PÜ BH 2008/146
PÜ BH 2008/146
2008.06.01.
Baleset folytán munkaképességében csökkent személy keresetveszteségét pótló járadékot követelhet akkor is, ha a baleset előtti munkáját a természetes kórokra visszavezethető betegségei mellett még el tudta látni, de a baleset utáni állapota folytán arra már nem képes, rehabilitációs munkakörben való elhelyezkedésére pedig nincs reális esély (Ptk. 356. §).
A jogerős ítélet által megállapított tényállás lényege szerint az 1957-ben született felperes a természetes kórokú megbetegedései miatt 1998 februárja óta csökkent munkaképességű, amelynek mértéke 50%-os volt. Ennek ellenére az építőiparban elhelyezkedve nehéz fizikai munkát végzett. A munkáltatója az ország egész területén vállalt munkát, így a felperes hét közben a családjától távol dolgozott, a hétvégére pedig a munkáltatója szállította haza. Ilyen alkalommal – gépkocsi utasaként – érte közlekedési baleset 2004. április 30-án, amikor a bal bokájának törését és szalagszakadást szenvedett el. A munkaképesség-csökkenése 2005 áprilisában 67%-os volt, majd 2006 májusában ismét 50%-os mértékűvé vált. A baleset óta a korábbi munkájának elvégzésére képtelen, emiatt a munkaviszonya 2005. április 30-án megszűnt.
Az alperes a balesetet okozó gépkocsi felelősségbiztosítójaként 2006 májusáig havi 10 809 forint keresetveszteséget pótló járadékot fizetett a felperes részére. Ekkor a járadékfizetést megszüntette azzal az indokkal, hogy a felperes munkaképesség-csökkenése a baleset előttivel azonos mértékűvé vált.
A felperes a keresetében 2006. május 1-jétől keresetveszteséget pótló járadék megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Arra hivatkozott, hogy a baleset előtti munkaképesség-csökkenése nem akadályozta az építőiparban szükséges nehéz fizikai munka elvégzésében, de a baleset óta ezt a munkát már nem tudja ellátni. Emiatt szűnt meg a munkaviszonya is és érte a keresetveszteség.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a felperes állapota a baleset után javult, a munkaképesség-csökkenésének mértéke 2006 májusára ismét a baleset előtti mértékűre csökkent, ha pedig a baleset előtt el tudta látni az általa is hivatkozott nehéz fizikai munkát, akkor a baleset után akár a korábbi, akár más munka végzésére képes.
Az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította a keresetet. Álláspontja szerint a felperes a korábbi munkáját nem tudja ellátni, de a megváltozott állapotának megfelelő munka végzésére nem alkalmatlan. A terhére róható, hogy rehabilitációs munkakörben, illetőleg könnyebb fizikai munkakörben való munkavállalására nem regisztráltatta magát a Munkaügyi Központban, tehát meg sem kísérelte az elhelyezkedését. A kárenyhítési kötelezettségének nem tett eleget, így a baleset utáni keresete neki felróható okból nem éri el a baleset előttit. A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdése szerinti járadékra nem tarthat igényt.
A másodfokú bíróság megváltoztatta az elsőfokú bíróság ítéletét és 2006. május 1-jétől havi 23 620 forint, 2006. július 1-jétől havi 42 051 forint, 2007. január 1-jétől havi 40 841 forint baleseti járadék megfizetésére kötelezte az alperest. Rendelkezett a lejárt járadékok egy összegben való megfizetéséről, késedelmi kamataikkal együtt.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást kiegészítette a másodfokú eljárásban felmerült adatok alapján azzal, hogy a felperest 2007. április 19-étől álláskeresőként nyilvántartásba vették a Munkaügyi Központban, és rehabilitációs munka végzése érdekében a helyi Polgármesteri Hivatalnál is jelentkezett. A Munkaügyi Központ 2007. június 5-ei internetes állásajánlata szerint azonban többségében középfokú nyelvismeretet igénylő munkakör betöltésére van lehetőség, de olyan munkakör nincs, amelynek betöltésére a felperes képes lenne. Rehabilitációs jellegű munkakör az állásajánlatok között nem szerepel, nyelvismeretet igénylő, vagy fizikai leterheltséggel járó betanított munkák végzésére pedig a felperes nem képes. Miután a közlekedése csak bottal lehetséges, azt állandó jelleggel használja, anélkül a járása bizonytalan, így a járást, mozgást igénylő könnyebb fizikai munka végzésére is alkalmatlan. A munkavégzés hiánya neki nem felróható, és már az elsőfokú eljárásban – szóbeli nyilatkozatával – igazolta, hogy a kárenyhítési kötelezettségének eleget tett. Időközben regisztráltatta magát, ezidáig eredménytelenül, az pedig a kárenyhítési kötelezettség körében nem várható el tőle, hogy olyan átképzésen vegyen részt, amely a korábbi szakképesítésétől, illetőleg a lehetőségeitől távol áll.
A bizonyítékok mérlegelése alapján a másodfokú bíróság megállapította, hogy a munkaerő-piac jelenlegi kínálatára, a felperes korábbi szakképesítésére, és életkorára figyelemmel az elhelyezkedésére reálisan nincs lehetőség. Az alperes a Ptk. 559. §-ának (1) bekezdése szerinti helytállási kötelezettségére, valamint a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítés fizetésére köteles, a Ptk. 355. §-ának (3), a 356. §-ának (1) és (3) bekezdései, valamint a Legfelsőbb Bíróság PK 45. és 46. számú állásfoglalásai alapján.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben a Pp. 235. §-ában, valamint a Pp. 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozott. Álláspontja szerint a másodfokú eljárásban nem merült fel olyan új tény, vagy bizonyíték, amely az elsőfokú ítélet után jutott volna a felperes tudomására, de nem is hivatkozott a fellebbezésében ilyen tényre vagy körülményre. A másodfokú bíróság ezért nem is értékelhette volna azt a tényt, hogy a felperes utóbb bejelentkezett a Munkaügyi Hivatalhoz és munkanélküliként regisztráltatta magát. A másodfokú eljárásban csatolt, interneten közzétett állásajánlatokról szóló közlést sem vehette volna figyelembe, és értékelnie kellett volna, hogy a felperes munkaképesség-csökkenésének 50%-os mértékében csak kisebb rész vezethető vissza a baleseti sérülés maradványára. A közepesnél nem nehezebb fizikai munka végzésére alkalmas, és ilyen munkakör biztosítható volt a számára.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Pp. 270. §-ának (2) bekezdése alapján a Legfelsőbb Bíróság azt vizsgálta, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból jogszabálysértő-e.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Ptk. 356. §-ának (1) bekezdéséből következően a baleset folytán munkaképességében csökkent személy akkor követelhet járadékot, ha a baleset utáni keresete a baleset előtti keresetét – neki fel nem róható okból – nem éri el.
Azt mindkétfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a korábbi munkáját – bár voltak egészségi problémái – el tudta látni. A hidegburkoló szakképesítéssel rendelkező felperest a munkáltatója évek óta segédmunkás munkakörben foglalkoztatta útépítéseknél, ahol a munkakörébe tartozott a földmunkáktól a beton talicskázásáig terjedő sokféle nehéz fizikai munka. A baleset utáni táppénzes év lejártát követően ilyen jellegű munkát már nem tudott végezni, ezért a munkáltatója megszüntette a munkaviszonyát. A felperes már az elsőfokú eljárásban előadta, hogy próbált elhelyezkedni olyan munkakörben, amelynek ellátására képes, de nem járt sikerrel. A helyi önkormányzat által felajánlott alkalmi munkát, ,,sepregetést'' két órát meghaladó időben nem tudta ellátni, és ezt a tényállítását a rendelkezésre álló bizonyítékok – közöttük kiemelten az orvosszakértői vélemények – megerősítik. Az elsőfokú bíróság döntően amiatt állapította meg a kárenyhítési kötelezettség elmulasztását, hogy a felperes nem regisztráltatta magát a Munkaügyi Központban. Az elsőfokú bíróság bizonyítékértékelését azonban a másodfokú bíróság nem találta helytállónak, és a bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti értékelését maga is elvégezve eltérő következtetésre jutott. Ebben nem a másodfokú eljárásban felmerült adatoknak és becsatolt bizonyítékoknak volt alapvető jelentőségük, hanem annak a ténynek, hogy a felperes a baleset során az alsó végtagjait érintő maradandó fogyatékosságot szenvedett, bottal jár, tehát az állást, járást igénylő fizikai munka végzésére – ha az könnyebb jellegű is – alkalmatlan. A felperes fizikai munkát igénylő szakképesítéssel rendelkezik, mindig fizikai munkát végzett, tehát az elhelyezkedésének a kereteit ez a lehetőség adta meg. A B. Megyei Munkaügyi Központnak az elsőfokú bíróság megkeresésére adott válaszából is az állapítható meg, hogy rehabilitációs munkakörben is fizikai munkát igénylő szakmunkásokat, segédmunkásokat és betanított munkásokat kereső munkáltatók jelentkeztek, tehát a felperesnek is csak ilyen munkát ajánlhattak volna fel, ha akkor a nyilvántartásban szerepelt volna. Utóbb a felperes konkrétan megjelölt betegségeinek ismeretében a Munkaügyi Központ úgy nyilatkozott, hogy a részére állást nem tudtak volna, és a megkeresés időpontjában – 2006. év decemberében – sem tudtak felajánlani. E bizonyítékoknak az elsőfokú eljárásban rendelkezésre álló egyéb bizonyítékokkal való egybevetése és értékelése alapján már az elsőfokú bíróság megállapíthatta volna az alperes járadékfizetési kötelezettségét. Abban nem a munkaképesség-csökkenés százalékos mértékének, hanem annak van jelentősége, hogy a felperes a korábbi munkáját a baleseti eredetű sérülései folytán már nem tudja ellátni és emiatt kár érte.
A Pp. 235. §-ának (1) és 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltak megsértése nem állapítható meg, a másodfokú bíróságnak az elsőfokú bíróságtól eltérő bizonyítékértékelése pedig megfelel a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése szerint – tárgyaláson kívül hozott határozatával – a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 21.795/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás