• Tartalom

18/2008. (IV. 28.) KüM határozat

18/2008. (IV. 28.) KüM határozat

a Londonban, 2001. március 23-án kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 2001. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXV. törvény 2–3. §-ainak hatálybalépéséről

2008.04.28.
A 2007. évi CLXV. törvénnyel, a Magyar Közlöny 2007. december 22-ei számában kihirdetett a Londonban, 2001. március 23-án kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 2001. évi nemzetközi egyezmény 14. cikk (1) bekezdése szerint az Egyezmény egy évvel azt az időpontot követően lép hatályba, amikor tizennyolc állam – öt olyan államot is beleértve, amelyek mindegyike legalább 1 millió bruttó regiszteri tonna űrtartalmú hajótérrel rendelkezik – megerősítésre, elfogadásra vagy jóváhagyásra vonatkozó fenntartás nélkül aláírta azt, vagy letétbe helyezte a főtitkárnál a megerősítő, elfogadó, jóváhagyó, illetve csatlakozási okiratát.
Az Egyezmény 14. cikk (1) bekezdése szerinti feltételek megvalósulására 2007. november 21-én került sor.
A fentiekre tekintettel, összhangban a 2007. évi CLXV. törvény 4. § (3) bekezdésével megállapítom, hogy a Londonban, 2001. március 23-án kelt, a bunkerolaj-szennyezéssel okozott károkkal kapcsolatos polgári jogi felelősségről szóló 2001. évi nemzetközi egyezmény kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXV. törvény 2–3. §-ai 2008. november 21-én, azaz kettőezer-nyolc november huszonegyedikén hatályba lépnek.
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére