BÜ BH 2008/179
BÜ BH 2008/179
2008.07.01.
Nem valósítja meg az alárendelt megsértésének vétségét az állományilletékes parancsnok, aki – az ünnepi alkalomból rendezett állófogadásról – az oda meg nem hívott és szolgálati feladatot el nem látó alárendeltjét – más résztvevők jelenlétében – nem sértő vagy megalázó hangnemben távozásra szólítja fel [Btk. 358. § (1) bek.].
A bíróság katonai tanácsa ítéletével G. L. ezredes rendfokozatú terheltet bűnösnek mondotta ki alárendelt megsértésének vétségében, és ezért megrovásban részesített, ugyanakkor az ellene 2 rb. – egyik esetben folytatólagosan elkövetett – elöljárói hatalommal visszaélés vétsége miatt emelt további vád alól felmentette.
Az elsőfokú bíróság a terhelt releváns személyi és szolgálati adatait is rögzítve, az alárendelt megsértésének vétségét illetően, tényállásként az alábbiakat állapította meg:
A terhelt az egyik megyei hadkiegészítő parancsnokság parancsnoki beosztását látja el. R. I. műszaki százados sértett a terhelt alárendeltjeként mint irodavezető-helyettes teljesít szolgálatot. A sértett munkaköri leírása szerint az irodavezető távollétében ellátja az irodavezető feladatait, őt szervezetszerűen helyettesíti.
A terhelt egy ünnepi állománygyűlést követő állófogadásról a sértettet – aki a fogadáson távol lévő irodavezető helyett jelent meg – azzal küldte el, hogy nem vezető. A sértett a felszólítást tudomásul vette és az állófogadásról távozott. A hadkiegészítő parancsnokságon kialakult gyakorlat szerint az irodavezetők távolléte esetén helyetteseik jelentek meg a fogadáson. Az eseménynek tanúi voltak az állománynak a fogadáson részt vevő hivatásos és közalkalmazott tagjai, valamint a meghívott polgári személyek. A terhelt magatartásával a sértettet emberi méltóságában mások előtt megsértette.
Az elsőfokú ítélet ellen a katonai ügyész a felmentő rendelkezések miatt, a terhelt bűnösségének további 2 rb. elöljárói hatalommal visszaélés vétségében történő megállapítása, halmazati büntetésként pénzbüntetés és lefokozás alkalmazása érdekében jelentett be fellebbezést. A Katonai Fellebbviteli Ügyészség a fellebbezést a felmentést támadó részében visszavonta, egyebekben viszont fenntartotta, és a büntetés súlyosítása körében pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A felmentő rendelkezések a fellebbezés visszavonásával jogerőre emelkedtek.
A terhelt és védője az alárendelt megsértésének vétsége miatti vád alól bűncselekmény hiányában történő felmentés végett fellebbezett.
Az ítélőtábla katonai tanácsa ítéletével az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, és a terheltet az alárendelt megsértésének vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A másodfokú bíróság a tényállást a terhelt személyi körülményeire vonatkozóan kiegészítette, továbbá mellőzte a történeti tényállásból azon mondatot, mely szerint: ,,A vádlott magatartásával a sértettet emberi méltóságában mások előtt megsértette'', mivel ez helytelen jogi következtetésen alapult, és egyébként is a jogi indokolás részét képezné.
A másodfokú bíróság jogi álláspontja szerint tévedett a katonai tanács, amikor a terhelt bűnösségét alárendelt megsértésének vétségében megállapította. A sértetthez intézett azon kijelentése ugyanis, amely szerint a sértett nem vezető, egyben az állófogadásról – mert nem kívánatos a jelenléte – elküldte, nem alkalmas bűncselekmény megállapítására. A cselekmény nem tényállásszerű, mivel az alárendeltet emberi méltóságában nem sértette, de nem is veszélyes a társadalomra [Btk. 10. § (2) bek.]. Azzal, hogy az állófogadást rendező parancsnok úgy ítélte meg, a sértett nem szerepel az általa meghívottak között, és ezt kifejezésre juttatta, az adott esetben sem alárendeltjének személyét, sem jogait nem sértette. A sértettnek az a szubjektív megítélése, amellyel az adott szituációt sérelmesnek ítélte, önmagában büntetőjogi relevanciával nem bír, nem alapozza meg a vád tárgyává tett katonai bűncselekményt. Az irányadó tényállásból nem állapítható meg, hogy a terhelt magatartása a jelenlévőkben megbotránkozást keltett volna, avagy, hogy a sértettet szándékosan nevetségessé tette, illetőleg az sem, hogy a katonai életviszonyok között magatartása kirívó és sértően gúnyos lett volna. A bűncselekmény jogi tárgya a katonai szolgálat rendje. Az adott esetben a terhelt magatartása a szolgálati rendet sem közvetlenül, sem közvetve nem sértette.
Az ítélőtábla nem értett egyet azzal az ügyészi érveléssel, miszerint a polgári életviszonyokhoz képest a katonát fokozottabb védelemben kell részesíteni elöljárójával szemben, mivel neki fokozottan kiszolgáltatott. A hivatásos katona önként vállalja a szolgálatát, a függelmi viszonyok szabályait köteles betartani, s ebből adódóan a polgári életviszonyokhoz képest többet is köteles eltűrni.
A másodfokú ítélet ellen a katonai fellebbviteli ügyész, anyagi jogszabályt sértő felmentés miatt, a terhelt bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása végett jelentett be másodfellebbezést. Álláspontja szerint a megalapozott tényállásból a másodfokú tanács anyagi jogszabályt sértő, helytelen következtetést vont le, ezért tévesen mentette fel bűncselekmény hiányában a terheltet az ellene emelt vád alól.
A Btk. 358. § (1) bekezdése szerinti alárendelt megsértése vétségének közvetlen jogi tárgya az alárendelt emberi méltósága. Ebbe beletartozik az alárendelt katonai hivatása, és a beosztásának gyakorlásához köthető önérzete is.
Az irányadó tényállásból kitűnően a helyben kialakult szokás szerint – melyet a terhelt, mint állományilletékes parancsnok gyakorlatként alakított ki – a hadkiegészítő parancsnokság vezetői állományának szervezett rendezvényeken az ún. irodavezetőket akadályoztatásuk esetén a helyetteseik helyettesíthették. Ezt a beosztást töltötte be a sértett is, amiről az állófogadáson megjelent hivatásos állományú katonák és honvédségi közalkalmazottak is tudomással bírtak. Mindezekből következően a terhelt alárendeltjének emberi méltóságát sértő magatartást tanúsított, amikor őt kollégái előtt megszégyenítve, mintegy nevetségessé téve, az állófogadáson való részvételének jogosultságát utólagosan megkérdőjelezve, azzal küldte el a rendezvényről, hogy nem vezető, következésképp ott semmi keresnivalója.
A sértett az elöljáró alárendelt hierarchikus viszonyból fakadó függősége miatt elöljárójának a katonai önérzetét sértő fellépésével szemben kiszolgáltatott helyzetben volt. A terhelt felszólítását – mint parancsot – haladéktalanul végre kellett hajtania. Az őt ért sérelmet az elkövetéskor szóvá sem tehette, mert elöljárója szolgálati tekintélyét – függetlenül attól, hogy köztük a normális munkahelyi kapcsolat korábban megromlott, és egymás kölcsönös tisztelete is sérült – tiszteletben kellett tartania. A sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználó ez az elöljárói magatartás társadalomra veszélyes, és a Btk. 358. § (1) bekezdésébe ütköző alárendelt megsértése vétségének minősül.
A katonai főügyészség a másodfokon eljárt ügyész fellebbezését helyes indokai alapján változatlanul fenntartotta.
A Legfelsőbb Bíróság a Be. 387. §-ának (1) bekezdésében meghatározott terjedelemben elvégzett felülbírálata eredményeként az ügyészi fellebbezést alaptalannak találta.
Az Alkotmányban meghatározott emberi méltóság védelme a Magyar Köztársaság állampolgárát katonaként is megilleti. A törvény ezért kívánja védelemben részesíteni az alárendeltet az elöljáró esetleges önkénye, hatalmaskodása ellen. Ennek megítélésénél azonban nem hagyhatók figyelmen kívül a vonatkozó jogszabályok, a Szolgálati Szabályzat és más szabályzatok, amelyek szerint a katonai szolgálat a polgári életviszonyokhoz képest fokozott követelményeket, sok esetben nagyobb megterhelést ró a katonára. Ennek folytán a fegyelem fenntartása csak kellő eréllyel és szigorral valósulhat meg. Mindez nem jogosítja fel az elöljárót arra, hogy a szolgálati érintkezés során meg nem engedett intézkedéseket tegyen, vagy ilyen hangnemet alkalmazzon, nyers, durva, vagy éppen az emberi méltóságot, vagy a személyiséghez fűződő jogokat sértő kifejezéseket használjon. Körültekintően kell tehát eljárnia annak vizsgálatánál, hogy valamely elöljárói magatartás a törvényekben és a szabályzatokban előírt kereteken belül maradt-e, avagy abból kilépve, már nem a szolgálati rend és fegyelem biztosítását szolgálta, hanem a sértett emberi méltóságának megsértését jelentette.
Mindezt előrebocsátva az ítélőtábla jogi érveit mindenben osztva a Legfelsőbb Bíróság is leszögezi, hogy a parancsnoki fogadást tartó terheltnek az adott helyzetben tanúsított magatartása nem volt ellentétes a vonatkozó előírásokkal, a szabályzatok rendelkezéseivel, ezért az a sértettre semmilyen vonatkozásban sértő nem lehetett. Abban a tekintetben pedig töretlen a bírói gyakorlat, hogy a becsületsértő – illetve katonai életviszonyok között az elöljáró tekintélyét, avagy az alárendeltet sértő – magatartásokat nem a sértettek szubjektív érzékenysége, hanem az általános életfelfogás szerint kell megítélni.
A sértett a fogadásra nem volt meghívott, azon megjelenési kötelessége, konkrét szolgálati feladata nem volt. Távozásra felszólítása a szolgálati rendet még közvetve sem érintette. Ilyen körülmények között az emberi méltóság sérelme – mint törvényi tényállási elem – nem állapítható meg, még akkor sem, ha más esetekben a terhelt, mint elöljáró a fogadásán a meghívott helyett megjelent alárendeltet nem szólította fel távozásra.
A tényállás szerint a sértett felszólítása a hangneménél fogva sem volt alkalmas az emberi méltóság sérelmének megállapítására, minthogy – az összkörülményeket tekintve – sem volt megszégyenítő jellegű.
Miután a cselekmény az alárendelt megsértésének bűncselekményét tényállási elem hiányában nem valósította meg, az ítélőtábla szükségtelenül foglalkozott a Btk. 10. §-a (2) bekezdésének elemzésével.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság az ügyészi másodfellebbezésnek nem adott helyt. Ezért az ítélőtábla támadott határozatát indokainak pontosítása mellett helybenhagyta.
(Legf. Bír. Bhar. I. 429/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás