GÜ BH 2008/305
GÜ BH 2008/305
2008.11.01.
Érvénytelen gondozási szerződésen alapuló elszámolás során, ha a gondozást nyújtó szociális intézmény normatív állami támogatás igénybevétele mellett működik, nem tarthat igényt piaci alapon ellenszolgáltatásra – Az elszámolásnál a szociális ellátásról és térítési díjról szóló jogszabályi rendelkezést kell alkalmazni, és figyelembe kell venni, hogy az átlagot jóval meghaladó elhelyezési körülmények esetén a személyi térítési díj mellett az intézményi elhelyezéskor egyszeri hozzájárulás vagy személyi térítési díjpótlék is kérhető [1993. évi III. tv. (Szt.) 114. §, 115. §; 29/1993. (II. 17.) Korm. r. 2. §; 2/1994. (I. 30.) NM rend.1; Ptk. 237. § (2) bek.].
Sz. J.-né – a felperes édesanyja –, valamint a felperes mint jogosultak 1997. augusztus 12-én B. T.-né kötelezettel, mint az alperes tulajdonosával kötöttek gondozási szerződést, melyben a kötelezett vállalta, hogy a jogosultak részére lakhatás céljából rendelkezésre bocsátja a gondozóotthon egy kétágyas szobáját és biztosítja életük végéig természetbeni eltartásukat. A jogosultak azt vállalták, hogy e kötelezettségvállalás fejében összesen 3 millió forintot átadnak a kötelezettnek, továbbá havi nyugdíjuk 80%-át személyi térítés címén adják át részére. Bár a felperes a gondozási szerződés megkötésekor már évek óta – a bíróság 1993. október 7-én meghozott ítélete folytán – cselekvőképességet kizáró gondnokság alatt állt, a gondozási szerződés megkötéséhez a gyámhatóság hozzájárulását nem szerezték be. A felperes édesanyjával együtt 1997. szeptember második felében az otthonba beköltözött, a 3 millió forintot befizették és az alperesnek havonta is fizettek térítést. Sz. J.-né természetbeni tartásáról 2002. április 5-én bekövetkezett haláláig, a felperes természetbeni tartásáról pedig 2003 októberéig – amíg gondnoka át nem költöztette egy másik otthonba – gondoskodott az alperes. A felperes 2003 márciustól már havi térítést nem fizetett. Sz. J.-né egyetlen örököse a felperes volt. A hagyatéki vagyonból megmaradt 366 720 Ft az alperes birtokába került. Miután a felperes gondnoka értesült arról, hogy a gyámhatóság megállapította vizsgálati jelentésében a gondozási szerződés érvénytelenségét, a felperes az alperes ellen keresetet nyújtott be, melyben az 1997 novemberében felvett 1 500 000 Ft és annak kamatai, továbbá 366 720 Ft és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
Az alperes nem vitatta a gondozási szerződés érvénytelenségét, az volt azonban az álláspontja, hogy az alperes szolgáltatásának értéke messze meghaladta a felperes teljesítését, ezért a kereset alaptalan.
Az elsőfokú bíróság 44. sorszámú ítéletével a keresetet elutasította. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a gyámhatóság előzetes hozzájárulása hiányában a gondozási szerződés a felperes vonatkozásában érvénytelen, ezért az eredeti állapot helyreállításának, elszámolásnak van helye. Az elszámolás körében a szociális igazgatásról és a szociális ellátásról szóló 1993. évi III. törvény (Szt.) az irányadó, mely törvény 117/B. § (1) bekezdése szerint tartós bentlakásos intézményben az elhelyezéskor kérhető egyszeri hozzájárulás is, és ennek felelt meg a felperes által befizetett 1 500 000 Ft. Emellett terhelte a felperest a személyi térítési díj megfizetése, mely a felperes részére folyósított felemelt családi pótlék 80%-ának megfelelő összeg volt. Igazságügyi szakértő aggálytalanul megállapította az alperes működési költségeinek a felperes bentlakásának időtartamára eső részét, és mivel ez lényegesen meghaladta azt az összeget, melyet a gondozási szerződés megkötése és az otthonból való kiköltözés közötti időszakban a felperes teljesített, az elsőfokú bíróság az alaptalan kereset elutasításáról döntött.
A felperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperest 1 866 720 Ft és kamatai megfizetésére kötelezte. A másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy a jogvitát nem az elsőfokú bíróság által felhívott Szt. és a személyes gondoskodást nyújtó szociális ellátások térítési díjáról szóló 29/1993. (II. 17.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet), hanem a Ptk. alapján kell elbírálni. A Ptk. 215. § (1) és (3) bekezdése értelmében – jóváhagyás hiányában – a peres felek között nem jött létre gondozási szerződés, és a szerződésre az érvénytelenség jogkövetkezményét alkalmazni kell. Erre tekintettel a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, olyan helyzetet kell teremteni, mint amilyen akkor lett volna, ha a felek az érvénytelen szerződést meg sem kötik [Ptk. 237. § (1) bek., PK 32. sz. állásfoglalás].
A jogerős ítélet szerint helyesen hivatkozott a felperes arra, hogy a személyi térítési díjon túl intézményi térítési díjat a felperesnek fizetnie nem kellett. A felperes a személyi térítési díjat megfizette a bentlakása idejére, az egyösszegű hozzájárulás pedig térítési díjnak nem minősül. Erre tekintettel döntött a másodfokú bíróság az alperes 1 500 000 Ft és kamataiban való marasztalásáról. Alaposnak találta a felperes 366 720 Ft összegű követelését is. Ezzel kapcsolatban arra mutatott rá, hogy a felperes édesanyjának hagyatéki vagyonához tartozott a D. Bank Rt.-nél alszámlán elhelyezett 413 000 Ft, mely összegből 366 720 Ft-tal az alperes nem számolt el a felperes felé a hagyaték átadása után. Miután az alperes részére megtérült Sz. J.-né temetésének általa finanszírozott költsége, a 366 720 Ft-ot jogalap nélküli gazdagodás címén köteles a felperesnek visszafizetni.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetét elutasító új határozat meghozatalát kérte. Felülvizsgálati kérelmét az alábbiakkal indokolta:
A másodfokú bíróság mind a Ptk. 237. § (1) bekezdésében írtakat, mind a PK 32. sz. állásfoglalás tartalmát tévesen értelmezte. Azok helyes értelmezése szerint ugyanis mindkét félnek vissza kell kapnia az általa nyújtott szolgáltatást, a másodfokú bíróság viszont – a BH 2006/408. számú jogesetben írtakkal is ellentétesen – csak az alperest kötelezte a visszatérítésre. Jogszabálysértő módon állapította meg a jogerős ítélet, hogy a felperesnek a személyi térítési díjon túl intézményi térítési díj fizetési kötelezettsége nem keletkezett, továbbá, hogy az egyösszegű hozzájárulás nem minősül térítési díjnak. Ezt az álláspontját a másodfokú bíróság semmilyen jogszabály rendelkezésével nem támasztotta alá. A felperes által befizetett 1 500 000 Ft akár intézményi térítési díjnak, akár egyszeri befizetésnek minősül, mindenképpen szembe állítandó az alperes szolgáltatásával, mely a szakértő szerint csak a működési költségeket figyelembe véve is 6 066 024 Ft-ot tett ki a felperes esetében, bentlakásának időtartama alatt.
Az Szt. 114. § (1) bekezdése előírja a térítési díj fizetési kötelezettséget, a Korm. rendelet 2. §-ából kitűnően pedig a térítési díjnak két eleme van, az intézményi és a személyi térítési díj. A személyi térítési díj megfizetése mellett ad lehetőséget az Szt. 117/B. § (1) bekezdése az egyszeri hozzájárulás megfizetésére is. A felperes javára nyújtott szolgáltatás értéke még az alperes által felvett 366 720 Ft figyelembevétele mellett is meghaladta a felperes által befizetett összegeket, ezért a felperes keresete teljes terjedelmében megalapozatlan.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A jogerős ítélet az alábbiak miatt nem felelt meg a jogszabályoknak.
Helyesen indult ki a jogerős ítélet abból, hogy a perbeli – gyámhatósági jóváhagyás hiányában megkötött – gondozási szerződésre a Ptk. 215. § (3) bekezdése értelmében az érvénytelenség jogkövetkezményeit kell alkalmazni, azaz a Ptk. 237. § alkalmazásának helye van. A Ptk. 237. § (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani, ami azt jelenti, hogy mindegyik fél köteles kiadni mindazt, amihez az érvénytelen szerződés alapján jutott. A perbeli esetben az alperes által nyújtott szolgáltatás jellege folytán az eredeti állapot helyreállítására nincs lehetőség, ezért a Ptk. 237. § (2) bekezdésében írtak alkalmazásával, a felek közötti elszámolásnak van helye. Az elszámolás kiindulópontját csak az képezheti, hogy az alperest az általa már teljesített szolgáltatással egyenértékű – nem kisebb és nem is nagyobb értékű – ellenszolgáltatás illette meg. Ezért azt kellett vizsgálni az elszámolás során, hogy a felperes ellenszolgáltatása hogy viszonyult az alperes szolgáltatásának értékéhez, azzal egyenértékű volt-e, vagy esetleg meghaladta annak értékét. A felperes keresetét ennek függvényében lehet alaposnak, vagy alaptalannak tekinteni.
A peres felek egymás felé teljesített szolgáltatásainak összevetésekor azonban figyelembe kell venni, hogy a felperes nem piaci alapú ellenszolgáltatás teljesítésére volt köteles. Az alperes normatív állami támogatás igénybevétele mellett működött személyes gondoskodást nyújtó szociális intézményként és nyújtott a felperes számára tartós elhelyezést. Ezért annak megállapításánál, hogy ennek fejében milyen ellenszolgáltatás illette meg, a szociális ellátásról és azok térítési díjairól szóló jogszabályok rendelkezéseit kell irányadónak tekinteni az Szt. 58. §-ának (2) bekezdése és a Korm. rendelet 1. §-a szerint. Tévesen mellőzte tehát a másodfokú bíróság az Szt. és a Korm. rendelet alkalmazását a jogvita elbírálása során.
Az Szt. 114. §-a kimondja, hogy a személyes gondoskodást nyújtó ellátásokért térítési díjat kell fizetni. Már a perbeli gondozási szerződés megkötésekor is úgy rendelkezett az Szt. 117. § (1)–(2) bekezdése, hogy tartós bentlakásos intézmény esetén az intézményi térítési díj alapja az egy ellátottra jutó önköltség napi összege, az intézményi ellátásért fizetendő személyi térítési díj pedig nem haladhatja meg a jogosult havi jövedelmének 80%-át, és a 115. § (2) bekezdése szerint az intézményi térítési díj összegét. Ezek a rendelkezések azonban a felülvizsgálati kérelemben írtakkal szemben nem értelmezhetők úgy, hogy a gondozott személy párhuzamosan lett volna köteles intézményi térítési díj és személyi térítési díj fizetésére. A Korm. rendelet 2. §-ának mind a szerződéskötés idején, mind jelenleg hatályos rendelkezéseiből egyértelmű, hogy az intézményi térítési díj az az összeg, amit az intézmény fenntartója a szociális intézményi ellátása fejében járó összegként megállapít, míg személyi térítési díj az az összeg, amit az ellátást igénybe vevő jogosultnak (vagy törvényes képviselőjének, illetve a tartására köteles személynek) az intézmény felé fizetnie kell. Míg az intézményi térítési díjak megállapításánál az egy ellátottra jutó önköltség összegének van jelentősége, a személyi térítési díj meghatározása a jogosult havi jövedelméhez igazodik és nem haladhatja meg az intézményi térítési díjat, de ezen belül nem haladhatja meg az érintett személy havi jövedelmének jogszabályban meghatározott mértékét, tartós elhelyezés esetében annak 80%-át.
A jogvita elbírálásánál jelentősége lehet az Szt. 117. § (3) és (4) bekezdésében írtaknak is. E jogszabályhely szerint ugyanis, ha az intézményi ellátásban részesülő személy havi jövedelméből nem tudja megfizetni az intézményi térítési díj mértékével azonos személyi térítési díjat, akkor a térítési díj megállapításánál a jogosult havi jövedelme mellett egyéb körülményeket – egyebek mellett az ellátásban részesülő jelentős készpénz vagy ingatlan vagyonát is – figyelembe kell venni. Azt pedig, hogy mikor tekinthető jelentősnek a készpénz vagy ingatlan vagyon, az Szt. 117. § (4) bekezdése meghatározza. E jogszabályhelyek alkalmazását téves jogi álláspontja miatt mellőzte a másodfokú bíróság és mulasztotta el annak felderítését, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján terhelhette volna-e a felperest az emeltszintű családi pótlékának 80%-át meghaladó összegű személyi térítési díj fizetése.
Nem hagyhatta volna figyelmen kívül a másodfokú bíróság az Szt. 117/B. §-ában írtakat sem. Az ott írtak viszont a külön jogszabályban meghatározott, az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító tartós bentlakásos intézményben a személyi térítési díj mellett az intézményi elhelyezéskor egyszeri hozzájárulás, vagy személyi térítési díjpótlék is kérhető. A gondozási szerződés megkötésekor az egyszeri hozzájárulás legfeljebb az éves intézményi térítési díj tízszereséig terjedő összeg lehetett, a személyi térítési díjpótlék pedig nem haladhatta meg a havi intézményi térítési díj kétszeresét. E rendelkezések a felperes kiköltözésekor is hatályban voltak. A gondozási szerződés megkötésekor a népjóléti miniszternek a 2/1994. (I. 30.) számú – a személyes gondoskodást nyújtó intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló – rendeletének 44. §-a határozta meg, hogy mely feltételek biztosítása esetén kell a tartós bentlakásos intézményt az Szt. 117/B. § hatálya alá tartozó intézménynek tekinteni. Az alperes a per során következetesen hivatkozott arra, hogy a perbeli esetben az Szt. 117/B. §-ában írtak alkalmazásának helye volt, de ezt az állítását nemcsak nem igazolta, de még elő sem adta azokat a körülményeket, melyekre tekintettel az egyszeri hozzájárulás megfizetésére a külön jogszabályi rendelkezés folytán jogosult lett volna.
Az Szt. 117/B. § (1) bekezdése egyébként arról is rendelkezik, hogy ha a gondozás a beköltözéstől számított bizonyos idő elteltével – haláleset kivételével – megszűnik, akkor az egyszeri hozzájárulás időarányos részét vissza kell téríteni. A gondozási szerződés megkötésekor az Szt. 117/B. §-a a gondozás 10 éven belüli – haláleset kivételével való – megszűnésének esetére írta elő az egyszeri hozzájárulás időarányos részének visszafizetését. Amennyiben tehát helytállóan hivatkozott az alperes arra, hogy az átlagosnál jóval meghaladó minőségi elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat biztosító bentlakásos intézménynek minősült, és erre tekintettel jogosult volt az intézményi elhelyezéskor egyszeri hozzájárulást kérni, akkor – figyelemmel arra, hogy a beköltözés és a kiköltözés között 6 év telt el – az Szt. 117/B. § (1) bekezdés utolsó mondatában írtak figyelembevétele sem mellőzhető az elszámolás során.
Az elsőfokú eljárásban beszerzett szakértői vélemények alapján sem tisztázódott az alperes által nyújtott szolgáltatások valós költsége, ugyanis fel sem merült annak tisztázása, hogy a nem vitatottan normatív állami hozzájárulásban részesülő alperes ezen a címen milyen bevételre tett szert a felperesre vetítetten a felperes bentlakásának időtartama alatt. Ezzel kapcsolatos adatokat a beszerzett szakvéleményekben fellelni nem lehet.
A fentebb írtakból kitűnően a másodfokú bíróság hiányos tényállás alapján jogszabálysértő ítéletet hozott. Mivel a megalapozott döntés meghozatalához szükséges tényeket a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet megállapítani, a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdésének második fordulata alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.314/2007.)
1
Hatályon kívül helyezte az 1/2000. (I. 7.) SzCsM rendelet, de a jelen eljárásban még irányadó.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás