GÜ BH 2008/46
GÜ BH 2008/46
2008.02.01.
I. A környezet védelmének általános szabályairól szóló törvény csak olyan környezethasználó ellen biztosít perindítási jogosultságot, aki a környezetének, vagy valamely elemének igénybevételével, illetve terhelésével járó, hatósági engedélyhez kötött tevékenységet végez [1995. évi LIII. tv. (Kvt.) 4. § i) pont1, 99. § (1) bek. b) pont].
II. A törvény a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott egyesületeknek, működési területükön az ügyfél jogállását biztosítja a környezetvédelmi közigazgatási eljárásokban – Az ügyfélként elmulasztott joggyakorlást – ugyanilyen tényállás mellett – nem helyettesíthetik a hatósági engedély birtokában tevékenységet végző környezethasználóval szembeni perindítással [1995. évi LIII. tv. 98. § (1) bek.]
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint a D. Székház Ingatlanfejlesztő és Hasznosító Kft. kérelmére a XI. r. alperes környezetvédelmi hatóság 2002. március 21-én kelt határozatával környezetvédelmi engedélyt adott az M. Városközpont létesítéséhez. A környezetvédelmi engedély irodaépületek, lakóépületek, szállodák, főépület (fürdő, kaszinó, kongresszusi központ, szórakoztatás, szálloda), parkolóház, múzeum, multifunkcionális és kiállítási palota rendeltetésű épületek elhelyezésére vonatkozott. A parkoló kapacitását 3157 db-ban határozta meg. A környezetvédelmi engedélyt meghatározott zaj- és rezgésvédelmi követelmények, a légszennyező anyagok kiszellőztetésének előírásával adta meg.
A környezetvédelmi engedélyt a XI. r. alperes az FTV G., G. és K. Rt. előzetes környezeti tanulmányának értékelését követően adta ki. A hatástanulmány értékelése alapján megállapította, hogy a tervezett városközpont létesítése környezetvédelmi szempontból nem kifogásolható, a környéken az ipari létesítmények száma jelentősen lecsökkent a meglévő üres telkeken, valamint a régi épületek felújításával számos, a mai kor követelményeinek megfelelő lakóépület, irodaház, szálloda épül. A környezetvédelmi engedély érvényességi idejét 2007. március 31. napjában határozta meg. Az érintett ingatlanok tulajdonosai az ismertetett környezetvédelmi engedély birtokában kezdeményezték az egyes építési engedélyezési eljárásokat.
Az I. r. alperes tulajdonában lévő ingatlanokra a X. r. alperes Önkormányzata Polgármesteri Hivatalának Építésügyi Hatósági Csoportja a 2003. április 1-jén kelt határozatával módosított 2002. augusztus 27-én kelt határozatával adott építési engedélyt 2 db (pincei garázsban 411 db személygépkocsi elhelyezésére alkalmas) lakóépület építésére azzal a feltétellel, hogy a ... hrsz.-ú közterületet gyalogosutcaként kell kialakítani gépjárműforgalom kizárásával és be kell tartani a szakhatósági állásfoglalásokban előírt zajvédelmi követelményeket. Az építési engedély kiadásához mind a XI., mind a XII. r. alperes hozzájárult. A XI. r. alperes az építkezéshez meghatározott zajterhelési feltétellel járult hozzá.
Az építésügyi hatóság az építési engedélyben előírta: az építkezés során biztosítani kell, hogy a környezetterhelés, igénybevétel (beleértve a zaj- és rezgésterheléseket, valamint a levegőszennyezést, a kiporzást is) a külön jogszabályban, valamint a környezetvédelmi hatóság által meghatározott és megengedett mértéken belül maradjon. Az építkezés befejeződött, az I. r. alperes a használatbavételi engedélyt megkapta.
A II. r. alperes tulajdonában lévő ingatlanra a X. r. alperes építésügyi hatóság 2004. december 14-én kelt határozatával 57 lakásos lakó- és irodaépületre, pinceszinti teremgarázsra (134 db személygépkocsi beállással) ún. ,,Castrum házra'' adott ki építési engedélyt. Az építkezéshez a XI. és XII. r. alperesek szakhatósági állásfoglalásaikban hozzájárultak. A II. r. alperes az építési engedély alapján az épület kivitelezését elkezdte.
A III. r. alperes és IV. r. alperes tulajdonában lévő ingatlanok az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontjában üresen álltak, azokra a III., illetve IV. r. alperesek építési engedéllyel nem rendelkeztek és nem is folytattak építkezést. Nincs adat arra, hogy a III. és IV. r. alperes a környezetet, vagy annak valamely elemét igénybe vette, vagy terhelte volna.
Az V. r. alperes tulajdonában álló ingatlanra a X. r. alperes építésügyi Hatóság 2003. április 14-én kelt határozatával irodaház építésére engedélyt adott ki, amely kiterjed 181 db személygépkocsi parkoló-garázsban történő elhelyezésére is. Az építési engedély jogerőre emelkedett, annak megadásához a XI. és XII. r. alperesek a szakhatósági állásfoglalásaikban hozzájárultak. A kivitelezés befejeződött, a használatbavételi engedély kiadása azonban az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontjában még nem történt meg.
A VI. r. alperes a X. r. alperestől 2002. április 29-én T. Hotel építésére kapott építési engedélyt, amely kiterjed parkoló-garázsban összesen 90 db személygépkocsi elhelyezésére is. Az építkezéshez a XI. és XII. r. alperesek a szakhatósági állásfoglalásaikban hozzájárultak. Az építési engedély 2002. július 5-én jogerőre emelkedett, az építésügyi hatóság az építési engedélyt 2005. május 20-án a VI. r. alperes nevére átírta és az építési engedélyezési határozat érvényességi idejét 2006. április 30. napjáig meghosszabbította.
A VII. r. alperes tulajdonában lévő ingatlanra a 2003. március 21-én kelt határozatával négycsillagos szálloda építésére építési engedélyt adott, amely kiterjed parkoló-garázsban összesen 194 db személygépkocsi elhelyezésére is. Az építkezésekhez a XI. és XII. r. alperesek a szakhatósági állásfoglalásaikban hozzájárultak. Az építési engedély 2003. április 23-án jogerőre emelkedett, majd az építésügyi hatóság 2005. május 20-án a VII. r. alperes nevére átírta és az építési engedély érvényességi idejét 2006. április 30. napjáig meghosszabbította.
A VIII. r. alperes két ingatlanára kapott a X. r. alperes építésügyi hatóságtól 2002. március 28. napján építési engedélyt kongresszusi központ, kaszinó és aquapark, szálloda építésére, parkoló-garázsban összesen 1423 db személygépkocsi elhelyezésével. Az építkezéshez a XI. és XII. r. alperesek a szakhatósági állásfoglalásaikban hozzájárultak. Az építési engedély 2004. május 22-éig volt érvényben. Bár azt az építésügyi hatóság 2004. április 23-án kelt határozatával VIII. r. alperes nevére átírta, de az engedély érvényességi idejének meghosszabbítására irányuló kérelmét elutasította. Az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontjában nem volt adat arra, hogy a megjelölt ingatlanokra a VIII. r. alperes érvényes építési engedéllyel rendelkezne, azon építkezést folytatna, illetve a környezetet, vagy annak valamely elemét igénybe vette, vagy terhelte volna.
A IX. r. alperes a X. r. alperes építésügyi hatóságtól 2003. március 27-én kelt határozattal multifunkcionális épület építésére, parkoló-garázsban 520 db személygépkocsi elhelyezésével, építési engedélyt kapott, melyhez a XI. és XII. r. alperesek a szakhatósági állásfoglalásaikban hozzájárultak. Az építési engedély 2005. április 23-áig volt érvényben, majd az érvényességi idejének meghosszabbítására irányuló kérelmet az építésügyi hatóság 2004. április 23-án kelt határozatával elutasította. Az elsőfokú ítélet meghozatalának időpontjában nem volt adat arra, hogy erre az ingatlanra a IX. r. alperes érvényes építési engedéllyel rendelkezne, azon építkezést folytatna és arra sem, hogy a környezetet, vagy annak valamely elemét igénybe vette, vagy terhelte volna.
A X-XIII. r. alperesek a közigazgatási eljárásokban hatóságként közreműködtek, a perbeli területen olyan tevékenységet nem folytatnak, amivel a környezetet, vagy annak valamely elemét igénybe vennék, vagy terhelnék.
A felperes egyesületet az S. úti lakóépületek egyes lakói hozták létre 2003. július 22-én, már azt követően, hogy a per tárgyává tett építkezésekhez az építési engedélyek kiadása és jogerőre emelkedése megtörtént. Az egyesület nyilvántartásba vétele megtörtént.
A felperes, a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (továbbiakban: Kvt.) 99. §-ának (1) bekezdése alapján előterjesztett, többször módosított keresetében az I. r. alperessel szemben egyrészt annak megállapítását kérte, hogy építési tevékenységével az évtizedek óta zaj- és légszennyezettségi határértéken felül károsított környezet helyreállítását megakadályozta, ezzel környezetkárosítást valósított meg. Másrészt kérte az I. r. alperes eltiltását az M. Városközpont még meglévő szabad területeinek beépítésétől, illetve kérte az I. r. alperes kötelezését meghatározott utcaszakaszon fasor ültetésére.
A II-IX. r. alperesek ellen a felperes a Kvt. 99. §-a (2) bekezdésének a) pontja alapján előterjesztett kereseti kérelme az építkezéstől való eltiltásra, valamint a b) pont alapján az alperesek arra történő kötelezésére irányult, hogy egyenlő arányban parkosítsák a megjelölt ingatlanokat.
A felperes a keresetét arra alapította, hogy a XI. r. alperes környezetvédelmi hatóság által az M. Városközpont létesítéséhez kiadott környezetvédelmi engedély, továbbá a X. r. alperes Polgármesteri Hivatala által az I. r. alperes tulajdonában álló ingatlanokon két lakóépület kialakítására kiadott, a 2003. április 1-jén kelt határozatával módosított építési engedélyek jogszabálysértőek. A jogszabálysértést abban jelölte meg, hogy az S. út zajterhelése a 8/2002. (III. 22.) KöM-EüM együttes rendeletben meghatározott, közlekedésből származó zajterhelési határértékeket az építkezés nélkül is meghaladja, az építkezés után pedig a forgalom növekedése miatt a zajterhelés nőni fog. Állította, hogy az engedélyek megadásával megsértették a 21/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 5. §-ának előírásait is, mert a levegő szennyezettsége az egészségügyi határérték felett van, amely a forgalom növekedésével szintén emelkedni fog. Állította továbbá, hogy a beépítési tevékenység, s annak engedélyezése azért is jogellenes, mert kizárja a Duna szélcsatorna légtisztító hatásának érvényesülését, és ezzel a környezet állapotának javulását. Az építési terület nem lett volna építési övezetté minősíthető, mert ez a terület hullámtérnek minősül, ahol lakóház nem építhető.
A felperes jogi álláspontja szerint nemcsak az építkezést végző alperesek valósítanak meg környezetkárosítást, hanem azok az alperesek is, akik a tulajdonukban álló telek beépítését tervezik, ugyanis ezzel a környezet állapotának javulását akadályozzák meg.
Az I-X. r. alperesek érdemi védekezésükben a kereset elutasítását kérték. Azt emelték ki védekezésükben, hogy az építkezést jogerős építési engedély birtokában és annak megfelelően valamennyi szakhatóság hozzájárulásával végzik. Az építési engedélyt senki nem támadta meg. A felperes maga hivatkozott módosított keresetében arra, hogy évtizedek óta fennáll a határértéken felüli légszennyezettség és zajterhelés, azonban ennek az állapotnak a kialakulásában az alpereseknek semmiféle közreható magatartásuk nem volt.
A XI-XIII. r. alperesek nem terjesztettek elő érdemi védekezést.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a felperes a pert a Kvt. 99. §-a (1) bekezdésének b) pontja és (2) bekezdésének b) pontja alapján indította meg, mely pereket a Kvt. 98. §-ának (1) bekezdésében meghatározott olyan szervezetek, mint a felperes a környezethasználó ellen indíthatnak meg. A bíróság a Kvt. 4. §-ának i) pontja alapján megállapította, hogy a Kvt. alkalmazásában a X-XIII. r. alperesek hatósági tevékenysége nem minősül környezethasználatnak. A hatósági jogkörben kifejtett magatartás miatt a társadalmi szervezeteknek nincs lehetősége perindításra, ezért a X-XIII. r. alperesek ellen előterjesztett keresetet kereshetőségi jog hiányában utasította el.
Az I-IX. r. alperesekkel szemben előterjesztett keresetet a bíróság érdemben vizsgálta. A III., IV., VIII., IX. r. alperesekkel szemben jogalap hiányában utasította el a keresetet. Megállapította, hogy a hivatkozott alperesek részéről nem valósult meg olyan tevékenység vagy mulasztás, amely a környezet védelme érdekében, kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére kötelezésüket szükségessé tenné, s ezért nem minősülnek környezethasználónak. A megjelölt alperesek a megadott területen építési tevékenységet nem folytatnak, és építési engedéllyel sem rendelkeznek. Azt a felperes sem állította, hogy ezeknek az alpereseknek a magatartása idézte volna elő az S. út határértéken felüli zajterhelését és légszennyezettségét. Környezetkárosító magatartás hiányában nem kötelezhetők parkosítási tevékenység végzésére, illetve tűrésére, és ennek a tevékenységnek a költségeit sem kötelesek viselni.
Az I-II. r. és V-VI. r. alperesek tekintetében a bíróság felhívta a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. §-a
(1) bekezdésének f) pontját, a Kvt. 64. §-a (1) bekezdésének a) pontját, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 34. §-át, a Kvt. 98. §-ának (1) bekezdését, és 99. §-a (1) bekezdésének b) pontját, a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 195. §-ának (1), (3) és (4) bekezdését. Mindezekből a rendelkezésekből azt a következtetést vonta le, hogy a felperes eljárási szabálysértésekre való hivatkozása alapján az építési és környezetvédelmi engedélyek, mint közokiratok nem vizsgálhatók felül, ezért a felperesnek az engedélyekkel kapcsolatos kifogásai alaptalanok. A bíróság megállapítása szerint a becsatolt közokiratok bizonyítják, hogy a perbeli területen az építkezés önmagában nem károsítja a környezetet. A felperes keresetében lényegében a szakhatóságok hatósági jogkörben elkövetett jogellenes magatartására hivatkozott, s azt állította, hogy a szakhatóságoknak a környezet állapotára figyelemmel az építkezéshez történő hozzájárulást meg kellett volna tagadniuk. Az alperesek közokirati bizonyítékaival szemben azonban nem adott elő, s nem igazolt olyan többlettényállást, amely az alperesek környezetkárosító, avagy veszélyeztető magatartását alátámasztotta volna. Jelen polgári perben pedig nincs lehetőség az építési engedélyek és szakhatósági állásfoglalások felülbírálatára.
A felperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság nem érintette az elsőfokú bíróság ítéletének a X-XIII. r. alperesekkel szemben a felperes keresetét elutasító – első fokon jogerőssé vált – ítéleti rendelkezését. Fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
A másodfokú bíróság először a felperes fellebbezésében előterjesztett bizonyítási indítványt és keresetváltoztatást vizsgálta, és azokat a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében, illetve a Pp. 215. és 247. §-ában foglalt korlátozásokra tekintettel nem találta teljesíthetőnek. Akként foglalt állást, hogy a II. és V. r. alperesekkel szemben nem lehet marasztalás mellett megállapítást kérni. A III-IV., illetve VI-IX. r. alperesekkel szemben pedig a beépítési mód meghatározására irányuló fellebbezési kérelem olyan új kereset, amelynek előterjesztésére a Pp. 247. §-a a fellebbezési eljárásban nem ad lehetőséget.
A másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy a Kvt. 99. §-ának (2) bekezdése kétféle marasztalási kereset benyújtására ad lehetőséget, így a felperes – jogszabály speciális rendelkezésének hiányában – megállapítási kereset előterjesztésére nem jogosult, s az I. r. alperessel szemben előterjesztett megállapítási kereset érdemben nem vizsgálható.
A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bíróság eltiltással kapcsolatos érdemi döntésével, melyben a környezethasználó fogalmát nem a törvény hatályát meghatározó Kvt. 2. §-ának (2) bekezdéséből, hanem a Kvt. 4. §-ának i) pontjából vezette le, amely egyértelműen meghatározza, hogy csak a hatósági engedélyhez kötött tevékenység minősül környezethasználatnak. Ilyen tevékenység hiányában a III., IV., VI-IX. r. alperesek nem tekinthetők környezethasználónak, ők ugyanis tényleges építkezési tevékenységet nem folytatnak.
Az építési tevékenységet végző I., II. és V. r. alperesekre a Kvt. 3. §-a (1) bekezdésének e) pontja értelmében külön törvény, az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (továbbiakban: Épt.) vonatkozik. A másodfokú bíróság az Épt. 2. §-ának (6) bekezdéséből, 36. §-ának c) pontjából és a Kvt. 98. §-ának (1) bekezdéséből arra a következtetésre jutott, hogy a felperes az építési hatósági engedélyezési eljárásban gyakorolhatta volna azt a jogát, amelyet a Kvt. az eltiltással kapcsolatban biztosít. A felperes ily módon igényét a jelen eljárásban nem érvényesítheti, mert az építési tevékenység folytatásán túl olyan többlettényállást nem jelölt meg, amely a Kvt. alapján történő igényérvényesítést lehetővé tenné.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyben az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően a támadott határozat hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására, illetve új határozat meghozatalára való kötelezését kérte. Kérelme indokolásául előadta, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a környezethasználó fogalmát, mert azt a Kvt. 2. §-a (1) bekezdésének b) pontjából és (2) bekezdésének b) pontjából kell levezetni, s ennek alapján a környezethasználó jogi minősítéséhez ,,nem szükséges hatósági engedély''. A törvény szerint ez tág kategória, magában foglalja a környezet veszélyeztetését és szennyezését is. A Kvt. 2. §-ában megjelölt környezethasználó fogalmához kapcsolódó tevékenységre a Kvt. 4. §-a d), f), g), l) pontjában leírt definíció vonatkozik. A környezethasználó ezek szerint az, aki igénybe veszi, terheli, veszélyezteti, szennyezi a környezetet. A felperes – korábbi előadását megismételve – részletesen indokolta, hogy a perbeli esetben miért környezetveszélyeztető magatartás az alperesek építkezése. Kiemelte, hogy ,,környezetveszélyeztető környezethasználó az, aki évtizedek óta jelentősen határértéken felül terhelt környezetállapotban olyan építkezést hajt végre, amelynek következtében a túlterhelt alapállapotot tovább terheli az építkezés vonzatával, a forgalomnövekedéssel, amely emeli a légszennyezettséget, zajterhelést''. A felperes szerint már az a tevékenység is környezetveszélyeztetés, amelynek alapján az alpereseknek lehetősége van 10-11 szintes épületek megépítésére az adott területen.
A felperes törvénysértőnek állította a másodfokú bíróság ítéletének a perlési jogosultsággal kapcsolatos megállapítását is. Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet a Kvt. 99. §-a (1) bekezdésének b) pontjában biztosított perlési jogosultságot a Kvt. 98. §-ának (1) bekezdésében foglalt, a közigazgatási eljárásban érvényesülő ügyféljoggal helyettesíti.
Előadta, hogy a bíróságok a felperes bizonyítási indítványai indokolás nélküli elutasításával, bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül nem hozhattak jogszabályszerű ítéleteket. Ezt követően ismételten, részletesen ismertette azokat a tényadatokat, amelyek – álláspontja szerint – az alperesek építkezése környezetveszélyeztető (zajszintet növelő, légszennyező) hatását alátámasztják, különös figyelemmel a peranyagban szereplő Előzetes Környezeti Hatástanulmányra. A felperes álláspontja szerint a becsatolt okiratokkal bizonyította azt, hogy az I., II., V. r. alperesek befejezett, a III., IV., VI., VII., VIII. r. alperesek tervezett építkezése forgalomnövelő hatású és tovább terheli a környezetet.
Az I., III-IX. r. alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan, mert a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
A felülvizsgálati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróságnak elsődlegesen abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a jogerős ítélet helytállóan értelmezte-e a Kvt.-nek a környezethasználó fogalmára vonatkozó rendelkezését. Ehhez képest helytállóan állapította-e meg, hogy a felperes, mint a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott egyesület, a Kvt. 99. § (1) bekezdése alapján nem rendelkezik keresetindítási jogosultsággal a III., IV., VI-IX. r. alperesekkel szemben, miután a felsorolt alperesek a Kvt. alkalmazásában nem minősülnek környezethasználónak.
A Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint a jogerős ítéletben foglalt jogértelmezés helytálló.
A felperes által hivatkozott Kvt. 2. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a törvény hatálya kiterjed az e törvényben meghatározottak szerint a környezetet igénybe vevő, terhelő, veszélyeztető, illetőleg szennyező tevékenységre. A 2. § (2) bekezdésének b) pontja értelmében a törvény hatálya azokra a természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre terjed ki, akik, vagy amelyek az (1) bekezdés b) pontja szerinti tevékenységet folytatnak (a továbbiakban: környezethasználó).
A Kvt. 4. § i) pontja akként rendelkezik, hogy a törvény alkalmazásában környezethasználat: a környezetnek, vagy valamely elemének igénybevételével, illetőleg terhelésével járó, hatósági engedélyhez kötött tevékenység.
A Kvt. 98. § (1) bekezdése szerint a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott egyesületeket és más, politikai pártnak, érdekképviseletnek nem minősülő – a hatásterületen működő – társadalmi szervezeteket (továbbiakban: szervezet) a környezetvédelmi közigazgatási, hatósági eljárásokban a működési területükön az ügyfél jogállása illeti meg.
A Kvt. 99. § (1) bekezdése értelmében környezetveszélyeztetés, környezetszennyezés, vagy környezetkárosítás esetén a szervezet a környezet védelme érdekében jogosult fellépni és
a) állami szervtől, helyi önkormányzattól a megfelelő, hatáskörébe tartozó intézkedés megtételét kérni, vagy a
b) környezethasználó ellen pert indítani.
(2) Az (1) bekezdés b) pontja szerinti perben az ügyfél kérheti a bíróságtól, hogy a veszélyeztetőt
a) tiltsa el a jogsértő magatartástól (működéstől),
b) kötelezze a kár megelőzéséhez szükséges intézkedések megtételére.
A felperes a Kvt. 99. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, mint környezethasználók ellen indított pert az alperesekkel szemben. Ezért az eljárt bíróságok helytállóan vizsgálták mindenekelőtt azt, hogy az alperesek a Kvt. alkalmazásában valóban, valamennyien környezethasználónak minősülnek-e.
A vizsgálat során helytállóan jutottak arra a jogi következtetésre, hogy a környezethasználat az engedély birtokában végzett tevékenységet jelenti [Kvt. 4. § i) pont]. Ennek az értelmezésnek a helytállóságát erősíti meg a jogirodalom is. A ,,Környezetjog'' című tankönyv szerzőjének Bándi Gyulának a könyv 105. oldal utolsó és 106. oldal első mondatában foglalt megállapítása a következő: ,,A törvény értelmezésében – és nem a környezethasználat tényleges értelmezésében – a környezethasználat az engedély birtokában végzett tevékenységet jelenti. Más összefüggésben azonban ennél szélesebb kört is felölel''.
Miután a jelen perben a környezethasználó és környezethasználat fogalmát a Kvt. alkalmazási körében kellett vizsgálni, a felperes alaptalanul érvelt azzal, hogy a környezethasználat fogalma szélesebb és a perrel érintett területen azoknak az ingatlanoknak a tulajdonosait is magában foglalja, akik azon nem végeznek engedélyhez kötött tevékenységet.
Helyes értelmezés szerint a Kvt. 99. § (1) bekezdés b) pontja alapján csak olyan környezethasználó ellen lehet pert indítani, amely a környezetnek, vagy valamely elemének igénybevételével, illetve terhelésével járó hatósági engedélyhez kötött tevékenységet végez. Ilyen tevékenység folytatásának hiányában a jogerős ítélet helytállóan utasította el a felperes keresetét a III., IV., VI-IX. r. alperesekkel szemben, azon a jogalapon, hogy a felsorolt alperesek tekintetében a felperes keresetindítási jogosultsággal nem rendelkezik.
A jogerős engedély birtokában építési tevékenységet végző I., II. és V. r. alperesekre vonatkozóan a jogerős ítélet helytállóan állapította meg, hogy a Kvt. 3. § (1) bekezdése értelmében az épített környezet alakításáról és védelméről szóló külön törvény rendelkezéseit is figyelembe kell venni annak megítélésénél, hogy ezek az alperesek, mint környezethasználók, veszélyeztetik-e a környezetet.
A jogerős ítélet helytállóan foglalt állást akként, hogy a felperes által a környezetveszélyeztetés ténybeli alapjaként megjelölt magatartásokat a hatósági engedélyek kiadása során a X. és a XI. r. alperesek már vizsgálták. Miután azokat nem találta a környezetet veszélyeztető tevékenységnek, engedélyt adott az I., II., valamint az V. r. alperesek tevékenységének végzésére, az építkezésre.
A felülvizsgálati bíróság elfogadja a jogerős ítéletben kifejtett azt a jogi álláspontot, hogy a Kvt. 98. §-ának (1) bekezdése a környezetvédelmi érdekek képviseletére létrehozott egyesületeket, így a felperest is, a környezetvédelmi közigazgatási hatósági eljárásokban az ügyfél jogállásával ruházta fel. Ebből következően az engedélyek megadása ellen a felperes a közigazgatási eljárásban léphetett volna fel azon a címen, hogy a környezet védelme érdekében nem adható ki az engedély. Ezt a fellépést a felperes elmulasztotta. A jelen eljárásban a már engedélyezett építési tevékenység folytatásán túl a felperes nem jelölt meg olyan többlet tényállást, amelynek alapján igényét polgári perben a Kvt. 99. § (1) bekezdés b) pontja és (2) bekezdése alapján megalapozottan érvényesíthetné. A közigazgatási eljárásban ügyfélként gyakorolható jogok elmulasztásának következményét polgári per indításával nem lehet elkerülni.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott, érdemben helyes rendelkezéseit a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf.Bír. Gfv. XI. 30.472/2006.)
1
Módosította a 2007. évi XXIX. törvény 1. § (1) bekezdése, rendelkezéseit azonban csak 2007. április 30-a után megvalósított környezetkárosításokra vagy környezetveszélyeztető magatartásokra lehet alkalmazni.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás