KÜ BH 2008/136
KÜ BH 2008/136
2008.05.01.
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény szervi hatálya az önkormányzatra nem terjed ki (1997. évi C. tv. 1. §, 3. §).
Dr. Sz. G. és Cs. B. kérelmezők 2008. február 29-én kelt, a Fővárosi Választási Bizottságnak címzett beadványukban a Budapest J.-i Önkormányzat tevékenységével összefüggésben a választásra irányuló jogszabály, valamint a választási eljárás alapelveinek megsértése miatt kifogást nyújtottak be, és kérték annak megállapítását, hogy az önkormányzat határozatával megsértette a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 3. §-ában foglalt alapelveit, valamint a Ve. 42. § (4) bekezdését, illetve kérték a jogsértő további jogsértéstől való eltiltását.
A Fővárosi Választási Bizottság határozatával a kifogást hatáskör hiányában elutasította.
Határozatának indokolásában kifejtette, hogy az önkormányzatok nem tartoznak a Ve. szervi hatálya alá, nem résztvevői a választási eljárásnak. Az önkormányzati feladat- és hatáskör gyakorlása, illetve az önkormányzati működés nem sorolható a Ve. 149. § o) pontjában meghatározott, és a Ve. 40-45. §-ában szabályozott választási kampány körébe, és kampánycselekménynek sem minősíthető.
Dr. Sz. G. és Cs. B. a Fővárosi Választási Bizottság határozata ellen fellebbezést nyújtott be az Országos Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: OVB), amelyben a Fővárosi Választási Bizottság határozatának megváltoztatását kérte, annak megállapításával, hogy a Budapest J.-i Önkormányzat határozatával megsértette a Ve. 3. §-ában foglalt alapelveit, valamint a Ve. 42. § (4) bekezdését. Kérte, hogy az OVB állapítsa meg: az önkormányzati határozat folytán előállott helyzet, a kihelyezett plakátok és a népszavazás során végzett telemarketing kampány önmagában is sérti a Ve. 3. §-ában foglalt alapelveket, valamint a Ve. 42. § (4) bekezdését.
Az OVB határozatával a fellebbezésnek helyt adott, és a Fővárosi Választási Bizottság határozatát megváltoztatta. Megállapította, hogy a Budapest J.-i Önkormányzat Képviselő-testülete határozatában foglaltakkal megsértette a Ve. 3. §-ának a) pontjában foglalt, a választás tisztaságának megóvására és a választási csalás megakadályozására, valamint a Ve. 3. § d) pontjában foglalt, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményére vonatkozó alapelveket; egyben felhívta a Budapest J.-i Önkormányzat Képviselő-testületét, hogy tartózkodjon a további jogsértéstől.
Az OVB határozatának indokolásából kitűnően elsődlegesen azt vizsgálta, hogy rendelkezett-e a Fővárosi Választási Bizottság az ügy elbírálására vonatkozó hatáskörrel.
Az 5/2002. (II. 7.) OVB állásfoglalást értelmezve hangsúlyozta, hogy az országos népszavazás tárgykörben végzett önkormányzati cselekmények kívül esnek a képviselő-testület hatáskörén; e magatartás vizsgálatára pedig a választási bizottság hatáskörrel rendelkezik.
A továbbiakban érdemben vizsgálta, hogy a képviselő-testület sérelmezett határozata milyen hatással volt a választási eljárásra.
Rögzítette, hogy a képviselő-testület a jegyzőre ruházta annak a feladatnak a végrehajtását, hogy a jegyző előre felvett hangüzenettel telefonon hívja fel a választópolgárokat, és a szavazáson való részvételre buzdítson. A népszavazáson való részvételre történő felhívás – az OVB álláspontja szerint – egyértelműen a választók befolyásolására irányult. Ez a képviselő-testületi magatartás a választás tisztaságának megóvása alapelvébe ütközik, mert a helyi választási iroda vezetőjét – a jegyzőt – a népszavazási kampány résztvevőjévé teszi.
A jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás elvét sérti a képviselő-testület határozatának 3. számú melléklete, amely a jegyző hangüzenetének szövegét az alábbi módon rögzíti:
,,Tudnia kell, hogy a népszavazás eredménye a parlamentet kötelezi a nép akaratának végrehajtására'', amely – az OVB álláspontja szerint – félrevezető, mert az Országgyűlést a kezdeményezésben foglaltak teljesítésére csak az eredményes népszavazás kötelezi.
Az OVB határozat indokolása rámutat arra is, hogy a kifogás nem alapos a Ve. 42. § (4) bekezdésével összefüggésben, ugyanis a plakátok kerületi közintézményekben való elhelyezése nem ütközik a Ve. 42. § (4) bekezdésének szabályába, amely a plakát elhelyezését állami, vagy önkormányzati hatóság elhelyezésére szolgáló épületen, vagy azon belül tiltja. A közintézmény fogalmát a közszolgáltatások nyújtására létrehozott önkormányzati szervezetekre [az önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 9. § (4) bekezdése], nem pedig a hatóság elhelyezésére szolgáló épületre használják.
A határozat utal arra, hogy a sérelmezett telemarketing tevékenység során létrehozott adatbázis a Ve. alapelveit és adatvédelmi rendelkezését nem sérti, de felveti a jogosulatlan adatkezelés lehetőségét, ezért az adatvédelmi biztos eljárását kezdeményezi.
A J.-i Önkormányzat az OVB határozata ellen bírósági felülvizsgálat iránti kérelmet terjesztett elő, amelyben annak megsemmisítését, és a Fővárosi Választási Bizottság határozatának helybenhagyását kérte.
Álláspontja szerint az önkormányzat az Ötv. 2. § (1) és (3) bekezdése alapján helyi közügyben járt el, ezért tevékenységét az OVB nem is vizsgálhatja.
Hangsúlyozta, hogy a részvételre felhívás semmilyen választási befolyásolást nem valósított meg.
Álláspontja szerint a vitatott magatartás tekintetében a jegyző nem munkáltatói utasításnak tett eleget.
Vitatta, hogy a képviselő-testületi határozat 3. számú mellékletében található hangüzenet szövege sérti a Ve. rendelkezéseit, a népszavazási kérdések megválaszolása tekintetében ugyanis nem befolyásolta a választópolgárokat.
Utalt arra, hogy a következetes bírói gyakorlat szerint az önkormányzat nem tartozik a Ve. személyi hatálya alá.
Cs. B. és dr. Sz. G. 2008. március 7-ei ellenkérelmében az OVB határozatának helybenhagyását kérte, előadva, hogy a képviselő-testület eljárása a helyi választási iroda tevékenységét meg nem engedett módon befolyásolta.
A bírósági felülvizsgálati kérelem alapos.
A Ve. 1. §-a szerint e törvény célja, hogy a választópolgárok, a jelöltek és a jelölő szervezetek, valamint a választási szervek egységes, áttekinthető és egyszerű eljárási szabályok alapján törvényes keretek között gyakorolhassák a választásokkal kapcsolatos jogaikat.
A Ve. 3. §-a értelmében a választási eljárás szabályainak alkalmazása során a választásban érintett résztvevőknek kell érvényre juttatniuk az alapelveket.
A Ve. 1. §-ában megfogalmazott törvényi cél határozza meg azt a személyi kört, amelyre a Ve. hatálya kiterjed.
A Ve. 3. §-a e személyi kört gyűjtőnéven ,,a választásban érintett résztvevők"-ként definiálja, és írja elő számukra a Ve. alapelveinek betartását.
A Legfelsőbb Bíróság korábbi eseti döntésében már hangsúlyozta, hogy a Ve. szervi hatálya alá nem tartozó szervek nem résztvevői a Ve. tárgyi hatálya alá tartozó választási eljárásnak. A Ve. szervi hatálya alá nem tartozó állami szervek feladata és hatáskör-gyakorlása, tevékenysége nem tartozik a Ve. által szabályozott választási eljárás körébe; ezért az állami szervek hatáskörének és feladatkörének gyakorlása, működése nem sorolható a választási kampány körébe sem (Kvk. III. 37.305/2004/2.).
Az OVB csak a választási eljárási törvény szervi hatálya alá tartozókat illetően rendelkezhet (Kvk. III. 37.133/2006/2. szám). Ebből az következik, hogy az önkormányzatot illetően indítványozott jogkövetkezmények megtételére sem az OVB-nek, sem a Legfelsőbb Bíróságnak nincs hatásköre. Ilyen hatáskör hiányában az önkormányzat tevékenységének jogsértő volta, vagy jogszerűsége tekintetében nem tehetők megállapítások.
A dr. Sz. G. és Cs. B. által a Fővárosi Választási Bizottsághoz benyújtott kifogás egyértelműen a Budapest J.-i Önkormányzat által elkövetett jogsértés megállapítására, és az önkormányzat további jogsértéstől való eltiltására irányul. Az a körülmény, hogy a képviselő-testület kifogásolt tevékenysége kihatással volt a helyi választási iroda vezetőjének tevékenységére, illetve, hogy a jegyző magatartása mennyiben felelt meg a Ve. előírásainak, az adott ügyben nem volt tárgya a kifogásnak.
Miután az önkormányzat nem tartozik a Ve. szervi hatálya alá – az OVB határozatának indokolásában kifejtettekkel ellentétben –, az sem volt vizsgálható, hogy a képviselő-testület tevékenysége mennyiben minősül helyi közügynek, illetve meghaladja-e az önkormányzat feladat- és hatáskörét.
A Legfelsőbb Bíróság hangsúlyozza, hogy a demokratikus választási eljárást biztosító választási jogorvoslatok a Ve. jelenlegi szervi hatályára figyelemmel nem biztosítanak átfogó, minden jogalanyra vonatkozó jogorvoslati hatáskört. Nem érintik a jogrendszer más jogorvoslati, és egyéb eljárásait, így a közigazgatási hivatalnak az Ötv. 98. § (2) bekezdés a) pontjában meghatározott törvényességi ellenőrzési hatáskörét sem. A közigazgatási hivatal törvényességi ellenőrzési eljárásban vizsgálhatja, hogy a Budapest J.-i Önkormányzat határozata nem törvénysértő-e.
A fentiek alapján a Budapest J.-i Önkormányzat tevékenységére vonatkozó kifogás érdemben nem vizsgálható, az önkormányzattal szembeni jogkövetkezmények levonására sem az OVB-nek, sem a Legfelsőbb Bíróságnak nincs lehetősége.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság az OVB határozatát a Ve. 84. § (7) bekezdés b) pontja alapján megváltoztatta, és a Fővárosi Választási Bizottság határozatát a Ve. 81. § (4) bekezdés a) pontja alapján helybenhagyta.
(Legf. Bír. Kvk. IV. 37.115/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás
