• Tartalom

PÜ BH 2008/42

PÜ BH 2008/42

2008.02.01.
Ha a jogutódlás a jogviszony természete miatt nem kizárt, a bíróság az eljárást hivatalból nem szüntetheti meg, hanem a felülvizsgálati eljárás félbeszakadását kell megállapítania (Pp. 111. §).
A felperes keresetében 3 339 600 forint és ennek késedelmi kamata megfizetésére kérte a gazdasági társaság alperes kötelezését. Előadta, hogy 2000. augusztus 15-én az alperessel egyezséget kötött, amelyet írásba foglaltak. Az alperes vállalta, hogy az energia felhasználói szerződésből eredő teljesítmény-lekötési díjtartozását 3 339 600 forint összegben megfizeti, amelynek az előírt határidőben nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság a keresetnek részben helyt adott. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 273 131 forintot. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, a keresetet elutasította. A felperes a másodfokú ítéletet 2006. október 11-én vette át. 2006. december 11-én felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Az alperes már a peres eljárás alatt végelszámolás alatt állt, amely befejeződött, ezért a megyei cégbíróság 2006. december 1-jén, tehát a felülvizsgálati kérelem benyújtása előtt hozott végzéssel elrendelte a cégnyilvántartásból való törlését.
A Pp. 270. § (1) bekezdése szerint, ha a törvény másként nem rendelkezik, a felülvizsgálati eljárás során a Legfelsőbb Bíróság az általános szabályok megfelelő alkalmazásával jár el. Mivel az eljárás rendkívüli perorvoslati jellegével nem ellentétes, alkalmazza a Polgári perrendtartásnak az eljárás félbeszakadására vonatkozó rendelkezéseit.
A Pp. 111. § (1) bekezdésének a 2005. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Tv.) 8. §-a (1) bekezdésével megállapított, 2006. január 1-jétől hatályos, a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó rendelkezése értelmében ha valamelyik fél meghal vagy megszűnik, az eljárás a jogutód perbelépéséig, illetve perbevonásáig (61-62. §) félbeszakad, kivéve, ha a jogviszony természete miatt a jogutódlás kizárt.
Mivel az adott ügyben a jogutódlás a jogviszony természete miatt nem kizárt, a bíróság az eljárást hivatalból nem szüntetheti meg. A Legfelsőbb Bíróság ezért a Pp. 111. § (1) bekezdése alapján megállapította az eljárás félbeszakadását.
A fél azonban a Pp. 111. § (7) bekezdésének a Tv. 8. § (2) bekezdésével beiktatott, 2006. január 1-jétől hatályos, a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazandó rendelkezése szerint a félbeszakadás után akkor is kérheti a per folytatását és így a megszüntetését, ha a másik fél megszűnt és nincs jogutódja. A bíróság az ügygondnok költségeinek megelőlegezését követően a fél kérelmére ügygondnokot rendelt ki; az ügygondnok kirendelésével az eljárás félbeszakadása megszűnik. Az eljárás a per megszüntetése érdekében az ügygondnokkal szemben folyik tovább.
(Legf. Bír. Pfv. V. 20.153/2007.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére