15/2008. (HÉ 51.) ÖM utasítás
a Nemzeti Turisztikai Bizottság szervezetéről és működéséről
2008.12.19.
utasítást.
A Nemzeti Turisztikai Bizottság feladatköre
1. A turizmussal kapcsolatos feladatok ellátása céljából az önkormányzati miniszter (a továbbiakban: miniszter) tanácsadó és döntés-előkészítő testülete a Nemzeti Turisztikai Bizottság (a továbbiakban: NTB), amely egyben a turizmus állami irányítása és a turizmus civil szférája közötti egyeztető fórumként is funkcionál.
2. Az NTB a miniszter felkérésére
a) részt vesz a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia elveiről szóló döntések előkészítésében,
b) javaslatot tesz
ba) a turizmus irányítási és szervezeti rendszerének korszerűsítésére,
bb) a turizmus nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlesztésével kapcsolatos stratégia kialakítására,
bc) szakmai kitüntetések adományozására,
c) véleményezi
ca) a Turisztikai Célelőirányzat fő felhasználási irányait, elveit, a pályázati célokat és a hozzárendelt eszközöket,
cb) a Magyar Turizmus Zrt. és a turisztikai régiók marketingstratégiáját,
cc) a nemzeti turizmusfejlesztési stratégia elveivel és végrehajtásával kapcsolatos előterjesztéseket;
cd) a turizmussal kapcsolatos közgazdasági és jogi szabályozást, valamint a feltételrendszer kialakítását,
d) figyelemmel kíséri és értékeli
da) a belföldi és nemzetközi turizmus fejlődését,
db) a lakosság turisztikai igényeinek alakulását,
dc) a turizmussal kapcsolatos kutatómunka és a szakemberképzés alakulását,
dd) a turizmus társadalompolitikai hatásait,
de) a turizmus nemzetközi kapcsolatrendszerének fejlődését,
df) a turizmust érintő egyéb időszerű kérdéseket,
e) felkérésre tagot delegál a turisztikai jellegű pályázatok bírálóbizottságaiba,
f) kapcsolatot tart a turisztikai szakma érdek-képviseleti szerveivel, valamint a regionális idegenforgalmi bizottságokkal,
g) ellátja a Magyar Turizmus Minőségi Díj pályázat szervezését, továbbfejlesztését és az ellenőrzési feladatokat, valamint a pályázat és nyertesei bemutatását.
Az NTB tagjai és részvételük
3. Az NTB elnökét, szakmai társelnökét és tagjait a miniszter kéri fel és menti fel. A szakmai társelnöki pozíció betöltéséhez turisztikai területen szerzett legalább 10 év szakmai tapasztalat és korábbi vezetői pozíció szükséges. A felkérés személyre és határozatlan időre szól.
4. Az NTB tagjai az utasítás mellékletének 1. és 3. pontjában meghatározott személyek, valamint a melléklet 2. pontjában meghatározott szervezetek által delegált személyek. Az NTB tagjai lehetnek továbbá a miniszter által felkért, a turizmushoz szorosan kötődő cégek képviselői, illetve egyéni szakértők.
5. Az NTB valamennyi tagja rendelkezik szavazati joggal, a többiek állandó, illetve esetenkénti meghívottként vesznek részt és nem szavazhatnak.
6. Az egyes napirendi pontok tárgyalásánál tanácskozási joggal részt vehet
a) szakértőként az előterjesztést készítő szervezet képviselője,
b) meghívottként az, akit az elnök meghív.
7. Az NTB tagjai személyesen kötelesek részt venni az NTB ülésein, akadályoztatásuk esetén helyettesítésnek – az NTB elnökének és szakmai társelnökének kivételével – helye nincs. Az NTB elnökét – akadályoztatása esetén – teljes jogkörrel az NTB szakmai társelnöke helyettesíti. Az NTB elnökét és szakmai társelnökét – mindkettőjük akadályoztatása esetén – az elnök által meghatározott körben az NTB-titkár helyettesíti.
Az NTB titkársága
8. Az NTB működésével kapcsolatos szakmai, szervezési, ügyviteli és ügyirat-kezelési feladatokat az NTB titkársága (a továbbiakban: titkárság) látja el. A titkárság működésének fedezetét a Turisztikai Célelőirányzat biztosítja. A titkársági teendőket a Magyar Turizmus Zrt. látja el.
9. A titkárság gondoskodik
a) az NTB üléseinek előkészítéséről,
b) az ülésre szóló meghívásokról,
c) az ülés jegyzőkönyvének elkészítéséről és az ülést követő 8 munkanapon belül a honlapon történő hozzáférés lehetővé tételéről.
10. A titkárság
a) végrehajtja az NTB állásfoglalásaiban szereplő feladatokat, ennek érdekében egyeztet és koordinál az érdekelt szervezetekkel,
b) az érdekelt szervezetek bevonásával elkészíti az NTB napirendjén szereplő előterjesztéseket, szakmai javaslatokat,
c) beszerzi, gyűjti és rendszerezi a szakmai szervezeteket érintő információkat, az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága részéről rendelkezésre bocsátott információkat a szakmai szervezeteknek továbbítja, illetve a szakmai szervezetek információit továbbítja az Önkormányzati Minisztérium Turisztikai Szakállamtitkársága felé,
d) segíti az elnök, a szakmai társelnök és a bizottsági tagok munkáját,
e) a szakmai feladatokon kívül ellátja az NTB működésével kapcsolatos adminisztratív és pénzügyi feladatokat.
Az NTB működése
11. Az NTB a feladatkörébe tartozó ügyeket ülésein tárgyalja meg. Üléseit általában havonta azonos napokon, nyári szünettel tartja. Az ülések napirendjét az NTB elnöke a turisztikai szakállamtitkárral egyeztetve határozza meg.
12. Az NTB összehívásáról az elnök a titkárság útján gondoskodik. Az NTB üléseire szóló meghívókat – a rendkívüli ülés kivételével – az ülés előtt legalább 8 nappal elektronikus úton kell eljuttatni a tagoknak és az egyéb meghívottaknak. A meghívónak tartalmaznia kell az ülés helyét, időpontját, a napirendet és csatolni kell hozzá az ülésen megtárgyalásra kerülő előterjesztéseket, tájékoztató anyagokat.
13. Az NTB akkor határozatképes, ha tagjainak több mint fele jelen van.
14. Az NTB ülését az NTB elnöke vezeti. Az NTB az állásfoglalását a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével alakítja ki, szavazategyenlőség esetén az ülést vezető elnök szavazata dönt.
15. Az ülésre szóló meghívóban nem szereplő kérdéseket az NTB akkor tárgyalhatja meg, ha határozatképes, és a jelenlévők egyhangúan hozzájárulnak a napirendi pont megtárgyalásához.
16. A rendkívüli ülés összehívását – a tárgy és az ok megjelölésével – az NTB 5 tagja együttesen kérheti az NTB elnökétől, aki a kérelem alapján köteles intézkedni az ülés összehívásáról. A miniszter, valamint a turisztikai szakállamtitkár – az ok és a napirend megjelölésével – kezdeményezheti a rendkívüli ülés összehívását.
17. Ha az ülés nem határozatképes, a megismételt ülést a határozatképtelen ülést követő három napnál későbbi, de 8 napon belüli időpontban, az eredetivel azonos napirenddel kell megtartani. A megismételt ülés határozatképes függetlenül a megjelent tagok számától, ezt a körülményt a meghívóban fel kell tüntetni.
18. Az NTB egyes ügyek megvizsgálása, előkészítése céljából saját tagjaiból és külső szakértőkből munkabizottságot alakíthat.
19. Az NTB az ügyrendjét – ennek az utasításnak a keretei között – maga határozza meg, amelyet a miniszter hagy jóvá.
20. Az NTB üléseiről hangfelvétel és – az állásfoglalást és szükség szerint a szavazati arányok megoszlását, az esetleges ellenvéleményeket is tartalmazó – bizottsági jegyzőkönyv készül. A jegyzőkönyvet az ülésen elnöklő személy és két tag az aláírásával hitelesíti. A titkárság gondoskodik a jegyzőkönyvek elkészítéséről és annak a miniszter, valamint az érdekeltek részére történő megküldéséről.
Hatálybalépés
21. Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba. Ezzel egyidejűleg az Országos Idegenforgalmi Bizottság szervezetéről és működéséről szóló 1/2005. (I. 12.) TNM utasítás hatályát veszti. Dr. Gyenesei István s. k.,
önkormányzati miniszter
Melléklet a 15/2008. (HÉ 51.) ÖM utasításhoz
1. A Nemzeti Turisztikai Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjai:
az NTB elnöke,
az NTB szakmai társelnöke, valamint
a 2. pontban foglaltak javaslatai alapján a miniszter által kijelölt személyek.
2. A Nemzeti Turisztikai Bizottság szavazati joggal rendelkező tagjaira a következő szervezetek tehetnek javaslatot:
Balatoni RIB,
Budapest és Közép-Duna-vidéki RIB,
Magyar Szállodaszövetség,
Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége,
Magyar Turisztikai Egyesület,
Vendéglátó és Idegenforgalmi Szakszervezet,
Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége,
Magyar Vendéglátók Ipartestülete,
Magyarországi Ifjúsági Szállások Szövetsége,
Magyarországi Rendezvényszervezők Szövetsége,
Tourinform Szövetség,
Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége,
Magyar Kempingek Szakmai Szövetsége,
Magyar Kereskedelmi és Iparkamara,
Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége,
IHSZ Megyék Idegenforgalmi Szövetsége,
Idegenforgalmi Koordinációs Testület,
Magyar Fürdőszövetség,
Turisztikai Tanácsadók Szövetsége,
Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség,
Magyar Természetbarát Szövetség,
Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége,
Magyar Egészségturizmus Marketing Egyesület, valamint
a turizmus oktatásával foglalkozó intézmények és intézetek szervezete.
3. A Nemzeti Turisztikai Bizottság állandó meghívott résztvevője (szavazati jog nélkül):
ÖM turisztikai szakállamtitkára,
ÖM Turisztikai Szakállamtitkárságának főosztályvezetője és főosztályvezető-helyettese,
Magyar Turizmus Zrt. Igazgatóságának elnöke,
Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója,
Központi Statisztikai Hivatal Szolgáltatás Statisztikai Főosztály vezetője,
Budapest Airport képviselője, valamint
az NTB titkára.