92/2007. (XI. 22.) AB határozat
92/2007. (XI. 22.) AB határozat1
2007.11.22.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz tárgyában – dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indoklásával – meghozta az alábbi
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12.330/1945. M.E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosításáról, kiegészítéséről és összefoglalásáról szóló 12.200/1947. Korm. számú rendelet 10. §-a az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény folytán alkotmányellenessé vált, ezért az a Fővárosi Bíróság által 44.Pf.27.789/2003/5. számú ítélettel jogerősen lezárt perben nem alkalmazható.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az alkotmányjogi panasz előterjesztői a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről szóló 12.330/1945. M.E. számú rendelet (a továbbiakban: R.), illetve a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12.330/1945. M.E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosításáról, kiegészítéséről és összefoglalásáról szóló 12.200/1947. Korm. számú rendelet (a továbbiakban: Kr.) alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, valamint ezen rendeleteknek a Fővárosi Bíróság, mint másodfokú bíróság által a 44.Pf.27.789/2003/5. számú ítélettel jogerősen lezárt perben való alkalmazása tilalmának kimondását kérték az Alkotmánybíróságtól. Kérelmükben előadták, hogy a Magyar Állam által az állam tulajdonjogának megállapítása iránt indított perben a bíróság az alkotmányjogi panaszban sérelmezett jogszabályok alapján a Magyar Állam tulajdonjogát állapította meg az indítványozók által (elbirtoklás, öröklés, átruházás jogcímeken) a tulajdonukban állónak vélt ingatlanra, amely így a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény akkor hatályos – és az 1991. évi XIV. törvény 15. § (3) bekezdésének a) pontja által hatályon kívül helyezett – 121. § (3) bekezdésében foglalt tilalom miatt elbirtoklás tárgyát nem képezhette.
Az eljáró bíróságok által megállapított tényállás szerint az indítványozók jogelődjei 1943-tól kezdődően bérelték a támadott jogszabályok hatálya alá eső, és az eljárás időpontjában ismeretlen helyen tartózkodó tulajdonos ingatlanát. 1976-ban hatósági bizonyítvány által tanusított háborítatlan birtoklás alapján az ingatlan tulajdonjogát elbirtoklás jogcímén az indítványozók jogelődje javára az ingatlannyilvántartásba bejegyezték. A jogelőd halálát követően az ingatlanra nézve további jogviszonyok jöttek létre.
Az eredeti tulajdonos testvére 1996-ban keresetet nyújtott be az ingatlanra vonatkozó tulajdonjogának megállapítása iránt. Az ügyben eljárt bíróságok megállapították, hogy az eredeti tulajdonos az R. hatálya alá tartozván Németországba való áttelepülésre kötelezett személynek minősült, így a Kr. 10. §-a alapján ingó és ingatlan vagyona tehermentesen az államra szállt. Az ítéletek megállapították, hogy az állam tulajdonszerzése hatósági határozattal történt, amely tulajdonszerzés esetén nincs szükség a dolog átadására, vagy a tulajdonváltozásnak az ingatlannyilvántartásba való bejegyzésére.
Ezt követően – jogszabályban meghatározott kötelezettségének eleget téve – nyújtott be keresetet az indítványozók ellen a Kincstári Vagyoni Igazgatóság a Magyar Állam tulajdonjogának megállapítása iránt, amely kereset alapján hozott ítélet az alkotmányjogi panasz alapját képezi. A jogerős ítélet megállapította, hogy az eredeti tulajdonos az R., illetve a Kr. hatálya alá tartozott, ennek következtében ingatlanának tulajdonjoga az állam tulajdonába szállt át. A Ptk. 1976-ban hatályos rendelkezése szerint az állam tulajdonába került ingatlan tulajdonjogát elbirtoklással megszerezni nem lehetett, így az indítványozók jogelődjének tulajdonjogára alapított minden további jogügylet érvénytelen.
Az indítványozók álláspontja szerint a per tárgyát képező ingatlannak az állam általi megszerzését kimondó jogszabályok az Alkotmány 9. §-ának (1) bekezdésébe és 13. §-ába ütközően alkotmányellenesek, ezért kérték ügyükben az alkalmazási tilalom kimondását.
A sérelmezett jogszabályok a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről, az áttelepülésre kötelezettek vagyonának zár alá vételéről és elkobzásáról rendelkeztek. Az indítványozók hivatkoztak az Alkotmánybíróság 27/1991. (V. 20.) AB számú határozatára (ABH, 1991, 73.; a továbbiakban: ABh.), amely egyes vagyontárgyak állami tulajdonba vételéről szóló (többségükben az 1950-es évek elejéről származó, és a határozat meghozatalakor még hatályos) jogszabályok alkotmányellenességének megállapítása mellett azokat megsemmisítette. Az ABh. által megsemmisített jogszabályok között az általuk sérelmezett rendeletek nem szerepeltek. Az indítványozók álláspontja szerint az ABh.-ban megsemmisített államosítási jogszabályok alkotmányellenességének alapjául szolgáló indokok a jelen esetben is irányadók, a sérelmezett jogszabályok alkotmányellenessége ugyanazon indokok alapján állapítható meg.
2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság jogerős ítéletét az indítványozók 2004. április 28-án vették kézhez, az indítvány pedig 2004. június 18-án, tehát az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (2) bekezdésében előírt hatvan napos határidőn belül érkezett az Alkotmánybírósághoz.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„9. § (1) Magyarország gazdasági olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.
(2) Tulajdont kisajátítani csak kivételesen és közérdekből, törvényben szabályozott esetekben és módon, teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett lehet.”
2. R.-nek az indítvány elbírálása szempontjából releváns rendelkezései:
„3. § Az áttelepülésre kötelezett személyeknek – tekintet nélkül arra, hogy az ország területén, vagy azon kívül tartózkodnak – minden ingatlan és ingó vagyonát a jelen rendelet hatálybalépése napjától kezdődően zár alá vettnek kell tekinteni, a tulajdonos (birtokos) abból semmit el nem idegeníthet és azt meg sem terhelheti. (...)”
A Kr.-nek az indítvány elbírálása során figyelembe vett rendelkezései:
„10. § A jelen rendelet értelmében Németországba áttelepülésre kötelezett személynek az az ingó és ingatlan vagyona, amely a 12.330/1945. M.E. számú rendelet 3. §-a, (...) értelmében zár alá vettnek tekintendő, az áttelepülési kötelezettség megállapításával egyidejűleg (...) tehermentesen az államra száll át és a Földbirtokrendező Alap állagához tartozik. (...)”
„21. § (1) A jelen rendelet kihirdetésének napján lép hatályba; hatálybalépésével a 12.330/1945. M.E. számú rendelet (...) hatályát veszti.
(2) Az (1) bekezdésben említett rendeletek alapján tett intézkedések hatályát a jelen rendelet semmi tekintetben nem érinti. (...)”
A magyarországi német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kibocsátott korlátozó rendelkezések alkalmazásának megszüntetése tárgyában hozott 84/1950. (III. 25.) MT rendeletnek a határozatban hivatkozott szabálya:
„1. § (1) A jelen rendelet hatálybalépésétől kezdve a magyarországi német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kibocsátott korlátozó rendelkezéseket nem lehet alkalmazni.
(2) Az (1) bekezdésben említett rendelkezések értelmében a jelen rendelet hatálybalépése előtt már végrehajtott hatósági intézkedések hatályukat megtartják és ezekből kifolyólag kártérítési vagy egyéb igényt nem lehet érvényesíteni.”
III.
Az alkotmányjogi panasz az alábbiak szerint megalapozott.
1. Az indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak hatályon kívül helyezett jogszabály egy meghatározott rendelkezésének alkotmányossági vizsgálatát kellett elvégeznie.
Az Alkotmánybíróság hatáskörébe főszabályként csak hatályos jogszabályok alkotmányellenességének utólagos vizsgálata tartozik. Hatályon kívül helyezett, illetőleg módosított jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának vizsgálatára az Alkotmánybíróság hatásköre csak akkor terjed ki, ha annak alkalmazhatósága az eldöntendő kérdés. (335/B/1990. AB végzés, ABH 1990, 261.) A konkrét normakontroll két esetében, az Abtv. 38. § (1) bekezdése alapján benyújtott bírói kezdeményezés és 48. §-a alapján előterjesztett alkotmányjogi panasz alapján – mivel ilyenkor az alkalmazási tilalom kimondására van lehetőség – az Alkotmánybíróság már nem hatályos rendelkezés alkotmányellenességét is vizsgálja. Mivel az indítványt alkotmányjogi panaszként terjesztették elő, az Alkotmánybíróság a vizsgálatot az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló ügyben alkalmazott, már hatályon kívül helyezett jogszabályi rendelkezés tekintetében lefolytatta.
2. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló jogerős határozat által alkalmazott Kr. rendelkezéseit a jogalkotó 1950-ben helyezte hatályon kívül. Az Alkotmánybíróság 11/1992. (III. 5.) AB határozatában az elmúlt rendszerek joga és az új Alkotmány szerinti jogállam közötti viszonyról megállapította, hogy az Alkotmánybíróság kezdettől fogva nem tett tartalmi különbséget a korábbi rendszerben, illetőleg az Alkotmány után alkotott jogszabályok alkotmányosságának vizsgálatában. „Érvényességét tekintve nincs különbség az »Alkotmány előtti« és »utáni« jog között. Az elmúlt fél évszázad különböző rendszereinek legitimitása ebből a szempontból közömbös, illetve a jogszabály alkotmányossága tekintetében nem értelmezendő kategória. Keletkezési idejétől függetlenül minden (...) jogszabálynak az új Alkotmánynak kell megfelelnie. Az alkotmányossági vizsgálatban sincs a jognak két rétege, és nincs kétféle mérce sem. A jogszabály keletkezési idejének annyiban lehet jelentősége, hogy régi jogszabályok a megújított Alkotmány hatálybalépésével válhattak alkotmányellenessé.” (ABH 1992, 77, 81.)
A fenti határozatban rögzített elvet alkalmazva állapította meg a 66/1992. (XII. 17.) AB határozat az 1945. évi VI. törvénycikkel törvényerőre emelt, a nagybirtokrendszer megszüntetése és a földműves nép földhöz juttatása tárgyában kiadott 600/1945. ME rendelet egyes, a vizsgálat időpontjában még hatályban volt szabályainak alkotmányellenességét. Az Alkotmánybíróság az érintett jogszabályok alkotmányossági vizsgálatát a hatályos Alkotmánnyal összefüggésben végezte el. (ABH 1992, 293, 299.)
Az indítványozók által is hivatkozott ABh. megállapította azt, hogy az Alkotmány 13. § (2) bekezdésében rögzített rendelkezés olyan garanciális szabály, amely a tulajdonnak nemcsak egyedi hatósági aktussal, hanem törvénnyel való elvonására is irányadó. „A tulajdon mindenféle megkülönböztetés vagy a tulajdonosok bármifajta csoportosítása nélküli védelme mellett az államnak biztosított az a joga, hogy kivételesen és a köz érdekében, törvényben szabályozott esetben és módon, de csak teljes, feltétlen és azonnali kártalanítás mellett tulajdont elvonjon. Az elvonást elrendelő egyedi vagy törvényi aktus akkor ütközik az alkotmányba, ha e feltételek bármelyike hiányzik. Az Alkotmánybíróság megállapítása szerint az állami tulajdonba vételt elrendelő jogszabályok mindegyikéből hiányoznak az Alkotmány által előírt feltételek. Nem lehet ugyanis közérdeknek tekinteni – és kivételként sem megengedni – olyan állami tulajdonszerzést, a tulajdonosok jogának korlátozását, elvételét, amely emberek, társadalmi csoportok megbélyegzésén, bármiféle diszkriminációján alapszik.” (ABH 1991, 77.)
Az Alkotmánybíróság nem látta indokát annak, hogy korábbi határozatában foglalt megállapításaitól a jelen alkotmányossági vizsgálat során eltérjen. Ennek alapján megállapította, hogy a Németországba áttelepülni köteles magyar állampolgárok vagyonának zár alá vételéről és elkobzásáról rendelkező Kr. 10. §-a alkotmányellenessé vált, annak alkotmányellenességét az ABh. érvei alapján, az Alkotmány 13. §-ának sérelme miatt állapította meg.
Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a Kr. 10. §-ának alkotmányellenességét az Alkotmány 13. §-ának sérelme miatt megállapította, állandó gyakorlatának megfelelően [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 297, 307.; 30/2000. (X. 11.) AB határozat, ABH 2000, 202, 209.] az Alkotmány 9. §-ának sérelmével kapcsolatos vizsgálattól eltekintett.
3. Az Abtv. 43. § (1) bekezdése értelmében az alkotmányellenes jogszabályt az Alkotmánybíróság erről szóló határozatának a hivatalos közlönyben való közzététele napjától nem lehet alkalmazni. A 43. § (4) bekezdése szerint azonban – amely az Abtv. 48. § (3) bekezdése alapján az alkotmányjogi panasz esetére is irányadó – az Alkotmánybíróság a támadott jogszabály konkrét ügyben történő alkalmazhatóságáról a 43. § (1) bekezdésében meghatározottól eltérően rendelkezhet, ha ezt a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság – tekintettel az indítványozók különösen fontos, méltányolható érdekére – az alkalmazási tilalom tekintetében helyt adott az indítványnak, és az Abtv. 43. § (4) bekezdése alapján úgy rendelkezett, hogy a támadott, és alkotmányellenesnek ítélt jogszabály a Fővárosi Bíróság által 44.Pf.27.789/2003/5. számú ítélettel jogerősen lezárt perben nem alkalmazható.
4. Az Alkotmánybíróság nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a jogállamiság elve az államot magánjogi igényei érvényesítése során is kötelezi. Az állam azonban nem alapíthat vagyoni (tulajdoni) igényt a jogállamiság alapvető elveit nyilvánvalóan sértő, egykor hatályban volt jogszabályokra. Ez a tilalom az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében definiált „demokratikus jogállam”-ot akadályozza meg abban, hogy a saját maga által is elítélt elveken nyugvó jogszabályok alapján magánjogi igényt érvényesítsen.
A tulajdonviszonyok rendezése érdekében, az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény 1. § (1) bekezdése szerint részleges kárpótlás illeti meg azokat a természetes személyeket, akiknek magántulajdona az állam által 1939. május 1-jét követően alkotott, az 1. és 2. számú mellékletben felsorolt jogszabályok alkalmazása által sérelmet szenvedett. A törvény 1. számú mellékletének 11. pontja az R.-t, 22. pontja pedig a Kr.-t sorolja fel azon jogszabályok között, amelyek alkalmazása az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul kárt okozott, amelyek tehát a kárpótlás alapjául szolgálhatnak. A Kpt. mellékletének ez a felsorolása tehát már megállapítja azt, hogy ezen jogszabályok állam általi alkalmazása az állampolgárok tulajdonában igazságtalan sérelmet okozhatott, és vagyoni kárpótlásra való jogosultságot teremtett. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság hangsúlyosan állapítja meg, hogy egy olyan jogszabályra alapítva, amelyet a törvényhozó korábban tulajdoni sérelmet okozóként definiált, a Magyar Köztársaság, mint demokratikus jogállam újabb tulajdoni sérelmet nem okozhat, magánszemélyekkel szemben tulajdoni igényt nem érvényesíthet.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 675/D/2004.
Dr. Bragyova András alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek a többségi határozattal abban, hogy a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről szóló 13.200/1945. ME számú rendelet, illetve az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosításáról, kiegészítéséről és összefoglalásáról szóló 12.200/1947. Kormány számú rendelet az alkotmányjogi panasz tárgyát képező ügyben nem alkalmazható. Egyetértek azzal is, hogy a magyar államot a jogállam alkotmányos elve megakadályozza abban, hogy a magánszemélyekkel, főképp a fent nevezett rendeletekben jogfosztottakkal vagy azok leszármazóival szemben magánjogi (tulajdoni) igényt érvényesítsen.
Nem tudom ugyanakkor elfogadni a rendelkező rész állítását, mely szerint a két rendelet 1989-ben alkotmányellenessé vált. A két rendelet nem válhatott alkotmányellenessé 1989 októberében, az Alkotmány módosításáról szóló 1989. évi XXXI. törvény megalkotásával, amely módosítással új alkotmányos berendezkedés jött létre. Az alkotmányellenessé válás kérdése már csak azért sem merülhet fel ezen rendeletek esetében, mivel a két rendeletet a magyarországi német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kibocsátott korlátozó rendelkezések alkalmazásának megszüntetése tárgyában hozott 84/1950. (III. 25.) MT rendelet hatályon kívül helyezte.
Az új alkotmányos berendezkedés létrejöttével sem szűnt meg a jogrendszer folyamatossága [lásd a 11/1992. (III. 5.) AB határozatot (Zétényi-Takács törvény tárgyában), amelyben az Alkotmánybíróság kimondta, hogy a rendszerváltás a legalitás alapján ment végbe, ezért a korábban érvényben volt jogszabályok jogi érvényessége nem vonható kétségbe. Az 1989-es alkotmánymódosítás nem visszamenőleges hatályú, ezért az új tartalmú Alkotmány alapján alkotmányellenes jogszabályok legkorábban az új tartalmú Alkotmány hatálybalépésével lehetnek alkotmányellenesek (ABH, 1992, 77, 94.)]. A jogrendszer kontinuitása abban áll, hogy a jogrendszer tartalmazza önmaga minden korábbi állapotát. Ezért a „hatályon kívül helyezett” – és ezután nem kötelező, új jogot vagy kötelezettséget létrehozni nem képes – normák egy része továbbra is a jogrendszer része, és így érvényes (jogi hatásra képes) norma marad, akár hatálya megszűnését követő egy évszázad múlva is.
Nem kétséges persze, hogy a mai alkotmány szerint a két rendelet – már csak a jogforrási szintje miatt is –, alkotmányellenes. Sőt, több is mint egyszerűen alkotmányellenes: nemzeti hovatartozáson alapuló tulajdonelkobzás, amely az alkotmányos jogállam morális alapjait tagadja meg. Ebből azonban nem következik, hogy a két rendelet megalkotása idején vagy hatályban léte alatt bármikor, jogi szempontból alkotmányellenes, azaz érvénytelen lett volna. A magyar jogrendszer az alkotmányellenes norma (jogszabály) jogi érvénytelenségét 1989. október 23-a (vagy 1990. január 1., az Alkotmánybíróságról szóló törvény hatálybalépése) előtt nem ismerte. Ezért a két rendelet „alkotmányellenességéről” csak akkor lehetne szó, ha az 1989-es alkotmányt az 1945–1950 közötti időszakra (amíg a két rendelet hatályban volt) visszamenőleg érvényesnek tekintenénk, azaz az akkori jogszabályok akkori érvényességét a ma hatályos Alkotmány alapján ítélnénk meg. Az Alkotmány visszamenőleges hatályát azonban eleve kizárja, hogy az új, az Alkotmánybíróság szóhasználatával a jogállami, alkotmányos berendezkedés az előző Alkotmány módosításával, és így a jogrendszer fentebb vázolt kontinuitása megtartásával jött létre. Az Alkotmány visszamenőleges hatálya hiányát az Alkotmánybíróság a többségi határozatban idézett 27/1991. (V. 20.) AB határozatában (ABH, 1991, 73.) az államosítási törvények alkotmányossága kapcsán implicite ki is mondta.
Az eddig elmondottak szerint ebben az ügyben még kevésbé, mint az államosítások esetében, lehet szó (szigorúan jogi értelemben véve) a vitatott jogszabályok alkotmányellenességéről. A magyarországi németek kitelepítéséről alkotott jogszabályok alapján szerzett tulajdoni jogcímet – vagyis az állami tulajdonba vételt és az állami tulajdonba vett dolgok (elsősorban természetesen ingatlanok) tulajdonjogi sorsát – nem érintette, hogy utóbb a kitelepítést a magyar állam, illetve a magyar jog többszörösen megtagadta, elítélte, sőt részleges kárpótlást ajánlott az igazságtalanul okozott károkért.
A kárpótlási törvény a kárpótlás adásával maga erősítette meg a szerzett és fennálló tulajdoni jogcímek jogszerűségét, hiszen másképp nem lett volna miért kárpótlást adni. Mivel az alkotmányjogi panasz tárgya az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása által okozott alapjogi sérelem [Abtv. 48. § (1) bekezdés], a panasz elbírálásánál az a döntő, hogy milyen jogszabályokat alkalmazott a bíróság. A határozat abból indul ki, hogy a bíróság „alkalmazta” a két rendeletet. A bíróság alkotmányjogi panaszban kifogásolt ítélete azonban nem ezeket, hanem a Polgári Törvénykönyv tulajdonról szóló szabályait alkalmazta a rendeletek alapján szerzett állami tulajdonra – pontosabban az el nem évült, és elbirtoklással meg nem szűnt állami tulajdonjogi igényre. Ebből a szempontból mindegy, mi az állami tulajdonszerzés jogcíme. A támadott bírói ítélet részben a Ptk. 115. § (1) bekezdésén alapul, amely szerint „[a] tulajdonjogi igények nem évülnek el.” Ez a rendelkezés mindenféle, így az állami tulajdonra is alkalmazandó lévén, továbbá mivel az ingatlan tulajdonjogi sorsa nem rendeződhetett, amint magánszemélyek között történt volna, elbirtoklással, mert az állami tulajdon a szocialista jog szerint 1991-ig nem volt elbirtokolható. Az állami tulajdona 1991-ig fennálló elbirtoklási tilalom miatt az ingatlanokra érvényes, jelenleg tizenöt éves elbirtoklási idő az ítélet meghozatala időpontjában még nem telt el, így az állam érvényesíthette „el nem évülő” tulajdonjogi igényét. Mint látható, a támadott bírói ítélet részben a Ptk. 115. §-án alapul, de a döntő mégis az, hogy a Ptk. 1991-ig hatályban volt 121. § (3) bekezdése kizárta, hogy az állami tulajdonon elbirtoklással tulajdont lehessen szerezni. Ez a szabály az ingatlanokra feltétlenül alkalmazandó volt. [Az állami tulajdoni igény fennmaradásának további feltétele volt az ingatlanok elbirtoklási idejének felemelése 2001-ben tízről tizenöt évre.]
Esetünkben az alkotmányellenesség közvetlen oka tehát nem a két rendelet, hanem az, hogy a szocialista jogban az állami (társadalmi) tulajdonú ingatlanon elbirtoklással nem lehetett tulajdont szerezni. Ez a szabály kétségtelenül ellentétes a ma hatályos Alkotmány 9. § (1) bekezdésével, amely szerint a „köztulajdon” (benne az állami tulajdon) és a magántulajdon jogi védelme azonos. Ennek biztosan nem felelt meg a Ptk. 1991-ig hatályban volt 121. § (3) bekezdése. Az indítványozó-panaszos (a 9. § mellett) az Alkotmány 13. §-ának – azaz alkotmányosan védett tulajdonjogának – sérelmét is látja az ítéletben [64/1993. (XII. 22.) AB határozat, ABH, 1993, 373, 380.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH, 1994, 197, 201.]. Valóban a bíróság a Ptk. tulajdonjogi szabályainak alkalmazásával jutott a sérelmezett, alkotmányellenes következtetésre. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 13. §-a csak a már megszerzett tulajdont védi – az adott esetben a panaszosok a tulajdont megszerzettnek vélték, tekintettel a hosszú ideig, a Ptk. szavaival élve a „sajátjukként” történő birtoklással. Ezért az adott esetben indokolt az alkotmányos tulajdonvédelem kiterjesztése a birtokosra – annál is inkább, mert az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alkotmányos tulajdonvédelem tárgya nem azonos a polgári jogi tulajdonnal.
Mindezek alapján sérült az indítványozó-panaszosok alkotmányos joga tulajdonuk – vagy dologi tulajdonszerzési várományuk – védelmére. Az alapjogi sérelem legközvetlenebb oka azonban az, hogy az államot (pontosabban a képviseletében fellépő Kincstári Vagyoni Igazgatóságot) az Államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 108. § (2) bekezdése kötelezte e tulajdoni igény érvényesítésére, amikor azt mondja, hogy „...az államháztartás alrendszereinek követeléseiről lemondani csak törvényben, a helyi önkormányzatnál, a helyi önkormányzat rendeletében meghatározott módon és esetekben lehet”. Ha ez a jogszabály nem kötelezi az állam képviseletében a Ptk. 28. § (1) bekezdése és az állam öröklése és az államot megillető egyéb jogok gyakorlása esetén a Magyar Állam képviseletéről szóló 45/2002. (XII. 25.) PM rendelet szerint a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot arra, hogy a vagyoni igényt érvényesítse, akkor a panaszosok elbirtoklással való tulajdonszerzésének nem lett volna akadálya.
E határozatában az Alkotmánybíróság voltaképpen alkotmányos követelményt állít fel az állami vagyonkezelő szervek és a polgári ügyekben eljáró bíróságok számára. Eszerint az odiózus – az alkotmányos jogállam morális alapjait tagadó (és nem egyszerűen alkotmányellenes) – jogszabályokra visszavezethető polgári jogi igényeket az állam magánszemélyekkel szemben nem érvényesíthet. Ez az alkotmányos követelmény az adott ügyben feltehetően az alperes pernyertességéhez és így tulajdonszerzéséhez vezet – ennek eldöntése persze a Pp. 360. § és következő szakaszai alapján eljáró bíróság feladata. Az Alkotmánybíróság ezen határozata semmiképpen nem jelenti az állami tulajdonszerzési jogcímek érvénytelenségét, csak azt, hogy az állam polgári (adott esetben tulajdonosi) jogai gyakorlásában nem érvényesíthet az alkotmányos jogállam erkölcsi alapelveit tagadó jogszabályok nélkül fenn nem álló igényt. A határozatban megállapított alkotmányos követelmény tehát az állam magatartását érinti, és nem alkalmazható más polgári jogi igényekre.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás