15/2008. (II. 28.) AB határozat
15/2008. (II. 28.) AB határozat1
2008.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Munka Törvénykönyvének az ipari és kereskedelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelet 4. §-a, valamint annak melléklete alkotmányellenes, ezért e rendelkezéseket 2008. június 30. napjával megsemmisíti.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
Indokolás
I.
1. Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, amelyben az indítványozók a Munka Törvénykönyvének az ipari és kereskedelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelet (a továbbiakban: R.) 4. §-a, valamint az R. melléklete alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. Álláspontjuk szerint a munkaidőt az R. mellékletében felsorolt munkakörökben heti 36 órában megállapító rendelkezések ellentétesek az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelményével, az Alkotmány 9. § (1) és (2) bekezdésével, 13. § (1) bekezdésével és 70/A. §-ával. Álláspontjuk alátámasztására előadták, hogy az egészségre ártalmas munkakörülmények között foglalkoztatott munkavállalók védelmét a jelenleg hatályos jogi szabályozás – a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény, a kémiai biztonságról szóló 2000. évi XXV. törvény és a végrehajtásukat szolgáló munkavédelmi, foglalkozás-egészségügyi tárgyú miniszteri rendeletek – megfelelően biztosítják. Az R. támadott szabályaival elérni kívánt cél nem a munkaidő csökkentésével, hanem – az európai közösségi jogban megfogalmazott követelményekkel összhangban – az egészségügyi kockázatnak kitett munkavállalók létszámának csökkentésével, valamint a munkavégzés során jelentkező egészségügyi kockázatot jelentő tényezők csökkentésével, kizárásával érendő el. Az indítványozók szerint a támadott rendelkezések a gazdasági verseny és a vállalkozáshoz való jog alkotmányellenes korlátozását valósítják meg azzal, hogy az érintett szektorba tartozó vállalkozásokat diszkriminálják: egyrészről a rendelettel nem érintett magyarországi munkáltatók számára indokolatlan piaci előnyt biztosítanak, mivel ezek „működésüket tekintve rugalmasabb munkaidő-beosztással tudják biztosítani termelésüket”. Másrészről önkényesen különböztetnek az Európai Unió belső piacán működő munkáltatók között is, az érintett szektorba tartozó, nem magyarországi vállalkozások számára ugyanis versenyelőnyt jelent, hogy – a közösségi jogon és irányelveken túlmenően – nem kell megfelelniük az R. munkaidő korlátozására vonatkozó, meghaladott és célszerűtlen előírásának. Azzal, hogy a jogalkotó a gazdasági élet szereplői, a munkaadók között a munkavégzés alapvető feltételeire vonatkozó előírások tekintetében alkotmányellenes különbségtételt tesz, indokolatlan piaci előny megszerzésére is lehetőséget teremt, ami ellentétes a gazdasági verseny szabadságát, a piacgazdaság megteremtését és védelmét deklaráló alkotmányos céllal, torzítja az érintett piac működését, és indokolatlan többletterhet ró a vállalkozások tulajdonosaira, sértve a vállalkozások vagyoni viszonyait is. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből származó jogbiztonság követelményének megsértését az indítványozók egyrészt azért állították, mert a törvényben „foglalt főszabálytól eltérő, rövidebb munkaidő tartamra vonatkozó szabályozás – mely a miniszteri rendeletben ölt testet – korlátozza a szerződési szabadságot”, másrészt a jogszabályi hierarchia alkotmányosan meghatározott rendjének sérelme, az Alkotmány 37. § (3) bekezdésében meghatározott jogalkotói hatáskör, illetőleg a jogalkotói felhatalmazás kereteinek túllépése miatt is. Álláspontjuk szerint a miniszter az R. kiadásakor hatályos, a Munka Törvénykönyve végrehajtásáról szóló 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: Mt.V.) felhatalmazása alapján a speciális kérdésnek nem minősülő munkaidő szabályozására nem volt jogosult, ezért vitatták az R. kiadásakor hatályos jogszabályok szerinti „alapját” is. Hivatkoztak arra is, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvényben (a továbbiakban: Mt.) meghatározott heti negyven óra törvényes munkaidőnek miniszteri rendeletben való korlátozása „felhatalmazás nélküli”: a korábbi jogszabályok által adott felhatalmazás, az „új” Mt., annak átmeneti rendelkezései és „az egyéb rendeleti szabályozások alapján” nem érvényesül, ezért az R. hatályban tartása alkotmányellenes állapotot eredményez.
2. Az Alkotmánybíróság a fenti indítványok alapján indult ügyeket – azok tárgyi összefüggéseire tekintettel – az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.; a továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette és egy eljárásban bírálta el.
II.
Az indítványok elbírálásánál figyelembe vett jogszabályok:
1. Az Alkotmány rendelkezései:
„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.
(2) A Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.”
„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
„37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.
(2) Az embereknek az (1) bekezdés szerinti bármilyen hátrányos megkülönböztetését a törvény szigorúan bünteti.
(3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”
2. Az R. támadott szabályai:
„4. § A mellékletben felsorolt munkakörökben a munkaidő heti 36 óra.”
„Melléklet az 1/1990. (VIII. 21.) IKM rendelethez
Heti 36 órás munkaidő alkalmazására jogosító munkaterületek, munkakörök
A) Kohócsarnokban:
– Kohász (csoportvezetője is),
– Csapoló, vezetőcsapoló, csapolásvezető (csoportvezető is),
– Egalizáló kemence kezelő, egalizáló csoportvezető,
– Tüskehúzó (csoportvezetője is), tüskeverő,
– Tüsketisztító, tüskekarbantartó,
– Masszázó (csoportvezetője is), keretegyengető,
– Kádépítő (csoportvezetője is),
– Kontaktustisztító (csoportvezetője is),
– Csatlakozó felrakó,
– Anódkezelő (csoportvezetője is), anódköpenyező, anódellenőr,
– Raffináló kemence kezelő (csoportvezetője is),
– Kemencefelújító (csoportvezetője is),
– Csapoló edény és cső karbantartó,
– Sínszerelő, szigeteléskarbantartó,
– Millivoltmérő,
– Nyersanyagszállító (timföld, massza, kryolit, alumíniumfluorid),
– Csarnoki darus (csoportvezetője is), darukarbantartó lakatos,
– Targoncás, villamostargoncás,
– Elektrolízis kád lakatos, kohó üzemlakatos,
– Karbantartó lakatos (csoportvezetője is),
– Karbantartó hegesztő,
– Villanyszerelő (csoportvezetője is),
– Kohócsarnoki műszerész,
– Kohócsarnoki segédmunkás, szerszámkarbantartó,
– Salakszállító, aknatisztító,
– Gázharangszerelő,
– Gázelszívóvezeték tisztító,
– Fémolvasztó, plombaöntő,
– Csarnokvezető (művezetővel bezáróan).
B) Műkorund és kádkő gyártásban:
– Olvasztár,
– Formázó, bontó,
– Malom és őrlőmű kezelő,
– Durvatörő, kádkő kikészítő,
– Üzemi karbantartó.
C) Szilikát és hőártalom területén a homokfúvó, a homokformázott öntvényt tisztító, köszörülő, öntvénytisztítók (öntvénytisztító szemcseszóró, acélszemcsés befúvó), tisztító műhelyi dolgozók.
D) Kokszolóműkemence dolgozói.
E) Brikettgyártásban a bitumen porlasztó, malexőr és préselő, bitumen lefejtő, brikett berakó.
F) Ásványőrlő üzemekben az ásványőrlő, a molnár, zsákos és a karbantartó molnár.
G) A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál a föld alatti produktív (termelő) munkahelyeken, külszínen pedig az ércdúsítás technológiai folyamatához közvetlenül kapcsolódó, ionizációs sugárzásnak kitett munkakörökben. A radioaktív sugárártalomnak kitett munkahelyeken a 17/1979. (XII. 1.) MüM rendelet 24. §-a szerint.
H) Ólom- és vegyi ártalomnak kitett munkakörökben:
– Üvegipari savballon fúvó,
– Savazó (gyapjúsavazó is),
– Cirokkénező, kénezett cirok válogató,
– Gázmérőbontó, javító,
– Darsingyártó,
– Nibrénnel dolgozók,
– Trigépkezelő,
– Tetraklóretán és a mindenkor azonos légtérben triklóretán gyártásban foglalkoztatott tetragenerátor, tetrakompresszor, trigenerátor kezelő, tridesztilláló, tetrafejtő,
– Triklóretilénnel zsírtalanító, savas oldószeres zsírtalanító,
– Kénsav és származékai (óleum, klórszulfonsav, DB szulfonsav) gyártásban dolgozók,
– A klóralkáli elektrolízis teljes folyamatában dolgozók,
– Halogénezett szénhidrogénekkel és szerves kén vegyületekkel (merkaptánok stb.) dolgozók,
– Szerves nitrogénvegyületekkel dolgozók (nitrovegyületek, anilinszármazékok, difenildiizocianát, diazo ecetsavetilészter stb.),
– Sztirol gyártásban dolgozók,
– Gyógyszer, növényvédő szer, vegyi anyag (nyers, alap-, hatóanyag) és intermedier gyártásban, raktározásban, formulázásban, kiszerelésben résztvevő dolgozók, oldószer regenerálók,
– Aromás szénhidrogénekkel (benzol, toluol, xilol stb.), illetve ezeket tartalmazó anyagokkal (lakkgyártás stb.) dolgozók,
– Robbanóanyaggyártók, kiszerelők és feldolgozók,
– Veszélyes vegyi anyagot, hulladékot, illetve ezekkel szennyezett anyagot, eszközt szállító, rakodó és megsemmisító dolgozók,
– Szuperfoszfát, valamint a foszforsavtripolifoszfát előállításával, kiszerelésével dolgozók,
– Ólomfesték előállításával, ólom pigmenttel és kromáttal dolgozók,
– A fotokémiai terméket gyártó, kiszerelő dolgozók,
– A biokémiai ipar területén dolgozók,
– A felsorolt munkaterületeken dolgozó karbantartók, s az azokkal összefüggő kutatófejlesztő munkát végzők, továbbá az anyagvizsgáló laboratóriumban dolgozók.
I) Az azbeszt feldolgozó, a tűöntő.
J) Nyomdaiparban a mélynyomó, a betűöntő, a linószedő, a monóöntő, a lapöntő, a tömöntő, a kemigráfusmarató (cinkográfus).
K) Műgyanta, lakk- és festékgyártásban, feldolgozásban, kiszerelésben dolgozók, karbantartók.
Az A) és B) csoportban felsorolt munkakörökben dolgozók csoportvezetője és művezetője (ahol ez nincs feltüntetve) a kollektív szerződés szabályai szerint sorolható e melléklet hatálya alá.”
III.
Az indítványok megalapozottak.
1. Az Alkotmánybíróságnak – az indítványozók által az Alkotmány 2. § (1) bekezdésével és a 37. § (3) bekezdésével összefüggésben felvetett jogforrástani kifogásokra tekintettel – elsőként arra a kérdésre kellett választ adnia, hogy a miniszter a jogalkotási felhatalmazása keretein belül járt-e el az R. 4. §-ának és mellékletének megalkotása során.
1.1. Az R. személyi hatálya az ipari és kereskedelmi miniszter által irányított ipari és kereskedelmi ágazatokhoz tartozó munkáltatókra és dolgozókra terjed ki (R. 1. §), az R. 4. §-a a mellékletben felsorolt munkakörökben heti harminchat óra munkaidőről rendelkezik. A munkaidőt az R. megalkotásakor a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény (a továbbiakban: „régi” Mt.) 37. § (1) bekezdése a következőképpen szabályozta: „A munkaidő heti negyvenkét óra. A Kormány rövidebb, illetőleg kivételesen heti negyvenkét óránál hosszabb munkaidőt is engedélyezhet.” Ennek alapján a Minisztertanács az Mt.V. 40. § (3) bekezdésében előírta, hogy „[a] munkaidő heti harminchat-negyvenkettő óra a külön jogszabályban meghatározott egészségre ártalmas munkakörökben”. Az R. kiadásáról – az R. preambuluma szerint – a „Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény végrehajtása tárgyában kiadott 48/1979. (XII. 1.) MT rendelet (Mt. V.) 100. §-ának (2) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján” intézkedett az ipari és kereskedelmi miniszter, amely rendelkezés kimondta, hogy „A miniszter kizárólag az ágazatához tartozó tevékenységgel kapcsolatban felmerülő, a munkaügyi miniszter által nem szabályozott speciális kérdéseket a munkaügyi miniszterrel egyetértésben rendezheti”. Az R. kiadásakor hatályos „régi” Mt.-t 1992. július 1-jével hatályon kívül helyezte az Mt. 203. § (3) bekezdés a) pontja, az Mt.V-t pedig ugyanezen időponttal a 103/1992. (VI. 26.) Korm. rendelet 1. §-a. Az Mt. hatálybalépésekor a törvényhozó a Vegyes és átmeneti rendelkezésekben kifejezetten hatályban tartott egyes, a munkaidőt szabályozó korábbi jogszabályokat, a – jelenleg is hatályos – 208. § szerint: „[e] törvény rendelkezései nem érintik a hatálybalépése előtt kiadott jogszabály munkaidőre vonatkozó rendelkezését, ha az heti negyven óránál rövidebb törvényes munkaidőt állapított meg”. A fentiekre tekintettel az Alkotmánybíróságnak a jelenleg hatályos rendelkezések alapján kellett vizsgálnia a miniszteri rendeletalkotás alkotmányosságát, azt a kérdést, hogy jogosult-e az ipari és kereskedelmi miniszter feladatait és hatásköreit gyakorló miniszter az R. támadott rendelkezéseiben foglalt tárgykörök szabályozására.
Az R.-t megalkotó ipari és kereskedelmi miniszter feladatait – a gazdasági és közlekedési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 163/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet alapján – jelenleg a gazdasági és közlekedési miniszter, mint a Kormány iparügyekért és kereskedelemért felelős minisztere látja el. Vizsgálandó kérdés tehát, hogy a jelenleg hatályos Mt. alapján a gazdasági és közlekedési miniszter rendelkezik-e alkotmányos felhatalmazással az Mt. hatálya alá tartozó munkáltatók, illetve munkavállalók meghatározott csoportja, nevezetesen az ipari és kereskedelmi ágazatban foglalkoztató és dolgozó jogalanyok tekintetében az Mt.-től eltérő (rövidebb) munkaidő és annak pontos alkalmazási köre (munkakörök) meghatározására.
1.2. Az Mt. 117/B. § (1) bekezdése a teljes munkaidő mértékét napi nyolc, illetve heti negyven órában határozza meg. A 117/B. § (2) bekezdés kimondja, hogy „[m]unkaviszonyra vonatkozó szabály vagy a felek megállapodása az (1) bekezdésben foglaltnál rövidebb teljes munkaidőt is előírhat.” A 117/B. § (5) bekezdése szerint: „Egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében jogszabály, illetve kollektív szerződés meghatározhatja a munkaidőn belül az adott tevékenységre fordítható leghosszabb időtartamot. Ezen túlmenően egyéb korlátozás is előírható.” A fentiekből következően az Mt. a teljes munkaidőnél rövidebb munkaidő szabályozását „munkaviszonyra vonatkozó” szabályra utalja, a munkatevékenység végzésével összefüggő egészségi ártalom vagy veszély kizárása céljából pedig – az ún. expozíciós időn túl – jogszabály (illetve kollektív szerződés) által egyéb korlátozás előírását is lehetővé teszi. A „munkaviszonyra vonatkozó szabályokat” az Mt. 13. §-a konkretizálja, a törvény alkalmazásában munkaviszonyra vonatkozó szabályon törvényt, törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabályt és kollektív szerződést kell érteni. Az Mt. tehát a munkaidő törvényben előírt mértékénél rövidebb teljes munkaidő szabályozását lehetővé teszi törvényi felhatalmazás alapján alkotott „egyéb”, azaz bármely, jogszabálynak minősülő jogi aktusban (továbbá kollektív szerződésben). Ehhez hasonlóan az Mt. alapján önmagában a jogszabályi forma elegendő ahhoz, hogy az egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében szabályozott expozíciós időn túlmenően a munkaidő tekintetében valamely jogszabály-alkotásra jogosult szervtől vagy személytől (valamint kollektív szerződés-kötésre jogosult jogalanyoktól) származó „egyéb” korlátozás kerüljön alkalmazásra.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint ez a szabályozás nem alkalmas annak megállapítására, hogy a gazdasági és közlekedési miniszter jogalkotói hatáskörrel rendelkezik az R. 4. §-a és mellékletében foglalt tárgykörök szabályozására. A napi, illetve heti teljes munkaidő mértékének meghatározása a munkaviszony alapvető kérdésének minősül, amelynek szabályozása – a Jat. 2. § b) pontja és 4. § e) pontja alapján – törvényi szintű rendezést igényel. A törvényben rögzített szabályban foglaltaktól való eltérés, a rövidebb teljes munkaidő előírásának lehetősége nem szükségképpen törvényhozási tárgykör, azaz nem kizárt annak alacsonyabb rendű normában való szabályozása, a törvényhozó azonban a jogalkotási hatáskörének átruházása, a végrehajtási jogszabály megalkotására irányuló felhatalmazás során az Alkotmány és a Jat. rendelkezéseinek betartásával köteles eljárni.
A jogalkotási felhatalmazás és a delegált jogalkotási hatáskör alapján kiadott jogszabályok alkotmányossági vizsgálata során az Alkotmánybíróság számos határozatában rögzítette, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlata a jogállam alkotmányi elve alapján értelmezi az Országgyűlés és a Kormány tevékenységének, a közhatalom gyakorlásának korlátait és kereteit, a hatalommegosztást. A közhatalom gyakorlásába tartozik a jogalkotás is. [30/1998. (VI. 25.) AB határozat, ABH 1998, 220, 233.; 66/1997. (XII. 29.) AB határozat, ABH 1997, 397, 403.] Az Alkotmánybíróság már az 56/1991. (XI. 8.) AB határozatban kimondta, hogy „[a] jogállamiság egyik alapvető követelménye, hogy a közhatalommal rendelkező szervek a jog által meghatározott szervezeti keretek között, a jog által megállapított működési rendben, a jog által a polgárok számára megismerhető és kiszámítható módon szabályozott korlátok között fejtik ki tevékenységüket”. (ABH 1991, 454, 456.) A jogállamiság követelménye magában foglalja azt is, ha törvény valamely alkotmányos, illetőleg törvényben szabályozott jog korlátozására ad jogalkotási felhatalmazást valamely közigazgatási szervnek, a törvénynek meg kell határoznia a jogalkotási hatáskör terjedelmét, annak korlátait is. [6/1999. (IV. 21.) AB határozat, ABH 1999, 90, 94.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 353–354.; 21/2006. (V. 31.) AB határozat, ABH 2006, 333, 337.] E követelményeknek a jogszabály-alkotásban való érvényesülését konkretizálja a Jat. annak az alkotmányos jelentőségű elvárásnak a megfogalmazásával, amely szerint a magasabb szintű jogszabály által más jogalkotó számára adott felhatalmazásnak, azaz végrehajtási szabály megalkotására adott felhatalmazásnak tartalmaznia kell a felhatalmazás jogosultját, tárgyát és kereteit [Jat 15. § (1) bekezdés]. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság a 21/2006. (V. 31.) AB határozatában a jogállamiság fenti követelményeinek figyelmen kívül hagyásával alkotott olyan kormányrendeleti szabályozást semmisített meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelme miatt, amely – a törvény korlátlan felhatalmazása alapján – meghatározta az egyes baleseti ellátásra jogosító foglalkozási betegségek körét. (ABH 2006, 333, 337.)
A törvényhozó az Mt.-ben általános jellegű felhatalmazást adott a teljes munkaidő törvénytől eltérő rövidebb időtartama és alkalmazási köre további szabályozására: önmagában a „munkaviszonyra vonatkozó szabályra” [117/B. § (2) bekezdés], a „törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabályra” (Mt. 13. §), illetve „jogszabályra” [Mt. 117/B. § (5) bekezdés] történő utalás alapján nem határozható meg, hogy az Alkotmány szerint jogalkotásra jogosult szervek, illetve személyek közül konkrétan melyek jogosultak e tárgykörök szabályozására. E szabályozás alapján tisztázatlan, beazonosíthatatlan mind a felhatalmazás jogosultja, de a szabályozási tárgykörök is, mert a törvényi felhatalmazásból nem derül ki az sem, hogy jogszabályban mennyivel rövidebb teljes munkaidő írható elő, illetve hogy az egészségi ártalom vagy veszély kizárása érdekében a munkaidőt érintően milyen „egyéb korlátozások” alkalmazhatók az expozíciós időn „túlmenően”. Mindezekre tekintettel helytálló az indítványozók érvelése, miszerint a jelenlegi szabályozás alapján miniszteri rendeleti szinten nem kerülhet sor a törvényben írtnál rövidebb munkaidőnek az ipari és kereskedelmi ágazatban, az R. szerinti munkakörben foglalkoztatottakra vonatkozó előírására. A delegált jogalkotás alkotmányossági követelményeinek meg nem felelő, felhatalmazást nélkülöző szabályozás ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság és az abból levezetett jogbiztonság követelményével, továbbá az Alkotmány 37. § (3) bekezdésében rögzített, a Kormány tagjainak jogalkotási hatáskörét szabályozó rendelkezéssel is. Ezért az Alkotmánybíróság R. 4. §-át és annak „Heti 36 órás munkaidő alkalmazására jogosító munkaterületek, munkakörök” című mellékletében foglalt rendelkezéseit – az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 43. § (4) bekezdése alkalmazásával – 2008. június 30-i hatállyal megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság az R. rendelkezéseinek „pro futuro” megsemmisítésénél azt vette figyelembe, hogy a rendelkezések azonnali megsemmisítése az érintett munkáltatók és munkavállalók munkaszervezésének feltételeit illetően jogbizonytalanságot okozna, s ezáltal biztosítani kívánja azt is, hogy a jogalkotónak elegendő idő álljon rendelkezésre az alkotmányos szabályozás kialakításához.
2. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint, ha az indítvánnyal támadott jogszabályt vagy annak egy részét az Alkotmány valamely rendelkezésébe ütközőnek minősíti, és ezért azt megsemmisíti, akkor a további alkotmányi rendelkezés esetleges sérelmét – a már megsemmisített rendelkezésekkel összefüggésben – érdemben nem vizsgálja. [44/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 203, 205.; 4/1996. (II. 23.) AB határozat, ABH 1996, 37, 44.; 61/1997. (XI. 19.) AB határozat, ABH 1997, 361, 364.; 15/2000. (V. 24.) AB határozat, ABH 2000, 420, 423.] Ezért a jelen eljárásban az Alkotmánybíróság az indítványozók által felhozott további okok alapján fennálló alkotmányellenesség vizsgálatát mellőzte.
A határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Abtv. 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 720/B/2007.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás