PÜ BH 2008/239
PÜ BH 2008/239
2008.09.01.
I. Az árverés csak akkor eredményez eredeti szerzésmódot, ha az árverés az eladó rendelkezési jogából fakadó eladási szándéka nélkül, akaratától függetlenül, a végrehajtást kérő érdekében, hatósági kényszer igénybevételével történik.
II. Az elővásárlásra jogosult két részből álló, sajátos megállapítási kereset előterjesztésére jogosult, mely szorosan összefügg és egymást feltételezi.
III. Több, egymást követően, vagy egy sorban elővásárlásra jogosult között a sorrend csak akkor érvényesülhet, ha több elővásárlásra jogosult élt ezzel a jogával.
IV. Az elővásárlásra jogosult nem indíthat pert azért, hogy az eladót a bíróság valamennyi elővásárlásra jogosult érdekében az ajánlat közlésére kötelezze (Ptk. 120, 373. §, 1994. évi LV. tv. 10. §).
A h.-i 029/4. hrsz.-ú, 22 ha 4277 m2 területű, valamint a h.-i 034/4. hrsz.-ú, 14 ha 3767 m2 területű ingatlanok a Magyar Állam tulajdonában álltak, melyeken a tulajdonosi jogokat a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezet gyakorolta.
A tulajdonosi jogok gyakorlója 2006. március 17-én 11 órakor árverést tartott a fent megjelölt ingatlanokra. A licitáláson H. F., Cs. Z., a felperes felesége M. A., valamint a II. r. alperes jelentek meg. A kikiáltási árat 37 100 000 forintban határozták meg. A licitálás során a II. r. alperes 51 940 000 forint vételárat ajánlott fel. Az árverés levezetője megállapította, hogy az árverés eredményes volt és a II. r. alperest az árverés nyerteseként kihirdette.
A II. r. alperes az árverésen történő részvétel feltételeként 3 710 000 forint ajánlati biztosítékot fizetett meg. Az alperesek között 2006. március 17. napján létrejött adásvételi szerződésben a különbözetként jelentkező 48 230 000 forint megfizetését nyolc napon belül vállalta. A II. r. alperes a szerződéskötés napján lépett az ingatlan birtokába és az I. r. alperes, mint a Magyar Állam nevében eljáró tulajdonosi jogok gyakorlója hozzájárult ahhoz, hogy a perbeli ingatlanokra a II. r. alperes tulajdonjoga adásvétel jogcímén az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre kerüljön.
A felperes a 2006. március 28. napján a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezethez intézett levelében közölte, hogy a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Tft.) 10. § szerinti elővásárlási jogával élni kíván. Álláspontja szerint a 16/2002. Korm. rendelet szerinti tizenöt napos határidő el sem kezdődött, ennek ellenére célszerűnek tartotta a tájékoztatást arról, hogy az árverés nyertese által megajánlott vételáron és szerződési feltételekkel vételi ajánlatot kíván benyújtani a területileg illetékes jegyzőhöz. A Nemzeti Földalap Kezelő Szervezet a felperes ajánlatának teljesítése elől elzárkózott.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperesek között 2006. március 17-én megkötött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan. Kérte továbbá az I. r. alperes kötelezését a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet szerinti eljárás lefolytatására. Álláspontja szerint az adásvételi szerződés a Magyar Közlöny 2006. évi 6. számában közzétett, a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezet elnökének a Nemzeti Földalap vagyoni körébe tartozó földterületek értékesítésére irányadó pályázati és bírálati szabályzatról szóló közlemény IV. fejezet 21. pontjában foglaltakat megsértette, ugyanis az árverési vevő a teljes vételárat a szerződéssel egyidejűleg nem fizette meg.
Ezen túlmenőleg az I. r. alperes nem tett eleget a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet szerinti közzétételi kötelezettségének, ezért a felperes mint helyben lakó, valamint gazdálkodó – más jogosultakkal egyetemben – nem gyakorolhatta az Tft. 10. §-ában biztosított elővásárlási jogát. A felperes azonban teljesítést – azaz azt, hogy az I. r. alperes a szerződést vele kösse meg –, azért nem követelhet, mert több törvényes elővásárlási joggal felruházott személy és szervezet is lehet, akik közül a jogszabály szerint kell majd kiválasztani a vevőt.
Az I. r. alperes a keresetre nem nyilatkozott.
A II. r. alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint árverésen szerzett tulajdonjogot, ezért az adásvételhez kötődő elővásárlási jog a felperest nem illette meg. Vitatta azt is, hogy a felperes helyben lakónak minősülne. Hivatkozott arra is, hogy a felperes házastársa az árverésen jelen volt, az általa ajánlott vételárat azonban nem fogadta el. Álláspontja szerint a Nemzeti Földalap jogosult az eljárás szabálytalanságának a megállapítása esetén a jogkövetkezmények levonására, a bíróság nem kötelezheti a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet szerinti eljárás lefolytatására.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Kifejtette, hogy a Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 13. § (1) bekezdése szerint a Nemzeti Földalap az oda tartozó termőföld vagyont a földrészlet nyilvános pályázat vagy árverés útján történő eladásával, illetve nyilvános pályázat útján haszonbérbe adásával vagy vagyonkezelésbe adásával hasznosítja. A 14. § (1) bekezdés szerint a termőföld értékesítésére, illetve haszonbérletére irányuló pályázati felhívást a Nemzeti Földalap hirdeti meg. A pályázati felhívást többek között a földrészlet fekvése szerinti települési önkormányzatnál legalább harminc napra, hirdetmény formájában kell közzétenni. A szerződés csak a közzétételtől számított harmincadik napot követően köthető meg. A 15. § szerint a termőföld értékesítésére irányuló pályázati felhívás részletes szabályait a Nemzeti Földalap által kiadott és a miniszter által jóváhagyott szabályzat határozza meg, melyet a Magyar Közlönyben is közzé kell tenni.
Álláspontja szerint a Nemzeti Földalap által árverés útján történt értékesítés során az ingatlant szerző tulajdonjoga az árverés tényéből és nem a tulajdonossal kötött szerződésből származik. A szerzés módja tehát a Ptk. 120. §-ának (1) bekezdésében írt szerzési mód. Az alperesek között kötelmi jellegű jogviszony nem keletkezett. Nem fogadható el a felperesnek az a hivatkozása, hogy az árverés pusztán a vevő kiválasztását szolgáló eljárás. A jogszabályok ugyanis nem tesznek különbséget a tulajdonjogot keletkeztető árverés, mint tulajdonjogi szerzésmód és az olyan árverés között, amely pusztán a vevő kiválasztását szolgálja, mint egyfajta eljárás.
Mivel a II. r. alperes tulajdonszerzésének alapja az árverés ténye, ezért az elővásárlási jog szabályai nem alkalmazhatók. Ezt támasztja alá a Nemzeti Földalapról szóló törvény 17. §-a is, mely szerint az azonos ajánlatok esetén – törvényben megjelölt elővásárlási jogosultakat követően – előnyben kell részesíteni a termőföld-tulajdonnal, illetőleg haszonbérlettel rendelkező, élethivatásszerűen mezőgazdasági termelést folytató és ekként nyilvántartásba vett más természetes személyeket. Az árverésen ugyanis az azonos ajánlatok megtétele fogalmilag kizárt.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Indokolása szerint a Nemzeti Földalapról szóló törvény 15. §-ának felhatalmazása alapján kiadott szabályzat megállapítja az adott tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetre kötelező eljárási rendet és ennek körében mindkét eljárásra, a nyilvános pályázatra és az árverésre vonatkozó rendelkezéseket foglalja magában. A szabályzat IV. fejezet 3. pontjában írt utaló szabály az árverést a nyilvános pályázattal azonos szintre helyezte. A két értékesítési mód csak annyiban tér el, hogy míg a pályázatnál bizottság választja ki a legelőnyösebb ajánlatot, addig az árverésnél a legtöbbet ajánlót kell nyertesnek nyilvánítani. Mindkét esetben azonban a kiíró szerződés kötésére köteles. Ebből következően árverésnél is megfelelően alkalmazni kell az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseket. Ez következik a földjogi jogszabályok összefüggéseiből is. A Tft. 10. §-ának rendelkezései tehát megkülönböztetés nélkül alkalmazni kell a termőföld-vagyon nyilvános pályázat vagy árverés útján történő eladása esetén is.
Kifejtette, hogy a Ptk. 120. § (1) bekezdésének hatálya alá a hatósági kényszer igénybevételével történő értékesítés tartozik. A II. r. alperes pedig a Nemzeti Földalapról szóló törvény 13. § (1) bekezdése szerint nem hatósági kényszer igénybevételével szerzett tulajdonjogot. A perbeli esetben az I. r. alperes a Korm. rendeletben foglaltak megsértésével megakadályozta az elővásárlási jog érvényesítését.
A felperes fellebbezéséhez csatolta a Korm. rendelet 3. § (2) bekezdése szerinti alakiságnak megfelelő egyoldalú nyilatkozatát és álláspontja szerint ez elégséges volt a II. r. alperes vételi ajánlatával megegyező fizetési feltételek elfogadása. A felperes kereseti kérelme azonban csupán az alperesek között létrejött szerződés vele szembeni hatálytalanságának a megállapítására irányult. Megállapításra irányuló kereseti kérelemnek azonban csak akkor van helye, ha a felperes a jogviszony természeténél fogva, vagy a kötelezettség lejártának hiányában, vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet. Mivel a Tft. 10. §-ának rendelkezései teljes mértékben beilleszkednek a Ptk. elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezései körébe, a felperes igénye a Ptk. 373. § és a PK 9. számú állásfoglalás 8. pontja szerint marasztalásra irányuló kereseti kérelem alapján lett volna érvényesíthető. A felperes nem igényelheti a bíróságtól az I. r. alperesnek a szabályos eljárás lefolytatására való kötelezését.
A jogerős ítélet ellen – a másodfokú bíróság jogszabálysértő ítéletének a hatályon kívül helyezése, a jogszabá-lyoknak megfelelő új határozat hozatala, vagy az első-, másodfokú bíróság új eljárása és új határozat hozatalára utasítása érdekében – a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy álláspontja szerint mind az első-, mind a másodfokú ítélet jogszabálysértő.
A másodfokú bíróság megállapításra irányuló keresete eljárási okból történő elutasításánál nem teljesítette a Pp. 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott azon feladatát, hogy érvényesítse a feleknek a perek tisztességes lefolytatásához való jogát. Eljárása iratellenes is, mert nem vette figyelembe, hogy a felperesnek volt – a megállapításra irányuló kereseti kérelem mellett – egy további, az I. r. alperes ellen előterjesztett marasztalásra irányuló kereseti kérelme is. A bíróság a Pp. 213. § (1) bekezdésében foglalt kötelezettsége ellenére a marasztalásra irányuló keresetet nem bírálta el és nem tisztázta annak a megállapításra irányuló keresethez való viszonyát.
Mind az első-, mind a másodfokú bíróság megsértette az ítélet teljességének és a tisztességes eljárásnak a követelményét is.
Az anyagi jogi jogszabálysértésekkel kapcsolatban előadta, hogy nincs egyértelműen eligazító jogszabályi rendelkezés az NFA kezelésében lévő kincstári vagyon tárgyát képező termőföld étékesítésére vonatkozó szabályok, másrészt a Tft. szabályainak a viszonyáról. A jelen jogvitára vonatkozó szabályok azonban nem értelmezhetők akként, hogy az I. r. alperest képviselő Nemzeti Földalapot a többi tulajdonossal ellentétben ne kötnék a Tft. 10 §-ában foglalt rendelkezések. Ez a megkülönböztetés alkotmányellenes is lenne. Az elővásárlásra jogosult szempontjából közömbös, hogy a termőföld-tulajdonos eladási szándéka kétoldalú tárgyalások, vagy árverés eredményeképpen alakul-e ki, elővásárlási jogát csak a harmadik személy által tett végleges ajánlatra vonatkozóan tudja gyakorolni.
A vételi ajánlat közlésének módjával kapcsolatban kifejtette, hogy azt a Ptk. nem szabályozza, azonban a jelen jogvitában sem a bírósági gyakorlat, sem a PK 9. számú állásfoglalás nem irányadó. Jelen esetben a Tft. 90. § (1) bekezdés e) pontjában felhatalmazása alapján a termőföldre vonatkozó elővásárlási jog gyakorlásának részletes szabályait a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet tartalmazza. A vételi ajánlat közlésének módjára nézve bármilyen megállapítást csak a Korm. rendelet szabályainak figyelembevételével lehet tenni. A bíróság ezen Korm. rendeletben meghatározott hirdetményi eljárás mellőzésével nem állapíthatja meg az adásvételi szerződésnek az eladó és az elővásárlási jogra jogosult közötti létrejöttét még akkor sem, ha annak feltételei a PK 9. számú állásfoglalás szerint fennállnak. Ezzel ugyanis a Tft. 10. §-ában meghatározott elővásárlási jog gyakorlására jogosultak jogát csorbítaná. A bíróság az elővásárlási joguk megnyíltáról nem értesülő elővásárlási jogosultakat mellőzve nem állapíthatja meg, hogy az adásvételi szerződés a bírósághoz forduló jogosult és az eladó között jött létre, csakis arra kötelezheti az I. r. alperest, hogy a vételi ajánlatot a rendelet előírásainak megfelelő módon, hirdetményi úton közölje a Tft. 10. §-a szerinti elővásárlásra jogosultakkal és nem csupán a felperessel. Abban az esetben, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy az eladó elmulasztotta a vételi ajánlatnak a rendeletben meghatározott közlését, nem szűkítheti le a hirdetményi közlést csak a hozzá forduló elővásárlási jogosultra.
Tévesnek tartotta azt a megállapítást is, hogy a felperes nem tett elfogadó nyilatkozatot. A felperes a szerződéskötést követően tizenegy nappal az eladó képviselőjének írt levélben, majd az ingatlan helye szerinti önkormányzat jegyzőjéhez intézett levélben kinyilvánította vételi szándékát. Jogi álláspontja szerint azonban a nem közölt ajánlatot nem is lehet elfogadni, annak csak szabályszerű, a rendelet szerinti közlése kérhető a jelen jogvitában.
Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság indokolás nélkül állapította meg: a felperes nem igényelheti az I. r. alperestől azt, hogy az a rendelet szerinti eljárást folytassa le. Az I. r. alperes a polgári jogi jogviszonyok alanya, vele szemben marasztaló határozat hozható.
Álláspontja szerint a másodfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a jelen jogvita tárgyát képező ügylet adásvételi szerződés volt. A hatósági árverést ugyanis meg kell különböztetni a magánárveréstől, melynek célja a leendő szerződő partner kiválasztása. Ilyen esetben az elővásárlásra jogosulttól nem várható el, hogy részt vegyen a licitálásban és közreműködjön magasabb árverési vételár elérésében.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet rendelkező részének helybenhagyása mellett az indokolásban foglaltakat kérte megváltoztatni annak megállapításával, hogy a Nemzeti Földalapba tartozó termőföld árverezéssel történő értékesítése a Ptk. 120. § (1) bekezdés körébe tartozik. A Polgári Törvénykönyv szövegéből sem következik, hogy az árverés hatósági aktust jelenthet csak, ezért a Ptk. 120. § alkalmazási köre kiterjed a nem hatósági jellegű árverésekre is. Az árverésen történő szerzés pedig eredeti szerzésmódnak számít, ennek értelmében a szerzés jogcíme nem adásvétel.
Hivatkozott a jogalkotói akaratra, melyet kettős szándék vezetett. Egyrészt érvényesíteni kívánta a birtokpolitikai célokat, ugyanakkor hatékonyan, rövid időn belül kívánta hasznosítani a termőföld-vagyont. Utalt a pályázati eljárásra vonatkozó szabályokra, mely szerint azokat ,,értelemszerűen'' kell alkalmazni az árverési előírásokra. Amennyiben a pályázati eljárás alkalmazható lenne teljes egészében az árverésre, ilyen fajta utalásokra nem kellett volna a szabályozásban kitérni.
Hivatkozott arra is, hogy a földhivatali eljárás során a földhivatal árverés esetén sosem kívánta meg a 16/2002. számú Korm. rendeletben megkívánt, a bejegyzéshez nélkülözhetetlen okiratok csatolását.
Hivatkozott továbbá a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet módosítására, mely szerint az e rendeletben foglaltakat nem kell alkalmazni a Nemzeti Földalapba tartozó ingatlanok nyilvános pályázat útján történő haszonbérbe adása, eladása, illetve árverezése során. Álláspontja szerint ebből egyértelműen kiderül, hogy az eladás és az árverezés külön szerzésmódokat jelent, valamint soha nem állt a jogalkotó szándékában, hogy árverés esetén az elővásárlási jogra vonatkozó rendelkezéseket kelljen alkalmazni az ily módon megszerzett termőföldekre.
Ezért kérte annak megállapítását is, hogy az árverésekkel összefüggésben a Nemzeti Földalap Kezelő Szervezetnek nem kellett lefolytatni a 12/2006. (II. 18.) Korm. rendeletben foglalt, az elővásárlási joghoz kapcsolódó eljárást.
A II. r. alperes tartalma szerint a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az I. r. alperes képviselője bejelentette, hogy az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény szerint a Nemzeti Földalap az állami vagyon körébe tartozik. A 3. § értelmében az állami vagyon feletti tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét a Magyar Állam nevében a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács gyakorolja. A tanács feladatait a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján, annak ügyvezető szerveként látja el.
Sem a felperes, sem az I. r. alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
A Nemzeti Földalapról szóló 2001. évi CXVI. törvény 13. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a Nemzeti Földalap a Nemzeti Földalapba tartozó termőföld-vagyont többek között a földrészlet árverés útján történő eladásával hasznosítja. A perbeli esetben a Nemzeti Földalap a keresettel érintett ingatlanokat árverés útján adta el a II. r. alperesnek.
A per során vitás volt, hogy a II. r. alperes tulajdonszerzése árverés vagy adásvétel jogcímén következett-e be. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a II. r. alperes árverés, a másodfokú ítélet szerint pedig adásvétel jogcímén szerezte meg a perbeli ingatlanok tulajdonjogát.
A Legfelsőbb Bíróság az I. r. alperes felülvizsgálati kérelmét nem találta alaposnak, mert megítélése szerint ebben a kérdésben a másodfokú bíróság ítéletében kifejtettek a helytállóak.
A Ptk. 120. §-a az eredeti tulajdonszerzés egyik gyakori esetét, az árverés útján való tulajdonszerzést szabályozza.
A törvény valóban csak árverést és nem ,,hatósági árverést'' említ, azonban a törvény hatálybalépésekor, 1960-ban csak hatósági árverés létezett. Az a tankönyvi definíció, amely szerint ,,az árverés hatósági úton történő kényszereladás a legtöbbet ígérő számára'', ma már nem igaz minden árverésre. Jelenleg már az árverés nem feltétlenül jelent kényszerértékesítést, hanem olyan eljárást, amelynek célja a legmagasabb vételár elérése.
Az árverés azonban csak akkor eredményez eredeti szerzésmódot, ha az elidegenítés az eladó akaratától függetlenül, a végrehajtást kérő érdekében hatósági kényszer igénybevételével, nem feltétlenül a dolog forgalmi értékén történik, és a tulajdonos rendelkezési jogából fakadó eladási szándéka hiányzik.
A perbeli esetben az árverés előzőekben felsorolt egyetlen eleme sem valósult meg. A tulajdonos rendelkezési jogával élve, saját akaratából értékesítette az ingatlanokat hatósági kényszer igénybevétele nélkül.
A Nemzeti Földalapról szóló törvény hatálya alá tartozó eljárás során az ingatlan tulajdonszerzésének a jogcíme tehát adásvétel és nem árverés. Ezt az álláspontot egyébként alátámasztja az előzőekben már említett törvény 13. § (1) bekezdése is, amely szerint a termőföld-vagyon hasznosítása nyilvános pályázat vagy árverés útján történő eladásával valósul meg. A pályázat vagy az árverés tehát az eladás, az adásvételi szerződés létrejöttének az előzménye, melynek célja a vevő kiválasztása és a legmagasabb vételár elérése.
Az elővásárlás jog intézménye kizárólag a tulajdonos rendelkezési jogából fakadó eladáshoz kapcsolódik. A perbeli esetben az I. r. alperes az ingatlanokat eladta, ezért a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény (Tft.) 10. §-a szerinti elővásárlási jog az ott felsoroltakat a törvény szerinti sorrendben megillette.
Az elővásárlási jog gyakorlásának módjára vonatkozóan a Ptk. 373. § (1) és (2) bekezdés tartalmaz rendelkezéseket. Ezek a rendelkezések valamennyi elővásárlási jog esetén alkalmazandók, így alkalmazandók abban az esetben is, ha az elővásárlási jog a Tft. 10. §-ának előzőekben már említett szabályán alapul.
A Tft. 10. §-án alapuló elővásárlási jognak több jogosultja van és a jogosultság őket a törvényben meghatározott sorrend szerint illeti meg. Az elővásárlásra jogosultak teljes körét sem az eladó, sem a vevő nem ismerheti és értesítésük gyakorlatilag lehetetlen. Ezért vált szükségessé a Tft. előzőekben már említett 10. §-án alapuló elővásárlási jog gyakorlás módjának részletes szabályozása. Ez valósul meg a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet részletszabályaiban.
A perbeli eset azt a kérdést veti fel, hogy ezek a részletszabályok alkalmazandóak-e abban az esetben, ha a Nemzeti Földalap értékesíti a Nemzeti Földalapba tartozó földrészletet.
A 215/2007. (VIII. 14.) Korm. rendelet 2007. augusztus 22-ei hatálybalépéséig ebben a kérdésben nem volt egyértelmű szabályozás. A rendelet 1. §-a azonban kimondta, hogy a 16/2002. (II.18.) Korm. rendeletben foglaltakat nem kell alkalmazni a Nemzeti Földalapba tartozó ingatlanok árverezése során.
Ugyanígy rendelkezik a Nemzeti Földalap vagyon-nyilvántartásának, vagyonkezelésének és hasznosításának részletes szabályairól szóló 245/2002. (XII. 13.) Korm. rendeletet módosító 215/2007. (VIII. 14.) Korm. rendelet 2. §-a, amikor az előző Korm. rendeletet 8. §-al kiegészítve a (2) bekezdésben kimondja, hogy a Nemzeti Földalapba tartozó ingatlanok árverezése során elővásárlási jogát az arra jogosult közvetlenül az árverés lezárása előtt, személyesen vagy legalább teljes bizonyító erejű magánokiratba foglalt meghatalmazással rendelkező személy útján gyakorolhatja.
Miután ezen rendelet 3. §-a szerint az a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba azzal, hogy a rendelkezéseit a hatálybalépése után meghirdetett pályázatok, illetve kitűzött árverések esetében kell alkalmazni, azt lehet megállapítani, hogy a korábban lefolytatott árverések esetén az elővásárlási jog a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet rendelkezései alapján volt gyakorolható. A jogerős ítélet tehát helytállóan állapította meg, hogy a felperes elővásárlási jogát az I. r. alperes megsértette, ezzel őt megakadályozta elővásárlási joga érvényesítésében.
A felperes keresetének elbírálása során a következő eldöntendő jogkérdés az volt, hogy a felperes milyen igényeket érvényesített (illetve érvényesíthetett volna) a jelen perben.
Az elővásárlásra jogosult a PK 9. számú állásfoglalás 8. pontjában foglaltak szerint egy sajátos megállapítási keresetet terjeszthet elő, mely két részből áll. Egyrészt kérnie kell annak megállapítását, hogy az adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan. Másrészt annak megállapítását is kérnie kell, hogy – elfogadó nyilatkozata folytán – az adásvételi szerződés közte és az eladó között jött létre. A kereset e két része szorosan összefügg és egymást feltételezi.
A felperes a perben keresetét nem a fenti módon terjesztette elő, kizárólag annak megállapítását kérte, hogy az alperesek között létrejött adásvételi szerződés vele szemben hatálytalan. A megállapítás iránti kereset mellett azonban egy marasztalás iránti keresetet is előterjesztett. Kérte az I. r. alperes kötelezését a 16/2002. (II. 18.) Korm. rendelet szerinti eljárás lefolytatására.
Keresetének előterjesztésekor a felperes abból a téves feltevésből indult ki, hogy lehetnek őt sorrendben megelőző elővásárlásra jogosultak, és ezért ő nem kérheti annak megállapítását, hogy a szerződés az eladó I. r. alperes és közte létrejött. Az elővásárlásra jogosultak között a sorrend azonban csak akkor érvényesülhetne, ha több elővásárlásra jogosult is élt volna ezzel a jogával. Mivel a perbeli esetben csak a felperes indított pert a szerződés hatálytalanságának a megállapítása iránt és csak ő tett elfogadó nyilatkozatot, ezért ő lett volna jogosult annak megállapítását kérni, hogy az adásvételi szerződés közte és az I. r. alperes között létrejött. Ilyen keresetet azonban a felperes nem terjesztett elő. Ezért ebben a kérdésben jelen ügyben anyagi jogerővel bíró döntés [Pp. 229. § (1) bekezdés] nem született.
A felperes által előterjesztett marasztalási kereset gyakorlatilag a többi potenciális elővásárlásra jogosult érdekét szolgálta. A felperes azonban saját nevében, mások érdekében nem indíthat pert, nincs joga arra, hogy mások igényét érvényesítse [Pp. 3. § (1) bekezdés]. A felperes számára pedig a kifüggesztési eljárás lefolytatásának az elrendelése nem volt szükséges, mert ő már tudomást szerzett az adásvételi szerződésről.
A felperesnek a II. r. alperes vételi ajánlata a tudomására jutott, azt nem vitásan ismerte. A Legfelsőbb Bíróság számos eseti döntésében kimondta, hogy az elővásárlásra jogosulttal nem közölt vételi ajánlatot is el lehet fogadni. A jogosult jogszerűen gyakorolhatja jogát bárhonnan is származik az értesülése az ajánlatról, illetve a sérelmére megkötött adásvételi szerződésről (pl. EBH 2006/1/1408.).
A jogerős ítélet tehát jogszabálysértés nélkül utasította el a felperes egyrészt marasztalásra, másrészt megállapításra irányuló keresetét. A felperes perben nem álló személyek anyagi jogának megsértése miatt marasztalási keresetet nem terjeszthetett elő, a perbizomány a polgári eljárásban tilos.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdésében foglaltak alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. VI. 22.028/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás