• Tartalom

220/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet

220/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet

az élelmiszerlánc területén kötelező előírások és ajánlott szakmai irányelvek gyűjteményei kiadásának rendjéről

2021.03.13.

A Kormány az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 76. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt feladatkörében eljárva következőket rendeli:

A magyar FAO/WHO Codex Alimentarius munka szakmai irányítását végző szerv kijelölése és működési rendje

1. § (1) A magyar FAO/WHO Codex Alimentarius munka szakmai irányítását végző szervként a Kormány a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottságot jelöli ki.

(2)1 A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság 15 tagból áll, akik közül az élelmiszer-vállalkozások 4 főt, az oktató, illetve kutató intézmények 3 főt, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó társadalmi szervezetek 1 főt javasolhatnak, továbbá az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter 4 főt, a fogyasztóvédelemért felelős miniszter 1 főt, az egészségügyért felelős miniszter 1 főt, valamint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 1 főt jelöl. A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság tagjait FAO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke nevezi ki.

(3)2 A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság elnökét és titkárát az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által jelölt tagok közül a FAO Magyar Nemzeti Bizottság elnöke nevezi ki.

(4)3 A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság titkársági feladatait az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium látja el.

(5)4 A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság működési szabályzatát maga határozza meg, és azt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter hagyja jóvá.

(6)5 A Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság működéséhez és titkársági feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság által jóváhagyott éves munka- és pénzügyi tervre figyelemmel az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter biztosítja.

A Magyar Élelmiszerkönyv gondozásával kapcsolatos munka szakmai irányítását végző szerv kijelölése és működési rendje

2. § (1) A Magyar Élelmiszerkönyv gondozásával kapcsolatos munka szakmai irányítását végző szervként a Kormány a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottságot jelöli ki.

(2)6 A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság 15 tagból áll. A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottságba

a) az élelmiszeripari vállalkozások szakmai és érdekvédelmi szervezetei összesen 6 főt, az oktatási és kutatási intézmények képviselői összesen 2 főt, a fogyasztói érdekek képviseletét ellátó egyesületek összesen 1 főt javasolhatnak,

b) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 2 főt, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium kormánytisztviselői közül 2 főt, a fogyasztóvédelemért felelős miniszter és az egészségügyért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium kormánytisztviselői közül 1-1 főt jelöl.

(3)7 A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság

a) tagjait az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki,

b) elnökét az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki az általa jelölt tagok közül.

(4)8 A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság működési szabályzatát maga határozza meg, és azt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter hagyja jóvá.

(5) A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság az egyes szakterületek előírásai és irányelvei tervezeteinek kidolgozására szakbizottságokat hoz létre.

(6) A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság feladatainak ellátásához – beleértve az adminisztratív teendőket is – szakértőt vehet igénybe.

(7)9 A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság működésével kapcsolatos titkársági feladatok ellátásáért az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter felel. A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság titkárát az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter az általa vezetett minisztérium kormánytisztviselői közül nevezi ki.

(8)10 A Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság működéséhez és titkársági feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság által jóváhagyott éves munka- és pénzügyi tervre figyelemmel az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium biztosítja.

A Magyar Élelmiszerkönyv kiadásának rendje

3. § (1) A Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak és irányelveinek tervezetét a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság dolgozza ki.

(2) A Magyar Élelmiszerkönyv

a) I. kötete az egyes élelmiszerekre, illetve az élelmiszerek vagy élelmiszer-összetevők egyes csoportjaira vonatkozó élelmiszer-minőségi, élelmiszer-jelölési és élelmiszer-biztonsági (élelmiszer-higiéniai), az Európai Unió kötelező jogi aktusainak átvételével készült, illetve nemzeti termékelőírásokra és rendelkezésekre vonatkozó kötelező előírásokat,

b) II. kötete a nemzetközi szervezetek ajánlásai és a hazai adottságok figyelembevételével készült ajánlott irányelveket,

c) III. kötete – a Hivatalos Élelmiszer-vizsgálati Módszergyűjtemény – az Európai Közösség irányelveinek átvételével készült vizsgálati módszer előírásokat, továbbá ajánlott vizsgálati módszer irányelveket

tartalmazza.

(3)11 Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter a Magyar Élelmiszerkönyv (1) bekezdés szerinti tervezete alapján a Magyar Élelmiszerkönyv

a) kötelező előírásait rendelettel kiadja,

b) irányelveit az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában és honlapján közzéteszi,

c) mindenkor hatályos szövegét az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján egységes szerkezetben megjelenteti.

(4)12 A 2. § (5) bekezdése szerinti szakbizottságok a szakterületük szerinti termékcsoportok vonatkozásában a jogalkalmazói gyakorlat kiszámíthatóságának növelése érdekében a szabályozás alapjait ismertető tájékoztatókat adhatnak ki, amelyeknek kötelező ereje nincs. Ezeket a tájékoztatókat az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában közzé kell tenni.

A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex gondozásával kapcsolatos munka szakmai irányítását végző szerv kijelölése és működési rendje

4. § (1)13 A Kormány a Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex gondozásával kapcsolatos munka szakmai irányítását végző, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszternek az állategészségügy irányításával kapcsolatos tevékenységét segítő tanácsadó szervként a Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottságot jelöli ki.

(2)14 A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság 13 tagból áll, akik közül a Magyar Állatorvosi Kamara 2 főt, az állatorvos-tudományi oktató és kutató intézmények 2 főt, az Országos Állatvédelmi és Állatjóléti Tanács 1 főt javasolhatnak, továbbá az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter 3 főt, az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálat 4 főt jelöl. A tagokat az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki. A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság tagja az országos főállatorvos.

(3)15 A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság elnöke az országos főállatorvos, titkárát a tagok közül az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki.

(4)16 A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság működési szabályzatát maga határozza meg, és azt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter hagyja jóvá.

(5) A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság az egyes szakterületek előírásai és irányelvei tervezeteinek kidolgozására szakbizottságokat hoz létre.

(6) A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság döntéseit a szakbizottságok javaslata alapján fogadja el.

(7) A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság feladatainak ellátásához – beleértve az adminisztratív teendőket is – szakértőt vehet igénybe.

(8)17 A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság működésével kapcsolatos titkársági feladatokat az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium látja el.

(9)18 A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság működéséhez és titkársági feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket a Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság által jóváhagyott éves munka- és pénzügyi tervre figyelemmel az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium biztosítja.

A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex kiadásának rendje

5. § (1) A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex előírásainak és irányelveinek tervezetét a Nemzetközi Állatjárványügyi Hivatal (OIE) Szárazföldi és Vízi állatok Állat-egészségügyi Kódex előírásaival összhangban, illetve ajánlásaira tekintettel a Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex Bizottság dolgozza ki.

(2) A Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex

a) I. kötete az Európai Unió kötelező jogi aktusainak átvételével készült, illetve nemzeti rendelkezésekre vonatkozó kötelező előírásokat,

b) II. kötete az egyes fertőző állatbetegségek leküzdésére kidolgozott országos készenléti terveket, mentesítési, illetve monitoring programokat,

c) III. kötete az ajánlott irányelveket, diagnosztikai eljárásokat, valamint a vakcinákkal, illetve diagnosztikumokkal szemben támasztott követelményeket

tartalmazza.

(3)19 Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter a Bizottság javaslata alapján a Magyar Állat-egészségügyi és Állatjóléti Kódex köteteit az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában és honlapján közzéteszi.

A Magyar Takarmánykódex Bizottság

6. § A Magyar Takarmánykódex (Codex Pabularis Hungaricus) (a továbbiakban: Magyar Takarmánykódex) gondozásával kapcsolatos munka irányítását végző szervként a Kormány a Magyar Takarmánykódex Bizottságot jelöli ki.

7. § A Magyar Takarmánykódex Bizottság

a)20 kidolgozza és javaslatot tesz az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter felé a Magyar Takarmánykódex I. kötetének szakmai tervezetére, valamint kidolgozza és kiadja a Magyar Takarmánykódex II. és III. kötetét,

b) véleményt nyilvánít az Európai Unió takarmányozási tárgyú jogi aktusainak átvételéről, illetve alkalmazási feltételeinek megteremtéséről,

c) javaslatot tesz az Európai Unió jogi aktusa nem korlátozott hozzáférésű tervezetének az Európai Unió intézményeiben való tárgyalása során képviselendő magyar álláspontra.

8. § (1)21 A Magyar Takarmánykódex Bizottság 12 tagból áll, akik közül az oktatási, illetve kutatási intézmények képviselői 4 főt, a takarmányipar képviselői 4 főt javasolhatnak, továbbá az állategészségügyi és élelmiszer-ellenőrző szolgálatok és az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter együttesen 4 főt jelölnek. A Magyar Takarmánykódex Bizottság tagjait az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki.

(2)22 A Magyar Takarmánykódex Bizottság elnökét és annak helyettesét a Magyar Takarmánykódex Bizottság tagjai közül választja, titkárát a tagok közül az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki.

9. § (1)23 A Magyar Takarmánykódex Bizottság a működési szabályzatát maga határozza meg, és azt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter hagyja jóvá.

(2) A Magyar Takarmánykódex Bizottság feladatainak ellátásához – beleértve az adminisztratív teendőket is – szakértőt vehet igénybe.

(3)24 A Magyar Takarmánykódex Bizottság működéséhez és titkársági feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket a Magyar Takarmánykódex Bizottság által jóváhagyott éves munka- és pénzügyi tervre figyelemmel az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium biztosítja.

A Magyar Takarmánykódex összeállítása

10. § A Magyar Takarmánykódexet a Magyar Takarmánykódex Bizottság állítja össze a következők szerint: a Magyar Takarmánykódex

a) I. kötete a takarmányokra, a takarmány előállítására, forgalomba hozatalára, vizsgálatára, szállítására, valamint a takarmányozási létesítményekre az Európai Unió kötelező jogi aktusainak átvételével készült, illetve nemzeti rendelkezésekre vonatkozó kötelező előírásokat,

b) II. kötete a takarmányok kémiai leírásának, felhasználásának, valamint az állatok táplálóanyag szükségletének ajánlott szakmai irányelveit,

c) III. kötete az ajánlott takarmányvizsgálati módszereket

tartalmazza.

A Magyar Takarmánykódex közzétételének és kiadásának rendje

11. §25 Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter a Magyar Takarmánykódex

a) 10. § a) pontja szerinti kötelező előírásait rendelettel adja ki,

b)26 10. § b) pontja szerinti ajánlott szakmai irányelveit és 10. § c) pontja szerinti takarmányvizsgálati módszereit a Magyar Takarmánykódex Bizottság az élelmiszerlánc-felügyeletért felelő miniszter által vezetett minisztérium hivatalos lapjában és honlapján teszi közzé,

c)27 mindenkor hatályos szövegét az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján egységes szerkezetben megjelenteti.

A Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény gondozásával kapcsolatos munka szakmai irányítását végző szerv kijelölése és működési rendje

12. § (1) A Kormány a Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény gondozásával kapcsolatos munka szakmai irányítását végző szervként a Növényvédelmi Bizottságot jelöli ki.

(2)28 A Növényvédelmi Bizottság 21 tagból áll, akik közül a Gabonatermesztők Országos Szövetsége 1 főt, a Greenpeace Magyarország Egyesület 1 főt, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem 1 főt, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara 2 főt, az Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Kutató Intézete 1 főt, a Növényvédőszer-gyártók és Importőrök Szövetsége Egyesület 1 főt, a Növényvédő Szer Kereskedők Szakmai Egyesülete 1 főt, az Országos Magyar Méhészeti Egyesület 1 főt javasolhat, továbbá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal 5 főt, az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter 2 főt, a környezetvédelemért felelős miniszter 1 főt, a természetvédelemért felelős miniszter 1 főt, az egészségügyért felelős miniszter 1 főt jelöl. A tagokat az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki. A Növényvédelmi Bizottság tagja az országos növényegészségügyi főtisztviselő, valamint az országos növény- és talajvédelmi főfelügyelő.

(3)29 A Növényvédelmi Bizottság elnöke az országos növényegészségügyi főtisztviselő, titkárát az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter nevezi ki a tagok közül.

(4)30 A Növényvédelmi Bizottság működési szabályzatát maga határozza meg, és azt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter hagyja jóvá.

(5) A Növényvédelmi Bizottság feladatainak ellátásához – beleértve az adminisztratív teendőket is – szakértőt vehet igénybe.

(6)31 A Növényvédelmi Bizottság működéséhez és titkársági feladatainak ellátásához szükséges pénzügyi, tárgyi és ügyviteli feltételeket a Növényvédelmi Bizottság által jóváhagyott éves munka- és pénzügyi tervre figyelemmel az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium biztosítja.

A Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény kiadásának rendje

13. § (1) A Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény előírásainak és irányelveinek tervezetét a Növényvédelmi Bizottság dolgozza ki.

(2) A Növényvédelmi Módszertani Gyűjtemény tartalmazza:

a) az engedélyezési dosszié tartalmi és formai követelményeit,

b) a címkézési útmutatót,

c) a növényvédő szerek forgalmi kategóriába sorolásának feltételeit,

d) a biológiai hatékonysági vizsgálatok tervezéséhez és végzéséhez szükséges útmutatót,

e) a vizsgálóhelyek „Helyes Kísérleti Gyakorlat” szerinti minősítésének útmutatóját,

f) a környezetben várható koncentrációk előre jelzett értékeinek kiszámítását és felhasználását a kockázatbecslésben,

g) a nem cél-szervezetekre történő, ökotoxikológiai kockázatbecslést,

h) egyéb – a Bizottság által jóváhagyott – módszertani előírásokat.

(3)32 Az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter a Növényvédelmi Bizottság javaslata alapján a Növényvédelmi Módszertani Gyűjteményt az élelmiszerlánc-felügyeletért felelős miniszter által vezetett minisztérium honlapján egységes szerkezetben közzéteszi.

Záró rendelkezés

14. § (1) Ez a rendelet 2008. szeptember 1-jén lép hatályba.

(2)33

(3) E rendelet nem érinti a Codex Alimentarius Magyar Nemzeti Bizottság, a Magyar Élelmiszerkönyv Bizottság, valamint a Magyar Takarmánykódex Bizottság e rendelet hatálybalépését megelőzően kinevezett tagjai megbízatását és annak időtartamát, e tagok megbízatása a kinevezésük idején hatályos rendelkezések alapján megállapított ideig áll fenn.

(4)–(5)34

3

Az 1. § (4) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (5) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

5

Az 1. § (6) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 2. § (2) bekezdése a 352/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

7

A 2. § (3) bekezdése a 352/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

8

A 2. § (4) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 2. § (7) bekezdése a 352/2019. (XII. 23.) Korm. rendelet 1. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

10

A 2. § (8) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 3. § (3) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

12

A 3. § (4) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja és (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

13

A 4. § (1) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés e) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 4. § (3) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 4. § (4) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

17

A 4. § (8) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 4. § (9) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

19

Az 5. § (3) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) és f) pontja, (6) bekezdése szerint módosított szöveg.

20

A 7. § a) pontja a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 8. § (2) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

23

A 9. § (1) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

24

A 9. § (3) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

25

A 11. § nyitó szövegrésze a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés f) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 11. § b) pontja a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés g) pontja szerint módosított szöveg.

27

A 11. § c) pontja a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 12. § (3) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

30

A 12. § (4) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 12. § (6) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (5) bekezdés c) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 13. § (3) bekezdése a 98/2014. (III. 25.) Korm. rendelet 8. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

33

A 14. § (2) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 638. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

34

A 14. § (4)–(5) bekezdését a 182/2009. (IX. 10.) Korm. rendelet 638. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 687. § (1) bekezdése alapján a rendelkezést a 2009. október 1. napját követően indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére