PÜ BH 2008/303
PÜ BH 2008/303
2008.11.01.
Ha a házastársi életközösség mintegy kétéves különélést követően rövid időre helyreáll, a vagyonközösséget a különélés ideje alatt nem lehet egységesnek és folyamatosnak tekinteni (Csjt. 31. §).
A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint a felperes és néhai N. I. örökhagyó 1977. július 16-án kötöttek házasságot, és a házassági kötelékük az örökhagyó 2005. szeptember 19. napján bekövetkezett haláláig folyamatosan fennállott. A házasságukból három gyermek született, akik a jelen per I., II. és III. rendű alperesei, míg a jelen per IV. rendű alperese a néhai R. M.-mel folytatott házasságon kívüli kapcsolatából 1996. december 22-én született.
A volt házasfelek életközössége az elsőfokú bíróság ténymegállapítása szerint 1996. október 22-étől 1998 augusztusáig átmenetileg megszakadt, a házastársi közös vagyonuk megosztására azonban nem került sor. Az átmeneti különélés tartama alatt a néhai a IV. rendű alperes édesanyjával élt együtt anélkül, hogy közöttük gazdasági közösség jött volna létre, ugyanakkor a felperessel és az I–III. rendű alperesekkel is tartott fenn kapcsolatot, a családjáról gondoskodott, majd 1998 augusztusában a felpereshez visszaköltözött. A volt házasfelek életközössége 1999 májusában véglegesen megszűnt, és ettől az időponttól kezdődően a néhai a haláláig ismételten R. M-mel élt együtt.
Az ingatlan-nyilvántartásba néhai N. I. tulajdonaként került bejegyzésre a j.-i 5299/1. hrsz.-ú vendéglő 1998. június 7-én, az 5299/2. hrsz.-ú vendéglő 1996. április 19-én, az 5299/3. hrsz.-ú beépítetlen terület pedig 1997. december 23-án vétel jogcímén.
A k.-i 0318/20. és /21. hrsz. alatti ingatlanok tulajdonjogát a néhai 1996. július 22-én vétel jogcímén szerezte meg, majd az 1996. július 31-én kelt csereszerződéssel az F. T. tulajdonában álló k.-i 0318/16., /17., /18. és /19. hrsz.-ú ingatlanokra cserélte el. Ezt követően 1997. január 23-án F. T.-től megvásárolta a k.-i 0318/20. és /21. hrsz.-ú ingatlanokat.
Néhai N. I. 2005. szeptember 19-én végintézkedés hátrahagyása nélkül elhunyt, hagyatékát a Dr. Cs. E. közjegyző a részhagyatékátadó végzésével – a perbeli ingatlanok kivételével – az I-IV. rendű alpereseknek, mint törvényes örökösöknek átadta.
A j.-i 5299/1., /2. és /3. számú ingatlanokat az V. rendű alperes javára bejegyzett jelzálogjog terheli.
A felperes módosított keresetében – házastársi közös szerzés jogcímén – a tényállásban írt ingatlanok 1/2 illetőségére vonatkozó tulajdonjogának a megállapítását, valamint az V. rendű alperes ennek tűrésére való kötelezését kérte.
Az I. rendű és II. rendű alperesek a keresetet elismerték, a III. rendű alperes képviseletét ellátó eseti gondnok a bizonyítási eljárás lefolytatását követően a kereset teljesítését nem ellenezte, a IV. rendű alperes érdemi ellenkérelme pedig a kereset elutasítására irányult. Védekezése szerint a néhai az édesanyjával már 1991 óta élettársi kapcsolatban élt együtt, ez a tény pedig a felperes és a néhai házassági életközössége fennállásának a lehetőségét kizárja, ezért a felperes a perbeli ingatlanok 1/2 illetőségére vonatkozó tulajdonjogát házastársi közös szerzés címén nem szerezte meg.
Az V. rendű alperes a j.-i 5299/1. és /3. hrsz.-ú ingatlan vonatkozásában a kereset elutasítását kérte arra hivatkozással, hogy ezek megszerzése időpontjában az életközösség a felperes és a néhai között már nem állt fenn.
Az elsőfokú bíróság a felperes módosított keresetének helyt adó ítéletével a fentebb írt ingatlanok 1/2 illetőségére vonatkozóan a felperes tulajdonjogát házastársi közszerzemény címén megállapította, és elrendelte a tulajdonjogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzését.
A bizonyítékok mérlegelésével arra a következtetésre jutott, hogy a felperes és néhai N. I. házassági életközössége 1996 októberében szakadt meg. Ezt igazolja az örökhagyónak a volt házasfelek között a K.-i Városi Bíróságon gyermektartásdíj megfizetése iránt folyamatban volt perben tett nyilatkozata, valamint a felperesnek 2000. január 20-án a Népjóléti és Családügyi Minisztériumhoz írt levele, továbbá L. Gy., H. Z.-né, M. J., N. I.-né, F. T.-né tanúk vallomása is. A IV. rendű alperes nagynénjeinek (B. K.-né, K. J.-né, D. K.) és nagyanyjának (R. L.-né) vallomása szerint a néhainak a IV. rendű alperes édesanyjával az élettársi kapcsolata 1991-1992-ben keletkezett, e kapcsolat azonban csupán N. I.-nek az éjszakai ott tartózkodását jelentette. Ellentmondásos e vonatkozásban R. M.-nek az előadása is, aki a hagyatéki eljárásban azt állította, hogy 1994 áprilisától élt élettársi kapcsolatban az örökhagyóval, míg a perben annak kezdő időpontját 1991-ben jelölte meg. Tekintve, hogy a j.-i 5299/2., a k.-i 0318/16, /17., /18., /19. számú ingatlanok megszerzésére 1996 októberét megelőzően került sor, azok a házastársi vagyonközösségbe tartoznak. Az örökhagyó a k.-i 0318/20. és /21. hrsz.-ú – korábban közös vagyonba tartozó ingatlanokat – a felperessel fennálló házassági életközösségének az átmeneti megszakadásának idején, 1997 januárjában vásárolta vissza, és ebben az időszakban történt a j.-i 5299/1. és 5299/3. hrsz.-ú ingatlanok megvásárlása is.
Az elsőfokú bíróság rámutatott arra, hogy a vagyonközösséget az életközösség átmeneti megszakadása esetén is egységesnek és folyamatosnak kell tekinteni, akkor, ha a vagyonjogi igények rendezése nem történt meg. Ebből következik, hogy az életközösség átmeneti megszakításának az időszaka alatt szerzett és a vagyonközösségbe bevitt vagyon vonatkozásában is a közös szerzés vélelme érvényesül. Tekintve, hogy a felperes és néhai N. I. életközössége 1996 októbere és 1998 augusztusa között átmenetileg szakadt meg, az ezen időszak alatt vásárolt ingatlanokat is, a kifejtettek miatt a házastársi közös vagyon részének kell tekinteni. Így a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján a felperest ezen ingatlanok 1/2-ének tulajdonjoga megilleti.
Mindezzel szemben nem bizonyított, hogy a házassági életközösség átmeneti megszűnése időszakában az örökhagyó és R. M. között gazdasági közösség jött létre. R. L.-né, a IV. rendű alperes nagyanyja úgy nyilatkozott, hogy a néhai a pénzét magánál tartotta, az örökhagyó testvére, P. I.-né vallomásában a közös gazdálkodását tényét szintén cáfolta, a IV. rendű alperes édesanyja és nagynénje: K. J.-né nyilatkozata szerint pedig a közös kasszában csupán a megélhetéssel kapcsolatos jövedelmeiket helyezték el, a közös gazdálkodás ténye azonban ennek alapján nem állapítható meg. R. M. a IV. rendű alperes megszületését megelőzően a néhai által üzemeltetett csárdában minimálbérfizetéssel volt bejelentve, majd táppénzre került és három évig gyesen volt. Ebből következően az életközösség átmeneti megszakadásának időtartama alatt nem rendelkezhetett olyan jövedelemmel, amely az ingatlanvásárláshoz való hozzájárulást a részéről lehetővé tette volna.
Az ítélet ellen a IV. rendű alperes fellebbezéssel élt, annak megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása iránt.
A felperes, valamint az I., II. és III. rendű alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a k.-i 0318/20., a 0318/21., a j.-i 5299/3. és 5299/1. hrsz.-ú ingatlanokra vonatkozóan a felperes tulajdonjogának megállapítására irányuló keresetet elutasította. A IV. rendű alperes elsőfokú illeték megfizetésére történő kötelezését mellőzte, kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az államnak az adóhivatal felhívására 90 000 forint elsőfokú és ugyanilyen összegű másodfokú eljárási illetéket, megállapította, hogy az ezt meghaladó első- és másodfokú eljárási illetéket az állam viseli. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte a IV. rendű alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 napon belül 150 000 forint fellebbezési eljárási költséget.
A döntését azzal indokolta, hogy a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti házassági életközösség lélektani, erkölcsi és vagyoni összetevőkből áll, annak rendszerinti tartalmi elemei a közös háztartás (együttlakás), a közös gazdálkodás és a bensőséges személyes viszony a házastársak között. Vélelem szól amellett, hogy a házasság megkötésével az életközösség létrejön, és annak a Csjt. 31. § (2) bekezdése szerinti megszakadását annak kell bizonyítania, aki erre hivatkozik.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok Pp. 206. §-án alapuló okszerű mérlegelésével állapította meg, hogy a IV. rendű alperesnek nem sikerült bizonyítania azt, hogy a felperes és a néhai életközössége 1996. október 22. napját megelőzően megszakadt, hiszen a IV. rendű alperes édesanyja az általa élettársi kapcsolatnak minősített kapcsolat létesítésének az időpontjára vonatkozóan – az elsőfokú bíróság helyes indokai szerint – maga is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tett.
A házassági életközösség 1996. október 22-ei megszakadását az indokolta, hogy ekkor már várható volt a IV. rendű alperes megszületése és őt a néhai sajátjának ismerte el.
Helytállóan hivatkozott az elsőfokú bíróság arra, hogy házassági vagyonjogi igények rendezésénél a vagyonközösséget egységesnek és folyamatosnak kell tekinteni, így az életközösség átmeneti jellegű megszakadása vagyonmegosztás hiányában a vagyonközösséget nem szünteti meg.
A másodfokú bíróság álláspontja azonban az volt, hogy a felperes és a néhai életközössége 1996. október 22-én nem átmeneti jelleggel szakadt meg, hanem véglegesen megszűnt. Ekkor ugyanis a néhai összeköltözött a IV. rendű alperes – vele már 1991 óta érzelmi és szexuális kapcsolatban álló és közös gyermeküket váró – édesanyjával. Ezzel egyidejűleg megszüntette a felperessel az életvitelszerű közös életét és közös gazdálkodását is, amit igazol az, hogy ezt követően a felperes gyermektartásdíj megfizetése iránti pert indított a néhai ellen, illetve házastársi tartás iránt is követeléssel lépett fel.
Annak eldöntése során, hogy az életközösség megszakadása átmeneti jellegű volt-e, annak van jelentősége, hogy a megszakadás csupán ideiglenes jelleggel történt-e, amelynek szempontjából vizsgálandó a különélés időtartama is. A másodfokú bíróság álláspontja szerint abból a tényből, hogy az örökhagyó az életközösség megszakadása után mintegy két évvel néhány hónapig ismét együtt élt a felperessel, majd azt követően visszaköltözött a IV. rendű alperes édesanyjához, nem vonható le az a következtetés, hogy az életközösség megszakítása csupán átmeneti, ideiglenes jellegű volt. A Legfelsőbb Bíróság a P. 11. 20.185/1980. számú határozatában is úgy foglalt állást, hogy a hosszabb idejű különélést követő rövid idejű együttélést nem lehet olyannak tekinteni, amelynek alapján az életközösség megszakadása utáni szerzés a tulajdoni igény alapjául szolgálhatna.
A fentiek alapján a házastársi közös szerzés vélelme 1996. október 22. napjáig állt fenn, azaz a felperes csak ezen időpontig szerzett ingatlanok tulajdonjogának 1/2 részére tarthat igényt. Az életközösség megszűnésével a vagyonközösség is megszűnt, ezért az ezt követően vásárolt j.-i 5299/1. és /3., valamint a k.-i 0318/20. és /21. hrsz.-ú ingatlanok nem tartoznak a házastársi közös vagyonba, függetlenül attól, hogy azokat az örökhagyó a különvagyonából, vagy a közös vagyon rá eső részéből vásárolta. A k.-i 0318/20. és /21. hrsz. alatti ingatlanok kapcsán megállapítható, hogy bár azok a közös vagyon tárgyai körébe tartoztak, az 1996. július 31-ei csereszerződéssel kikerültek a közös vagyon köréből, hiszen azokon F. T. szerzett tulajdonjogot. Amikor pedig a néhai azt újra megvásárolta, az életközösség a felperessel már nem állt fenn. Az életközösség megszakadása után vásárolt ingatlanokra tehát a felperes tulajdoni igényt nem alapíthat.
Mivel a fentebb megállapítottak szerint az örökhagyó és R. M. 1996. október 22-ét megelőzően nem éltek házasságon kívüli életközösségben, az ezen időpontot megelőzően szerzett ingatlanok mindenképpen házastársi közös vagyonnak minősülnek. Az említett időpontot követően szerzett ingatlanokra vonatkozóan ugyanakkor – a házassági életközösség fennállásának a hiánya miatt – a közös szerzés vélelme már nem vonatkozik, ezért nincs jelentősége annak, hogy az örökhagyó és a IV. rendű alperes édesanyja a volt házasfelek életközösségének a megszűnésétől kezdődően élettársak voltak-e vagy sem, mert ebben a vonatkozásban a felperes keresete ettől függetlenül is alaptalan. A másodfokú bíróság ezért az erre vonatkozó fellebbezési előadást érdemben nem vizsgálta.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt – annak tartalmát tekintve – a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt.
A felülvizsgálati kérelmének indokolásában – konkrét jogszabálysértés megjelölése nélkül – a jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállásnak a másodfokú bíróság által módosított részét és a másodfokú bíróságnak az arra alapított – a keresetét részben elutasító – érdemi döntését támadta.
Az I., II. és III. rendű alperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A IV. rendű alperes felülvizsgálati ellenkérelme a kereset elutasítására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
I. A másodfokú bíróság a felülvizsgálattal támadott körben a peres felek egymással ellentétes előadásának, a kihallgatott tanúk vallomásának, valamint a becsatolt okirati bizonyítékok adatainak az egymással való egybevetése, azok okszerű, logikai ellentmondásoktól mentes, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglalt elveknek egyébként is megfelelően történő értékelése alapján, megalapozottan állapította meg a tényállást.
Ennek során a bizonyítási teher Pp. 164. §-a (1) bekezdésében foglalt főszabályának a helyes alkalmazásával értékelte a felperes terhére mindazon tények bizonyítatlanságának a következményeit, amelyek vonatkozásában a felperesnek állott érdekében az, hogy az alperes tagadásával szemben a saját tényállításait a bíróság valónak fogadja el.
Sem iratellenesség, sem megalapozatlanság megállapíthatóságára nem ad alapot önmagában az, hogy a megállapított tényállás az egymásnak ellentmondó egyes bizonyítékokkal ellentétes ugyan, más bizonyítékok azonban azt kellően alátámasztják. Nem cáfolja ezért a felperes és az örökhagyó házassági életközössége végleges megszakadásának tényét és időpontját önmagában az, hogy a felperessel ugyan ellentétes perbeli pozícióban álló, de valójában vele azonos anyagi jogi érdekeltségű I., II. és III. rendű alperesek előadása és egyes tanúk vallomása szerint az örökhagyó 1996. október 22. napját követően is ,,rendszeresen visszatért a feleségéhez'', és az sem, hogy a volt házastársak az 1996 októberétől 1998 augusztusáig tartó különélésüket követően, az 1998 augusztusától 1999 májusáig tartó néhány hónapos újabb együttélésük tartama alatt egy b.-i ingatlan tulajdonjogát közösen szerezték meg.
A Pp. 270. §-ának (2) és 275. §-ának (3) bekezdésében foglaltakból viszont az következik, hogy a tényállás megállapításának a módjára vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására is lényeges kihatással lévő eljárásjogi szabálysértés hiányában a szabad bírói mérlegeléssel megállapított tényállás felülvizsgálati eljárás keretében történő felülmérlegelésének, a bizonyítékok újbóli értékelésének nincs helye.
II. A Csjt. 27. § (1) bekezdése szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A Csjt. 31. § (2) bekezdése értelmében ugyanakkor a házassági életközösség megszűnésekor a vagyonközösség véget ér.
Az idézett törvényhelyekhez kapcsolódó és a Legfelsőbb Bíróság – már hatályon kívül helyezett – 10. számú Irányelvének 2. pontján alapuló ítélkezési gyakorlat egységes ugyan abban, hogy az életközösség átmeneti jellegű megszakadása – ha vagyonmegosztás nem történt – a vagyonközösséget nem szünteti meg, ezért a házassági vagyonjogi igények rendezésénél a vagyonközösséget egységesnek és folyamatosnak kell tekinteni (BH 1981/11/450., CDT 45., BH 1992/6/398.).
Más kérdés ugyanakkor az, hogy az életközösség megszűnése, a különélés végleges vagy átmeneti jellegének a mikénti megítélése során – a másodfokú bíróság helyes jogi okfejtése szerint – a bírói gyakorlat jelentőséget tulajdonít egyrészt a különélés, másrészt az újabb együttélés időtartamának is. Nem az életközösség átmeneti jellegű, hanem a végleges megszakításának a megállapíthatóságára ad alapot ezért az, ha a hosszabb időn át tartó folyamatos különélést csak viszonylag rövid idejű újabb együttélés követi.
A Csjt. 31. § (5) bekezdés értelmében ugyanis a bíróságnak a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerinti házastársi közös szerzés vélelmének az alkalmazása során is gondoskodnia kell arról, hogy az átmeneti különélés tartama alatt megszerzett vagyoni igények rendezése során egyik házastárs se jusson méltánytalan vagyoni előnyhöz. Ennek megfelelően a volt házasfeleknek a mintegy kétéves különélését követő néhány hónapos újabb együttélését nem lehet akként értékelni, hogy annak alapján az egyik házastárs a másik házastársnak az életközösség megszakadása utáni szerzésére igényt támaszthat (LB P. II. 20.185/1980.).
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazott Pp. 254. §-ának (3) bekezdése alapján az érdemi döntés helyes indokaira is utalva – a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.130/2008.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás