• Tartalom

3/2008. (IV. 15.) SZMM rendelet

3/2008. (IV. 15.) SZMM rendelet

a szociális módszertani intézmények kijelöléséről és feladatairól, valamint a szociális szolgáltatók, intézmények engedélyezési eljárásának szakértői díjáról1

2012.01.01.

A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 132. §-a (2) bekezdésének g) és h) pontjában kapott felhatalmazás alapján, valamint a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 174. §-a (2) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a – pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló 169/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró – pénzügyminiszterrel egyetértésben, a szociális és munkaügyi miniszter feladat- és hatásköréről szóló 170/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának b) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések

1. § (1) E rendelet alkalmazásában

a) konzorcium: a gesztor szociális szolgáltató, intézmény vagy a gesztor szakmai szervezet (a továbbiakban együtt: gesztor szervezet) és legfeljebb további négy szociális szolgáltató, intézmény vagy szakmai szervezet szabályozott munkamegosztásán alapuló együttműködés, amelynek célja a módszertani feladatok ellátása;

b) szakmai szervezet: szociális szolgáltatással összefüggő kutató, fejlesztő vagy képző tevékenységét legalább öt éve végző jogi személy;

c)2 támogatási szerződés: a módszertani intézménnyel, konzorcium esetén a gesztor szervezettel a módszertani feladatok ellátásáért nyújtott állami támogatásról – a szociál- és nyugdíjpolitikáért felelős miniszter (a továbbiakban: miniszter) felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltak szerint – megkötött szerződés;

d) hozzátartozó: a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 172. §-ának g) pontja szerinti személy;

e) ellátotti csoportok:

ea) az idős személyek,

eb) a hajléktalan személyek,

ec) a fogyatékos személyek,

ed) a szenvedélybetegek,

ee) a pszichiátriai betegek.

(2) E rendelet alkalmazása során a telephelyeket önálló intézménynek kell tekinteni.

(3) Ha a módszertani intézmény vagy a konzorciumi tag szociális szolgáltató, intézmény nem jogi személy,

a) a fenntartó kérheti a kijelölést, illetve nyújthatja be a pályázatot [6. § (3) bekezdése, 8. § (4) bekezdése],

b) a kijelölési kérelem benyújtásához a szociális intézmény, illetve a gesztor szociális szolgáltató, intézmény egyetértése nem szükséges [10. § (2) bekezdése],

c) a fenntartó köti meg a konzorciumi szerződést [2. § (3) bekezdése] és a 11. § (3) bekezdése szerinti megállapodást,

d) a módszertani intézmény köti meg a támogatási szerződést, az állami támogatásokat a részére kell folyósítani, amelyet köteles a módszertani intézmény, illetve a konzorciumi tagok rendelkezésére bocsátani [4. § (1) bekezdése],

e) a módszertani feladatellátással és az ehhez kapcsolódó állami támogatással kapcsolatos jogok és kötelezettségek a fenntartót illetik, illetve terhelik,

f) a fenntartó fogadhatja el a kijelölést [8. § (11) bekezdése] és a kijelölés meghosszabbítását [8. § (12) bekezdése],

g) a fenntartó mondhat le a kijelölésről [7. § (2) bekezdésének d) pontja, 7. § (4) bekezdése],

h) a fenntartó köteles az adatváltozást bejelenteni [6. § (2) bekezdése].

2. § (1)3 A miniszter

a) hét regionális módszertani intézményt,

b) egyházi módszertani intézményeket [az a)–b) pontban foglalt intézmények együtt: módszertani intézmény]

jelöl ki.

(2) Módszertani intézménynek szociális intézmény vagy konzorcium jelölhető ki.

(3) Konzorcium úgy jön létre, hogy a konzorciumban részt vevő szociális szolgáltatók, intézmények és szakmai szervezetek a módszertani feladatok megosztásáról, a személyi és tárgyi feltételek biztosításáról, valamint az állami támogatás és a módszertani feladatok ellátásából származó egyéb bevételek elosztásáról szerződést kötnek (a továbbiakban: konzorciumi szerződés).

(4) Ha a konzorcium valamennyi, jogi személyiséggel nem rendelkező tagjának ugyanaz a fenntartója, konzorcium úgy jön létre, hogy a fenntartó a (3) bekezdés szerinti feltételeket konzorciumi működési szabályzatban meghatározza. A konzorciumi működési szabályzatra egyebekben a konzorciumi szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni.

(5) A módszertani intézménynek kijelölt konzorcium gesztor szervezete a kijelölés időtartama alatt nem változhat meg. A gesztor szervezet szervezi és irányítja a tagok módszertani feladatainak ellátását. A módszertani feladatok ellátásáért a gesztor szervezet felelős.

3. § (1) A módszertani intézmény a feladatait szakmai terv alapján végzi. A konzorcium a módszertani munkáról közös szakmai tervet készít. A szakmai terv tartalmazza

a) a működési terület szolgáltatási jellemzőinek részletes bemutatását,

b) a módszertani célok meghatározását,

c) a módszertani feladatok megvalósításának folyamatát (cselekvési és ütemterv, eszközrendszer és módszerek, a nyomonkövetés folyamata),

d) a módszertani munkát végző személyek létszámát, szakképzettségét,

e) a módszertani feladatok ellátásának szervezeti és működési rendjét.

(2)4 A módszertani intézmények módszertani feladatainak ellátását és a szakmai tervben foglaltak megvalósítását a miniszter által vezetett minisztérium (a továbbiakban: Minisztérium) a Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet (a továbbiakban: Intézet) bevonásával ellenőrzi. A módszertani intézmény – a Minisztérium által meghatározott módon – évente beszámol a módszertani feladatok ellátásáról.

4. § (1)5 A módszertani intézmény a módszertani feladatok ellátásáért – a miniszter felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló miniszteri rendeletben foglaltak szerint – állami támogatásban részesül. Konzorcium esetén az állami támogatást a támogatási szerződés alapján a gesztor szervezetnek kell folyósítani, amely köteles azt a konzorciumi szerződésben foglaltak szerint a konzorciumi tagok rendelkezésére bocsátani.

(2)6 A módszertani intézmény a szociális szolgáltatók, intézmények szakmai programjának – külön jogszabály alapján, szakértőként végzett – véleményezéséért a fenntartó szakértői díjat fizet, amelynek összege működési engedélyenként

a) szociális szolgáltató esetén 16 000 forint,

b) szociális intézmény esetén 24 000 forint,

c) szociális szolgáltató és szociális intézmény egy telephelyen történő működése esetén a b) pont szerinti összeg.

5. § (1) A pályázatokat, illetve a kijelölési kérelmeket – a pályázati határidő lejártát, illetve a kijelölési kérelem benyújtását követő tizenöt napon belül – döntés-előkészítő bizottság (a továbbiakban: bizottság) véleményezi, és javaslatot tesz a miniszternek a módszertani intézmények kijelölésére.

(2)7 A bizottság öt tagból áll,

a) elnökét és két tagját a miniszter,

b) egy tagját a Nemzeti Rehabilitációs és Szociális Hivatal,

c) egy tagját az Intézet

jelöli ki.

(3) Nem lehet tagja a bizottságnak az a személy, aki

a) a pályázatban, kijelölési kérelemben szereplő szociális szolgáltató, intézmény fenntartója,

b) a pályázatban, kijelölési kérelemben szereplő szociális szolgáltató, intézmény fenntartójának, illetve szakmai szervezetnek vagy ezek ügyintéző és képviseleti szervének, illetve felügyelő szervének tagja,

c) a pályázó szociális szolgáltató, intézmény fenntartójával, illetve szakmai szervezettel vagy az általuk fenntartott szociális szolgáltatókkal, intézményekkel munkavégzésre irányuló jogviszonyban áll,

d) az a)–c) pont szerinti személy hozzátartozója.

(4) A bizottság tagjai e tevékenységükért díjazásban nem részesülnek, de jogosultak a tevékenységük során felmerült, számlával igazolt és indokolt útiköltségük megtérítésére.

(5) A bizottsági vélemények és a bizottság működését érintő döntések elfogadásához a bizottság legalább három tagjának egybehangzó szavazata szükséges.

(6) A bizottsági ülésről készített jegyzőkönyvnek tartalmaznia kell a bizottság jelenlévő tagjainak nevét, a bizottsági vélemény meghozatalának napját, a pályázatokról, illetve a kijelölési kérelmekről kialakított bizottsági véleményt és annak indokolását, valamint az esetleges kisebbségi véleményt.

(7) A bizottság a működési rendjét – az e rendeletben meghatározott keretek között – maga alakítja ki.

6. § (1) A kijelölésről a miniszter dönt, a döntésről írásban kell értesíteni a pályázókat, illetve a kijelölési kérelem benyújtóit. A pályázat, illetve a kijelölési kérelem elutasítását indokolni kell.

(2) A módszertani intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet köteles a változást követő tizenöt napon belül a Minisztériumnak bejelenteni, ha a kijelölés alapjául szolgáló jelentős tények, körülmények megváltoznak, így különösen, ha a módszertani intézmény vagy a konzorcium tagjainak adatai megváltoznak, a konzorcium tagjai körében változás következik be vagy a konzorciumi szerződést egyébként módosították, illetve a módszertani intézmény nem felel meg a kijelöléshez szükséges feltételeknek. A konzorciumi szerződés módosítása esetén a bejelentéshez csatolni kell a módosított konzorciumi szerződést is.

(3) Ha a konzorcium megszűnik, a gesztor szociális intézmény – a fenntartó egyetértésével – kérheti a módszertani intézménnyé történő kijelölését, ha megfelel a kijelöléshez szükséges feltételeknek.

7. § (1) A módszertani intézmény kijelölése öt évre szól. A 6. § (3) bekezdése szerinti esetben a határidőt a konzorcium kijelölésétől kell számítani.

(2) A kijelölés megszűnik, ha

a) az (1) bekezdés szerinti határidő lejárt,

b) a módszertani intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet megszűnik,

c) a miniszter a kijelölést visszavonja,

d) a módszertani intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet a kijelölésről lemond.

(3) A kijelölést a miniszter azonnali hatállyal írásban visszavonja, ha

a) a pályázó, illetve a kijelölést kérő szándékosan valótlan adatot közölt, vagy valamely jelentős tényt, körülményt elhallgatott, feltéve, hogy a valós adatok, tények, körülmények ismeretében a kijelölésre nem került volna sor,

b) a módszertani intézmény, a konzorcium vagy annak tagja a jogszabályból vagy a támogatási szerződésből eredő kötelezettségeit súlyosan megszegi,

c) a módszertani intézmény, illetve a konzorcium vagy annak tagja három hónapon keresztül nem felel meg a kijelöléshez szükséges feltételeknek.

(4) A módszertani intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet a kijelölésről írásban, indokolás nélkül lemondhat. A lemondási idő három hónap.

Regionális módszertani intézmény

8. § (1) A regionális módszertani intézményt a miniszter pályázat útján jelöli ki.

(2) A pályázati kiírás tartalmazza

a) a pályázat formai követelményeit,

b) a pályázat benyújtásának helyét, határidejét és módját,

c) a döntési határidőt.

(3) A pályázati kiírást közzé kell tenni a Minisztérium és az Intézet honlapján. A pályázat benyújtásának határidejét a pályázati kiírásban úgy kell meghatározni, hogy a pályázat beadására a pályázat közzétételét követően legalább harminc nap álljon rendelkezésre.

(4) A pályázatot a szociális intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet – szociális szolgáltató, illetve intézmény esetén a fenntartó egyetértésével – nyújthatja be.

(5) A pályázathoz csatolni kell

a) a szakmai tervet,

b) a szociális intézmény, illetve szociális szolgáltató, intézmény konzorciumi tagok működési engedélyének másolatát,

c) a módszertani intézmény, illetve a szociális szolgáltató, intézmény konzorciumi tag egyházi, nem állami fenntartójának és a konzorciumban részt vevő szakmai szervezeteknek a bírósági nyilvántartásba bejegyzett hatályos adatairól kiadott, egy hónapnál nem régebbi kivonatot, cégkivonatot,

d) a fenntartó egyetértését igazoló okiratot,

e) konzorcium esetén a konzorciumi szerződést, illetve a konzorciumi működési szabályzatot,

f) a módszertani intézménynél, illetve a gesztor szervezetnél a módszertani munkát vezető személy szakmai önéletrajzát és a végzettségét igazoló dokumentumok másolatát, valamint a hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez.

(6) Hiányosan beadott pályázat esetén a pályázót nyolc napos határidővel hiánypótlásra kell felhívni.

(7) Ha a pályázó a pályázat benyújtására meghatározott határidőt elmulasztja, vagy a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a pályázatot el kell utasítani.

(8) Regionális módszertani intézménynek az a szociális intézmény jelölhető ki,

a) amelynek pályázatát e jogszabályban és a pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően nyújtották be,

b) amelynek székhelye – telephely kijelölése esetén telephelye – a régióban van,

c) amely legalább öt éve jogerős működési engedéllyel rendelkezik,

d) amely alapszolgáltatást – köztük családsegítést – és szakellátást is nyújt,

e) amely valamennyi ellátotti csoportnak nyújt szociális szolgáltatást,

f) amely a pályázata alapján képes ellátni a módszertani feladatokat, továbbá

g) amelynek a szakmai tervében foglaltak illeszkednek a régió szociális ellátórendszeréhez.

(9) Ha a regionális módszertani intézménnyé történő kijelölést konzorcium kéri, a (8) bekezdés d)–g) pontja szerinti feltételeket a tagoknak együttesen kell teljesíteniük. A konzorciumban szociális szolgáltató, illetve intézmény

a) gesztor szervezet akkor lehet, ha elsődleges ellátási területe, illetve székhelye – telephely részvétele esetén telephelye – a régióban van, és legalább öt éve jogerős működési engedéllyel rendelkezik,

b) az a) pontban nem említett tag akkor lehet, ha elsődleges ellátási területe, illetve székhelye – telephely részvétele esetén telephelye – a régióban van, és legalább két éve jogerős működési engedéllyel rendelkezik.

(10) Ha a (8)–(9) bekezdés szerinti feltételeknek több szociális intézmény, illetve konzorcium is megfelel, regionális módszertani intézménynek azt kell kijelölni, amelyik a szakmai, szolgáltatási tevékenysége, a szakmai tervében vállalt feltételek, illetve – ha a szociális intézmény vagy a konzorcium tagja korábban módszertani intézmény volt – a módszertani intézményként végzett korábbi tevékenysége alapján a módszertani feladatokat várhatóan magasabb szakmai színvonalon látja el.

(11) Ha a miniszter a kijelölést a pályázat elbírálását követő hat hónapon belül visszavonja, a pályázaton vesztes, de a kijelöléshez szükséges feltételeknek megfelelő szociális intézmény, illetve konzorcium – a szociális intézmény, illetve a gesztor szervezet egyetértésével – regionális módszertani intézménynek a (10) bekezdés szerinti feltételek szerint kijelölhető.

(12) Ha a kijelöléshez szükséges feltételeknek megfelelő pályázatot nem nyújtottak be, a miniszter a regionális módszertani intézmény kijelölését – a módszertani intézmény, illetve a gesztor szervezet egyetértésével – legfeljebb hat hónappal meghosszabbíthatja.

(13) Ha a (11)–(12) bekezdés alkalmazásának feltételei nem állnak fenn, és regionális módszertani intézmény nincs kijelölve, a feladatok ellátására a miniszter másik regionális módszertani intézményt jelöl ki, és új pályázatot kell kiírni.

9. § (1) A regionális módszertani intézmény

a) információt gyűjt a működési terület szociális ellátórendszerének sajátosságairól, az alkalmazott módszerekről, az információkat összesíti, kiértékeli, a beérkezett adatokat és az azokból készült elemzéseket a honlapján folyamatosan közzéteszi, továbbá a Minisztérium vagy az Intézet megkeresésére a szociális szolgáltatásokról, illetve a szociális foglalkoztatásról adatot gyűjt és szolgáltat,

b) új szakmai módszerek bevezetése érdekében – az Intézettel együttműködve – modellkísérletet szervez, az új szakmai módszereket és az új szolgáltatási formákat folyamatosan megismerteti a szociális szolgáltatókkal, intézményekkel,

c) a fenntartók számára javaslatot tesz a szociális ellátórendszer fejlesztésére, és felkérésre részt vesz az ellátórendszer fejlesztéséhez szükséges források tervezésében,

d) figyelemmel kíséri a jogszabályok, szakmai szabályok hatályosulását, és a tapasztalatokról tájékoztatja a Minisztériumot,

e) a szociális szolgáltatóknak, intézményeknek és a fenntartóknak szakmai segítséget nyújt szociális szolgáltatások megszervezéséhez, szakmai módszerek bevezetéséhez és alkalmazásához, valamint más szakmai kérdésekben,

f) segítséget nyújt a szolgáltatástervezési koncepciók kidolgozásához,

g) ellátja a jogszabályokban meghatározott egyéb feladatokat.

(2) A regionális módszertani intézmény a feladatait – a melléklet szerinti – működési területén található helyi önkormányzatok, társulások, többcélú kistérségi társulások, illetve az ott székhellyel rendelkező működést engedélyező szervek által engedélyezett szociális szolgáltatók, intézmények, telephelyek tekintetében, valamennyi szociális szolgáltatással kapcsolatban ellátja, kivéve, ha a szociális szolgáltatóval, intézménnyel kapcsolatos módszertani feladatokat egyházi módszertani intézmény látja el.

(3)8 Amennyiben az egyházi módszertani intézmény, illetve az illetékes regionális módszertani intézmény hatósági eljárásban szakértőként nem járhat el, a működést engedélyező szerv – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – másik egyházi módszertani intézményt, illetve másik regionális módszertani intézményt rendel ki.

Egyházi módszertani intézmény

10. § (1) Egyházi módszertani intézmény kijelölését az az egyház kérheti, amely legalább harminc szociális szolgáltatót, illetve intézményt tart fenn. E rendelkezés tekintetében az egyes egyházak egyházi fenntartónak minősülő szervezeteit, szervezeti egységeit egyházanként egy fenntartónak kell tekinteni. Egy egyház egy módszertani intézmény kijelölését kérheti.

(2) Az egyházi módszertani intézmény kijelölését az egyház – a szociális intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet, valamint a szociális intézmény, illetve a gesztor szociális szolgáltató, intézmény fenntartójának egyetértésével – kérheti a Minisztérium honlapján közzétett adatlapon.

(3) A kérelemhez csatolni kell

a) a szakmai tervet,

b) a szociális intézmény, illetve a konzorciumban részt vevő szociális szolgáltatók, intézmények működési engedélyének másolatát,

c) a konzorciumban részt vevő szakmai szervezeteknek a hatályos adatairól kiadott három hónapnál nem régebbi bírósági kivonatot, cégkivonatot,

d) a szociális intézmény, konzorcium esetén a gesztor szervezet, valamint a szociális intézmény, illetve a gesztor szociális szolgáltató, intézmény fenntartójának egyetértését igazoló okiratot,

e) konzorcium esetén a konzorciumi szerződést, illetve a konzorciumi működési szabályzatot,

f) a módszertani intézménynél, illetve a gesztor szervezetnél a módszertani munkát vezető személy szakmai önéletrajzát és a végzettségét igazoló dokumentumok másolatát, valamint a hozzájárulását személyes adatai kezeléséhez.

(4) Hiányosan beadott kérelem esetén a kérelmezőt nyolc napos határidővel hiánypótlásra kell felhívni. Ha a kérelmező a hiánypótlási felhívásnak határidőben nem vagy nem megfelelően tesz eleget, a kérelmet el kell utasítani.

(5) A kérelemben meghatározott szociális intézményt a miniszter egyházi módszertani intézménynek jelöli ki, ha

a) a kijelölést az arra jogosult egyház kéri;

b) a kérelmet az e jogszabályban meghatározottak szerint nyújtották be; valamint

c) a szociális intézmény

ca) az egyháznak vagy – egyházi fenntartónak minősülő – szervezetének, szervezeti egységének a fenntartásában működik,

cb) legalább öt éve jogerős működési engedéllyel rendelkezik,

cc) alapszolgáltatást és szakellátást is nyújt, vagy szakellátást nyújt és foglalkoztat olyan személyt (személyeket), aki legalább három év szakmai gyakorlattal rendelkezik legalább két olyan alapszolgáltatás terén, amelyet az egyház vagy egyházi fenntartónak minősülő szervezetei, szervezeti egységei által fenntartott szociális szolgáltatók, intézmények nyújtanak,

cd) legalább két ellátotti csoportnak nyújt szociális szolgáltatást,

ce) a kijelölési kérelemben foglaltak alapján képes ellátni a módszertani feladatokat, továbbá

cf) szakmai tervében foglaltak illeszkednek az egyház szociális ellátórendszeréhez.

(6) Ha az egyházi módszertani intézménnyé történő kijelölést konzorcium kéri, az (5) bekezdés cc)–cf) alpontja szerinti feltételeket a tagoknak együttesen kell teljesíteniük. A konzorciumban szociális szolgáltató, illetve intézmény

a) gesztor szervezet akkor lehet, ha az egyháznak vagy – egyházi fenntartónak minősülő – szervezetének, szervezeti egységének a fenntartásában működik, és legalább öt éve jogerős működési engedéllyel rendelkezik,

b) az a) pontban nem említett tag akkor lehet, ha az egyháznak vagy – egyházi fenntartónak minősülő – szervezetének, szervezeti egységének a fenntartásában működik, és legalább két éve jogerős működési engedéllyel rendelkezik.

(7) A kijelölésről történő lemondást az egyház jelentheti be, és bármikor kérheti új egyházi módszertani intézmény kijelölését is.

11. § (1) Az egyházi módszertani intézmény ellátja a 9. § (1) bekezdésének a)–e) és g) pontja szerinti feladatokat.

(2) Az egyházi módszertani intézmény a feladatait az egyház és az egyház – egyházi fenntartónak minősülő – szervezetei, szervezeti egységei által fenntartott szociális szolgáltatók, intézmények tekintetében, valamennyi szociális szolgáltatással kapcsolatban ellátja.

(3) Az egyházi módszertani intézmény átvállalhatja azzal a nem állami fenntartású szociális szolgáltatóval, intézménnyel kapcsolatos módszertani feladatokat, amely a szakmai programjában rögzíti, hogy az egyház szellemében működik, és a feladatellátásról az egyházi módszertani intézménnyel, konzorcium esetén a konzorciumi tagokkal megállapodást köt. A megállapodást meg kell küldeni a nem állami fenntartású szociális szolgáltató, intézmény, illetve telephely engedélyezésére jogosult szervnek, az illetékes regionális módszertani intézménynek, valamint az Intézetnek.

A Nemzeti Család- és Szociálpolitikai Intézet szociális módszertani feladatai9

12. § (1) Az Intézet országos szociális módszertani intézmény, amely

a) koordinálja és – különösen információk átadásával, szakmai programok szervezésével – segíti a módszertani intézmények tevékenységét, adatokat szolgáltat a módszertani intézményeknek,

b) összesíti, kiértékeli és elemzi a módszertani intézmények által szolgáltatott és más, a szociális ellátórendszerrel kapcsolatos adatokat, javaslatokat, azokat megküldi a Minisztériumnak és a honlapján folyamatosan közzéteszi,

c) javaslatot tesz az országos szociális ellátórendszer fejlesztésére, részt vesz az ellátórendszer fejlesztéséhez szükséges források tervezésében,

d) módszertani útmutatókkal, ajánlásokkal és egyéb kiadványokkal segíti a szociális szolgáltatók és intézmények szakmai feladatainak teljesítését, az aktív szociálpolitikai eszközök alkalmazását,

e) új szolgáltatási formák és szakmai módszerek bevezetése érdekében modellkísérleteket szervez,

f) részt vesz a minőségfejlesztési stratégia, a standardok, a szolgáltatási protokollok, valamint a szakmai ellenőrzés módszertanának és eljárásrendjének kidolgozásában,

g) figyelemmel kíséri a szociális ellátórendszert érintő tudományos kutatómunka eredményeit, elősegíti azok elterjesztését és gyakorlati alkalmazását,

h) kutatásokat folytat, illetve szervez,

i) ellátja az alapító okiratában meghatározott egyéb feladatokat.

(2) Az Intézet az (1) bekezdés szerinti – különösen a fogyatékos személyekkel, a hajléktalan személyekkel és a pszichiátriai, illetve szenvedélybetegekkel kapcsolatos – módszertani feladatainak ellátásába szociális szolgáltatókat, intézményeket, illetve szakmai szervezeteket is bevonhat.

Záró rendelkezések

13. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2)10

(3) A 4. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezéseket a 2008. június 30-át követően indult ügyekben kell alkalmazni.

14. §11

Melléklet a 3/2008. (IV. 15.) SZMM rendelethez

A regionális módszertani intézmények működési területe
1. Közép-Magyarország:
a) Budapest,
b) Pest megye.
2. Észak-Magyarország:
a) Borsod-Abaúj-Zemplén megye,
b) Heves megye,
c) Nógrád megye.
3. Észak-Alföld:
a) Hajdú-Bihar megye,
b) Jász-Nagykun-Szolnok megye,
c) Szabolcs-Szatmár-Bereg megye.
4. Dél-Alföld:
a) Bács-Kiskun megye,
b) Békés megye,
c) Csongrád megye.
5. Nyugat-Dunántúl:
a) Győr-Moson-Sopron megye,
b) Vas megye,
c) Zala megye.
6. Közép-Dunántúl:
a) Fejér megye,
b) Komárom-Esztergom megye,
c) Veszprém megye.
7. Dél-Dunántúl:
a) Baranya megye,
b) Somogy megye,
c) Tolna megye.
1

A rendeletet az 55/2013. (VII. 29.) EMMI rendelet 17. §-a hatályon kívül helyezte 2013. augusztus 1. napjával.

2

Az 1. § (1) bekezdés c) pontja a 22/2011. (V. 12.) NEFMI rendelet 2. § a) pontja szerint módosított szöveg.

3

A 2. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 22/2011. (V. 12.) NEFMI rendelet 2. § b) pontja szerint módosított szöveg.

5

A 4. § (1) bekezdése a 22/2011. (V. 12.) NEFMI rendelet 3. §-a szerint módosított szöveg.

6

A 4. § (2) bekezdése a 78/2011. (XII. 30.) NEFMI rendelet 11. §-ával megállapított szöveg.

7

Az 5. § (2) bekezdése a 22/2011. (V. 12.) NEFMI rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

8

A 9. § (3) bekezdése a 22/2010. (XII. 30.) NEFMI rendelet 1. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 12. §-t megelőző alcím a 25/2010. (XII. 30.) NEFMI rendelet 8. § a) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 13. § (2) bekezdése ugyanezen bekezdés alapján hatályát vesztette.

11

A 14. § e rendelet 13. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére