31/2008. (III. 12.) AB határozat
31/2008. (III. 12.) AB határozat1
2008.03.12.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 3/2001. (IV. 3.) sz. rendeletének 9. § (2) bekezdésének „erős zaj okozása” kitétele alkotmányellenes, ezért azt a jelen határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
Az Ör. 9. § (2) bekezdése az alábbi szöveggel marad hatályban:
„9. § (2) A temetőktől számított 250 méteren belül mindennemű lőfegyver sport, gyakorló és vadászati célú használata tilos!”
Az Alkotmánybíróság jelen határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
A közigazgatási hivatal vezetője a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) 99. § (2) bekezdés a) pontja alapján az Alkotmánybíróságnál kezdeményezte Nagyberény Község Önkormányzata Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 3/2001. (IV. 3.) sz. rendelete (a továbbiakban: Ör.) 9. § (2) bekezdése törvényességének vizsgálatát.
Az indítványozó szerint a Képviselő-testület az Ötv. 16. § (1) bekezdésében meghatározott jogalkotási jogosultságán túlterjeszkedve szabályozott, amikor megtiltotta az Ör. 9. § (2) bekezdésében azt, hogy temetők 250 méteres körzetében nem lehet lőfegyvert használni sport, vadászati és egyéb céllal. Az indítványozó álláspontja szerint az Ör. 9. § (2) bekezdésében szabályozott kérdésre vonatkozóan magasabb szintű jogszabály tartalmaz rendelkezést, így a kézi lőfegyverekről és lőszerekről, gáz- és riasztófegyverekről, valamint a légfegyverekről és a lőterekről szóló 115/1991. (IX. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Lkr.) 7. § (1) bekezdése, valamint az annak végrehajtására kibocsátott 14/1991. (X. 31.) BM rendelet. Az indítványozó szerint ugyanis az Ör. 9. § (2) bekezdése a lőfegyver használatának korlátozásáról rendelkezik, amire vonatkozóan az Lkr. 7. § (1) bekezdése szerint az engedéllyel rendelkezővel szemben a lőfegyver használatának korlátozását az Lkr.-ben meghatározott okból a rendőrség rendelheti el.
Az Ör. 9. § (2) bekezdésének „erős zaj okozása” kitétele a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény (a továbbiakban: Jat.) 18. § (2) bekezdésével ellentétes, mivel az „erős zaj” értelmezhetetlen fogalom, s ez jogbizonytalanságot eredményez.
Minderre tekintettel az indítványozó kérte az Ör. 9. § (2) bekezdésének megsemmisítését az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése alapján.
II.
Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése:
„44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
Az Ötv. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„16. § (1) A képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot.”
A Jat. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„18. § (2) A jogszabályokat a magyar nyelv szabályainak megfelelően, világosan és közérthetően kell megszövegezni.”
Az Ör. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„9. § (2) A temetőktől számított 250 méteren belül mindennemű lőfegyver sport, gyakorló és vadászati célú használata, erős zaj okozása tilos!”
III.
Az indítvány az alábbiak szerint részben megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta, hogy az Ör. 9. § (2) bekezdése magasabb szintű jogszabállyal ellentétesen szabályozott-e, illetve a képviselő-testületnek volt-e jogalkotási jogosultsága arra, hogy a temetők körzetében megtiltsa fegyver sport, gyakorlati és vadászati célú használatát.
1.1. Az indítványozó szerint az Ör. 9. § (2) bekezdése az Lkr. 7. § (1) bekezdésével ellentétesen szabályozott, mivel – azáltal, hogy a lőfegyver használatát korlátozza – elvonja a rendőrség Lkr. 7. § (1) bekezdésben megjelölt hatáskörét. Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az Lkr.-t a fegyverekről és lőszerekről szóló 253/2004. (VII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 52. § (2) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte. Az Alkotmánybíróság az eljárását erre tekintettel folytatta le. Az Lkr. 7. § (1) bekezdése az indítvány benyújtásakor arról rendelkezett, hogy a rendőrség a közbiztonság védelme érdekében elrendelheti – többek között – a lőfegyver, lőszer használatának korlátozását, tilalmát, ha az engedély visszavonása nem szükséges. A közbiztonság védelmére tekintettel különösen akkor volt helye a használat korlátozásának, illetve megtiltásának, ha az engedéllyel rendelkezővel szemben büntetőeljárás, vagy szabálysértési eljárás indult. Az Lkr. alapján tehát a rendőrség arra kapott felhatalmazást, hogy az engedélyes meghatározott cselekménye esetén az engedély visszavonásánál enyhébb szankciót alkalmazzon.
A lőfegyverekről és lőszerekről szóló 2004. évi XXIV. törvény (a továbbiakban: Tv.), valamint az annak felhatalmazása alapján kibocsátott Kr. nem tartalmaz hasonló rendelkezést. A hatályos szabályozás alapján a rendőrség nem mérlegelhet az alkalmazandó szankciót illetően: a Kr. 5. §-ában meghatározott feltételek fennállása esetén az engedélyt haladéktalanul vissza kell vonni.
Az Ör. 9. § (2) bekezdésében foglalt fegyverhasználati korlátozás nem vezet az indítványozó által felvetett következményre, nevezetesen a rendőrség hatáskörének elvonására. Az Ör. 9. § (2) bekezdése ugyanis nem tekinthető olyan szankciónak, aminek alkalmazására az engedélyes valamely magatartása következtében kerül sor. Az Ör. 9 § (2) bekezdése a fegyver tartására vonatkozó engedély érvényességét nem érintve, valamennyi engedéllyel rendelkező számára tiltja meg a fegyver használatát az önkormányzat meghatározott területén.
1.2. A fegyver használatát illetően a Kr. 38–41. §-a tartalmaz rendelkezéseket. A Kr. meghatározza, hogy fegyvert az engedéllyel rendelkező – az engedélye alapján – mire és hol használhatja, hogyan köteles szállítani, illetve viselni. Az Ör. kizárólag az önkormányzat meghatározott területén tiltotta meg a fegyver meghatározott céllal történő használatát. Azt tehát nem zárja ki, hogy a tilalommal nem érintett területen fegyvert bármely céllal használják az engedéllyel rendelkezők. A tilalommal érintett területen továbbá az Ör. 9. § (2) bekezdésében nem említett célra a magasabb szintű jogszabályok alapján történhet a fegyver használata.
Mindezek alapján az állapítható meg, hogy az Ör. 9. § (2) bekezdése a Kr.-hez képest a fegyver használatát korlátozó rendelkezést tartalmaz. Ez a korlátozás azonban nem eredményezi a fegyver használatának kizárását sem valamennyi jogszabályban megengedett célra, sem az önkormányzat teljes területére.
Az Alkotmánybíróság „[a] 63/1991. (XI. 30.) AB határozatában – a belkereskedelmi törvény és végrehajtási rendelete vizsgálata kapcsán – rámutatott arra, hogy e magasabb szintű jogszabályok által „megszabott korlátozások helyi alkalmazása során nem alkotmányellenes az, ha a városnak név szerint megjelölt utcák által meghatározott körzetében, vagy kiemelt objektumok (kegyhelyek, iskolák, kultúrcentrumok stb.) környezetében az önkormányzat nem ad engedélyt” ... meghatározott vállalkozói tevékenységre. (ABH 1991, 471–472.) Az Ör. sem Újpest egész területén rendeli megszorítólag alkalmazni az Szsztv. 26. § (12) bekezdésében foglalt előírásokat, hanem csak a képviselő-testület által szükségesnek ítélt közterületek mentén. Ezért az Alkotmánybíróság megítélése szerint a képviselő-testület elfogadhatóan – ahogy a polgármester kifejezte: „Újpest közbiztonsága és közerkölcse érdekében” – élt az Alkotmány 42. §-ával biztosított önkormányzati jogosultságával, s nem sértette az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdésének a tilalmát. Az Alkotmánybíróság 1991 óta következetes gyakorlata szerint ugyanis, ha valamely magatartást az országos szintű jogszabályok kifejezetten megengednek, akkor azt a képviselő-testület nem tilthatja meg az egész illetékességi területére kiterjedő érvénnyel. Annak azonban nincs akadálya, hogy az önkormányzati rendelet a város vagy község egyes övezeteire (földrajzilag pontosan meghatározott részeire, egyes utcáira, meghatározott objektumok körzetére) vonatkozó tilalmat vagy korlátozást állapítson meg. Ugyanúgy az sem alkotmányellenes, ha az önkormányzati rendelet a helyi lakosság érdekében, ugyancsak egyes övezetekre kiterjedő érvénnyel, szigorúbb korlátozást vagy tilalmat állapít meg, mint azt az országos jogszabály általános érvénnyel tette. (2219/H/1991. AB határozat; ABH 1992, 716–718.; 958/H/1993. AB határozat; ABH 1994, 781–784.)” [17/1998. (V. 13.) AB határozat, ABH 1998, 155, 157–158.]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Ör. 9. § (2) bekezdésben foglalt korlátozás alkotmányossága is ez alapján ítélendő meg. A magasabb szintű jogszabályok – a Tv. és különösen a Kr. – a fegyver használatára vonatkozóan elsősorban az élet védelme érdekében szükséges korlátozásokról rendelkeznek. Az Ör. 9. § (2) bekezdésében található korlátozásra nem az élet védelme, hanem – amint arra a Képviselő-testület hivatkozott – kegyeleti okokból került sor, a helyi viszonyokra figyelemmel. Ennek megfelelően csak meghatározott objektumok (temetők) körzetében tiltja a fegyver használatát. Az Alkotmánybíróság az Ör. 9. § (2) bekezdése alkotmányosságának megítélésekor figyelembe vette azt is, hogy a rendelkezés nem zárta ki fegyver munkavégzési célra történő használatát. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy az Ör. az országos szintű szabályozáshoz képest, a helyi viszonyokra figyelemmel kiegészítő jellegű szabályozást alkotott, amire az Alkotmány 42. §-a – a fent kifejtettek alapján – felhatalmazást ad.
Az Alkotmánybíróság ezért megállapította, hogy az Ör. 9. § (2) bekezdésének a fegyverhasználat korlátozásáról rendelkező fordulata nem ellentétes magasabb szintű jogszabállyal, így nem sérti az Ötv. 16. §-át, illetve a Tv. és a Kr. rendelkezéseit. Ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében elutasította.
2. Az Alkotmánybíróság ezután azt az indítványozói felvetést bírálta el, miszerint az Ör. 9. § (2) bekezdésének „erős zajt okoz” kitétele sérti a Jat. 18. § (2) bekezdését. Az indítványozó szerint mivel az Ör. nem határozta meg az „erős zaj” fogalmát, a kifejezés nem világos és közérthető.
Az Alkotmánybíróság gyakorlata értelmében „[p]usztán az a tény, hogy valamely jogszabályi rendelkezést többféleképpen lehet értelmezni, nem szükségképpen jelenti a Jat. idézett szabályának megsértését. A leggondosabb jogszabályszerkesztés és jogszabály-élőkészítés mellett is előfordulhatnak ugyanis a gyakorlatban jogszabály-értelmezési nehézségek, amelyeket általában a jogalkotói vagy jogalkalmazói jogszabályértelmezés eszközeivel kell felszámolni. Ugyanez az irányadó arra az esetre, ha valamely rendelkezés kétségtelenül nem áll összhangban a Jat. idézett szabályával, de a jogszabályértelmezés révén gondoskodni lehet a szóban forgó jogszabály helyes alkalmazásáról. (...) Alkotmánysértésnek csak az minősül, ha a sérelmezett jogszabály tartalma olyan mértékben homályos, vagy rendelkezései olyannyira ellentmondásosak, hogy a tisztázatlanság feloldására a jogszabály-értelmezés már nem elegendő, s a jogalkotási fogyatékosság az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiság szerves részét alkotó jogbiztonság sérelmét idézi elő.” [1263/B/1993. AB határozat, ABH 1994, 672, 673–674., erre hivatkozik: 72/2006. (XII. 15.) AB határozat, ABH 2006, 819, 858.]
Ezen érvelés alapján a Jat. 18. § (2) bekezdésének sérelmét állapította meg az Alkotmánybíróság azért, mert egy önkormányzati rendelet egyik rendelkezése az érintettek számára nem egyértelműen rendelkezett járulékfizetési kötelezettségről, így nem ismerhették meg kötelezettségük tartalmát és annak teljesítésére sem tudtak felkészülni. [9/1999. (IV. 28.) AB határozat, ABH 1999, 386, 388.] Az Alkotmánybíróság egy másik határozatában ugyancsak egy önkormányzati rendelet alkotmányosságának vizsgálata kapcsán azért állapította meg a Jat. 18. § (2) bekezdésének, és ezen keresztül az Alkotmány 2. § (1) bekezdésének sérelmét, mert a támadott rendelkezés – félreérthető fogalmazása miatt – szélsőséges jogalkalmazói értelmezésre adott lehetőséget. Amint az Alkotmánybíróság fogalmazott, „[a] hatósági jogkör gyakorlójának adott korlátlan mérlegelési jog ugyanis kiszámíthatatlanná teszi, hogy milyen egyéb célra kell engedélykérelmet benyújtani, vagy az egyéb indokból elutasított kérelmet milyen alapon lehet jogorvoslattal megtámadni.” [49/1995. (VI. 30.) AB határozat, ABH 1995, 519, 520.]
Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben azt vizsgálta, hogy az Ör. 9. § (2) bekezdése alapján egyértelműen megállapítható-e, hogy milyen magatartás minősül tiltottnak a megadott övezetben. Az Ör. 9. § (2) bekezdése a zaj okozását kizárólag annak erősségére tekintettel tiltja. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az „erős” jelző alapján nem egyértelmű, hogy az Ör. milyen magatartást tilt. Így mindenekelőtt nem egyértelmű, hogy a zajokozás erősségének mi a mércéje. Vagyis akkor minősül-e erősnek az adott zajokozás, ha az alkalmas mások zavarására, vagy – mások zavarásától függetlenül – egy objektív zajszint feletti zajokozást tilt az Ör., és ez utóbbi esetben nem egyértelmű, hogy mi az a zajszint, ami felett a zajokozás tiltottnak („erősnek”) minősül. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az sem egyértelmű az Ör. megfogalmazása alapján, hogy az „erős” zaj okozása, annak indokoltságára tekintet nélkül tiltott-e, vagy az Ör. kizárólag az indokolatlan zajokozást kívánja-e tiltani. [Így például az erős zaj okozásának tilalma alapján akár egy, a temetők 250 méteres körzetén belül folytatott építkezés is tiltottnak minősíthető, annak ellenére, hogy a zajokozás indokolt, és a magasabb szintű jogszabályokban meghatározott zajszintet nem haladja meg (bár az természetszerűleg „erős”).]
Mivel az Ör. 9. § (2) bekezdésének utolsó fordulatában foglalt tilalom szélsőséges jogalkalmazói értelmezésre ad lehetőséget, a norma az érintettek számára bizonytalan tartalmat hordoz. Így megállapítható, hogy az Ör. 9. § (2) bekezdésében foglalt „erős zaj okozása” kitétel – az Alkotmánybíróság fent kifejtett gyakorlata értelmében – sérti a Jat. 18. § (2) bekezdésében foglalt norma világosságára vonatkozó követelményt.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. 9. § (2) bekezdésének „erős zaj okozása” fordulata sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, és megsemmisítette azt.
Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a képviselő-testület külön rendelkezése nélkül is szabálysértésnek minősül a csendháborítás, vagyis az olyan zajokozás, amely indokolatlan és alkalmas mások zavarására. Erről az egyes szabálysértésekről szóló 218/1999. (XII. 28.) Korm. rendelet 6. §-a rendelkezik. Az indokolt, ám egy meghatározott objektív zajszintet meghaladó zajokozás jogkövetkezményeiről – amelyek ugyancsak a képviselő-testület külön rendelkezése nélkül is irányadók – a környezeti zaj és rezgés elleni védelem egyes szabályairól szóló 284/2007. (X. 29.) Korm. rendelet rendelkezik.
A jelen határozat Magyar Közlönyben történő közzététele az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 41. §-án alapul.
Alkotmánybírósági ügyszám: 351/H/2003.
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás