BÜ BH 2007/72
BÜ BH 2007/72
2007.03.01.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének téves megállapítása, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete helyett [Btk. 170. § (1) és (2) bekezdése, (5) bekezdés I. fordulata, 16. §-a].
Az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségét tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szemérem elleni erőszak bűntettében és életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletében állapította meg. Ezért, mint többszörös visszaesőt, halmazati büntetésül 8 év fegyházra és 8 év közügyektől eltiltásra ítélte, egyben elrendelte kényszergyógyítását. A korábbi ügyében alkalmazott feltételes szabadságot megszüntette, kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből, beszámította a szabadságvesztésbe az előzetes fogva tartásban töltött időt, és kötelezte a bűnügyi költség megfizetésére.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
H. R. vádlott nőtlen, egy kiskorú gyermeke van az anya eltartásában, a gyermekkel kapcsolatot nem tart. Asztalos, valamint állatgondozó és -tenyésztő szakképesítéssel rendelkezik. Egy magánszemélynél állatgondozóként dolgozott, ahol ellátást, szállást, és 30 000 forint körüli munkabért kapott. Vagyontalan, 8 általánost és szakmunkásképzőt végzett.
A vádlott nemi erőszak elleni erőszak miatt többször volt büntetve:
Legutóbbi két büntetését 8 év, 3 hónap és 15 nap fegyházbüntetésként foglalták összbüntetésbe. E büntetésből 2002. április 5. napján feltételesen szabadult. Feltételes szabadsága 2003. december 2. napján telt volna le.
H. R. vádlott kevert típusú személyiségzavarban szenved, amelyre jellemző, hogy igen gyengén fejlettek a morális, etikai, és szociális személyiség-összetevői. Személyiség-fejlődése pszichopátiás, ami főleg amorális, antiszociális személyiségvonásokban, az érzelmi indulati élet, a szexuális élet zavaraiban, a szociális beilleszkedés nehézségeiben nyilvánul meg.
A vádlott nem elmebeteg, nincs tudatzavara, gyengeelméjűségben nem szenved. Kevert típusú személyiségzavara cselekménye következményeinek felismerésében és az e felismerésnek megfelelő cselekvésben nem korlátozta.
A vádlott szexuális érdeklődése eltér az átlagostól. Érdeklődési körébe tartozik kortól, nemtől függetlenül minden személy, akivel kapcsolatban gyors szexuális kielégülést remél. Szexuális irányultságában torzulások és aberrációk vannak jelen.
A vádlott alkoholistának tekinthető.
H. R. vádlott rövid idővel 2002. április 5. napján történt szabadulása után egy alapítvány közvetítésével J. I. tanyájára került, ahol állatgondozóként dolgozott. A tanyán szállást és ellátást is kapott. Munkáltatója mintegy fél év elteltével elbocsátotta. A vádlott ezt követően egy másik tanyán vállalt munkát.
A vádlott 2003. március 8. napján a késő esti órákban, ittas állapotban meglátogatta J. I. tanyáján egykori munkatársát, O. J.-t. A tanya udvarára és a lakóépületbe zavartalanul be tudott jutni, majd O. J. szobájában beszélgetett volt munkatársával. Ugyanebben a szobában tartózkodott ekkor az 1992. június 9. napján született M. D. sértett, aki tévét nézett. M. D. a tanyában lakott, anyja a tanya tulajdonosának, J. I.-nek az élettársa volt. Ők ekkor nem tartózkodtak otthon. A vádlott J. I.-vel nem kívánt találkozni, ezért amikor meghallotta nevezett gépkocsijának közeledését, úgy döntött, hogy a tanyáról eltávozik.
Azért, hogy volt munkáltatójával ne találkozzon, a tanya mögötti kerítés felé indult, majd azzal az ürüggyel, hogy fél az udvaron szabadon lévő kutyáktól, kérte a kislányt, hogy kísérje hátra a kerítéshez. A sértett kiment a vádlottal, és a melléképületek mögött lévő kerítés felé indultak.
A kerítéshez érve a vádlott úgy tett, mintha át akarna mászni azon, de ekkor egy hirtelen mozdulattal az istálló falához szorította M. D. sértettet, közben kezével befogta a kislány száját, és megfenyegette, hogy ha kiabálni mer, akkor megöli. Ezt követően a földre rántotta, melléfeküdt, majd azt mondta, hogy ne kiabáljon, akkor nem lesz bántódása, megismételte, hogy ellenkező esetben megöli. A sértett egyszer megpróbált felállni, de a vádlott visszarántotta.
Egyik kezét továbbra is a sértett száján tartotta, a másik kezével pedig – nemi vágyának felkeltése végett – a földön fekvő sértett combjának belső felét, térdtől az ágyékig, többször végigsimogatta, közben a kislány arcát nyalogatta. Ezalatt –, azért, hogy a sértett ne tudjon kiabálni – a sértett száján tartott kezének egyik ujjával benyúlt annak szájába. Hosszú körömmel rendelkező ujját huzamosabb ideig ott tartotta. A sértett elfojtott hangon azonban segítségért tudott kiáltani, amit az udvaron tartózkodó O. J. meghallott, és a kislány segítségére indult, közben többször nevén szólongatta. A vádlott ezt hallva, a földről felállt. A helyszínre érkező O. J.-nek azt mondta, hogy ,,csak birkóztunk'', majd elmenekült.
A vádlott az ujjával a sértett lágy szájpadnak megfelelő garatívén nyálkahártya-bevérzést okozott. A garatív ingerlése szükségszerűen hányási reflexet vált ki, illetve a nyálkahártya folytonosság-megszakadása következtében kifejezett vérzés jöhetett volna létre. A belehelt vér, vagy hányadék, a tüdőbe jutva oxigénhiányt, ebből következően életveszélyes állapotot eredményezhetett volna, ennek elmaradása nem a vádlotton múlott. A sértett ezen kívül a bal szemöldök felett 0,5 cm-es horzsolást, a bal kéz III. ujj körömperc területének 0,5-0,5 cm-es horzsolását szenvedte el. Ez utóbbi sérülések 8 napon belül gyógyulóak voltak.
Az elsőfokú ítélet ellen fellebbezést jelentettek be:
az ügyész a vádlott terhére, a fő- és mellékbüntetés súlyosítása érdekében,
a vádlott és védője a büntetés súlyossága miatt, annak enyhítése érdekében.
A fellebbviteli főügyészség átiratában, majd képviselője a nyilvános ülésen észrevételezte, hogy az elsőfokú bíróság nem adta indokát a védői bizonyítási indítvány elutasításának, nem rendelkezett M. Á.-né magánfél polgári jogi igényéről, és a bűnösségi körülmények helyesbítésére is indítványt tett.
Az ítélőtábla a fellebbezéseket mindkét irányban alaptalanoknak ítélte.
Megalapozottan utasította el az elsőfokú bíróság a védelmi bizonyítási indítványt, csak annak indokát nem adta. Nyilvánvaló, hogy ismételt pszichológus-szakértői vélemény beszerzését semmi nem indokolta, a rendelkezésre álló adatokból megalapozott következtetés anélkül is levonható. A bizonyítási indítvány elutasításának tehát nyilvánvalóan ez volt az indoka.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás kismértékű megalapozatlanságban szenved, mert hiányos [Be. 351. § (2) bekezdés b) pont II. fordulata].
A kismértékű megalapozatlanságot a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján az iratok egybehangzó tartalmára figyelemmel a másodfokú bíróság az előéleti adatok pontosításával küszöbölte ki.
A történeti tényállás lényegét pedig akként helyesbítette – a félreértések elkerülése érdekében –, hogy a vádlott miközben egyik kezét a sértett száján tartotta és ujjával annak szájüregébe nyúlt, a másik kezével – önnön nemi vágyának felkeltése végett – a földön fekvő sértett combjának belső felét térdtől az ágyékig – de ágyékát, azaz nemi szerve tájékát már nem – folyamatosan többször végigsimogatta, közben a kislány arcát nyalogatta.
Ez utóbbi pontosításnak az a lényege, hogy a vádlott nem nyúlt a sértett nemi szervéhez. Az ,,ágyék'', mint testtájék megjelölése e tekintetben félreértésre adhat okot, annak látszatát keltheti, hogy a vádlott hozzáért a sértett nemi szervéhez, aminek a fajtalanság megítélése szempontjából meghatározó jelentősége lehetne.
Kiegészítette a tényállást azzal is, hogy a sértett, miközben a vádlott a torkába hatolt ujjával, nem küszködött hányingerrel, egyéb életfunkciói szemmel láthatóan nem károsodtak, ilyen rendellenességet a vádlott sem észlelt.
Kiegészítette a tényállást a másodfokú bíróság – e tekintetben eleget téve a fellebbviteli főügyészség indítványának – azzal, hogy M. Á.-né, a sértett anyja, polgári jogi igénynek nem tekinthető, határozatlan, összegszerűségre sem kiterjedő, de a jogalap tekintetében sem világos igényt terjesztett elő a vádlottal szemben a tárgyaláson.
M. Á.-né tekintetében az elsőfokú bíróság szükségtelenül alkalmazott ,,tájékoztatást a mentességi okokról''. Irányadó abban a törvény és az azon alapuló bírói gyakorlat, hogy amennyiben fel sem merül a kihallgatandó tanú esetében az abszolút vagy relatív mentesség, az elsőfokú bíróságnak tájékoztatási, kioktatási kötelezettsége sem áll fenn. A sértett anyját semmiféle mentességi ok nem illette meg, így a tájékoztatás szükségtelen volt.
Egyebekben az elsőfokú bíróság eljárási szabálysértéstől mentesen, a szükséges és lehetséges körben, megfelelő terjedelemben folytatta le a bizonyítást, aminek eredményeképpen a most írt kiegészítésekkel, helyesbítésekkel teljes mértékben megalapozottá vált tényállást állapított meg, amely ezért irányadó volt a felülbírálat során.
A megalapozott tényállásból helyesen következtetett az elsőfokú bíróság a vádlott bűnösségére, de a testi épség ellen irányuló bűncselekményt tévesen minősítette, mert nem volt figyelemmel az e körben meghatározó jelentőségű releváns tényekre.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott azzal a szándékkal nyúlt bele hosszú körmű ujjával a sértett szájüregébe, hogy őt átmenetileg elhallgattassa. A szándéka tehát még eshetőlegesen sem terjedt ki életveszélyes sérülés okozására, az e tárgyban kifejtett orvos-szakértői vélemény elméleti, eshetőleges, olyan, amely csupán a valószínűség szintjén veti fel a hasonló cselekmények életveszélyes állapotot előidéző lehetőségét, ami ugyanakkor nem tette nélkülözhetővé az alapul vehető tények ismeretét és gondos elemzését.
A sértett maga vallotta, hogy nem küszködött hányingerrel és életfunkcióiban sem volt észlelhető, látható különösebb változás (olyan, amilyenekre az orvos szakértő utalt), következésképpen a vádlott sem észlelhetett ilyet, hiszen ilyen nem volt. Az ilyen esetleges következmény egyébként is atipikus, inkább elméleti, mintsem gyakorlati, ebből következően az a jogkövetkeztetése az elsőfokú bíróságnak, hogy a vádlott testi épség elleni cselekménye életveszélyt okozó testi sértés bűntette kísérletének minősül, nem megalapozott.
Az elsőfokú bíróság különösebben nem is foglalkozott a cselekmény minősítésével, erre visszavezethetően a szándékosság formáját sem elemezte.
A szóba jöhető tények kellő körültekintéssel való elemzését követően viszont más álláspont nem vonható le, mint az, hogy a vádlott szándéka eshetőlegesen súlyos testi sértés okozására irányult.
Ezért a másodfokú bíróság – e tekintetben hivatalból felülbírálva az elsőfokú bíróságnak a minősítésre vonatkozó anyagi-jogi álláspontját és helyes jogkövetkeztetést levonva (BH 2005/167.) – a Be. 372. § (1) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a vádlott testi épség ellen irányuló cselekményét a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző, a (2) bekezdés és a (3) bekezdés II. fordulata szerint minősülő és a (3) bekezdés 2. tétele szerint büntetendő védekezésre képtelen személy ellen elkövetett súlyos testi sértés bűntette kísérletének minősítette (Btk. 183/A. §).
Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket túlnyomórészt kimerítően felsorolta és helyesen is értékelte, azzal, hogy további enyhítő az időmúlás.
Az elsőfokú bíróság a büntetés kiszabása körében enyhítő körülményként értékelte a bűnösségre is kiterjedő beismerést, azt, hogy a testi sértés kísérleti szakban maradt.
Súlyosítóként értékelte ezzel szemben azt, hogy a vádlott a többszörös visszaesésen túl is volt büntetve, valamint azt, hogy különös visszaeső is egyben, illetve, hogy nemi erkölcs elleni bűncselekmény miatt kiszabott büntetésből engedélyezett feltételes szabadság hatálya alatt követte el a most elbírált bűncselekményeket.
A többszörös visszaeső, eddig nemi erkölcs elleni és erőszakos bűncselekmények miatt, de azokon túl is számos alkalommal elítélt, a törvényekkel és az emberi együttélés elemi szabályaival minden tekintetben szembehelyezkedő vádlott esetében a hosszabb tartamú fegyház és közügyektől eltiltás szolgálja kellően a Btk. 37. §-ában megfogalmazott büntetési célokat. E büntetés enyhítésére nincs törvényes lehetőség.
Abban sem tévedett az elsőfokú bíróság, hogy az alkoholista vádlott kényszergyógyítását rendelte el, ez az intézkedése mindenben megalapozott.
Helyesen döntött a korábbi ügyben alkalmazott feltételes szabadság megszüntetéséről is, és ennek törvényi következménye a feltételes szabadságból való kizárásra vonatkozó rendelkezés.
A további elsőfokú rendelkezések mindenben törvényesek.
Nem osztotta a másodfokú bíróság a fellebbviteli főügyészségnek a polgári jogi igényre vonatkozó álláspontját. A tényállás kiegészítéséből kitűnően a sértett anyja olyan tartalommal terjesztett elő igényt, amely nem tekinthető a Be. 54. § (2) bekezdésében megfogalmazott feltételeknek megfelelő polgári jogi igénynek. A sértett törvényes képviselője sem a követelése mértékét, összegszerűségét, sem pedig annak jogalapját nem jelölte meg, így ezen feltételek hiányában arról nem kellett dönteni. Mindez persze nem zárja el őt attól a lehetőségtől, hogy a polgári jog szabályai szerinti igényét a polgári bíróság előtt érvényesítse a vádlottal szemben.
A kifejtettekből következik, hogy a büntetés súlyosítását, illetve enyhítését célzó ügyészi, illetve védelmi fellebbezések nem vezettek eredményre, ezért – egyebekben – az elsőfokú ítéletet a másodfokú bíróság a Be. 371. § (1) bekezdés I. fordulata alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 278/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás