Műveletek

Akadálymentes nézet Bezárás
  • Tartalom

1025/B/2008. AB határozat

1025/B/2008. AB határozat*

2009.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Lenkovics Barnabás és dr. Trócsányi László alkotmánybírók különvéleményével – meghozta a következő

h a t á r o z a t o t :

1. Az Alkotmánybíróság a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 62. § (1) bekezdése első mondatának második fordulata, valamint második és harmadik mondatának – az Alkotmány 70/E. §-ára alapított – alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 150. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvény 62. § (1) bekezdése első mondatának második fordulata, valamint második és harmadik mondatának – az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésére alapított – alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló eljárást megszünteti.


I n d o k o l á s

I.

Az indítványozó a felsőoktatásról szóló 2005. évi CXXXIX. törvénynek (a továbbiakban: Ftv.) a nyelvvizsgát, mint a felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának feltételét előíró szabályát tartalmazó 62. § (1) bekezdés első mondatának második fordulata, valamint második és harmadik mondata, továbbá a szabály alóli mentesülést tartalmazó 150. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte.
Álláspontja szerint a nyelvvizsga előírásával sérült az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében megfogalmazott munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog. Habár a szakmai képességek és a nyelvtudás között nincs összefüggés, a hallgató nyelvvizsga hiányában a záróvizsga sikeres letétele ellenére sem gyakorolhatja szakmáját. Ennek következményeként a felkészültségének nem megfelelő, alacsonyabb jövedelemmel járó munkát vállalhat, vagy egyáltalán nem talál munkát, így a rendelkezés az Alkotmánynak a szociális biztonsághoz való jogot deklaráló 70/E. § (1) bekezdésébe is ütközik.
Az indítványozó kifejtette, hogy az Ftv. 150. § (1) bekezdése az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében tilalmazott hátrányos megkülönböztetést tartalmaz a negyven év alatti hallgatók tekintetében, mert elhelyezkedési esélyeik csökkennek.


II.

Az Alkotmánybíróság az indítvány elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket vette figyelembe:

1. Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”
„70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.”

2. Az Ftv. támadott rendelkezései:
„62. § (1) A felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga, továbbá – ha e törvény másképp nem rendelkezik – az előírt nyelvvizsga letétele. Ha a képzési és kimeneti követelmény szigorúbb feltételt nem állapít meg, az oklevél kiadásához a hallgatónak be kell mutatnia azt az okiratot, amely igazolja, hogy
a) alapképzésben egy középfokú, „C” típusú általános nyelvi,
b) mesterképzésben a képzési és kimeneti követelményekben meghatározott államilag elismert vagy azzal egyenértékű nyelvvizsgát tett (a továbbiakban: nyelvvizsga). A tantervben a felsőoktatási intézmény meghatározhatja, hogy milyen nyelvekből tett nyelvvizsgát fogad el, azzal a megkötéssel, hogy a középiskolai érettségi bizonyítvány által tanúsított, illetve az érettségi vizsgaként elfogadott nyelvvizsgát általános nyelvi nyelvvizsgaként köteles elfogadni.”
„150. § (1) Ha az oklevél, illetve bizonyítvány megszerzésének az előfeltétele az általános nyelvvizsga megléte, a követelmény teljesítése alól mentesülnek azok a hallgatók, akik tanulmányaiknak első évfolyamon történő megkezdésének évében legalább a negyvenedik életévüket betöltik. Ez a rendelkezés azoknál alkalmazható utoljára, akik a 2015/2016. tanévben tesznek záróvizsgát.”


III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Ftv. 62. § (1) bekezdésének alkotmányosságát az Alkotmánybíróság már vizsgálta, ezért elsőként abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az indítvány tárgya nem minősül-e „ítélt dolognak”.
Az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, többször módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.; a továbbiakban: Ügyrend) 31. §-ának c) pontja szerint az eljárás megszüntetetésének van helye, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül – azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani („ítélt dolog”). Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az indítványban felvetett kérdés akkor res iudicata, ha az újabb indítványt ugyanazon jogszabályi rendelkezésre vonatkozóan azonos okból vagy összefüggésben terjesztik elő, mint egy korábban elbírált ügyben. (1620/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 972, 973.)
Az Alkotmánybíróság a 782/B/2000. AB határozatában a szabályozást az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésének sérelme alapján támadó indítványt elutasította. Az indokolás szerint „a munkához és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint alapjog, ezért korlátozása alkotmányos szempontú megítélésénél az Alkotmány 8. § (2) bekezdéséből és 70/A. § (1) bekezdéséből eredő szükségességi-arányossági tesztet kell alkalmazni. Az ilyen törvényi korlátozás csak akkor tekinthető alkotmányosnak, ha az megfelel az alapjog-korlátozással szemben az Alkotmány 8. § (2) bekezdésében támasztott követelményeknek [20/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 70.; 15/1991. (IV. 13.) AB határozat, ABH 1991, 41, 43.].” (ABH 2008, 1761, 1767.) Rögzítette, hogy valamely foglalkozás gyakorlásának feltételhez kötése általában véve tehát alapjog-korlátozás, amely többnyire szükségesnek és arányosnak, így alkotmányosnak is tekinthető, a jogalkotó a korlátozással azonban nem állíthat objektív korlátot az adott tevékenységet folytatni kívánók elé. „Vagyis valamely foglalkozás gyakorlásához szubjektív feltételek előírása önmagában véve nem tekinthető alkotmányellenesnek, jóllehet szükségszerűen a választási szabadság korlátozását jelenti. Ezek teljesítésének lehetősége elvileg mindenki számára nyitva áll (ha nem, akkor a korlát objektív), így az nem aránytalan vagy diszkriminatív. (…) A követelmények a hallgatók előtt már tanulmányaik megkezdése előtt ismertek, és a nyelvvizsga letételét tanulmányaik befejezéséig bármikor teljesíthetik. […A] diploma (oklevél) feltételeként előírt nyelvvizsgatételi kötelezettség nem tekinthető túlzott mértékű elvárásnak a hallgatóval szemben.” (ABH 2008, 1761, 1768–69.) Ezért a határozat a munkához és foglalkozáshoz való jog korlátozását szükségesnek, és az elérni kívánt céllal arányosnak ítélte, így az indítványt elutasította.
A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ftv. 62. § (1) bekezdésének az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésére alapított alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló részében az indítvány „ítélt dolog”, ezért az eljárást az Ügyrend 31. § c) pontja alapján megszüntette.

2. Az indítványozó az Ftv. 62. § (1) bekezdésének az Alkotmány 70/E. §-ára alapított alkotmányellenességét azzal indokolta, hogy – az oklevél hiányában – nem a szakmájában elhelyezkedő munkavállaló relatíve alacsonyabb jövedelemhez jut.
Az Alkotmánybíróság értelmezésében a szociális biztonsághoz való jog tartalma az állami kötelezettségvállalásban megnyilvánuló jogot jelent. [32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 162, 163.; 26/1993. (IV. 29.) AB határozat, ABH 1993, 196, 199.] „Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdése szerinti szociális biztonsághoz való jog a szociális ellátások összessége által nyújtandó megélhetési minimum állam általi biztosításának kötelezettségét tartalmazza.” [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329, 334.]
Mivel az Ftv. támadott rendelkezése a diploma megszerzésének egyik feltételét írja elő, Alkotmánybíróság megállapította, hogy e rendelkezés és az Alkotmány idézett 70/E. §-a között nincs alkotmányjogilag értékelhető összefüggés. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653-654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2002, 215, 220.; 19/2004. AB határozat, ABH 2004, 312, 343.]
Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.

3. Az Ftv. 150. § (1) bekezdése átmeneti időre kivétel-szabályt fogalmaz meg a 40. életévet betöltött hallgatók javára.
Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében az egymással összehasonlítható helyzetben lévők között alkalmazott olyan különbségtétellel szemben nyújt védelmet, amelynek nincs alkotmányosan elfogadható indoka. Ebből következően nem minden különbségtétel alkotmányellenes, hanem arra tekintettel fogalmazza meg a diszkrimináció tilalmát, hogy a jognak mindenkit egyenlőként, egyenlő méltóságú személyként kell kezelnie. [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48–49.] A megkülönböztetés alkotmányosságának megítélésében a mindenkori szabályozás tárgyi és alanyi összefüggéséből kell kiindulni, s az egyenlőségnek az adott tényállás lényeges elemeire tekintettel kell fennállnia. A megkülönböztetés tilalmába ütközik, ha az adott szabályozási koncepción belül eltérő szabályozás vonatkozik valamely csoportra, kivéve, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van. [21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–79.] „Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az azonos helyzetben lévők között nem alapjogok tekintetében tett megkülönböztetés csak akkor tekinthető alkotmányellenesnek, ha nincs ésszerű indoka, tehát önkényes.” [16/1991. (V. 20.) AB határozat, ABH 1991, 62.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280–282.]
Tekintettel arra, hogy a felsőfokú tanulmányaikat befejező hallgatók a diploma megszerzése szempontjából homogén csoportot alkotnak, akkor alkalmazható a különbségtétel alkotmányosan, ha annak kellő súlyú alkotmányos indoka van.
A felsőoktatásról szóló – 2006. február 28-ig hatályos – 1993. évi LXXX. törvény 95. §-a és 97. §-a szerint a nyelvvizsga nem volt a diploma kiállításának feltétele, e rendelkezéseket a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény módosításáról szóló 2003. évi XXXVIII. törvény 23. § (2) bekezdése és 24. § (1) bekezdése módosította, amely – ellenkező törvényi rendelkezés hiányában – előírta a nyelvvizsga követelmény teljesítését, de a követelmény teljesítése alól a 25. § (2) bekezdésével beiktatott rendelkezés mentesítette a beiratkozás évében legalább 40. életévét betöltött hallgatókat. Az Ftv. ezt a szabályt vette át azzal, hogy a mentesség alkalmazhatóságát már határidőhöz kötötte.
Az Ftv. indokolása ezzel kapcsolatosan rámutatott: „A 40. életkorban felsőoktatási tanulmányokra jelentkezők jellemzően munka mellett vállalkoznak újabb oklevelet adó képzésre, és gyakran nem is rendelkeznek megfelelő nyelvi előképzettséggel. A felsőfokú tanulmányok mellett a nyelvvizsga-követelmények teljesítése erre tekintettel olyan nehéz feladatot jelent, amely több éves tanulmányok után esetleg mégsem eredményezi a munkakör betöltéséhez szükséges szakképzettség megszerzését. Ezért életkor alapján biztosít felmentést a törvény az állami nyelvvizsga megszerzésének követelménye alól, amely rendelkezés a 2015/2016-ban vizsgát tevők esetében alkalmazható utoljára.”
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint nem tekinthető önkényesnek a megkülönböztetés, és így nem sérti az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdését, hogy az Ftv. 150. § (1) bekezdése a diploma új feltételeinek előírása esetén – átmeneti időre – tekintetben vette egy korosztály sajátosságait, az idősebbek tanulással járó fokozott megterhelését.
Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.

Budapest, 2009. október 27.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

 

 

Dr. Balogh Elemér s. k.,

Dr. Bragyova András s. k.,

 

előadó alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Holló András s. k.,

Dr. Kiss László s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Kovács Péter s. k.,

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró

 

 

Dr. Lévay Miklós s. k.,

Dr. Trócsányi László s. k.,

 

alkotmánybíró

alkotmánybíró


Dr. Bragyova András alkotmánybíró
különvéleménye
1. A nyelvvizsga és a diploma viszonyáról az Alkotmánybíróság már többször is állást foglalt, mindig alkotmányosnak tekintve a diploma (oklevél) kiadásának állami(lag elismert) nyelvvizsgához kötését. Az utolsó ilyen a 782/B/2000. számú ügyben hozott határozat (ABH 2008, 1761, 1771.), amelynek érvelését a jelenlegi határozat is követi.
Igaz, hogy az alkotmánybíráskodás precedensbíráskodás; de a precedenshez kötöttség a korábbi döntés helyességének valószínűségén alapul – különösen mint a jelen esetben, amikor a jogbiztonság, mely különben a precedenshez kötöttség fő indoka, nem játszik komoly szerepet. Esetünkben senki szerzett jogát vagy jogi pozícióját nem sértené a korábbi döntésekben elfogadott álláspont megváltozása.
A következőkben azon érveket mutatom be, amelyek szerintem indokolttá tették volna az alkotmánybírósági precedenstől való eltérést.
Ehhez három kérdést kell vizsgálnunk:
(1) a felsőoktatási oklevél megszerzése az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében biztosított foglalkozás szabad megválasztásához és gyakorlásához való jog védett körébe esik-e;
(2) ha igen, az állami nyelvvizsga megkövetelése az oklevél „kiadásához” (érvényességéhez) korlátozza-e ezt az alkotmányos jogot; és végül
(3) ha korlátozza, ez a korlátozás alkotmányosan megengedett keretek között marad-e?

2. Elsőként az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése és a felsőoktatás kapcsolatát kell vizsgálnunk. A fő nehézség, hogy az Alkotmánybíróság a felsőoktatás alkotmányos megítélésében az Alkotmány oktatáshoz való jogot biztosító 70/F. § (2) bekezdését tekintette alapvetőnek. Az egyetemi autonómia alkotmányosan expressis verbis nem biztosított jogát pedig a 70/G. §-ra alapította. Ez nem alaptalan, mert az Ftv. lényegében a felsőoktatást, mint oktatást szabályozza, a hallgatók helyzetét, a hallgatók és az egyetem kapcsolatát, az intézmények szervezetét, irányítását, stb.
Ugyanakkor a felsőoktatásban folytatott képzés tartalmát – szakzsargonban: a képzési és kimeneti követelményeket (a továbbiakban: KKK) – az Ftv. 153. § (2) bekezdés b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a 15/2006. (IV. 3.) OM rendelet mellékletei határozzák meg. Ennek 1. számú melléklete világossá teszi, hogy a felsőoktatási képzés meghatározott foglalkozásokra teszi képessé a hallgatót. Ezt bizonyítja az említett OM rendelet 1. számú melléklete, amely „A végzettségi szinteket leíró általános jellemzők, kompetenciák” között ezt tartalmazza az alapképzési szakok tekintetében: „ismereteit illetően alkalmas … szakképzettségének megfelelő munkakör ellátására”. Ugyanezt mondja a ciklusokra nem bontott képzéssel (mint a jogi) kapcsolatban is, amikor „nem szakspecifikus kompetenciaként” meghatározza, hogy minden, e szakokat végzett hallgató rendelkezzék „a munkakörhöz szükséges olyan tulajdonságokkal, amelyek alapján képes együttműködésre, kezdeményezésre és személyes felelősségvállalásra, döntéshozatalra, szakmai önképzésre”.
Az egyes szakok specifikus KKK-i minden esetben pontosan meghatározzák, hogy a végzett hallgatók milyen foglalkozások ellátására lesznek képesek. Egy példa az OM rendelet 2. számú mellékletéből:
Az alapfokozat birtokában a vadgazda mérnökök alkalmasak:
– a vadgazdálkodás és természetvédelem hatósági és közigazgatási feladatainak ellátására;
– vadgazdálkodási, vadkereskedelmi és turisztikai tevékenység végzésére;
– a vadgazdálkodás, vadászat, természetvédelem tervezésére, irányítására;
– vadgazdálkodási és természetvédelmi tanácsadásra;
– mezőgazdasági és erdőgazdasági vállalkozások, nem kormányzati szervek vadgazdálkodási és természetvédelmi feladatainak ellátására;
– vad- és halgazdálkodási, vadászati, halászati, horgászati és természetvédelmi szakigazgatási szerveknél és szakhatóságoknál, állat- és növénykertekben, vadasparkokban, múzeumoknál munkakörök betöltésére.
Megállapítható tehát, hogy a felsőoktatás tartalma, meghatározott foglalkozásokhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismeretek megszerzése, illetve átadása. (A felsőoktatási intézmények emellett természetesen számos más, nem oktatási, elsősorban kutatási és más tudományos feladatot is ellátnak.)
Tárgyunk szempontjából nem elhanyagolható, hogy az általános és a szakmai követelmények tartalmazzák a szakmához szükséges nyelvtudás elsajátítását, mint a képzési és kimeneti követelmények részét. Eszerint a záróvizsgát (Ftv. 60. §) tett hallgatónak a KKK-ban előírt és a MAB által ellenőrzött módon folytatott képzésben e követelménynek is eleget kellett tennie – különben nem tehetett volna sikeres záróvizsgát.

3. A foglalkozás szabad megválasztása a legfontosabb alapjogok egyike, mivel a modern társadalomban a legtöbb ember – nemcsak a munkavállaló – e jog gyakorlásával szerzi élete során jövedelmének jelentős részét. A foglalkozás szabad megválasztásához való jognak része, hogy az állam alkotmányosan elfogadható indok nélkül senkit ne akadályozzon a képzettségének megfelelő foglalkozás – társadalmilag elfogadott jövedelemszerző tevékenység – gyakorlásában. [Ezt az elvet az Alkotmánybíróság már 21/1994. (IV. 16.) AB határozatában kimondta.]
A legtöbb jövedelemszerző tevékenység, a modern – szociológiai terminussal: professzionalizálódott – társadalomban intézményesített keretek között, mint a felsőoktatás, szerzett és igazolt szakképzettséghez kötött. Ez a kötöttség a foglalkozások jelentős részénél a foglalkozás ellátásának jogi feltétele, sőt adott esetben egy foglalkozás szakképzettség nélküli űzése bűncselekmény (zugírászat, kuruzslás, csalás, stb.) is lehet. A felsőoktatásban szerzett képzettséget igazoló oklevél közokiratként igazolja, hogy egy meghatározott személy meghatározott foglalkozás (pl. vadgazda mérnök) végzésére képesített. A foglalkozáshoz szükséges ismeretek megszerzését az Ftv. 60. §-a szerinti záróvizsga (melynek feltétele az abszolutórium) sikeres letétele igazolja. Ezzel a hallgató a KKK-ban foglalt valamennyi követelménynek megfelelt, tehát egy meghatározott foglalkozás gyakorlására jogilag képesített (alkalmas). Az Ftv. 62. § (1) bekezdése ezen felüli – tehát nem a képzési követelmények részeként, ahol az idegen nyelv szakmának megfelelő oktatása szerepel – feltételként szabja a sikeres záróvizsgával együtt (és vele egyénértékűen) az államilag elismert nyelvvizsga letételét igazoló okiratot.
Jogilag ez azt jelenti, hogy az államilag elismert nyelvvizsga az oklevél érvényességének a szakképzettség megszerzéséhez járuló többletfeltétele. Hiába felelt meg a szakma gyakorlása összes feltételének a hallgató, ha nincs nyelvvizsgája, foglalkozását nem gyakorolhatja. Ezért az Ftv 62. § (1) bekezdése korlátozza a sikeres záróvizsgát tett és ezzel a törvény szerint a foglalkozás gyakorlásához a jogszabály szerint szükséges ismeretet és készséget megszerzett, végzett hallgató az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében foglalt alapjogát.
4. Ezek alapján vizsgálandó, hogy fennállnak-e az alapjog korlátozásának alkotmányos feltételei, ami a szükségesség és arányosság vizsgálatát követeli meg.
4.1. A szükségesség megítélésénél fontos kérdés a korlátozás indoka: ha egy másik alapjog védelméről van szó, más a szükségességi mérce, mint amikor a törvényhozó igazolható, közérdekű, de mások jogait nem védő célt követ. Ebben az esetben a szükségesség mércéje is szigorúbb – a korlátozásnak több előfeltételnek kell megfelelnie, mintha egy másik alapjog védelméről lenne szó.
Esetünkben nyilván nincs szó mások jogainak védelméről, hanem egy közérdekűnek elfogadható (a nyelvtudás előmozdítása), egyébiránt eléggé paternalista szellemű, alapjog-korlátozásról. A korlátozás ezért már a szükségességi követelménynek sem felel meg. A szakma (foglalkozás) gyakorlásához szükséges nyelvtudás megszerzése ugyanis a KKK része, aminek teljesítését a hallgató a záróvizsgán (ill. az abszolutórium megszerzésével) igazolja. Ha a törvényhozó célja a foglalkozás gyakorlásához szükséges nyelvtudás megszerzésének biztosítása volt, akkor a választott eszköz – a nyelvvizsga letételét igazoló okirat bemutatásának előírása – erre alkalmatlan. Az állami nyelvvizsga ugyanis általános, és nem szakma-specifikus, nyelvismeretet igazol, ezért nem része egy foglalkozás gyakorlásához szükséges ismereteknek. (Miért kell Baudelaire-t eredetiben olvasni tudnia egy bányamérnöknek ahhoz, hogy szakmáját gyakorolja?) Az államilag elismert nyelvvizsgáztatás rendszerét újraszabályozta a 137/2008. (V.16.) Korm. számú rendelet, amely a tíz évvel korábbi hasonló tárgyú kormányrendelet helyébe lépett. Ennek következtében az Ftv. itt vizsgált szabálya szigorúan véve értelmetlenné vált, mert már nincs C típusú nyelvvizsga (csak C1 szintű, de az mást jelent). A számunkra fontos kérdésekben a lényeg azonban nem változott, mert az új kormányrendelet is különböztet általános nyelvi és szaknyelvi vizsgák között [2. § (4) bekezdés a) pont], az Ftv. 62. § (1) bekezdés a) pontja pedig „általános nyelvi” nyelvvizsgát kíván meg.
Nem szükséges a törvényhozó beavatkozása, ha a munkaerőpiac önmagában elegendő indítékot ad a nyelvtudás megszerzésére mindazokban a szakmákban, ahol ennek van gyakorlati jelentősége. Ahol pedig nincs, ott a törvényes kötelezés eleve szükségtelen lenne. Ezen kívül az egyes foglalkozásokban és munkakörökben akár jogszabály is előírhatja az államilag elismert nyelvvizsga megszerzését, mint alkalmazási feltételt – ha van kellő súlyú indoka.
A vitatott korlátozás tehát szükségtelen, mert általános nyelvi nyelvtudás igazolását kívánja meg – tehát nem a szakma, a foglalkozás gyakorlásához szükséges nyelvtudást (amit a KKK-i szerint a végzett hallgató már megszerzett, ha szükséges volt).
4.2. Az előbb mondottak után az arányosság kérdése fel sem merülne. De ha a korlátozás szükségessége alkotmányosan nem lenne kifogásolható, akkor is aránytalanul súlyos lenne. Az aránytalanságot az alapozza meg, hogy az alkotmányosan indokolható korlátozás nem az alapjogot legkevésbé korlátozó eszközt választja. Az itt vizsgált korlátozás – egy foglalkozás gyakorlása lehetőségének elzárása általános idegen nyelvi ismeretek igazolásának hiánya miatt – aránytalanul súlyos, mert az egyik oldalon egy alapjog gyakorlásának jogi lehetetlensége áll, a másik oldalon egy általános, és más módon is előmozdítható közérdek.
Egyébiránt a közérdek elég távoli, hiszen az idegen nyelvek ismerete rendesen előny az egyén számára, amelynek előmozdítása csak akkor közérdek (közös érdek, bonum commune), ha ez a társadalom egészének állapotát javítja. Az idegen nyelvet ismerők számának növekedése felfogható ilyen érdeknek, vagy elfogadható, hogy a törvényhozó ennek tekinti. Az arányossági probléma itt az, hogy az általános idegen nyelvismeretet a foglalkozáshoz szükséges ismeretek megszerzésétől függetlenül többletfeltételnek szabja a foglalkozás gyakorlásához. Az egyik oldalon tehát befejezett és megszerzett foglalkozási képesítés (pl.: vadgazda mérnök vagy orvos) áll; a másikon pedig, hogy e foglalkozás gyakorlását – az oklevél kiadását – csak akkor engedi a törvény, ha a szakmai ismereteken kívül még általános nyelvvizsgáról szóló igazolást is bemutat. Ez a korlátozás mindenképpen aránytalan, függetlenül a cél alkotmányosan elfogadható-igazolható voltától.

Budapest, 2009. október 27.

Dr. Bragyova András s. k.,
alkotmánybíró

A különvéleményhez csatlakozom.

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró
*

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére