PÜ BH 2007/85
PÜ BH 2007/85
2007.03.01.
A bírósági jogkörben okozott kár érvényesítésének feltételei (Ptk. 339. és 349. §).
A felperes a keresetében az alperest bírósági jogkörben okozott kár megtérítése jogcímén 800 000 000 forint megfizetésére kérte kötelezni. A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy az alperes bíróság előtt találmánybitorlás megállapítása iránt indított pert. Az elsőfokú bíróság az ítéletével a keresetet elutasította. A határozat jogi indokolásában kifejtette, hogy a találmányok szabadalmi oltalmáról szóló 1969. évi II. törvény (Szt.) 25. §-a szerint, ha a szabadalmi bejelentésnek vagy a szabadalomnak a tárgyát jogosulatlanul másnak a találmányából vették át, a sértett követelheti a szabadalmi bejelentésnek vagy a szabadalomnak egészben vagy részben történő átruházását. A bitorlás megállapításához a bíróságnak vizsgálnia kell az átvétel jogosulatlanságát, és össze kell hasonlítania a találmány és a szabadalom műszaki tartalmát. Az összehasonlításhoz viszont a bíróságnak nem állt a rendelkezésére találmány, mert a bitorlás tényét a felperes az 1993. október 5-én lajstromozott szabadalmára alapította. Tekintettel a szabadalmi eljárásra vonatkozó törvényi rendelkezésekre, a találmány szabadalmi védettsége kizárja azt, hogy ugyanarra a találmányra később bárki szabadalmat kapjon. Ebből következően kizárólag szabadalmi oltalmat nem kapott találmánnyal kapcsolatban lehet találmánybitorlást panaszolni. Ha mégis előfordul az az eset, hogy két szabadalom megegyezik, a kettős szabadalmaztatás megszüntetése érdekében megsemmisítési eljárást kell kezdeményezni a későbbi bejelentésű szabadalom ellen. A bíróság ezért a felperes és az alperes szabadalmának egyezőségét nem vizsgálta, erre a találmánybitorlási perben nincs lehetőség.
A felperes az elsőfokú ítélet jogi indokolásában kifejtetteket figyelembe véve az eljárás érdemi lefolytatása érdekében a szabadalmáról visszamenőleges hatállyal lemondott, majd ezen új tényre hivatkozva az elsőfokú ítéletet fellebbezéssel támadta meg.
A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezési eljárás eredményeként az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte és újabb elsőfokú eljárás lefolytatását rendelte el. A másodfokú végzés indokolása szerint az elsőfokú bíróság eljárási szabályt sértett, mert az Szt. 25. §-ára alapított perben a Pp. 51. §-ának a) pontjára figyelemmel mindazoknak perben kell állniuk, akiket a szabadalmi iratok feltalálóként, illetve szabadalmasként tüntetnek fel. Az adott ügyben a megismételt eljárás során alperesként perbe kell vonni az alperes javára szóló szabadalmi iratokban szereplő feltalálókat is.
A másodfokú végzés további indokolása kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság tévesen értelmezte a határozatában hivatkozott törvényt. Az Szt. 25. §-a alapján a találmány feltalálója attól függetlenül jogosult bitorlás miatt pert indítani, hogy találmánya szabadalmi oltalomban részesült. Erre vonatkozó kizáró rendelkezést a törvény nem tartalmaz. Annak, hogy a későbbi bejelentés részesülhetett volna-e szabadalmi oltalomban, a bitorlás szempontjából nincs jelentősége, és az sem vizsgálható, hogy helye lenne-e a későbbi bejelentés alapján engedélyezett szabadalom megsemmisítésének. A felperes keresetét tehát az érdekeltek perbenállása mellett a megismételt eljárásban érdemben kell elbírálni.
A felperest – a keresetben kifejtett álláspontja szerint – az elsőfokú ítélet téves jogi indokolása indította arra, hogy szabadalmáról lemondjon, ezért az alperes a Ptk. 339. § (1) bekezdése, továbbá 349. § (1) és (3) bekezdése alapján kártérítési felelősséggel tartozik.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A döntés indokolása szerint a bíróság a kártérítési kereset alapjául szolgáló ügyben az Szt. 25. §-ában foglaltakat ugyan tévesen értelmezte, ez a hiba azonban a fellebbezési eljárásban kiküszöbölhető volt. A felperes azonban a fellebbezés ellenére nem várta be a másodfokú döntést, maga rendelkezett úgy a szabadalmával, hogy annak következtében kár érhette.
A felperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolása szerint az elsőfokú bíróság döntése jogszerű, mert az alperes kárfelelősségének a Ptk. 399. §-a (1) bekezdésében előírt különös feltétele nem áll fenn. A felperes ugyanis még az előtt mondott le a szabadalmáról, hogy az elsőfokú ítélet elleni rendes jogorvoslati lehetőséget igénybe vette volna. A fellebbezése azt jelentette, hogy nem fogadta el a keresetet elutasító döntést, és az abban kifejtett jogi álláspontot. A fellebbezés eredménytelensége esetén lehetősége lett volna a szabadalomról való lemondása, de nem ezt tette. A fellebbezési jogot a törvény nem korlátozta, annak eredményének bevárása esetén a felperes kára nem következett volna be. A rendes jogorvoslat elmulasztása miatt azonban az alperes kártérítési felelőssége nem állapítható meg.
A jogerős ítélet ellen elsődlegesen a keresetnek helyt adó ítélet meghozatala, másodlagosan pedig új eljárás elrendelése érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. A kérelem indokolásában kifejtettek szerint a bíróságok tévesen értékelték a perben feltárt tényeket, és jogszabálysértően hozták meg döntésüket. A perben beszerzett okirati bizonyítékokból kétséget kizáróan megállapítható, hogy a felperes az elsőfokú ítélet jogi indokolásában bízva éppen azért mondott le a szabadalmáról, hogy a Pp. 238. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel ezen új tényre alapíthassa az elsőfokú ítélet elleni fellebbezését. Azt kívánta elérni, hogy a peres eljárás folytatódhasson és a bíróság a kereset érdemi tárgyalása eredményeként hozzon határozatot. A felperes tehát a jogorvoslati kérelmében nem az elsőfokú bíróság helytelen jogértelmezésére hivatkozott, hanem az elsőfokú ítélet nyilvánvalóan téves jogi indokolásának megfelelően biztosított lehetőséget arra, hogy eredményes fellebbezést terjeszthessen elő. A felperes csak a másodfokú végzésből ismerhette meg az alperes kirívó jogi tévedését és egyúttal kárt okozó magatartását. Nyilvánvaló, hogy a téves jogi álláspont felismerése esetén a szabadalomról való lemondásra nem került volna sor, és fellebbezésének indokolását nem erre alapítja. Az alperes jogellenes és felróható magatartását a másodfokú határozat indokolása bizonyítja, a döntés téves voltát a jelen perben az alperes is elismerte. A tévedés egyértelműen kirívóan súlyos volt, ezért a kártérítési igény megalapozott. A felperes a rendes jogorvoslat lehetőségét kimerítette, de az adott tényállás mellett azzal az előidézett kár már nem volt orvosolható.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a jogerős ítélet ellen felülvizsgálati kérelem jogszabálysértésre hivatkozással terjeszthető elő.
A felülvizsgálati eljárás eredményeként a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet nem sérti az alkalmazott jogszabályokat, indokolása azonban módosításra és kiegészítésre szorult, az alábbiak szerint.
A perbeli esetben a felperes a kártérítési igényét arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság a szabadalmi jogvita érdemi eldöntését téves jogértelmezéssel kialakított álláspontra alapította.
A Ptk. 349. §-ának (1) bekezdése által előírt rendes jogorvoslat igénybevételének kötelezettsége azt a célt szolgálja, hogy ennek következtében a másodfokú bíróság döntésével a károsodás esetleges veszélye elháruljon, illetve károsodás ne történjen. Az elsőfokú bíróságnak a másodfokú határozat tükrében tévesnek bizonyult jogértelmezési álláspontja tehát elengedhetetlenné tette a rendes jogorvoslat lehetőségének kimerítését, az ítélet elleni fellebbezés előterjesztését.
A Pp.-nek a fellebbezési eljárásra vonatkozó rendelkezései az eljárási szabályok megsértése esetén [Pp. 252. § (1) és (2) bekezdése] a fellebbezés korlátaira tekintet nélkül, megalapozatlanság [Pp. 252. § (3) bekezdés] esetén pedig a fellebbezés, a csatlakozó fellebbezés és az ellenkérelem korlátai között a másodfokú bíróság részére teljes revíziós jogkört biztosítanak. Ez egyrészt azt jelenti, hogy az eljárási szabályok megtartását a bíróság hivatalból köteles vizsgálni, másrészt pedig nem köti sem az elsőfokú ítélet tényállása, sem annak jogi indokolása, továbbá a fellebbezésben kifejtett jogi álláspont sem.
A jogerős ítélet indokolásában kifejtettekkel ellentétben tény, hogy a felperes az elsőfokú ítélet ellen fellebbezett, a másodfokú bíróság pedig ennek eredményeként az elsőfokú ítéletet a fellebbezés indokolásában foglaltaktól függetlenül, az elsőfokú bíróság jogértelmezési hibáját kijavítva, hatályon kívül helyezte. A fentiekből következően a rendes jogorvoslat előterjesztése alkalmas volt a felperes által állított károsodás elhárítására. Nem az elsőfokú bíróság döntése, hanem kizárólag a felperesnek a másodfokú eljárást megelőzően más hatóságnál előterjesztett joglemondó nyilatkozata idézte elő a felperes által állított kár bekövetkezését. Alaptalanul hivatkozott tehát a felülvizsgálati kérelem indokolása arra, hogy a felperes károsodása a rendes jogorvoslat igénybevételével nem volt megakadályozható.
A fenti indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. V. 21.241/2006. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás