• Tartalom

31/2008. (III. 27.) FVM rendelet

31/2008. (III. 27.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a rövid vágásfordulójú fás szárú energiaültetvények telepítéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes feltételeiről szóló 72/2007. (VII. 27.) FVM rendelet módosításáról1

2008.03.29.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva, a következőket rendelem el:

1–2. §2

3. § (1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit a hatálybalépését követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

(2)3

1

A rendeletet a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 33. § 21. pontja hatályon kívül helyezte 2018. január 1. napjával.

2

Az 1–2. § e rendelet 3. § (2) bekezdése alapján hatályát vesztette.

3

A 3. § (2) bekezdése hatályát vesztette ugyanezen bekezdés alapján.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére