• Tartalom

208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet

208/2008. (VIII. 27.) Korm. rendelet

az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól1

2009.12.31.

A Kormány a szervezett bűnözés, valamint az azzal összefüggő egyes jelenségek elleni fellépés szabályairól és az ehhez kapcsolódó törvénymódosításokról szóló 1999. évi LXXV. törvény 62. §-ának (1) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, valamint a rendelet 24. § (2) bekezdése tekintetében a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 100. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a következőket rendeli el:

A befolyt pénzösszegek felhasználása

1. § A közrendvédelmi bírságból befolyó pénzösszegek a közrend, közbiztonság védelme érdekében,

a) a közterületek biztonságának javítása érdekében bűnmegelőzési célra, a közterületi biztonság erősítésében érintett szervezetek együttműködésének javítására, élet- és vagyonvédelmi eszközök, módszerek kialakításának támogatására, a helyi biztonságérzet erősítését célzó beavatkozások megvalósítására,

b) az illegális migráció visszaszorítása, kezelése érdekében végzett tevékenység, valamint az érintettek származási országukba való visszatérése elősegítésének támogatására

használhatók fel.

Értelmező rendelkezések

2. § E rendelet alkalmazásában:

a) pályáztató és támogató: az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium),

b) pályázati program: az 1. §-ban meghatározott célok megvalósítása,

c) projekt: a pályázati felhívásban meghatározott támogatandó célkitűzések megvalósítása,

d) pályázati dokumentáció: pályázati felhívás, pályázati útmutató, adatlap,

e) befogadott pályázat: a hiánytalanul benyújtott, illetve a hiánypótlási felszólításnak határidőre teljes körűen eleget tett pályázat.

Az előirányzat forrása és kezelése

3. § (1) Az előirányzat forrása az éves költségvetési törvényben jóváhagyott és ténylegesen befolyt közrendvédelmi bírság bevétel.

(2) Az előirányzat kezelői jogosítványait, a kötelezettségvállalás, az utalványozás és a teljesítés-igazolás rendjét a Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzata, valamint a Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainak felhasználásáról szóló Szabályzat rendezi.

(3) Az e rendeletben foglalt részfeladatok végrehajtását, így különösen a pályázatok befogadásával, a döntés előkészítésével és a támogatási szerződések előkészítésével, nyilvántartásával, azok végrehajtásának pénzügyi ellenőrzésével, követeléskezeléssel kapcsolatos feladatok ellátását a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) mint közreműködő szervezet végzi.

(4) Az előirányzat forrásaiból kell fedezni az előirányzat működtetésének, kezelésének, felhasználásának, a támogatási szerződések előkészítésének, nyilvántartásának és ellenőrzésének költségeit.

(5) Az adott pályázati eljárás során fel nem használt támogatás újraelosztásáról pályázat útján kell dönteni.

A támogatásban részesíthetők köre

4. § (1) Támogatásban részesíthetők az egyes pályázati kategóriákban azok a jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek, amelyek a pályázati felhívás alapján pályázat benyújtására jogosultak.

(2)2 Nem nyújthatnak be pályázatot azok a szervezetek, amelyek:

a) az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint – a pályázatuk benyújtásának időpontjában – nem minősülnek köztartozásmentes adózónak,

b) az államháztartás alrendszereiből juttatott támogatásra vonatkozó szerződésekben vállalt kötelezettségeiket nem teljesítették, az ezt megállapító döntés jogerőre emelkedését követő 5 éven belül,

c) nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok – az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 15. §-ában meghatározott – általános és különös feltételeinek,

d) a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló 2007. évi CLXXXI. törvény alapján nem indulhatnak pályázóként, illetve nem részesülhetnek támogatásban.

(3)3 A (2) bekezdés a) pontja szerinti kizáró feltétel fennállásának hiányát a kérelmező

a) 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja, vagy

b) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban.

A támogatások formái

5. § (1) Az előirányzat forrásaiból az e rendeletben meghatározott támogatási célok megvalósítására támogatásban részesíthetők részére – a pályázó működési támogatásának nem minősülő – a pályázati projekt megvalósítását célzó, visszafizetési kötelezettség nélküli végleges juttatás (a továbbiakban: vissza nem térítendő támogatás) nyújtható.

(2) Az előirányzat terhére éven túli kötelezettség nem vállalható. A pályázaton elnyert támogatásra előleg kifizetés nem történik. Az előirányzatból nem kerül folyósításra visszterhesen nyújtható támogatás (kölcsön).

(3) A Minisztérium a pályázati felhívásban meghatározza a támogatás felhasználásának módját és részletes feltételeit is.

(4) Egy projekthez támogatás a rendelet hatálya alá tartozó előirányzatból egy pályázónak csak egy alkalommal ítélhető meg.

A maradvány jóváhagyásának és következő évi felhasználásának rendje

6. § (1) Az előirányzathoz kapcsolódóan keletkező kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány felhasználása felügyeleti hatáskörű előirányzat-módosítást követően a következő évben az eredeti rendeltetési célnak megfelelően – jogszabályban előírt módon – történik.

(2) A kötelezettségvállalással terhelt előirányzat-maradvány terhére – ha a kötelezettségvállalás meghiúsul, vagy a felhasználás összege kisebb az előirányzatnál – újabb kötelezettség csak az államháztartásért felelős miniszter engedélyével vállalható. A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia, és csak írásban történhet.

Saját forrás mértéke és saját forrásként figyelembe vehető elemek

7. § (1) A pályázati felhívás tartalmazza az egy pályázat keretében megvalósuló projekt támogatásához a pályázótól elvárt saját forrás mértékét.

(2) A pályázó saját forrásként csak számlával vagy a pályázati útmutatóban meghatározott dokumentumokkal igazolt tényleges költségeket számolhat el.

A pályáztatás szabályai

8. § (1) Támogatás kizárólag pályázati úton nyújtható. A pályázati felhívásokat a Minisztérium évente legalább egyszer hirdeti meg. A pályázati dokumentációt a Minisztérium honlapján közzé kell tenni.

(2) Egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be, együttműködő partnerként – ha a pályázati felhívás lehetővé teszi, az abban foglalt feltételek szerint – több pályázatban is részt vehet.

(3) Több pályázó együttesen is benyújthat pályázatot. Az ilyen pályázat esetén meg kell jelölni, hogy az együttműködési megállapodás alapján mely pályázó jogosult a képviseletre.

A pályázati felhívás

9. § A pályázati felhívásnak az alábbiakat kell tartalmaznia:

a) a pályázat címét vagy megnevezését,

b) a pályáztató és a támogató megnevezését,

c) pályázati komponensek megnevezését,

d) a pályázati program célját (céljait),

e) a pályázat tartalmi követelményeit,

f) a pályázat céljának megvalósítására rendelkezésre álló keretösszeg és a forrás nevesítését,

g) a támogatás minimális és maximális mértékét,

h) a megkövetelt saját forrás mértékét és a saját forrásként figyelembe vehető elemek körét,

i) a pályázat benyújtására jogosultak körét, illetve az abból kizártak körének meghatározását,

j) a pályázati dokumentáció tartalmát,

k) a hiánypótlás lehetőségét,

l) a pályázat érvényességének kellékeit,

m) a pályázat benyújtásának módját és helyét,

n) a pályázat benyújtásának határidejét (hónap, nap, óra),

o) a pályázati nyomtatványok (adatlap) igénylésének módját és helyszínét,

p) a Kincstár területi állampénztári irodáinak elérhetőségét,

q) a pályázatok elbírálásának módját és szempontjait, a pályázatok elbírálásának határidejét,

r) a támogatás folyósításának rendjét.

A pályázatok formai követelményei

10. § (1) A pályázatot a pályázati felhívásban meghatározott formában és nyomtatványon kell benyújtani. A pályázatokat a pályázati felhívásban megjelölt példányszámban kell benyújtani, egyértelműen megjelölve az eredeti pályázati példányt, illetve a másolati példányt.

(2) A pályázatnak tartalmaznia kell:

a) a hiánytalanul kitöltött és aláírt pályázati adatlapot,

b) a pályázati felhívásban és adatlapban megjelölt mellékleteket,

c) a pályázati díj megfizetését igazoló dokumentum másolatát.

(3)4 A pályázati felhívásban megjelölt példányszám mellett pályázati felhívás ez irányú rendelkezése értelmében, az ott meghatározott dokumentációt a pályáztatónak elektronikus úton kell eljuttatni.

A pályázatok benyújtása

11. § (1) A pályázatokat a pályázati felhívásban megjelölt határidőig és megjelölt módon a Kincstárnak a projekt megvalósítási helye szerinti területileg illetékes állampénztári irodáiba postán, valamint a pályázati felhívás ez irányú rendelkezése értelmében, az ott meghatározott dokumentációt a pályáztatónak elektronikus úton kell eljuttatni.

(2) Határidőben benyújtottnak minősül a pályázat, ha azt a határidő utolsó napjának a pályázati felhívásban meghatározott órájáig ajánlott küldeményként postára adták és a pályázati felhívásban meghatározott dokumentációt a pályáztatónak elektronikusan eljutatták. Ha a határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a határidő az azt követő első munkanapon jár le. Kétség esetén a pályázónak kell bizonyítani azt, hogy a pályázatot határidőben postára adták, illetve elektronikusan eljuttatták.

A pályázatok befogadása és a hiánypótlás

12. § (1) A Kincstár területileg illetékes állampénztári irodája a beérkezést követő 5 munkanapon belül ellenőrzi a pályázat előírt formai feltételeknek való megfelelését, és a pályázatokat nyilvántartásba veszi. A Minisztérium a benyújtási határidő leteltét követő 3 munkanapon belül adatot szolgáltat a Kincstárnak az elektronikusan benyújtott pályázatokról.

(2) A pályázatok hiányos benyújtása esetén a Kincstár a pályázót határidő tűzésével egy alkalommal hiánypótlásra hívja fel. A hiánypótlásra biztosított határidő elmulasztása a pályázónak a pályázat elbírálásából való kizárását eredményezi. Erre a pályázót a hiánypótlási felhívásban figyelmeztetni kell.

(3) A Kincstár területileg illetékes állampénztári irodája a pályázat befogadásáról – az iktatószám megjelölésével – tájékoztatja a pályázót.

13. § (1) A pályázat érvénytelen, ha:

a) a pályázati kiírás alapján pályázni nem jogosult pályázó nyújtotta be,

b) határidőn túl nyújtották be,

c) nem a megfelelő pályázati adatlapon nyújtották be,

d) a hiánypótlást a pályázó nem vagy nem a hiánypótlási felhívásnak megfelelően teljesíti.

(2) Az érvénytelenségi okok nem orvosolhatók, az érvénytelen pályázat befogadásra alkalmatlan.

A pályázatok elbírálása

14. § (1) A Kincstár a beérkezett pályázatokat a pályázat befogadásától vagy az érvénytelenné nyilvánítástól számított 8 napon belül köteles a döntési javaslathoz előkészíteni és Minisztériumnak eljuttatni.

(2) A Minisztérium által létrehozott pályázati bíráló bizottságok (a továbbiakban: Bíráló Bizottságok) a pályázatokkal kapcsolatos szakmai álláspontjukat és döntési javaslatukat a pályázatnak a Minisztériumhoz érkezésétől számított legkésőbb 20 munkanapon belül a pályázati felhívásban megjelölt bírálati szempontok alapján alakítják ki. A bíráló bizottsági tagok – a társtárcák és a Minisztérium alárendelt szerveinek képviselői kivételével – díjazásban részesülhetnek.

(3) A Bíráló Bizottságoknak a döntési javaslatuk részeként a pályázatok értékelését és az értékelés legfontosabb szempontjait tartalmazó, a döntés meghozatalát követően mindenki számára hozzáférhető jegyzőkönyvet kell készíteniük. A jegyzőkönyvet a pályázattal együtt kell 5 évig megőrizni.

(4) A támogatásról szóló döntés – amennyiben a javasolt támogatás összege alacsonyabb a pályázó által igényeltnél – meghatározza azokat a projektrészeket, amelyekre a támogatás felhasználható.

(5) A támogatásokról a Bíráló Bizottságok döntési javaslatának ismeretében az igazságügyi és rendészeti miniszter 10 munkanapon belül dönt.

A támogatási döntésről szóló értesítés

15. § (1) A támogatási döntésekről a döntést követő 5 munkanapon belül a Minisztérium adatot szolgáltat a Kincstárnak, valamint a nyertes pályázók nevét, a támogatási célokat és a megítélt támogatás összegét közzéteszi a Minisztérium honlapján.

(2) Az elbírálás eredményéről a pályázókat a döntés meghozatalától számított 8 munkanapon belül a Kincstár írásban értesíti. A támogatási szerződést – amennyiben a pályázati felhívás ettől eltérően nem rendelkezik – a döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított 60 napon belül kell megkötni. Ez idő alatt a támogatási döntésre az ajánlati kötöttség szabályai az irányadók.

(3) A nyertes pályázókat kiértesítő levélben rögzíteni kell, hogy amennyiben a támogatási döntés kedvezményezettjének mulasztásából vagy neki felróható egyéb okból a támogatási szerződés megkötésére a szerződéskötésre a 15. § (2) bekezdésében meghatározott határidő leteltétől számított 20 napon belül nem kerül sor, a támogatási döntés hatályát veszti.

A támogatások folyósításának feltételei

16. §5 Ha törvény eltérően nem rendelkezik, a támogatás folyósításának feltételei:

a) a szervezet az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 178. § 32. pontja szerint – a támogatás folyósításának időpontjában – köztartozásmentes adózónak minősül, és ezt

aa) 30 napnál nem régebben kiállított közokirattal igazolja, vagy

ab) szerepel a köztartozásmentes adózói adatbázisban,

b) saját, illetve egyéb forrás meglétének dokumentálása,

c)6 felhatalmazó levél beszedési megbízás benyújtására,

d) nyilatkozat arról, hogy a 4. § (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti kizáró okok továbbra sem állnak fenn.

A támogatás felhasználása, a pályázati támogatás ellenében előírt kötelezettségek teljesítése

17. § (1) A támogatást a támogatási szerződésben foglaltak alapján a projekt megvalósítása érdekében lehet felhasználni.

(2) A támogatás – a (3) bekezdésben foglaltak kivételével – nem használható fel a kedvezményezettet terhelő adók, illetékek vagy egyéb közteher megfizetésére.

(3) A támogatás – amennyiben a pályázati útmutató kifejezetten eltérően nem rendelkezik – a kedvezményezettel munkaviszonyban, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy bérének, illetve díjának, valamint azok közterheinek megfizetésére kizárólag olyan arányban használható fel, amekkora arányban e személy a támogatott program megvalósításához szükséges feladatot lát el.

(4) A támogatás felhasználását megfelelő bizonylattal kell igazolni. A bizonylatokon a kedvezményezett képviselőjének a pályázati azonosító feltüntetésével igazolnia kell, hogy a kifizetés a szerződéses feladat teljesítése érdekében történt.

(5) Az előirányzatból támogatott projekt megvalósítása során létrehozott, illetve megszerzett tárgyi eszköznek minősülő vagyontárgyat kötelező leltárba venni, amely a támogatási szerződés aláírásától számított három éven belül csak a támogató előzetes jóváhagyásával idegeníthető el, amely a támogatási szerződés aláírásától számított öt éven belül ellenőrizhető.

A projekt és a támogatási szerződés módosítása

18. § (1) A Kincstár a támogatási szerződés módosítására vonatkozó, hozzá benyújtott kérelmet javaslatával együtt a Minisztériumhoz továbbítja.

(2) A Minisztérium a hozzá megküldött szerződésmódosításra irányuló kérelmet, valamint a Kincstár javaslatát a kézhezvételtől számított 10 munkanapon belül értékeli és javaslatával együtt előterjeszti az igazságügyi és rendészeti miniszternek.

(3) A szerződés módosításáról – a Kincstár javaslatának ismeretében – az igazságügyi és rendészeti miniszter dönt.

(4) Amennyiben a szerződésmódosításra irányuló kérelmet elutasították, a kedvezményezettnek az érvényes feltételek szerint kell a projektet megvalósítania és a pénzügyi-szakmai beszámolót elkészítenie.

A támogatás elszámolása

19. § (1) A kedvezményezett a teljes projekt támogatási szerződés szerinti megvalósításáról a projekt befejezését követő 60 napon belül – amennyiben a támogatási szerződés ettől eltérően nem rendelkezik – részletes szakmai beszámolót nyújt be a Minisztériumhoz, és annak elfogadását követően pénzügyi beszámolót készít, amelyet a Kincstárhoz nyújt be.

(2)7 Az elszámoláshoz az eredeti számlát és másolatát, készpénzes kifizetésnél az eredeti kiadási pénztárbizonylatot és másolatát, átutalásnál az eredeti fizetési számla kivonatot és másolatát, valamint önrész esetén az azt igazoló dokumentumokat is csatolni kell.

(3) A támogatás felhasználását igazoló bizonylatok eredeti és másolati példányán kívül a Kincstár jogosult a kedvezményezettől egyéb olyan dokumentumokat is bekérni, amelyek a támogatási összeg támogatási célnak megfelelő felhasználását igazolják.

A támogatás felhasználásának ellenőrzése

20. § (1) A támogatás szerződésszerű felhasználásának és a projekt tényleges megvalósításának ellenőrzése a támogató és a Kincstár kötelező formai, számszaki, valamint a tartalmi – dokumentum alapú, illetve helyszíni – ellenőrzésével történik. Ellenőrzésre a támogatás folyósításáig (előzetes ellenőrzés), a támogatás felhasználása során folyamatba épített módon (közbenső ellenőrzés) és a támogatás folyósításának megszűnését követő három naptári éven belül utólagosan is (utóellenőrzés) sor kerülhet.

(2) A támogatási döntés kedvezményezettje köteles a támogatás forrásainak felhasználását ellenőrzés céljából a könyvviteli elszámolásaiban elkülönítetten és naprakészen nyilvántartani, az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni.

(3) A támogatás felhasználását a Kincstár a finanszírozás folyamatában, valamint a finanszírozás befejezését követően benyújtott pénzügyi elszámolás alapján pénzügyi szempontból a helyszínen is ellenőrizheti.

(4) A pénzügyi ellenőrzés magában foglalja a támogatási szerződésben meghatározott teljes költségvetéssel való elszámoltatást.

(5) A támogatás felhasználásának tartalmi, szakmai ellenőrzése során a támogató – bűnmegelőzési és közigazgatási szakemberek igénybevételével – a támogatásnak a pályázati kiírás céljának megfelelő és a projekt megvalósításához szükséges felhasználását ellenőrzi. A kedvezményezett által az adatlap vagy elszámolás mellékleteként megküldött dokumentum kiegészítéseként a támogató, illetve a Kincstár nyilatkozatot, bizonylati másolatot és egyéb dokumentumokat kérhet be.

(6) A támogatás szerződésszerű felhasználását a támogató és a Kincstár a projekt megvalósításával egyidejűleg, vagy azt követően annak helyszínén is ellenőrizhető. A helyszíni ellenőrzés alkalmával különösen vizsgálni kell a támogatás hasznosulását. Az ellenőrzés eredményéről jegyzőkönyvet kell készíteni.

A támogatási szerződés megszüntetése, a támogatás visszafizetése és egyéb szankciók

21. § (1) Amennyiben a projekt megvalósítása meghiúsul, tartós akadályba ütközik, vagy a szerződésben foglalt ütemezéshez képest késedelmet szenved, ezt a kedvezményezett haladéktalanul köteles jelenteni a Kincstárnak.

(2) A támogatás nem rendeltetésszerű, a szerződéssel ellentétes, illetve attól eltérő felhasználását a Kincstár jegyzőkönyvben rögzíti, és haladéktalanul javaslatot tesz a kedvezményezett – részleges vagy teljes összegű – támogatás visszafizetési kötelezettségére.

(3)8 A támogatási szerződéstől való elállás esetén a már kifizetett támogatási összeg, továbbá annak kamata megfizetésére irányuló visszakövetelés érvényesítése a nyertes pályázó felhatalmazó levelén alapuló beszedési megbízás benyújtásával is történhet, melyet a támogatás forrásaként meghatározott előirányzat javára kell teljesíteni.

(4) A kedvezményezett az adólevonási jogosultságában bekövetkezett változást a támogatási szerződés módosítása érdekében haladéktalanul köteles a támogatónak írásban bejelenteni. Az általános forgalmi adóra igénybe vett támogatás összegét a támogatási szerződés módosításakor rögzítendő módon a kedvezményezett köteles visszafizetni.

A támogatási program lezárása

22. § (1) A projekt lezárása – a támogatott pályázati cél szerződés szerinti megvalósulását követően – a kedvezményezettnek a megvalósításról szóló írásbeli szakmai beszámolójának, továbbá a projekt teljes költségvetésének elszámolásáról készített pénzügyi összesítő elfogadásával valósul meg. Erről a tényről a támogató külön írásbeli értesítést küld a kedvezményezettnek.

(2) Amennyiben a támogató a szakmai beszámolót nem fogadja el, írásban, határidő kitűzésével hiánypótlásra szólíthatja fel a kedvezményezettet, aki köteles a felhívásnak eleget tenni. A hiánypótlás teljesítéséig a támogatás nem folyósítható.

(3) Amennyiben a Kincstár a pénzügyi elszámolást nem fogadja el, írásban, határidő kitűzésével hiánypótlásra szólíthatja fel a kedvezményezettet, aki köteles a felhívásnak eleget tenni. A hiánypótlás nem vagy nem megfelelő teljesítése esetén értesíti a támogatót, és javaslatot tesz a támogatás – részleges vagy teljes összegű – visszafizetésére.

Záró és átmeneti rendelkezések

23. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

(2)–(4)9

(5) Az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól szóló 138/1999. (IX. 1.) Korm. rendelet alapján nyújtott támogatások ellenőrzésére és lezárására az egyes közrendvédelmi bírságokból befolyó pénzösszegek felhasználásának céljáról és eljárási szabályairól szóló 138/1999. (IX. 1.) Korm. rendelet szabályait kell alkalmazni.

(5) E rendelet 23. § (2)–(4) bekezdése a hatálybalépést követő napon a hatályát veszti.

1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 187. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

2

A 4. § (2) bekezdése a 163/2009. (VIII. 6.) Korm. rendelet 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

3

A 4. § (3) bekezdését a 163/2009. (VIII. 6.) Korm. rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be.

4

A 10. § (3) bekezdésében a 314/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 56. § (3) bekezdése alapján a „bankszámlára” szövegrész helyébe a „fizetési számlára” szöveg lép; a módosítást nem lehet végrehajtani.

6

A 16. § c) pontja a 314/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 56. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 19. § (2) bekezdése a 314/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 56. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

8

A 21. § (3) bekezdése a 314/2009. (XII. 28.) Korm. rendelet 56. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

A 23. § (2)–(4) bekezdését a 23. § (5) bekezdése hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére