• Tartalom

157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelet

157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelet

az előrehozott öregségi nyugdíjjogosultság feltételeivel rendelkező, helyi önkormányzatoknál alkalmazott köztisztviselők felmentéséhez kapcsolódó egyes kifizetések támogatásáról1

2009.02.22.

A Kormány – az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörében, valamint az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában megállapított feladatkörében – a következőket rendeli el:

1. § A központi költségvetés megtéríti a helyi önkormányzatok, a települési, illetve területi kisebbségi önkormányzatok, valamint a többcélú kistérségi társulások (a továbbiakban együtt: helyi önkormányzatok) részére a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 17. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerint a köztisztviselő által benyújtott felmentési kérelem alapján 2008. január 1-je és május 1-je között közölt felmentésekkel összefüggően keletkezett – teljesített, illetve teljesítendő –, e rendelet 2. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kifizetéseket.

2. § (1) A támogatás kizárólag az e rendelet 1. §-ában meghatározott esetekben a jogszabály szerint fizetendő felmentési idő felére járó átlagkeresetre és a végkielégítés teljes összegére, valamint az ezekhez kapcsolódó munkaadókat terhelő járulékokra igényelhető és használható fel.

(2) A támogatás az e rendelet 1. és 2. számú melléklete szerinti adatlapok kitöltésével igényelhető. Az 1. számú mellékletet minden érintett köztisztviselőre ki kell tölteni, ehhez csatolni szükséges a felmentési okirat hiteles másolatának egy példányát is.

(3) A felmentési idő felére járó havonkénti kifizetési kötelezettséget a teljesítés hónapjainak megfelelően kell rendre szerepeltetni.

(4) A végkielégítés összegét a felmentési idő utolsó hónapjára járó kifizetési kötelezettséggel azonos hónapra kell ütemezni.

(5) A 2008. júliusi ütemben kell szerepeltetni az addig időarányosan felhalmozódott kifizetési kötelezettségeket.

(6) Az e rendeletben meghatározott támogatásra a helyi önkormányzat azon köztisztviselő után nem nyújthat be igényt, aki után a helyi önkormányzatok és a többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes feltételeiről szóló 15/2008. (III. 27.) ÖTM rendelet szerint támogatásban részesül.

3. § (1) A helyi önkormányzat az 1. számú melléklet szerinti köztisztviselői egyéni adatlapot az e rendelet 2. §-ának (2) bekezdésében meghatározott dokumentummal együtt köteles megőrizni. A helyi önkormányzat a 2. számú melléklet szerinti helyi önkormányzati összesítő adatlapot 2008. június 20-áig – elektronikus úton és egy példányban papír alapon is – továbbítja a Magyar Államkincstár Regionális Igazgatósága illetékes megyei szervezeti egységéhez (a továbbiakban: Igazgatóság). Az igénybejelentési határidő elmulasztása jogvesztő.

(2) Az Igazgatóság az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 64/B. §-ának (3) bekezdése szerinti, valamint az e rendelet 2. §-ának (6) bekezdésében meghatározott feltétel vizsgálatát követően a megyénként összesített támogatási igényekről 2008. július 4-éig – elektronikus úton és egy példányban papír alapon is – önkormányzatsoros adatszolgáltatást nyújt az Önkormányzati Minisztérium (a továbbiakban: ÖM) részére a 3. számú melléklet szerinti megyei összesítő adatlapon.

(3) Az ÖM utalványozása alapján a Magyar Államkincstár a helyi önkormányzatok részére a 3. számú mellékletben közölt adatok alapján a nettó finanszírozásban folyósítja az összegeket. Az első folyósítás a 2008. július havi nettó finanszírozás keretében történik. A július havi finanszírozás tartalmazza az addig időarányosan felhalmozódott támogatás összegeit. Ezt követően a támogatás folyósítása havonta történik.

3/A. §2 (1) Amennyiben a 2. § (1) bekezdésében meghatározott felmentési idő 2009. évre áthúzódik, a helyi önkormányzat az áthúzódó időszakra jutó kifizetési kötelezettségére pótlólagos támogatási igényt nyújthat be az e rendelet 1/A. és 2/A. számú melléklete szerinti adatlapokon. Támogatás igénylésére az érintett köztisztviselő vonatkozásában a ténylegesen teljesített kifizetések után van lehetőség, egy összegben, a felmentési idő leteltét követően.

(2) A helyi önkormányzat az 1/A. számú melléklet szerinti köztisztviselői egyéni adatlap egy példányát az e rendelet 2. § (2) bekezdésében meghatározott dokumentummal együtt köteles megőrizni.

(3) A helyi önkormányzat az e rendelet 1/A. számú melléklete szerinti adatlapot, valamint a 2/A. számú melléklet szerinti helyi önkormányzati összesítő adatlapot – elektronikus úton és egy példányban papír alapon is, a kifizetést igazoló dokumentumok csatolásával – továbbítja az Igazgatósághoz. Az igénylést havonta egyszer – első ízben 2009 márciusában – a hónap 10. napjáig lehet benyújtani a megelőző hónap utolsó napjáig ténylegesen teljesített kifizetések vonatkozásában.

(4) Az Igazgatóság az Áht. 64/B. § (3) bekezdése szerinti vizsgálatot követően a megyénként összesített támogatási igényekről minden hónap 29. napjáig – első ízben 2009. március 29-ig – önkormányzatsoros adatszolgáltatást nyújt – elektronikus úton és egy példányban papír alapon is – az ÖM részére a 3/A. számú melléklet szerinti megyei összesítő adatlapon.

(5) A támogatást az ÖM utalványozása alapján a Magyar Államkincstár a helyi önkormányzatok részére a nettó finanszírozás keretében folyósítja a 3/A. számú mellékletben közölt adatok alapján. Az első folyósítás a 2009. április havi nettó finanszírozás keretében történik.

(6) A pótlólagos támogatás elszámolása a 4. §-ban meghatározott szabályok szerint történik. Az Igazgatóság ellenőrzi a 2. § (6) bekezdésében foglalt feltétel teljesülését is.

(7) A helyi önkormányzat pótlólagos támogatást utoljára a 2009. november 30-áig teljesített tényleges kifizetéseire igényelhet.

4. § (1) A helyi önkormányzat a központosított előirányzatokra vonatkozó szabályok, illetve az Áht. 64/B. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján, ha a támogatást vagy annak egy részét jogosulatlanul vette igénybe, azt nem a megjelölt feladatra használta fel, vagy a támogatás igényléséhez valótlan adatot szolgáltatott, akkor

a) év közben az Igazgatóságon keresztül az ÖM-nél haladéktalanul lemond a jogtalanul igénybe vett összegről, a már átutalt összeg visszavonásra kerül a következő havi – de még tárgyévi – nettó finanszírozás keretében, és a lemondásnak megfelelően módosításra kerül az előirányzat,

b) az év végi elszámolás keretében befizetéssel teljesíti a többlet-igénybevételből adódó kötelezettségét.

(2) A helyi önkormányzat a támogatás felhasználásáról tárgyév december 31-ei fordulónappal, a mindenkori zárszámadás keretében és rendje szerint köteles elszámolni. Az év végi elszámolás során a tényleges kifizetést igazoló dokumentumokat is csatolni szükséges.

(3) Amennyiben a ténylegesen igazolt összeg az igénylésben szerepeltetett összegnél magasabb, a különbözet igénylésére lehetőség nincs.

5. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

1. számú melléklet a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelethez


Helyi önkormányzat neve:
KSH kódja:

KÖZTISZTVISELŐ EGYÉNI ADATLAPJA
A 2008. január 1-je és május 1-je között közölt, a Ktv. 17. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerinti felmentéssel összefüggő
támogatási igény megtérítéséhez

Köztisztviselő neve:

 

Születési ideje:

 

 

 

 

 

Közszolgálati jogviszonyának időtartama:

 

 

 

 

 

 

 

Felmentési idejének kezdete:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forint

Sor-
szám

A köztisztviselő részére történő
kifizetési kötelezettség hónapja
2008.

Felmentés
időtartamának felére
járó átlagkereset
összege

Végkielégítés
összege

Felmentés
időtartamának felére
járó átlagkereset
összegéhez
kapcsolódó
munkaadói járulékok

Végkielégítés
összegéhez
kapcsolódó
munkaadói járulékok

Igényelt támogatás
összesen

1

2

3

4

5 = 1 + 2 + 3 + 4

1.

Július*

 

 

 

 

 

2.

Augusztus

 

 

 

 

 

3.

Szeptember

 

 

 

 

 

4.

Október

 

 

 

 

 

5.

November

 

 

 

 

 

6.

December

 

 

 

 

 

7.

Összesen (1 + … + 6)

 

 

 

 

 


Kelt: 2008. …………………..
P. H.

 

 

 

 

 

 

 

jegyző, munkaszervezet vezetője

 

(fő)polgármester, közgyűlés elnöke,
többcélú kistérségi társulási tanács elnöke


* Ebben a sorban kell szerepeltetni a korábbi hónapokban esedékes és már teljesített kifizetési kötelezettségeket.

1/A. számú melléklet a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelethez3


Helyi önkormányzat neve:
KSH kódja:
KÖZTISZTVISELŐ EGYÉNI ADATLAPJA
a 2008. január 1-je és május 1-je között közölt, a Ktv. 17. § (2) bekezdés f) pontja szerinti felmentéssel összefüggő és 2009. évre áthúzódó
támogatási igény megtérítéséhez

Köztisztviselő neve:

 

Születési ideje:

 

 

 

 

 

Közszolgálati jogviszonyának időtartama:

 

 

 

 

 

 

 

Felmentési idejének kezdete:

 

 

 

 

 

 

 

 

forint

A felmentési időből 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító hónapok száma (db)

A felmentés 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító
időtartamára* jutó átlagkereset összege **

Végkielégítés
összege

A felmentés 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító
időtartamára* járó átlagkereset összegéhez kapcsolódó
munkaadókat terhelő járulékok (32%)

Végkielégítés
összegéhez
kapcsolódó
munkaadókat terhelő járulékok (32%)

Igényelt támogatás
összesen

1

2

3

4

5

6= 2+3+4+5

 

 

 

 

 


2009. …
P. H.

 

 

 

 

 

jegyző, munkaszervezet vezetője

 

(fő)polgármester, közgyűlés elnöke,
többcélú kistérségi társulási tanács elnöke


* Támogatás igénylésére jogosító időtartam: a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelet 2. § (1) bek. szerint a felmentési idő fele.
** A beírható összeg nem lehet nagyobb a 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító hónapok száma és az 1 hónapra jutó átlagkereset szorzatánál.

2. számú melléklet a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelethez


HELYI ÖNKORMÁNYZATI ÖSSZESÍTŐ ADATLAP*
A 2008. január 1-je és május 1-je között közölt, a Ktv. 17. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerinti felmentéssel összefüggő
támogatási igény megtérítéséhez

Helyi önkormányzat neve:

 

KSH kódja:

 

 

 

 

 

címe:

 

 

 

 

 

 

 

Az igénylésben szerepeltetett köztisztviselők száma:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forint

Sor-
szám

A köztisztviselő részére történő
kifizetési kötelezettség hónapja
2008.

Felmentés
időtartamának felére
járó átlagkereset
összege

Végkielégítés
összege

Felmentés
időtartamának felére
járó átlagkereset
összegéhez
kapcsolódó
munkaadói járulékok

Végkielégítés
összegéhez
kapcsolódó
munkaadói járulékok

Igényelt támogatás
összesen

1

2

3

4

5 = 1 + 2 + 3 + 4

1.

Július

 

 

 

 

 

2.

Augusztus

 

 

 

 

 

3.

Szeptember

 

 

 

 

 

4.

Október

 

 

 

 

 

5.

November

 

 

 

 

 

6.

December

 

 

 

 

 

7.

Helyi önkormányzat összesen
(1 + … + 6)

 

 

 

 

 


Kelt: 2008. …………………..
P. H.

 

 

 

 

 

 

 

jegyző, munkaszervezet vezetője

 

(fő)polgármester, közgyűlés elnöke,
többcélú kistérségi társulási tanács elnöke


* Az 1. számú melléklet alapján helyi önkormányzati szinten összesített adatokat kell szerepeltetni.

2/A. számú melléklet a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelethez4


HELYI ÖNKORMÁNYZATI ÖSSZESÍTŐ ADATLAP ***
a 2008. január 1-je és május 1-je között közölt, a Ktv. 17. § (2) bekezdés f) pontja szerinti felmentéssel összefüggő és 2009. évre
áthúzódó támogatási igény megtérítéséhez

Helyi önkormányzat neve:

 

KSH kódja:

 

 

 

 

 

címe:

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igénylésben szerepeltetett
köztisztviselők száma:

 

 

A támogatás igénylésének hónapja:

 

 

 

 

 

 

forint

A felmentési időből 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító hónapok száma (db)

A felmentés 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító
időtartamára* jutó átlagkereset összege**

Végkielégítés
összege

A felmentés 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító
időtartamára* járó átlagkereset összegéhez kapcsolódó
munkaadókat terhelő járulékok (32%)

Végkielégítés
összegéhez
kapcsolódó
munkaadókat terhelő járulékok (32%)

Igényelt támogatás
összesen

1

2

3

4

5

6=2+3+4+5

 

 

 

 

 

 


2009. …

 

 

 

P. H.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

jegyző, munkaszervezet vezetője

 

(fő)polgármester, közgyűlés elnöke,
többcélú kistérségi társulási tanács elnöke

* Támogatás igénylésére jogosító időtartam: a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelet 2. § (1) bek. szerint a felmentési idő fele.
** A beírható összeg nem lehet nagyobb a 2009. évre áthúzódó és támogatás igénylésére jogosító hónapok száma és az 1 hónapra jutó átlagkeresetek szorzatánál.
*** Az 1/A. számú melléklet alapján helyi önkormányzati szinten összesített adatokat kell szerepeltetni.

3. számú melléklet a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelethez


MEGYEI ÖSSZESÍTŐ ADATLAP*
A 2008. január 1-je és május 1-je között közölt, a Ktv. 17. §-a (2) bekezdésének f) pontja szerinti felmentéssel összefüggő
támogatási igény megtérítéséhez

Megye neve:

 

kódja:

 

Forint

Sor-
szám

Helyi önkormányzat

Igényelt támogatás 2008.

Az igénylésben
szerepeltetett köztisztviselők száma (fő)

KSH
kódja

neve

július

augusztus

szeptember

október

november

december

éves szinten
összesen

hónapban

1

2

3

4

5

6

7 = 1 + … + 6

8

1.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

19.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

20.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

..

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

 

 

 

 

 

 

 


Kelt: 2008. ……………………………
P. H.
__________________________________________________
igazgató

* A 2. számú mellékletekben a helyi önkormányzatok által szerepeltetett adatokkal megegyezően kell kitölteni.

3/A. számú melléklet a 157/2008. (VI. 10.) Korm. rendelethez5


MEGYEI ÖSSZESÍTŐ ADATLAP*
a 2008. január 1-je és május 1-je között közölt, a Ktv. 17. §
(2) bekezdés f) pontja szerinti felmentéssel összefüggő és 2009. évre áthúzódó
támogatási igény megtérítéséhez

9M04542_0

 

 

 

 

 

Megye neve:

 

 

 

 

 

 

 

 

A támogatás igénylésének hónapja:

 

 

 

 

 

 

 

Sor-

szám

Helyi önkormányzat

 

Az igénylésben

szerepeltetett

köztisztviselők

száma (fő)

KSH

kódja

neve

támogatási igény

(Ft)

 

 

 

1

2

1.

 

 

 

 

2.

 

 

 

 

3.

 

 

 

 

4.

 

 

 

 

5.

 

 

 

 

6.

 

 

 

 

7.

 

 

 

 

8.

 

 

 

 

9.

 

 

 

 

10.

 

 

 

 

11.

 

 

 

 

12.

 

 

 

 

13.

 

 

 

 

14.

 

 

 

 

15.

 

 

 

 

16.

 

 

 

 

17.

 

 

 

 

18.

 

 

 

 

19.

 

 

 

 

20.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Összesen:

 

0


Kelt: 2009. …

* A 2/A. számú mellékletben a helyi önkormányzatok által szerepeltetett adatokkal megegyezően kell kitölteni.
1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 183. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

A 3/A. §-t a 29/2009. (II. 19.) Korm. rendelet 1. §-a iktatta be.

3

Az 1/A. számú mellékletet a 29/2009. (II. 19.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdése iktatta be.

4

A 2/A. számú mellékletet a 29/2009. (II. 19.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

5

A 3/A. számú mellékletet a 29/2009. (II. 19.) Korm. rendelet 2. § (3) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére