• Tartalom

88/2007. (HK 16.) HM utasítás

88/2007. (HK 16.) HM utasítás

a Honvédelmi Minisztérium fejezet 2008–2011. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről*

2007.08.02.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. §-a (1) bekezdésének k) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 51. §-ának (1) bekezdésére, valamint a PM „Tervezési Körirat”-ában foglaltakra – a költségvetési törvényjavaslat összeállítása érdekében a Honvédelmi Minisztérium fejezet 2008–2011. évi költségvetésének tervezéséhez szükséges adatszolgáltatás rendjéről a következő

utasítást


adom ki:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM), a minisztérium közvetlen alárendeltségébe tartozó – ezen utasításban megnevezett – szervezetekre, az MK Katonai Felderítő Hivatalra (a továbbiakban: MK KFH), az MK Katonai Biztonsági Hivatalra (a továbbiakban: MK KBH), a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemre (a továbbiakban: ZMNE), az Állami Egészségügyi Központra (a továbbiakban: ÁEK), a Katonai Főügyészségre, a Magyar Honvédség (a továbbiakban: MH) költségvetési címeihez és alcímeihez tartozó intézmények tekintetében az MH Összhaderőnemi Parancsnokságra (a továbbiakban: MH ÖHP) és a MH Honvéd Egészségügyi Központra (a továbbiakban: MH HEK) terjed ki.

(2) Az előirányzatok tervezése kiterjed a személyi juttatások, a munkaadókat terhelő járulékok, a dologi kiadások, az egyéb működési célú támogatások, kiadások, az intézményi beruházási kiadások, felújítások, egyéb intézményi felhalmozási kiadások, kölcsönök kiemelt kiadási előirányzatokra, a fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési címen belül meghatározott kiemelt kiadási előirányzatokra, a költségvetési támogatás, intézményi működési, az OEP-től átvett támogatás értékű bevételi kiemelt előirányzatokra, valamint a létszámelőirányzatokra.

2. § (1) A költségvetési előirányzatok tervezése során a következő általános szempontokat kell érvényesíteni:

a) Amennyiben az adatszolgáltatások alapján a fejezet 2008. évi költségvetési javaslatának forrásigénye meghaladja a Honvédelmi Minisztérium fejezetnek a Pénzügyminisztérium által kiadott költségvetési kereteket, a költségvetési tervjavaslat összeállítása érdekében az egyes feladatokhoz kapcsolódó forrásigény csökkentésekről a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ) előterjesztésére a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár (a továbbiakban: HM VTI SZÁT) javaslata alapján a honvédelmi miniszter dönt.

b) A fejezet kiadásait költségvetési támogatással és költségvetési bevételekkel biztosítottan fő feladatokra és programokra lebontottan, költségvetési cím/alcím, intézmény, valamint a HM Költségvetési Gazdálkodási Információs Rendszerben (a továbbiakban: HM KGIR) rendelkezésre álló aktuális KGIR címrend-kód szerint, kiemelt előirányzatonként a 2008., 2009., 2010. 2011., évekre kell évenkénti bontásban megtervezni az 1., 2., 3. számú – az MH ÖHP, a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továbbiakban: HM FLÜ) és a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban: HM IÜ) központi költségvetései esetében az 1. sz. melléklet kiegészítéseként a 4. számú – mellékletek szerint. A nemzetközi feladatok kiadásai megtervezésénél a 11. § -ban foglaltak szerint kell eljárni. A javaslatokat címrendkódonként külön szöveges indoklással kiegészítve kell összeállítani. A kiadási előirányzatok szervezet és címrend-kódonkénti terveit külön a támogatási előirányzatok és külön költségvetési bevételi előirányzatok szerint kell szétválasztva megtervezni. A 2/3 MH Repülő és légvédelmi csapatai költségvetési alcímre 2008. évtől költségvetési előirányzat nem tervezhető. A HM KGIR aktuális címrendkódjától eltérően az MH ÖHP kiadásait és bevételeit a 2/2 MH ÖHP és alárendeltjei költségvetési alcímen, az ÁEK kiadásait és bevételeit a 6. ÁEK költségvetési címen, míg az MH HEK-et a 2/1 HVK közvetlen szervezetei költségvetési alcímen kell tervezni.

c) A költségvetési bevételeket a központi költségvetés Honvédelmi Minisztérium fejezetéhez tartozó költségvetési szervek bevételei teljesítésének, kezelésének és befizetésének rendjéről szóló 19/2007. (HK. 3.) HM utasításban meghatározott kiadási előirányzatok forrásául kell megtervezni.

d) Új feladat esetében – amennyiben azt a tervező szervezet igénye alapján olyan címrendkódon is elkülöníteni szükséges, mely a HM KGIR rendszerben még nem szerepel – a költségvetési javaslatot az 1., 2., 4. számú mellékletek felhasználásával és az új címrendkód iránti igény egyidejű felterjesztésével kell összeállítani.

e) A költségvetési javaslatokat a kiadási előirányzatokat tekintve 2008., 2009., 2010., 2011. évi ár és bérszínvonalon kell összeállítani.

f) A kiadások tervezése során az előirányzatokat az ellátási-utaltsági rend, valamint a szervezeti és feladatváltozások figyelembevételével kell megállapítani. A szervezési intézkedésekben érintett szervezetek előirányzatai tervezését a szervezés végrehajtásáért felelős intézmény végzi.

g) Az előirányzatok tervezése során elsődleges szempontként kell figyelembe venni a következőket:

ga) Az egyes pénzügyi törvények módosításáról szóló 2006. évi LXI. törvény alapján különösen a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVVII. törvény, az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény, a társadalombiztosítás ellátásaira és a magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény, az egészségügyi hozzájárulásról szóló 1998. évi LXVI. törvény előírásait.

gb) A Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról szóló 2117/2006. (VI. 30.) Korm. határozat, valamint a végrehajtására kiadott, a Honvédelmi Minisztérium átalakításával, szervezeti korszerűsítésével kapcsolatos feladatokról szóló többször módosított 74/2006. (HK 16.) HM utasítás előírásait.

gc) A nem lakossági közüzemi fogyasztók részére szolgáltatott energiák (gáz, távhő, villamos energia) árszabályozásairól szóló GKM rendeletekben megállapított hatósági díjtételeket.

gd) A tervezési folyamatokban érvényesíteni kell a nemzeti kezdeményezésű és finanszírozású védelmi fejlesztési feladatok programalapú tervezéséről és végrehajtásáról szóló 50/2004. (HK 12.) HM utasításban foglaltakat.

ge) A tervjavaslatok kidolgozása során a Kormány egyes egyedi programokra, beszerzésekre, fejlesztésekre vonatkozó döntéseit a tervekben érvényesíteni kell, figyelemmel a (2) bekezdésben meghatározottakra. E körbe tartoznak különösen a következők:

– a gépjárműprogramhoz kapcsolódóan a terveket a Honvédelmi Minisztériumnak az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 46/A. §-ának hatálya alá tartozó gépjárműbeszerzéséről szóló 2037/2005. (XII. 23.) Korm. határozat alapján kell összeállítani,

– a lakásépítés fejezeti kezelésű előirányzat, valamint a Laktanya Rekonstrukciós Program intézményi előirányzat megtervezését a rendelkezésre álló költségvetési források figyelembevételével, a Magyar Köztársaság honvédelmének egészét érintő stratégiai felülvizsgálat koncepciójához kapcsolódó laktanya-rekonstrukciós feladatok, valamint a lakás- és szállóvásárlási, illetve építési program indításáról szóló 2056/2001. (IV. 2.) Korm. határozat módosításáról szóló 2315/2003. (XII. 10.) és 2037/2005. (III. 10.) Korm. határozatok által meghatározott keretek figyelembevételével kell tervezni,

– a hosszú távú, nemzetközi két- és többoldalú kötelezettségvállalásokat a kötelezettség teljes összegével – évenkénti bontásban – kell a tervjavaslatokba beépíteni.

h) A közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény hatálya alá tartozó beszerzések tekintetében tervezni csak a tervidőszakban pénzforgalmilag is teljesíthető kiadásokat lehet.

i) A nemzetközi feladatok ellátását biztosító logisztikai és infrastrukturális kiadásokat a nemzetközi költségvetések részeként, elkülönítve kell megtervezni.

j) A közpénzek felhasználásával, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggő egyes törvények módosításáról szóló 2003. évi XXIV. törvénnyel módosított Áht. 94. §-ban foglaltak végrehajtása a HM fejezetnél a társadalmi szervezeteknek nyújtott költségvetési támogatásokról szóló 102/2006. (HK 19.) HM utasítással módosított 45/2004. (HK 11.) számú HM utasításban foglaltak szerint került szabályozásra. A tervidőszakot érintően a támogatási előirányzatok a felhasználás céljainak átláthatósága érdekében kizárólag a fejezeti kezelésű előirányzatok között kerülhetnek megtervezésre. A terveket a támogatásra kerülő szervezet(ek) és a támogatási cél(ok) megjelölésével kell összeállítani.

k) A tervjavaslat összeállítása során a 2007–2016 közötti időszakra vonatkozó 10 éves erőforrás és költségszükségleti igénytervben meghatározott feladatokat is figyelembe kell venni.

(2) A költségvetési tervek összeállítása érdekében a költségvetési lehetőségekkel teljes összhangban összeállított (kiegyensúlyozott) erőforrás és költségtervet az MH 2007–2016. közötti időszak 10 éves stratégiai tervének pontosítása alapján a 2008. (2009.,2010.)évi tervek elkészítéséről szóló 57/2007. (HK 12.) HM utasításban elrendeltek végrehajtása érdekében a HM Védelmi Tervezési Főosztály (a továbbiakban: HM VTF) a HM KPÜ-nek, illetve kivonatolt formában tervezési keretszámként jelen HM utasítás hatálya alá tartozó szervezeteknek 2007. augusztus 3-ig küldi meg. A tervezési keretszámokat az utasítás hatálya alá tartozó intézmények részére a HM VTF a következő szempontok figyelembevételével határozza meg:

– az intézményi működési (csapat) és a központi, valamint az egyes tárcaszintű feladatok keretei különválasztva kerül kiadásra;

– a kiadási keretek forrása kiadásonként különválasztva kerül kiadásra támogatási és költségvetési bevételi forrásonként;

– a központi kiadások tervezésének felsőszintű koordinálása érdekében a keretek a jelen utasításban megnevezett szervezetek részére kerülnek kiadásra;

– a tervezési keretek a tervezést végző szervezet hatáskörében nem léphetőek túl.

(3) A HM KPÜ a fejezet költségvetési tervjavaslatának összeállítása során érvényesítse a PM által kiadott „Tervezési Körirat”-ban foglalt előírásokat, s arra a tervezésben érintett szervezetek legyenek tekintettel.

Létszám-előirányzatok tervezése

3. § (1) A személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok tervezése érdekében a tárca 2008–2011. közötti időszakra a költségvetési létszámok meghatározása 2008. évre vonatkozóan a 134/9/2007. HM KPÜ–HM VTF közös előterjesztésben jóváhagyott állománykategóriánkénti létszám.

(2) A 2009–2011. évek költségvetési létszáma a HM Tervezési és Koordinációs Főosztály(a továbbiakban: HM TKF) 542/9/2007. nyt. számú ügyiratban meghatározott évenkénti nyitó és záró rendszeresített (feltölthető) létszámadatok számtani átlaga, figyelembe véve az Állami Egészségügyi Központ időközben bekövetkezett létszámváltozását.

Személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok tervezése

4. § (1) A Honvédelmi Minisztérium fejezet központi és intézményi gazdálkodásának rendjéről szóló 9/1998. (HK 4.) HM utasítás (a továbbiakban: gazdálkodási utasítás) 27. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a HM KPÜ központilag tervezi a személyi állomány illetményeinek, illetményen kívüli pénzbeni járandóságainak és ezek járulékos költségeinek költségvetési előirányzatait.

(2) A lakáskiürítési- és cseretérítések, egyszeri pénzbeni megváltások, illetve a részleges lakás-felújítási átalány és lakás-karbantartási költségtérítés várható mértékéről a HM IÜ szolgáltasson adatot a HM KPÜ részére.

Fejezeti kezelésű előirányzatok tervezése

5. § (1) A gazdálkodási utasítás 19. § (2) bekezdés f) pontjában foglaltak alapján a HM KPÜ koordinálja a fejezeti kezelésű előirányzatok tervezését a következő eljárási rend szerint:

a) Az MH Központi Honvédkórház, a Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok (Lakástámogatás, Lakásépítés) és a Katonai védelmi beruházások jogcímcsoportok tervezését a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban: HM IÜ) végzi.

b) A Lakástámogatás előirányzat tervezéséhez a HM IÜ a HM Védelemgazdasági Főosztályon (a továbbiakban: HM VGF) keresztül nyújt adatszolgáltatást.

c) A Társadalmi szervek támogatása jogcímcsoporton belül a

ca) Kulturális egyesületek támogatása,

cb) Sportegyesületek támogatása,

cc) Kommunikációs feladatok,

cd) Magyar Hadtudományi Társaság támogatása

feladatok elkülönített tervezését, valamint az

ce) Érdekképviseleti szervek támogatása,

cf) Ernyőszervezetek támogatása

feladatokon belül a támogatás tervezését szervezetenkénti bontásban (HOSZ, HODOSZ, BEOSZ, HTBK, HNYK, MATASZ, MEASZ, MH KHSZ),

cg) Honvéd Művészegyüttes támogatása, valamint a

ch) Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása

jogcímek tervezését a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály (a továbbiakban: HM KTF) hajtja végre.

d) A közhasznú társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozását a HM VGF – az irányításért és a szakmai felügyeletért felelős szervezetek együttműködésével, a Hotel Hadik és Istenhegyi úti Vendégház működési kiadásai, illetve a hazai rendezvényi tevékenységek költségvetése tekintetében az HM FLÜ-vel is egyeztetve – a tervezési időszakra a Kht.-k által ellátott feladatok vonatkozásában teljes körűen tervezi, az évközi feladatváltozásból adódó előirányzat-átcsoportosítások kiküszöbölésével. A kiadásokat társaságonként és feladatonként elkülönítetten, illetőleg a tervezés megalapozottságát biztosító normák és normatívák, naturális mutatók és az ellátásra jogosultak létszámadatai egyidejű bemutatásával kell számvetni.

e) A bizottsági képviseletet ellátó szervezetekkel együttműködésben az Egyéb uniós befizetések, a Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzatok tervezését a HM KPÜ végzi.

f) A Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz és a Fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai jogcímcsoportok költségvetési tervjavaslatait a HM KPÜ állítja össze.

g) A Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához (a továbbiakban: NSIP), valamint a Hozzájárulás a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap támogatásához jogcímcsoportok tervezését a HM FLÜ végzi.

h) Az MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása jogcímcsoport költségvetési tervjavaslatát a HM Személyzeti Főosztály tervezi.

(2) A fejezeti kezelésű előirányzatok közül a központi beruházások tervezését az ezen utasítás 3. számú mellékletében foglaltak szerint kell végrehajtani.

(3) A Társadalmi szervek támogatása jogcímcsoport tekintetében a kiadásokat a támogatásra tervezett szervezetek és a támogatás céljának meghatározásával kell tervezni, figyelemmel az utasítás 2. § (1) bekezdése k) pontjában foglaltakra, ezen belül az érdekképviseletek támogatásának a tervét a Honvédségi Érdekegyeztetési Fórummal egyeztetve kell összeállítani.

Pénzügyi jellegű dologi
és egyéb központi kiadások tervezése

6. § (1) A pénzügyi jellegű dologi kiadásokat, beleértve a Magyar Államkincstár részére fizetendő számlavezetési díjat és az egyéb működési célú kiadásokat, pénzeszközátadásokat (segélyek), valamint a hosszúlejáratú munkáltatói kölcsönök (ideértve a családalapítási támogatást és a devizaellátmány előleget is) előirányzatait – a lakástámogatás fejezeti kezelésű előirányzat, továbbá a személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kivételével – a 2007. évi intézményi költségvetési javaslatok elkészítésének és jóváhagyásának rendjéről szóló 11/2007. (HK 3.) HM utasítás 2. számú mellékletében meghatározott előirányzatok körére kiterjedően, a Sajátosan Gazdálkodó Szervezetek kivételével a HM KPÜ központilag tervezi meg.

(2) A HM KGIR és egyes alrendszerei üzemeltetési és fejlesztési kiadásait a HM KPÜ – a rendszergazdákkal együttműködve, adatszolgáltatásaikra alapozottan – központilag tervezi.

(3) A központilag kifizetésre és elszámolásra kerülő kiadásokat (biztosítási díjak, a szerződéses katonák szállítása, korengedményes nyugdíj kiadásai, munkáltató által fizetendő adók és járulékok, rehabilitációs hozzájárulás kiadás és a kártérítési kiadások) a HM KPÜ központilag tervezi.

(4) A média (PR) tevékenységek kiadásait a HM KTF tervezi azzal, hogy a közhasznú társaságok bevonásával végrehajtásra tervezett feladatok előirányzatait a HM VGF-fel egyeztetetten, az 5. § (1) bekezdés szerint, míg az egyéb kiadásokat a HM Igazgatása alcímen belül kell tervezni.

(5) Az esélyegyenlőség megteremtésével, a nemzeti és etnikai kisebbségi ügyekkel kapcsolatos ágazati feladatok költségvetési kiadásait a HM KTF tervezi.

(6) A „Katasztrófavédelmi feladatok kiadásai” tervezését a honvédelmi ágazat katasztrófák elleni védekezésének irányításáról és feladatairól szóló 23/2005. (VI. 16.) HM rendelet szerint a HM TKF – az érintett szervek közreműködésével – tervezi, az előirányzatok felhasználása helyének költségvetési cím/alcím szerinti részletezése és a megvásárlásra tervezett eszközök, szolgáltatások részletes megtervezése mellett.

(7) A „Kutatási és Fejlesztési” (K+F) kiadásokra vonatkozó adatszolgáltatást a HM FLÜ állítja össze. Az adatszolgáltatást az utasítás 1. számú melléklete szerinti részletezés mellett – a HM Haderőtervezési Főosztállyal egyeztetetten – a fejlesztési témák részletes bemutatásával kiegészítve kell felterjeszteni.

(8) A JAS–39 GRIPEN bérleti szerződéssel kapcsolatos valamennyi kiadást (bérleti díj, járulékos költségek, ÁFA, fegyverzetbeszerzés, infrastrukturális kiadások üzemeltetés stb.), együttműködve az MH ÖHP-val és a HM IÜ-vel, (cím/alcím, CRK és kiemelt előirányzatonkénti bontásban) a HM FLÜ tervezi.

(9) Az európai fegyverkorlátozási, leszerelési, valamint a nemzetközi biztonságpolitikai szerződések, megállapodások és egyéb dokumentumok végrehajtását tervező és koordináló tárcaközi bizottságról szóló 2036/1997. (II. 12.) Kormányhatározat alapján létrehozott európai fegyverkorlátozási, leszerelési, valamint a nemzetközi biztonságpolitikai szerződések és egyéb dokumentumok végrehajtását tervező és koordináló tárcaközi bizottság működésének kiadásait – a szakterületek végrehajtásáért felelős szervezetek javaslatai alapján, a keretgazda az MH Műveleti Központ (a továbbiakban: MH MK) koordinálásában – a HM FLÜ tervezi.

(10) A fizikai biztonság és elektronikus információvédelem előirányzat-igényeit cím, alcím, szervezet és kiemelt előirányzat részletezésben a HM Informatikai és Információvédelmi Főosztály, a HM IÜ bevonásával tervezi.

(11) Az (1)–(10) bekezdésben meghatározott kiadásokat – az esetlegesen felmerülő személyi juttatások és a munkaadókat terhelő járulékok kiemelt előirányzatok bemutatása mellett – az utasítás 1., 4. számú mellékleteiben meghatározottak alapján kell tervezni úgy, hogy azok külön részletes számszaki és szöveges indoklással is alátámasztottak legyenek.

(12) A miniszteri, vezérkarfőnöki tartalékokat az egyes intézményi (al-)címeken, kiemelt előirányzatokon a HM KPÜ központilag tervezi.

Logisztikai jellegű dologi, egyéb működési célú kiadások, pénzeszköz-átadások,
intézményi beruházási kiadások, felújítások és egyéb intézményi felhalmozási kiadások

7. § (1) A tervezett kiadási előirányzatokat az utasítás 1., 4. számú mellékletei szerint kell összeállítani.

(2) A központi ellátás körében biztosításra kerülő anyagok, eszközök és szolgáltatások kiadási előirányzatai csak az ellátást végző szervezetnél tervezhetőek.

(3) A HM-nek és a teljes HM háttérintézményi körnek az intézményi beruházási kiadások kiemelt előirányzatra tervezett összeget teljes körűen és részletesen, a 4. számú melléklet felhasználásával (feladat, beszerzésre tervezett alkatrész, eszköz stb. mennyiségeinek és értékeinek megjelölésével) külön is be kell mutatnia.

(4) A nemzetközi béketámogató és válságkezelési feladatok, valamint az AN–26-os repülőgép igénybevételével kapcsolatos logisztikai kiadások tekintetében a HM FLÜ, az MH ÖHP és az MH HEK 11. §-ban leírtak szerint járjon el.

8. § (1) Az MH ÖHP-nak a gazdálkodási jogkörébe és a koordinációs hatáskörébe (2/1 HVK közvetlen szervezetei) tartozó összes előirányzatokra vonatkozó adatszolgáltatást az anyagnemfelelős szolgálati ágak javaslatai alapján, költségvetési alcímenként összesítve, a MH katonai szervezeteire, az 1. sz. mellékleten túlmenően szakágazatonként, azon belül kiemelt eszközönkénti, főbb és egyéb feladatonkénti bontásban, a 4. számú melléklet alkalmazásával is bemutatva kell összeállítania, egyidejűleg a vonatkozó címrendkódokon megtervezve a központi ellátás érdekében beszerzésre kerülő eszközök és szolgáltatások előirányzatait is. Ezen felül tervezze meg (vegye számításba) a meghatározott szakterületeken ellátásra utalt HM, valamint a teljes háttérintézményi kör kiadásait is.

(2) A haderőfejlesztési célok és kötelezettségek megvalósítása érdekében tervezett kiadásokat a HM FLÜ feladatonként és kiemelt előirányzatonként is tervezze.

(3) A hazai (nemzeti) fejlesztési programokat a HM FLÜ tervezi, az 1. és a 4. sz. melléklet alkalmazásával, programonként bemutatva részletesen az előirányzat-szükségletet.

9. § (1) A központosított ellátás rendszerében nem biztosított működési és felhalmozási kiadások tervezését az intézmények önállóan végzik.

(2) Az utasítás hatálya alá nem tartozó HM hivatalok és háttérintézmények, valamint a HM Igazgatása költségvetési alcím központi ellátás körébe nem tartozó intézményi dologi jellegű és egyéb kiadási előirányzatait a HM KPÜ központilag tervezi.

Infrastrukturális jellegű központi dologi, egyéb működési célú kiadások, pénzeszköz-átadások, intézményi beruházási kiadások, felújítások és egyéb intézményi felhalmozási kiadások

10. § (1) A HM IÜ központilag, az 1., 4. sz. melléklet szerint címrendkódonként legalább a következő főbb feladatonkénti bontásban tervez:

– Laktanya Rekonstrukciós Program,

– egyéb ingatlan-felújítási kiadások,

– elhelyezési szolgáltatások megvásárolása,

– elhelyezési központi költségvetés,

– nemzetközi (békefenntartási, békemissziós stb.) feladatok,

– őrzésvédelmi kiadások,

– környezetvédelmi kiadások,

– HM-I. objektum karbantartás és felújítás,

– HM-I. objektum üzemeltetés,

– jogszabályi előírásból adódó és egyéb infrastrukturális működési kiadások.

(2) A tervjavaslatokat részletes számszaki és szöveges indoklással is alátámasztottan kell összeállítani.

(3) Az őrzésvédelmi kiadások költségvetése megtervezése érdekében a HM Hadműveleti és Kiképzési Főosztály tervezze meg külön-külön, katonai szervezetenként részletezve az élőerős- és technikai őrzésvédelmi előirányzat-igényeket és az így elkészített számvetést bedolgozás céljából a HM IÜ-nek küldje meg.

(4) Az elhelyezési központi költségvetési tervjavaslatot fő feladatonként, s azokon belül részfeladatonként részletesen, kiemelt előirányzat-bontásban kell megtervezni.

(5) Az elhelyezési szolgáltatások megvásárlása tervjavaslat összeállítása során kerüljenek bemutatásra a szolgáltatási szerződésben rögzített főbb feladatok, illetve a közüzemi díjak fedezetére tervezett előirányzatok.

(6) A HM IÜ a 11. §-ban szereplő nemzetközi feladatok teljes körű elhelyezési előirányzat-szükségleteit feladatonként, a 2., 4., 6. számú melléklet alkalmazásával, a figyelembe vett időszak megjelölésével tervezze meg.

(7) A nemzetközi béketámogató és válságkezelési feladatok tekintetében a HM IÜ a 11. §-ban leírtak szerint járjon el.

(8) Az MK KFH az infrastrukturális működési kiadásait önállóan tervezze meg.

(9) A Veszprém SEL objektum, a Bánkút-, Békéscsaba radarállomások, az 1.sz. Badacsonylábdi, a 2.sz. Csopak és a 3.sz. Mályi Kiképzési, Oktatási és Regeneráló Központ (KORK) üzemeltetési kiadásait, a Repülőterek felszállópálya karbantartási kiadásait az MH ÖHP tervezi.

Nemzetközi feladatok kiadásainak tervezése

11. § (1) Az 5. számú mellékletben szereplő nemzetközi feladatok költségvetési tervei a szakmai felügyeletet gyakorló személy által meghatározott főbb feladatok, katonai és védelempolitikai célkitűzések és prioritások alapján, a 2. számú melléklet szerinti formában, évenként, feladatonként, költségvetési cím-alcímenként és kiemelt előirányzatonként részletezve, a 12. §-ban előírtak szerint a keretgazda szervezetek, által kerüljenek összeállításra és megküldésre a HM KPÜ részére 2007. augusztus 7-ig.

(2) A Válságkezelő és Békeműveletek keretében felajánlott katonai szervezetek és az ennek keretében egyéni beosztást betöltők személyi juttatásainak és járulékainak, valamint pénzügyi jellegű dologi kiadásainak a tervezése az 5. számú mellékletben meghatározott keretgazdákkal együttműködésben a HM KPÜ feladata az alábbi részletezésben:

a) az EUFOR század, valamint az EUFOR HQ-n dolgozó törzstisztek kiadásai;

b) a KFOR Őr- és Biztosító Zászlóalj (KFOR ÖBZ, Pristina) és a kontingens műveleti területén dolgozó törzstisztek kiadásai

c) az MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT), az egyéni beosztást betöltő személyek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

d) az Iraki rendezésben résztvevő törzstisztek (NTM-I) kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

e) az MH KFOR Század, valamint a törzstisztek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

f) a Manőverzászlóalj és törzstisztek felkészítésének és gyakorlatainak kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

g) a NATO Gyorsreagálású Erők (NRF) kötelékébe felajánlott alegységek kiadási igénye a fejezeti finanszírozású felülről nyitott előirányzatok között kerül központilag megtervezésre,

h) A Katonai Megfigyelők, valamint az UNIFIL feladatok kiadásai;

i) a Többnemzetiségű Megfigyelő Erők (MFO, Sínai-félsziget) magyar kontingensének kiadásai;

j) az ENSZ Ciprusi Magyar Kontingens (UNFICYP) kiadásai;

k) egyéb más békemissziókban résztvevő kontingensek és törzstisztek kiadásai (ide nem értve a más NATO és EU parancsnokságokról ide vezényelt személyek személyi juttatásait és járulékait);

(3) A (2) bekezdésben felsorolt feladatok költségvetési szükségletét a jelen utasítás szabályainak alkalmazásával kell elkészíteni úgy, hogy a hazai forint illetményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat és azok vonzatait az állományilletékes szervezetek saját intézményi költségvetésükben tervezik.

(4) A (2) bekezdésben felsorolt feladatok logisztikai (központi és csapat), elhelyezési (infrastrukturális), valamint egészségügyi jellegű igényeit a MH ÖHP, a HM IÜ, illetve az MH HEK feladatonként, önálló címrendkódokon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezze meg, beleértve a nemzetközi szerződések, valamint a katonai szervezetek között kötött megállapodások alapján fizetendő logisztikai ellátási költségeket is. A Magyarországról kiküldött törzstisztek és önálló beosztást betöltők esetében a NATO és az EU által kiszámlázásra kerülő logisztikai és ellátási költségeket a HM KPÜ „Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez”, valamint a Egyéb uniós befizetések” megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzatok között tervezi.

(5) A NATO és EU parancsnokságokról műveleti területre vezényelt törzstisztek személyi jellegű kiadásait és azok járulékait a HM FLÜ a „HM FLÜ nemzeti támogatás” feladat költségvetési keretében, a NATO és az EU által kiszámlázásra kerülő logisztikai és ellátási költségeiket pedig a HM KPÜ a „Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez” , valamint az „Egyéb uniós befizetések” megnevezésű fejezeti kezelésű előirányzatok között tervezi.

(6) A (2) pontban felsoroltak költségvetési igényei, feladatonként a HM KPÜ részére kerüljenek felterjesztésre.

(7) A katonai képviseletek, a nemzeti támogató szervezet, az önálló NATO, EU és egyéb nemzeti beosztást betöltők, a külföldön tanulmányokat folytatók, valamint a két és többoldalú nemzetközi kapcsolattartás keretében ideiglenes kiküldetést teljesítők kiadásainak a tervezése – a 5. mellékletben meghatározott keretgazdákkal történő együttműködésben – a HM KPÜ, illetve a HM FLÜ feladata az alábbi részletezésben:

a) Az MK Álladó NATO Képviselet Védelempolitikai Részleg (MK ÁNK VPR), az MH Katonai Képviselő Hivatala (MH KKH), az MH Nemzeti Katonai Képviselet (MH NKK), az MH Nemzeti Összekötő Képviselet (MH NÖK), az MK Állandó EBESZ Képviselet Katonai Képviselet (MK ÁEK KK)), a Regionális Fegyverzet-ellenőrzést Segítő Kiképző Központ (RAVIAC) tervjavaslatát a HM KPÜ állítja össze, melyek csak a devizaellátmányokat, azok járulékait, illetve a helyszíni pénzügyi jellegű dologi kiadásokat tartalmazzák.

b) A HM FLÜ nemzeti támogatás feladaton a HM FLÜ tervezi az önálló NATO és EU beosztást betöltők (beleértve a képviseletbővítést és a HUNIC-ot is), devizaellátmányait, azoknak a járulékait, továbbá az azokkal kapcsolatos hazai és helyszíni pénzügyi jellegű dologi és logisztikai kiadásokat is.

c) A hazai forintilletményeket, a külszolgálattal kapcsolatosan forintban felmerülő pótlékokat a HM KPÜ tervezi.

(8) Az előzőekben foglaltakon felül az alábbi nemzetközi feladatok összesített (pénzügyi, logisztikai és elhelyezési előirányzatokat tartalmazó) elemi költségvetéseit illetően:

a) A tartós külföldi iskolarendszerű képzés feladat költségvetési szükségletét a HM FLÜ a keretgazda szervezettel együttműködésben tervezi;

b) A regionális nyelvképzés nemzetközi feladat költségvetési igényét a HM Személyügyi Főosztály tervezi és küldi meg a HM KPÜ részére;

c) A cseh repülőhajózó képzés feladathoz kapcsolódó költségvetési igényét az MH ÖHP tervezi;

d) Az NFTC program képzési költségeihez történő magyar hozzájárulás kiadásait – az NFTC Gazdálkodási Bizottság javaslata alapján- a HM KPÜ tervezi. Az NFTC képzésen résztvevő oktatók és hallgatók személyi és pénzügyi jellegű, valamint logisztikai kiadásait – beleértve a nyelvi képzés kiadásait is – a HM FLÜ tervezi a feladatra elkülönített címrendkódon és küldi meg a HM KPÜ részére.

e) A nemzetközi kommunikációs feladatokhoz kapcsolódó költségvetési igényét a HM KTF tervezi és küldi meg a HM KPÜ részére.

f) Nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségeit, valamint az egyes önálló feladatokhoz kapcsolódó kiadásokat a HM FLÜ tervezi és küldi meg a HM KPÜ részére.

g) A fegyverzet-ellenőrzési feladatokhoz kapcsolódó költségvetési igényét a HM FLÜ a keretgazda szervezettel együttműködésben tervezi meg.

h) Az AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű kiadásai feladaton a pilóták külföldi feladatvégzése során felmerülő személyi kiadásokat és azok járulékait, valamint a pénzügyi jellegű kiadásokat az MH ÖHP tervezi.

i) Az egyes nemzetközi feladatokkal kapcsolatos (válságkezelő és békeműveletekhez felajánlott katonai szerveztek, SHAPE futárszolgálat, Nemzetközi gyakorlatok, Nyitott Égbolt, VIP szállítás stb.), hazai szállítóeszközzel végzett, forintban és külföldi fizetőeszközben felmerülő dologi jellegű légi szállítási kiadásokat – légtérnyitás, légtérhasználat, a repülőgépek és helikopterek üzemanyag, reptérbérleti, reptérilleték és határnyitás költségeit – a HM FLÜ önálló címrendkódon elkülönítve, a saját költségvetési kerete terhére tervezi.

j) a többnemzetiségű egységek fenntartásával és képességkialakításával kapcsolatos logisztikai és elhelyezési jellegű kiadásokat a HM FLÜ, az MH ÖHP és a HM IÜ saját költségvetési keretében tervezi;

k) külföldi hallgatók ellátási feltételeinek és járandóságainak kiadásait a ZMNE az intézményi költségvetésében tervezi meg;

l) a HM KEHH nemzetközi ellenőrzés feladat a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal által kerül megtervezésre;

m) az MH MK és MH ÖHP megtervezi a békemissziós ellenőrzés feladat költségvetési igényét;

n) a HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés feladat a HM KPÜ által kerül megtervezésre.

o) a multilaterális és kétoldalú együttműködési feladatokat a keretgazda szervezetekkel együttműködésben a HM KPÜ tervezi,

p) a nemzetközi gyakorlatokat – melyek magukban foglalják az NRF, valamint a Tisza zászlóalj nemzetközi gyakorlatait- a keretgazda szervezetekkel együttműködésben a HM KPÜ tervezi,

q) az NRF feladat hazai felkészítésének és felszerelésének kiadásait a HM FLÜ, az MH ÖHP és a HM IÜ intézményi költségvetésükben, hazai címrendkódon tervezik, az NRF külföldi alkalmazásának kiadásait a HM KPÜ felülről nyitott fejezeti kezelésű előirányzatként tervezi,

r) a Manőver zászlóalj megalakításának kiadásait a HM FLÜ, a MH ÖHP és a HM IÜ intézményi költségvetésükben, hazai címrendkódon tervezik

(9) A tervezésnél használandó technikai árfolyam az euró esetében a 2008–2011. évekre vonatkozóan 248 Ft, a dollár esetében 180 Ft.

A költségvetési törvényjavaslat normaszövegének és részletes indokolásának kidolgozása

12. § A 2008. évre a költségvetési törvénybe felvenni javasolt normaszöveget a következők szerint kell összeállítani:

a) a fejezetet érintő, a költségvetési gazdálkodással összefüggő szabályok,

b) a központi költségvetés előirányzatainak megalapozását szolgáló rendelkezések és törvénymódosítások,

c) a vegyes és záró rendelkezések körébe tartozó szabályok.

A felmerülő – esetlegesen más jogszabályokat is érintő – normaszöveg-javaslatot és annak részletes, paragrafusonkénti indokolását a HM KPÜ-re kell megküldeni 2007. augusztus 10-ig. A javaslatok elkészítésénél érvényesíteni kell a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényben és a jogszabályszerkesztésről szóló 12/1987. (XII. 29.) IM rendeletben foglaltakat.

Egyéb tervezési eljárások

13. § A HM IÜ az ingatlanértékesítési bevételekkel kapcsolatban a HM KPÜ részére küldje meg az értékesítés tervezett időpontjának, az értékesítéssel összefüggésben felmerülő költségek mértékének a megjelölésével az értékesíteni tervezett ingatlanok jegyzékét.

14. § Az ÁEK az egyes években várhatóan befolyó OEP bevételek összegeiről évenkénti bontásban külön adjon adatszolgáltatást a HM KPÜ részére. A tervezett OEP bevételeket általános jelleggel elsősorban az Állami Egészségügyi Központ személyi juttatásai és azok járulékai, valamint pénzügyi jellegű egyéb kiadásai forrásaként kell a HM KPÜ hatáskörében megtervezni.

15. § A HM VGF a gazdasági társaságok kapcsán nyújtson információt a HM KPÜ részére a társaságoktól elvonni tervezett osztalékok összegéről,az értékesítésre tervezett társaságokról, az értékesítés tervezett időpontjáról és az értékesítéssel összefüggésben felmerülő költségekről.

16. § A tervezés során a tárgyéven túli kötelezettségvállalásokból adódó kifizetésekkel kapcsolatban a tervező szerveknek a 6. számú melléklet szerinti adatszolgáltatást is össze kell állítani és megküldeni a HM KPÜ részére.

17. § A tárca 2008–2011. évekre vonatkozó tervjavaslatának összeállítása érdekében az elkészített és felülvizsgált költségvetési adatszolgáltatásokat (az utasítás mellékleteiben meghatározott formátumokban), részletes számszaki és szöveges indoklással kiegészítve 2007. augusztus 7-ig kell írásban és egyidejűleg a hmkpszh@hm.gov.hu e-mail címre megküldeni a HM KPÜ részére.

18. § (1) Az MH ÖHP a gazdálkodási jogkörébe és a koordinációs hatáskörébe tartozó összes előirányzatokra vonatkozó adatszolgáltatását, illetve az HM HEK a logisztikai jellegű költségvetési igényét a HM FLÜ-n keresztül küldje meg a HM KPÜ részére.

(2) A gazdálkodási utasítás 27. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a költségvetési tervjavaslat elkészítését, annak a honvédelmi miniszterhez történő felterjesztését, illetőleg jóváhagyását követően a Pénzügyminisztériumhoz a Tervezési Köriratában meghatározásra kerülő eljárási rend szerint kell benyújtani.

Záró rendelkezések

19. § Ez az utasítás az aláírása napján lép hatályba*. Az utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Honvédelmi Minisztérium fejezet 2007–2009. évi költségvetési tervének összeállításához szükséges adatszolgáltatás rendjéről szóló 106/2006. (HK 20.) HM utasítás hatályát veszti.

Dr. Vadai Ágnes s. k.,

HM államtitkár

1. sz. melléklet a 88/2007. (HK 16.) HM utasításhoz

…………………………………
Szervezet megnevezése


Adatlap a 2008. évi költségvetési előirányzatok megtervezéséhez
Cím / alcím / CRK bontásban!
CÍM/ALCÍM:
CRK:

adatok E Ft-ban

Feladat, kiadás megnevezése

Dologi kiadások

Egyéb
működési célú
támogatások,
kiadások

Intézményi
beruházási
kiadások

Felújítás

Egyéb
intézményi
felhalmozási
kiadások

Kölcsönök

Kiadás
összesen

Intéz-
ményi
bevétel

Költség-
vetési
támogatás

Bevétel összesen

Megjegyzés

 

1

2

3

4

5

6

7=1+..+6

8

9

10=8+9

11

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2008. évi javasolt előirányzat összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Formátum: MS Excel 2009–2011. évekre is kitöltendő!

Budapest, 2007.

…………………………………………
szervezet vezetőjének aláírása

2. sz. melléklet a 88/2007. (HK 16.) HM utasításhoz

…………………………………
Szervezet megnevezése


Adatlap a 2008. évi nemzetközi előirányzatok levezetéséhez
Cím / alcím / CRK bontásban!
CÍM/ALCÍM:
CRK:

adatok E Ft-ban

Megnevezés

Kiadások

Feladat, kiadás megnevezése

Személyi
juttatások

Munkaadókat terhelő járulékok

Dologi kiadások

Egyéb mű-
ködési célú támoga-
tások, kiadások

Intézményi beruházási kiadások

Felújítás

Egyéb intézményi felhalmozási kiadások

Kölcsönök

Kiadások összesen

Bevétel

Költségvetési támogatás

Bevétel összesen

Megjegyzés

 

1

2

3

4

5

6

7

8

9=1+..+8

10

11

12=10+11

13

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2008. évi javasolt előirányzat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 



Formátum: MS Excel 2009–2011. évekre is kitöltendő!

Budapest, 2007.

…………………………………………
szervezet vezetőjének aláírása

3. sz. melléklet a 88/2007. (HK 16.) HM utasításhoz

…………………………………
Szervezet megnevezése

KÖZPONTI BERUHÁZÁSOK (projektenként)

4. sz. melléklet a 88/2007. (HK 16.) HM utasításhoz

…………………………………
Szervezet megnevezése

MINTA
K I M U T A T Á S
a költségvetési tervjavaslat terhére beszerzésre kerülő eszközökről, szolgáltatásokról
[szolgálati áganként, azon belül kiemelt eszközönkénti és programonkénti (tételes), valamint
főbb és egyéb feladatonkénti bontásban]

M Ft-ban

Fsz.

Szolgálati ág

Kiemelt eszközök, valamint főbb és egyéb feladatok

Kiemelt előirányzat

Összesen

Megjegyzés

Megnevezése

Mennyisége

Egységár

Összérték

Dologi

Fejújítás

Felhalmozás

1.

Rep. műszaki

MI-24 felújítás

5

400

2000

2000

2000

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Budapest, 2007.


…………………………………………
szervezet vezetőjének aláírása

5. sz. melléklet a 88/2007. (HK 16.) HM utasításhoz

A nemzetközi feladatok felett felügyeletet gyakorló személyek és a keretgazda szervezetek

Feladat megnevezése

Szakmai felügyeletet
gyakorló

Keretgazda

NATO és PfP tanfolyamok

HM HVKF h.

HM SZF

Regionális nyelvképzés

HM HVKF h.

HM SZF

Tartós Iskolarendszerű Képzés

HM HVKF h.

HM SZF

Cseh repülőhajózó kiképzés

HM HVKF h.

MH ÖHP

Kanadai repülőgép-vezető képzés

HM KBF

HM KPÜ/HM FLÜ

Nemzetközi gyakorlatok és kiképzések

HM HVKF h.

HM HKF

UNFICYP

HM VP SZÁT

MH ÖHP

MFO

HM VP SZÁT

MH ÖHP

UNIFIL

HM VP SZÁT

MH MK

Katonai Megfigyelők

HM VP SZÁT

MH MK

KFOR század

HM VP SZÁT

MH ÖHP

NTM-I törzstisztek (Irak)

HM VP SZÁT

MH ÖHP

KFOR ÖBZ

HM VP SZÁT

MH ÖHP

MH PRT és egyéni beosztásúak

HM VP SZÁT

MH ÖHP

EUFOR század

HM VP SZÁT

MH ÖHP

NRF feladatok

HM VP SZÁT

MH ÖHP

EU Battle Group

HM VP SZÁT

MH ÖHP

Manőver zászlóalj

HM VP SZÁT

MH ÖHP

Multilaterális együttműködés

HM VP SZÁT

HM VPF

Kétoldalú kapcsolatok

HM VP SZÁT

HM NEF

MH KKH

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MH NKK

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MH NÖK

HM VP SZÁT

HM HVKF h.

MK ÁNK VPR

HM VP SZÁT

HM VPF

MK ÁEK KK

HM VP SZÁT

HM VPF

HM FLÜ nemzeti támogatás

HM VTI SZÁT

HM FLÜ

Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programhoz

HM VTI SZÁT

HM FLÜ

Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

Egyéb uniós befizetések

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

AN–26-os pilóták pénzügyi jellegű kiadásai

HM HVKF h.

MH ÖHP

Nemzetközi kommunikációs feladatok

HM KBF

HM KTF

Nemzetközi feladatok kiszolgálásának fel nem osztható költségei

HM KBF

HM FLÜ

Fegyverzet-ellenőrzés

HM VP SZÁT

MH MK

HM KEHH nemzetközi ellenőrzés

HM VTI SZÁT

HM KEHH

MH MK és MH ÖHP békemissziós ellenőrzési feladatai

HM VTI SZÁT

MH MK) MH ÖHP

HM KPÜ nemzetközi ellenőrzés

HM VTI SZÁT

HM KPÜ

6. sz. melléklet a 88/2007. (HK 16.) HM utasításhoz


(1) Tárgyéven túli állami kötelezettségvállalásnak minősül minden olyan kötelezettség vállalása – ide nem értve most a garanciákat, kezességeket, illetve az Európai Uniós programokkal kapcsolatos társfinanszírozási kötelezettségeket – amelyből eredő kifizetések az ennek alapjául szolgáló jogszabály hatályba lépésének, vagy a bírósági, államigazgatási határozat jogerőre emelkedésének, illetve a szerződés kötésének évét követő bármely év vagy évek költségvetési kiadásait növelik - ide nem értve azon kötelezettségvállalásokat, amelyek kizárólag a 2007. évben járnak kifizetéssel. A közbeszerzés előtt álló projektek esetében azon várható kötelezettségvállalásokat szükséges feltüntetni, ahol a közbeszerzési pályázat kiírásához, a kiíró a felhatalmazást megkapta. (pl. PPP TB pozitív véleményét követő döntés)
(2) A kötelezettségvállalásokat kérjük projektenként megadni.
(3) A futamidő során évente kifizetendő összegek, a 161/2005. (VIII. 16.) Kormány rendelet 1. §-ának (2) bekezdése szerint diszkontált értéke. (A 35 éves időszakra terjedő diszkontráta sor megtalálható a www.pm.gov.hu weblapon, "Jelenérték számításhoz" hivatkozás alatt is.)
(4) λ értéke adja meg a kötelezettség megszűntetésének költségét, és az alábbi képlet alapján számítandó:
(Amennyiben a kártérítés összege a dokumentáció alapján nem határozható meg egyértelműen, kérjük a becslés módját megjegyzésében megadni.)
(5) A devizában megadott kifizetéseket szíveskedjenek Ft-ban megadni, és ahhoz a köriratban megadott átváltási árfolyamot használni.
(6) A beruházási kiadásokat abban az esetben is kérjük megadni, ha azokat nem közvetlenül az állami fél finanszírozza. Az éves kiadásokat szíveskedjenek a várható számlabeérkezésnek megfelelően megadni.
*

Az utasítást a 61/2008. (HK 13.) HM utasítás 20. §-a hatályon kívül helyezte 2008. július 30. napjával.

*.

Az utasítás aláírásának napja 2007. augusztus 2.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére