• Tartalom

13/2008. (III. 26.) ÖTM rendelet

13/2008. (III. 26.) ÖTM rendelet

a belterületi belvízrendezési célok támogatása igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának, elszámolásának és ellenőrzésének részletes szabályairól1

2012.01.01.

A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 5. mellékletének 27. pontjában kapott felhatalmazás alapján, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 168/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában foglalt feladatkörömben eljárva, a környezetvédelmi és vízügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 165/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § c) pontjában foglalt feladatkörében eljáró környezetvédelmi és vízügyi miniszter, valamint a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában foglalt feladatkörében eljáró pénzügyminiszter véleményének kikérésével a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § E támogatás a 2. § (1) bekezdése szerinti feltételeknek megfelelő települési önkormányzatok egyes belterületi belvízrendezési céljainak támogatására szolgál.

2. § (1) A támogatást Békés, Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye azon városi önkormányzatai igényelhetik:

a) ahol a tengerszint feletti átlagmagasság a Földmérési és Távérzékelési Intézet Központi Adat- és Térképtárának adatai alapján 85 méternél nem több, és

b) amelyek a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 2–3. számú mellékleteiben szereplő kistérségek területén találhatók.

(2) Az (1) bekezdés a) pontja szerinti átlagmagasság alatt a méterre kerekített átlagérték értendő.

(3) Az (1) bekezdés alapján az igénylés benyújtására jogosult önkormányzatok listáját az 1. számú melléklet tartalmazza.

(4) Támogatás a következő belterületi belvízrendezési célok megvalósításához igényelhető:

a) a települést (belterületeket) veszélyeztető csapadékok károkozás nélküli elvezetéséhez szükséges vízelvezető hálózati rendszer kiépítése,

b) a települést érintő helyi vízrendezési-vízkárelhárítási művek, vízfolyások, csatornák, övárkok, körgátak, záportározók, terelőművek, közcélú árkok, kapcsolódó műtárgyak fejlesztése, felújítása,

c) a károsan megemelkedett belterületi talajvizek szabályozása érdekében elvégzendő műszaki beavatkozások,

d) a külterületi vizek ellen a település védelmét szolgáló fejlesztések.

(5) A pályázó önkormányzatnak a beruházási összköltség legalább 10%-ának megfelelő saját forrást kell vállalnia.

(6) A támogatás formája vissza nem térítendő támogatás, maximális összege 2008. és 2009. évre együttesen 140 millió forint.

(7) A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény felhatalmazása alapján 2009. évre az előirányzat 100%-ára vállalható kötelezettség.

Pályázati rendszer

3. § (1) Az önkormányzatok pályázataikat – papír alapon egy eredeti és két másolati példányban, továbbá elektronikus úton – a Magyar Államkincstár területileg illetékes igazgatóságaihoz (a továbbiakban: Igazgatóság) 2008. április 18-ig nyújthatják be. Amennyiben a (2) bekezdés d) és f) pontja szerinti dokumentumok elektronikusan nem állnak rendelkezésre, úgy azokat csak papír alapon kell benyújtani. A határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) A pályázatnak tartalmaznia kell a következőket:

a) az e rendelet 2. számú melléklete szerinti, pontosan és hiánytalanul kitöltött pályázati adatlapot;

b) a képviselő-testületnek a saját forrás vállalását tanúsító hitelesített határozati kivonatát vagy a képviselő-testület költségvetési rendeletbe foglalt felhatalmazása alapján a polgármester nyilatkozatát;

c) a megvalósítani kívánt beruházással kapcsolatos rövid koncepciót, amely tartalmazza a következő információkat:

ca) a tervezett beruházás szükségességének bemutatását,

cb) a tervezett beruházás mennyiben szolgálja a vízkárok megelőzését, mérséklését,

cc) azt, hogy a megfelelő befogadó rendelkezésre áll-e,

cd) azt, hogy a tervezett beruházás hogyan kapcsolódik a településrendezési tervhez,

ce) azt, hogy a külterületről érkező, belterületre veszélyes víz- és hordalékelöntések megakadályozásához szükséges létesítmények és záportározók valósulnak-e meg,

cf) helyi vízkár események előfordulásának gyakoriságát és mértékét,

cg) azt, hogy a beavatkozás kiemelt vízminőség-védelmi területen valósul-e meg,

ch) azt, hogy a beruházás a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése program hatásterületén valósul-e meg,

ci) azt, hogy a turizmus fejlesztését a beruházás pozitívan befolyásolja-e;

d) a tervezett beruházás(ok) műszaki tartalmát bemutató dokumentumot, amelynek tartalmaznia kell:

da) műszaki leírást a beruházásról, létesítményekről,

db) részletes költségszámítást,

dc) helyszínrajzot (az engedélyező hatóság hitelesítésével),

dd) hossz-szelvény(eke)t, fontosabb műtárgy(ak) dokumentumait;

e)2 a vízügyi igazgatóság

ea) nyilatkozatát a tervezett beruházások szükségességéről,

eb) értékelését a c) pont szerinti koncepcióról;

f) a beruházással kapcsolatos vízjogi létesítési engedélyt; továbbá

g) a beruházás megvalósításának 2008. és 2009. évre történő szakaszolását és ezzel összefüggésben az igényelt támogatás évenkénti lebontását.

(3) Amennyiben a pályázó önkormányzat a (2) bekezdés f) pontja szerinti vízjogi létesítési engedéllyel a pályázat benyújtásakor nem rendelkezik, a pályázat befogadható és elbírálható. Ebben az esetben a támogatási szerződés megkötésének határidejéig kell a vízjogi létesítési engedélyt benyújtani az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztériumnak (a továbbiakban: ÖTM). Ennek hiányában a támogatási szerződés nem köthető meg.

(4) Az Igazgatóság megvizsgálja a pályázat szabályszerűségét és szükség esetén hiánypótlásra, módosításra hívja fel az önkormányzatot. Hiánypótlásra a hiánypótlási felszólítás kézhezvételétől számított három munkanapon belül van lehetőség.

(5) Amennyiben az önkormányzat a (4) bekezdés szerinti felhívásnak határidőn belül nem tesz eleget, vagy nem megfelelően teljesíti azt, az Igazgatóság a támogatási igényt nem továbbítja az ÖTM-nek, és erről értesíti a pályázót.

(6) Az Igazgatóság a pályázatokat – az (5) bekezdés szerinti eset kivételével – elektronikus úton és papír alapon egy eredeti és egy másolati példányban legkésőbb 2008. május 7-ig továbbítja az ÖTM részére.

A bírálat eljárásrendjének szabályai

4. § (1) Az ÖTM a beérkezett pályázatok egy másolati példányát a beérkezést követő munkanapon megküldi, illetve elektronikus úton is eljuttatja a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (a továbbiakban: KvVM) részére szakmai vélemény kérése céljából.

(2) A KvVM legkésőbb 2008. május 23-ig megküldi az ÖTM részére a pályázatokról szóló szakmai véleményét és támogatási javaslatát.

(3) Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter a pályázatokról a KvVM szakmai javaslatának figyelembevételével 2008. június 2-ig dönt. A nyertes önkormányzatok számára 2008. évben folyósítható támogatás összesen nem haladhatja meg az 500 millió forintot.

(4) Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter – a gazdasági és műszaki ésszerűség feltételeire figyelemmel, a pályázatban megjelölt célok, illetve műszaki tartalom egyidejű csökkentése mellett – az igényeltnél alacsonyabb összegű támogatás megítélésére, illetve a támogatás 2008. és 2009. évben folyósítható összegének az önkormányzat által jelzettől eltérő meghatározására is jogosult. Ebben az esetben a támogatási szerződés megkötése előtt az érintett önkormányzattal egyeztetni szükséges.

(5) Az ÖTM a támogatást nyert pályázatok listáját a döntést követő 10 napon belül a saját honlapján közzéteszi.

A támogatási szerződés megkötése, szerződéskötési feltételek

5. § (1) A támogatás felhasználásának – a döntés alapját képező pályázatban vállalt – feltételeit megállapodásban (a továbbiakban: támogatási szerződés) rögzíti az önkormányzati és területfejlesztési miniszter és az önkormányzat. A támogatási szerződésben rögzíteni kell az önkormányzatnak 2008. és 2009. évben folyósítható összeget, illetve a folyósítás feltételeit.

(2) A támogatási szerződés megkötése az önkormányzati és területfejlesztési miniszteri döntést követően legkésőbb 2008. június 23-ig történik meg, amelynek az önkormányzatnak felróható okból történő elmulasztása jogvesztő.

6. § (1) Az önkormányzatnak a beruházás kivitelezőjével kötött szerződést annak megkötését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2008. december 15-ig meg kell küldenie az ÖTM részére.

(2) Amennyiben az önkormányzat a kivitelezői szerződést neki fel nem róható okból nem tudja az (1) bekezdés szerinti legkésőbbi időpontig megkötni, akkor annak indokolását és igazolását kell benyújtania az ÖTM részére legkésőbb 2008. december 15-ig. Az önkormányzatnak ebben az esetben a kivitelezői szerződést – figyelemmel a 9. § (2) bekezdésére – 2009. évben utólag, a szerződés megkötését követő 15 napon belül meg kell küldenie az ÖTM részére.

(3) Az (1) és (2) bekezdés szerinti határidők elmulasztása jogvesztő.

A támogatás folyósítása

7. § (1) A támogatási összeg folyósítása több részletben történik:

a) a támogatási szerződés megkötését követő 10 napon belül a 2008. évre megítélt támogatási összeg 10%-ának megfelelő első részlet előlegként kerül folyósításra,

b) a 2008. évre megítélt támogatás második részletének folyósítása a beruházás kivitelezőjével kötött szerződés vagy a 6. § (2) bekezdése szerinti igazolás az ÖTM-hez történő benyújtását követő 10 napon belül történik,

c) a 2009. évre megítélt támogatás folyósítása a 2008. évre jóváhagyott műszaki tartalom megvalósításának az önkormányzat által történő – az ÖTM által elfogadott – igazolását követő 10 napon belül történik. Amennyiben az igazolás benyújtására 2009. december 15-ig nem kerül sor, úgy az önkormányzat a 2009. évre megítélt támogatásra elveszti jogosultságát.

(2) Abban az esetben, ha a benyújtott kivitelezői szerződésben a beruházás összköltsége a támogatási szerződésben szereplő összeghez képest alacsonyabb, úgy a támogatási szerződést oly módon kell módosítani, hogy abban a támogatás összege az összköltség csökkenésével arányosan csökkenjen. A támogatás csökkentését elsősorban a 2009. évre megítélt összeg terhére kell megvalósítani.

(3) A támogatást az ÖTM utalványozása alapján a Magyar Államkincstár folyósítja.

A támogatás felhasználásának és elszámolásának szabályai

8. § (1) Amennyiben az önkormányzat a 6. § (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelően a kivitelezői szerződést 2008. december 15-e után köti meg, és abban a 2008. évi beruházás összköltsége a támogatási szerződésben szereplő összeghez képest alacsonyabb, úgy az önkormányzatnak a 2008. évi összköltség csökkenésével arányos támogatási összeget a kivitelezői szerződés megkötésétől számított 30 napon belül – a 10. § (3) bekezdése szerinti kamattal növelt összegben – vissza kell fizetnie a központi költségvetésbe.

(2) Amennyiben az önkormányzat a 6. § (1)–(2) bekezdései szerinti 2008. december 15-i határidőt elmulasztja, úgy a teljes – 2008. és 2009. évekre jóváhagyott – támogatásra való jogosultságát elveszíti, és köteles annak első részletét 2008. december 31-ig visszafizetni a központi költségvetésbe.

(3) Amennyiben az önkormányzat 2008. december 15-ig csak igazolást nyújt be, és a kivitelezői szerződést 2009. évben a 6. § (2) bekezdésben előírtak szerint nem nyújtja be az ÖTM-hez, úgy a támogatásra nem jogosult, és köteles annak első részletét – a 10. § (3) bekezdése szerinti kamattal növelt összegben – visszafizetni a központi költségvetésbe.

9. § (1) A támogatás felett az önkormányzat rendelkezik, és felelős annak jogszerű felhasználásáért.

(2) A 2008. évben folyósított támogatást 2009. június 30-ig fel kell használni. A 2009. évben folyósított támogatás felhasználásának és a támogatással megvalósuló beruházások befejezésének végső határideje 2010. június 30.

(3) Az e rendeletben nem szabályozott kérdésekben a támogatás felhasználására az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendeletet kell alkalmazni.

10. § (1) A támogatást – a támogatási szerződésben foglaltaknak megfelelően, részben vagy egészben – kamattal növelt összegben vissza kell fizetni a központi költségvetésbe, ha azt nem a vonatkozó jogszabályoknak és a támogatási szerződésben rögzített feltételeknek megfelelően használják fel.

(2) A támogatás teljes összegét kamattal növelten vissza kell fizetni a központi költségvetésbe, amennyiben az önkormányzat az e rendelet szerinti pályázatában megjelölt műszaki tartalom esetén egyéb hazai vagy EU-s pályázatra támogatásban részesül. Ez esetben a kamatfizetési kötelezettséget az egyéb hazai vagy EU-s támogatás folyósításának napjától kell megállapítani.

(3) A jogtalanul igénybe vett összeg után az önkormányzat az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. § (2) bekezdése szerinti kamatot fizet a jogtalan igénybevétel napjától a visszafizetés napjáig.

11. § (1) Az önkormányzat a beruházásról szakmai és pénzügyi beszámolót készít, amelyet két példányban a beruházás befejezését követő 30 napon belül, de legkésőbb 2010. július 31-ig megküld az ÖTM részére.

(2) Az önkormányzat a támogatás rendeltetésszerű felhasználásáról a tárgyévben december 31-i határnappal a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. A támogatásnak a tárgyév december 31-én kötelezettségvállalással terhelt maradványával legkésőbb a tárgyévet követő év december 31-ig kell elszámolni.

Ellenőrzés, monitoring

12. § (1) A támogatás felhasználását az ÖTM, az általa megbízott szervek, továbbá jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek ellenőrizhetik.

(2) Az önkormányzat köteles a támogatás felhasználását elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni, a kért dokumentumokat rendelkezésre bocsátani, a helyszíni ellenőrzést lehetővé tenni.

Záró rendelkezések

13. § Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 13/2008. (III. 26.) ÖTM rendelethez

A 2. § (3) bekezdése szerinti önkormányzatok listája

Megye

Település

Tengerszint feletti
átlagmagasság*
(méter)

Státusz

Kistérség

311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet mely mellékletében szerepel

Békés

Dévaványa

85

város

Szeghalomi

2. sz. melléklet

Békés

Gyomaendrőd

85

város

Szarvasi

2. sz. melléklet

Békés

Szarvas

84

város

Szarvasi

2. sz. melléklet

Csongrád

Csongrád

84

város

Csongrádi

2. sz. melléklet

Csongrád

Makó

85

város

Makói

2. sz. melléklet

Csongrád

Szentes

82

város

Szentesi

2. sz. melléklet

Csongrád

Hódmezővásárhely

81

város

Hódmezővásárhelyi

2. sz. melléklet

Csongrád

Mindszent

82

város

Hódmezővásárhelyi

2. sz. melléklet

Jász-Nagykun-
Szolnok

Mezőtúr

84

város

Mezőtúri

2. sz. melléklet

Jász-Nagykun-
Szolnok

Kunszentmárton

85

város

Kunszentmártoni

2. sz. melléklet

* A Földmérési és Távérzékelési Intézet Központi Adat- és Térképtárának adatai alapján.

2. számú melléklet a 13/2008. (III. 26.) ÖTM rendelethez

PÁLYÁZATI ADATLAP

1.

Önkormányzat neve:

 

2.

Önkormányzat KSH kódja:

 

3.

Önkormányzat címe:

 

4.

Kapcsolattartó neve:

 

5.

Telefon:

Fax:

E-mail:

6. A tervezett beruházás(ok) rövid bemutatása













Beruházás tervezett kezdési ideje:

 

Beruházás tervezett befejezési ideje:

 

A beruházás tervezett költsége és forrása:

Megnevezés

Források éves ütemezése

2008
(E Ft)

2009
(E Ft)

Összesen
(E Ft)

%

Saját forrás

 

 

 

%

Egyéb forrás

 

 

 

%

Igényelt támogatás

 

 

 

%

A fejlesztés forrásai mindösszesen

 

 

 

100%

Kelt: ..........................................., ................ év .................................. hó ................... nap.

............................................

............................................

polgármester

(kör)jegyző

P. H.
1

A rendeletet a 44/2017. (XII. 29.) BM rendelet 35. §-a hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

A 3. § (2) bekezdés e) pontja az 57/2011. (XII. 22.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére