KÜ BH 2008/102
KÜ BH 2008/102
2008.04.01.
A szolgáltató értesítési kötelezettségének akkor tesz eleget az egyéb elektronikus hírközlés választásakor, ha maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette (2003. évi C. tv. 137. §, 144. §).
A felperes a fogyasztóit számlatartozásukról telefonon értesítette oly módon, hogy annak összegéről őket telefonos automata rendszeren keresztül tájékoztatta. Az előfizető a hívás fogadását követően az 1-es gomb benyomásával kaphatott információt az aktuális számlatartozásról. A rendszer a hívás fogadásán túl a billentyű lenyomását is rögzítette, nap, óra, perc pontossággal, ezen túlmenően rögzítette a hívás-lehallgatás megkezdésének sikerességét, illetve sikertelenségét.
Előfizetői panasz alapján a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala eljárást indított a felperessel szemben és a 2005. november 14. napján kelt határozatával elsődlegesen megállapította, hogy a felperes nem megfelelően értesítette előfizetőit a tartozásáról, továbbá nem megfelelően járt el a szerződés felmondása és a panasz-beadvány vizsgálata során, egyúttal felszólította a felperest, hogy ezen körben tartsa be a vonatkozó előírásokat.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Nemzeti Hírközlési Hatóság Tanácsának Elnöke a 2006. január 9. napján kelt másodfokú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
A felperes keresetében az alperesi határozatok felülvizsgálatát, hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú hatóság új eljárásra kötelezését kérte. Álláspontja szerint az általa használt rendszer teljes mértékben megfelel a törvényben foglalt feltételeknek, mivel az maradandó módon rögzítette, hogy az előfizető tudomására jutott a szolgáltatótól származó információ.
Mindezt alátámasztja a rendszerben rögzített automata hívás, amely azt jelenti, hogy az előfizető fogadta a hívást, és a külön gomb megnyomásával elindította a tájékoztató szöveg bejátszását. Mivel a jogszabály nem az előfizető egyetértő tudomásulvételét írja elő, hanem a tudomásra hozást, így a szolgáltatói tájékoztatás teljes egészében megtörtént; e vonatkozásban pedig az alkalmazott módszer és egy hagyományos tértivevényes levél között nincs különbség.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény (a továbbiakban: Eht.) 144. § (1), (2) és (3) bekezdésére hivatkozással kifejtette, hogy a jogszabályhely szóbeli értesítéssel kapcsolatosan egyértelműen leszögezi, hogy az csak kizárólag abban az esetben alkalmazható, ha azt az előfizető tudomásul vette.
A szóbeli értesítés ezen módjával – az elsőfokú bíróság álláspontja szerint – a tudomásulvétel nem valósulhat meg, az Eht. 144. § (3) bekezdés a) pontja által megkövetelt bizonyítható módon. Ilyen esetben ugyanis nem biztos, hogy azt az előfizető első hallásra megértette, továbbá az sem, hogy az üzenetet teljes egészében végighallgatta, ezt ugyanis a rendszer nem rögzíti.
Míg egy írásos dokumentumot a fogyasztó többször meg tud tekinteni, mással annak tartalmát meg tudja vitatni, az abban foglalt közlések alapján módja van intézkedni, addig egy telefonos szóbeli, és kölcsönös interakciót nélkülöző közlés erre önmagában nem alkalmas. Ezért egy nyomtatott formában megjelenő üzenetet az ellenkező bizonyításáig úgy kell tekinteni, hogy azt a küldemény címzettje megértette, míg ez a megállapítás egy egyoldalú – interakciót nélkülöző – szóbeli közlésre nem igaz. Ezt meghaladóan maga a rendszer sem rögzíti a beszélgetést, amiből megállapítható lenne, hogy azt a címzett tudomásul vette-e, vagy sem. Mindezek alapján az a felperesi álláspont, miszerint a telefon billentyűzetének megnyomásával az előfizető egyben tudomásul veszi az üzenetet – nem helytálló.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, annak hatályon kívül helyezését kérte, a keresetében foglaltakat fenntartotta.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az Eht. 144. §-át, az elsőfokú bíróság rosszul értelmezte az Eht. 144. § (2) bekezdését; emiatt a jogerős ítélet nem okszerű, és nem mentes logikai ellentmondásoktól. A jogerős ítélet lényegében azon alapul, hogy – a bíróság álláspontja szerint – a szóbeli közlésre nem igaz az, amit az ítélet szerint egy írásos üzenetnél vélelmezni kell.
A felperes álláspontja szerint a ,,tudomásulvétel'' fogalmát nem a közlés megértésével, vagy elfogadásával összefüggésben kell értelmezni, hanem úgy, hogy ez a törvényi megfogalmazás a Ptk. 214. § (1) bekezdése szerinti ,,tudomásszerzés'' szinonimája, a szóbeli közlés körülményeire tekintettel. Az alapja, hogy az Eht. 144. §-ában felsorolt értesítési lehetőségek (eszközök) egyikével kapcsolatban sem merül fel annak szükségessége, hogy az adott eszköz igénybevétele az előfizetőhöz eljuttatott értesítés vagy közlés megértése, vagy tudomásulvétele jogi relevanciával bírna; így a felperes nem látja sem okszerűnek, sem logikusnak, hogy kizárólag az egyéb elektronikus hírközlés útján történő értesítéshez kapcsolódjon ilyen követelmény. Kifejtette a felperes, hogy az Eht. 144. §-ának célja, hogy könnyítsen a szolgáltatók értesítési kötelezettségén; ezzel szemben a Fővárosi Bíróság olyan értelmet tulajdonított ennek a rendelkezésnek, ami ezt kifejezetten nehezíti, és amilyen körülményeket semmilyen jogszabály semmilyen más közlési formával (levél, hirdetmény stb.) szemben nem támaszt, sőt, a postáról szóló 2003. évi CI. törvény (a továbbiakban: Posta tv.) szerint a tértivevény (amihez képest az Eht. könnyíteni kíván) is csak a levél ,,kézbesítését'' bizonyítja.
A Posta tv. szerint a kézbesítés egyébként nem csak személyes átadást, hanem ,,címhelyen történő elhelyezést'' is jelent, azaz ehhez képest a felperes által alkalmazott módszer sokkal inkább alkalmas a ,,tudomásulvételnek'' az Értelmező Kéziszótár, illetve a Ptk. 214. §-a szerinti értelemben vett bizonyítására; így teljes mértékben megfelel az Eht. 144. § (2) bekezdésében foglaltaknak, valamint a jogalkotói célnak is.
A felperes automata rendszere által a felülvizsgálati kérelemben részletesen idézett szövegű tájékoztatás – a felperes megítélése szerint – semmi olyat nem tartalmaz, amely a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint ne lenne értelmezhető vagy érthető, ráadásul az ügyfeleknek – amennyiben ezt igénylik – lehetőségük van az értesítés akár többszöri meghallgatására is; ezért ebben a tekintetben sem más a helyzet, mint az írásos dokumentum esetében.
A felperes megítélése szerint az általa alkalmazott rendszerben tárolt, és az eljárás során az alperes, illetve az elsőfokú bíróság rendelkezésére bocsátott adatok azt mindenképpen bizonyítják, hogy az előfizetői szerződésben rögzített hívószámú SIM-kártyával működő telefonkészülék használatával a szóbeli tájékoztatás meghallgatása megtörtént, de azt az ügyfél legalábbis megkezdte. Így az általuk alkalmazott módszerrel történt tájékoztatás mindenben megfelel a törvényi feltételeknek; hiszen maradandó módon bizonyítani tudják, hogy a hívást az előfizetői szerződésben rögzített hívószámú SIM-kártyával működő telefonkészülék használatával fogadták, és a külön gomb lenyomásával a tájékoztatás meghallgatását megkezdték, ennek révén pedig a ,,tudomásra hozás'' megtörtént.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság megfelelő alapossággal feltárta az ügyben irányadó tényállást, és abból – az idevonatkozó jogszabályi rendelkezések alkalmazásával – helytálló jogi következtetést vont le.
A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint a jogerős ítélet megfelelően értelmezte és alkalmazta az Eht. 144. § (1), (2) és (3) bekezdéseinek előírásait.
Megalapozottan kifogásolta az alperesi hatóság a felperes által alkalmazott értesítési módot, mert az a törvényi előírásoknak nem felelt meg.
A felperes az előfizető értesítésére egyéb elektronikus hírközlési módot alkalmazott a perbeli esetben.
Az Eht. 144. § (3) bekezdés a) pontja értelmében erre csakis akkor kerülhet sor, ha a szolgáltató maradandó módon rögzíteni tudja, hogy a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a ,,tudomásulvétel'' értelmezésére helyezte a hangsúlyt. A törvényi rendelkezés ennél összetettebb, garanciális szabályt rögzít, különös tekintettel a közlés szóbeli jellegére.
Elemezve a törvényhely előírását megállapítható, hogy az megkívánja egyrészt a ,,maradandó módon rögzítést'', de meghatározza egyben azt is, hogy mi az, amit a szolgáltatónak ily módon kell rögzítenie. Ez pedig az, hogy ,,a szóbeli értesítést az előfizető tudomásul vette''.
A felperesi módszer nem alkalmas arra, hogy annak alapján a felperes a tudomásulvételt igazolja. Azon tény, hogy az automata a hívás fogadását és az 1-es gomb megnyomását rögzíti – semmiképp sem jelent a fogadói oldalról tudomásulvételt. Tehát nem csak azt nem jelenti, hogy az előfizető ,,megértette és elfogadta'' a tájékoztatást, hanem még csak a tudomásulvételt sem. Nem értelmezhető úgy a jogerős ítélet, hogy az a ,,tudomásulvétel'' kritériumánál a felperestől többet követelne meg. A felperesi értelmezés szerinti ,,tudomásra hozás'' a tudomásulvétellel nem azonosítható, egyoldalú ténykedést jelent.
Kiemeli azt is a Legfelsőbb Bíróság – az Eht. 144. § (2) bekezdés c) és (3) bekezdés a) pontjában rögzített törvényi követelmény értelmezése körében –, hogy a felperesi módszer semmiféle ellenőrzési lehetőséget nem biztosít arra, hogy megállapítható legyen: a szolgáltató hívását valójában ki fogadta, a telefont ki vette fel, és a gombokat ki nyomkodta. Az tehát, hogy ténylegesen az előfizető értesítése történt meg – a felperes által alkalmazott módszerrel nem bizonyítható. Ebből következően azt nem lehet úgy tekinteni, hogy megfelel a törvényi követelményeknek, és kielégíti a jogalkotói célt.
Minderre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat nem sértette meg, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. IV. 37.058/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás