• Tartalom

254/2008. (X. 18.) Korm. rendelet

254/2008. (X. 18.) Korm. rendelet

a frekvenciasávok nemzeti felosztásának megállapításáról szóló 346/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet és a frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 78/2006. (IV. 4.) Korm. rendelet módosításáról1

2008.10.19.

Az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. törvény 182. §-a (1) bekezdésének a) és b) pontjában kapott felhatalmazás alapján, az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének b) pontjában meghatározott feladatkörében eljárva a Kormány a következőket rendeli el:

1. § A frekvenciasávok nemzeti felosztásának megállapításáról szóló 346/2004. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: R.) 11. §-ának és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:


„Adatszolgáltatás

11. § (1) A Nemzeti Hírközlési Hatóság (a továbbiakban: NHH) kapcsolatot tart az Európai Rádiótávközlési Hivatal (a továbbiakban: ERO) Európai Bizottság által közös hozzáférési pontként kijelölt frekvenciainformációs rendszerével (a továbbiakban: EFIS) abból a célból, hogy az internet segítségével a rádiófrekvenciás tartomány használatára vonatkozó összehasonlítható adatokat bocsásson a közvélemény rendelkezésére.
(2) Az NHH a rádiófrekvenciás tartomány használatáról a következő adatokat köteles az EFIS-be feltölteni:
a) frekvenciasávonként:
aa) az RR-ben meghatározottaknak megfelelően a rádiószolgálati felosztást,
ab) az EFIS-ben érvényes kategóriáknak megfelelő rádióalkalmazásokat,
ac) a (3) bekezdésben meghatározott formátumnak megfelelő rádióinterfész-előírásokat,
ad) a (4) bekezdés szerint az egyedi frekvenciahasználati jogokkal kapcsolatos információkat azon elektronikus hírközlési szolgáltatások céljára igénybe vett frekvenciasávok esetében, amelyekben a frekvenciahasználati jogosultság, illetve jog átruházható, vagy amelyekben a frekvenciahasználati jogosultság megszerzése árverési vagy pályázati eljárás keretében történik;
b) annak a nemzeti kapcsolattartó pontnak az adatait, amely képes megválaszolni a közvélemény kérdéseit az európai spektruminformációs portálon nem elérhető hazai spektruminformációk körében, valamint tájékoztatást adni a frekvenciahasználati jogok kijelölési folyamatának eljárásrendjéről és feltételeiről.
(3) Az NHH a rádióinterfész-előírások feltöltése során – vagy a vonatkozó szabvány megjelölésével vagy szöveges ismertetéssel, az esetleg szükséges megjegyzések kíséretében – a következő paramétereket köteles megadni:
a) csatornaelrendezés;
b) moduláció/elfoglalt sávszélesség;
c) duplex irány/duplex távolság;
d) adási teljesítmény/teljesítménysűrűség;
e) a csatorna-hozzáférés és a csatornafoglalás szabályai;
f) engedélyezési mód;
g) az Eht. 80. §-ának (3) bekezdése szerinti további alapvető követelmények;
h) a frekvenciatervezés kiinduló feltételei.
(4) Az NHH a (2) bekezdés a) pontjának ad) alpontjában meghatározott frekvenciasávokra vonatkozóan – a személyes adatok védelméről szóló törvény rendelkezéseivel, valamint az üzleti titokra vonatkozó jogszabályi követelményekkel összhangban – köteles megadni:
a) a rádiófrekvencia használatára jogosult személyét;
b) a jog lejárati napját vagy ennek hiányában a jog fennállásának várható időtartamát;
c) a jog területi hatályát legalább annak megjelölésével, hogy helyi (vagyis egy állomásra vonatkozó), regionális vagy országos jogról van-e szó;
d) azt, hogy a jogosultság, illetve a jog átruházható-e.
(5) Az NHH a nemzeti frekvenciafelosztási és frekvenciafelhasználási információkat tartalmazó táblázatokat a szabályozás hatálybalépését követő három hónapon belül megküldi az ERO-nak az általa meghatározott elektronikus formátumban.
(6) Az NHH a (2) bekezdésben meghatározott információkat 2010. január 1-jéig évente legalább egyszer, azt követően évente legalább kétszer frissíti. Az ehhez szükséges adatfeltöltést az interneten keresztül manuálisan vagy előírt adatcsere-formátumot követve automatikus adatfeltöltő mechanizmus alkalmazásával kell végezni.
(7) Az Európai Közösség rádióspektrum-politikájával összefüggő uniós jogi aktus által előírt ellenőrzési, figyelemmel kísérési, valamint az Európai Bizottság felé történő jelentési, értesítési feladatokat az NHH látja el. Az NHH az Európai Bizottság felé küldendő jelentését a miniszter által vezetett minisztériummal előzetesen egyezteti.”

2. § Az R. 12. §-a a következő p)–t) ponttal egészül ki:

[Ez a rendelet a következő európai uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:]

p) a Bizottság 2007/344/EK határozata (2007. május 16.) a spektrumhasználatra vonatkozó információk Közösségen belüli harmonizált rendelkezésre állásáról;
q) a Bizottság 2008/294/EK határozata (2008. április 7.) a Közösség területén a légi járműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatások (MCA-szolgáltatások) spektrumhasználatának harmonizált feltételeiről;
r) a Bizottság 2008/411/EK határozata (2008. május 21.) a 3400–3800 MHz-es frekvenciasávnak a Közösségen belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földi rendszerek javára történő harmonizálásáról, 2. cikk (1) bekezdése, 2. cikk (2) bekezdésének kijelölésre vonatkozó rendelkezése, 3. cikk 3400–3600 MHz sávra vonatkozó rendelkezése;
s) a Bizottság 2008/432/EK határozata (2008. május 23.) a kis hatótávolságú eszközök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló 2006/771/EK határozat módosításáról;
t) a Bizottság 2008/295/EK ajánlása (2008. április 7.) a légi járműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatásoknak (MCA-szolgáltatások) az Európai Közösségben való engedélyezéséről, 2. és 8. pont.”

3. § (1) Az R. 13. §-a (3) bekezdésének bevezető szövege helyébe a következő rendelkezés lép:

„A táblázat nemzeti lábjegyzeteiben (5. melléklet) és a 6. mellékletben hivatkozott ERC-, illetve ECC-határozatokon kívül – az ECC/DEC/(04)06 Határozat, valamint a 2010–2025 MHz sávval összefüggő határozati pont vonatkozó részében nem teljesülő ERC/DEC/(00)01 Határozat kivételével – az alábbiak is teljesülnek a nemzeti frekvenciafelosztás tekintetében:”

(2) Az R. 13. §-ának (3) bekezdése a következő l) és m) ponttal egészül ki:

[A táblázat nemzeti lábjegyzeteiben (5. melléklet) és a 6. mellékletben hivatkozott ERC-, illetve ECC-határozatokon kívül – az ECC/DEC/(04)06 Határozat, valamint a 2010–2025 MHz sávval összefüggő határozati pont vonatkozó részében nem teljesülő ERC/DEC/(00)01 Határozat kivételével – az alábbiak is teljesülnek a nemzeti frekvenciafelosztás tekintetében:]

l) ECC/DEC/(08)02: az ECC 2008. március 14-i határozata az ERC/DEC/(97)06, ERC/DEC/(01)01, ERC/DEC/(01)05, ERC/DEC/(01)06, ERC/DEC/(01)14 és az ERC/DEC/(01)21 Határozat visszavonásáról;
m) ECC/DEC/(08)04: az ECC 2008. március 14-i határozata az ERC/DEC/(01)04, ERC/DEC/(01)09, ERC/DEC/(01)13, ERC/DEC/(01)15 és az ERC/DEC(01)18 Határozat visszavonásáról.”

4. § (1) Az R. 14. §-a a következő 20/A. ponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában:]

„20/A. Felhasználói állomás: a rádiórendszer olyan állomása, amely elektronikus hírközlő végberendezéssel üzemel.”

(2) Az R. 14. §-a a következő új 43/A. ponttal egészül ki, és az eredeti 43/A. pont megjelölése 43/B. pontra változik:

[E rendelet alkalmazásában:]

„43/A. Keskenysávú rádiórendszer: legfeljebb 25 kHz csatorna-sávszélességű rádiórendszer.”

(3) Az R. 14. §-a a következő 59/A. ponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában:]

„59/A. Légijárműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatás: olyan elektronikus hírközlési szolgáltatás, amelyet valamely vállalkozás bocsát a légiutasok rendelkezésére nyilvános elektronikus hírközlő hálózatok repülés közben, a földi mobilhálózatokkal való közvetlen kapcsolatteremtés nélkül történő igénybevételére.”

(4) Az R. 14. §-a a következő 149/A. és 149/B. ponttal egészül ki:

[E rendelet alkalmazásában:]

„149/A. Szélesebb sávú rádiórendszer: legalább 25 kHz csatorna-sávszélességet használó rádiórendszer.
149/B. Szélessávú vezetéknélküli hozzáférési (BWA) rendszer: olyan rádiórendszer, amely felhasználói állomásokból, valamint a felhasználói állomásokat az alaphálózathoz kapcsoló rendszerből áll, és az állomások közötti távközlés szélessávú átviteli sebességgel történik.”

(5) Az R. 14. §-ának 168. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[E rendelet alkalmazásában:]

„168. Végfelhasználói állomás: olyan felhasználói állomás, amely az elektronikus átvitel végpontját képezi.”

5. § (1) Az R. 1. melléklete e rendelet 1. melléklete szerint módosul.

(2) Az R. 2. melléklete e rendelet 2. melléklete szerint módosul.

(3) Az R. 5. melléklete e rendelet 3. melléklete szerint módosul.

(4) Az R. 6. melléklete e rendelet 4. melléklete szerint módosul.

(5) Az R. 11. melléklete e rendelet 5. melléklete szerint módosul.

(6) Az R. 12. melléklete e rendelet 6. melléklete szerint módosul.

(7) Az R. 13. melléklete e rendelet 7. melléklete szerint módosul.

6. § A frekvenciahasználati jogosultság megszerzését szolgáló árverés és pályázat szabályairól szóló 78/2006. (IV. 4.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ápszr.) 2. §-a a következő új a) ponttal egészül ki, és az Ápszr. 2. §-a a)–l) pontjának megjelölése b)–m) pontra változik:

[E rendelet alkalmazásában:]

a) biztosíték: feltétlen és visszavonhatatlan kötelezettségvállalás meghatározott pénzösszeg első írásbeli felszólításra, az alapjogviszony vizsgálata nélkül, határidőn belül történő kifizetésére (így különösen bankgarancia vagy készfizető kezességvállalás biztosítási szerződés alapján);”

7. § Az Ápszr. 4. §-a (1) bekezdésének h) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A hatóság által kidolgozott és a polgári célú frekvenciagazdálkodásért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) által jóváhagyott kiírási dokumentációnak tartalmaznia kell:]

h) a biztosíték vagy biztosítékok összegét és a biztosítékokra vonatkozó egyéb feltételeket;”

8. § Az Ápszr. 9. §-a (1) bekezdésének f) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[Az árverésen, illetve pályázaton az vehet részt:]

f) akinek a kikiáltási ár, illetve pályázati díj összege megfizetésének biztosítéka rendelkezésére áll, kivéve, ha a kiírási dokumentáció eltérően rendelkezik.”

9. § Az Ápszr. 19. §-ának és az azt megelőző alcím helyébe a következő rendelkezés lép:


„Biztosíték

19. § (1) A hatóság jogosult a teljes árverési vagy teljes pályázati díj forgalmi adóval növelt összege megfizetésének biztosítékául biztosíték (teljesítési biztosíték), továbbá a kiírási dokumentációban foglalt eljárási szabályok biztosítása érdekében biztosíték (eljárási biztosíték) benyújtását előírni.
(2) Biztosítékként olyan bankgarancia fogadható el, amely
a) eredeti bankgarancia, és amelyben a garanciát vállaló hitelintézet arra vállal kötelezettséget, hogy a hatóság igénybejelentése alapján, feltétel nélkül – a banki forgalom szabályozására vonatkozó előírások szerint, de legfeljebb 3 banki napon belül – teljesít,
b) a fizetési igény bejelentésére a hatóságot kizárólagos kedvezményezettként jelöli meg,
c) visszavonhatatlan vagy kizárólag a hatóság jóváhagyásával visszavonható.
(3) A külföldi hitelintézet által nyújtott bankgarancia akkor fogadható el, ha azt belföldi székhelyű hitelintézet felülgarantálta és arról a hiteles magyar fordítást csatolják.
(4) Nem fogadható el a bankgarancia, ha a bankgaranciát nyújtó, illetőleg felülgarantáló belföldi hitelintézettel szemben a hitelintézetekről és pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény 157. §-a szerinti kivételes intézkedésre kerül sor.
(5) A bankgaranciának tartalmazni kell
a) a bankgaranciát nyújtó hitelintézet megnevezését, bankszámlaszámát;
b) külföldi hitelintézet garanciája esetén a felülgarantáló belföldi bank (hitelintézet) megnevezését, bankszámlaszámát;
c) a megbízó nevét, címét, bankszámlaszámát, adószámát;
d) a garancia összegét számmal és betűvel;
e) a garancia érvényességének kezdő és végső időpontját;
f) a (2) bekezdésben foglalt kötelezettségvállalást.
(6) Biztosítékként azt a biztosítási szerződés alapján kiállított kötelezvényt (a továbbiakban: biztosítói kötelezvény) lehet elfogadni, amely a (2) és (5) bekezdésben foglaltakat értelemszerűen tartalmazza. Nem fogadható el biztosítékként az olyan biztosító által kiállított biztosítói kötelezvény, amelynek tevékenységi körében a biztosítókról és a biztosítási tevékenységről szóló 2003. évi LX. törvény 216. §-a szerinti szükséghelyzet alakult ki.
(7) Amennyiben a hatóság teljesítési biztosíték benyújtását írta elő, annak érvényesítésére akkor kerül sor, ha a nyertes határidőben
a) a teljes árverési díjat, illetve a teljes pályázati díjat, vagy
b) amennyiben a részletfizetés lehetséges, a meghatározott részletet
nem, vagy csak részben fizeti be a kiírási dokumentációban meghatározott számlára, illetve a hatóság által a kiírási dokumentációban meghatározott egyéb esetekben.
(8) Az érvényesített teljesítési biztosítékot a mulasztó részére a hatóság nem fizeti vissza. A részteljesítésként befizetett összeget a mulasztó részére a hatóság visszafizeti.
(9) A hatóság a teljesítési biztosítékot felszabadítja, ha
a) a hatóság a jelentkezőt nem vette nyilvántartásba,
b) a hatóság a résztvevőt a nyilvántartásból törölte,
c) a hatóság az árverést, illetve a pályázatot döntésében eredménytelennek nyilvánította,
d) a résztvevő az árverésen, illetve a pályázaton sikertelen volt,
e) a nyertes a teljes árverési, pályázati díjat megfizette.
(10) Részletfizetés esetén a nyertes résztvevőnek az első törlesztőrészlet megfizetésére előírt határidőn belül be kell nyújtania a hatósághoz a teljes árverési vagy pályázati díj megfizetésének biztosítékául szolgáló teljesítési biztosíték állítását igazoló okmányokat. Abban az esetben, ha a nyertes résztvevő az előírt határidőre az első törlesztőrészletet megfizette, csak az árverési vagy pályázati díj fennmaradó összegének erejéig kell, hogy biztosítékot adjon. Az időszakonként visszatérő jellegű fizetési kötelezettség esetén a következő időszakra eső árverési vagy pályázati díj összegéig kell biztosítékot adni.
(11) Amennyiben egy résztvevő több frekvenciakészlet használatára is jogosultságot szerezhet, a résztvevőnek annyi – a hirdetményben, illetve a felhívásban meghatározott összegű – teljesítési biztosítékot kell benyújtania, ahány frekvenciakészlet használatára jogosultságot kíván szerezni. Amennyiben kevesebb frekvenciakészletre nyer el frekvenciahasználati jogosultságot, digitális rádió- és televízió-műsorszóró hálózat, illetve -műsorszóró adó üzemeltetési jogosultságot, mint ahány frekvenciakészletre biztosítékot nyújtott be, az el nem nyert frekvenciakészlet vonatkozásában állított biztosítékot a hatóság felszabadítja.
(12) Abban az esetben, ha a résztvevő a meghirdetett több frekvenciakészletből többre pályázhat, de csak egy használatára szerezhet frekvenciahasználati jogosultságot, digitális rádió- és televízió-műsorszóró hálózat, illetve -műsorszóró adó üzemeltetési jogosultságot, akkor a résztvevőnek elegendő egy biztosítékot kiállítania, mely a frekvenciakészletek közül a legmagasabb összegre és a leghosszabb lejáratra szól, amit az eredményhirdetést követően a ténylegesen elnyert frekvenciakészlet értékének és a kiírási dokumentációban foglaltaknak megfelelően megváltoztathat.
(13) Részletfizetés esetén az egyes törlesztőrészletek határidőre történő teljesítését követően a hatóság eljár annak érdekében, hogy a teljesítési biztosíték mértéke a teljesített törlesztőrészletnek megfelelően csökkenthető legyen.
(14) Az eljárási biztosíték a kiírási dokumentációban előírt eljárási szabály betartásának biztosítását szolgálja, azzal, hogy az eljárási biztosíték érvényesítésére vonatkozó feltételeket a hatóság arányos, objektív és megkülönböztetéstől mentes módon állapítja meg.
(15) A biztosíték összegét és érvényesítésének feltételeit a hatóság a kiírási dokumentációban jogosult megállapítani.”

10. § Az Ápszr. 21. §-a (2) bekezdésének b) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

[A frekvenciahasználati jogosultság megszerzésének napja:]

b) több részletben történő fizetés esetén az első törlesztőrészletnek a hatóság által meghatározott számlán történő jóváírásának napja, amennyiben a nyertes résztvevő az első törlesztőrészlettel csökkentett teljes árverési díj, illetve teljes pályázati díj, illetve időszakos fizetési kötelezettség esetén a következő időszakra eső díj összegének megfelelő biztosítékot nyújtott.”

11. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, és 2010. január 2-án hatályát veszti.

(2) E rendelet hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

b) az R. 1. mellékletében az „FWA” és a „TETRA” rövidítés,

c) az R. 13. mellékletének „ERC/DEC és ECC/DEC határozatok” című 3.2. pontjában az ERC/DEC/(97)06, ERC/DEC/(01)01, ERC/DEC/(01)04, ERC/DEC/(01)05, ERC/DEC/(01)06, ERC/DEC/(01)09, ERC/DEC/(01)13, ERC/DEC/(01)14, ERC/DEC/(01)15, ERC/DEC/(01)18, ERC/DEC/(01)21 és az ECC/DEC/(02)03 Határozatra, valamint „ERC/REC és ECC/REC ajánlások” című 3.3. pontjában az ERC/REC 14-03 Ajánlásra vonatkozó sor,

(3) Az R. e rendelet 1. §-ával megállapított 11. §-a (2) bekezdése a) pontjának ad) alpontját, valamint 11. §-ának (4) bekezdését 2010. január 1-jétől kell alkalmazni.

12. § Ez a rendelet a következő uniós jogi aktusoknak való megfelelést szolgálja:

a) a Bizottság 2007/344/EK határozata (2007. május 16.) a spektrumhasználatra vonatkozó információk Közösségen belüli harmonizált rendelkezésre állásáról;

b) a Bizottság 2008/294/EK határozata (2008. április 7.) a Közösség területén a légi járműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatások (MCA-szolgáltatások) spektrumhasználatának harmonizált feltételeiről;

c) a Bizottság 2008/411/EK határozata (2008. május 21.) a 3400–3800 MHz-es frekvenciasávnak a Közösségen belül elektronikus hírközlési szolgáltatások nyújtására alkalmas földi rendszerek javára történő harmonizálásáról, 2. cikk (1) bekezdése, 2. cikk (2) bekezdésének kijelölésre vonatkozó rendelkezése, 3. cikk 3400–3600 MHz sávra vonatkozó rendelkezése;

d) a Bizottság 2008/432/EK határozata (2008. május 23.) a kis hatótávolságú eszközök által használt rádióspektrum harmonizációjáról szóló 2006/771/EK határozat módosításáról;

e) a Bizottság 2008/295/EK ajánlása (2008. április 7.) a légi járműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatásoknak (MCA-szolgáltatások) az Európai Közösségben való engedélyezéséről, 2. és 8. pont.

1. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


Az R. 1. melléklete a következő rövidítésekkel egészül ki:
[A rendeletben alkalmazott rövidítések értelmezése]

„BWA

Broadband Wireless Access

 

Szélessávú vezetéknélküli hozzáférés

 

 

DVB-H

Digital Video Broadcasting – Handheld

 

Digitális televízió-műsorszórás kézikészülékekhez

 

 

MCA

Mobile Communication on Aircraft

 

Mobilhírközlés légijárműveken

 

 

WiBro

Wireless Broadband

 

Vezetéknélküli szélessáv(ú)”

2. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


Az R. 2. mellékletében az 1606,5–3155 kHz, 3400–6765 kHz, 7000–7300 kHz, 9500–10 150 kHz, 11 175–13 410 kHz, 13 570–26 510 kHz, 27,5–30,005 MHz, 48,5–74,8 MHz, 75,2–108 MHz, 146–149,9 MHz, 150,05–169,4 MHz, 169,8125–174 MHz, 410–430 MHz, 440–470 MHz, 862–868 MHz, 890–914 MHz, 935–959 MHz, 1710–1880 MHz, 2300–2450 MHz, 2520–2670 MHz, 3400–4200 MHz és a 74–76 GHz sávokra vonatkozó táblázatrészek helyébe a következő táblázatrészek lépnek:

[FREKVENCIASÁVOK NEMZETI FELOSZTÁSI TÁBLÁZATA]

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

1606,5–1625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ 5.90
FÖLDI MOZGÓ

5.92

MŰSORSZÓRÁS 5.89




5.90

1606,5–1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ

1606,5–1625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ 5.90
FÖLDI MOZGÓ

5.92

1606,5–1625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
FÖLDI MOZGÓ H22


5.92 H15 H20

1606,5–1625 kHz




H2

 

1625–1635 kHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ

5.93

1625–1705 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS 5.89

 

1625–1635 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.93
FÖLDI MOZGÓ 5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ

1625–1635 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.93 H21
FÖLDI MOZGÓ 5.93 H22
RÁDIÓLOKÁCIÓ H23

1625–1635 kHz


H2

 

1635–1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ 5.90
FÖLDI MOZGÓ

Rádiólokáció



5.90

 

1635–1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ 5.90
FÖLDI MOZGÓ

1635–1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
FÖLDI MOZGÓ H22

1635–1800 kHz

 


5.92 5.96

1705–1800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ


5.91


5.92 5.96


5.92 H15 H20


H2

 

1800–1810 kHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ




5.93

1800–1850 kHz
AMATŐR

1800–2000 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ
Rádiólokáció

1800–1810 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.93
FÖLDI MOZGÓ 5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ

1800–1810 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.93 H21
FÖLDI MOZGÓ 5.93 H22

1800–1810 kHz





H2

 

1810–1850 kHz
AMATŐR

5.98 5.99 5.100 5.101

 

 

1810–1850 kHz
AMATŐR

5.100

 

1810–1850 kHz
AMATŐR H11

5.100 H2

 

1850–2000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével




5.92 5.96 5.103

1850–2000 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓLOKÁCIÓ
RÁDIÓNAVIGÁCIÓ

5.102


5.97

1850–2000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével




5.92 5.96 5.103

1850–2000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22




5.103

1850–2000 kHz
Amatőr 5.96 H11






H2

1850–2000 kHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.92 H4 H20

2000–2025 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5.92 5.103

2000–2065 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

2000–2025 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5.92 5.103

2000–2025 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22

5.92 5.103 H20

2000–2025 kHz




H2

 

2025–2045 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia 5.104

5.92 5.103

 

2025–2045 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia 5.104

5.92 5.103

2025–2045 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22


5.92 5.103 H20

2025–2045 kHz





H2

 

2045–2160 kHz

 

2045–2160 kHz

2045–2160 kHz

2045–2160 kHz

 

ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

2065–2107 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.105

5.106

ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

ÁLLANDÓHELYŰ H21
FÖLDI MOZGÓ H22

 

 


5.92

2107–2170 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ


5.92


5.92 H15 H20


H2

 

2160–2170 kHz
RÁDIÓLOKÁCIÓ

5.93 5.107

 

2160–2170 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.93
FÖLDI MOZGÓ 5.93
RÁDIÓLOKÁCIÓ

2160–2170 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.93 H21
FÖLDI MOZGÓ 5.93 H22
RÁDIÓLOKÁCIÓ H23

2160–2170 kHz


H2

 

2170–2173,5 kHz    TENGERI MOZGÓ

2170–2173,5 kHz
TENGERI MOZGÓ

 

2170–2173,5 kHz

H2

2170–2173,5 kHz
TENGERI MOZGÓ H17

2173,5–2190,5 kHz    MOZGÓ (vészjelzés és hívás)



5.108 5.109 5.110 5.111

2173,5–2190,5 kHz
MOZGÓ (vészjelzés és hívás)


5.108 5.109 5.110 5.111

 

2173,5–2190,5 kHz



H2

2173,5–2190,5 kHz
MOZGÓ (vészjelzés és hívás) H4 H17

5.108 5.109 5.110 5.111 H16

2190,5–2194 kHz    TENGERI MOZGÓ

2190,5–2194 kHz
TENGERI MOZGÓ

 

2190,5–2194 kHz

H2

2190,5–2194 kHz
TENGERI MOZGÓ H17

2194–2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5.92 5.103 5.112

2194–2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ


5.112

2194–2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5.92 5.103

2194–2300 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22

5.92 5.103 H20

2194–2300 kHz




H2

 

2300–2498 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

2300–2495 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS 5.113

2300–2498 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

2300–2498 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22

2300–2498 kHz

 

MŰSORSZÓRÁS 5.113

5.103

2495–2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)


5.103


5.103


H2

 

2498–2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)

 

2498–2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz)

 

2498–2501 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (2500 kHz) H8

H2

 

2501–2502 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

2501–2502 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

 

2501–2502 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL H8
Űrkutatás H24

H2

 

2502–2625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

2502–2505 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL

2502–2625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

2502–2625 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22

2502–2625 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H25

2502–2625 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26


5.92 5.103 5.114

2505–2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ


5.92 5.103


5.92 5.103 H20


5.103 H2


5.103

2625–2650 kHz
TENGERI MOZGÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ

5.92

 

2625–2650 kHz
TENGERI MOZGÓ
TENGERI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ

5.92

2625–2650 kHz



5.92 H20

2625–2650 kHz



H2

2625–2650 kHz
TENGERI MOZGÓ H17 H25

2650–2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5.92 5.103

 

2650–2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5.92 5.103

2650–2850 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22


5.92 5.103 H20

2650–2850 kHz




H2

2650–2850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26



5.103

2850–3025 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ


5.111 5.115

2850–3025 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

5.111 5.115

 

2850–3025 kHz


H2 H27

2850–3025 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

5.111 5.115 H16

3025–3155 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

3025–3155 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

3025–3155 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

3025–3155 kHz

H2

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

3400–3500 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

3400–3500 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

3400–3500 kHz

H2

3400–3500 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

3500–3800 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

3500–3750 kHz
AMATŐR


5.119

3500–3900 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

3500–3800 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

3500–3800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

3500–3800 kHz
AMATŐR H11
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H25

 


5.92

3750–4000 kHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ

 


5.92


5.92 H20


H2

 

3800–3900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

 

3800–3900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

3800–3900 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H31
FÖLDI MOZGÓ H22

3800–3900 kHz


H2

3800–3900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

3900–3950 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

5.123

 

3900–3950 kHz
LÉGI MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS

3900–3950 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

3900–3950 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

3900–3950 kHz


H2

 

3950–4000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS





5.122 5.125

3950–4000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS

5.126

3950–4000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS

 

3950–4000 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32


H2

 

4000–4063 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ 5.127

5.126

4000–4063 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
TENGERI MOZGÓ 5.127

 

4000–4063 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.127 H17

H2

4000–4063 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

4063–4438 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.79A 5.109 5.110 5.130 5.131 5.132




5.128 5.129

4063–4438 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.79A 5.109 5.110 5.130 5.131 5.132

5.129

4063–4438 kHz
Állandóhelyű 5.129 H21

4063–4438 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.79A 5.109 5.110 5.130 5.131 5.132 H16 H17

H2

 

4438–4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

4438–4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

4438–4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

4438–4650 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22

4438–4650 kHz
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H25

H2 H33

4438–4650 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

4650–4700 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

4650–4700 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

4650–4700 kHz

H2

4650–4700 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

4700–4750 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

4700–4750 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

4700–4750 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

4700–4750 kHz

H2

 

4750–4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS 5.113

4750–4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰSORSZÓRÁS 5.113

4750–4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS 5.113
Földi mozgó

4750–4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

4750–4850 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H31
FÖLDI MOZGÓ H22

4750–4850 kHz



H2

4750–4850 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

4850–4995 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS 5.113

4850–4995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

4850–4995 kHz
FÖLDI MOZGÓ H22

4850–4995 kHz

H2

4850–4995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

4995–5003 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz)

4995–5003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz)

 

4995–5003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (5000 kHz) H8

H2

 

5003–5005 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

5003–5005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

 

5003–5005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL H8
Űrkutatás H24

H2

 

5005–5060 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MŰSORSZÓRÁS 5.113

5005–5060 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

5005–5060 kHz

H2

5005–5060 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

5060–5250 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével

5.133

5060–5250 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével

5060–5250 kHz
Mozgó, a légi mozgó kivételével H22

5060–5250 kHz


H2

5060–5250 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

5250–5450 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

5250–5450 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

5250–5450 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

5250–5450 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H25

H2

5250–5450 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

5450–5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

5450–5480 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

5450–5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

5450–5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
(OR) LÉGI MOZGÓ
FÖLDI MOZGÓ

5450–5480 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H31
FÖLDI MOZGÓ H22

5450–5480 kHz


H2

5450–5480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

5480–5680 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ


5.111 5.115

5480–5680 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

5.111 5.115

 

5480–5680 kHz


H2

5480–5680 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

5.111 5.115 H16

5680–5730 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ


5.111 5.115

5680–5730 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

5.111 5.115

5680–5730 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

5680–5730 kHz


H2

5680–5730 kHz


5.111 5.115 H16

5730–5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

5730–5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

5730–5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

5730–5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

5730–5900 kHz
FÖLDI MOZGÓ H22

5730–5900 kHz


H2

5730–5900 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

5900–5950 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134


5.136

5900–5950 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134

5.136

5900–5950 kHz
FÖLDI MOZGÓ H34

5.136

5900–5950 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35

H2

5900–5950 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H34

5.136

5950–6200 kHz    MŰSORSZÓRÁS

5950–6200 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

5950–6200 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

6200–6525 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.130 5.132



5.137

6200–6525 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.130 5.132

5.137

 

6200–6525 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.130 5.132 H16 H17

H2

 

6525–6685 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

6525–6685 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

6525–6685 kHz

H2

6525–6685 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

6685–6765 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

6685–6765 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

6685–6765 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

6685–6765 kHz

H2

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

7000–7100 kHz    AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR


5.140 5.141 5.141A

7000–7100 kHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

 

7000–7100 kHz
AMATŐR H11
MŰHOLDAS AMATŐR H39

H2

 

7100–7200 kHz    AMATŐR



5.141A 5.141B 5.141C 5.142

7100–7200 kHz
AMATŐR


5.141C

 

7100–7200 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.141C H32
Amatőr H39A

H2

 

7200–7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS

7200–7300 kHz
AMATŐR

5.142

7200–7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS

7200–7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

7200–7300 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

9500–9900 kHz    MŰSORSZÓRÁS


5.147

9500–9900 kHz
MŰSORSZÓRÁS

5.147

 

9500–9900 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

9900–9995 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

9900–9995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

9900–9995 kHz

H2

9900–9995 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

9995–10 003 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz)



5.111

9995–10 003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz)

5.111

 

9995–10 003 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (10 000 kHz) H8

H2

9995–10 003 kHz



5.111 H16

10 003–10 005 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás



5.111

10 003–10 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

5.111

 

10 003–10 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL H8
Űrkutatás H24

H2

10 003–10 005 kHz




5.111 H16

10 005–10 100 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ


5.111

10 005–10 100 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

5.111

 

10 005–10 100 kHz


H2

10 005–10 100 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

5.111 H16

10 100–10 150 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Amatőr

10 100–10 150 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Amatőr

 

10 100–10 150 kHz
Amatőr H11

H2

10 100–10 150 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

11 175–11 275 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

11 175–11 275 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

11 175–11 275 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

11 175–11 275 kHz

H2

 

11 275–11 400 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

11 275–11 400 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

11 275–11 400 kHz

H2

11 275–11 400 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

11 400–11 600 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

11 400–11 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

11 400–11 600 kHz

H2

11 400–11 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

11 600–11 650 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134


5.146

11 600–11 650 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134

5.146

 

11 600–11 650 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35

H2

 

11 650–12 050 kHz    MŰSORSZÓRÁS


5.147

11 650–12 050 kHz
MŰSORSZÓRÁS

5.147

 

11 650–12 050 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

12 050–12 100 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134


5.146

12 050–12 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134

5.146

 

12 050–12 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35

H2

 

12 100–12 230 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

12 100–12 230 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

12 100–12 230 kHz

H2

12 100–12 230 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

12 230–13 200 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145

12 230–13 200 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145

 

12 230–13 200 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 H16 H17

H2

 

13 200–13 260 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

13 200–13 260 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

13 200–13 260 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

13 200–13 260 kHz

H2

 

13 260–13 360 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

13 260–13 360 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

13 260–13 360 kHz

H2

13 260–13 360 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

13 360–13 410 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT


5.149

13 360–13 410 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT

5.149

 

13 360–13 410 kHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT H41


H2

13 360–13 410 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26


5.149

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

13 570–13 600 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134




5.151

13 570–13 600 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134



5.151

13 570–13 600 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

5.151 H40

13 570–13 600 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35


H2

 

13 600–13 800 kHz    MŰSORSZÓRÁS

13 600–13 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

13 600–13 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

13 800–13 870 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134




5.151

13 800–13 870 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134



5.151

13 800–13 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével H22

5.151

13 800–13 870 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35



H2

 

13 870–14 000 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

13 870–14 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

13 870–14 000 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével H22

13 870–14 000 kHz


H2

13 870–14 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

14 000–14 250 kHz    AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

14 000–14 250 kHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

 

14 000–14 250 kHz
AMATŐR H11
MŰHOLDAS AMATŐR H39

H2

 

14 250–14 350 kHz    AMATŐR


5.152

14 250–14 350 kHz
AMATŐR

 

14 250–14 350 kHz
AMATŐR H11

H2

 

14 350–14 990 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

14 350–14 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

14 350–14 990 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével H22

14 350–14 990 kHz


H2

14 350–14 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

14 990–15 005 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz)



5.111

14 990–15 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz)

5.111

 

14 990–15 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (15 000 kHz) H8

H2

14 990–15 005 kHz



5.111 H16

15 005–15 010 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

15 005–15 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

 

15 005–15 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL H8
Űrkutatás H24

H2

 

15 010–15 100 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

15 010–15 100 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

15 010–15 100 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

15 010–15 100 kHz

H2

 

15 100–15 600 kHz    MŰSORSZÓRÁS

15 100–15 600 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

15 100–15 600 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

15 600–15 800 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134


5.146

15 600–15 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134

5.146

15 600–15 800 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H40

5.146

15 600–15 800 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35

H2

 

15 800–16 360 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

5.153

15 800–16 360 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

15 800–16 360 kHz

H2

15 800–16 360 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

16 360–17 410 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145

16 360–17 410 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145

 

16 360–17 410 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.109 5.110 5.132 5.145 H16 H17

H2

 

17 410–17 480 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

17 410–17 480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

17 410–17 480 kHz

H2

17 410–17 480 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

17 480–17 550 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134


5.146

17 480–17 550 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134

5.146

17 480–17 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H40

5.146

17 480–17 550 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35

H2

 

17 550–17 900 kHz    MŰSORSZÓRÁS

17 550–17 900 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

17 550–17 900 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

17 900–17 970 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

17 900–17 970 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

17 900–17 970 kHz

H2

17 900–17 970 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

17 970–18 030 kHz    (OR) LÉGI MOZGÓ

17 970–18 030 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ

17 970–18 030 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H28

17 970–18 030 kHz

H2

 

18 030–18 052 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

18 030–18 052 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

18 030–18 052 kHz

H2

18 030–18 052 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

18 052–18 068 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Űrkutatás

18 052–18 068 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Űrkutatás

 

18 052–18 068 kHz
Űrkutatás H24

H2

18 052–18 068 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

18 068–18 168 kHz    AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR


5.154

18 068–18 168 kHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

 

18 068–18 168 kHz
AMATŐR H11
MŰHOLDAS AMATŐR H39

H2

 

18 168–18 780 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével

18 168–18 780 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, a légi mozgó kivételével

18 168–18 780 kHz
Mozgó, a légi mozgó kivételével H22

18 168–18 780 kHz


H2

18 168–18 780 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

18 780–18 900 kHz    TENGERI MOZGÓ

18 780–18 900 kHz
TENGERI MOZGÓ

 

18 780–18 900 kHz
TENGERI MOZGÓ H17

H2

 

18 900–19 020 kHz    MŰSORSZÓRÁS 5.134


5.146

18 900–19 020 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134

5.146

 

18 900–19 020 kHz
MŰSORSZÓRÁS 5.134 H35

H2

 

19 020–19 680 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

19 020–19 680 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

19 020–19 680 kHz

H2

19 020–19 680 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

19 680–19 800 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.132

19 680–19 800 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.132

 

19 680–19 800 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.132 H16 H17

H2

 

19 800–19 990 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

19 800–19 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

19 800–19 990 kHz

H2

19 800–19 990 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

19 990–19 995 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás



5.111

19 990–19 995 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

5.111

 

19 990–19 995 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL H8
Űrkutatás H24

H2

19 990–19 995 kHz




5.111 H16

19 995–20 010 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz)



5.111

19 995–20 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz)

5.111

 

19 995–20 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (20 000 kHz) H8

H2

19 995–20 010 kHz



5.111 H16

20 010–21 000 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó

20 010–21 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó

20 010–21 000 kHz
Mozgó H22

20 010–21 000 kHz

H2

20 010–21 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

21 000–21 450 kHz    AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

21 000–21 450 kHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

 

21 000–21 450 kHz
AMATŐR H11
MŰHOLDAS AMATŐR H39

H2

 

21 450–21 850 kHz    MŰSORSZÓRÁS

21 450–21 850 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

21 450–21 850 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

21 850–21 870 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ 5.155A

5.155

21 850–21 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

21 850–21 870 kHz

H2

21 850–21 870 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

21 870–21 924 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ 5.155B

21 870–21 924 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.155B

 

21 870–21 924 kHz

H2

21 870–21 924 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.155B H42

21 924–22 000 kHz    (R) LÉGI MOZGÓ

21 924–22 000 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ

 

21 924–22 000 kHz

H2

21 924–22 000 kHz
(R) LÉGI MOZGÓ H4

22 000–22 855 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.132



5.156

22 000–22 855 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.132

 

22 000–22 855 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.132 H16 H17

H2

 

22 855–23 000 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ

5.156

22 855–23 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ

 

22 855–23 000 kHz

H2

22 855–23 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

23 000–23 200 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

5.156

23 000–23 200 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével

23 000–23 200 kHz
Mozgó, az (R) légi mozgó kivételével H22

23 000–23 200 kHz


H2

23 000–23 200 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

23 200–23 350 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ 5.156A
(OR) LÉGI MOZGÓ

23 200–23 350 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.156A
(OR) LÉGI MOZGÓ

23 200–23 350 kHz
(OR) LÉGI MOZGÓ H31

23 200–23 350 kHz

H2

23 200–23 350 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.156A H42

23 350–24 000 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.157

23 350–24 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.157

23 350–24 000 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.157 H22

23 350–24 000 kHz


H2

23 350–24 000 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

24 000–24 890 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

24 000–24 890 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

24 000–24 890 kHz
FÖLDI MOZGÓ H22

24 000–24 890 kHz

H2

24 000–24 890 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

24 890–24 990 kHz    AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

24 890–24 990 kHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

 

24 890–24 990 kHz
AMATŐR H11
MŰHOLDAS AMATŐR H39

H2

 

24 990–25 005 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz)

24 990–25 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz)

 

24 990–25 005 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL (25 000 kHz) H8

H2

 

25 005–25 010 kHz    HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

25 005–25 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL
Űrkutatás

 

25 005–25 010 kHz
HITELES FREKVENCIA ÉS ÓRAJEL H8
Űrkutatás H24

H2

 

25 010–25 070 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

25 010–25 070 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

25 010–25 070 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

25 010–25 070 kHz


H2

25 010–25 070 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

25 070–25 210 kHz    TENGERI MOZGÓ

25 070–25 210 kHz
TENGERI MOZGÓ

 

25 070–25 210 kHz
TENGERI MOZGÓ H17

H2

 

25 210–25 550 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

25 210–25 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

25 210–25 550 kHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

25 210–25 550 kHz


H2

25 210–25 550 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21 H26

25 550–25 670 kHz    RÁDIÓCSILLAGÁSZAT


5.149

25 550–25 670 kHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT

5.149

 

25 550–25 670 kHz
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT H41

H2

25 550–25 670 kHz


5.149

25 670–26 100 kHz    MŰSORSZÓRÁS

25 670–26 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS

 

25 670–26 100 kHz
MŰSORSZÓRÁS H32

H2

 

26 100–26 175 kHz    TENGERI MOZGÓ 5.132

26 100–26 175 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.132

26 100–26 175 kHz


H43

26 100–26 175 kHz
TENGERI MOZGÓ 5.132 H16 H17

H2

 

26 175–27 500 kHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

26 175–27 500 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

26 175–26 510 kHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

26 175–26 510 kHz


H2

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

27,5–28 MHz    METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

27,5–28 MHz
METEOROLÓGIA
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

 

27,5–27,86 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

H2 H38

27,5–27,86 MHz
METEOROLÓGIA H46

 

 

27,86–28 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ H22

27,86–28 MHz

H2

27,86–28 MHz
METEOROLÓGIA H46

28–29,7 MHz    AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

28–29,7 MHz
AMATŐR
MŰHOLDAS AMATŐR

 

28–29,7 MHz
AMATŐR H11
MŰHOLDAS AMATŐR H39

H2

 

29,7–30,005 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

29,7–30,005 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

29,7–30,005 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ H22

29,7–30,005 MHz

H2 H5

 


8M16959_7

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

 

 

5.162A

48,5–56,5 MHz

MŰSORSZÓRÁS

48,5–56,5 MHz

48,5–50 MHz

MŰSORSZÓRÁS H52

 

 

50–54 MHz

AMATŐR

 

 

50–52 MHz

MŰSORSZÓRÁS H52

Amatőr H10 H11

 

 

5.162A 5.166 5.167 5.168 5.170

 

 

52–56,5 MHz

MŰSORSZÓRÁS H52

 

 

54–68 MHz

MŰSORSZÓRÁS

Állandóhelyű

Mozgó

54–68 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ

MOZGÓ

MŰSORSZÓRÁS

 

H52A H53

 

 

 

 

 

56,5–58 MHz

MŰSORSZÓRÁS

Állandóhelyű 5.163

Földi mozgó 5.163

56,5–58 MHz

Földi mozgó 5.163 H53

H52A

56,5–58 MHz

MŰSORSZÓRÁS H52

 

 

 

 

58–68 MHz

MŰSORSZÓRÁS

58–60 MHz

H52A H53

58–66 MHz

MŰSORSZÓRÁS H52

 

 

 

 

 

60–66 MHz

Állandóhelyű H21

Földi mozgó H22

H52A H54

 

 

5.162A 5.163 5.164 5.165 5.169 5.171

5.172

5.162A

 

66–68 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ H21

FÖLDI MOZGÓ H22

H52A H55

 

 

68–74,8 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ

MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

68–72 MHz

MŰSORSZÓRÁS

Állandóhelyű

Mozgó

68–74,8 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ

MOZGÓ

68–73 MHz

MŰSORSZÓRÁS

68–73 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ H21

FÖLDI MOZGÓ H22

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

5.173

 

 

 

 

 

 

72–73 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ

MOZGÓ

 

5.174 5.175

5.175 H52A H55

 

 

 

73–74,6 MHz

RÁDIÓCSILLAGÁSZAT

5.178

 

73–74,8 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ

MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

73–74,8 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ H21

MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22 H47

73–74,8 MHz

FÖLDI MOZGÓ

 

5.149 5.174 5.175 5.177 5.179

74,6–74,8 MHz

ÁLLANDÓHELYŰ

MOZGÓ

5.149 5.176 5.179

5.149

5.149 H52A H56

5.149 H57

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

75,2–87,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

75,2–75,4 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

5.179

75,2–87,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

75,2–77 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

 

 

 

75,4–76 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

75,4–87 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

 

 

 

 

 

76–88 MHz
MŰSORSZÓRÁS
Állandóhelyű
Mozgó

 

 


5.175 H52A

 

 

 

 

 

 

77–79,7 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22 H47

5.175 H52A H56

77–79,7 MHz
FÖLDI MOZGÓ



5.175 H57 H58

 

 

 

 

 

79,7–81,5 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

5.175 H52A

 

 

 

 

 

 

81,5–82 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

5.175 H52A H56

81,5–82 MHz
FÖLDI MOZGÓ



5.175 H57

 

 

 

 

 

82–84 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

5.175 H52A

 

 

 

 




5.182 5.183 5.188

 

84–87,5 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

 

 

5.175 5.179 5.184 5.187

 

87–100 MHz

5.175

5.175 H52A

 

 

87,5–100 MHz

5.185

ÁLLANDÓHELYŰ

87,5–100 MHz

 

87,5–108 MHz

 

MŰSORSZÓRÁS

5.190

88–100 MHz
MŰSORSZÓRÁS

MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS

MŰSORSZÓRÁS

 

MŰSORSZÓRÁS H61

 

100–108 MHz    MŰSORSZÓRÁS

5.192 5.194

100–108 MHz
MŰSORSZÓRÁS

 

H61A

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

146–148 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

146–148 MHz
AMATŐR



5.217

146–148 MHz
AMATŐR
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

5.217

146–148 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

146–148 MHz




H63B

146–148 MHz
FÖLDI MOZGÓ H64 H64A H64B H64C


H48 H63A

 

148–149,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld–űr irány) 5.209

5.218 5.219 5.221

148–149,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ (Föld–űr irány) 5.209



5.218 5.219 5.221

148–149,9 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld–űr irány) 5.209

5.218 5.219 5.221

 

148–149,9 MHz
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld–űr irány) 5.209 H62
FÖLDI MOZGÓ H64 H64D H64E H65 H66 H67

5.219 5.221 H48 H63A

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

150,05–153 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT

150,05–156,7625 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

150,05–153 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT

150,05–151,4 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

5.149 H69 H69A

150,05–151,4 MHz
FÖLDI MOZGÓ H69B
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT H41


5.149 H38 H63A

 


5.149

 


5.149

151,4–153 MHz




5.149 H63B

151,4–153 MHz
FÖLDI MOZGÓ H64B H64C H64E H65
RÁDIÓCSILLAGÁSZAT H41

5.149 H63A

 

153–154 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia

 

153–154 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével
Meteorológia

153–154 MHz



H63B

153–154 MHz
FÖLDI MOZGÓ H64E H67


H63A

 

154–156,7625 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

 

154–156,7625 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével

154–156 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, az (R) légi mozgó kivételével H22

H69 H70

154–156 MHz




H63A

 


5.226 5.227


5.225 5.226 5.227


5.226 5.227

 

156–156,7625 MHz
FÖLDI MOZGÓ H71 H74

5.226 H63A

156–156,7625 MHz
TENGERI MOZGÓ

5.226 H16 H72 H73 H75

156,7625–156,8375 MHz    TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás)



5.111 5.226

156,7625–156,8375 MHz
TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás)

5.111 5.226

 

 

156,7625–156,8375 MHz
TENGERI MOZGÓ (vészjelzés és hívás)

5.111 5.226 H16 H72 H75

156,8375–174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

156,8375–174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

156,8375–174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

 

156,8375–167,3 MHz
FÖLDI MOZGÓ H64 H65 H71 H74 H76 H76A H77

5.226 H63A

156,8375–167,3 MHz
TENGERI MOZGÓ


5.226 H72 H75

 

 

 

167,3–169,4 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

H69 H69A

167,3–169,4 MHz
FÖLDI MOZGÓ H69B



H63A

 






5.226 5.229






5.226 5.230 5.231 5.232






5.226

169,8125–174 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

H69 H70

169,8125–174 MHz




H48 H63A H79

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

410–420 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (űr–űr irány) 5.268

410–420 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
ŰRKUTATÁS (űr–űr irány) 5.268

410–417 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22 H91

 

 

 

 


H69 H92 H93

415–417 MHz

H93

 

 

 

417–420 MHz


H63B

417–420 MHz
FÖLDI MOZGÓ H93A H93B H94

 

420–430 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció

420–430 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció

420–427 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22 H91

 

 

 

 


H69 H92 H93

425–427 MHz

H93

 


5.269 5.270 5.271

 

427–430 MHz


H63B

427–430 MHz
FÖLDI MOZGÓ H93A H93B H94

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

 

 

 

440–450 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció

440–450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció

440–442 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

H69

 

 

 

 

 

442–445 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H95
FÖLDI MOZGÓ H96

 

 

 

445–446 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

H69

 

 

 

 

446–446,1 MHz



H69

446–446,1 MHz



H97

446–446,1 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció

 

 

446,1–447 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H21
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H22

446,1–446,2 MHz


H97A

 

 

 


H69

 

 


5.269 5.270 5.271 5.284 5.285 5.286


5.286

 

447–450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H95

 

450–455 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

450–455 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

 

450–451,3 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

H98

 

 

 

 

451,3–452,74 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ H100

H98

 

 

 

452,74–453,08 MHz



H63B

452,74–453,08 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

H98

 


5.209 5.271 5.286 5.286A 5.286B 5.286C 5.286D 5.286E


5.286

453,08–455 MHz



H63B

453,08–455 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

H101

 

455–456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

455–456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld–űr irány) 5.286A 5.286B 5.286C

455–456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

455–456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

455–455,16 MHz




H63B

455–455,16 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ


H101

 


5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E



5.209


5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E

 

 

455,16–456 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
FÖLDI MOZGÓ

H101

 

456–459 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ




5.271 5.287 5.288

456–459 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ



5.287

 

456–459 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.287 H102 H103 H104 H104A

H101

 

459–460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ



5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E

459–460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
MŰHOLDAS MOZGÓ
(Föld–űr irány) 5.286A 5.286B 5.286C

5.209

459–460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ



5.209 5.271 5.286A 5.286B 5.286C 5.286E

459–460 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ

 

459–460 MHz
FÖLDI MOZGÓ H104A

 

460–470 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas meteorológia (űr–Föld irány)

460–470 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Műholdas meteorológia
(űr–Föld irány)

 

460–461,3 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H98
FÖLDI MOZGÓ H98
Műholdas meteorológia
(űr–Föld irány) H63

5.289 H105

 

 

 

 

461,3–462,74 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H98
FÖLDI MOZGÓ H98 H100
Műholdas meteorológia
(űr–Föld irány) H63

5.289 H105

 

 

 

462,74–463,08 MHz





H63B

462,74–463,08 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H98
FÖLDI MOZGÓ H98
Műholdas meteorológia
(űr–Föld irány) H63

5.289 H105

 

 

 

463,08–465,16 MHz





H63B

463,08–465,16 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H101
FÖLDI MOZGÓ H101
Műholdas meteorológia
(űr–Föld irány) H63

5.289 H105

 


5.287 5.288 5.289 5.290


5.287 5.289

 

465,16–470 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H101
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.287 H101 H102 H103 H104 H104A
Műholdas meteorológia
(űr–Föld irány) H63

5.289 H105

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

862–890 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
MŰSORSZÓRÁS 5.322

 

 

862–890 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.323

862–864,1 MHz
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.323 H112

862–864,1 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H113

H38 H61A H48

 

 

 

 

 

 

864,1–868 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H113

H38 H61A H48 H114A

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

890–942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
MŰSORSZÓRÁS 5.322
Rádiólokáció

890–902 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
Rádiólokáció

5.318 5.325

890–942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ 5.317A
MŰSORSZÓRÁS
Rádiólokáció

890–942 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.323
Rádiólokáció

 

890–914 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H119 H121

 

 

902–928 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
Amatőr
Mozgó, a légi mozgó kivételével 5.325A
Rádiólokáció

 

 

 

 

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)



5.323



5.325



5.327

 

 

935–959 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével H119 H121

 

942–960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
MŰSORSZÓRÁS 5.322

942–960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ 5.317A

942–960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ 5.317A
MŰSORSZÓRÁS

942–960 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.317A
LÉGI RÁDIÓNAVIGÁCIÓ 5.323

 

 

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

1710–1930 MHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ 5.380 5.384A 5.388A 5.388B

1710–1930 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ 5.380 5.384A 5.388A

 

1710–1785 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A H143 H144

5.149 5.341 5.385 H41 H130 H143A

 

 

 

 

1785–1800 MHz
MOZGÓ 5.384A H144

H48 H61A

 

 

 

 

1800–1805 MHz
MOZGÓ 5.384A H142 H144

 

 

 

 

1805–1880 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A H143 H144

H143A

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

 

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

2300–2450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Amatőr
Rádiólokáció

2300–2450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
RÁDIÓLOKÁCIÓ
Amatőr

2300–2450 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Amatőr
Rádiólokáció

2300–2450 MHz
Rádiólokáció H152

2300–2400 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MOZGÓ
Amatőr H11

H151A

 

5.150 5.282 5.395

5.150 5.282 5.393 5.394 5.396

5.150 5.282

H69

2400–2450 MHz
Amatőr H11
Műholdas amatőr 5.282 H39

5.150 H33 H37 H38 H114A H153 H154

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

2520–2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.410 5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416

2520–2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416

2520–2535 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) 5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416

5.403 5.415A

2520–2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.410 5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416

2520–2655 MHz

2520–2655 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A H144

 


5.339 5.403 5.405 5.412 5.417C 5.417D 5.418B 5.418C


5.339 5.403 5.417C 5.417D 5.418B 5.418C

2535–2655 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.413 5.416

5.339 5.417A 5.417B 5.417C 5.417D 5.418 5.418A 5.418B 5.418C


5.339 5.403 5.417C 5.417D 5.418B 5.418C


H70 H151 H156


5.339 H127 H128 H151

 

2655–2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.410 5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.347A 5.413 5.416
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)



5.149 5.412 5.420

2655–2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) (űr–Föld irány) 5.347A 5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.347A 5.413 5.416
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)

5.149 5.420

2655–2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.411
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (Föld–űr irány) 5.415
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.347A 5.413 5.416
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)


5.149 5.420

2655–2670 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ 5.409 5.410 5.411
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS 5.347A 5.413 5.416
Műholdas Föld-kutatás (passzív)
Rádiócsillagászat
Űrkutatás (passzív)



5.149 5.420

2655–2670 MHz












5.149 H70 H151 H156

2655–2670 MHz
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével 5.384A H144
Műholdas Föld-kutatás (passzív) H128
Rádiócsillagászat H41
Űrkutatás (passzív) H127






5.149 H151

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

3400–3600 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
Mozgó
Rádiólokáció

3400–3500 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
Amatőr
Mozgó
Rádiólokáció 5.433

3400–3600 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
Mozgó
Rádiólokáció

3400–3410 MHz
Rádiólokáció H14 H23

3400–3410 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H160
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) H158 H159
Mozgó H160

 

 


5.282 5.432

 

 

3410–3600 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H160
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) H158 H159
Mozgó H160

 

5.431

3500–3700 MHz

 

 

 

 

3600–4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
Mozgó

ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével
Rádiólokáció 5.433

5.435

3600–4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
Mozgó

 

3600–3800 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H161
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) H158 H159
Mozgó H161

 

 

3700–4200 MHz

 

 

 

 

 

ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
MOZGÓ, a légi mozgó kivételével

 

 

3800–4200 MHz
ÁLLANDÓHELYŰ H163
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány) H158 H159

 

N E M Z E T K Ö Z I F E L O S Z T Á S

F E L O S Z T Á S A M A G Y A R K Ö Z T Á R S A S Á G B A N

N E M Z E T K Ö Z I R Á D I Ó S Z A B Á L Y Z A T

MAGYAR KÖZTÁRSASÁGRA ÉRVÉNYES (NEMZETKÖZI RÁDIÓSZABÁLYZAT

NEM POLGÁRI

POLGÁRI

KÖZÖS

1. KÖRZET

2. KÖRZET

3. KÖRZET

SZERINT)

74–76 GHz    ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Űrkutatás (űr–Föld irány)

74–76 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Űrkutatás (űr–Föld irány)

 

74–76 GHz
ÁLLANDÓHELYŰ H219A
MŰHOLDAS ÁLLANDÓHELYŰ (űr–Föld irány)
MOZGÓ
MŰSORSZÓRÁS
MŰHOLDAS MŰSORSZÓRÁS
Űrkutatás (űr–Föld irány)

 


5.559A 5.561


5.559A 5.561

 


5.561

 

3. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


1.    Az R. 5. mellékletének H2, H10, H11, H39, H53, H54, H55, H56, H57, H58, H59, H64, H65, H67, H69, H74, H75, H76, H77, H90, H91, H92, H93, H94, H95, H96, H96A, H96B, H97, H98, H100, H101, H102, H104, H113, H114, H116, H119, H135, H149, H152, H160, H161, H162, H169 és H203 nemzeti lábjegyzetei helyébe a következő rendelkezések lépnek:

H2    A 9 kHz alatti sávban, valamint a 9–30 000 kHz sávban harmadlagos jelleggel a kis hatótávolságú eszközök (SRDk) induktív alkalmazásai részére kijelölhető frekvencia a 6. melléklet 9. pontjában meghatározottak szerint.

H10    Az RR-től eltérő polgári célú felosztás: a 135,7–137,8 kHz sáv az ERC/REC 6201 Ajánlás alapján, valamint az 50–52 MHz sáv másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat részére is fel van osztva.

H11    Az 1810–1850 kHz, 3500–3800 kHz, 7000–7100 kHz, 14 000–14 350 kHz, 18 068–18 168 kHz, 21 000–21 450 kHz, 24 890–24 990 kHz, 28–29,7 MHz, 144–146 MHz, 432–438 MHz, 24–24,05 GHz, 47–47,2 GHz, 77,5–78 GHz, 134–136 GHz és a 248–250 GHz sávokban elsődleges jelleggel, továbbá a 135,7–137,8 kHz, 1850–2000 kHz, 10 100–10 150 kHz, 50–52 MHz, 1240–1300 MHz, 2300–2450 MHz, 5650–5850 MHz, 10–10,5 GHz, 24,05–24,25 GHz, 76–77,5 GHz, 78–81,5 GHz, 122,25–123 GHz, 136–141 GHz és a 241–248 GHz sávokban másodlagos jelleggel az amatőrszolgálat állomásai részére kijelölhető frekvencia.

H39    A 7000–7100 kHz, 14 000–14 250 kHz, 18 068–18 168 kHz, 21 000–21 450 kHz, 24 890–24 990 kHz, 28–29,7 MHz, 144–146 MHz, 24–24,05 GHz, 47–47,2 GHz, 77,5–78 GHz, 134–136 GHz és a 248–250 GHz sávokban elsődleges jelleggel, továbbá a 435–438 MHz (az 5.282 nemzetközi lábjegyzet szerinti feltételekkel), 1260–1270 MHz (Föld–űr irány) (az 5.282 nemzetközi lábjegyzet szerinti feltételekkel), 2400–2450 MHz (az 5.282 nemzetközi lábjegyzet szerinti feltételekkel), 5650–5670 MHz (Föld–űr irány) (az 5.282 nemzetközi lábjegyzet szerinti feltételekkel), 5830–5850 MHz (űr–Föld irány), 10,45–10,5 GHz, 76–77,5 GHz, 78–81,5 GHz, 136–141 GHz és a 241–248 GHz sávokban másodlagos jelleggel a műholdas amatőrszolgálat állomásai részére kijelölhető frekvencia.

H53    A 48,5–60 MHz sáv a nem polgári célú földi mozgószolgálat alkalmazásai részére tervezett.

H54    Az RR-től eltérő nem polgári célú felosztás: a 60–66 MHz sáv másodlagos jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat részére is fel van osztva.

H55    Az RR-től eltérő nem polgári célú felosztás: a 66–73 MHz sáv elsődleges jelleggel az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat részére van felosztva.

H56    A 73–74,8 MHz, 77–79,7 MHz és a 81,5–82 MHz sávokban a polgári célú frekvenciafelhasználás megszűnéséig kizárólag a polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki frekvenciakijelölés.

H57    A 73–74,8 MHz/77,5–79,3 MHz duplex sávban (80 MHz/A sáv) és a 77–77,5 MHz/81,5–82 MHz duplex sávban (80 MHz/B sáv) az egyfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek és a kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek állomásai legfeljebb a [2008. október 15-én]2 érvényes rádióengedélyük lejártáig üzemelhetnek. A 2010. december 31. előtt lejáró rádióengedélyek 2010. december 31ig meghosszabbíthatók. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H58    A 79,3–79,7 MHz sávban az egyfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek állomásai, valamint a 79,3–79,34 MHz sávban az egyfrekvenciás, bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek állomásai legfeljebb a [2008. október 15-én]3 érvényes rádióengedélyük lejártáig üzemelhetnek. A 2010. december 31. előtt lejáró rádióengedélyek 2010. december 31ig meghosszabbíthatók. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H59    Nincs felhasználva.

H64    A 146–146,5 MHz, és a 149,4–149,9 MHz sávokban, valamint a 159,56875 MHz és a 159,58125 MHz frekvenciákon a földi mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek és egyfrekvenciás, bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. A 146–146,5 MHz sávban frekvenciakijelölés 2008. december 31ig csak a nem polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H65    A 148,225 MHz, 152,81875 MHz, 152,83125 MHz, 166,625 MHz és a 166,825 MHz frekvenciák a földi mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás, analóg és digitális, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhetők ki. A 152,81875 MHz és a 152,83125 MHz frekvenciákon frekvenciakijelölés 2008. december 31ig csak a nem polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H67    A 148,7–149,4/153,3–154 MHz sáv kétfrekvenciás, digitális, PMR/PAMR típusú földi mozgószolgálati rendszerek részére tervezett.

H69    A 150,05–151,4 MHz, 154–156 MHz, 167,3–169,4 MHz, 169,8125–174 MHz, 270,25–275,25 MHz, 318,25–328,25 MHz, 406,1–417 MHz, 420–427 MHz, 440–442 MHz, 445–447 MHz, 1350–1375 MHz, 1476–1488,5 MHz és a 2245–2483,5 MHz sávokban nem polgári célra harmadlagos jelleggel kis hatótávolságú, vezetéknélküli jel, adat- és beszédátviteli alkalmazások részére is kijelölhető frekvencia.

H74    A 156,375–156,7625 MHz, 156,8375–156,875 MHz, 160,975–161,475 MHz és a 165,2–167,3 MHz sávokban – a 166,625 MHz és a 166,825 MHz frekvenciák kivételével – a földi mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás, bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek és egyfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia.

H75    A 156,4875–156,7625 MHz, 156,8375–157,4125 MHz és a 161,4875–162,0125 MHz sávokban, valamint a 156,8 MHz frekvencián a mozgószolgálat keretében a belföldi vízi utakon a parti és a hajóállomások részére jelölhető ki frekvencia a Bizottság 2000/637/EK Határozata, valamint a „Körzeti megállapodás a belvízi hajózás rádiótelefon-szolgálatáról (Basel, 2000. április 6.)” alapján.

    A 161,975 MHz és a 162,025 MHz frekvenciák a belvízi mozgószolgálat keretében az egyetemes hajófedélzeti automatikus azonosító és követő rendszer (AIS) részére jelölhetők ki az RR 52. Cikke és 18. Függeléke, a Bizottság 2000/637/EK Határozata, az ERC/DEC/(99)17 Határozat, valamint a „Körzeti megállapodás a belvízi hajózás rádiótelefon-szolgálatáról (Basel, 2000. április 6.)” alapján.

H76    A 157,45–159,5625/162,05–164,1625 MHz és a 159,5875–160,6/164,1875–165,2 MHz duplex sávokban a földi mozgószolgálat keretében kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia.

    A [2008. október 15-én]4 érvényes rádióengedéllyel rendelkező, 159,1 MHz vivőfrekvenciát használó egyfrekvenciás, bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek és egyfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek legfeljebb 2008. december 31ig üzemelhetnek. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H77    A 164,175 MHz frekvencián nyomon követésre és tárgyak felkutatására szolgáló rendszerek részére jelölhető ki frekvencia az ITUR M.1746 Ajánlás alapján.

H90    Nincs felhasználva.

H91    A 410–413/420–423 MHz sáv nem polgári célú szélesebb sávú digitális, PMR/PAMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére fenntartott.

H92    A 410–413/420–423 MHz sávban a H91 lábjegyzetben hivatkozottól eltérő nem polgári célú rendszerek állomásai a H91 lábjegyzetben hivatkozott rendszerek bevezetéséig üzemelhetnek.

H93     A 415–417/425–427 MHz sáv polgári, illetve nem polgári célú digitális állandóhelyű és földi mozgószolgálati alkalmazások részére előirányzott.

H94    A 418,2–420/428,2–430 MHz sáv országos, kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, keskeny- vagy szélesebb sávú digitális, PAMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszer részére fenntartott az ERC/DEC/(96)04, ECC/DEC/(04)06 és az ECC/DEC/(06)06 Határozatok alapján.

H95    A 442–445/447–450 MHz sávban – a 444,3875–444,4125 MHz sáv kivételével – az állandóhelyű szolgálat keretében pont-pont és pont-többpont struktúrájú, egy, illetve kétfrekvenciás rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia.

    A [2008. október 15-én]5 érvényes rádióengedéllyel rendelkező és a 444,3875 MHz, 444,39375 MHz, 444,4 MHz, 444,40625 MHz, illetve 444,4125 MHz vivőfrekvenciát használó állomások 2009. december 31ig üzemelhetnek.
H96    A 444,39375 MHz, 444,4 MHz és a 444,40625 MHz frekvenciákon a földi mozgószolgálat keretében bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek részére jelölhető ki frekvencia.

H96A    Nincs felhasználva.

H96B    Nincs felhasználva.

H97    A 446–446,1 MHz sávban harmadlagos jelleggel analóg kis hatótávolságú üzleti rádió (analóg PMR 446) alkalmazások részére jelölhető ki frekvencia az ERC/DEC/(98)25 Határozat alapján.

H98    A 450–453,08/460–463,08 MHz sáv digitális földi mozgó rádiórendszerek és az állandóhelyű szolgálat keretében digitális pont-többpont rádiórendszerek részére tervezett.

H100    A 451,3–452,74/461,3–462,74 MHz sávban a kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek állomásai legfeljebb a [2008. október 15-én]6 érvényes rádióengedélyük lejártáig üzemelhetnek. A 2010. december 31. előtt lejáró rádióengedélyek 2010. december 31-ig meghosszabbíthatók. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H101    A 453,08–457,38/463,08–467,38 MHz sávban az állandóhelyű és a földi mozgószolgálat keretében országos, szélesebb sávú digitális cellás rádiórendszer részére jelölhető ki frekvencia.

H102    A 457,38–458,48/467,38–468,48 MHz sávban a földi mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás, illetve kétfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek és az UIC 7513 ORI (4. kiadás) műszaki szabályzat, valamint a CEPT T/R 2201 Ajánlás alapján analóg, PMR típusú, vasúti (UIC) földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia.
    A sávban az analóg, PMR típusú, vasúti (UIC) földi mozgó rádiótelefon rendszerek várhatóan 2012-ig üzemelhetnek.

H104    A 458,48–458,5625 MHz és a 468,48–468,5625 MHz sávokban analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek és bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek részére jelölhető ki frekvencia.

H113    A 862–870 MHz sáv a mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás szimplex alkalmazások részére fenntartott a CEPT T/R 7502 Ajánlás alapján.

H114    Nincs felhasználva.

H116    A 870–876/915–921 MHz sáv szélesebb sávú digitális, PMR/PAMR típusú földi mozgó rádiórendszerek részére tervezett az ECC/DEC/(04)06 Határozat alapján.

H119    A 880,1–890,1/925,1–935,1 MHz EGSM-sávban az ERC/DEC/(97)02 Határozat alapján szolgáltatás célú páneurópai mozgó rádiótávközlő rendszer (GSM) részére jelölhető ki frekvencia a frekvenciagazdálkodó hatóságok közötti megállapodásnak megfelelően.

H135    Az 1980–2000 MHz sávban az ECC/DEC/(06)10 Határozat alapján, valamint az 1545–1574,5 MHz, 1576,5–1645,5 MHz, 1646,5–1670 MHz és az 1675–1710 MHz sávokban a nem polgári célú állandóhelyű szolgálati állomások 2008. december 31ig üzemelhetnek. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H149    Az RR-től eltérő felhasználás: a légi rádiónavigáció szolgálat 2000 MHz-en működő, 2000. január 1jén érvényes engedéllyel rendelkező magasságmérői 2008. december 31ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H152    A 2300–2500 MHz sávban másodlagos jelleggel a nem polgári célú radarok 2008. december 31-ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H160    A 3400–3600 MHz sávban az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében földfelszíni elektronikus hírközlő hálózatok részére a Bizottság 2008/411/EK Határozata alapján kijelölhető frekvencia, beleértve az ECC/DEC/(07)02 Határozat alapján az állandó és változó telephelyű digitális, pont-többpont struktúrájú, valamint mozgószolgálati szélessávú vezetéknélküli hozzáférési (BWA) rendszereket (így a WiMAX rendszereket) is.

H161    A 3600–3800 MHz sáv az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében földfelszíni elektronikus hírközlő hálózatok részére fenntartott a Bizottság 2008/411/EK Határozata alapján, beleértve az ECC/DEC/(07)02 Határozat alapján az állandó és változó telephelyű digitális, pont-többpont struktúrájú, valamint mozgószolgálati szélessávú vezetéknélküli hozzáférési (BWA) rendszereket (így a WiMAX rendszereket) is.

H162    Nincs felhasználva.

H169    A 6425–7125 MHz sávban pont-pont közötti digitális rádió-összeköttetések részére jelölhető ki frekvencia az ERC/REC 1402 Ajánlás alapján.
A sávban a változó telephelyű rádió-összeköttetések 2008. december 31-ig üzemelhetnek.

H203    A 24,913–25,445 GHz és a 25,921–26,453 GHz sávban kijelölhető frekvencia, a 24,594–24,913 GHz és a 25,557–25,921 GHz sáv fenntartott digitális pont-többpont rádiórendszerek, valamint pont-pont közötti, állandó telephelyű digitális rádió-összeköttetések részére az ERC/REC/(00)05 Ajánlás alapján.”


2.    Az R. 5. melléklete a következő új nemzeti lábjegyzetekkel egészül ki:

[A Frekvenciasávok Nemzeti Felosztási Táblázatának nemzeti lábjegyzetei]

H52A    A 48,5–74,8 MHz és a 75,2–87,5 MHz sávok nem polgári célú állandóhelyű és mozgószolgálati alkalmazások részére előirányzottak.

H61A    A 87,5–108 MHz, 863–865 MHz és az 1795–1800 MHz sávokban harmadlagos jelleggel a kis hatótávolságú eszközök (SRDk) vezetéknélküli hangfrekvenciás alkalmazásai részére kijelölhető frekvencia a 6. melléklet 13. pontjában meghatározottak szerint.

H63A    A 146–149,9 MHz, 150,05–156,7625 MHz, 156,8375–169,4 MHz és a 169,8125–174 MHz sávok polgári célú földi mozgószolgálati alkalmazások részére előirányzottak.

H63B    A 146–148 MHz, 151,4–154 MHz, 417–417,25 MHz, 427–427,25 MHz, 452,74–455,16 MHz és a 462,74–465,16 MHz sávokban az EDR-átállásra nem kötelezett szervezetek állandóhelyű és mozgószolgálati állomásai 2008. december 31ig üzemelhetnek. Új frekvenciakijelölés nem adható ki.

H64A    A 146,5–146,8 MHz sávban a földi mozgószolgálat keretében egyfrekvenciás, digitális, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek és egyfrekvenciás, bázisállomással üzemelő, digitális rádiós személyhívó rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. Frekvenciakijelölés 2008. december 31ig csak a nem polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H64B    A 146,8–147,6/151,4–152,2 MHz duplex sávban a földi mozgószolgálat keretében kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, digitális, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. Frekvenciakijelölés 2008. december 31ig csak a nem polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H64C    A 147,6–148/152,2–152,6 MHz duplex sávban a földi mozgószolgálat keretében kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. Frekvenciakijelölés 2008. december 31ig csak a nem polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H64D    A 148–148,2125 MHz és a 148,2375–149,4 MHz sávokban az egyfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek és az egyfrekvenciás, bázisállomással üzemelő, analóg rádiós személyhívó rendszerek, valamint a H64E lábjegyzetben megadott alkalmazástól eltérő kétfrekvenciás, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek a frekvenciasávok felhasználási szabályait megállapító miniszteri rendeletben meghatározott módon legfeljebb 2012. december 31ig üzemelhetnek. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H64E    A 148–148,2125/152,6–152,8125 MHz és a 148,2375–149,4/152,8375–154 MHz duplex sávokban a földi mozgószolgálat keretében kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. Frekvenciakijelölés 2008. december 31ig csak a nem polgári frekvenciagazdálkodó hatósággal való eredményes egyeztetés alapján adható ki.

H69A    A 150,05–151,4 MHz és a 167,3–169,4 MHz sávokban a nem polgári célú állandóhelyű és mozgószolgálati állomások, valamint kis hatótávolságú, vezetéknélküli jel, adat és beszédátviteli alkalmazások várhatóan 2012ig üzemelhetnek.

H69B    A 150,05–151,4 MHz és a 167,3–169,4 MHz sávok a polgári célú földi mozgószolgálati rendszerek részére tervezettek.

H76A    A 159,5625–159,5875/164,1625–164,1875 MHz duplex sávban a [2008. október 15-én]7 érvényes rádióengedéllyel rendelkező kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek a frekvenciasávok felhasználási szabályait megállapító miniszteri rendeletben meghatározott módon legfeljebb 2009. december 31ig üzemelhetnek. Újabb berendezésekkel létesített állomás részére frekvenciakijelölés nem adható ki.

H93A    A 417–417,6/427–427,6 MHz sáv kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére fenntartott.

H93B    A 417,6–418,2/427,6–428,2 MHz sáv kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, keskenysávú digitális, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére fenntartott az ERC/DEC/(96)04 és az ECC/DEC/(06)06 Határozatok alapján.

H97A    A 446,1–446,2 MHz sávban harmadlagos jelleggel digitális kis hatótávolságú üzleti rádió (digitális PMR 446) alkalmazások részére jelölhető ki frekvencia az ECC/DEC/(05)12 Határozat alapján.

H104A    A 458,5625–460/468,5625–470 MHz sávban kétfrekvenciás, átjátszóállomással üzemelő, analóg, PMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszerek részére jelölhető ki frekvencia. A sávban mindaddig csak a 451,3–452,74/461,3–462,74 MHz sávból áthelyezésre kerülő rendszerek részére jelölhető ki frekvencia, amíg a 451,3–452,74/461,3–462,74 MHz sávban rádióengedély alapján üzemelő állomás van.

H143A    Az 1710–1785/1805–1880 MHz sávban harmadlagos jelleggel a légijárműveken hozzáférhető mobilhírközlési szolgáltatások nyújtására szolgáló GSM 1800 MCA rendszerek részére kijelölhető frekvencia a Bizottság 2008/294/EK Határozata és az ECC/DEC/(06)07 Határozat alapján.

H151A    A 2300–2400 MHz sáv az állandóhelyű és a mozgószolgálat keretében digitális szélessávú vezetéknélküli hozzáférési (BWA) rendszerek (beleértve a WiMAX, WiBro és DVBH rendszereket is) részére 2008. december 31ig tervezett, ezt követően fenntartott.”

4. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


1.    Az R. 6. mellékletének 1. pontja helyébe a következő pont lép:

„1. Általános (távmérő, távirányító, riasztó, adatátviteli és hasonló célú) alkalmazások
(lásd a H38 lábjegyzetet)

8M16990_0

6765–6795 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

13 553–13 567 kHz

26 545 kHz, 26 595 kHz, 26 645 kHz, 26 695 kHz, 26 745 kHz, 27 445 kHz, 27 495 kHz, 27 545 kHz, 27 595 kHz, 27 645 kHz

 

26 957–27 283 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata, valamint az ERC/DEC/(01)02 Határozat

26 995 kHz, 27 045 kHz, 27 095 kHz, 27 145 kHz, 27 195 kHz

 

40,66–40,7 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata, valamint az ERC/DEC/(01)03 Határozat

40,665 MHz, 40,675 MHz, 40,685 MHz, 40,695 MHz

 

150,980–151,160 MHz

 

318 MHz

 

433,05–434,79 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata, valamint az ECC/DEC/(04)02 Határozat

433,05–434,79 MHz

 

863–870 MHz(1)

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata, valamint az ERC/REC 7003 Ajánlás 1. melléklete

868–868,6 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

868,7–869,2 MHz

869,4–869,65 MHz

869,7–870 MHz

2400–2483,5 MHz(2)

5725–5875 MHz(2)

10,434–10,5 GHz(3)

 

24–24,15 GHz(2)

ERC/REC 7003 Ajánlás 1. melléklete

24,15–24,25 GHz(2)

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

61–61,5 GHz(2)

122–123 GHz(2)

ERC/REC 7003 Ajánlás 1. melléklete

244–246 GHz(2)


(1)    Kivéve a 868,6–868,7 MHz, 869,2–869,4 MHz és a 869,65–869,7 MHz sávokat.

(2)    Videoátviteli alkalmazások részére is kijelölhető frekvencia.

(3)    Kizárólag videoátviteli alkalmazások részére jelölhető ki frekvencia.


2.    Az R. 6. mellékletének 7. pontja helyébe a következő pont lép:

„7. Riasztó alkalmazások
(lásd a H78C lábjegyzetet)

Riasztók:

868,6–868,7 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

869,25–869,4 MHz

869,65–869,7 MHz

Szociális segélykérő rendszerek:

169,475–169,4875 MHz

Bizottság 2005/928/EK Határozata és az
ECC/DEC/(05)02 Határozat

169,5875–169,6 MHz

869,2–869,25 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata


3.    Az R. 6. mellékletének 9. pontja helyébe a következő pont lép:

„9. Induktív alkalmazások
(lásd a H2 lábjegyzetet)

9 kHz alatt

 

9–20,05 kHz

ERC/REC 7003 Ajánlás 9. melléklete

20,05–30 000 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

400–600 kHz

3155–3400 kHz

6765–6795 kHz

7300–7400 kHz

 

7400–8800 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

8800–9500 kHz

 

10 200–11 000 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

13 553–13 567 kHz

26 957–27 283 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata, valamint az ERC/DEC/(01)16 Határozat



4.    Az R. 6. mellékletének 12. és 13. pontja helyébe a következő pontok lépnek:

„12. Egészségügyben használt vezetéknélküli alkalmazások
(lásd a H5 lábjegyzetet)

Távmérésre szolgáló, induktív hurok technológiájú nagyon kis teljesítményű aktív orvosi implantátum rendszerek:

9–315 kHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

Állati implantátum eszközök:

315–600 kHz

ERC/REC 7003 Ajánlás 12. melléklete

Vérnyomásmérésre szolgáló nagyon kis teljesítményű orvosi membrán implantátumok:

30–37,5 MHz

ERC/REC 7003 Ajánlás 12. melléklete

Nagyon kis teljesítményű aktív orvosi implantátumok:

402–405 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata, valamint az ERC/DEC/(01)17 Határozat



13. Vezetéknélküli hangfrekvenciás alkalmazások
(lásd a H61A lábjegyzetet)

Vezetéknélküli hangfrekvenciás alkalmazások:

87,5–108 MHz

Bizottság 2006/771/EK és 2008/432/EK Határozata

863–865 MHz

1795–1800 MHz

ERC/REC 7003 Ajánlás 13. melléklete

Vezetéknélküli keskenysávú analóg beszédátviteli alkalmazások:

864,8–865 MHz

ERC/REC 7003 Ajánlás 13. melléklete

5. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


Az R. 11. mellékletében a 75,2 MHz és az 5850 MHz közötti sávokra vonatkozó táblázatrész helyébe a következő táblázatrész lép:

[Nem polgári célú állandóhelyű szolgálati alkalmazások részére
a H21 lábjegyzet alapján kijelölhető frekvenciasávok]

Frekvenciasáv

Alkalmazás

60–74,8 MHz

Pont-pont és pont-többpont összeköttetések

75,2–84 MHz

150,05–151,4 MHz

154–156 MHz

167,3–169,4 MHz

169,8125–174 MHz

223–230 MHz

400,05–406 MHz

Pont-pont összeköttetések

406,1–417 MHz

420–427 MHz

430–442 MHz

Pont-pont és pont-többpont összeköttetések

445–446 MHz

446,1–447 MHz

472–476 MHz

1350–1375 MHz

1492–1525 MHz

5670–5850 MHz

Pont-pont összeköttetések

6. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


Az R. 12. mellékletében a 75,2 MHz és a 2670 MHz közötti sávokra vonatkozó táblázatrész helyébe a következő táblázatrész lép:

[Nem polgári célú mozgószolgálati alkalmazások részére
a H22 lábjegyzet alapján kijelölhető frekvenciasávok]

Frekvenciasáv

Alkalmazás

60–74,8 MHz

 

75,2–87,5 MHz

150,05–151,4 MHz

154–156 MHz

167,3–169,4 MHz

169,8125–174 MHz

223–230 MHz

400,05–406 MHz

406,1–410 MHz

410–413 MHz

Mozgórádió rendszerek, kivéve a szélesebb sávú digitális, PMR/PAMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszereket

413–417 MHz

Mozgórádió rendszerek

420–423 MHz

Mozgórádió rendszerek, kivéve a szélesebb sávú digitális, PMR/PAMR típusú földi mozgó rádiótelefon rendszereket

423–427 MHz

Mozgórádió rendszerek

440–442 MHz

445–446 MHz

446,1–447 MHz

472–476 MHz

1350–1375 MHz

1492–1525 MHz

2025–2070 MHz

2200–2245 MHz

7. melléklet a 254/2008. (X. 18.) Korm. rendelethez


1.    Az R. 13. mellékletének 1.3. pontja a következőkkel egészül ki:
[1.3.    ITUR-ajánlások]

„M.1746

Harmonized frequency channel plans for the protection of property using data communication”


2.    Az R. 13. mellékletének 2.2. pontja a következőkkel egészül ki:
[2.2.    Határozatok]

„2007/344/EK

Commission Decision of 16 May 2007
on harmonised availability of information regarding spectrum use within the Community

2008/294/EK

Commission Decision of 7 April 2008
on harmonised conditions of spectrum use for the operation of mobile communication services on aircraft (MCA services) in the Community

2008/411/EK

Commission Decision of 21 May 2008
on the harmonisation of the 3 400-3 800 MHz frequency band for terrestrial systems capable of providing electronic communications services in the Community

2008/432/EK

Commission Decision of 23 May 2008
amending Decision 2006/771/EC on harmonisation of the radio spectrum for use by short-range devices”


3.    Az R. 13. mellékletének 3.2. pontja a következőkkel egészül ki:
[3.2.    ERC/DEC és ECC/DEC határozatok]

„ECC/DEC/(05)12

ECC Decision of 28 October 2005 on harmonised frequencies, technical characteristics, exemption from individual licensing and free carriage and use of digital PMR 446 applications operating in the frequency band 446.1- 446.2 MHz

ECC/DEC/(06)06

ECC Decision of 7 July 2006 on the availability of frequency bands for the introduction of Narrow Band Digital Land Mobile PMR/PAMR in the 80 MHz, 160 MHz and 400 MHz bands

ECC/DEC/(06)07

ECC Decision of 1 December 2006 on the harmonised use of airborne GSM systems in the frequency bands 1710-1785 and 1805-1880 MHz

ECC/DEC/(07)02

ECC Decision of 30 March 2007 on availability of frequency bands between 3400-3800 MHz for the harmonised implementation of Broadband Wireless Access systems (BWA)

ECC/DEC/(08)02

ECC Decision of 14 March 2008 on the withdrawal of ERC/DEC(97)06, ERC/DEC(01)01, ERC/DEC(01)05, ERC/DEC(01)06, ERC/DEC(01)14 and ERC/DEC(01)21

ECC/DEC/(08)04

ECC Decision of 14 March 2008 on the withdrawal of ERC/DEC/(01)04, ERC/DEC/(01)09, ERC/DEC/(01)13, ERC/DEC/(01)15 and ERC/DEC(01)18”

1

A rendelet a 11. § (1) bekezdése alapján hatályát veszti 2010. január 2. napjával.

2

A rendelet hatálybalépési időpontja.

3

A rendelet hatálybalépési időpontja.

4

A rendelet hatálybalépési időpontja.

5

A rendelet hatálybalépési időpontja.

6

A rendelet hatálybalépési időpontja.

7

A rendelet hatálybalépési időpontja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére