• Tartalom

120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet

120/2008. (IX. 11.) FVM rendelet

a borászati termékek alkoholtartalmának növelésére felhasznált sűrített szőlőmust és finomított szőlőmust-sűrítmény után járó támogatás igénybevételének feltételeiről1

2011.07.30.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében, valamint a szőlőtermesztésről és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés e) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

A támogatás célja

1. § (1) A borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29-i 479/2008/EK tanácsi rendelet (a továbbiakban: tanácsi rendelet) 19. cikke értelmében 2012. július 31-ig támogatás nyújtható azoknak a bortermelőknek, akik sűrített szőlőmustot vagy finomított szőlőmust-sűrítményt használnak fel szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, illetve még erjedésben levő újbor természetes alkoholtartalmának növelésére.

(2) Az (1) bekezdés szerinti, e rendelet alapján támogatott, a szőlőmust, a részben erjedt szőlőmust, illetve a még erjedésben levő újbor természetes alkoholtartalmának növelése során a tanácsi rendelet V. Mellékletének A. és B. pontjában foglaltak szerint kell eljárni.

Fogalommeghatározás

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) sűrített szőlőmust: a tanácsi rendelet IV. számú mellékletének 13. pontjában foglaltak szerint;

b) finomított szőlőmust-sűrítmény: a tanácsi rendelet IV. számú mellékletének 14. pontjában foglaltak szerint;

c) tényleges alkoholtartalom térfogatszázalékban: a tanácsi rendelet I. számú mellékletének 14. pontjában foglaltak szerint;

d) térfogatban számított potenciális alkoholtartalom: a tanácsi rendelet I. számú mellékletének 15. pontjában foglaltak szerint;

e) bor: a tanácsi rendelet IV. számú mellékletének 1. pontjában foglaltak szerint;

f) még erjedésben levő újbor: a tanácsi rendelet IV. számú mellékletének 2. pontjában foglaltak szerint;

g) szőlőmust: a tanácsi rendelet IV. számú mellékletének 10. pontjában foglaltak szerint;

h) részben erjedt szőlőmust: a tanácsi rendelet IV. számú mellékletének 11. pontjában foglaltak szerint;

i) javított bor: olyan szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, illetve még erjedésben levő újbor, amelyen természetes alkoholtartalom-növelési műveletet hajtottak végre, és amelyben az alkoholos erjedés folyamata lezajlott, de a fejtés még nem történt meg;

j)2 kérelmező: az a természetes vagy jogi személy, továbbá jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet, aki vagy amely a bor előállítója és a jövedéki adóról és jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló törvényben meghatározott egyszerűsített adóraktári engedéllyel vagy bor adóraktári engedéllyel rendelkezik.

Az alkoholtartalom-növelés maximális mértéke

3. § (1) Az e rendelet 1. § (2) bekezdésében említett természetes alkoholtartalom-növelés mértéke:

a) a borpiac közös szervezéséről szóló, 1999. május 17-i 1493/1999/EK tanácsi rendelet V. melléklet C. pontjának 3/c) alpontja alapján a 2008/2009. borpiaci évben nem haladhatja meg a 2 térfogatszázalék határértéket,

b) a tanácsi rendelet V. melléklet A. pont 2/c. alpontja alapján a 2009/2010. borpiaci évtől kezdve nem haladhatja meg az 1,5 térfogatszázalék határértéket.

(2) Az (1) bekezdés b) pontjától eltérően, a 2009/2010. borpiaci évtől kezdődően, ha az Európai Bizottság a tanácsi rendelet V. számú melléklete A. pontjának 3. alpontja alapján hozott határozatában engedélyezi, úgy a természetes alkoholtartalom-növelésének felső határa 2 térfogatszázalék.

(3) Ha rendkívüli időjárási körülmény merül fel, úgy erről a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (a továbbiakban: HNT) tájékoztatja a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert (a továbbiakban: miniszter).

(4) A HNT tájékoztatása alapján a miniszter kérheti az Európai Bizottságnál az 1,5%-os alkoholtartalom növelési határérték 0,5%-kal történő emelését.

A támogatás mértéke

4. § (1) A borpiac közös szervezéséről szóló 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a támogatási programok, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem, a termelési potenciál és borágazat ellenőrzése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. június 29-i 555/2008/EK bizottsági rendelet 33. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontja szerint az e rendelet alapján fizethető támogatás mértéke:

a) sűrített szőlőmust felhasználása esetén 1,699 euró/térfogatszázalék/hl,

b) finomított szőlőmust-sűrítmény felhasználása esetén 2,206 euró/térfogatszázalék/hl.

(2) A támogatási összeg meghatározásakor a forintra történő átszámítást a kérelmező által az adott borpiaci évben elvégzett első alkoholtartalom-növelési művelet hónapjának első napján érvényes, az Európai Központi Bank által jegyzett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell elvégezni.

(3)3 E rendelet alapján támogatásra fordítható keretösszeg a 2011/2012. borpiaci évben 500 000 eurónak megfelelő forintösszeg.

A támogatás igénybevételének feltételei

5. § (1) Támogatási kérelmet nyújthat be a bor előállítója, aki vagy amely legkésőbb a természetes alkoholtartalom-növelését eredményező művelet (a továbbiakban: művelet) 6. § szerinti előzetes bejelentésével egyidejűleg eleget tesz a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 28. § (1) bekezdésében előírt regisztrációs kötelezettségének (a továbbiakban: kérelmező).

(2) E rendelet alapján a 2008/2009., 2009/2010., 2010/2011. és 2011/2012. borpiaci évben végrehajtott művelet támogatható.

6. § (1)4 A támogatás igénylésének előzetes feltétele, hogy a kérelmező a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (a továbbiakban: MVH) hivatalos honlapján közleményben – a (2) bekezdés szerinti adattartalommal – közzétett formanyomtatványt, valamint a kérelmező nevére szóló, a művelet napját megelőző 60 napnál nem régebbi, de a borászati év augusztus 1-jét követően kiadott, a felhasznált sűrített szőlőmustra vagy finomított szőlőmust-sűrítményre vonatkozó, a borászati hatóság által kiállított minősítési bizonyítvány másolatát a művelet megkezdését megelőző második munkanap 12 óráig az MVH Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága (a továbbiakban: MVH PKI) részére telefax vagy elektronikus levél útján benyújtsa. Amennyiben a művelet megkezdése több szabad-, illetve munkaszüneti napot követő napra esik, úgy az előzetes bejelentést a művelet megkezdését megelőző munkanap 12 óráig lehet megtenni.

(2) Az (1) bekezdésben említett előzetes bejelentő lap az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a kérelmező azonosításához szükséges adatok (ügyfél regisztrációs szám, név, cím, kapcsolattartási információk);

b) a természetes alkoholtartalom-növelés helye;

c) a természetes alkoholtartalom-növelés időpontja;

d)5 a szőlőmust, a részben erjedt szőlőmust, a még erjedésben lévő újbor megnevezése;

e) az alkoholtartalom növelésre felhasznált alapanyag típusa (szőlőmust sűrítmény/finomított szőlőmust sűrítmény).

(3)6 Ha a bejelentett időpontban a kérelmező a műveletet nem hajtja végre, arról köteles a kérelmező telefax vagy elektronikus levél útján tájékoztatni az MVH PKI-t a művelet tervezett napját megelőző munkanap 12 óráig.

(4)7 Amennyiben a művelet helyszíni ellenőrzéséről az MVH a kérelmezőt értesíti, a támogatás feltétele, hogy a művelet csak a helyszíni ellenőr jelenlétében kezdődjön meg.

A támogatási kérelem benyújtása

7. § (1) A támogatási kérelmet az MVH hivatalos honlapján közleményben – a (2) és (3) bekezdés szerinti adattartalommal – közzétett formanyomtatványon, a (4) bekezdés szerinti mellékletek csatolásával az MVH PKI-hoz kell benyújtani az adott művelet befejezését követő két hónapon belül.

(2) Az (1) bekezdésben említett támogatási kérelem főlapja az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a kérelmező azonosításához szükséges adatok (ügyfél regisztrációs szám, név, cím, kapcsolattartási információk);

b) a kérelemhez csatolt betétlapok száma;

c) a kérelemhez csatolt mellékletek száma;

d) nyilatkozat a sűrített szőlőmust, illetve a finomított szőlőmust sűrítmény közösségi eredetéről;

e) nyilatkozat a szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben lévő újbor magyarországi eredetéről;

f) nyilatkozat a feltüntetett adatok valóságnak megfelelő adattartalmáról;

g)8 a kérelmező gazdasági aktáját vezető hegybíró neve és elérhetősége.

(3) Az (1) bekezdésben említett támogatási kérelem betétlapja az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a kérelmező azonosításához szükséges adatok (ügyfél regisztrációs szám, név, cím, kapcsolattartási információk);

b)9 a javítandó termékre vonatkozó adatok (megnevezés, mennyiség, minőség, természetes alkoholtartalom);

c)10 a felhasznált sűrítményre vonatkozó adatok (típusa, mennyisége, természetes várható alkoholtartalma, a borászati hatóság minősítési bizonyítvány száma);

d) a javított borra vonatkozó adatok (mennyisége, tényleges alkoholtartalma).

(4) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:

a)11 a borászati termékek egységes bizonylatolási, nyilvántartási és elszámolási rendjéről szóló rendelet szerinti pincekönyv (a továbbiakban: pincekönyv) „Termék előállítás” részének a művelet elvégzésére vonatkozó (borászati termék, adalékanyag) másolatát;

b) a pincekönyv III. részének 6. pontja (kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartása) sűrített szőlőmustra vagy finomított szőlőmust-sűrítményre vonatkozó részének másolatát;

c) más tagállamból származó sűrített szőlőmust vagy finomított szőlőmust-sűrítmény esetén az eredetet igazoló kísérő okmány másolatát;

d) szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben lévő újbor, illetve sűrített szőlőmust, finomított szőlőmust-sűrítmény vásárlása esetén az adás-vételt igazoló számla és a kísérő okmány másolatát, az e rendelet melléklete szerinti összesítőn feltüntetve.

e)12 a kérelmező valamennyi Szőlőbor-Pincekönyvének 7. mellékletében szerepeltetett melléktermék nyilvántartás másolatát a támogatási kérelem benyújtását megelőző borpiaci évre vonatkozóan;

f)13 a melléktermék kivonási kötelezettség teljesítését igazoló dokumentumok másolatát (borkísérő okmány, átvételi elismervény);

g)14 amennyiben a keletkezett melléktermékeket ellenőrzés mellett vonták ki, a területileg illetékes megyei kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi igazgatóság részére benyújtott előzetes bejelentés másolati példányát.

(5) Egy kérelmező több támogatási kérelmet is benyújthat.

Ellenőrzés

8. § (1) Az MVH a 6. § (1) bekezdése szerint benyújtott bejelentőlapok alapján helyszíni ellenőrzést végezhet.

(2) Az ellenőrzés a bejelentőlapon feltüntetett időpontban és helyszínen történik.

(3) Az MVH a helyszíni ellenőrzés során szúrópróbaszerűen mintát vehet a szőlőmustból, a részben erjedt szőlőmustból, a még erjedésben levő újborból a természetes alkoholtartalom-növelés előtt, illetve után, továbbá a sűrített szőlőmustból, valamint a finomított szőlőmust-sűrítményből.

A támogatási kérelem elbírálása

9. § (1) Az MVH a támogatási kérelmeket a beérkezés sorrendjében bírálja el.

(2) Hiányosan benyújtott támogatási kérelem esetében az MVH a kérelmezőt egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel.

(3) A hiánypótlást a felszólításban meghatározott módon és határidőben kell teljesíteni.

10. § (1) Az MVH a támogatási kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha a műveletet az e rendelet 6. §-ában előírtak szerint előzetesen nem vagy nem az e rendeletben meghatározott módon jelentették be, vagy hiányosan jelentették be, és a hiányt a megadott határidőn belül nem pótolják.

(2) Az MVH a támogatási kérelmet elutasítja, ha:

a) a kérelmező vagy képviselője a helyszíni ellenőrzés lefolytatását akadályozza;

b) a kérelmező valótlan vagy félrevezető adatokat közöl;

c) sűrített szőlőmust és finomított szőlőmust-sűrítmény egyidejű alkalmazására került sor egy tartályon belül;

d)15 a sűrített szőlőmustra vagy a finomított szőlőmust-sűrítményre vonatkozó, a borászati hatóság által kiállított minősítési bizonyítvány a művelet napját megelőző 60 napnál régebbi; vagy a borászati év augusztus 1-jét megelőzően adták ki;

e) a természetes alkoholtartalom-növelés nem az e rendelet 6. §-a szerinti előzetes bejelentésben meghatározottak szerint történt;

f) a művelet során felhasznált sűrített szőlőmust vagy finomított szőlőmust-sűrítmény nem közösségi eredetű;

g) a természetes alkoholtartalom-növelésének mértéke meghaladja az e rendelet 3. §-ában meghatározott mértéket;

h) sűrített szőlőmust vagy finomított szőlőmust-sűrítmény – természetes alkoholtartalom növelésének érdekében történt – hozzáadása a javított termék eredeti térfogatának oly mértékű növekedését eredményezi, amely meghaladja a tanácsi rendelet V. Melléklet B. pontjának 4. alpontjában meghatározott 6,5 térfogatszázalékos mértéket;

i) a javított bor összes alkoholtartalma meghaladja a tanácsi rendelet V. Melléklet B. pontjának 6/c. alpontjában meghatározott 12,5 térfogatszázalékos mértéket;

j) megállapításra kerül, hogy a művelet végrehajtása során nem tartották be a vonatkozó közösségi és hazai jogszabályok egyéb előírásait;

k)16 a pincekönyv „Termék előállítás” részének a művelet elvégzésére vonatkozó (borászati termék, adalékanyag) másolata olvashatatlan, valamint a különböző borászati eljárások nem eseményszerűen követik egymást;

l) a pincekönyv III. rész 6. pontja (kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartása) sűrített sűrítményre vonatkozó részének másolata olvashatatlan, valamint a kiegészítő és adalékanyagok nyilvántartása nem a felhasználásnak megfelelően lett vezetve;

m) a más tagállamból származó szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben levő újbor, sűrített szőlőmust vagy finomított szőlőmust-sűrítmény eredetét a kérelmező nem tudja – a kísérő okmányok másolatával – hitelt érdemlően bizonyítani;

n) a vásárolt szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben levő újbor, a sűrített szőlőmust, illetve finomított szőlőmust-sűrítmény eredetét a kérelmező nem tudja – az adásvételt igazoló számlák és a kísérő okmányok másolatainak összesítőjével – hitelt érdemlően bizonyítani;

o) a támogatási kérelemben megjelölt szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben levő újbor szőlőfajtája nem borszőlőként van osztályba sorolva;

p) eltérő tárolótartály jelű tartályokban végrehajtott műveletekkel érintett tételek házasítása történik a fejtést megelőzően;

q) a szőlőmust, részben erjedt szőlőmust, még erjedésben levő újbor nem magyarországi eredetű.

Támogatás kifizetése és jogkövetkezmények17

11. §18 (1)19 A támogatást az MVH a döntés meghozatalát követő két hónapon belül folyósítja.

(2) Az a kérelmező, aki a borászati termékek jelölésére, előállítására, forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokról és a szőlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjéről szóló rendeletben meghatározott szüreti, termelési vagy készlet-jelentési kötelezettségének határidőben nem tesz eleget, nem jogosult az e rendelet szerint támogatás igénybevételére sem a kötelezettség nem teljesítésének borpiaci évében, sem az azt követő borpiaci évben.

(3)20 Azon kérelmező esetében, aki a borászati termékek jelölésére, előállítására, forgalomba hozatalára vonatkozó szabályokról és a szőlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjéről szóló rendeletben meghatározott szüreti, termelési vagy készlet-jelentési kötelezettségét a határidő lejárta után teljesíti, de ezt a kötelezettségét a határidő lejártát követő legfeljebb 15 napon belül pótolja, a megítélhető támogatás összegét az MVH PKI késedelmes munkanaponként a megítélhető támogatási összeg 1/11-ed részével csökkenti. A csökkentés alapját az az összeg képezi, amelyre a kérelmező a határidőig benyújtott jelentés esetén lett volna jogosult.

(4)21

Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba azzal, hogy rendelkezéseit a 2008. július 31-ét követően – az e rendelet 6. § (2) bekezdése szerinti adattartalommal – benyújtott előzetes bejelentések esetében is alkalmazni kell.

(2) Az e rendeletben meghatározott adattartalmú formanyomtatványokat az MVH a honlapján letölthető formában e rendelet hatálybalépésének napjáig közzéteszi.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

13. § Ez a rendelet a következő közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:

a) a borpiac közös szervezéséről, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2008. április 29-i 479/2008/EK tanácsi rendelet II. cím I. fejezete, 19. és 129. cikke, valamint

b) a borpiac közös szervezéséről szóló 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a támogatási programok, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem, a termelési potenciál és borágazat ellenőrzése tekintetében történő végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló, 2008. június 29-i 555/2008/EK bizottsági rendelet 32–34. cikke.

Melléklet a 120/2008. (IX. 11.) FVM rendelethez22

A kísérő okmányok és a számlák összesítője

Sor-
szám

Eladó megnevezése

Bizonyítvány
azonosító

Számla száma

Vevő megnevezése

Termékleírás

Mennyiség
(hl)

1

 

 

 

 

 

 

2

 

 

 

 

 

 

3

 

 

 

 

 

 

4

 

 

 

 

 

 

5

 

 

 

 

 

 

6

 

 

 

 

 

 

7

 

 

 

 

 

 

8

 

 

 

 

 

 

9

 

 

 

 

 

 

10

 

 

 

 

 

 

11

 

 

 

 

 

 

12

 

 

 

 

 

 

n

 

 

 

 

 

 

1

A rendeletet a 108/2012. (X. 11.) VM rendelet 11. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. október 12. napjával.

2

A 2. § j) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

3

A 4. § (3) bekezdését a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 2. §-a iktatta be, szövege a 72/2011. (VII. 29.) VM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

4

A 6. § (1) bekezdése a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 3. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

5

A 6. § (2) bekezdésének d) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

6

A 6. § (3) bekezdése a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 3. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

7

A 6. § (4) bekezdését a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 3. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

8

A 7. § (2) bekezdés g) pontját a 6/2010. (VII. 22.) VM rendelet 5. §-a iktatta be.

9

A 7. § (3) bekezdésének b) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

10

A 7. § (3) bekezdésének c) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 4. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

11

A 7. § (4) bekezdésének a) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

12

A 7. § (4) bekezdés e) pontját a 72/2011. (VII. 29.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

13

A 7. § (4) bekezdés f) pontját a 72/2011. (VII. 29.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

14

A 7. § (4) bekezdés g) pontját a 72/2011. (VII. 29.) VM rendelet 2. §-a iktatta be.

15

A 10. § (2) bekezdésének d) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

16

A 10. § (2) bekezdésének k) pontja a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

17

A 11. §-t megelőző alcím a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 11. § a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

19

A 11. § (1) bekezdése az 1/2011. (I. 11.) VM rendelet 1. § (25) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 3. §-a alapján a 2011. január 14-ét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

20

A 11. § (3) bekezdése az 1/2011. (I. 11.) VM rendelet 1. § (25) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító rendelet 3. §-a alapján a 2011. január 14-ét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

21

A 11. § (4) bekezdését a 3/2010. (I. 26.) FVM rendelet 12. § (2) bekezdés c) pontja hatályon kívül helyezte.

22

A melléklet a 101/2009. (VII. 30.) FVM rendelet 7. §-ával megállapított szöveg. E módosító rendelet 8. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2009. augusztus 2. napját követően benyújtott támogatási kérelmekre kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére