Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

9/2007. (III. 7.) AB határozat

9/2007. (III. 7.) AB határozat1

2007.03.07.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványok, továbbá alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Holló András, dr. Kovács Péter és dr. Paczolay Péter alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet 53. § (2) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt hatálybalépésének időpontjával, 2004. szeptember 3. napjával megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény 22. § (1) bekezdése, valamint a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetve különösen az 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver”, a 3. § (1) bekezdés c) és d) pontja, a 4. § (1) bekezdés „flóbert töltény”, a 27. § (1) bekezdése, a 32. § (2) bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és” szövegrészei, az 52. § (1) bekezdése, továbbá az 54. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.
3. Az Alkotmánybíróság a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet 3. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt elutasítja.
4. Az Alkotmánybíróság elutasítja azt az indítványt, amely szerint mulasztásban megnyilvánuló – a szerzett jogok sérelmét megvalósító – alkotmányellenességet okozott az, hogy a jogalkotó a már megszerzett fegyverek megtartására irányuló eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve a fegyver állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást nem szabályozta.
5. Az Alkotmánybíróság a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetőleg különösen a 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjai nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára irányuló indítványt visszautasítja.
6. Az Alkotmánybíróság azt az indítványt, amely annak megállapítására irányul, hogy a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetőleg különösen a bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezései a jogegyenlőség megvalósulását gátolják, visszautasítja.
7. Az Alkotmánybíróság azokat az indítványokat, amelyek arra irányulnak, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki, nem alkalmazható a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet egésze, illetőleg a 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjai a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróságon megindult perekben, visszautasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az Alkotmánybírósághoz számos indítványt nyújtottak be a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VIII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) egésze, illetve egyes rendelkezései alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére. Két indítványozó kérte folyamatban lévő ügyben az alkalmazási tilalom kimondását is. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjára alapított alkotmányjogi panasz is érkezett az Alkotmánybírósághoz. Az egyik indítványozó az R.-hez kapcsolódóan – az utólagos normakontroll kérelem elutasítása esetére – kérte mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását. Két további indítványozó elsődlegesen a lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvénynek (a továbbiakban: Lft.) az R. megalkotására vonatkozó felhatalmazó rendelkezését, másodlagosan az R. egyik rendelkezését támadta.
Az R.-t érintő indítványokban közös elem az, hogy a fegyverek [ideértve a 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyvert (a továbbiakban: flóbert fegyver), illetve sörétes lőfegyvert is] és lőszerek engedélyezésével kapcsolatos előírások egy részét kifogásolják különböző aspektusokból, más-más alkotmányi rendelkezésre hivatkozással. Az indítványokat – a támadott jogszabály azonosságára tekintettel – az Alkotmánybíróság egyesítette, és azokat egy eljárásban bírálta el.
Az Alkotmánybíróság eljárása során beszerezte a belügyminiszter véleményét.
1. A támadott rendelkezéseket az alábbiak miatt tartják alkotmányellenesnek az indítványozók:
1.1. Az R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver” szövegrészét azért kifogásolta az egyik indítványozó, mert szerinte a jogalkotó ezzel szerzett jogot vont el, ami ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből következő jogbiztonság követelményével. Az a tény ugyanis – érvel az indítványozó –, hogy a támadott rendelkezés az R. hatálya alá vonja a flóbert fegyvereket is, az ilyen fegyverek engedély nélküli tarthatóságától fosztja meg az érintetteket. Az indítványozó ugyanezen indokból tartja alkotmányellenesnek az R. 4. § (1) bekezdés „flóbert-töltény”, illetve a 32. § (2) bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és” szövegrészeit is.
A 27. § (1) bekezdésével kapcsolatban az indítványozó azt tartja alkotmányellenesnek, hogy a flóbert fegyver megszerzése és tartása csak a bizonyos feltételeknek megfelelő személy számára engedélyezhető. Szerinte ez a rendelkezés is szerzett jogot sért, ezért ellentétes a jogbiztonsággal.
Az indítványozó általánosságban hivatkozott az Európai Unió normáira, mert szerinte azok alapján nem lett volna kötelező a flóbert fegyverek engedélyeztetése, a magyar jogalkotó részéről elegendőnek mutatkozott volna a bejelentési kötelezettség előírása.
Végezetül külön kitért arra is, hogy az R. 54. §-a a flóbert fegyverek engedélyezésére 2005. június 30-ai határidőt írt elő [az indítvány benyújtását követően az R.-t módosító 118/2005. (VI. 27.) Korm. rendelet 1. §-a ezt a határidőt 2006. június 30. napjára változtatta] azzal, hogy az ügyintézési határidő 180 nap.
1.2. Egy másik indítványozó szerint az R. 3. § (1) bekezdése c) pontjának a bűnügyi nyilvántartásra utaló szövegrészei alkotmányellenesek. Indítványát arra alapozta, hogy az R. mindaddig kizárja a lőfegyverekkel kapcsolatos engedélyek kiadását, amíg az engedély iránti kérelmet előterjesztő a bűnügyi nyilvántartásban szerepel. Ezzel – érvel az indítványozó – a jogalkotó kiterjesztette a büntetett előélethez fűződő joghátrányok időtartamát, mert hiába következik be a törvényi vagy a kegyelmi mentesítés, az érintettet a kérelem elutasításával joghátrány éri. Mindez – szerinte – ellentétes a mentesítésre vonatkozó büntetőjogi szabályokkal [felhívja a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) 100–102. §-ait], továbbá sérti az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontját (az Országgyűlésnek a közkegyelem gyakorlásával kapcsolatos hatásköre), illetve a 30/A. § (1) bekezdés k) pontját (a köztársasági elnök egyéni kegyelmezési joga).
1.3. Egy további indítványozó vagylagosan előterjesztett indítványában elsődlegesen az R. egésze, másodlagosan és különösen az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja alkotmányellenességének megállapítását kérte.
Az R. egészére vonatkozó indítvány arra alapult, hogy egyrészt nem megfelelő a formája, másrészt, hogy folyamatban lévő ügyekre is előírta az alkalmazást. A formai kifogás alatt az indítványozó azt értette, hogy alapjogokról (tulajdonhoz, munkához való jog) szóló szabályozást rendelet nem tartalmazhat.
Az R. 2004. augusztus 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben, hatályba pedig 2004. szeptember 3-án lépett. Az indítványozó ügyében 2004. augusztus 19-én indult az eljárás, és a kérelmét elutasító döntést az R. alapján hozták meg, szerinte ezzel megsértették a visszaható hatály tilalmát. Mindezek miatt – vonta le a konklúziót az indítványozó – az R. egésze ellentétes a jogbiztonság alkotmányi követelményével. Indítványában külön kérte, hogy az Alkotmánybíróság tiltsa meg az alkotmányellenes jogszabály alkalmazását a folyamatban levő perében.
A konkrét rendelkezés [az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja, vagyis az engedélyezés feltételeinek a bűnügyi nyilvántartáshoz való kötése] alkotmányellenességét négy tényezőre alapította. Álláspontja szerint a támadott rendelkezés lehetővé teszi, hogy büntetést államigazgatási eljárás keretében szabjanak ki, ez ellentétes az Alkotmány 57. § (1) bekezdésével, amely szerint mindenkinek joga van bírósághoz fordulni. Sérti továbbá az Alkotmány 57. § (4) bekezdését is, mert az indítványozó szerint olyan cselekmény büntetendővé tételét írja elő, amely az elkövetéskor nem minősült bűncselekménynek. További sérelmet okoz a rendelkezés azáltal is, hogy már elbírált bűncselekmény miatt teszi lehetővé újabb joghátrány alkalmazását, mert a jogkövetkezmény beálltát (az engedélykérelem elutasítását) egy korábbi elítéléshez köti. Végezetül ellentétes a támadott rendelkezés a tulajdonhoz való joggal [Alkotmány 13. § (1) bekezdés] és a munkához való joggal [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés], mert az indítványozót megfosztja a munkája végzéséhez, foglalkozása gyakorlásához szükséges munkaeszköz (sörétes vadászfegyver) tulajdonától és birtoklásától.
1.4. Egy másik indítványozó éppen azért kifogásolja az R. 3. § (1) bekezdés c) pontját, mert lehetővé teszi, hogy korábban (az R. hatálybalépése előtt) jogszerűen megszerzett fegyvertartási engedélyeket is visszavonjanak. Szerinte a jogalkotó ezáltal megsértette a nulla poena sine lege elvét, vagyis a támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 57. § (4) bekezdésével.
1.5. Érkezett olyan indítvány az Alkotmánybíróságra a lőfegyvertartás megváltozott szabályaival kapcsolatban, amely többnyire általános megfogalmazásban az R. egészét támadta, majd az indítvány kiegészítésében konkretizáltan az R. 54. § (1) bekezdését kifogásolta annak visszamenőleges hatálya miatt. Arra hivatkozott, hogy ez az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből folyó jogbiztonság követelményével ellentétes.
1.6. Az egyik indítványozó az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjaival kapcsolatban az Alkotmány három rendelkezésének sérelmét állítja: a 2. § (1) bekezdését, a 35. § (2) bekezdését, valamint az 59. § (1) bekezdését.
Az elsővel kapcsolatban hivatkozik arra, hogy az R. hatálybalépését megelőzően hatályban volt szabályozás csak azokat a személyeket zárta ki az engedélyezés köréből, akiket szándékos bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek és még nem mentesültek a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. A legfőbb alkotmányossági problémát az új szabályozással kapcsolatban az indítványozó abban látja, hogy a fegyvertartási engedély meghosszabbítása iránt benyújtott kérelem elbírálását a bűnügyi nyilvántartásban való szerepléshez köti. Az R. rendelkezései tehát – állítja – visszamenőlegesen teszik terhesebbé a kötelezettség teljesítését, így ellentétesek a jogbiztonság követelményével.
Az R.-nek törvénnyel (konkrétan: a Btk.-val) való ellentétét az 1.2. pont alatti indítványozóval azonosan alapozza meg.
Az indítványozó szerint a személyes adatok védelméhez való jog sérelmét az R. azért okozza, mert a bűntettesek nyilvántartásának céljai között nem szerepel a fegyvertartási engedélyezési eljárás, így az R. alkalmazása során az adatkezelés célhoz kötöttsége nem biztosítható.
Az indítványozó az R. alkotmányellenes rendelkezései tekintetében kérte az alkalmazási tilalom kimondását folyamatban lévő perében. Egyúttal csatolta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 11.K.20.949/2005/8. számú végzését, amelyben a bíróság a per tárgyalását a felperes által kezdeményezett alkotmánybírósági eljárás befejezéséig – a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 152. § (2) bekezdésére hivatkozással – felfüggesztette.
1.7. Egy másik indítványozó – az 1.2. pont alatti kérelmezőhöz hasonlóan – azt kifogásolja, hogy az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontja azokkal szemben is korlátozást vezet be, akik már mentesültek a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alól. A törvényi és a bírói mentesítésben részesültek esetében ez a Btk.-val való összeütközést eredményezi. A kegyelmi mentesítés esetkörében az R. már közvetlenül alkotmányellenes, mert korlátozza egyrészt az Országgyűlésnek az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontjában, illetve a köztársasági elnöknek az Alkotmány 30/A. § (1) bekezdés k) pontjában biztosított kegyelmezési jogkörét.
1.8. A lőfegyvertartás engedélyezésének új szabályait az egyik indítványozó az emberi méltóságot sértőnek tartja. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja szerinte ellentétes az Alkotmány 54. § (1) bekezdésével, mert megfosztja őt a korábban biztosított és gyakorolt jogaitól (fegyvertartás és vadászat).
1.9. Az Alkotmánybírósághoz benyújtott egyik további indítvány szerint az R. egyik – közelebbről meg nem nevezett – rendelkezése sérti az Alkotmány 8. § (1) bekezdését, a 35. § (1) bekezdés a) és b) pontjait, továbbá ellentétes az Alkotmány alapelveivel. Az alkotmányellenesség megállapítását arra alapozza, hogy az R. a bűnügyi nyilvántartásban való szerepléshez köti a lőfegyver megszerzésére és tartására irányuló kérelem elutasítását, ezért kérte az R. érintett rendelkezésének megsemmisítését.
1.10. Az egyik indítványozó saját ügyével példálózva mutatja be azt, hogy az R. szabályozása olyan ügyekre is kihatással van – visszamenőlegesen érvényesülő hátrányos jogkövetkezményekkel – amelyekben korábbi elítéléshez kötik a lőfegyvertartás engedélyének meghosszabbítására irányuló kérelem elutasítását. Adott bűncselekmény elkövetése és az ennek alapján hozott jogerős ítélet ellenére ugyanis az indítványozó 2003-ban kapott lőfegyvertartási engedélyt, de az R. időközbeni hatálybalépése miatt – tekintettel az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjára – az engedély 2006-ban már nem hosszabbítható meg. A jelenlegi helyzet – az indítványozó megítélése szerint – sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság követelményét.
Indítvány-kiegészítésében mindehhez hozzátette: a támadott rendelkezés ellentétes az Alkotmány 7. § (1) bekezdésével, mert nem az Európai Unió jogának megfelelő rendelkezést tartalmaz. A jogalkotás rendjének sérelme körében nevesíti az Alkotmány 7. § (2) bekezdését, de ténylegesen a Btk. mentesítésre vonatkozó szabályozásával kapcsolatos ellentétére utal. Kifogásolja továbbá, hogy az R. tervezetét a Magyar Vadászkamarával nem véleményeztették. Véleménye szerint az R. megakadályozza a vadászkamarai tagságot, így sérti az Alkotmány 63. § (1) bekezdését. Az indítványozó álláspontja szerint a fegyvertartás alapvető jog, amelyet az R. az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe ütközően korlátoz és tilt. Hivatkozik még az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésére is, mert szerinte az R.-rel kapcsolatban a jogegyenlőség hiánya mutatkozik. Az indítvány arra vonatkozóan tartalmaz határozott kérelmet, hogy az Alkotmánybíróság az R. „bűnügyi nyilvántartásban szereplő és a jogerős döntés meghozatalát követő időtartam feltételeinek alkotmányellenességét” állapítsa meg.
1.11. Két indítványozó (az egyik a másik indítványához csatlakozva) az Lft. 22. § (1) bekezdésében foglalt felhatalmazó rendelkezést támadta elsődlegesen. Indítványukban azzal érveltek, hogy a törvényhozó a felhatalmazással indokolatlanul széles mozgásteret biztosított a Kormánynak. Ezzel kapcsolatban annak a meggyőződésüknek adtak hangot, hogy a lőfegyver-engedélyek kiadásának és visszavonásának szabályozása kizárólag törvényben lehetséges.
Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjának „a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig” szövegrészére vonatkozóan előterjesztett másodlagos indítványukban a Btk. 100. §-ával való ellentétére hivatkoztak. Úgy látják, hogy ez az ellentét veszélyezteti a jogrend stabilitását, ezért az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik.
Indítványukban határozott kérelmet terjesztettek elő az R. kifogásolt szövegrészének, illetve az Lft. felhatalmazó rendelkezésének a kihirdetésre visszamenőleges hatályú megsemmisítésére.
2. Az R.-t alkotmányjogi panasszal is támadták. Az alkotmányjogi panaszt előterjesztő megjelölte az alkotmányellenesnek vélt rendelkezést [3. § (1) bekezdés c) pont], javasolta ezen jogszabályhely megsemmisítését is, de a konkrét ügyben való alkalmazás megtiltását nem kérte.
Az indítványozó alkotmánybírósági kérelmét azzal indokolta, hogy a támadott rendelkezés nem veszi figyelembe a Btk. 104. § (1) bekezdését, amely az előzetes mentesítés intézményét szabályozza. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja – érvel a panaszos – figyelmen kívül hagy mindenféle kedvezményt és mentesítést akkor, amikor a fegyver tartásához szükséges körülményeket vizsgálja. Nem veszi figyelembe például azt, hogy a szabadságvesztés felfüggesztésének időtartama eredményesen eltelt-e, illetve azt sem, hogy az elítélt előzetes mentesítésben részesült-e. A panaszos álláspontja szerint az R., mint alacsonyabb szintű jogszabály ellentmond egy magasabb szintű jogszabálynak – a Btk.-nak –, ezáltal megsérti az Alkotmány 35. § (2) bekezdését.
3. Az R.-rel összefüggésben – utólagos normakontrollra irányuló kérelem mellett, azzal vagylagosan – olyan indítvány is érkezett az Alkotmánybíróságra, amely szerint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet okozott az, hogy a jogalkotó a már megszerzett fegyverek megtartására irányuló eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve a fegyver állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást nem szabályozta.
II.
Az alkotmánybírósági eljárásban figyelembe vett jogszabályi rendelkezések a következők:
1. Az Alkotmány indítványokkal érintett rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját.
(2) A jogalkotás rendjét törvény szabályozza, amelynek elfogadásához a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazata szükséges.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek tiszteletben tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„19. § (3) E jogkörében az Országgyűlés
[...]
m) közkegyelmet gyakorol;”
„30/A. § (1) A köztársasági elnök
[...]
k) gyakorolja az egyéni kegyelmezés jogát,”
„35. § (2) A Kormány a maga feladatkörében rendeleteket bocsát ki, és határozatokat hoz. Ezeket a miniszterelnök írja alá. A Kormány rendelete és határozata törvénnyel nem lehet ellentétes. A Kormány rendeleteit a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
[...]
(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.”
„59. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkit megillet a jóhírnévhez, a magánlakás sérthetetlenségéhez, valamint a magántitok és a személyes adatok védelméhez való jog.”
„63. § (1) A Magyar Köztársaságban az egyesülési jog alapján mindenkinek joga van a törvény által nem tiltott célra szervezeteket létrehozni, illetőleg azokhoz csatlakozni.”
„70/A. § (2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”
2. Az Lft. támadott rendelkezése:
„22. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza a lőfegyverek és lőszerek gyártását, javítását, szállítását, hatástalanítását, forgalmazását, megszerzését, tartását, kiállítását, behozatalát, kivitelét, átszállítását, használatát, a hatástalanított lőfegyverek tartását és forgalomba hozatalát, az engedélyek tartalmi, formai követelményeit.”
3. Az R. támadott rendelkezései:
„1. § (1) E rendelet alkalmazásában
[...]
11. lőfegyver jellege: sörétes lőfegyver (huzagolatlan hosszú), golyós lőfegyver (huzagolt hosszú), maroklőfegyver (rövid), 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver és 7,5 joule csőtorkolati energia feletti teljesítményű légfegyver;”
„3. § (1) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a 2. §-ban, valamint az Ftv. 3. §-ában említett engedély nem adható annak,
[...]
c) akit állam elleni bűncselekmény [a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: Btk.) X. fejezet], emberiség elleni bűncselekmény (Btk. XI. fejezet), személy elleni bűncselekmény [Btk. 166–168. §, 170. § (2)–(5) bekezdés, 171. §, 174. §, 175/B. §], nemi erkölcs elleni erőszakos bűncselekmény [Btk. 197. és 198. §, 207. § (3) bekezdés b) pont], hivatalos személy elleni bűncselekmények (Btk. XV. fejezet V. cím), embercsempészés (Btk. 218. §), közérdekű üzem működésének megzavarása (Btk. 260. §), terrorcselekmény (Btk. 261. §), nemzetközi jogi kötelezettség megszegése (Btk. 26l/A. §), légi jármű, vasúti, vízi, közúti tömegközlekedési vagy tömeges áruszállításra alkalmas jármű hatalomba kerítése (Btk. 262. §), visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel (Btk. 263/A. §), a Btk. 263/A. §-ának (5) bekezdésében meghatározott – a különös visszaesés szempontjából a visszaélés lőfegyverrel vagy lőszerrel bűncselekményhez hasonló – bűncselekmény, bűnszervezetben részvétel (Btk. 263/C. §), tiltott állatviadal szervezése (Btk. 266/A. §), állatkínzás (Btk. 266/B. §), garázdaság (Btk. 271. §), önbíráskodás (Btk. 273. §), természetkárosítás (Btk. 281. §), visszaélés kábítószer előállításához használt anyaggal (Btk. 283/A. §) vagy vagyon elleni szándékos bűncselekmény (Btk. XVIII. fejezet 316–324. § és 326–327. §) elkövetése miatt elítéltek, illetőleg vele szemben intézkedést alkalmaztak, a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő három évig;
d) akit bűncselekmény bűnszervezetben történt elkövetése miatt elítéltek, illetve, ha vele szemben bűncselekmény bűnszervezetben történt elkövetése miatt intézkedést alkalmaztak, a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő három évig;”
„4. § (1) A lőfegyver, a lőfegyverdarab, a lőszer (lőszerelem), a flóbert töltény, a festéklövő fegyver, a gáz- és riasztófegyver, a gáz- és riasztótöltény, a légfegyver, a színházi fegyver gyártását, a Magyar Köztársaság területén történő forgalmazását, a lőfegyver, a lőszer (lőszerelem) kereskedelmi célú, kivitelét, a tevékenység helye, az ország területén történő átszállítását, behozatalát a Magyar Köztársaság területére történő határátlépés helye szerint illetékes megyei (budapesti) rendőr-főkapitányság engedélyezi.”
„27. § (1) E rendelet eltérő rendelkezése hiányában a kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver megszerzése és tartása céllövészetre a 20. számú melléklet szerint, a 28. § (1) bekezdésének b)–g) pontjában említett szervezetnek és az 1. számú melléklet szerint annak a személynek engedélyezhető, aki tizennyolcadik életévét betöltötte és nem áll a 3. § (1) bekezdésének c)–e) pontjában foglalt kizáró rendelkezések hatálya alatt.”
„32. § (2) A kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és a színházi fegyver tartására, a gáz- és riasztófegyver viselésére, a muzeális fegyver sportlövészet célú használatára kiadott engedély visszavonásig érvényes.”
„52. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.”
„53. § (2) Ezt a rendeletet az első fokú határozattal el nem bírált ügyekben is alkalmazni kell.”
„54. § (1) A rendelet hatálybalépése előtt engedély nélkül tartott, kizárólag 7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú tűzfegyver tartására legkésőbb 2006. június 30-ig engedélyt kell kérni.”
III.
Az Lft. 22. § (1) bekezdésének, valamint az R. egészének, illetve az R. egyes rendelkezéseinek alkotmányellenességét állító indítványok az alábbiak miatt részben megalapozottak.
A.
Az Alkotmánybíróság elsőként az R. egyes rendelkezéseivel kapcsolatos indítványok vizsgálatát végezte el a következők szerint.
1. Az egyik indítványozó az R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „75 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver”, a 4. § (1) bekezdés „flóbert töltény”, a 32. § (2) bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és” szövegrészekkel, valamint a 27. § (1) bekezdésével kapcsolatban a szerzett jog sérelmét állította, vagyis szerinte a támadott rendelkezések az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütköznek. A kifogásolt szabályozás lényegi tartalma az, hogy engedélykötelessé tesz korábban engedély nélkül tartható fegyvereket, így a flóbert fegyvert is. Egy másik indítványozó ehhez kapcsolódóan támadta az R. 54. § (1) bekezdését, amely határidő megjelölésével előírja az engedély beszerzését. Szerinte ez az előírás a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába, így az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe ütközik.
Az Alkotmánybíróság a támadott rendelkezések tartalmi vizsgálatának lefolytatását megelőzően áttekintette az Lft. és az R. fogalommeghatározásait, valamint ezzel összefüggésben a jogalkotás egyes körülményeit, különös tekintettel az Európai Közösségek Tanácsának a fegyverek megszerzésének és tartásának ellenőrzéséről szóló 91/477/EGK irányelvére (a továbbiakban: Irányelv). Ennek során vizsgálta egy további indítványozónak a tárgykörhöz kapcsolódó két indítványát is, amelyek közül az egyik az R. nemzetközi szerződésbe ütközését állította [Alkotmány 7. § (1) bekezdés], a másik pedig a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényre hivatkozással sérelmezte az R. tervezete véleményezési kötelezettségének elmaradását [Alkotmány 7. § (2) bekezdés].
A 2004. május 1-jén hatályba lépett Lft., és a mintegy négy hónappal később megjelent R. rendelkezései – az Irányelv előírásaira tekintettel – a korábbi szabályozáshoz képest több vonatkozásban megváltoztatták a lőfegyver, lőfegyver fődarab és lőszer megszerzésére, tartására és használatára vonatkozó rendelkezéseket. Az egyik változás éppen az volt, hogy a jogalkotó kiterjesztette az engedélyhez kötöttségi kört, így a flóbert fegyverek megszerzése és tartása – már az Lft. 3. § (1) bekezdése alapján is – engedélykötelessé vált. Az Lft. 3. § (2) bekezdése ugyanakkor deklarálta, hogy a flóbert fegyverek tekintetében egyszerűsített hatósági szabályokat fog a Kormány megállapítani. Az R. 27. §-a értelmében ez úgy valósult meg, hogy – szemben más fegyverfajtákkal – a flóbert fegyver megszerzését kérelmező személynek mindössze két feltételnek kell megfelelnie: nagykorúnak kell lennie és nem állhat az R. 3. § (1) bekezdés c)–e) pontjaiban foglalt kizáró rendelkezések hatálya alatt.
A fentiekben ismertetett jogalkotási folyamathoz kapcsolódóan az Alkotmánybíróság vizsgálta a jogalkotás rendjének sérelmét állító indítványt, vagyis azt, hogy alkotmányellenességet eredményezett-e az R. tervezete véleményeztetésének elmaradása.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata töretlen abban, hogy nem állapítja meg a jogszabály alkotmányellenességét önmagában azért, mert a jogszabály-előkészítés során az előterjesztő valamely egyeztetési vagy véleményeztetési kötelezettségének nem tett eleget. A törvényben foglaltak be nem tartása kétségkívül törvénysértés, de önmagában – szűk kivételtől eltekintve – nem valósít meg alkotmányellenességet. A jogszabály előkészítésre vonatkozó törvényi előírások megsértése az illetékes szervek államigazgatási jogi, esetleg politikai felelősségét alapozhatja meg csupán. [Lásd 7/2004. (III. 24.) AB határozat, ABH 2004, 98, 105.; továbbá: 496/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 493, 495–496.]
Sem az indítvány alapján, sem más körülményre tekintettel az Alkotmánybíróság nem látta indokát annak, hogy kialakult gyakorlatától a jelen ügyben eltérjen. Megállapította, hogy a jogszabály-tervezet véleményeztetésének elmaradása miatt az R. nem ütközik az Alkotmány 7. § (2) bekezdésébe, ezért az indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság az Lft. és az R. fogalommeghatározásai közül az alábbiakat emeli ki: az R. 1. § (1) bekezdés 1. pontja úgy rendelkezik, hogy fegyvernek minősül a lőfegyver, gáz- és riasztófegyver, légfegyver, festéklövő fegyver, muzeális fegyver, színházi fegyver. Az Lft. 2. § 16. pontja szerint lőfegyver a tűzfegyver, valamint az a légfegyver, amelyből 7,5 joule-nál nagyobb csőtorkolati energiájú, szilárd anyagú lövedék lőhető ki. Az Lft. 2. § 29. pontja értelmében a tűzfegyver olyan, a törvény mellékletének „A”, „B”, „C” vagy „D” kategóriájában meghatározott eszköz, amelyből a kiterjedő forró gáz tolóereje által meghajtott szilárd anyagú lövedék lőhető ki. [A „B” kategóriába tartoznak – többek között – a peremgyújtású egylövetű rövid tűzfegyverek, melyek teljes hossza 28 cm-nél rövidebb.] Az Lft. 2. § 7. pontja szerint a flóbert rövid lőfegyver olyan peremgyújtású egylövetű rövid tűzfegyver, melynek teljes hossza 28 cm-nél rövidebb, kizárólag flóberttöltény működtetésére alkalmas és az Irányelv szerint a „B” engedélyköteles kategóriába tartozik.
A lőfegyverekre vonatkozó szabályozás megváltoztatásában meghatározó szerepet játszott az Irányelv, amelynek értelmében a csőtorkolati energia nagyságára tekintet nélkül valamennyi tűzfegyver (az ismertetett értelmező rendelkezések szerint a flóbert fegyver is ilyennek minősül) tartását engedélyhez kell kötni.
Az Irányelv 7. cikke szerint senki sem szerezhet, illetve birtokolhat a tagállam engedélye nélkül „B” kategóriába („engedélyhez kötött lőfegyverek”) sorolt lőfegyvert. Az Irányelv I. melléklete alapján ide tartoznak – többek között – a peremgyújtású egylövetű rövid lőfegyverek, melyek teljes hossza 28 cm-nél rövidebb.
Az R. egyes rendelkezéseit kifogásoló indítványozó az Európai Unió normáira általánosságban hivatkozva vitatta, hogy azok alapján kötelező lett volna a flóbert fegyverek birtoklásának engedélyhez kötése. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban leszögezi: annak vizsgálata, hogy mi minősül flóbert fegyvernek, és ehhez képest engedélyköteles fegyvernek a közösségi jog körében, nem tartozik hatáskörébe. Ebből fakadóan azt sem vizsgálja, hogy a közösségi jog egyes előírásait – így különösen az Irányelv I. Melléklet II. „B kategória – Engedélyhez kötött lőfegyverek” című részét – a tagállami jogalkotó megfelelően ültette-e át saját jogrendjébe. Az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlatának megfelelően – a jelen ügyben előterjesztett indítvány folytán is az Irányelven alapuló magyar jogszabály alkotmányosságának vizsgálatát végezte el anélkül, hogy a vizsgálat az Irányelv érvényességét vagy az implementálás megfelelőségét érintette volna. [Lásd 744/B/2004. AB határozat, ABH 2005, 1281, 1283.; lásd továbbá: 17/2004. (V. 25.) AB határozat, ABH 2004, 291, 297.; legutóbb: 66/2006. (XI. 29.) AB határozat, ABK 2006. november, 915, 921.]
A nemzetközi jog általánosan elismert szabályaira hivatkozással érkezett másik indítványt, amelyik az R.-rel összefüggésben az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének sérelmét állította, az Alkotmánybíróság az alábbiak miatt visszautasította.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 44. §-a szerint valamely jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközését kizárólag az Abtv. 21. § (3) bekezdésében meghatározott szervek, illetve személyek indítványozhatják: az Országgyűlés, annak állandó bizottsága, bármely országgyűlési képviselő, a köztársasági elnök, a Kormány vagy annak tagja, az Állami Számvevőszék elnöke, a Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész. Mivel az indítványozó nem tartozik e jogosultak körébe, így ennek az eljárásnak a megindítására nincs jogosultsága. Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság ezt az indítványt – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 29. § c) pontja alapján – visszautasította.
1.1. Az R. támadott rendelkezései tartalmi vizsgálatának első eleme az volt, hogy a lőfegyver megszerzése engedélyhez kötöttségének kiterjesztése sérti-e a szerzett jogok védelmének az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett követelményét.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a] jogbiztonság – többek között – megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a teljesedésbe ment, vagy egyébként véglegesen lezárt jogviszonyok érintetlenül hagyását, illetve a múltban keletkezett, tartós jogviszonyok megváltoztathatóságának alkotmányos szabályokkal való korlátozását.” [11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81.]
Ugyanakkor az Alkotmánybíróság rámutatott az Alkotmányból levezetett követelmény értelmezési határaira is: „[a] szerzett jogok védelmének alkotmányos jogállamban szabályként kell érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt nem tűrő követelmény. [...] A szerzett jogokkal azonban a pusztán elvont jogi lehetőségek, amelyek még fennálló konkrét jogviszonyokkal összefüggésben nincsenek, csak távoli, közvetett kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet élvező »szerzett jogok« a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként megjelenő jogosultságok, illetőleg azok a jogszabályi »igérvények« és várományok, amelyeket a jogalkotó a konkrét jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A jogszabályok hátrányos megváltoztatása így csak akkor ellentétes a »szerzett jogok« alkotmányos oltalmával, ha a módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. [...] A jog stabilitására, előreláthatóságára vonatkozó alkotmányos szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát.” (731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805–806.)
A flóbert fegyverek engedély nélküli tartása az Lft. és az R. hatálybalépését megelőzően nem egy másik – korábban hatályos – jogszabály rendelkezésein alapult, hanem pusztán azon a tényen, hogy ez a fegyverfajta nem volt engedélyköteles. Ezen túlmenően viszont olyan jogszabály sem volt, amely az engedély-mentességet a jövőre nézve – minden későbbi flóbert fegyver-megszerzés esetére – megállapította volna. Ebből a helyzetből értelemszerűen következik, hogy egyedi engedélyek tartalmát az R. nem érinthette, azt kedvezőtlenül meg nem változtathatta. Az R. támadott rendelkezései tehát nem vonnak el szerzett jogot, illetőleg nem hiúsítják meg jogszabályi igérvény avagy váromány bekövetkezését.
Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően megállapította, hogy az R. 1. § (1) bekezdés 11. pontjának „75 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú flóbert fegyver”, a 4. § (1) bekezdés „flóbert töltény”, a 32. § (2) bekezdésének „7,5 joule vagy annál kisebb csőtorkolati energiájú lövedék kilövésére alkalmas tűzfegyver és” szövegrészei, valamint a 27. § (1) bekezdése – a szerzett jogok védelmével összefüggésben – nem sértik az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, ezért az indítványt elutasította.
1.2. A tartalmi vizsgálat másik eleme az volt, hogy az R. 54. § (1) bekezdésében határidő megjelölésével előírt engedély-beszerzési kötelezettség az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből levezetett visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik-e.
A jogbiztonság követelménye az Alkotmánybíróság értelmezésében a jogalkotó kötelezettségévé teszi azt, hogy a jogszabályok világosak, egyértelműek és működésüket tekintve kiszámíthatóak, előreláthatóak legyenek a jogszabályok címzettjei számára. [9/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 59, 65–66.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81–82.; 28/1993. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1993, 220, 225.]. Az Alkotmánybíróság a kiszámíthatóság és az előreláthatóság követelményéből vezette le a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmának alkotmányos elvét. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 173.; 11/1992. (III. 5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81–82.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 158.; 4/1992. (I. 28.) AB határozat, ABH 1992, 332, 333.].
A 25/1992. (IV. 30.) AB határozatban megállapította: „[a] jogállamiság egyik fontos alkotóeleme a jogbiztonság, amely egyebek között megköveteli, hogy
– az állampolgárok jogait és kötelességeit a törvényben megszabott módon kihirdetett és bárki számára hozzáférhető jogszabályok szabályozzák,
– meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek.
A jogbiztonság e két alapvető követelménye közül bármelyiknek a figyelmen kívül hagyása összeegyeztethetetlen az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, s így alkotmányellenes. Teljesen nyilvánvaló ugyanis, hogy egy jogállamban senkit sem lehet felelősségre vonni olyan jogszabály megsértése miatt, amelyet az érintett személy nem ismert és nem is ismerhetett, mivel azt vagy egyáltalán nem hirdették ki, vagy utólag hirdették ki és visszamenőleges érvénnyel léptették hatályba. Ugyanez értelemszerűen irányadó a kötelezettségek utólagos megállapítására is.” (ABH 1992, 131, 132.)
Ebben az értelemben fogalmazza meg a visszamenőleges jogalkotás tilalmát a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 12. § (2) bekezdése is, amely szerint „[a] jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé”.
Mindezt figyelembe véve a jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 54. § (1) bekezdése nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a jogszabály hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozna, vagy annak alapján lezárt (teljesedésbe ment) jogviszonyokat kellene felülvizsgálni.
Az alkotmánybírósági gyakorlat következetes abban, hogy indokolt esetben a vizsgálatot kiterjeszti a tilalom közvetlen megsértésén túlmenően arra az esetre is, ha a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.; legutóbb: 68/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABK 2006. december, 1021, 1028.]
A jelen esetben azonban az Alkotmánybíróság fentebb (az 1.1. pont alatt) már megállapította, hogy az R. hatálybalépését megelőzően – éppen a jogi szabályozatlanságból fakadóan – konkrét engedélyezési jogviszonyok a flóbert fegyverek tekintetében nem léteztek, ezért fogalmilag kizárt a létre sem jött engedélyezési jogviszonyokat érintő visszamenőleges szabályozás lehetősége.
Az Alkotmánybíróság a kifejtettek alapján megállapította, hogy az R. 54. § (1) bekezdése – a visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalommal összefüggésben – nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, ezért az indítványt elutasította.
2. A legtöbb indítványozó az R. 3. § (1) bekezdés c) pontját támadta, közülük ketten egyúttal a d) pontot is kifogásolták. Az indítványok egyikét alkotmányjogi panaszként terjesztették elő, egy másiknak pedig csak a tartalmából következtethető ki, hogy ugyanezt a szabályozási elemet támadja. Az egyik indítványozó konkrét ügyben való alkalmazási tilalom kimondását is kérelmezte. Egy további indítványozó a jogegyenlőség megvalósulásának sérelmét állította az R. egészével, de különösen az itt vizsgált rendelkezéseivel összefüggésben.
Mielőtt az egyes alkotmányi rendelkezésekkel összefüggő vizsgálatra rátérne, az Alkotmánybíróság megjegyzi: a fegyvertartás engedélyezési eljárásában nem csak az változott, hogy bővült a tárgyi kör (lásd az előző pontban kifejtetteket), hanem az engedély megszerzése iránt kérelmet előterjesztővel szemben is szigorúbb előéleti feltételeket ír elő a vizsgált szabályozás. Az R. 3. § (1) bekezdés c) pontja alapján ugyanis nem kaphat fegyvertartási engedélyt az, akit bizonyos bűncselekmények miatt elítéltek, illetőleg vele szemben intézkedést alkalmaztak, a büntetés vagy intézkedés külön jogszabályban meghatározott bűnügyi nyilvántartásának időtartamáig, de legalább a jogerős döntés meghozatalát követő három évig. Ugyanez a kizáró feltétel érvényesül a d) pont szerint azokkal a személyekkel szemben, akik bűnszervezetben követettek el bűncselekményt. A bűnügyi nyilvántartás büntetőjogi funkciója abban ragadható meg, hogy részben segíti a bűncselekmények felderítését, részben pedig lehetővé teszi bizonyos jogkövetkezmények (a visszaesés Btk.-ban meghatározott különböző formái) alkalmazását.
A jogalkotó a szigorítást egyrészt az állam élet- és egészségvédelmi kötelezettségével, másrészt azzal indokolta, hogy számos más területen (fontos és bizalmas munkakör betöltése, ügyvédi kamarai tagfelvétel, közjegyzői kinevezés) is figyelembe veszik a bűnügyi nyilvántartásban szereplés tényét.
2.1. Az Alkotmánybíróság az indítványokban foglaltakra tekintettel elsőként az alapjogi kérdéseket vizsgálta, vagyis a tulajdonhoz való jog [Alkotmány 13. § (1) bekezdés], az emberi méltósághoz való jog [54. § (1) bekezdés], a bírósághoz való jog és a nullum crimen, nulla poena sine lege elve [57. § (1), (4) bekezdések], a személyes adatok védelméhez való jog [59. § (1) bekezdés], az egyesülési jog [63. § (1) bekezdés], valamint a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog [70/B. § (1) bekezdés] sérelmét, illetve az alapjogok tiszteletben tartásának és védelmének előírásáról, illetőleg az alapjogi korlátozásról szóló alkotmányi rendelkezések [8. § (1) és (2) bekezdés] érvényesülését.
Az Alkotmánybíróság a lőfegyvertartás korábban hatályos szabályait több alkalommal vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy a lőfegyvertartás joga nem tartozik az alapvető emberi jogok körébe. A különböző fegyverfajták megszerzésének, tartásának módozatai, birtoklásuk feltételei nincsenek az Alkotmányban szabályozva. [14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 340.]
Az Alkotmánybíróság ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tárgykör jogi szabályozásához fontos társadalmi érdek fűződik. [Lásd 14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 341.] Több határozat is tartalmazza azt, hogy a lőfegyverek sajátos jellege miért követeli meg – más dolgok birtoklásához képest – a lényegesen nagyobb állami beavatkozást:
„A legálisan forgalomban tartható kézi lőfegyverek számának jogszabályi korlátozása ésszerű indokra vezethető vissza: a közbiztonság védelme érdekében a mindenkori közhatalomnak egyenesen alkotmányos kötelessége, hogy egyes alapvető jogok védelme érdekében az azok érvényesülésére veszélyt jelentő tulajdoni tárgyak tekintetében korlátozásokat alkalmazzon. Az Alkotmánybíróság az 58/1994. (XII. 14.) AB határozatában már kifejtette, hogy az emberi élet tevőleges állami védelmét szolgáló olyan büntető, polgári, közigazgatási jogszabályokat kell hozni és végrehajtani, amelyek »az emberi életet mások tevékenységétől vagy tevékenységének eredményétől óvják.«” (720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.)
„A közrendet lőfegyverek használatával súlyosan lehet veszélyeztetni, ezért a lőfegyver forgalmának, használatának esetenként szűkebb vagy tágabb körű korlátozása vagy tiltása, s az erre feljogosító miniszteri végrehajtási rendelet éppen az alkotmányos rend védelmét segíti elő.” [22/1991. (IV. 26.) AB határozat, ABH 1991, 408, 410.]
„A műszaki hiba vagy a lőfegyver használatát befolyásoló egészségkárosodás emberi életet veszélyeztethet. Az élethez és egészséghez való alapjog védelme pedig a végzetes lőfegyver- használati hibák megelőzése céljából – olyan fontos alkotmányos érdek, hogy az a szigorú szabályozást mindenképpen szükségessé teszi.” [14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 341.]
„[...] az állam élet- és egészségvédelmi kötelezettségéből is következik, hogy adminisztrációs korlátokat állít fel olyan területeken, amelyek az élet- és egészséghez való jog érvényesülésére fokozott veszélyt jelentenek (lásd: pl. lőfegyvertartás).” (677/B/1995. AB határozat, ABH 2000, 590, 597.)
Az Alkotmánybíróság gyakorlata – foglalja össze a 744/B/2004. AB határozat – azt mutatja, hogy a lőfegyvertartás kérdéskörét mindig összekapcsolta a közbiztonság védelmével, és általában azzal a veszélyhelyzettel, amit a lőfegyverek birtoklása szükségképpen eredményez. (ABH 2005, 1281, 1284.)
A jelen ügyben az Alkotmánybíróság – eddigi gyakorlatát is figyelembe véve – azt állapította meg, hogy az R. vizsgált rendelkezései nem sértik az Alkotmány 8. § (1), illetőleg (2) bekezdését, és egyik felhívott alapjogot sem korlátozzák alkotmányellenesen, ezért valamennyi idevonatkozó indítványt elutasította.
Az alapjogok védelmével és korlátozhatóságukkal kapcsolatban az Alkotmánybíróság mindenekelőtt leszögezi: a lőfegyverek megszerzésével és tartásával kapcsolatos szabályozás és az ennek részeként megjelenő korlátozások az államot terhelő alapjogvédelmi kötelezettségből fakadnak. Az állam kötelessége ugyanis nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell az alapvető jogok megsértésétől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételek kialakításáról. Az emberi élet védelmének biztosítása az egyik ilyen kiemelkedően fontos – az Alkotmány 8. § (1) bekezdéséből fakadó – állami kötelesség, amelynek teljesítése megalapozza az életre, testi épségre és egészségre veszélyes tárgyak körében a szigorú jogszabályi korlátozásokat. Az R. vizsgált rendelkezései ennek megfelelően bizonyos személyeket időlegesen elzárnak attól, hogy veszélyes tárgyat jogszerűen birtokoljanak.
Az egyes alapjogok tekintetében az alábbi részletező megállapításokkal indokolja döntését az Alkotmánybíróság:
2.1.1. A 720/B/1997. AB határozatban elvi éllel leszögezte: „[a] fegyver megszerzésének és tartásának joga még tulajdonszerzés esetén sem alapjog.” (ABH 1998, 1005, 1007.) Ebből következően az R. vizsgált rendelkezéseinek a lőfegyverek tulajdonlásával kapcsolatba hozható szabályozási tartalma a tulajdonhoz való alapjogot nem érinti, ezért nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglaltakat.
2.1.2. A 201/B/1995. AB határozat kifejezetten megállapította, hogy a szabad lőfegyvertartás joga az alapvető jogokból, így pl. az élethez és az emberi méltósághoz való jogból vagy akár a szabadsághoz és a személyi biztonsághoz való jogból sem vezethető le (ABH 1995, 774, 775.). Az R. vizsgált rendelkezéseinek a szabad lőfegyvertartást korlátozó tartalma ennek megfelelően az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében deklarált emberi méltósághoz való jogot nem sértheti.
2.1.3. Az egyik indítványozó úgy véli, hogy a lőfegyver megszerzésére irányuló kérelmének elutasítása büntetés, s ez azért alkotmányellenes, mert egyrészt államigazgatási eljárás keretében szabták ki, másrészt olyan cselekmény miatt, amelyet elkövetésekor nem rendeltek büntetni. Mindezek miatt szerinte sérül a bírósághoz való jog és a nullum crimen, nulla poena sine lege elve [Alkotmány 57. § (1) és (4) bekezdés].
Az Alkotmány 50. § (2) bekezdése szerint a bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét. Ezt a rendelkezést az 57. § (1) bekezdésére tekintettel úgy kell értelmezni, hogy az eljárásnak ahhoz kell vezetnie, hogy a bíróság a perbe vitt jogokat és kötelességeket az ott írt módon valóban elbírálja. [Lásd 39/1997. (VII. 1.) AB határozat, ABH 1997, 263, 272.] Ez viszont értelemszerűen nem jelenti azt, hogy az ügyfél szempontjából hátrányt okozó döntést (jelen esetben: az engedélykérelem elutasítását) mindenkor és elsődlegesen bírósági eljárásban kellene meghozni. A bírósághoz való jog releváns eleme itt az, hogy az ügyfél – a közigazgatási határozat jogszerűségével kapcsolatban – bírósághoz fordulhat. A közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 109. § (1) bekezdése szerint az ügyfél a hatóság jogerős határozatának felülvizsgálatát a határozat közlésétől számított harminc napon belül jogszabálysértésre hivatkozással kérheti a közigazgatási ügyekben eljáró illetékes bíróságtól a határozatot hozó hatóság elleni kereset indításával. Mindebből következően nem sérül a bírósághoz fordulás joga, az R. vizsgált rendelkezései tehát nem eredményezik az Alkotmány 57. § (1) bekezdés sérelmét.
A nullum crimen, nulla poena sine lege elve az Alkotmány legfontosabb büntetőjogi alapelve. Értelmezése és érvényesülése a büntetőjog körében lehetséges, mert fogalmának tárgyi határait a bűncselekménnyé nyilvánítás és a büntetéssel fenyegetés jelenti. Közigazgatási hatósági eljárás során valamely jogosultság megszerzésének meghiúsulása (lőfegyver-engedély megszerzésére irányuló kérelem elutasítása) ezen a fogalmi körön kívül esik. Ebből fakadóan az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjai, valamint az Alkotmány 57. § (4) bekezdése között nincs összefüggés, így alkotmányjogilag sem értékelhető.
2.1.4. A személyes adatok védelméhez való joggal összefüggésben az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a lőfegyverek engedélyezésével kapcsolatos adatkezelési és adatvédelmi szabályokat az R. nem tartalmaz. Ezeket – a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvény 3. § (1) bekezdés b) pontjának megfelelően – törvény, konkrétan az Lft. egyik külön fejezete szabályozza. Ez a törvényi előírás teszi lehetővé, hogy az engedélyekről és az engedéllyel rendelkezőkről az Országos Rendőr-főkapitányság nyilvántartást vezessen és adatot továbbítson.
Az indítványozó konkrét érvelése szerint a vizsgált szabályozás azért alkotmányellenes, mert a bűnügyi nyilvántartásról és a hatósági erkölcsi bizonyítványról szóló 1999. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Bnytv.) az adatkezelés céljai között nem szerepelteti a fegyvertartási engedélyezési eljárást. Az adatkezelés céljait a Bnytv. 9. §-a határozza meg: „[a] bűntettesek nyilvántartásának célja a büntetett, illetve a büntetlen előélet tényének megállapítása bűnüldözési, igazságszolgáltatási és nemzetbiztonsági érdekből, valamint az érintett jogai gyakorlásának biztosítása, illetőleg mások jogainak és biztonságának védelme érdekében.” Az idézett előírás nevesített formában valóban nem tartalmaz a lőfegyverekkel kapcsolatos rendelkezést, de amiatt, hogy a lőfegyver természeténél fogva veszélyes, a biztonsági szempontú célmeghatározás relevánsnak tekintendő. A „mások biztonságának védelme” fordulat tehát magában foglalja az állam életvédelmi kötelezettsége teljesítéséből fakadó és az Alkotmány 8. § (1) bekezdésén alapuló korlátozást, ami a lőfegyverek engedélyezési eljárásában – a jogszerű feltétel megléte esetén – a kérelem elutasításában manifesztálódik.
Ennek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjai nem sértik az Alkotmány 59. § (1) bekezdését.
2.1.5. Az egyik indítványozó munkaviszonyának rendezetlenségére tekintettel (a lőfegyver-engedély hiánya miatt nem folytathat mezőőri és vadőri tevékenységet) hívta fel a munkához való jogot az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjával összefüggésben.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint a munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. [21/1994. (IV. 16.) AB határozat, ABH 1994, 117, 121.]
Az adott foglalkozásba kerülés vagy abban maradás feltételéül szabott szubjektív korlátnak minősül minden olyan előírás megállapítása, ami a foglalkozást választó személyéhez kötődik. Értelemszerűen ebbe a kategóriába tartoznak a képesítési előírások, továbbá azok a szabályok, amelyek az adott foglalkozás gyakorlásának megfelelő folytatását hivatottak biztosítani. Vagyis: a foglalkozás szabad megválasztását deklaráló alkotmányi rendelkezés nem zárja ki azt, hogy egyes foglalkozások tekintetében a jogszabályok speciális követelményeket támasszanak. Az R. viszont sem általában, sem pedig valamelyik konkrét rendelkezésében, így a vizsgált rendelkezésében sem mond ki foglalkozás megválasztásához vagy gyakorlásához köthető rendelkezést. Az indítványozó által felhívott foglalkoztatási helyzet jogszabályi háttere nem az R., hanem a fegyveres biztonsági őrségről, a természetvédelmi és a mezei őrszolgálatról szóló 1997. évi CLIX. törvény, amely az adott foglalkozás létesítésének feltételeit meghatározza. Mindebből következően az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével való alkotmányjogi összefüggés a vizsgált rendelkezéssel kapcsolatban nem állapítható meg.
2.1.6. Az alapjogok sérelmét állító indítványok közül végezetül az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az R. 3. § (1) bekezdésének a bűnügyi nyilvántartásra utaló szövegrészei ellentétesek-e az egyesülési joggal.
Az Alkotmánybíróság – hasonlóan az előző pontban kifejtettekhez – megállapította, hogy a vizsgált szabályozás nem tartalmaz az egyesülési joggal kapcsolatos rendelkezést, ezért az Alkotmány 63. § (1) bekezdésével való alkotmányjogi összefüggés nem állapítható meg.
2.2. Az indítványozók az alapjogok sérelmén túl az Alkotmány más rendelkezéseivel való ellentétet is állítottak. Közülük kettő szerint az R. vizsgált szabályozása közvetlenül ütközik az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontjába és a 30/A. § (1) bekezdés k) pontjába. Az Alkotmány hivatkozott rendelkezései az Országgyűlésnek a közkegyelem gyakorlásával, illetve a köztársasági elnöknek az egyéni kegyelmezési joggal kapcsolatos hatáskörét állapítják meg.
A kegyelmi jogkör gyakorlásának, és ezen belül a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alóli mentesítésnek nincs köze a bűnügyi nyilvántartáshoz. Az Országgyűlés, illetve a köztársasági elnök aktusa nem foglalja magában az érintett személy bűnügyi nyilvántartásból való törlését. A kegyelemben részesítés révén az érintett ugyanis bizonyos büntetőjogi jogkövetkezmények alól mentesül, de ez a bűnügyi nyilvántartásra nem terjed ki. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően az alkotmányjogi összefüggés hiányát állapította meg a vizsgált rendelkezések és az Alkotmány 19. § (3) bekezdés m) pontja, illetőleg a 30/A. § (1) bekezdés k) pontja tekintetében, ezért az indítványt elutasította.
2.3. Több indítványozó azért támadta az R.-t, mert szerintük a kormányrendeleti előírások ellentétesek a Btk.-val, azaz sértik a jogforrási hierarchiába ütközés alkotmányi tilalmát. A Btk. szabályozási körében legtöbbjük a 100. §-ra hivatkozott, de egyikőjük ezen túlmenően utalt még a 101. és a 102. §-ra is. Az Indokolás III/A/2.5.1. pontja szerinti alkotmányjogi panasz előterjesztője pedig a Btk. 104. § (1) bekezdését hívta fel. Kifogásaik tartalmi lényege az, hogy a jogalkotó a fegyvertartási engedélyt nem a büntetlen előélethez, hanem a bűnügyi nyilvántartásban szerepléshez köti. A Btk. indítványok által érintett rendelkezései a büntetett előélethez fűződő joghátrányok alóli – törvényi, illetőleg előzetes bírósági – mentesítésről szólnak.
Az indítványozók közül többen nem jelöltek meg alkotmányi rendelkezést, illetve az Alkotmány olyan szabályára [35. § (1) bekezdés a) és b) pont] hivatkoztak, amely nem a jogforrási hierarchiára, hanem a Kormány feladatkörére vonatkozik. Az egyik indítványozó felhívta az Alkotmány 7. § (2) bekezdését is, amely a jogalkotás rendjének törvényi szabályozását írja elő. Egy másik indítványozó az Alkotmány jogállami klauzulájának sérelmét (konkrétan: a jogrendszer stabilitásának veszélyét) látta abban, hogy az R. a Btk.-val ellentétes szabályozást foglal magában. Az indítványok tartalma alapján az alkotmánybírósági vizsgálat az Alkotmány 35. § (2) bekezdésén alapult (a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes).
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint a jogforrási hierarchia alkotmányellenességet eredményező sérelme – a tilalom megszegése – a következőket jelenti: „[a]z Országgyűlés és a Kormány normaalkotási viszonyában a rendező elvet az Alkotmány 35. § (2) bekezdésében írt – a jogforrási hierarchiából következő – azon tilalom jelenti, amely szerint a Kormány rendelete törvénnyel nem lehet ellentétes. A törvénnyel való ütközést jelenti az is, ha az azonos szabályozási tárgyban a Kormány rendelete túlterjeszkedik a törvény által adott felhatalmazáson.” [19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 341.]
Mivel az R. nem a Btk. végrehajtási jogszabálya, a felhatalmazás, illetve az annak keretein való túlterjeszkedés nem lehet a jelen vizsgálat tárgya. A szabályozás tartalmi összefüggése körében az Alkotmánybíróság rámutat: a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli menetesítésnek a büntetőjogon kívüli következményei is lehetnek: így pl. választójogi, családjogi és közigazgatási jogi jellegűek. Az R. hatálybalépését megelőzően a büntetőjogi mentesítés egyik ilyen jogkövetkezménye volt az, hogy aki a mentesítés hatály alá került, kaphatott engedélyt lőfegyver megszerzésére. Ezt a hatósági anyagi jogi szabályt az R. megváltoztatta, és egy másik törvény, az indítványokkal nem érintett, és ezért a jelen eljárásban nem vizsgált Bnytv. rendelkezéseihez kapcsolta – utaló szabályként – a lőfegyver engedélyezésének egyes feltételeit. Ez a változás – új utaló szabály beiktatása – viszont nem eredményezte azt, hogy ezáltal az R. ellentétbe került volna a Btk. szabályozásával. A szabályozásbeli ellentét hiánya pedig ebből következően azt jelenti, hogy az R. vizsgált rendelkezései – a Btk. vonatkozásában – a jogforrási hierarchia sérelmét nem valósítják meg. Tekintettel arra, hogy a szabályozás nem ütközik az Alkotmány 35. § (2) bekezdésébe, az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
2.4. Az utólagos normakontrollra irányuló indítványok sorában végezetül a jogbiztonság sérelmét vizsgálta az Alkotmánybíróság. Két indítványozó szerint az R.-nek a bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezései azért ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével, mert a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütköznek. Az R. hatálybalépését megelőzően hatályos rendelkezések alapján lőfegyvertartási engedélyt kaptak, az engedély lejártát követően viszont a fegyvertartási engedély meghosszabbítása iránt benyújtott kérelmeiket – már az R. 3. § (1) bekezdés c) pontjára tekintettel – a hatóság elutasította.
Az R. 54. § (1) bekezdésének vizsgálatát ugyanezen alkotmányi rendelkezés alapján az Indokolás III/A/1.2. pont alatt kifejtettek szerint az Alkotmánybíróság elvégezte. Utalva az ott írtakra, az Alkotmánybíróság az alábbi kiegészítő megállapításokat teszi:
Az R. itt vizsgált szabályozása sem tartalmaz olyan rendelkezést, amely a jogszabály hatálybalépését megelőző időszakra vonatkozna, vagy annak alapján lezárt (teljesedésbe ment) jogviszonyokat kellene felülvizsgálni. Éppen ellenkezőleg: az R. 53. § (1) bekezdése szerint „[a] rendelet a hatálya előtt kiadott engedélyek érvényességét nem érinti”. Vagyis a jogalkotó nem rendelte el a korábban kiadott engedélyek felülvizsgálatát, így azok is jogszerűen megtarthatták – az engedély érvényessége időtartamára – lőfegyverüket, akik egyébként már az R. új korlátozó szabályának hatálya alá esnének.
Az Alkotmánybíróság több határozatában rámutatott, hogy a jogbiztonság a jog viszonylagos stabilitását jelenti, de nem abszolút követelmény. A jog stabilitása nem vonhatja maga után a jogszabályok megváltoztathatatlanságát. [Lásd 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 158.; 731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 806.; 255/B/1995. AB határozat, ABH 2002, 717, 723.]
Az R. hatálybalépését megelőzően a lőfegyverek megszerzésének, tartásának engedélyezésével kapcsolatos szabályokat a kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: régi R.) tartalmazta. A régi R. 20. § (1) bekezdése szerint „[a] lőfegyver, lőszer, gáz- és riasztófegyver tartására kiadott engedély öt évig érvényes, érvényességi ideje kérelemre alkalmanként további öt évre meghosszabbítható, ha az engedély kiadására vonatkozó feltételek – azok ismételt vizsgálata alapján – biztosítottak.” Ennek alapján megállapítható, hogy a korábbi engedélyeket nem határozatlan időre, még csak nem is visszavonásig, hanem kifejezetten határozott időre adták. Ebből következően senkinek nem származhatott a kiadott engedély révén „örök időre szóló” fegyverviselési jogosultsága. Sőt: a jogszabály alapján minden érintett tudhatta, hogy időről-időre felülvizsgálják az engedély kiadására vonatkozó feltételek meglétét.
Az Alkotmánybíróság – következetes gyakorlatára is figyelemmel – a fentiekben kifejtettek alapján a visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalomnak sem a közvetlen megsértését, sem pedig a hatálybalépés előtt létrejött jogviszonyokkal kapcsolatos sérelmét az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjával összefüggésben nem állapította meg, ezért az indítványt elutasította.
2.5. A 2.1–2.4. pont alatti – utólagos normakontrollra irányuló – indítványokon túlmenően egyéb indítványok is érintették az R. 3. § (1) bekezdésének a bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezéseit.
2.5.1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztője indítványát a Btk.-val való ellentétre, konkrétan a 104. § (1) bekezdésére alapozta. A 2.3. pontban foglaltak szerint az idevonatkozó indítványok alaptalanok, ezért az Alkotmánybíróság a tartalmában egyező alkotmányjogi panaszt is elutasította.
2.5.2. Az R. 3. § (1) bekezdés c) és d) pontjait támadó egyik indítványozó az alkotmányellenesség megállapítása és megsemmisítése mellett kérelmet terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki az alkotmányellenes jogszabályi rendelkezések alkalmazási tilalmát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt folyamatban levő perében. Az eljárásban a bíró felfügesztette ugyan a per tárgyalását, de a végzés indokolásában külön hangsúlyozta, hogy a felfüggesztés nem az Abtv. 38. §-án alapul, és azt is, hogy a bíróság az Alkotmánybírósághoz nem fordult.
Az Abtv. 38. § (1) bekezdése értelmében ilyen kérelmet csak bíró terjeszthet elő. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kérelem nem jogosulttól érkezett, ezért az Ügyrend 29. § c) pontja alapján az indítványt visszautasította.
2.5.3. Egy másik indítványozó szerint az R. egésze, de különösen a bűnügyi nyilvántartásra utaló rendelkezései a jogegyenlőség megvalósulását gátolják, s így ellentétesek az Alkotmány 70/A. § (2) bekezdésével (a törvény szigorúan bünteti a hátrányos megkülönböztetést). Indítványában kifejtette, hogy a vadászattal szemben a társadalom bizonyos rétegei, a média és esetenként kormánytagok nem kellően megértőek. Ezen túlmenően arra is hivatkozott, hogy a vadászat és a vadászfegyvertartás semmivel sem veszélyesebb mint a közúti vagy légi közlekedés. Mindebből azt a következtetést vonta le, hogy a fegyverengedélyek megszerzésének szigorítása indokolatlan.
Az Alkotmánybíróság az indítványról megállapította, hogy az nem felel meg az indítvány tartalmára meghatározott követelményeknek, mert az alkotmányellenesség alapjául szolgáló rendelkezés, az erre vonatkozóan előterjesztett indítványi érvelés, és az Alkotmány felhívott rendelkezése között nincs összefüggés.
Az Abtv. 22. §-ának (2) bekezdése szerint az indítványnak a kérelem alapjául szolgáló okot tartalmaznia kell. Az indítvány tartalmára meghatározott követelménynek eleget nem tevő indítvány érdemben nem bírálható el. (668/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1413, 1417.; 1109/B/2001. AB határozat, ABH 2004, 1924, 1927–1928.) Ezért az indítványt – figyelemmel az Ügyrend 29. § d) pontjára is – az Alkotmánybíróság visszautasította.
B.
1. Az Alkotmánybíróság az Lft. felhatalmazó rendelkezésére [22. § (1) bekezdés], valamint az R. egészére vonatkozó indítványok körében elsőként azt vizsgálta, hogy alkotmányellenes-e a rendeleti szintű szabályozás.
1.1. A 64/1991. (XII. 17.) AB határozat szerint: „[...] nem mindenfajta összefüggés az alapjogokkal követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Valamely alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet, törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Közvetett és távoli összefüggés esetében azonban elegendő a rendeleti szint is. Ha nem így lenne, mindent törvényben kellene szabályozni.
Ebből az következik, hogy mindig csak a konkrét szabályozásról állapítható meg, hogy – az alapjoggal való kapcsolata intenzitásától függően – törvénybe kell-e foglalni vagy sem.” (ABH 1991, 297, 300.)
Amint arra az Alkotmánybíróság az Indokolás III/A/2.1. pontjában már utalt: a lőfegyvertartás joga nem tartozik az alapvető emberi jogok körébe. A jogállamiság érdekei az alkotmányi, de még a törvényi szintű szabályozást sem követelik meg. [14/1992. (III. 30.) AB határozat, ABH 1992, 338, 340–341.; lásd még 201/B/1995 AB határozat, ABH 1995, 774, 775.]
A jelen ügyben vizsgált esetben is hasonló tárgykör szabályozására (mindenekelőtt ideértve: lőfegyverek megszerzése, tartása) adott felhatalmazást a törvényhozó a Kormány számára. Az Alkotmánybíróság így – korábbi állásfoglalásainak megfelelően – az Lft. felhatalmazó rendelkezésével kapcsolatban nem állapította meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét.
1.2. Az egyik indítványozó a szabályozás nem megfelelő szintjével kapcsolatos formai kifogását alapjogokra (tulajdonhoz, illetve munkához való jog) hivatkozással is alátámasztotta.
Ezekkel kapcsolatban az Alkotmánybíróság az Indokolás III/A/2.1.1. és 2.1.5. pontjaiban álláspontját kifejtette, az ott írtakat az R. egészére vonatkozóan is fenntartja. Ebből következően az R.-nek a lőfegyverek tulajdonlásával kapcsolatba hozható szabályozása a tulajdonhoz való alapjogot nem érinti, ezért nem sérti az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglaltakat. Ugyanígy nem állapítható meg az R. egésze tekintetében az összefüggés az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésével sem.
1.3. Az indítványozók a rendeleti szintű szabályozás kifogásolása körében hivatkoztak még az R.-nek a Btk.-val való ellentétére, a jogforrási hierarchia rendjének sérelmére. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. egésze ugyanúgy nincs összefüggésben a Btk. szabályozási tartalmával, mint az R. indítványokkal támadott egyes rendelkezései [konkrétan: 3. § (1) bekezdés c) és d) pontja]. Ezek vizsgálatát az Alkotmánybíróság az érintett rendelkezésekkel összefüggésben elvégezte, és alkotmányellenességet nem állapított meg (lásd Indokolás III/A/2.3. pont).
1.4. A fentiekben kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Lft. 22. § (1) bekezdése és az R. egésze nem sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését, a 13. § (1) bekezdését, a 35. § (2) bekezdését, valamint a 70/B. § (1) bekezdését, ezért az indítványokat e tekintetben elutasította.
2. A továbbiakban az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy az R. egésze – tartalmilag különösen a hatályba léptető rendelkezés [R. 52. § (1) bekezdés] és az egyik átmeneti rendelkezés [R. 53. § (2) bekezdés] – a jogbiztonság részét képező két elemnek, nevezetesen a „kellő idő” követelményének és a visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalom előírásának megfelel-e.
2.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában számos határozatot hozott, amelyekben a jogszabály hatálybalépése kapcsán az új rendelkezések alkalmazására való felkészülési időt alkotmányos követelményként határozta meg. [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 155, 156–159.; 57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 322, 324.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.]
A 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy a jogbiztonság követelménye a jogszabály hatálybalépése időpontjának megállapítására vonatkozóan azt a kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy kellő időt biztosítson
– a jogszabály szövegének megismerésére;
– a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez;
– a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak eldöntéséhez, hogy miként alkalmazkodjanak a jogszabály rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
A 7/1992. (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság kifejtette azt is, hogy a jogszabály alkalmazására való felkészüléshez szükséges „kellő idő” megállapítása és biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása, illetőleg hiánya miatt állapítható meg. (ABH 1992, 45, 47.)
Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlata során a felkészülési idő hiánya miatt akkor állapította meg valamely jogszabály alkotmányellenességét, ha az szerzett jogot korlátozott, a korábbihoz képest úgy állapított meg hátrányosabb rendelkezést, illetőleg oly módon hárított fokozott kockázatot a címzettekre, hogy a megismerés és a felkészülés lehetőségének hiánya sérelmet okozott az érintettek számára, akadályozta a jogalkalmazót a jogszabály alkalmazásában. [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.; 43/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 188, 196.; 44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 207.; 723/B/1998. AB határozat, ABH 1999, 795, 799–800.; 1025/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1456, 1459–1460.; 797/B/2001. AB határozat, ABH 2003, 1437, 1441–1442.]
Ennek megfelelően a jelen eljárásban is azt vizsgálta az Alkotmánybíróság, hogy az R. hatályba léptetése valóban a felkészülési idő hiányát eredményezte-e, és e miatt a jogbiztonság súlyos sérelme, illetőleg veszélyeztetése megállapítható-e.
Az R. 2004. augusztus 31-én jelent meg a Magyar Közlönyben, hatályba pedig – az 52. § (1) bekezdése értelmében – 2004. szeptember 3-án lépett, vagyis a kihirdetés és a hatálybalépés között két nap telt el. Azt, hogy ezen meglehetősen rövid idő alatt a tényleges megismerhetőségre volt-e lehetőség, az Alkotmánybíróság külön nem vizsgálta.
Mivel önmagában a rövid felkészülési idő (illetve a tényleges megismerhetőség bizonytalansága) alkotmányellenességet nem eredményez, az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatát követve azt vizsgálta, hogy az R. esetében mindez a jogbiztonság sérelmével együtt járt-e. Ennek során megállapította, hogy az R. nem tartalmaz olyan magatartási szabályt, amelynek kizárólag a hatálybalépés napján vagy közvetlenül azt követően lehetett volna eleget tenni, illetve amelynek azonnali nem teljesítése szankciót vont volna maga után. A felkészülési idő rövidsége az indítványozók által támadott konkrét rendelkezések alkalmazása tekintetében a jogbiztonság kirívóan súlyos sérelméhez vagy veszélyeztetéséhez nem vezetett. [Lásd 10/2001. (IV. 12.) AB határozat, ABH 2001, 123, 130.; legutóbb: 69/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABK 2006. december, 1035, 1041–1042.] Az R. egyik leginkább vitatott szabályozása, vagyis a lőfegyvertartás engedélyhez kötöttségének kiterjesztése éppenséggel hosszú – eredetileg tíz hónapos, majd további egy évvel meghosszabbított – határidőt írt elő [lásd R. 54. § (1) bekezdése].
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy döntött, hogy a felkészülési idő hiánya miatt az R.-nek, illetőleg különösen az R. 52. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján nem állapítható meg, ezért az indítványt elutasította.
2.2. A visszamenőleges hatályú jogalkotási tilalom körében a folyamatos ügyekben való alkalmazhatóság tekintetében az Alkotmánybíróság a következőképpen összegezte álláspontját: „Valamely jogszabály hatálybaléptetésével kapcsolatos alkotmányossági vizsgálat ugyanakkor nem pusztán az időpontok formális vizsgálatát jelenti, hanem annál szélesebb. [...] az alkotmányossági vizsgálat külön tárgya, hogy a folyamatos ügyekben történő alkalmazhatóság szempontjából a jogszabály miként rendelkezett. Hiába lép ugyanis egy jogszabály hatályba a jövőre nézve (formálisan nem sértve a felkészüléshez szükséges kellő idő alkotmányos követelményét), ha a folyamatos ügyekre is irányadó alkalmazhatóság miatt – tartalmában – az érintetteknek visszamenőleg állapít meg kötelezettséget, nyilvánít valamely magatartást jogellenessé. Ilyenkor a jogbiztonság sérelme ugyanúgy megállapítható, mint a formálisan is visszamenőleges hatályú kötelezettséget megállapító hatálybaléptetés esetén vagy a »kellő idő« hiánya miatt.” [365/B/1998. AB határozat, ABH 1998, 850, 852.]
A jelen ügyben megállapítható, hogy az R. 53. § (2) bekezdése írja elő a folyamatban lévő ügyekben való alkalmazást. E szerint, ha az R. hatálybalépése napján (2004. szeptember 3-án) első fokú határozattal a folyamatban lévő ügyet nem bírálták el, már az újonnan hatályba lépett szabályt kellett alkalmazni. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően mindenekelőtt azt vizsgálta, hogy az R. 53. § (2) bekezdésének lehetett-e kedvezőtlen – az érintettek bizonyos részére nézve joghátrányt okozó – hatása.
A régi R. 17. § (2) bekezdése előírta, hogy lőfegyver megszerzésére, tartására jogosító engedély a természetes személy részére – többek között – csak akkor adható, ha a kérelmező nem esik a 4. §-ban meghatározott valamely kizáró rendelkezés hatálya alá. Az egyik ilyen kizáró ok az volt, ha valakit szándékos bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek, és még nem mentesült a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól. Az R. 3. §-a – mint ahogy erre az Alkotmánybíróság az Indokolás III/A/2. pontjában több helyütt utalt már – ezt a kizáró feltételt szigorítja azzal, hogy olyan személy nem kaphat engedélyt, akit meghatározott bűncselekmény elkövetése miatt elítéltek, illetőleg vele szemben intézkedést alkalmaztak, és a bűnügyi nyilvántartásban még szerepel. A két szabályozás összevetéséből az következik, hogy az R.-nek a folyamatban volt ügyekben előírt alkalmazási kötelezettsége bizonyos személyekre nézve az engedély-kérelem elutasításában manifesztálódó joghátrányt eredményezhetett.
Az Alkotmánybíróság a visszamenőleges jogalkotás tilalmába ütközés, és az erre tekintettel megállapított alkotmányellenesség esetében figyelembe veszi a jogszabályváltozás (új feltételekhez kötött engedélyezés) egyéb körülményeit is. Az Alkotmánybíróság gyakorlata világosan mutatja, hogy a különböző, folyamatban lévő ügyekben – ideértve szabályozásukban egymáshoz közel eső közigazgatási hatósági eljárásokat is – nem lehet mechanikusan és egységesen megítélni az új jogszabály alkalmazási kötelezettsége kimondásáról szóló hatályba léptető rendelkezés alkotmányosságát.
Így például építési hatósági ügyekre vonatkozó jogszabályok körében az Alkotmánybíróság előbb kiterjesztően [20/2001. (VI. 11.) AB határozat, ABH 2001, 612.], majd megszorítóan, azaz a létrejött anyagi jogi jogviszonyok megváltoztatásának tilalmaként értelmezte a visszamenőleges jogalkotás tilalmát. Ez utóbbi esetben – szemben a korábbi döntéssel – hangsúlyozottan vette figyelembe a hatálybaléptetési szabály indokait, mindenekelőtt azt, hogy a szigorítás (az azonnali alkalmazási kötelezettség kimondásának) célja az egészséges környezethez való jog fokozott érvényesítése volt. (349/B/2001. AB határozat, ABH 2002, 1241, 1247, 1252.)
Egy későbbi határozatában az Alkotmánybíróság ismét kiterjesztően és tisztán a jogbiztonság sérelmére alapozva állapította meg miniszteri rendeletet módosító rendelet egyik hatályba léptető rendelkezéséről azt, hogy a visszamenőleges hatályú jogi szabályozás tilalmába ütközik. A rendelkezés azért minősült alkotmányellenesnek, mert a módosító jogszabály hatálybalépésekor jogerős határozattal még el nem bírált ügyekben építésügyi bírság kiszabását kötelezővé tevő új szabályozás alkalmazását rendelte el. [31/2005. (VII. 14. AB határozat, ABH 2005, 675, 680.]
A felhívott határozatok azt mutatják, hogy a jogszabályok tartalmi különbözősége, létrejöttük eltérő körülményei, valamint az alapjogokhoz való viszonyuk alkotmányossági szempontból releváns tényezőknek minősülnek. Önmagában tehát az ügyféli joghátrány okozása nem minden esetben valósítja meg a jogbiztonság alkotmányi szintű sérelmét. A 10/2004. (IV. 7.) AB határozatban az Alkotmánybíróság azért utasította el az indítványt, mert a jogalkotó nemcsak a folyamatban lévő ügyekben (szexuális árut értékesítő üzlet működtetése) rendelte el bizonyos esetekben a hozzájárulás megtagadását, hanem a megállapított általános tiltás keretében valamennyi korábban kiadott hozzájárulás felülvizsgálatát is kötelezővé tette (ABH 2004, 846, 852.). Ezzel szemben a jelen ügyben a jogalkotó kifejezetten rendelkezett arról, hogy az R. „a hatálya előtt kiadott engedélyek érvényességét nem érinti” [53. § (1) bekezdés]. Ez annyit jelent, hogy az R. nem mondta ki a korábban kiadott engedélyek általános, kötelező és azonnali felülvizsgálatát. A jogalkotó tehát hosszabb átmeneti időre fenntartotta a korábbi szabályozás szerinti fegyvertartás jogszerű lehetőségét (egészen addig, amíg az R. hatálybalépése előtt utolsóként kiadott engedély érvényességi ideje le nem jár).
Az R. által a folyamatban lévő ügyekre előírt alkalmazási kötelezettség indokolatlanságát támasztja alá továbbá az a körülmény, hogy az érintettek meghatározott csoportjának (a már korábban is engedéllyel rendelkező olyan személyek, akiknek az R. hatálybalépését közvetlenül megelőző időszakban járt le az engedély érvényessége, vagyis „üzemszerűen” nyújtották be a meghosszabbítás iránti kérelmüket) nem is volt más választása, mint az, hogy az adott időpontban forduljon a hatósághoz az engedély újbóli kiadása iránt. Ezen objektív körülmény kizárttá teszi annak megállapítását, hogy az érintettek visszaélésszerűen, vagy legalábbis előnyszerzés céljából akarták volna gyakorolni jogaikat.
Végezetül: az Alkotmánybíróság az állam életvédelmi kötelezettségéhez kapcsolódóan sem állapított meg semmilyen olyan sürgető körülményt, amely indokolta volna az új szabályozás – az R. – azonnali alkalmazásának elrendelését. Az átmeneti időszak biztosítása, vagyis a folyamatban lévő ügyekben a korábbi szabályozás alkalmazásának megengedése – az élethez való joggal összefüggésben – nem eredményezte volna az intézményvédelmi kötelezettség megszegését.
Az Alkotmánybíróság a fentiekben kifejtettekre tekintettel megállapította, hogy az R. 53. § (2) bekezdése a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmába ütközik, s ezáltal sérti az Alkotmány 2. § (1) bekezdését. Az alkotmányellenes rendelkezést az Alkotmánybíróság hatálybalépésének időpontjával, 2004. szeptember 3. napjával – ex tunc – hatállyal semmisítette meg.
Az Abtv. 42. § (1) bekezdése értelmében a határozat közzétételének napján veszti hatályát az alkotmányellenes jogszabály vagy annak rendelkezése. E főszabálytól eltérő lehetőséget biztosít az Abtv. 43. § (4) bekezdésében foglalt rendelkezés, amely szerint az Alkotmánybíróság a 42. § (1) bekezdésében, valamint a 43. § (1)–(2) bekezdésében meghatározott időponttól eltérően is meghatározhatja az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését vagy a konkrét esetben történő alkalmazhatóságát, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. A jelen ügyben a jogbiztonság követelményének érvényesülése érdekében rendelte el az Alkotmánybíróság az ex tunc hatályú megsemmisítést.
Az R. 53. § (2) bekezdésének visszamenőleges hatályú megsemmisítésére figyelemmel az Alkotmánybíróság megállapítja: az, aki az R. hatálybalépését megelőzően nyújtotta be lőfegyver megszerzésére (ideértve: további megtartására) irányuló kérelmét, és ezt a hatóság az R.-re tekintettel utasította el, jogosulttá válik az R. hatálybalépését megelőzően hatályban volt szabályozás szerint az engedély megszerzésére.
2.3. A folyamatban lévő ügyekre előírt szabályozást támadó indítványozó az R. egésze alkotmányellenességének megállapítása és megsemmisítése mellett kérelmet terjesztett elő arra vonatkozóan, hogy az Alkotmánybíróság mondja ki az alkotmányellenes jogszabály alkalmazási tilalmát a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság előtt folyamatban levő perében.
Az Abtv. 38. § (1) bekezdése értelmében ilyen kérelmet kizárólag bíró terjeszthet elő, ha az előtte folyamatban levő ügy elbírálása során olyan jogszabályt kellene alkalmaznia, amelynek alkotmányellenességét észleli. A kérelem tehát nem jogosulttól érkezett, ezért az Ügyrend 29. § c) pontja alapján az indítvány visszautasításának volt helye.
IV.
Az egyik indítványozó arra az esetre, ha az Alkotmánybíróság nem állapítaná meg az R. általa támadott rendelkezéseinek alkotmányellenességét, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítása iránt terjesztett elő indítványt. Az alkotmányellenes mulasztást szerinte az okozta, hogy a jogalkotó a már megszerzett fegyverek megtartására irányuló eljárás díj- és költségmentességét nem biztosította, illetve a fegyver állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítást nem szabályozta. Az indítványozó szerint ezáltal a jogállamiság elvét sértő helyzet jött létre.
Az indítvány megalapozatlan.
1. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése alapján mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. Az Alkotmánybíróság nemcsak akkor állapít meg alkotmányellenes mulasztást, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen jogszabály nincs, hanem akkor is, ha az adott kérdésben van ugyan szabályozás, de alapvető jogok érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak, illetve, ha a hiányos szabályozás alapvető jogok érvényesítését veszélyezteti. [A gyakorlat összegezése pl. 17/2005. (IV. 28.) AB határozat, ABH 2005, 175, 194.; 40/2005. (X. 19.) AB határozat, ABH 2005, 427, 443–444.; 12/2006. (IV. 24.) AB határozat, ABK 2006. április, 274, 281.] A mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapításához tehát két feltételnek kell együttesen megvalósulnia: a jogalkotó mulasztásának és az ennek folytán előidézett alkotmányellenes helyzetnek. [Lásd legutóbb: 62/2006. (XI. 23.) AB határozat, ABK 2006. november, 902, 905–906.]
2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R. kétségkívül nem tartalmaz kártalanításra, illetőleg díjmentességre vonatkozó szabályokat. Ezért a továbbiakban azt vizsgálta, hogy ezek a szabályok teljességgel hiányoznak-e, és ha igen, akkor ez a helyzet alkotmányellenességet eredményező mulasztásnak számít-e.
2.1. A fegyver állami szervnek történő átadása esetén a kártalanítás hiányát, ebből következően a jogalkotói mulasztást az Alkotmánybíróság az alábbiak alapján nem állapította meg.
A lőterekről, a lőfegyverek, lőszerek hatósági tárolásáról, a fegyvertartáshoz szükséges elméleti és jártassági követelményekről szóló 49/2004. (VIII. 31.) BM rendelet (a továbbiakban: Bmr.) 14. §-a szerint a tulajdonos kérheti a lőfegyver, lőszer (töltény) lőfegyver-kereskedőnél történő értékesítését, vagy megszerzési engedéllyel rendelkező személynek, szervezetnek történő elidegenítését, továbbá kezdeményezheti annak hatástalanítását, megsemmisítését vagy érték nélküli leadását. A Bmr. azt is lehetővé teszi, hogy a rendőrség a tárolt lőfegyvert, lőszert (töltényt) kereskedelmi szakértői értékbecslést követően lőfegyver- kereskedőnek átadja értékesítésre. A fegyver, lőszer (töltény) értékesítéséből származó összeget – a felmerült költségek levonása után – a tulajdonos részére ki kell fizetni. A Bmr. garanciális előírása, hogy a lőfegyver, lőszer (töltény) értékesítését határozatban kell elrendelni.
2.2. A flóbert fegyverek engedélyezésével kapcsolatban sem az R., sem más jogszabály nem tartalmaz díj- és költségmentességre vonatkozó előírást. Az Alkotmánybíróság az ilyen előírás hiányáról – az alábbi hivatkozásokra tekintettel – megállapította, hogy az nem eredményez mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet.
Az Indokolás III/A/1.1. pontjában az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az R.-nek a flóbert fegyverek engedély-kötelezettségét előíró rendelkezései a jogbiztonság követelményének megfelelnek: nem vonnak el szerzett jogot, illetőleg nem hiúsítják meg jogszabályi igérvény avagy váromány bekövetkezését. Ebből következően a flóbert fegyverek engedélyezéséhez kapcsolódó díjak és költségek fizetési kötelezettsége sem eredményezheti az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét. Az Alkotmánybíróság megjegyzi: amint arra az Indokolás III/A/1. pont felvezetőjében már utalt, az R. 27. §-a értelmében a flóbert fegyver megszerzésének engedélyezése – szemben más fegyverfajtákkal kapcsolatos előírásokkal – egyszerűsített eljárásban történik. Vagyis: a flóbert fegyver tulajdonosának nem kell egészségi alkalmasságot igazolni, és a lőfegyver tartásához szükséges elméleti ismereteket és gyakorlati jártasságot igazoló vizsgát sem kell tennie. Az engedélyezési eljárásban mindez jelentékeny költségmegtakarítást eredményez.
2.3. Az Alkotmánybíróság a 2.1. és a 2.2. pontokban foglalt megállapításokra tekintettel az indítványt elutasította.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 1055/B/2004.
Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye
A határozat rendelkező részének 1. pontjával és az ahhoz fűzött indokolással nem értek egyet.
Az Alkotmánybíróság a visszaható hatályú jogalkotás tilalmát az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvének részét képező jogbiztonság követelményéből vezette le. Következetesen érvényesített álláspontja szerint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból folyó jogbiztonság – többek között – megköveteli, hogy meglegyen a tényleges lehetőség arra, hogy a jogalanyok magatartásukat a jog előírásaihoz tudják igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget, illetőleg valamely jogszerű magatartást visszamenőleges érvénnyel ne minősítsenek jogellenesnek [25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131, 132.]. Erre tekintettel az alkotmánybírósági gyakorlat alkotmányos jellegű szabálynak tekinti a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 12. § (2) bekezdésében foglalt azon rendelkezést – miszerint a jogszabály a kihirdetését megelőző időre nem állapíthat meg kötelezettséget, és nem nyilváníthat valamely magatartást jogellenessé. [34/1991. (VI. 15.) AB határozat, ABH 1991, 170, 172.]. Következetes az Alkotmánybíróság gyakorlata abban a kérdésben is, hogy a visszamenőleges hatályú jogalkotás tilalmát sérti, ha a hatálybaléptetés nem visszamenőlegesen történt, de a jogszabály rendelkezéseit – erre irányuló kifejezett rendelkezés szerint – a jogszabály hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni kell. [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.; 64/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 348, 353.]
Az Alkotmánybíróság – gyakorlatában – a „létrejött jogviszonyok” alatt az anyagi jog alapján létrejött, anyagi jogi jogviszonyokat értette és e jogviszonyok védelme érdekében állapított meg alkotmányellenességet a visszaható hatályú jogalkotás tilalmának sérelme miatt. A visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközés miatt állapította meg az Alkotmánybíróság a lakáscélú kölcsönök kamatainak felemeléséről szóló [25/1992. (IV. 30.) AB határozat, ABH 1992, 131.], a szerződés időpontjában fennállónál hátrányosabb illetékfizetési kötelezettséget előíró [7/1992. (I. 30.) AB határozat, ABH 1992, 45.], az éves költségvetési rendelet elfogadását követően, költségvetési év közben a helyi önkormányzat egyes bevételeinek célhoz kötöttségét elrendelő [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316.], jogszabályban biztosított adókedvezmény, illetőleg adómentesség megvonásáról rendelkező [16/1996. (V. 3.) AB határozat, ABH 1996, 61.], a már megnyílt nyugdíjjogosultság esetén is a hátrányosabb számítási mód alkalmazását elrendelő [64/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 348.] jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság gyakorlata e tekintetben töretlennek tekinthető. Ettől az álláspontjától az Alkotmánybíróság egyetlen alkalommal, 20/2001. (VI. 11.) AB határozatában (ABH 2001, 612, 616–619.) tért el.
A 349/B/2001. AB határozatában az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a kialakult korábbi gyakorlatának megfelelően – eltérően a 20/2001. (VI. 11.) AB határozattól – megszorítóan, azaz a létrejött anyagi jogi jogviszonyok megváltoztatásának tilalmaként értelmezte a visszamenőleges jogalkotás tilalmát. (ABH 2002, 1241, 1248.)
A határozat arra alapítja a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközés miatt az alkotmányellenesség megállapítását, hogy az engedélyezés feltételeinek szigorúbbá tétele következtében az R. elsőfokú eljárásokban való alkalmazási kötelezettségének előírása az érintettek meghatározott csoportjára (akiknek az engedélye az R. hatálybalépését közvetlenül megelőző időszakban járt le, és engedélyük érvényességi idejének meghosszabbítását kezdeményezték) az engedély megtagadásában megnyilvánuló joghátrányt okozott.
Az Alkotmánybíróságnak – kialakult gyakorlatára tekintettel – azt kellett vizsgálnia, hogy a szigorúbb engedélyezési feltételek elsőfokú engedélyezési eljárásokban való alkalmazásának vannak-e az R. kihirdetését megelőző időre visszaható jogkövetkezményei.
A fegyvertartáshoz való jog nem alanyi jog, az engedélyes fegyvertartáshoz való joga az engedélyből származik. Az R. hatálybalépését megelőzően hatályban volt a kézilőfegyverekről és lőszerekről, a gáz- és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet – hasonlóan az R.-hez – érvényességi időhöz kötötte a fegyvertartási engedélyt. A fegyvertartási engedély érvényességének határidőhöz kötésével egyrészt azt kívánta lehetővé tenni a jogalkotó, hogy a hatóság rendszeres időközönként ellenőrizze az engedély feltételeinek meglétét, másrészt ezzel a jogalkotó fenntartotta magának azt a jogot is, hogy időről időre felülvizsgálja, és ha szükséges újraszabályozza az engedély megadásának feltételeit. Az R. 53. § (2) bekezdése által érintett alanyi körbe tartozók korábban vagy nem rendelkeztek fegyvertartási engedéllyel, s így fegyvertartási joggal sem, vagy engedélyük érvényességi ideje lejárt, s ezzel fegyvertartási joguk megszűnt. Ennek következtében az, hogy az R. szabályait az első fokú határozattal még el nem bírált ügyekben is alkalmazni kellett, egy új fegyvertartási engedély megadása, új jogszerzés feltételeinek szigorítását jelentette, meglévő jogosultság korlátozásához, megvonásához nem vezetett.
Az R. 53. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy az R. a hatálybalépése előtt kiadott engedélyek érvényességét, az engedély alapján fennálló jogosultságot nem érinti.
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy az R. 53. § (2) bekezdése létrejött, lezárult jogviszonyokat nem változtatott meg. Ezért álláspontom szerint az R. 53. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására irányuló indítványokat is el kellett volna utasítani.
A különvéleményhez csatlakozom.
Dr. Kovács Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Paczolay Péter s. k.,
alkotmánybíró
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére