• Tartalom

163/2008. (XII. 18.) AB határozat

163/2008. (XII. 18.) AB határozat1

2008.12.18.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság által országos népszavazás kezdeményezésére irányuló aláírásgyűjtő ív mintapéldánya és az azon szereplő kérdés hitelesítése tárgyában hozott határozat ellen benyújtott kifogás alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 14/2008. (I. 8.) OVB határozatát helybenhagyja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 130. § (1) bekezdése alapján magánszemély kifogást nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 14/2008. (I. 8.) OVB határozata ellen, amelyben az OVB határozatának megsemmisítését és az OVB új eljárásra utasítását kéri.
A 14/2008. (I. 8.) OVB határozat a Magyar Közlöny 4. számában 2008. január 11-én jelent meg. A kifogást 2008. január 23-án – a Ve. 130. § (1) bekezdésében előírt határidőn belül és módon – terjesztették elő.
Az OVB vitatott határozatában hitelesítette annak az országos népszavazás kezdeményezésére irányuló aláírásgyűjtő ívnek a mintapéldányát, amelyen a következő kérdés szerepel:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy az országgyűlési választások egyéni választókerületeit úgy határozzák meg, hogy minden egyes választókerület esetén, a választói névjegyzékben szereplő emberek száma ne térhessen el öt százaléknál nagyobb mértékben az országos átlagtól?”
A kifogás benyújtójának álláspontja szerint a kérdés az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdés, ezért hitelesítése sérti az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének d) pontját, így az OVB-nek az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését meg kellett volna tagadnia. Álláspontja alátámasztására az indítványozó az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének d) pontja értelmezésére a 25/2004. (VII. 7.) AB határozatban kifejtettekre hivatkozik.
II.
Az Alkotmánybíróság a kifogásokat az Alkotmány, az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény (a továbbiakban: Nsztv.), valamint a Ve. alábbi rendelkezései alapján vizsgálta meg:
28/C. § (5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
(...)
d) az Országgyűlés hatáskörébe tartozó személyi és szervezetalakítási (-átalakítási, -megszüntetési) kérdésekről,
(…)”
10. § Az Országos Választási Bizottság megtagadja az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha
(...)
b) a kérdésben nem lehet országos népszavazást tartani,
(...)”
3. Ve.
130. § (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet – az Alkotmánybírósághoz címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani. (...)
(3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”
III.
A kifogás nem megalapozott.
Az Alkotmánybíróságnak a jelen ügyben irányadó hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § h) pontjában foglaltaknak megfelelően a Ve. 130. §-a határozza meg.
Az Alkotmánybíróságnak a kifogás alapján lefolytatott eljárása jogorvoslati eljárás, melynek során az Alkotmánybíróság – alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban – azt vizsgálja, hogy a beérkezett kifogás megfelel-e a Ve.-ben és az Nsztv.-ben foglalt feltételeknek, és az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el.
Az Alkotmánybíróságnak a kifogás alapján abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az aláírásgyűjtő ív mintapéldányán megfogalmazott kérdés tekinthető-e olyan az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdésnek, amelynek népszavazásra bocsátását az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés d) pontja megtiltja.
Az Alkotmánybíróság 25/2004. (VII. 7.) AB határozatában (ABH 2004, 381.) értelmezte az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés d) pontjának azt a rendelkezését, mely szerint nem lehet országos népszavazást tartani az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdésről. E határozatában megállapította:
„Az Országgyűlés döntési jogkörébe tartozó szervezetalakító kérdésekről az Országgyűlés számos formában és minőségében dönthet. Alkotmányozó hatalomként az Alkotmányban szereplő állami szervtípusokat is alakíthatja, törvényhozóként az alkotmányban nem szereplő kérdésekben szabályozhat az Alkotmány keretei között. Szerveket hozhat létre, szüntethet meg, alakíthat át, de határozati formában is hozhat egyes – pl. a saját belső szervezetére vonatkozó – szervezetalakító döntéseket. Az Országgyűlés alkotmányozóként és törvényhozóként is szabályozhatja a saját létrejötte, működése szabályait. Ugyanúgy, ahogyan bármely más szerv létrejöttére, alakulására, összetételére vonatkozó országgyűlési szabályozás szervezetalakításnak minősül, ennek minősül az is, ha az Országgyűlés a saját összetételét, a képviselők számát illetően hoz döntést.” (ABH 2004, 381, 385.)
A hitelesítésre benyújtott aláírásgyűjtő ív mintapéldányán szereplő kérdés a választókerületek határainak megváltoztatására irányul. A kérdésből eredményes népszavazás esetén nem következik az Országgyűlési képviselők számának megváltoztatása, illetőleg szervezetének átalakítása. Így a kérdés nem tekinthető az Országgyűlés hatáskörébe tartozó szervezetalakítási kérdésnek.
Ezt figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kérdés nem tekinthető az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés d) pontjában szabályozott tiltott tárgykörök körébe tartozó kérdésnek. Így a kifogásban felhozott indokok alapján az OVB 14/2008. (I. 8.) OVB határozatának alkotmány- és törvényellenessége a kifogásban felhozott indokok alapján nem állapítható meg.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az OVB 14/2008. (I. 8.) OVB határozatát helyben hagyta.
Az Alkotmánybíróság, tekintettel az OVB határozat Magyar Közlönyben való megjelenésére, elrendelte e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
Alkotmánybírósági ügyszám: 72/H/2008.
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére