• Tartalom

21/2008. (VIII. 22.) KHEM rendelet

21/2008. (VIII. 22.) KHEM rendelet

az egyes fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos eljárási rendről1

2009.03.11.

Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 124. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 2. § 2. pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § E rendelet hatálya a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium (a továbbiakban: minisztérium) fejezeti kezelésű előirányzatai közül az alábbi előirányzatokra terjed ki:

a) Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás,

b) BKSZ működtetésének támogatása,

c) A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése,

d) RO-LA gördülő országút,

e) Energia Központ Kht. közhasznú feladatai,

f) Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján,

g) Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok.

2. § (1)2 Az 1. § a)–g) pontjaiban felsorolt fejezeti kezelésű előirányzatok forrása a Magyar Köztársaság 2009. évi költségvetéséről szóló 2008. évi CII. törvényben (a továbbiakban: költségvetési törvény) e célra jóváhagyott előirányzat.

(2) Az előirányzatok terhére éven túli kötelezettségvállalást a közlekedési, hírközlési és energiaügyi miniszter (a továbbiakban: miniszter) engedélyezhet az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 47. §-ára és 49. § r) pontjában foglalt rendelkezésre figyelemmel.

3. § (1) A miniszter az előirányzatokból nyújtott támogatások rendeltetésüknek megfelelő felhasználását ellenőrzi.

(2) Ha az ellenőrzés során a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása kerül megállapításra, a támogatás jogtalanul igénybe vett része visszavonásra kerül.

(3) A támogatottnak a jogtalanul igénybe vett támogatást az igénybevétel napjától a visszavonási döntés időpontjáig számítva a – visszavonáskor érvényes mértékű – jegybanki alapkamat kétszeresének megfelelő kamattal növelt összeggel kell visszafizetnie.

Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás

4. § (1) Az előirányzat célja a mecseki uránércbányászat beruházási program befejező szakaszában, valamint a befejezést követően – az ivóvízbázis védelme, valamint egyéb környezet- és egészségvédelmi okok miatt – a víztisztítás folytatására, a kiépített megfigyelő rendszerek működtetésére és a rekultivált területek egy részének karbantartására szolgáló támogatási forrás biztosítása.

(2) A beruházási program megvalósításának, a környezeti rekultiváció elvégzésének, a kiépített megfigyelő rendszerek működtetésének kötelezettje a MECSEK-ÖKO Környezetvédelmi Zrt. (a továbbiakban: MECSEK-ÖKO Zrt.).

(3) A MECSEK-ÖKO Zrt. az előirányzat terhére elvégzendő feladatokról január 15-éig, tételes – felhasználási ütemezéssel és indokolással ellátott – Intézkedési Tervet készít.

(4) A miniszter az Intézkedési Terv elfogadását követően a támogatás folyósításának feltételeiről, a támogatással való elszámolás módjáról, a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása esetén alkalmazandó szankciókról a MECSEK-ÖKO Zrt.-vel támogatási szerződést köt.

(5) A támogatás folyósítása a támogatási szerződésben foglaltak szerint történik.

(6) A MECSEK-ÖKO Zrt. a támogatás felhasználásáról szöveges indokolással alátámasztott féléves és éves elszámolást készít a miniszter részére.

(7) A támogatás folyósításának feltétele a szakmai feladatok, valamint a (6) bekezdésben foglalt elszámolási kötelezettség teljesítése.

BKSZ működtetésének támogatása

5. § (1) Az előirányzat célja vissza nem térítendő támogatás nyújtása

a) az elővárosi autóbusz és vasúti szolgáltatók részére a budapesti egyesített bérletekből, valamint a BKSZ továbbfejlesztése során bevezetett, további díjszabási konstrukciókból származó bevételkiesés – minisztériumra jutó részének – pótlási igényére (kompenzáció),

b) a Budapesti Közlekedés-Szervező Kht. működési ráfordításainak fedezésére.

(2) A támogatás folyósításának feltételeiről, a támogatás felhasználásáról, a támogatással történő utólagos elszámolás módjáról, a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása esetén alkalmazandó szankciókról a miniszter szerződésben állapodik meg a támogatottakkal.

(3) A támogatottak a támogatás felhasználásáról szöveges indoklással alátámasztott elszámolást készítenek a miniszter részére.

A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése

6. § (1) Az előirányzat célja a közösségi közlekedés regionális szintű megszervezésére szolgáló regionális szintű intézményrendszer működtetése, valamint a közösségi közlekedés további szakmai feladatainak, a hatékony működés ellenőrzésének finanszírozása.

(2) A Regionális Közlekedésszervező Irodák (a továbbiakban: RKI) feladata az adott régió, térség utazási igényeinek folyamatos figyelemmel kísérése, a közlekedési alágazatok közötti összhang biztosítása. Az RKI feladata a közforgalmú közlekedés igényeihez igazodó menetrendi szerkezet kialakítása, a menetrendek jóváhagyására vonatkozó döntések előkészítése, valamint az adott térségben az ügyfélszolgálati tevékenység támogatása. Az RKI működtetésével kapcsolatos feladatokat – a miniszter szakmai irányítása mellett – a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (a továbbiakban: KTI Nonprofit Kft.) látja el.

(3) Az RKI működtetésével kapcsolatos támogatás folyósításának feltételeiről, a támogatással való elszámolás módjáról, a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása esetén alkalmazandó szankciókról a miniszter a KTI Nonprofit Kft.-vel szerződésben állapodik meg.

(4) A támogatás folyósítása havonta egyenlő részletekben történik utólagos elszámolási kötelezettséggel.

(5) A KTI Nonprofit Kft. a támogatás felhasználásáról szöveges indokolással alátámasztott negyedéves és éves elszámolást készít a miniszter részére.

(6) A támogatás folyósításának feltétele a szerződésben meghatározott, valamint az (5) bekezdés szerint esedékes elszámolási kötelezettség teljesítése.

(7) A miniszter a támogatás folyósítását az elszámolási kötelezettség elmulasztása vagy el nem fogadása esetén, annak pótlásáig felfüggeszti.

6/A. §3 (1) Az előirányzat felhasználható a hajózásra alkalmas, illetőleg hajózásra alkalmassá tehető természetes és mesterséges felszíni vizek víziúttá nyilvánításáról szóló 17/2002. (III. 7.) KöViM rendeletben meghatározott, a Tisza és a Bodrog folyókon a köteles kompok közlekedésbiztonságot fokozó átalakítására.

(2) Az (1) bekezdés szerinti fejlesztési feladatok finanszírozása pályázati úton történik. A pályázati dokumentációt az előirányzat kezelője készíti el. A kezelő egyezteti a pályázati felhívást a Pénzügyminisztérium Támogatásokat Vizsgáló Irodájával, valamint az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 8/a. melléklete szerinti ismertetést is tartalmazó pályázati dokumentációt a Magyar Államkincstárral. A pályázat meghirdetéséről – a pályázati dokumentáció jóváhagyásával – a miniszter dönt.

(3) A pályázati felhívás kivonatát (a pályázati konstrukció címét, a lehetséges pályázók körét, a támogatandó tevékenységeket, a támogatás formáját és mértékét) a minisztérium a Magyar Közlöny mellékleteként megjelenő Hivatalos Értesítőben teszi közzé. A teljes pályázati dokumentációt a minisztérium honlapján kell közzétenni.

(4) A támogatásra vonatkozó döntési javaslatot pályázati bíráló bizottság alakítja ki. A pályázati bíráló bizottság összetételéről az előirányzat kezelőjének javaslata alapján a miniszter dönt. A támogatásról a bíráló bizottság döntési javaslatának ismeretében a miniszter dönt.

(5) A támogató döntésről szóló értesítéssel a minisztérium a támogatást elnyert pályázónak (a továbbiakban: kedvezményezett) megküldi a támogatási szerződés tervezetét és a kapcsolódó dokumentációt. A támogatási szerződés kedvezményezett általi aláírására megfelelő határidőt kell megállapítani, amely határidő a támogatási szerződés- tervezet kézhezvételétől számított legfeljebb 30 nap lehet. Az értesítésben megállapított határidőig a támogatási döntésre az ajánlati kötöttség szabályai az irányadók. Ha a támogatási szerződés aláírására az értesítésben megállapított határidő utolsó napjától számított 30 napon belül a kedvezményezettnek felróható okból nem kerül sor, a támogatási döntés érvényét veszti, amely tényről az előirányzat kezelője köteles a pályázót értesíteni.

(6) A támogatás kedvezményezettje köteles a fejlesztés megvalósításáról – és a támogatási szerződés tartalmától függően a fenntartásról – adatokat szolgáltatni. A támogatás feltétele, hogy a kedvezményezett a minisztérium által meghatározott adatszolgáltatás módját, gyakoriságát és tartalmát a szerződésben vállalja.

(7) A minisztérium és a külön jogszabályban erre feljogosított egyéb szervek jogosultak a támogatásra való jogosultság feltételeinek, a pályázatban szereplő információk valóságtartalmának, valamint a támogatási szerződés szerződésszerű teljesítésének ellenőrzésére.

(8) A pályázati eljárással kapcsolatos egyéb kérdésekre az Áht., az Ámr. rendelkezései, továbbá a pályázati felhívásban foglaltak irányadók.

RO-LA gördülő országút

7. § (1) Az előirányzat célja vissza nem térítendő üzemeltetési támogatás nyújtása a vasúti kombinált árufuvarozás versenyképességének javítása, a környezetkímélő szállítási módozatok elősegítése, a közúti árufuvarozás okozta környezeti károk csökkentése érdekében. A támogatási összeg a Magyar Köztársaság területén igénybe vett vasúti pályaszakaszra vonatkozóan, a magyarországi indítású vagy fogadású gördülő országúti (Ro-La) vonatok támogatására fordítható.

(2) A támogatás lebonyolítására a miniszter a vasúti pályahálózat működtetőjével (a továbbiakban: támogatáskezelő) támogatáskezelési szerződést köt. A támogatáskezelési szerződés tartalmazza a támogatás folyósításának feltételeit, a támogatás felhasználását, a támogatással történő utólagos elszámolás módját és a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása esetén alkalmazandó szankciókat.

(3) A támogatás folyósítása a támogatáskezelő részére a támogatáskezelési szerződésben meghatározott ütemezés szerint történik.

(4) A támogatáskezelő a támogatás felhasználásáról – a támogatáskezelési szerződésben meghatározott határidőre és tartalommal – pénzügyi elszámolást, valamint szakmai beszámolót készít.

(5) A miniszter a támogatási előirányzat folyósítását az elszámolási kötelezettség elmulasztása vagy el nem fogadása esetén, annak pótlásáig felfüggeszti.

8. § (1) A támogatás diszkriminációmentes igénybevételének biztosítása érdekében a miniszter nyilvános pályázatot ír ki a tehergépkocsik, vontatók és a pótkocsik (a továbbiakban: tehergépkocsik) vasúton történő fuvarozását végző vasúti társaságok számára.

(2) Támogatásra jogosult bármely, Magyarországon, az Európai Gazdasági Térség területén, illetőleg nemzetközi szerződés vagy viszonosság esetén az egyéb államokban székhellyel rendelkező, a Magyar Köztársaság területén vasúti árutovábbításra jogosult, a Tanács 1995. június 19-i, a vasúttársaságok engedélyezéséről szóló 95/18/EK irányelvével összhangban kiadott működési engedéllyel rendelkező vasúti társaság, mely a pályázatban foglaltaknak igazolhatóan eleget tesz és a támogatás igénybevételére szerződést köt a támogatáskezelővel.

(3) A támogatást elnyerő vasúti társaság a támogatáskezelővel kötött szerződés alapján jogosult a támogatás igénybevételére. A támogatáskezelő a beérkezett igényeket a beérkezés sorrendjében, számlákon és kifizetési dokumentumokon alapuló elszámolás alapján utólagosan teljesíti.

9. § (1) A támogatáskezelő utólagos elszámolás során köteles az elszámolási időszak igazolt fuvarozási teljesítménye alapján megállapított teljes támogatási összeget a támogatásra jogosultaknak továbbadni. A támogatás folyósítása előtt a támogatáskezelő köteles meggyőződni a támogatott fuvarozási teljesítmény megtörténtéről.

(2) A támogatást igénybe vevő vasúti társaság számára legfeljebb akkora támogatási összeg adható tovább, amely nem haladja meg a közúti fuvarozók részére biztosított díjkedvezmény összegét vagy a (3) bekezdésben rögzített mértékek közül a legalacsonyabb támogatási mértéket.

(3) A támogatáskezelő által továbbadott támogatás összege nem haladhatja meg az alábbiak közül a legalacsonyabb mértéket:

a) 6,00 euró vonatkilométerenként,

b) 2500 euró vonatonként,

c) az egyéb forrásokból származó támogatásokkal együttvéve (ideértve más tagállam által nyújtott támogatást is) tehergépkocsinként a teljes kombinált fuvarozással érintett relációra vonatkozó költség 30%-át.

(4) A legmagasabb összeget abban az esetben kell teljes mértékben továbbadni, ha az elszámolási időszakban átlagosan vonatonként legalább 15 tehergépkocsi továbbításra kerül. Amennyiben a számított átlagos tehergépkocsiszám ennél kevesebb, a legmagasabb összeg arányosan csökkentett részét kell továbbadni.

(5)4 A közlekedtetett vonatokról, a vonatonként felhasznált támogatásról, az összesen elszállított tehergépkocsikról, valamint a tehergépkocsikra megállapított, kedvezményként továbbadott támogatásról a támogatáskezelő és az azt igénybe vevő társaság – a támogatáskezelési szerződésben meghatározott ütemezés szerint – havi bontásban köteles elszámolni.

Energia Központ Kht. közhasznú feladatai

10. § (1) Az előirányzat célja vissza nem térítendő támogatás nyújtása az Energia Központ Energiahatékonysági, Környezetvédelmi és Energia Információs Ügynökség Közhasznú Társaság (a továbbiakban: Energia Központ Kht.) közhasznú feladatai ellátásához.

(2) A támogatás folyósításának feltételeiről, a támogatással való elszámolás módjáról, a támogatás nem rendeltetésszerű felhasználása esetén alkalmazandó szankciókról a miniszter az Energia Központ Kht.-val szerződésben állapodik meg.

(3) A támogatás folyósításának ütemezését a szerződésben kell rögzíteni.

(4) Az Energia Központ Kht. a támogatás felhasználásáról szöveges indokolással alátámasztott féléves és éves elszámolást készít a miniszter részére.

(5) A támogatás folyósításának feltétele a szerződésben meghatározott, valamint a (4) bekezdés szerint esedékes elszámolási kötelezettség teljesítése.

(6) A miniszter a támogatás folyósítását az elszámolási kötelezettség elmulasztása vagy el nem fogadása esetén, annak pótlásáig felfüggeszti.

Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján

11. § Az előirányzat célja a közlekedés, az energetika és a hírközlés területén – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvényben, illetve a nemzetgazdaság védelmi felkészítése és mozgósítása feladatai végrehajtásának szabályozásáról szóló 131/2003. (VIII. 22.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint – a védelmi felkészítési és gazdaságmozgósítási feladatokkal kapcsolatos teendők finanszírozásának biztosítása, a minősített időszakokban az ágazatok működőképességének, a lakosság ellátásának, az állam irányíthatóságának biztosítása, illetve a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek, továbbá a szövetséges fegyveres erők szükségleteinek kielégítése.

12. § (1) Az előirányzat terhére – a közbeszerzési szabályoknak megfelelően – finanszírozhatóak a gazdaság védelmi felkészítése feladatai az ágazat működőképességének, a lakosság ellátásának, az ágazatok állami irányíthatóságának, illetve a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek, továbbá a szövetséges fegyveres erők szükségleteinek minősített időszaki biztosítása érdekében.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt célok érdekében a következő jogcímeken a miniszter a feladatok ellátására szerződést, illetve megállapodást köt:

a) a védelmi célú állami tartalékok fenntartása,

b) az ágazati infrastruktúra védelmi célú fejlesztése és fenntartása,

c) az ágazat honvédelmi feladatainak ellátásába bevont szervezetek felkészítése,

d) a Befogadó Nemzeti Támogatás feladatainak finanszírozása.

Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok

13. § Az előirányzat célja a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvényben, illetve a katasztrófák elleni védekezés irányításáról, szervezetéről és a veszélyes anyagokkal kapcsolatos súlyos balesetek elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben és egyéb kapcsolódó jogszabályokban a miniszter számára előírt feladatok teljesítéséhez, így a közlekedési, a hírközlési és az energetikai ágazat felkészítéséhez a természeti és a civilizációs katasztrófák megelőzésére, azok bekövetkezése esetén hatásaik csökkentéséhez, a következmények felszámolásához és a helyreállítással kapcsolatos feladatokhoz finanszírozás biztosítása.

14. § (1) Az előirányzatból – a nukleárisbaleset-elhárítással összefüggésben – vissza nem térítendő támogatás nyújtható az ágazati nukleárisbaleset-elhárítási intézkedési tervben és a működési utasításban meghatározott feladatok végrehajtása feltételeinek biztosításához a kijelölési okmányban megjelölt szervezetek számára.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt feladatokat a „GEO-S” Geotechnikai és Geofizikai Betéti Társaság és a Paksi Atomerőmű Zrt. látja el.

(3) A miniszter az (1) bekezdésben foglalt feladatok ellátására a kijelölt szervezetekkel szerződést köt.

(4) A támogatás folyósítása igazolt teljesítés, valamint számla vagy számlát helyettesítő bizonylat alapján utólag – egy összegben – történik.

(5) A kijelölt szervezetek a – kijelölés alapján hatáskörükbe utalt – feladatok teljesítéséről és a támogatási összeg felhasználásáról december 10-éig beszámolót készítenek a miniszter részére.

15. § Az előirányzat terhére történik a katasztrófavédelemmel és a polgári védelemmel összefüggő célok érdekében – az általános közbeszerzési szabályoknak megfelelően – az ágazatok polgári védelmi és katasztrófavédelmi rendszere korszerűsítésének, az érintett szervezetek felkészítésének, a minisztériumi főügyelet működtetésének finanszírozása.

Záró rendelkezések

16. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 5. napon lép hatályba.

(2)5

(3) E rendelet rendelkezéseit a hatálybalépését követően indított eljárások esetén kell alkalmazni.

1

A 7/2010. (II. 16.) KHEM rendelet 23. § (3) bekezdése alapján hatályát vesztette 2010. február 17. napjával. E hatályon kívül helyező rendelet 23. § (1) bekezdése alapján rendelkezéseit a 2010. február 17. után indított eljárások esetén kell alkalmazni.

2

A 2. § (1) bekezdése a 8/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

3

A 6/A. §-t a 8/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 2. §-a iktatta be.

4

A 9. § (5) bekezdése a 8/2009. (III. 6.) KHEM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

5

A 16. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére