BÜ BH 2008/264
BÜ BH 2008/264
2008.10.01.
I. Adócsalás bűntettének és nem csempészet bűncselekményének minősül a cselekmény, ha a külföldön vásárolt gépjárműveket a terhelt, a valóságos értéküknek megfelelő számlák bemutatásával vámkezelteti, majd a hazai értékesítésből származó jövedelmét az adóhatóságnak nem vallja be [Btk. 310. §, Btk. 312. § (1) bek. a) pont, 2/2002. számú és 1/1999. számú Büntető Jogegységi Határozat].
II. Nem abszolút, hanem relatív eljárási szabálysértés, ha a bíróság a tényállás megállapításánál törvényben kizárt bizonyítékokat is elfogadott [Be. 201. § (1) bek., Be. 206. § (4) bek., Be. 373. § (1) bek. III/a)].
A N.-i Városi Bíróság a 2006. április 27-én kihirdetett ítéletével V. Z. terheltet 2 rb. adócsalás bűntette miatt halmazati büntetésül 400 napi tétel – napi tételenként 1000 forint – pénzbüntetésre ítélte.
A tényállás szerint V. Z. terhelt 2002-ben és 2003-ban ,,külföldről, több alkalommal a D.-T. Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-n keresztül sajátjaként, haszonszerzési céllal személygépkocsikat hozott be Magyarországra, majd azokat a vámkezelést követően belföldön értékesítette''.
A Kft. és a terhelt között az autók behozatalára, vámkezelésére, értékesítésére vonatkozóan megbízási szerződés nem jött létre.
A terhelt összesen 3 személygépkocsit vásárolt. Az egyaránt 1992-es évjáratú Opel Astra személygépkocsi vételára 350 euró, a Volswagen Vento típusú személygépkocsi vételára 450 euró, míg az 1994-es évjáratú Opel Astra Caravan típusú személygépkocsi vételára 550 euró volt.
A belföldi magánszemély vevőknek a terhelt ezeket a gépjárműveket sorrendben 700 000 forintért, 1 100 000 forintért, illetve 1 420 000 forintért értékesítette.
A személygépkocsik értékesítéséből terheltnek 2002. évben 526 200 forint, míg 2003. évben 2 060 700 forint adóköteles jövedelme származott, melyeket sem a 2002., sem pedig a 2003. adóévekre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallásában nem tüntetett fel.
A terhelt a 2002. és 2003. évi személyi jövedelemadó bevallásakor arról nyilatkozott, hogy ezen években csak olyan jövedelme volt, amelyre nézve a munkáltatónak az adó-megállapítási és elszámolási kötelezettsége fennáll. Így személyi jövedelemadóját mindkét adóévben a munkáltatója állapította meg és számolta el. A munkáltató a 2002-es adóévre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallást 2003. március 24. napján, míg a 2003. adóévre vonatkozó személyi jövedelemadó bevallást 2004. március 26. napján nyújtotta be az adóhatósághoz.
A terhelt fenti magatartásával az állami adóbevételt személyi jövedelemadó adónemben a 2002. adóévben 210 480 forinttal, míg a 2003-as adóévben 824 280 forinttal csökkentette.
Az ítélet ellen – amelyet az ügyész tudomásul vett – a terhelt és védője fellebbezett felmentés érdekében.
A megyei bíróság a 2006. december 6-án kihirdetett végzésével a városi bíróság ítéletét helybenhagyta.
A tényállást a Be. 352. §-ának (1) bekezdése alapján azzal egészítette ki, hogy az Opel Astra típusú személygépkocsit 2002. szeptember 5-én, a Volkswagen Vento típusú személygépkocsit 2002. december 5-én, míg az Opel Astra Caravan típusú gépjárművet 2002. december 8-án hozta be a terhelt az ország területére.
Azok vámkezelése sorrendben 2002. november 13-án, 2003. március 19-én és 2003. március 25-én történt meg.
A jogerős határozatok ellen V. Z. terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt a terhelt anyagi jogszabálysértéssel történt elítélése miatt, felmentés végett, másodsorban abszolút eljárásjogi szabálysértésre tekintettel történő hatályon kívül helyezés és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítása érdekében [Be. 416. § (1) bek. a) és c) pontja].
Az indítvány indokolásának lényege szerint a terhelt bűnösségének megállapítására a Btk. 2. §-ában és 10. §-ában foglaltak megsértésével, bűncselekmény hiányában került sor.
A jogerős határozatokban megállapított tényállásból ugyanis – a tényállás részének tekintve az elsőfokú bíróságnak az ítélet indokolása körében tett azon megállapításait is, miszerint a gépjárművek vámértékének igazolására ,,igen alacsony'' árakat tartalmazó számlák bemutatásával került sor, illetőleg, hogy ezen számlák ,,bemutatásának az volt a célja, hogy az autók vételárának minél alacsonyabb összegben történő megállapítása a vámterhek csökkentését eredményezze'', továbbá, hogy a kérdéses gépjárműveket csak ,,papíron vette meg a Kft.'' – a terhelt cselekménye helyesen a Btk. 312. §-a (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott, de a (2) bekezdés a) pontja szerinti csempészet bűntettének minősül. A terhelt ugyanis a vámáru tulajdonosának személye, illetőleg a vámkiszabás alapjául szolgáló érték tekintetében valótlan nyilatkozatot tett. Egyébként a vámáru tulajdonosára vonatkozó hamis nyilatkozat önmagában is megalapozná az adott minősítést. A csempészet bűntettével érintett dolgok eladásából származó haszon az adóhatóságnak bevallására pedig a terhelt nem volt köteles, mivel az önfeljelentést jelentett volna. Miután Magyarország 2004. május 1-jével csatlakozott az Európai Unióhoz, és az adott vámáruk az Európai Unióból származtak, a Btk. 2. §-ára figyelemmel az elbíráláskor hatályos jogszabályok alkalmazásával a csempészet bűntettének vádja alól a terhelt felmentése lett volna az indokolt.
A csempészet és adócsalás látszólagos halmazata tekintetében ezen álláspontot erősíti meg a vámorgazdaságról hozott 2/2002. számú Büntető Jogegységi Határozat indokolása is, míg a csempészet bűntette miatt emelt vád alóli felmentés indokoltságát illetően a Btk. 2. §-ának alkalmazásával kapcsolatos 1/1999. számú Büntető Jogegységi Határozat.
Az adócsalások vonatkozásában anyagi jogszabályt is sért a minősítés, mert az eljárt bíróságoknak becsléssel, (Art. 108. §-a) nem pedig tételesen kellett volna megállapítaniuk a cselekmény minősítésére kiható adóhiány mértékét.
Másodlagosan, – amennyiben felmentésre nem kerülhet sor – az első- és a másodfokú határozatnak a Be. 373. § (1) bekezdés III/a) pontjában foglalt abszolút eljárásjogi szabálysértés miatti hatályon kívül helyezése indokolt. Az elsőfokú bíróság ugyanis döntően olyan bizonyítékokra alapozta a terhelt bűnösségének megállapítását – az ügyben bizonyítékként értékelt telefon-lehallgatások anyaga – amelyek a Be. 201. §-ának (1) bekezdésére és 206. §-ának (4) bekezdésére figyelemmel bizonyítékként nem voltak felhasználhatók, s ezt eljárásjogilag a másodfokú bíróság is törvényesnek tekintette. Fenti bizonyítékok kirekesztése esetén azonban az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása oly mértékben hiányos, amelyre tekintettel az ítélet felülbírálatra alkalmatlan. Ezt a másodfokú bíróságnak is észlelnie kellett volna, s emiatt az ítéletet hatályon kívül kellett volna helyeznie.
A Legfőbb Ügyészség átiratában az indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak értékelve, a támadott határozatok hatályukban fenntartását indítványozta.
Az átiratban foglaltak lényege szerint a Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglaltakra figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban nincs helye a vélt megalapozatlanság kiküszöbölésének, a bizonyítékok mérlegelése vitatásának. Csak az olyan anyagi jogi érvelés vezethet a jogerős ítélet felülvizsgálatához, amely teljesen összhangban áll az ítéleti tényállás minden részletével.
A jogerős határozatban megállapított tényállás viszont semmiféle megállapítást nem tartalmaz azzal kapcsolatban, hogy a vámkezelés során bármilyen szabálysértésre, így valótlan adatok feltüntetésére került volna sor.
A Btk. 312. §-a a cselekmény elkövetésekor – és elbírálásakor is – hatályos rendelkezéseinek ítélkezési gyakorlata szerint a vámteher, illetve a vámbiztosíték megállapítása vagy beszedése szempontjából lényeges körülmény a vámáru jellege, értéke, származása, illetve minden olyan körülmény, mely vámhiányt idézhet elő. Az importőr személyét érintő valótlan adat, önmagában tehát – vámkikerülési szándék nélkül – nem minősül olyan körülménynek, mely a csempészet megállapítását megalapozza. Erre figyelemmel a terhelt cselekménye nem minősíthető csempészetnek, így az adócsalás megállapításának akadálya nincs.
Az ítéleti tényállás egyértelműen rögzíti a gépkocsik németországi vételárát. E ténymegállapítás helyességének, megalapozottságának vitatására a felülvizsgálati eljárásban nincs törvényes lehetőség.
A beszerzési ár ismeretében törvényesen jártak el a bíróságok, amikor a terhelt jövedelmének meghatározására szakértőt vontak be, a szakvélemény alapján állapították meg a terhelt gépjárművek adásvételéből származó be nem vallott jövedelmét, valamint az ennek következtében megvalósult adóbevétel csökkenést.
Az első- és másodfokú bíróság a Be. 201. §-ának (1) bekezdésében írt törvényi előfeltételek hiányában értékelte a bizonyítékok sorában a telefonbeszélgetések lehallgatásáról készült jegyzőkönyveket. A határozatok indokolásában azonban e dokumentumok értékelésén túl részletesen kitértek a terhelti nyilatkozatok, a tanúvallomások, egyéb okiratok és a szakértői vélemény értékelésére, azok egybevetésére. Erre figyelemmel a titkos információgyűjtés eredményének törvényi feltételek hiányában történő figyelembe-vétele, mint relatív eljárási szabályszegés, nem értelmezhető az indokolási kötelezettség megszegéseként, és így a jogerős határozat felülvizsgálatát sem eredményezheti.
Az ügyészi álláspont szerint az iratok alapján a Be. 373. §-a (1) bekezdésének I. b)-d) pontjában vagy II-IV. pontjában meghatározott eljárási szabályszegés nem volt megállapítható.
I. A Legfelsőbb Bíróság a támadott határozatokat egyrészt a Be. 416. § (1) bekezdésének a) pontjában foglalt anyagi jogi okból, továbbá – részben hivatalból – a Be. 416. § (1) bekezdés c) pontja szerinti eljárásjogi felülvizsgálati okok tekintetében bírálta felül.
Ennek során a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta.
Tévesen hivatkozott az indítvány arra, hogy az ítéletek indokolási részei a tényállás részét képeznék, és ezekhez képest a cselekmény nem 2 rb. adócsalás bűntettének, hanem csempészet bűntettének minősül, amelynek azután az anyagi jogszabálysértés megítélése szempontjából alapvető jelentősége van.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó, amely a felülvizsgálati indítványban sem támadható.
Az e szabályozás alapján kialakult töretlen bírói gyakorlat szerint a felülvizsgálati indítványok a bizonyítékok mikénti mérlegelését a tényállások megállapítását nem érinthetik. Ennek megfelelően csak a jogerősen megállapított tényálláshoz képest vizsgálható az, hogy valamely felülvizsgálati indítvány okszerűen hivatkozik-e anyagi jogszabálysértésre.
Valóban – ahogyan arra az indítvány is utal – a felülvizsgálati ítélkezési gyakorlat szerint a téves ítéletszerkesztés folytán az ítélet indokolásában tett, a tényállásba tartozó releváns ténymegállapítások az irányadó ítéleti tényállás részét képezik (BH 2006/392. számú határozat). Jelen ügyben azonban a védő által sérelmezett indokolási részek a tényállásba tartozó megállapításokat – annak kivételével, hogy a vásárlási ár valamennyi esetben igen alacsony volt – nem tartalmaznak. Az elsőfokú bíróság által a tényállási részben rögzítettekből ugyanis egyértelmű, hogy a gépjárművek vásárlási számláinak a vételárat illetően hamis voltát a bíróság tényként nem állapította meg. Ezzel ellentétben kifejezetten rögzítette azt, hogy a három gépjármű vételára a kérdéses számlákban megjelölt összeg volt. Bár az ítéletének indokolásában, ugyan olyan megállapítást is tett, hogy a vásárlási ár valamennyi esetben igen alacsony volt, ám az ezt követően kifejtettek azonban, különösen a külföldi beszerzési árra az esetleg szó használatával utalás, a bizonyítékok mérlegelését, az adott számla szerinti vételárak elfogadásának indokait tükrözik. Az ezzel összefüggő mérlegelés körében utalt csak a bíróság arra is, hogy az alacsony külföldi beszerzési árat tartalmazó számla vámhivatal felé bemutatásának célja nyilvánvalóan az volt, hogy az autók vételárának minél alacsonyabb összegben megállapítása a vámterhek csökkentését eredményezze.
Az elsőfokú bíróság viszont olyan megállapítást az indokolásában sem tett, miszerint a vásárlási számlák hamisak voltak, a valóságnál alacsonyabb összegeket tartalmaztak. Ez esetben ugyanis a tényállásban a terheltnek a gépjárművek értékesítésével kapcsolatos jövedelmét is eltérő tényekből kiindulva, eltérő vételárak megállapítása mellett határozta volna meg.
Ugyanígy az indokolás kifejtésének és nem a tényállásba tartozó megállapításnak értékelendő az elsőfokú bíróság mérlegelését megerősítő azon másodfokú érvelés, amely szerint a terhelt nem kívánta a gépjárművek értékesítéséből származó jövedelmét bevallani és azután az adót megfizetni, és ezért volt szükség arra, hogy a gépjárműveket ,,papíron'' a Kft. vegye meg, hozza be az országba és értékesítse.
Az ügyészség egyébként sem a Btk. 312. §-a szerinti csempészet bűncselekményét, sem a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt intellektuális közokirat-hamisítás bűntettét, illetve 276. §-ának (1) bekezdése szerinti magánokirat-hamisítás vétségét ténybelileg nem tette a terhelttel szemben vád tárgyává.
Az elsőfokú bíróság pedig kétségtelenül hiányos, de a felülvizsgálatban ezzel együtt is irányadó tényállását (BH 2004/102. számú határozat) a vád tárgyává tett tényekkel egyezően állapította meg.
A kifejtettekből következően a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatra irányadó tényállásnak – a másodfokú bíróság által a Be. 352. § (1) bekezdése alapján eszközölt kiegészítésekkel – az elsőfokú ítélet tényállási részében rögzítetteket tekintette.
Ehhez képest a tényállás törvényben kizárt támadását jelentette az arra hivatkozás, miszerint a vámhatóság előtt a terhelt a gépjárművek vételáráról valótlan nyilatkozatot tett. Ugyancsak tényállástámadást képezett az arra hivatkozás is, hogy az elvont adó összegét a bíróság az adó-jogszabá-lyok megsértésével, ekként tévesen állapította meg, amikor a becslést nem tartotta lehetségesnek, ehelyett a tételes elszámoláson alapuló szakértői véleményt fogadta el.
Az irányadó tényállás alapján pedig okszerűen vontak következtetést az eljárt bíróságok a terhelt bűnösségére, és törvényesen minősítették a cselekményt 2 rb. a Btk. 310. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, de a (2) bekezdés szerinti adócsalás bűntettének. Az irányadó tényállás alapján ugyanis a csempészet bűncselekményé-nek elemei az adott magatartásban nem ismerhetők fel.
A Btk. 312. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerinti csempészet bűncselekményét az követi el, aki ,,vámárut a vámellenőrzés alól elvon, vagy a vámteher, illetve a vámbiztosíték megállapítása, vagy beszedése szempontjából lényeges körülmények tekintetében valótlan nyilatkozatot tesz''. Önmagában az a körülmény, hogy a terhelt a gépjárműveket a Kft.-n keresztül sajátjaként hozta be Magyarországra, majd a vámkezelést követően értékesítette, nem alapozza meg annak megállapítását, hogy a vámteher szempontjából jelentős körülményre nézve valótlan nyilatkozatot tett.
Kétségtelenül az irányadó tényállás hiányos arra vonatkozóan, hogy a megállapított vámösszegek befizetésére, milyen körülmények között, a Kft. részéről, vagy más módon került-e sor, mint ahogyan arra nézve is, hogy a belföldi vevők által fizetett vételár valamilyen jogcímen – akár átfutó tételként – a Kft. könyvelésében megjelent-e.
Összességében, tehát az adott tényállásból csempészet elkövetése nem állapítható meg. Így viszont nem merülhet fel az sem, hogy a terhelt az adóbevallási kötelezettségnek a törvények szerinti teljesítésével önfeljelentést valósított volna meg, amelyre nem lehetett köteles.
Az indítvány helytállóan hivatkozott ugyan arra, hogy a 2/2002. számú Büntető Jogegységi Határozat szerint nem valósítja meg a vámorgazdaság mellett az adócsalást az, aki a vámorgazdaság útján birtokába került, csempészett vámárura vonatkozó adóbevallási kötelezettségének nem tett eleget, s az ezen jogegységi határozat indokolásában kifejtett jogelvek a csempészet és az adócsalás vonatkozásában is jelentőséggel bírnak. Helytálló az arra hivatkozás is, hogy Magyarországnak az Európai Unióhoz csatlakozását – 2004. május 1-jét – követően csak a ,,nem közösségi vámárukat'' kell vámárunak tekinteni, ezért olyan áruk beszállítása az Európai Unió tagországaiból, amelyek korábban vámáruként voltak értékelhetők a Btk. 2. §-ára is figyelemmel, már nem bűncselekmény (BH 2005/6. számú határozat). Ezeknek a hivatkozásoknak azonban az irányadó tényállás mellett jogi jelentőségük semmilyen vonatkozásban nincs.
II. Alaptalan az abszolút eljárásjogi felülvizsgálati okra hivatkozás is. Amennyiben valamely bíróság a tényállás megállapítását törvényben kizárt bizonyítékokra is alapítja, ez részleges vagy teljes megalapozatlanságot eredményez. Ebből következően viszont a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban – mint jelen esetben is – nem vizsgálhatja azt, hogy az eljárt bíróságoknak az általuk értékelt bizonyítékok köréből valamely bizonyítékot ki kellett-e rekeszteniük, s ennek elmaradására az eljárási jogszabályok megsértésével került-e sor. Mindez ugyanis relatív, és nem abszolút eljárási szabályszegésnek tekintendő. Jóllehet ebben az esetben a bíróság indokolási kötelezettségét részben törvényben kizárt bizonyítékok értékelésével teljesíti, ilyenkor a Be. 373. § (1) bekezdés III/a) pontjában meghatározott abszolút eljárási szabálysértés nem valósul meg.
Hivatalbóli vizsgálata során a Legfelsőbb Bíróság más abszolút eljárásjogi szabálysértést sem észlelt [Be. 416. § (1) bekezdés c) pont].
A kifejtetteknek megfelelően a felülvizsgálati indítványt alaptalannak találta, ezért a városi bíróság ítéletét és a megyei bíróság végzését a Be. 426. §-ának alkalmazásával hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. I. 636/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás