• Tartalom

1079/2008. (XII. 10.) Korm. határozat

1079/2008. (XII. 10.) Korm. határozat

az elektronikus egészségbiztosítási kártya bevezetéséről1

2008.12.10.

A Kormány a „Biztonság és Partnerség: feladatok az egészségügyben 2010-ig” programban meghatározott, az egészségügyben alkalmazandó egységes ágazati azonosító eszköz kialakításával és bevezetésével összefüggő célok teljesítése érdekében az alábbi feladatokat, felelősöket és határidőket határozza meg:

1. Az egészségügyi ágazatban az egységes ágazati azonosítás céljára elektronikus egészségbiztosítási kártyát (a továbbiakban: e-TAJ kártya) kell bevezetni.

2. Az e-TAJ kártya kialakításának alapvető célja az egészségügyi ellátás folyamatainak és a biztosítási-finanszírozási folyamatoknak az eddigieknél magasabb szintű integrált kezelése, valamint az elektronikus távoli közigazgatási szolgáltatásokhoz való hozzáférés lehetőségének és az ehhez szükséges technikai, szervezeti és jogszabályi feltételeknek a megteremtése. Az e-TAJ kártyának ki kell váltania a jelenlegi társadalombiztosítási igazolványt, az európai egészségbiztosítási kártyát, valamint a közgyógyellátási igazolványt; továbbá műszakilag alkalmasnak kell lennie arra, hogy a kártyatulajdonos kezdeményezésére az okmányirodákban olyan tanúsítványt helyezzenek el rajta, amely lehetővé teszi az elektronikus államigazgatási és közigazgatási rendszerek távolról történő használatát. E feladatok megvalósításának része és feltétele az egészségügy szereplőinek – orvosok, szakdolgozók és biztosítottak – megbízható elektronikus azonosítása, amelyet az e-TAJ kártya bevezetésével, valamint a kártya kiadását és biztonságos működtetését biztosító infrastruktúra és adatbázisok felépítésével kell megteremteni.

3. A Kormány az e-TAJ kártya rendszerének tervezésére és bevezetésére elrendeli kiemelt projekt indítását és projektszervezet létrehozását az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) projektgazdasága alatt. A projektet az egészségügyi miniszter, az infokommunikációért felelős kormánybiztos, valamint a pénzügyminiszter együttesen irányítja. Az első szakasz budapesti megvalósítására való tekintettel a Kormány felkéri a Fővárosi Önkormányzat egészségügyi feladatokért felelős főpolgármester-helyettesét a budapesti bevezetésben és a projekt irányításában való részvételre. Az ágazatok közötti koordináció az infokommunikációért felelős kormánybiztos feladata.

4. Az európai uniós források felhasználása érdekében az OEP, a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala és a Fővárosi Önkormányzat által kijelölt konzorciumi tag részvételével, konzorciumként pályázik az európai uniós forrásokra.

5. Az európai uniós források hatékony felhasználása érdekében az e-TAJ kártya rendszer kialakításához alkalmas operatív programok forrásainak koordinált felhasználását a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Irányító Hatóságai biztosítják. A létrejövő egészségügyi rendszerek fenntartható működését az Egészségbiztosítási Alapból, a közigazgatási célú rendszerek működését a működtető intézmények költségvetéséből kell biztosítani.

Felelős: egészségügyi miniszter, infokommunikációért felelős kormánybiztos, nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter

Határidő: az előkészítés megkezdésére: azonnal, az 1. szakaszra (fővárosi bevezetés): 2010. január 1., a 2. szakaszra (országos bevezetés): 2011. december 31.

6. Az egyes kiemelt projekt-javaslatok akciótervi nevesítésének jóváhagyásáról szóló 1095/2007. (XII. 5.) Korm. határozat 6. pontja hatályát veszti. A Kopint-Datorg Zrt. a „Közigazgatási Informatikai közmű – Elektronikus azonosító rendszer bevezetése” című projekt keretében köteles biztosítani a projekthez szükséges hitelesítés-szolgáltató (CA) megvalósítását, illetve a tanúsítványokhoz szükséges kapacitást.

Felelős: az infokommunikációért felelős kormánybiztos

Határidő: 2009. december 31.

1

A határozatot az 1011/2010. (I. 22.) Korm. határozat 4. pontjának e) alpontja hatályon kívül helyezte 2010. január 23. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére