BÜ BH 2008/206
BÜ BH 2008/206
2008.08.01.
I. Meg kell állapítani a bántalmazás és a halálos eredmény közötti okozati összefüggést akkor is, ha a bántalmazáshoz társuló további, együttható ok eredményezi a sértett halálát [Btk. 170. § (1) bek., (5) bek. II. ford.].
II. Az ítélet rendelkező részében 2008. január 1. után a bűncselekmények megnevezése [Be. 258. § (2) bek. d) pont].
A megyei bíróság a vádlottat bűnösnek mondta ki életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, amiért 3 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
P. M. J. vádlott a K. városi polgárőrség tagjaként tevékenykedett. Szolgálatban tanúsított magatartásával kapcsolatban hivatalos panasz nem merült fel, de előfordult, hogy lekezelően, vagy erőszakosan bánt az általa intézkedés alá vont személyekkel.
A vádlott 2006. április hó 23. napján K. Gy.-vel látott el járőrszolgálatot a K. Gy. tulajdonát képező személygépkocsival. 23 óra 15 perc körüli időben a K. városi T. áruház parkolójához értek, ahol felfigyeltek a mindkettőjük által látásból ismert B. I. sértettre, aki a közeli buszmegálló egyik padján feküdt.
B. I. sértett évek óta hajléktalan és alkoholista életmódot folytatott, rendszerint az áruház és a vasútállomás környékén tartózkodott. Erőszakos magatartást korábban nem tanúsított, jelenléte a közbiztonságot nem veszélyeztette. Ugyanakkor a polgárőrség törekedett arra, hogy törvényes, erőszakot nem alkalmazó módon az ittas vagy problémás hajléktalanokat a város forgalmasabb területeitől távol tartsák.
B. I. sértett életmódjával is összefüggően fizikailag legyengült állapotban, míg P. M. J. vádlott 175 cm magas, erős testalkatú, mintegy 100 kg testsúlyú volt.
A vádlotton műbőr felsőrészű, gumitalpú félcipő volt, a sértett farmernadrágot, pólót, pulóvert és kabátot viselt.
A vádlott a padon alvó sértetthez ment, hogy őt felkeltse és kevésbé nyilvános helyre kísérje. Eközben K. Gy. a gépkocsiját néhány méterre attól a padtól parkolta le, ahol a sértett feküdt.
A vádlott többször pofon ütötte és megrángatta az ittas és alvó sértettet, hogy felébressze, talpra állította, szidalmazta, azt kiabálta, hogy ,,hol a helyed?'', majd kijelentette, hogy nem aludhat azon a padon. Ezt követően ruházatánál fogva rángatta, illetőleg lökdöste az áruház melletti és a buszmegállókkal szemben található füves, fás területre. A sértett ezen a szakaszon többször elesett, a vádlott talpra állította és tovább lökdöste a park irányába, közben az arcán és a tarkóján is tenyérrel megütötte.
A parkos területre érve a sértett újból elesett. Ekkor a vádlott a földön, a füves területen fekvő sértettet 8-10 alkalommal, nagy erővel, lendületből, cipőjének orrával, illetőleg a lábfejével megrugdosta. A rúgások a sértett hátát, mellkasának bal, illetve jobb oldalát, valamint jobb vállát érték.
A sértett védekezni nem tudott, lábra sem tudott állni az ittassága miatt. A rúgásoktól a testét a karjával próbálta védeni, és kérlelte a vádlottat, hogy hagyja abba a bántalmazását.
Az áruház biztonsági őre, N. T. az áruház körül járőrözött, először a rúgások hangjára lett figyelmes, majd a bűncselekmény helyszíne felé indulva látta, hogy a vádlott miként bántalmazza a sértettet és felszólította, hogy hagyjon fel cselekményével. Ezt követően N. T. és a vádlott között szóváltásra került sor, de N. T. határozott fellépését követően a vádlott abbahagyta a sértett rugdosását. A vádlott és K. Gy. ezt követően a helyszínt elhagyta. A sértett N. T.-nek kijelentette, hogy nincs komolyabb baja, és elhárította ajánlatát, hogy mentőt hívjon.
K. Gy. a fenti események alatt mindvégig a vádlott mellett tartózkodott, de a történtekbe nem avatkozott be.
A vádlott általi bántalmazás következtében a sértett hátán, a deréktájon a gerinctől jobbra, a jobb bordaívnek megfelelően, bőr alatti lágyrészekre terjedő bevérzés és duzzanat, valamint a bal váll felső harmadában bevérzés alakult ki. Belső sérülésként a mellkas többszörös zúzódása jött létre, jobb oldali sorozatos III-XII.-es bordák gerinc melletti és az oldalsó hónaljvonalban elhelyezkedő törése, illetőleg a bal oldali VII-VIII. bordák középső hónaljvonalban létrejött törése alakult ki. A törések következtében a bordaközi izomzatban bevérzés, valamint a tüdő alsó lebenyének vérzéses zúzódása jött létre. A jobb oldali X. borda tört vége a mellhártya fali és zsigeri lemezét felsértette, mellűri vérzést okozott. Ez a sérülés önmagában közvetetten életveszélyes volt.
A sértett a bántalmazást követő napokban a vasútállomás környékén tartózkodott, sérülései mozgásában korlátozták, jelentős fájdalmai voltak, ennek ellenére nem ment orvoshoz, de több ismerősének panaszkodott. Az orvosi beavatkozás a sértett állapotát stabilizálta volna, a későbbi halálos eredményt megelőzte volna. A belső vérzést okozó sérülése spontán gyógyulása azonban megindult és a belső vérzés megállt.
A bántalmazás és a sértett közvetett életveszélyes sérülése között okozati összefüggés áll fenn.
Április hó 28. napján az esti órákban ismeretlen körülmények között a sértett már gyógyulásnak indult, összetapadt mellhártyalemezei újból szétváltak, aminek következtében az április 23-án keletkezett sérülésnél nagyobb, intenzívebb belső vérzés alakult ki, mely belső elvérzést, elvérzéses sokkot, végül a sértett halálát eredményezte. Az említett második belső vérzést közvetlenül kiváltó okot nem lehetett megállapítani. Azt éppúgy okozhatta köhögési roham, vagy a sértett bármely okból – akár önhibájából adódó, akár ismeretlen külső behatás miatt – történt elesése, sérülése.
Mindezek alapján, a bántalmazás és a halálos eredmény közötti büntetőjogi értelemben vett okozati összefüggés nem volt bizonyítható.
Az ítélet ellen egyrészt az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, eltérő minősítésért, halált okozó testi sértés bűntettének a megállapításáért, valamint a börtön és a közügyektől eltiltás súlyosításáért, másrészt a vádlott és a védője a büntetés enyhítéséért. A védő a fellebbezését a nyilvános ülésen másodlagosan az ítélet helybenhagyására irányuló indítvánnyal egészítette ki.
A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést fenntartotta, a cselekmény halált okozó testi sértés bűntettének történő minősítését, a fő- és mellékbüntetés súlyosítását, egyebekben az ítélet helybenhagyását indítványozta.
Az ügyészi fellebbezés túlnyomórészt alapos, a vádlott és a védő fellebbezése alaptalan.
Az ítélőtábla a Be. 348. § (1) bekezdése alapján eljárva az ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt bírálta felül. Ennek során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok maradéktalan megtartásával folytatta le a tárgyalást.
A vád tárgyát képező releváns tényekre nézve a megalapozott elbíráláshoz szükséges körben és mélységben a bizonyítást felvette. További bizonyításnak helye nincs [Be. 353. § (1) bekezdés], s az arra jogosultak sem terjesztettek elő erre irányuló indítványt.
A másodfokú bíróság a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja alapján eljárva – az iratok tartalmára figyelemmel, illetve ténybeli következtetés alapján – mindössze az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette a tényállást:
Az elsőfokú bíróság a tényállás megállapítása során arra az álláspontra helyezkedett, hogy a vádlott általi bántalmazás és a halálos eredmény között az okozati összefüggés nem bizonyítható.
Az ítélőtábla ezen megállapítást – osztva az ügyészi indítványban foglaltakat – tévesnek ítélte a következők szerint:
A vádlott általi bántalmazás eredményeként sorozat-bordatörés alakult ki, amelynek következtében az egyik borda tört vége a mellhártya fali és zsigeri lemezt felsértette, és közvetett életveszélyes állapotot létrehozva mellűri vérzést okozott.
Ezt követően a spontán gyógyulás ugyan megindult, de a gyógyulási folyamat nem fejeződött be, amikor egy pontosan meg nem állapítható ok miatt a mellhártya lemezei újból szétváltak. Ekkor egy olyan mértékű belső vérzés alakult ki, amelyet a sértett szervezete – részben a korábbi sérülésre adott reakcióra is tekintettel – már nem tudott megállítani, és bekövetkezett a sértett halála.
Az ítélkezési gyakorlatban az ok-okozati folyamatok értékelésének alapját a ,,conditio sine qua non'', azaz a feltételek egyenértékűségének elve képezi. Ha a kiváltó okhoz az elkövetőtől független, további ok társul, amely lehet akár véletlenszerű is, az okozati összefüggés sem szakad meg, legfeljebb lazábbá, közvetetté válik (BH 1993/7. számú jogeset).
Az orvos-szakértői vélemények alapján megállapítható, hogy a vádlott bántalmazása folytán létfontosságú szerv sérült, s – közvetett – életveszélyes helyzet jött létre, amely magában hordozta a halálos eredmény bekövetkezésének reális lehetőségét. Ez az eredmény azonban nem közvetlenül a bántalmazás után következett be, hanem egy olyan újabb együttes ok (concausa) létrejöttének következtében, amely önmagában nem, hanem csak a vádlott okfolyamatot elindító bántalmazásával együttesen vezetett a sértett halálához.
A vádlott magatartása és a sértett halála közötti büntetőjogi értelemben vett okozati kapcsolat tehát egyértelműen megállapítható (BH 1982/179., EBH 2005/1291., BH 2002/169., BH 1997/564. számú jogeset).
Az ítélőtábla a fentiekre tekintettel az elsőfokú ítéletben foglaltak helyett azt állapította meg, hogy a vádlott magatartása és a halálos eredmény között közvetett ok-okozati összefüggés áll fenn.
A fentiekkel együtt a tényállás teljes egészében megalapozottá vált, s a felülbírálat alapját képezte [Be. 352. § (2) bekezdés].
A tényállásból az elsőfokú bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségének fennállására, tévedett azonban a cselekmény jogi minősítését illetően, amely az oksági összefüggés terén elfoglalt hibás álláspontjából következett.
A Btk. 15. §-a értelmében ,,Az eredményhez mint a bűncselekmény minősítő körülményéhez fűzött súlyosabb jogkövetkezmények akkor alkalmazhatók, ha az elkövetőt az eredmény tekintetében legalább gondatlanság terheli.''.
A vádlott az érdemi védekezésre teljesen képtelen, lényegében magatehetetlen, kiszolgáltatott sértettet 8-10 alkalommal nagy erővel megrúgta a felsőtestén, amely magatartásával sorozat-bordatörést idézett elő. A szándéka a sérülés okozására egyértelműen kiterjedt. A bántalmazás intenzitásából, a támadott test-tájék létfontosságú szerveket rejtő közismert jellegéből kiindulva a vádlottban, a tőle elvárható figyelem, körültekintés esetén egyértelműen fel kellett volna, hogy merüljön a sértett halála okozásának a lehetősége. A vádlott ezt a körültekintést mulasztotta el, így a bekövetkező súlyos eredményért gondatlansága (negligentia) folytán terheli a büntetőjogi felelősség (Btk. 14. § II. fordulata, Btk. 15. §).
Cselekménye így a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző, de az (5) bekezdés II. fordulata szerinti (halált okozó) testi sértés bűntettének minősül.
A másodfokú bíróság ítéletének rendelkező részében a vádlott cselekményét az alábbiak szerint minősítette: ,,testi sértés bűntette [Btk. 170. § (1) bekezdés, (5) bekezdés II. fordulat)''.
2008. január 1. napján ugyanis hatályba lépett a Be. 258. § (2) bekezdés d) pontját módosító 2007. évi CLXII. törvény, aminek megfelelő a bűncselekmény fentiek szerinti megnevezése.
A büntetés kiszabása körében az ítélőtábla enyhítő körülményként értékelte a vádlott hanyag gondatlanságát, valamint a cselekmény és az eredmény közötti oksági összefüggés közvetett jellegét, míg a ,,hasonló jellegű'' bűncselekmények elszaporodottsága helyett a személy elleni erőszakos bűncselekmények elszaporodottságát értékelte súlyosító körülményként.
A bűnösségi körülmények fentiek szerinti változásaival együtt is a másodfokú bíróság úgy ítélte meg, hogy az elsőfokú bíróság által kiszabott – egyébként törvényes – szabadságvesztés mértéke nem igazodik a módosított minősítés szerinti bűncselekmény súlyához, a bekövetkezett eredményhez. Ezért azt 4 évre súlyosította.
Az ítélőtábla nem osztotta ugyanakkor a közügyektől eltiltás tartamának súlyosítására irányuló fellebbezést, minthogy a mellékbüntetés tartamát a cselekmény jellegével, súlyával és az egyéb büntetéskiszabási tényezőkkel arányban állónak talált. Megjegyzi ugyanakkor a másodfokú bíróság, hogy valamennyi mellékbüntetés, így a közügyektől eltiltás esetén sem kizárólag a főbüntetés tartamához kell igazítani a mellékbüntetés tartamát, mint ahogy arra az elsőfokú bíróság hivatkozott.
A másodfokú bíróság a megváltoztató rendelkezéseit a Be. 372. §-a alapján eljárva hozta meg, míg az ítéletet egyebekben – annak helyességénél fogva – a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 394/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás