• Tartalom

2057/2008. (V. 14.) Korm. határozat

2057/2008. (V. 14.) Korm. határozat1

a Miniszterelnöki Hivatalban, a minisztériumokban, az igazgatási és az igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámáról2

2010.05.07.

1. A Kormány, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 36. § (2) bekezdésére is figyelemmel, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó, a Kormány irányítása vagy felügyelete alá tartozó központi költségvetési szervek, valamint a minisztériumok üzemeltetési, ellátó feladatait végző költségvetési szervek összlétszámának felső határát az 1. és a 2. számú melléklet szerint állapítja meg.

2. Az 1. pontban meghatározott létszám nem tartalmazza, illetve annak számítása során nem kell figyelembe venni a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló 2004. évi CXXII. törvény alapján foglalkoztatottak, továbbá az EU-s forrásokból finanszírozott, határozott idejű jogviszony keretében foglalkoztatottak számát, amennyiben a foglalkoztatáshoz többletforrás nem szükséges.

3. A foglalkoztatottak összlétszámának felső határa megváltoztatására irányuló előterjesztést kizárólag a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter, a pénzügyminiszterrel egyetértésben, létszámnövekedésre irányuló javaslatot – annak finanszírozási forrásától függetlenül – kizárólag új feladatok ellátásával vagy feladatok átadás-átvételével összefüggésben nyújthat be a Kormányhoz.

4. Ez a határozat 2008. május 15-én lép hatályba.

5–6.3

1. számú melléklet a 2057/2008. (V. 14.) Korm. határozathoz4

A Miniszterelnöki Hivatal és a minisztériumok összlétszáma

 

Megnevezés

Létszám (fő)

1.

Miniszterelnöki Hivatal

707

2.

Egészségügyi Minisztérium

217

3.

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

373

4.

Honvédelmi Minisztérium

500

5.

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

493

6.

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

396

7.

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium

237

8.

Külügyminisztérium

655

9.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium

414

10.

Oktatási és Kulturális Minisztérium

525

11.

Önkormányzati Minisztérium

313

12.

Pénzügyminisztérium

498

13.

Szociális és Munkaügyi Minisztérium

436

14.

Összesen

5764

2. számú melléklet a 2057/2008. (V. 14.) Korm. határozathoz5

Igazgatási és igazgatási jellegű szervek létszáma

 

Megnevezés

Létszám (fő)

1.

Miniszterelnökség

2233

1.1.

Központi Statisztikai Hivatal

1 393

1.2.

 

 

1.3.

 

 

1.4.

Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala

824

1.5.

 

 

1.6.

Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ

16

2.

Egészségügyi Minisztérium

4 029

2.1.

Egészségbiztosítási Felügyelet

80

2.2.

EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal

41

2.3.

Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat és intézményei

3908

3.

Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium

10 191

3.1.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal

4909

3.1.1.

Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központ

947

3.1.2.

Baranya Megyei Szakigazgatási Hivatal

213

3.1.3.

Bács-Kiskun Megyei Szakigazgatási Hivatal

270

3.1.4.

Békés Megyei Szakigazgatási Hivatal

234

3.1.5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szakigazgatási Hivatal

235

3.1.6.

Csongrád Megyei Szakigazgatási Hivatal

214

3.1.7.

Fejér Megyei Szakigazgatási Hivatal

223

3.1.8.

Győr-Moson-Sopron Megyei Szakigazgatási Hivatal

170

3.1.9.

Hajdú-Bihar Megyei Szakigazgatási Hivatal

295

3.1.10.

Heves Megyei Szakigazgatási Hivatal

172

3.1.11.

Komárom-Esztergom Megyei Szakigazgatási Hivatal

105

3.1.12.

Nógrád Megyei Szakigazgatási Hivatal

96

3.1.13.

Fővárosi és Pest Megyei Szakigazgatási Hivatal

385

3.1.14.

Somogy Megyei Szakigazgatási Hivatal

199

3.1.15.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szakigazgatási Hivatal

240

3.1.16.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Szakigazgatási Hivatal

207

3.1.17.

Tolna Megyei Szakigazgatási Hivatal

132

3.1.18.

Vas Megyei Szakigazgatási Hivatal

202

3.1.19.

Veszprém Megyei Szakigazgatási Hivatal

210

3.1.20.

Zala Megyei Szakigazgatási Hivatal

160

3.2.

Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet

4112

3.2.1.

Földmérési és Távérzékelési Intézet

189

3.2.2.

Baranya Megyei Földhivatal

156

3.2.3.

Bács-Kiskun Megyei Földhivatal

274

3.2.4.

Békés Megyei Földhivatal

172

3.2.5.

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földhivatal

272

3.2.6.

Csongrád Megyei Földhivatal

177

3.2.7.

Fejér Megyei Földhivatal

175

3.2.8.

Fővárosi Földhivatal

435

3.2.9.

Győr-Moson-Sopron Megyei Földhivatal

161

3.2.10.

Hajdú-Bihar Megyei Földhivatal

209

3.2.11.

Heves Megyei Földhivatal

126

3.2.12.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Földhivatal

171

3.2.13.

Komárom-Esztergom Megyei Földhivatal

114

3.2.14.

Nógrád Megyei Földhivatal

102

3.2.15.

Pest Megyei Földhivatal

452

3.2.16.

Somogy Megyei Földhivatal

158

3.2.17.

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Földhivatal

243

3.2.18.

Tolna Megyei Földhivatal

104

3.2.19.

Vas Megyei Földhivatal

116

3.2.20.

Veszprém Megyei Földhivatal

163

3.2.21.

Zala Megyei Földhivatal

143

3.3.

Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal

18

3.4.

Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal

1 152

4.

Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

2228

4.1.

Igazságügyi Hivatal

836

4.2.

Szakértői Intézetek

269

4.3.

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

881

4.3.1.

Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal

822

4.3.2.

Menekülteket Befogadó Állomás, Békéscsaba

21

4.3.3.

Menekülteket Befogadó Állomás, Bicske

12

4.3.4.

Menekülteket Befogadó Állomás, Debrecen

26

4.4.

Központi Gazdasági Főigazgatóság

23

4.5.

Magyar Szabadalmi Hivatal

219

5.

Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium

2 266

5.1.

Nemzeti park igazgatóságok

693

5.1.1.

Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság

81

5.1.2.

Balatoni Nemzeti Park Igazgatóság

71

5.1.3.

Bükki Nemzeti Park Igazgatóság

83

5.1.4.

Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság

68

5.1.5.

Duna–Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság

71

5.1.6.

Fertő–Hanság Nemzeti Park Igazgatóság

53

5.1.7.

Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság

37

5.1.8.

Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság

101

5.1.9.

Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

73

5.1.10.

Körös–Maros Nemzeti Park Igazgatóság

55

5.2.

Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek

1 573

5.2.1.

Országos Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

100

5.2.2.

Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

150

5.2.3.

Dél-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

145

5.2.4.

Észak-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

151

5.2.5.

Észak-magyarországi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

158

5.2.6.

Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

82

5.2.7.

Közép-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

199

5.2.8.

Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

293

5.2.9.

Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

85

5.2.10.

Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

80

5.2.11.

Tiszántúli Környezetvédelmi Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség

130

6.

Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium

3 062

6.1.

Közlekedésbiztonsági Szervezet

57

6.2.

Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ

122

6.3.

Magyar Bányászati és Földtani Hivatal

365

6.4.

Magyar Energia Hivatal

112

6.5.

 

 

6.6.

Nemzeti Hírközlési Hatóság

460

6.7.

Nemzeti Közlekedési Hatóság

1 861

6.8.

Országos Atomenergia Hivatal

85

7.

Külügyminisztérium

1 114

7.1.

Külképviseletek igazgatása

1 0945

7.2.

Magyar Külügyi Intézet

20

8.

Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium

888

8.1.

Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal

486

8.2.

Nemzeti Fejlesztési Ügynökség

2416

8.3.

Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (Kutatásfejlesztési Pályázati és Kutatáshasznosítási Irodával együtt)

161

9.

Oktatási és Kulturális Minisztérium

921

9.1.

Kulturális Örökségvédelmi Hivatal

321

9.2.

Oktatási Hivatal

320

9.3.

Balassi Intézet

280

10.

Önkormányzati Minisztérium

1 403

10.1.

Regionális közigazgatási hivatalok

1 403

10.1.1.

azon belül: regionális szociális és gyámhivatalok

290

11.

Pénzügyminisztérium

19 601

11.1.

Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal

15 635

11.1.1.

APEH Központi Hivatal

1 074

11.1.2.

APEH Oktatási Igazgatóság

40

11.1.3.

APEH Sztadi

829

11.1.4.

APEH Közép-Dunántúli Regionális Igazgatóság

1 366

11.1.5.

APEH Nyugat-Dunántúli Regionális Igazgatóság

1 203

11.1.6.

APEH Dél-Dunántúli Regionális Igazgatóság

1 144

11.1.7.

APEH Észak-Magyarországi Regionális Igazgatóság

1 250

11.1.8.

APEH Közép-Magyarországi Regionális Igazgatóság

5 038

11.1.9.

APEH Észak-Alföldi Regionális Igazgatóság

1 589

11.1.10.

APEH Dél-Alföldi Regionális Igazgatóság

1 522

11.1.11.

Kiemelt Adózók Igazgatósága

580

11.2.

Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

167

11.3.

Magyar Államkincstár

3 799

11.4.

 

 

12.

Szociális és Munkaügyi Minisztérium

5 930

12.1.

Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság

512

12.2.

Foglalkoztatási és Szociális Hivatal

313

12.3.

Munkaügyi Központok

3 479

12.3.1.

Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

497

12.3.2.

Dél-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

423

12.3.3.

Dél-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

527

12.3.4.

Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ

652

12.3.5.

Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ

671

12.3.6.

Közép-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

397

12.3.7.

Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ

312

12.4.

Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség

1 055

12.5.

Egyenlő Bánásmód Hatóság

20

12.6.

Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet

551

13.

Egészségbiztosítási Alap

3 372

13.1.

Országos Egészségbiztosítási Pénztár és megyei igazgatási szervei

3 372

14.

Nyugdíjbiztosítási Alap

3 987

14.1.

Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság

295

14.2.

Regionális Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságok, Nyugdíjfolyósító Igazgatóság

3 692

15.

ÖSSZESEN

61 225


5 A 2155/2008. (XI. 5.) Korm. határozat 5. pontjának c) alpontja alapján a Kormány engedélyezi, hogy a ,,Külképviseletek igazgatása” sorban meghatározott létszám a 2155/2008. (XI. 5.) Korm. határozat 1−2. pontjaiban meghatározott létszámmal, az ott megjelölt időszakban meghaladható legyen.

6 A 2155/2008. (XI. 5.) Korm. határozat 5. pontjának b) alpontja alapján a Kormány engedélyezi, hogy a ,,Nemzeti Fejlesztési Ügynökség” sorban meghatározott létszám 2010. szeptember 1-jétől 2011. július 31-ig 2 fővel meghaladható legyen.

1

Megjelent: Határozatok Tára 2008. évi 21. szám.

2

A határozatot az 1166/2010. (VIII. 4.) Korm. határozat 6. pontja hatályon kívül helyezte 2010. augusztus 4. napjával.

3

Az 5–6. pontot az 1162/2009. (IX. 22.) Korm. határozat 9. pontja hatályon kívül helyezte.

4

Az 1. számú melléklet a 2099/2008. (VII. 24.) Korm. határozat 2. pontja szerint módosított szöveg. Az 1. számú mellékletben meghatározott létszámok meghaladhatóságára vonatkozóan lásd a 2155/2008. (XI. 5.) Korm. határozat 2. számú mellékletét. Az 1. számú melléklet a 2180/2008. (XII. 20.) Korm. határozat 1. pontja, az 1011/2009. (I. 30.) Korm. határozat 1. pontja, az 1048/2009. (IV. 13.) Korm. határozat 1. pontja, az 1088/2009. (VI. 11.) Korm. határozat 5. pontja, az 1162/2009. (IX. 22.) Korm. határozat 9. pontja, az 1211/2009. (XII. 11.) Korm. határozat 1. pontja, az 1007/2010. (I. 21.) Korm. határozat 1. pontja, az 1049/2010. (II. 26.) Korm. határozat 1. pontja, az 1112/2010. (V. 6.) Korm. határozat 3. pontja szerint módosított szöveg.

5

A 2. számú melléklet az 1038/2008. (VI. 6.) Korm. határozat 2–3. pontja szerint módosított szöveg. A 156/2008. (VI. 6.) Korm. rendelet 2. § (5) bekezdése alapján a Magyar Vasúti Hivatal jogutódja – a Ktv. 14. § (1) bekezdés c) pontjának alkalmazása szempontjából is – a Nemzeti Közlekedési Hatóság. A 2. számú melléklet a 2096/2008. (VII. 24.) Korm. határozat 1. pontja, a 2155/2008. (XI. 5.) Korm. határozat 6. pontja, a 2180/2008. (XII. 20.) Korm. határozat 1. pontja, az 1048/2009. (IV. 13.) Korm. határozat 2–4. pontja, az 1162/2009. (IX. 22.) Korm. határozat 9. pontja, az 1211/2009. (XII. 11.) Korm. határozat 2–7. pontja, az 1007/2010. (I. 21.) Korm. határozat 1. pontja, az 1049/2010. (II. 26.) Korm. határozat 2–4. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére