• Tartalom

4/2008. (X. 1.) MeHVM rendelet

4/2008. (X. 1.) MeHVM rendelet

a Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 1/2008. (V. 8.) MeHVM rendelet módosításáról1

2008.10.02.

A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter feladat- és hatásköréről szóló 29/2008. (II. 19.) Korm. rendelet 1. §-a f) és g), illetve 3. §-a d) és e) alpontjaiban meghatározott feladatkörömben eljárva, figyelemmel az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 124. § (9) bekezdésére – a pénzügyminiszterrel egyetértésben – a következőket rendelem el:

1. § A Miniszterelnökség fejezetnél a hazai nemzeti és etnikai kisebbségek, valamint a határon túli magyarok támogatásával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályairól szóló 1/2008. (V. 8.) MeHVM rendelet 9. § (5) bekezdés e) pontjának második mondata az alábbira módosul:

„Feladata az erre kijelölt szervezet bevonásával, erre a célra elkülönített támogatási keret átadásával elősegíteni a külhoni magyarok pályázati lehetőségekről való tájékoztatását, versenyképességük növelését, a források eséllyel történő megszerzésére való felkészülésüket a közös térség- és intézményfejlesztés érdekében.”

2. § Ez a rendelet a kihirdetését követő napon lép hatályba, rendelkezését a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

1

A rendeletet a 222/2014. (IX. 4.) Korm. rendelet 5. § 4. pontja hatályon kívül helyezte 2014. szeptember 5. napjával. Alkalmazására lásd e hatályon kívül helyező rendelet 1. §-át.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére