BÜ BH 2007/79
BÜ BH 2007/79
2007.03.01.
Pótmagánvádlóként csak a sértett léphet fel – Ha a sértett és a feljelentő személye nem azonos, a feljelentőt nem illeti meg a pótmagánvád előterjesztésének a lehetősége [Be. 53. § (1) bek., 51. § (1) bek.].
Dr. Sz. S. pótmagánvádló a megyei bíróságon vádindítványt nyújtott be L. J. vádlottal szemben a Btk. 319. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés c) pontja szerint minősülő különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettének a kísérlete miatt.
A vádindítvány lényege szerint K. község polgármestere L. J. 2005. évben a hatályos jogszabályokat súlyosan megszegve szándékosan kockáztatta az önkormányzat vagyonát. A veszélyeztetett összeg 300 000 000 forint volt.
A megyei bíróság a pótmagánvádló által benyújtott vádindítványt elutasította. Határozatának indokolásában a megyei bíróság kifejtette, hogy az adott ügy sértettje a k.-i önkormányzat. A Be. 53. § (1) bekezdés a) pontja csak a sértett számára teszi lehetővé azt, hogy pótmagánvádlóként fellépjen, ha az ügyész, vagy a nyomozó hatóság a feljelentést elutasította, vagy a nyomozást megszüntette. Miután az adott ügyben dr. Sz. S. nem sértett, ezért a bíróság a vádindítványt a Be. 231. § (2) bekezdés c) pontja alapján elutasította.
A megyei bíróság végzése ellen dr. Sz. S. jelentett be fellebbezést.
A fellebbezés elbírálása során a másodfokú bíróság határozatának indokolásában kifejtette, hogy a Be. 53. § (1) bekezdése alapján kizárólag a sértett léphet fel pótmagánvádlóként az eljárási törvényben meghatározott esetekben.
Helyesen állapította meg a megyei bíróság, hogy az adott ügyben a sértett a k.-i önkormányzat volt. Miután dr. Sz. S. az önkormányzattal jogviszonyban nem állt, így az ügy sértettjének nem tekinthető, emiatt pótmagánvádlókénti fellépésére nincs eljárásjogi lehetőség.
Kétségtelen, hogy a Be. 171. § (1) bekezdése alapján bűncselekmény elkövetése miatt bárki tehet feljelentést, a pótmagánvád előterjesztésére azonban kizárólag a sértett jogosult. Minden olyan esetben, ha nem a sértett, hanem más személy tesz feljelentést, a feljelentőt a pótmagánvád emelésével kapcsolatos jogosultság nem illeti meg. dr. Sz. S. fellebbezésében arra hivatkozott, hogy felesége köztisztviselői jogviszonyát a vád tárgyává tett cselekmény kapcsán szüntették meg jogellenesen, amely miatt dr. Sz. S.-t is károsodás érte. Ezen túlmenően dr. Sz. S., mint adófizető sértettje az ügynek, mivel a büntetőügyben keletkező kár megjelenik az állami költségvetés szintjén is.
A másodfokú bíróság nem értett egyet dr. Sz. S. érvelésével.
A sértett csak a bűncselekménnyel sértett, vagy veszélyeztetett jog jogosultja lehet és miután az adott ügyben dr. Sz. S. nem tekinthető ilyen személynek, ezért a megyei bíróság helyesen utasította el a vádindítványt, mert azt nem az arra jogosult nyújtotta be.
Minderre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a Be. 371. § (1) bekezdés alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf. I. 180/2006. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
