad el, akkor az ügyfél köteles a 20%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni;

b) az ügyfél pénzügyi tervében a 4. és 5. évre vállalt árbevétel összegétől 40%-ot meghaladóan marad el, akkor az ügyfél köteles a 40%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb a kifizetett támogatási összeg 10%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

(3)28 Ha az ellenőrzés során kiderül, hogy az ügyfél termelői csoportbeli vagy termelői szervezeti tagsága az erről szóló igazolás keltét követően, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában azért nem állt fenn, mert a termelői csoport vagy termelői szervezet elismerése visszavonásra került, jogkövetkezmény alkalmazásának nincs helye, amennyiben az elismerés visszavonásától számított 6 hónapon belül az ügyfél igazolja, hogy új termelői csoporthoz vagy termelői szervezethez csatlakozott.

(3a)29 Ha az ellenőrzés során kiderül, hogy az ügyfél termelői csoportbeli vagy termelői szervezeti tagsága az erről szóló igazolás keltét követően, a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában a termelői csoport vagy termelői szervezet folyamatban lévő vagy lezajlott felszámolása miatt nem állt fenn, jogkövetkezmény alkalmazásának nincs helye, amennyiben a felszámolástól számított 6 hónapon belül az ügyfél igazolja, hogy új termelői csoporthoz vagy termelői szervezethez csatlakozott.

(4) Amennyiben a melléklet szerint nyilatkozattal alátámasztott pontozási szempontok ellenőrzése során kiderül, hogy az ügyfél nem valós adatot szolgáltatott, akkor az addig kifizetett támogatás jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül, és az ügyfél támogatáshoz való joga megszűnik.

(5)30 Amennyiben az ügyfél nem teljesíti a 7. § (1) bekezdésében meghatározott bármelyik kötelezettségét, a támogatási határozatát az MVH visszavonja, és az eljárást megszünteti.

(6)31 Ha az ügyfél nem teljesíti a 8. § (2) bekezdésében meghatározott kötelezettségét, akkor

a) a támogatási jogosultsága megszűnik, és

b) az addig igénybe vett támogatás jogosulatlanul igénybevett támogatásnak minősül.

(7)32 Az MVH a helyszíni ellenőrzés keretében ellenőrizheti, hogy a kérelemben, illetve a döntést követően a határozatban foglalt adatok, tények, körülmények megfelelnek-e a valóságnak. Az MVH a 4. § (4) bekezdés d) pontjának teljesülése tekintetében az ellenőrzés időpontját megelőző naptári éveket is ellenőrizheti. Nem vonatkozik a jogkövetkezmény a támogatási határozat jogerőre emelkedésének évére, amennyiben a határozat jogerőre emelkedése május és december hónapok közötti időszakra esett.

(8)33 Amennyiben

a)34 az ügyfél gazdaságának üzemmérete a támogatási határozat jogerőre emelkedését követő naptári évtől kezdődően az üzleti tervben az adott évre megadott EUME mérettől 30%-ot meghaladóan marad el, akkor az ügyfél köteles a 30%-ot meghaladó elmaradáson túl százalékpontonként a kifizetett támogatási összeg 0,5%-át, de legfeljebb évente a kifizetett támogatási összeg 15%-át intézkedésben való jogosulatlan részvétel jogcímén visszafizetni.

b) az ügyfél az üzleti tervhez kapcsolódó kommunikációs tervben vállalt feladatok ütemezésének megfelelő teljesítését adott évre vonatkozóan elmulasztja, az ügyfél köteles a kifizetett támogatási összeg 2%-át visszafizetni.

(9)35 A (6) bekezdésben foglaltaktól eltérően az ügyfél számára a támogatási összeg fennmaradó 10%-a kifizethető, ha az ügyfél gazdaságának üzemmérete a támogatási határozat kézhezvételétől számított ötödik év első kifizetési időszakában benyújtott és a 8. § (2) bekezdése szerinti összegre vonatkozó kifizetési kérelem alapján legfeljebb 10%-kal maradt el az üzleti tervben a 4. évre vállalt EUME mérettől, de nem csökkent a 3. § (2) bekezdés szerinti, a támogatási összeg alapját képező üzemméret-kategória alá.

(10)36 Ha a támogatási kérelmet jóváhagyó határozat kézhezvételét követő 5. naptári évben

a) teljesül az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemméret, vagy

b) az ügyfél üzemmérete eléri a támogatási összeg alapját képező üzemméret-kategória legkisebb mértékét és az üzleti tervben a 4. évre vállalt üzemmérettől legfeljebb 10%-kal marad el,

akkor a (6) bekezdéstől eltérően az ügyfél kizárólag a támogatási összeg fennmaradó 10%-hoz való jogosultságát veszti el abban az esetben, ha a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelmét nem nyújtja be a 8. § (2) bekezdésben meghatározott határidőig, vagy a határidőben benyújtott kifizetési kérelme elutasításra kerül.

(11)37 A (8) bekezdés a) pontja szerinti jogkövetkezmény nem alkalmazható, ha

a) az ügyfél megfelel a (10) bekezdés szerinti feltételnek, vagy

b) a támogatási összeg fennmaradó 10%-ára vonatkozó kifizetési kérelme jóváhagyásra vagy részben jóváhagyásra kerül.

Záró rendelkezés

10. § Ez a rendelet a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

11. § Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet 22. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg.

Átmeneti rendelkezések38

12. §39 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők számára nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a fiatal mezőgazdasági termelők indulásához a 2009. évtől nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 113/2009. (VIII. 29.) FVM rendelet módosításáról szóló 123/2011. (XII. 21.) VM rendelettel (a továbbiakban: 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet megállapított 4. § (6)–(8) bekezdését, 8. § (2) bekezdését, 9. § (1) bekezdését és a 2. számú mellékletét a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet hatálybalépésekor folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

13. §40 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból finanszírozott egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 4/2013. (II. 4.) VM rendelet által megállapított 9. § (9) bekezdését a 2013. január 1-jétől benyújtott kifizetési kérelmekre kell alkalmazni.

14. §41 Az egyes agrártámogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 30/2014. (IV. 3.) VM rendelettel megállapított 9. § (6), (10) és (11) bekezdését a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

15. §42 Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló egyes agrár-vidékfejlesztési támogatási rendeletek módosításáról szóló 7/2015. (II. 17.) MvM rendelettel [a továbbiakban: 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet] megállapított 9. § (2), (3) és (3a) bekezdést, valamint 9. § (8) bekezdés a) pontját a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet hatálybalépésekor43 folyamatban lévő eljárásokban, valamint jogorvoslati eljárásokban is alkalmazni kell.

16. §44 Ahol e rendelet csecsemőgondozási díjat említ, azon terhességi-gyermekágyi segélyt kell érteni, ha az ellátásra való jogosultság 2015. január 1-je előtt nyílt meg.

Melléklet a 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelethez45

Értékelési szempontok

HORIZONTÁLIS SZEMPONTOK:

max. 40 pont

Kérelmező életkora
(Kérelem benyújtásakor már betöltött életkor alapján)

18−24 év
25–29 év
30–34 év
35–40 év

10 pont
8 pont
5 pont
0 pont

Termelői szervezeti tagság

Termelői csoport, TÉSZ tagság

10 pont

Roma származású

Nyilatkozat

4 pont

 

4 pont

Fogyatékkal élő

Nyilatkozat

2 pont

Szakképzettség

Felsőfokú szakképzettség
Technikusi szakképzettség

10 pont
5 pont

SZAKMAI ÉS KOMPLEX ÉRTÉKELÉS SZEMPONTJA:

max. 40 pont

A vállalkozás pénzügyi tervének koherenciája

Áfa körtől függően

Áfa megfelelő számítása

2

Munkabér

4

Pénzügyi terv valóságtartalom vizsgálata

Pénzügyi tábla adatainak referenciaadatokkal történő összevetése
a működtetés alatt

Termelési érték

2

Anyagjellegű ráfordítások

2

Befektetett eszközök értéke

2

Munkaerő-felhasználás

2

Pénzügyi terv üzemeltetési-hatékonysági vizsgálata

 

6

Összesen:

max. 20

Üzleti terv

I. Vezetői összefoglaló

2

II. Támogatást igénylő bemutatása

5

III. Piacelemzés és értékesítés

10

IV. Termelés

5

V. Szervezet, emberi erőforrások

4

VI. Tevékenységfejlesztések bemutatása

14

Összesen:

max. 40 pont

Összesen:

max. 100 pont

Kommunikációs terv

(+) 5

A vállalkozás társadalmi felelősségvállalása

(+) 5

2. számú melléklet a 67/2007. (VII. 26.) FVM rendelethez46

Közreműködő bevonására vonatkozó magánokirat adattartalma
1. a családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél személyes adatai;
2. a közreműködő személyes adatai;
3. a családtámogatási ellátásban részesülő ügyfél gyermekének személyes adatai;
4. a közreműködő bevonásának időtartama.
1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 13. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 2. § 3. pontja a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 2. § 4. pontja a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

A 2. § 6. pontja a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

5

A 2. § 7. pontját a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

6

A 2. § 8. pontját a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

7

A 3. § (2) bekezdése a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

8

A 4. § a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

9

A 4. § (1) bekezdés a) pontja a 105/2008. (VIII. 14.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

10

A 4. § (3) bekezdése a 49/2008. (IV. 23.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 2. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a folyamatban lévő ügyekre is alkalmazni kell.

11

A 4. § (4) bekezdésének d) pontja a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

12

A 4. § (4) bekezdés f) pontja a 105/2008. (VIII. 14.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

13

A 4. § (5) bekezdését a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

14

A 4. § (6) bekezdését a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 9. §-a szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (7) bekezdését a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 1. §-a iktatta be.

16

A 4. § (8) bekezdését a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 1. §-a iktatta be.

17

Az 5. § (1) bekezdését a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 5. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 5. § (2) bekezdése alapján a hatályon kívül helyezett 5. § (1) bekezdés alapján új támogatási kérelmet nem lehet benyújtani.

18

Az 5. § (2) bekezdésének e)–h) pontját a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 7. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

19

A 7. § a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg. A 7. § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változatta a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 2. §-a.

20

A 7. § b) pont ba) alpontja a 105/2008. (VIII. 14.) FVM rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 7. § b) pont be) alpontja a 105/2008. (VIII. 14.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 7. § (2) bekezdését a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 2. §-a iktatta be, egyidejűleg a § eredeti szövegének megjelölését (1) bekezdésre változatva. E módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

23

A 8. § a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

24

A 8. § (1) bekezdése a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

25

A 8. § (2) bekezdése a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

26

A 9. § (1) bekezdése a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

27

A 9. § (2) bekezdése a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 8. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

28

A 9. § (3) bekezdését a 97/2008. (VII. 25.) FVM rendelet 21. § (4) bekezdésének a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

29

A 9. § (3a) bekezdését a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 8. § (2) bekezdése iktatta be.

30

A 9. § (5) bekezdését a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Ez utóbbi módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

31

A 9. § (6) bekezdését a 138/2007. (XI. 17.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 30/2014. (IV. 3.) VM rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

32

A 9. § (7) bekezdését a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

33

A 9. § (8) bekezdését a 95/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 4. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 5. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2007. december 3. és 2008. február 7. között benyújtott támogatási kérelmek esetében kell alkalmazni.

34

A 9. § (8) bekezdés a) pontja a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 9. § (9) bekezdését a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet 18. §-a iktatta be.

36

A 9. § (10) bekezdését a 30/2014. (IV. 3.) VM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

37

A 9. § (11) bekezdését a 30/2014. (IV. 3.) VM rendelet 1. § (2) bekezdése iktatta be.

38

A 12. §-t megelőző alcímet a 7/2015. (II. 17.) MvM rendelet 8. § (4) bekezdése iktatta be.

39

A 12. §-t a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

40

A 13. §-t a 4/2013. (II. 4.) VM rendelet 19. §-a iktatta be.

41

A 14. §-t a 30/2014. (IV. 3.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

43

A hatálybalépés időpontja 2015. február 17.

45

A melléklet a 105/2008. (VIII. 14.) FVM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

46

A 2. számú mellékletet a 123/2011. (XII. 21.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére