PÜ BH 2008/39
PÜ BH 2008/39
2008.02.01.
I. Nem minősül a különvagyon hasznának, ezért nem közös, hanem különvagyon az egyik házastárs személyéhez kötődő olyan kedvezmény (termőföld utalvány), melyhez a jogosult csak törvényben meghatározott többletkövetelmény személyes teljesítése révén juthat hozzá.
II. Az életközösség alatt felvett hitelből történt beruházás akkor is közös vagyon, ha a hitelt az életközösség megszűnése után csak az egyik házastárs fizeti vissza.
III. A méltányossági szabály alkalmazásának csak a vagyoni ráfordítások teljes körű tisztázását, a szükséges bizonyítás lefolytatását követően van helye [Csjt. 27. §, 28. §, 1991. évi XXV. tv. 24. §].
A peres felek házasságát a bíróság az 1996. augusztus 22-én jogerős részítéletével felbontotta, megállapítva, hogy életközösségük 1995. február 15-én szűnt meg. A házastársi közös vagyon megosztása iránt indított eljárásban a bíróság a közös vagyon megosztása szempontjából is ezt az időpontot fogadta el, mint a felek közötti elszámolás szempontjából meghatározó dátumot.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felek házastársi közös vagyonát megosztva megállapította, hogy az alperes különvagyonát képezi a B. város, K. utca 10. szám alatti ingatlan 21%-a. Erre az ingatlanra és a felek 1/2-1/2 arányban közös tulajdonát képező B. város, A. utca 13. II. em. 6. szám alatti ingatlanra vonatkozóan a közös tulajdont oly módon szüntette meg, hogy az utóbbi ingatlant a felperes, míg az előbbi ingatlant az alperes tulajdonába adta. Megállapította, hogy a nyolc különböző helyrajzi szám alatt nyilvántartott b.-i termőföldek, továbbá 10 különböző mezőgazdasági gép a felperes különvagyonát képezi azzal, hogy az első gép megvásárlása részben a házastársi közös vagyonból történt, erre figyelemmel 45 500 forintot elszámolt az alperes javára. A felek közös vagyonát képező különböző pénzintézeteknél kezelt betétállományok és egy magánszemély részére adott, majd megfizetett kölcsön elszámolása eredményeként az alperest 1 041 156 forint megfizetésére kötelezte a felperes javára. Ez utóbbi összegbe számította be az alperesnek járó 45 500 forintot és ennek következtében ténylegesen 995 656 forintot kellett megfizetnie az alperesnek. Ezt meghaladóan a felperesi és az alperesi igényeket elutasította.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét részben megváltoztatta és kiegészítette. Ennek értelmében – a felek pontosított fellebbezési és csatlakozó fellebbezési kérelmének megfelelően – a B. város, A. utcai ingatlanon a közös tulajdont oly módon szüntette meg, hogy az ingatlannak a felperes nevén nyilvántartott 1/2 tulajdoni illetőségét az alperes tulajdonába adta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 6 000 000 forint megváltási árat. Megállapította, hogy a B. város, K. utcai ingatlan 210/1000 része az alperes különvagyona, míg 790/1000 rész a felek házastársi közös vagyona, melyből 395/1000 rész a felperes, a 395/1000 rész az alperes tulajdona. Az ingatlanra vonatkozóan a közös tulajdont oly módon szüntette meg, hogy a felperes 395/1000 tulajdoni hányadát az alperes tulajdonába adta. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek a tulajdoni hányada megváltásaként 5 000 000 forintot. A másodfokú bíróság a b.-i 064/7 és 064/8 hrsz. alatt felvett szántó, gyep megnevezésű ingatlanokat házastársi közös vagyon megosztása jogcímén az alperes tulajdonába adta. Kötelezte az alperest, hogy a vagyoni igények elszámolása után fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 854 500 forintot. A másodfokú bíróság rendelkezett az elsőfokú, valamint a másodfokú eljárásban le nem rótt illeték és a perköltség megfizetéséről is. Ennek keretében kötelezte a feleket, hogy fizessenek meg az államnak 450 000-450 000 forint elsőfokú eljárási illetéket.
A b.-i – nyolc különböző helyrajzi szám alatt nyilvántartott – termőföldek tekintetében az elsőfokú bíróság azért állapította meg, hogy azok a felperes különvagyonát képezik, mivel a 057/5 helyrajzi szám alatt felvett ingatlant a felperes az általa alanyi jogon kapott kárpótlási jeggyel vásárolta meg, a 057/4 hrsz. alatti ingatlan pedig ún. utalványos föld, melyet a korábbi kárpótláshoz kapcsolódóan a felperes ugyancsak alanyi jogon szerzett meg, figyelemmel arra, hogy a kárpótlási törvény rendelkezéseinek megfelelően mezőgazdasági vállalkozóként bejelentkezett. A többi b.-i föld esetében az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes a perben bizonyította, hogy a földterületek megvásárlására az édesanyjától kapott összeg nyújtott fedezetet.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bírósággal egyezően állapította meg, hogy a vásárolt földek a felperes különvagyonát képezik, a felperes ugyanis írásbeli nyilatkozattal igazolta, hogy a földek megvásárlásához az édesanyjától kapott 300 000 forintot és ezt támasztotta alá a felek nagykorú gyermekének, ifj. B. J.-nek a tanúvallomása is. Ezen túlmenően a másodfokú eljárásban az alperes is elismerte, hogy a földvásárlások során a felperes 165 000 forint különvagyont használt fel. A másodfokú bíróság álláspontja szerint a földterületek különvagyonból történt megszerzését támasztja alá az a körülmény is, hogy a földvásárlások időszakában a felek kapcsolata már megromlott és az életközösség megszűnését megelőzően a későbbi viták kizárása érdekében a felperes arra törekedett, hogy a földterületeket, melyek a majdani megélhetését szolgálják, a különvagyonából vásárolja meg.
Az ún. utalványos földet illetően azonban a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróságtól eltérő jogi álláspontra helyezkedett. Utalványos föld annak járt, aki kárpótlási jeggyel rendelkezett, és emellett mezőgazdasági vállalkozóként bejelentkezett. Ennek megfelelően szerzett földet a felperes még a felek életközösségének fennállása időszakában. Ez az utalványos föld a másodfokú bíróság álláspontja szerint úgy tekinthető, mint a felperesi különvagyon haszna, ami a Csjt. 27. § (1) bekezdése alapján közös vagyonnak minősül. Figyelemmel arra, hogy ez a föld a felperes különvagyonát képező egyéb földterületekkel közös tagban helyezkedik el, ezért a másodfokú bíróság a felperes által sem ellenzett módon az utalványos földet a felperes tulajdonába adta és ugyanakkor az összefüggő földterülettől elkülönülő 064/7 és 064/8 hrsz. alatti, felperesi különvagyoni földterületeket adta az alperes tulajdonába.
A mezőgazdasági gépek vonatkozásában az elsőfokú bíróság megállapította, hogy azok a felperes különvagyonát képezik, egyetlen mezőgazdasági gép, az első traktor kivételével, melynek vásárlását a felek a közös vagyonból fedezték. A mezőgazdasági gépek megvásárlására egyébként a felperes adott be pályázatot. A többi gép megszerzéséhez szükséges összeget G. Z. előlegezte számára és megfelelő türelmi idő után a kölcsönt a felperes fizette vissza, az életközösség megszakadását követően. Ezt tanúsította a felek nagykorú gyermeke is. A másodfokú bíróság a mezőgazdasági gépekre vonatkozóan egyetértett az elsőfokú bíróság ítéletével, illetve annak indokolásával, melyet azzal egészített ki, hogy az alperes nem bizonyította, hogy a gépek vásárlására fordított összeg a házastársi közös vagyonból került volna kifizetésre.
Az alperes az általa közös vagyonnak tekintett termőföld és mezőgazdasági gépek használata után összesen 6 984 120 forint megfizetésére kérte kötelezni a felperest. Ezt az igényét a perben eljárt bíróságok nem találták alaposnak. Bár a másodfokú bíróság a földterületek közül kisebb hányadban megállapította a házastársi közös vagyon fennállását, azonban figyelemmel volt arra, hogy a földeket a felperes és a felek gyermekei munkálták meg és azokon csak igen kis mértékű haszon keletkezett. Ezzel szemben ugyanakkor a felperes is igényelhette volna folyamatos karbantartási munkák alperesre eső hányadának megtérítését.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet, az alperes pedig csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kérte annak megállapítását, hogy az ún. utalványos föld is az ő különvagyonát képezi, a másodfokú bíróság ezzel ellentétes döntése ugyanis jogszabálysértő. Kérte továbbá, hogy a felperes terhére a másodfokú bíróság által megállapított, az elsőfokú eljárásban le nem rótt illeték összegét a Legfelsőbb Bíróság 375 000 forintra szállítsa le, mivel a másodfokú bíróság által megállapított illeték mértéke nem felel meg az illetéktörvény perindítás idején hatályos rendelkezésének.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében annak megállapítását és ennek megfelelő elszámolást kért, hogy az ún. vásárolt termőföldek is a felek közös tulajdonát képezik, ahogyan valamennyi mezőgazdasági gép is. Az első- és a másodfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésének illetve a Csjt. 27. § (1) bekezdésének és 28. § (1) bekezdés d) pontjának megsértésével állapította meg a termőföldek és mezőgazdasági gépek különvagyoni jellegét. Az alperes álláspontja szerint a perben igazolta, hogy a gépvásárlások a közös vagyonból történtek, ezért a visszautalt áfa is közös vagyon, melynek 1/2 része ugyancsak az alperest illeti meg.
Az alperes álláspontja szerint a perben eljárt bíróságok jogszabálysértően jártak el, amikor nem állapítottak meg többlethasználati díjat éveken keresztül a felperes által használt b.-i ingatlanok után. Ennek összege 2005. év végéig 785 632 forint. Ugyancsak mellőzték a bíróságok a mezőgazdasági gépek használata után a felperes használati díj fizetésére történő kötelezését és ennek még indokát sem adták.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapos, az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme azonban csak kisebb részében az.
I. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében az általa közös vagyonnak tekintett mezőgazdasági földterületek és mezőgazdasági gépek után kérte a felperes kötelezését – az álláspontja szerint jogszabálysértően mellőzött – használati díj megfizetésére. A Pp. 273. §-ának (6) bekezdése értelmében a csatlakozó felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem előterjesztésére a 244. § és a 257. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. A Pp. 244. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a fellebbezés a per főtárgyát nem érinti, a per főtárgyára vonatkozóan csatlakozó fellebbezésnek nincs helye. A csatlakozó fellebbezés (felülvizsgálati kérelem) járulékos jellegének nem mond ellent, hogy amennyiben az egységes kereseti kérelmen belül csupán egyes kérdésekre vonatkozik a fellebbezés, akkor a csatlakozó fellebbezés kiterjedhet a fellebbezéssel nem érintett kérdésekre is. Különösen igaz ez, amikor a per tárgya a házastársi közös vagyon megosztása (BH 1994/3/140.). Ezért terjeszthetett elő joghatályosan az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a mezőgazdasági gépekre vonatkozóan, azt állítva, hogy azok a közös vagyon részét képezik, noha a felperes csak a mezőgazdasági földterületek tekintetében élt felülvizsgálati kérelemmel. A többlethasználati díjra vonatkozó alperesi követelés azonban nem tartozik az egységes elbírálást kívánó házassági vagyonjogi igények körébe, a per önálló főtárgyának minősül (valóságos tárgyi keresethalmazat), így azt érintő felülvizsgálati kérelem hiányában csatlakozó felülvizsgálati kérelmet azzal kapcsolatban az alperes nem terjeszthet elő (BH 1993/3/177.). Ezért a Legfelsőbb Bíróság az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmét e tekintetben hivatalból elutasította.
II. 1. A mezőgazdasági földek kérdését a felperesi felülvizsgálati kérelem és az alperesi csatlakozó felülvizsgálati kérelem egyaránt érintette.
II. 1/a. A jogerős ítélet az elsőfokú bíróság döntésével szemben az ún. utalványos földet, mint a különvagyon hasznát közös vagyoni jellegűnek minősítette. A felperes helyesen fejtette ki felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes tulajdonába került kárpótlási földek az ún. utalványos földekre is kiterjedően a felperes különvagyonát képezik, azok tehát nem részei a házastársi közös vagyonnak. A másodfokú bíróság ezzel ellentétes döntése sérti a tulajdonviszonyok rendezése érdekében az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (Tv.) vonatkozó rendelkezéseit. Az ún. utalványos kárpótlás a kárpótlás egyik formájának tekinthető. A Tv. alapján kapott kárpótlás a bírói gyakorlat értelmében a Tv. 1-2. §-a szerinti kárpótlásra jogosultnak a különvagyona (BH 2002/8/312.).
A másodfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a különvagyon haszna a Csjt. 27. § (1) bekezdése értelmében közös vagyon. Haszonnak minősül minden, ami a dolog használata vagy hasznosítása eredményeként vagyoni többletet jelent, így a dologból származó termékszaporulat, bérleti, haszonbérleti díj a részvény osztaléka. Nem tekinthető haszonnak ugyanakkor a házastárs különvagyonához kapcsolódó kedvezmény (BH 1998/9/432.).
A Tv. 24. §-ának (1) bekezdése a kárpótlásra jogosult kártalanításának egyik formájaként ismeri el azt az esetet, amikor a kárpótlásra jogosult vállalja, hogy mezőgazdasági vállalkozóként bejelentkezik és műveli a kárpótlási jogcímen tulajdonként megszerzett termőföldet. Ebben az esetben mezőgazdasági támogatásként igényt tarthat a Tv. 3. §-a alapján megállapított kár mértéke, és a Tv. 4. §-a szerinti kárpótlás összegek közötti különbözetre. A támogatás összegéről a jogosult kérelmére utalványt kap, melyet a termőföldre történő árverés során a kárpótlási jeggyel azonos módon használhat fel. A jogszabályból megállapítható, hogy az utalvány kifejezetten a kárpótlásra jogosult személyéhez kötődő állami támogatás, olyan kedvezmény, amelyet a kárpótlásra jogosult csak akkor kaphat meg, ha egy többletkövetelményt teljesítve mezőgazdasági vállalkozóként bejelentkezik. A Tv. 24. §-a szerinti utalvány és az azon vásárolt termőföld tehát nem minősül a kárpótlásra való jogosultság, illetve a kárpótlási jegy hasznának, jogi sorsa azonos a kárpótlási jegyével, tehát az a Csjt. 28. § (1) bekezdés b) és d) pontjának megfelelő alkalmazásával jogosult különvagyona. Ezért tévedett a másodfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a b-i 064/4. hrsz.-ú, a kárpótlási utalványon vett földterület a peres felek közös tulajdona.
II. 1/b. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében kifejtett álláspontja szerint a másodfokú bíróság a Csjt. 27. § (1) bekezdésébe ütköző módon állapította meg, hogy a vásárolt földek a felperes különvagyonát képezik. A bíróság a döntését alapvetően a felek közös gyermekének tanúvallomására alapította, mely szerint a perbeli földterületeket a felperes az édesanyjától kapott 300 000 forintból vásárolta meg. Az alperes szerint a felperes által bemutatott betétkönyvek a 300 000 forint elhelyezését és földvásárlással összefüggő pénzmozgást nem tudták bizonyítani, ugyanakkor az alperes okiratokkal támasztotta alá, hogy a földterületek vételére a közös vagyonból, illetve az alperes 100 000 forintos különvagyonából került sor.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme e tekintetben nem alapos. Az első-, valamint a másodfokú bíróság a bizonyítékok gondos mérlegelésével jutott arra a következtetésre, hogy a b.-i földterületek megvásárlásra abból a 300 000 forintból történt, amelyet a felperes édesanyja adott a lányának. Ezt támasztja alá a pénz átadásáról készült írásbeli nyilatkozat, valamint a felek nagykorú gyermekének tanúvallomása, mellyel kapcsolatban az alperes maga is úgy nyilatkozott, hogy a tanú jóhiszeműsége nem vonható kétségbe. Okszerű a másodfokú bíróságnak azon levezetése is, mely szerint a földvásárlások időszakában már megromlott a viszony a peres felek között és erre tekintettel a felperes a majdani megélhetését szolgáló földeket a későbbi viták elkerülése érdekében a különvagyonából kívánta megvásárolni. Ezen túlmenően a fellebbezési tárgyaláson az alperes személyesen úgy nyilatkozott, hogy 165 000 forint erejéig elismeri a felperes különvagyoni ráfordítását a földvásárlás során. Az alperes ugyan vitatta, hogy ilyen nyilatkozatot tett volna, azonban a jegyzőkönyv kijavítása iránti kérelmét a bíróság elutasította, így a jegyzőkönyv, mint közokirat tanúsítja az alperes felperesi különvagyonra vonatkozó részbeni elismerését. A másodfokú bíróság ezért a jogszabályokkal összhangban állapította meg, hogy bár a földek megvásárlására az életközösség fennállása alatt került sor, azok a felperes különvagyonát képezik.
II. 2. Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme szerint a másodfokú bíróság iratellenesen, a Csjt. 27. §-ának (1) bekezdésébe, valamint 28. §-ának (1) bekezdésébe ütköző módon állapította meg, hogy a perbeli mezőgazdasági gépek – az elsőként megvásárolt traktor kivételével – a felperes különvagyonát képezik. A másodfokú bíróság a döntését ismételten elsődlegesen a felek gyermekének, ifj. B. J.-nek tanúvallomására alapította, és figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a gépek megvásárlására az 1994. július 8-án kötött állami támogatási szerződés keretében került sor, valamennyi mezőgazdasági gép vétele még az életközösség fennállásának idejére esik. Ehhez vissztehermentes állami támogatást is igénybe vettek, ami közös vagyonnak minősül. Az önrész kifizetése is a közös vagyonból történt, a felperes nem bizonyította, hogy ez a különvagyonából történt volna. Tekintettel arra, hogy a bíróság a jogszabályokkal ellentétesen a mezőgazdasági gépekre vonatkozóan azt állapította meg, hogy azok a felperes különvagyonát képezik, erre tekintettel a különvagyonba sorolta a gépvásárlásokat követően visszautalt áfát is, amely ugyancsak közös vagyon, mivel azt korábban az önerőből kellett megelőlegezni.
A Csjt. 27. §-ának (1) bekezdése szerint a házasság megkötésével a házastársak között a házassági életközösség idejére házastársi vagyonközösség keletkezik. Ennek megfelelően a házastársak osztatlan közös tulajdona mindaz, amit a házassági életközösség ideje alatt akár együttesen, akár külön-külön szereztek, kivéve azt, ami valamelyik házastárs különvagyonához tartozik. A különvagyon tárgyait a Csjt. 28. § (1) bekezdése határozza meg.
A peres iratokból megállapítható, hogy a felperes 1994. július 8-án, tehát még a házastársi életközösség fennállása alatt kötött a Budapesti Földművelésügyi Hivatallal támogatási szerződést 9 db mezőgazdasági gép vásárlására. A szerződés értelmében a gépek vásárlását 201 000 forint saját forrás igazolása, 246 000 forint hitel, a Magyar Fejlesztési Alap (MFA) 500 000 forintos vissztehermentes támogatása, valamint az MFA 947 000 forint visszterhes támogatása biztosította. A visszterhes támogatást a felperes négy egyenlő részletben 1995. december 15. és 1998. december 15. között volt köteles visszatéríteni.
A felperes 1994. július 20-án szerződést kötött az OTP-vel 246 000 forint felvételére 1998. július 30-ai visszafizetéssel. A gépvásárlási hitel felvételének feltétele volt 201 000 forint önrész, saját tőke meglétének igazolása. A gépek vásárlása 1994. december végéig befejeződött, a hitel folyósítására a gépvásárlásoknak megfelelő ütemezésben került sor.
A házastársi életközösség fennállása alatt történt beruházások esetén az egységes bírói gyakorlat értelmében nem lehet különbséget tenni aszerint, hogy a ráfordítás hitel igénybevételével vagy anélkül történt-e. A feleknek nyújtott hitel és egyéb támogatás teljes egészében közös vagyoni ráfordításnak minősül és az abból létrehozott érték is a közös vagyonba tartozik, függetlenül attól, hogy a kölcsönből az életközösség megszűnését követően melyik fél mennyi törlesztett (CDT 143-II., CDT 147-II., CDT 160.). A felperes arra hivatkozott, hogy az OTP kölcsönt egyedül törlesztette, ez azonban különvagyoni igényt nem alapoz meg, csak megtérítési igénye lehet adóstársával, az alperessel szemben.
A támogatási szerződés értelmében a felperesnek 201 000 forint önrésszel kellett rendelkeznie a gépek megvásárlásához. Ezzel összefüggésben a felperes úgy nyilatkozott, hogy az első gép megszerzéséhez még valóban 91 000 forint közös vagyon felhasználására került sor, a többi gép megvásárlásához azonban G. Z. nyújtott kölcsönt. A gépek megvásárlása rajta keresztül történt, az áfát G. Z. fedezte és ő is kapta vissza. A második gép megvásárlásához az önrészt is G. Z. hitelezte. G. Z. mezőgazdasági mérnök ugyanakkor az 1998. június 5-ei tárgyaláson úgy nyilatkozott, hogy ő több család gazdálkodását irányította 1994. és 1996. között. Ő vette meg számukra a földműveléshez szükséges műtrágyát, növényvédő szereket. A vételárat az érintett családok, így a B. család is a mezőgazdasági év végén fizetette vissza számára, tehát halasztott fizetés történt. Az első gépet a felperes még egy másik társaságtól vásárolta, a többit azonban a tanú cégétől, az A. Kft.-től, az önerő, a hitel, valamint az állami támogatás felhasználásával. A tanú határozottan tagadta, hogy a felperesnek a gépvásárláshoz kölcsönt nyújtott volna, csak a második géppel kapcsolatban történt meg, hogy a felperes a gép vételárából 100 000 forintot később fizetett meg.
A részben ellentmondó peradatok, bizonyítékok gondos mérlegelésével kellett volna a másodfokú bíróságnak arról döntenie, hogy a felperes a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében egyértelműen bizonyítani tudta-e, hogy bár az alperessel az életközössége fennállt, azonban a gépek megvásárlásához szükséges önerőt a különvagyonából biztosította. (Az állami támogatás a kifejtettek szerint közös vagyoni jellegű.) Az alperes felülvizsgálati kérelmében ezzel összefüggésben okkal hivatkozott arra, hogy a jogerős ítélet indokolásában foglaltakkal szemben nem neki kellett bizonyítania, hogy a gépek vásárlása a házastársi közös vagyonból történt, hanem a felperesnek az ellenkezőjét. A bíróságnak a tényállás részletes feltárása a bizonyítékok aggálymentes értékelése után a közös vagyon vélelme alapján kellett volna döntenie a mezőgazdasági gépek közös vagyoni vagy különvagyoni jellegéről. Ezt nem lehet mellőzni olyan érvvel, hogy ,,e körben a másodfokú bíróság a bonyolult elszámolások miatt annak a vélelemnek a mechanikus alkalmazását, hogy az együttélés alatt történt esetleges vásárlás házastársi közös vagyont keletkeztetett volna, nem találta méltányosnak''. A méltányosság esetleges alkalmazására csak azt követően kerülhetett volna sor, ha a bíróság a mezőgazdasági gépek közös, illetve különvagyoni jellegét aggálytalanul megállapítja, mert a méltányosság alkalmazása nem a részletes bizonyítás lefolytatásának mellőzését szolgálja, hanem éppen a pontosan feltárt adatok elszámolása folytán – kivételesen – adódó, nyilvánvaló aránytalanság kiküszöbölését. Jelen perben ezt a bizonyítást a bíróság mellőzte.
II. 3. A felperes a felülvizsgálati kérelmében alapos okkal hivatkozott arra, hogy a másodfokú határozat az elsőfokú eljárásban le nem rótt illeték összegét nem a jogszabálynak megfelelően állapította meg. Jelen per első fokon 1995-ben indult. Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény akkor hatályos 42. § (1) bekezdés a) pontja értelmében a peres eljárásban az illeték mértéke 6%, de legalább 5000 forint, legfeljebb pedig 750 000 forint volt. Az illetéktörvény ezen rendelkezését módosította a 2002. évi XLII. törvény 169. §-a. Ennek értelmében jelenleg a peres eljárásban az illeték mértéke 6%, de legalább 7000, legfeljebb pedig 900 000 forint. A másodfokú bíróság e rendelkezés alapján döntött a le nem rótt illeték 900 000 forintos mértékéről, noha a 2002. évi XLII. törvény 310. §-ának (1) bekezdése szerint a törvénynek az eljárási illetékeket módosító rendelkezéseit csak a hatálybalépését követően, tehát 2003. január 1-jét követően indult bírósági eljárásokban kell alkalmazni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 270. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 214. § (2) bekezdése szerinti részítélettel megállapította, hogy a másodfokú ítéletben foglaltakkal szemben valamennyi mezőgazdasági földterület, így a b.-i 064/7 és 064/8 hrsz. alatt nyilvántartott ingatlanok is a felperes különvagyonát képezik, ezért mellőzte ezen ingatlanoknak az alperes tulajdonába adására és a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére vonatkozó rendelkezéseit. A Legfelsőbb Bíróság ugyanakkor a jogerős ítéletnek a mezőgazdasági gépekre és a gépekhez kapcsolódó áfára vonatkozó rendelkezéseit, melynek következtében az alperesnek a vagyoni igények elszámolása után 854 500 forint értékkiegyenlítést kellett volna megfizetnie – jogszabálysértés miatt – a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte.
(Legf. Bír. Pfv. II. 20.501/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás