• Tartalom

48/2008. (V. 6.) OGY határozat

48/2008. (V. 6.) OGY határozat

a nemzeti és etnikai kisebbségi szervezetek költségvetési támogatásáról1

2008.05.06.

I. A Magyar Köztársaság 2008. évi költségvetéséről szóló 2007. évi CLXIX. törvény 33. § (3) bekezdése alapján annak 1. számú mellékletének I. fejezete 6. címében előirányzott 110,0 millió forint támogatási összeget a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei számára az Országgyűlés a jelen határozat melléklete szerint osztja fel.


II. E költségvetési támogatás a nemzeti és etnikai kisebbségek szervezetei működési költségeinek fedezésére szolgál.


III. A költségvetési támogatást a Pénzügyminisztérium a következők szerint folyósítja:

a) egy összegben, amennyiben az érintett szervezet támogatása nem haladja meg a 3 millió forintot,

b) két részletben, amennyiben az érintett szervezet támogatása meghaladja a 3 millió forintot.


IV. E határozattal támogatásban részesített társadalmi szervezet a támogatás felhasználásáról köteles írásbeli elszámolást készíteni és legkésőbb 2009. január 31-ig megküldeni az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának.


V. A költségvetési támogatás felhasználásának ellenőrzése az Állami Számvevőszékről szóló 1989. évi XXXVIII. törvény 2. §-a (5) bekezdése alapján történik.


VI. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.

Melléklet a 48/2008. (V. 6.) OGY határozathoz

Szervezet neve

Javaslat

„A Napraforgó Tanodáért” Közhasznú Egyesület

200 000

Amrita Pályaorientációs Baráti Kör

500 000

Aparhanti Független Roma Egyesület

100 000

„Az Európai Unió Roma Ifjúságáért” Egyesület

1 000 000

Bagaméri Romákért Egyesület

200 000

„BÁRKA” Közhasznú Egyesület

200 000

Békés Megyei Cigánylakosok Egyesületének Eleki Szervezete

100 000

Belső Tűz Egyesület

300 000

„Bhim Rao” Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Hátrányos Helyzetű Ifjak (Magyarok, Romák) Azonos Szintű Oktatásáért Szociális, Kulturális és Oktatási Egyesület

300 000

Biharkeresztesi Cigányok Demokratikus Érdekvédelmi Szervezete

200 000

Bódvavölgyi Cigányok és Hátrányos Helyzetűek Érdekvédelmi Szervezete

200 000

Boglárka Etnikai Kisebbségi és Kulturális Egyesület

200 000

Bonyhádi Független Roma Egyesület

200 000

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Romák Érdekvédelmi Egyesülete Méra (RÉV Egyesület Méra)

100 000

Cigány Fiatalok Kulturális Szövetsége

500 000

Cigány Kisebbségi Önkormányzatok Baranya Megyei Szövetsége

200 000

Cigány Kulturális Egyesület Mánfa

300 000

Cigány Kulturális és Közművelődési Egyesület

400 000

Cigány Néprajzi és Történeti Egyesület

400 000

Cigány Szabadidősport Klub

100 000

Cigány Tudományos és Művészeti Társaság

500 000

Cigányokért az Európai Unióban Egyesület

200 000

Czinka Panna Roma Kulturális Egyesület

300 000

Családok a Családokért Egyesület

200 000

Csongrád Megyei Cigányok Demokratikus Szövetsége

200 000

Decsi Romákért Egyesület

100 000

Dél-Dunántúli Romák Szövetsége

400 000

Dél-Somogyi Cigányok Közhasznú Szervezete

400 000

Dél-Vidék Kulturális Egyesület

400 000

Dél-Zalai Cigányokért Egyesület

400 000

Demokratikus Roma Vezetők Szövetsége

300 000

Dobozi Cigánylakosok Egyesülete

200 000

Drávavölgyi Cigány Fiatalok Szövetsége

200 000

Dunántúli Diplomás Romák Mindenkiért Egyesület (DDRME)

400 000

Együtt Gyöngyösért Roma–Magyar Egyesület

300 000

Együttélés Cigány Érdekvédelmi Szervezet

200 000

Eleki Lányok és Asszonyok Egyesülete

300 000

„Eötvös József” Cigány–Magyar Pedagógiai Társaság

800 000

Esély Cigány Módszertani Központ

400 000

ETHNIX Művészeti és Oktatási Egyesület

400 000

Etnikai Népfőiskolai Társaság

500 000

EU-DROM Roma EU-integrációt Elősegítő Egyesület

200 000

Fehérfolt Közhasznú Egyesület

200 000

Felzárkózás a III. Évezredbe Közhasznú Egyesület

100 000

Fényszarui Romák Betegségmegelőző Egyesülete (FRBE)

200 000

Fiatal Romák Országos Szövetsége (FIROSZ)

400 000

Fiatal Romák Országos Szövetsége Jászfényszarui Szervezete (FIROSZ Jászfényszarui Szervezete)

100 000

Garabonci Cigányokért Egyesület

600 000

Görgetegi Regionális Kisebbségi Fórum

300 000

Görgetegi Romákért Egyesület

200 000

Győr-Moson-Sopron Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szövetsége

600 000

Hajdú-Bihar Megyei Cigányok Koordinációs Szervezete

300 000

Hajdúhadház Roma Érdekvédelmi Szövetség (RÉSZ)

300 000

Hajdúhadház Roma Kulturális Sport Egyesület

200 000

Hátrányos Helyzetű Roma Fiatalokat Támogató Közhasznú Egyesület

100 000

Hetvehelyi „BEÁS” Cigány Egyesület

200 000

Homokszentgyörgyi Roma Egyesület

100 000

Ifjúságért Roma Egyesület

100 000

„Igaz Szó” Magyarországi Romák Független Érdekszövetsége

200 000

Integrációs Roma Szövetség

200 000

Istvándi Cigány Közösségi Klub

200 000

Jászkiséri Etnikai Szervezet

200 000

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Etnikai Érdekvédelmi Egyesület

300 000

Jászsági Cigányok Munkalehetőségéért Egyesület

300 000

Kadarkúti Roma Egyesület

100 000

Kaposszerdahelyi Romákért Egyesület

100 000

Kisbajomi Etnikai Cigány Szervezet

400 000

Kisebbségi Jogvédő Egyesület

600 000

Kisebbségi Közösségi Ház Közhasznú Egyesület

400 000

Kiút csak Munkával Egyesület Alsószentmárton

300 000

Körösszakáli Cigány Demokratikus Egyesület

100 000

Körösszakáli Nemzetiségi és Hagyományőrző Közösségfejlesztő és Szervező Egyesület

100 000

Közéleti Roma Nők Egyesülete

600 000

Közéleti Roma Nők Kelet-Magyarországi Egyesülete

300 000

Kutasi Cigány Szervezet

200 000

Kutasi Etnikai Szervezet (KESZ)

100 000

Lábodi Cigány Szervezet

200 000

„LÓLI-JAG Roma Tánc és Roma Sport Egyesület”

300 000

Lunga Kalye – Cigányszervezet

200 000

„LUNGO DROM” Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség

1 200 000

Lungo Drom Országos Cigány Érdekvédelmi és Polgári Szövetség Mérai Tagszervezete

200 000

Magyarországi Cigányok Független Érdekvédelmi Szövetsége

500 000

Magyarországi Jogsértettekért Egyesület

400 000

Magyarországi Nemzetiségi Vallási Kulturális Szervezet

300 000

Magyarországi Roma Parlament

600 000

Magyarországi Roma Parlament Farkaslyuki Szervezete

200 000

Magyarországi Romák Ezoterikus Társasága

300 000

Mélykúti Cigány Érdekképviseleti Szervezet

200 000

Mikei Kisebbségi Fórum

100 000

„Miskolc-Vasgyár-Roma” Szervezet

200 000

Mórágyi Független Roma Egyesület

100 000

Nagycsaládosok Karcagi Egyesülete

100 000

Nagydorogi Cigányokért Egyesület

200 000

Nagyradai Cigányokért Egyesület

200 000

Napkerék Egyesület

300 000

Nógrád Megyei Cigány Kisebbségi Képviselők és Szószólók Szövetsége

600 000

Noj Pantru Voj Közéleti Roma Nők Egyesülete (Noj Pantru Voj KRNE)

300 000

Ormánságfejlesztő Társulás Egyesület

400 000

Országos Etnikai Kisebbségek Egyesülete

400 000

Országos Roma Vállalkozók és Környezetvédők Foglalkoztatási Oktatási Szervezete

900 000

Ózd Kék Sirály Zenei Egyesület

400 000

Pálfai Roma Szervezet

100 000

PHRALIPE Független Cigány Szervezet Encsi Tagszervezete

200 000

PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete – Központi Szervezet

600 000

PHRALIPE Független Cigány Szervezet Országos Szervezete Korláti Tagszervezete

200 000

ROM Roma Magyar Polgárjogi Mozgalom

500 000

Roma Diplomások Országos Szervezete

400 000

Roma és Beás Érdekvédelmi Szövetség

300 000

Roma Esélyegyenlőség az Uniós csatlakozásért

200 000

Roma Közösségfejlesztők Országos Egyesülete

500 000

Roma Kulturális Klubegyesület

200 000

Roma Munkaadók és Munkavállalók Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szövetsége

400 000

Roma Nővédelmi Közhasznú Szervezet

400 000

Roma Sajtóközpont Közhasznú Egyesület

500 000

Roma Szövetség Közhasznú Egyesület

200 000

Romano Karavano (Cigány Karaván) Roma Kulturális Egyesület

600 000

ROMÉRO B-A-Z Megyei Cigány Értelmiségi Fiatalok Közhasznú Egyesülete

500 000

Somogy Megyei Minoritas Egyesület

300 000

Somogy Megyei Romák Egyesülete

200 000

Somogyi Roma Nők Egyesülete

300 000

Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyében élő Cigányok Egészségneveléséért Egyesület

300 000

Szécsényi Cigányok Demokratikus Társasága Egyesület

200 000

Szenyéri Etnikai Cigány Szervezet

200 000

Színes Gyöngyök – Délvidéki Roma Nőkért Egyesület

600 000

Társadalmi Visszailleszkedést Segítő Egyesület

100 000

Tegnapután Országos Cigány Kulturális Egyesület

400 000

Térségi Romák Egyesülete a Fiatalokért

300 000

Testvériség Kulturális és Szabadidő Sportegyesület

200 000

„Tiszaroffi Cigányok Munkalehetőségéért Egyesület”

200 000

Tolna Megyei Cigányok Érdekvédelmi Szervezete

100 000

Tolna Megyei Roma Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége

200 000

„Új Generáció Zenekar” Közhasznú Egyesület

100 000

Újiregi Cigányok Szervezete

100 000

Vajszló és Vidéke Kulturális Egyesület

100 000

Vasvár és Térsége Cigány Érdekvédelmi Egyesület

300 000

Zala Megyei Cigányok Érdekvédelmi és Kulturális Egyesülete

300 000

Zala Megyei Romákért Szervezet

200 000

A Románság Hagyományaiért és Jövőjéért Egyesület

200 000

Ajkarendeki Német Nemzetiségi Dalkör Kulturális Egyesület

100 000

Alsógallai Baráti Egyesület

200 000

Apátistvánfalvai Faluszépítő és Hagyományőrző Egyesület

300 000

Ágfalvai Fúvószenekar Egyesület

100 000

Bajai Szerbek Vallási és Kulturális Egyesülete

300 000

Baranyai Német Nemzetiségi Szervezetek Közössége

100 000

Baranyai Német Önkormányzatok Szövetsége

500 000

Baranyai Német Táncegyesület

300 000

Battonyai Románok Nemzetiségi Egyesülete

400 000

Battonyai Szerb Kulturális és Hagyományőrző Egyesület

300 000

Bácsalmási Németek Egyesülete

300 000

Bácska Német Kulturális Egyesület

300 000

„Bánát” Szerb Kulturális Közhasznú Egyesület

300 000

Bátaszéki Német Nemzetiségi Egyesület

300 000

Békés Megyei Német Önkormányzatok Szövetsége Mezőberény

300 000

Békéscsabai Románok Szövetsége

200 000

Békés-Csongrád Megyei Német Iskolaegyesület Gyula

300 000

„BLAUE ENZIAN” Német Nemzetiségi Hagyományőrző Néptánc Egyesület

100 000

Bleyer Jakab Közösség

400 000

Bolgár Ifjúsági Egyesület

100 000

Bolgár Kulturális Fórum

100 000

Bólyi Kulturális Egyesület

100 000

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Lengyel Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége

200 000

Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Német Önkormányzatok Szövetségének Egyesülete

200 000

„BRAUNHAXLER” Óbudai Német Hagyományokat Ápoló Egyesület

200 000

Budakalászi Német Nemzetiségi Egyesület

300 000

Budapesti Román Egyesület

200 000

Budapesti Románok Kulturális Társasága

300 000

Cikói Székely–Német Hagyományőrző Egyesület

100 000

Csabacsüdi Szlovák Kör

100 000

Csabai Szlovákok Szervezete Békéscsaba

1 750 000

Csabaszabadiért Egyesület

100 000

Császártöltési Német Nemzetiségi Egyesület

100 000

Csepeli Svábok Szabad Kulturális Egyesülete

200 000

Csolnoki Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

200 000

Dabas-Sári Szlovákok Egyesülete

100 000

Dél-Alföldi Szlovákok Szervezete

100 000

Dorogi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

200 000

Dugonics András Horvát–Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület

100 000

Dunavarsányi Svábok Egyesülete

100 000

Ecseri Zöld Koszorú Hagyományőrző Kör

300 000

„Edelweiss Német Nemzetiségi Dalkör” Egyesület

200 000

Egyesület a Magyarországi Német Gyermekekért – VEREIN FÜR UNGARNDEUTSCHE KINDER (Közhasznú) (VUK) Egyesület

600 000

Együtt Szentlászlóért Közhasznú Egyesület

200 000

Eleki Németek Egyesülete

100 000

Eleki Román Hagyományőrző Táncegyesület

200 000

Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület

500 000

Érdi Lengyel–Magyar Kulturális Közhasznú Egyesület

200 000

Észak-Magyarországi Német Önkormányzatok Szövetsége Egyesület – Verband der Deutschen Selbsterwaltungen in Nordungaren e. V.

400 000

FÁKLYA Horvát Folklór Centrum Egyesület

1 100 000

Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület

200 000

Fővárosi Román Ortodox Nők Egyesülete

200 000

Gemeinschaft Junger Ungarndeutscher (GJU) – Magyarországi Ifjú Németek Közössége (MINK)

1 450 000

GLÜCK AUF Nagymányoki „Jó szerencsét” Egyesület

100 000

Gyönki Német Hagyományőrző Ének-Zenei Közhasznú Egyesület

200 000

Györkönyi Hagyományőrző Egyesület

100 000

Gyulafirátóti Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

100 000

Gyulai Román Nyugdíjasok Klubja

200 000

Hagyományőrző Nemzetiségi Egyesület Szakadát – Traditionspflegender Verein Sagetal

100 000

Hajnalpír Énekegyesület

200 000

Hárskúti Hársfa Német Nemzetiségi Egyesület

100 000

Hartai Hagyományőrző Kulturális Egyesület

200 000

„Horvát Hagyományőrző” Egyesület

200 000

Hőgyészi Német Nemzetiségi Egyesület – Verein der Hőgyészer Volksdeutschen e.V.

200 000

„Jan Sobieski” Lengyel Kulturális Egyesület

200 000

Jantra Néptánc Egyesület

100 000

Kanizsai Horvátok Egyesülete

300 000

Katolikus Németek Egyházmegyei Egyesülete Pécs (Verein Katholischer Ungarndeutschen der Diözese Fünfkirchen)

200 000

Kerepesi Pávakör Egyesület

200 000

Kétegyházi Román–Magyar Egyesület

100 000

Kétegyházi Románok Kulturális Egyesülete

400 000

„Királyi Pál” Kulturális Egyesület

100 000

Kiskassáért Német Egyesület

100 000

Kiskőrösi Szlovákok Szervezete

400 000

Kislődi Német Nemzetiségi Kultúráért Egyesület Közhasznú Szervezet

200 000

Kistarcsai Kulturális Egyesület

300 000

Komárom-Esztergom Megyei Német Iskolaegylet

300 000

Komlósi Szlovákok Szervezete

200 000

Kondorosi Szlovák Klub

100 000

Kópházi Horvát Egyesület

500 000

Körösszakáli Nemzetiségi Nyugdíjas Egyesület

200 000

Körösszegapáti Románok Egyesülete

200 000

„KRANZLEIN” Volkstanzverein Bonnhard – „KRANZLEIN” Néptáncegyesület Bonyhád

200 000

Kultúrny Spolok Sarvasskych Slovákov „VERNOST” – Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre

400 000

Lánycsóki Liederkrancz Magyar–Német Kulturális (Barátsági) Egyesület

300 000

Lengyel–Magyar Klub

100 000

Lipa Szlovák Folklóregyesület

100 000

Lippói Magyar–Német Kulturális Egyesület

100 000

Lókúti Német Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület

100 000

Magyar–Lengyel Baráti Kulturális Egyesület

200 000

Magyar–Lengyel Pilsudski Történelmi Társaság

200 000

Magyar–Német Baráti Klub Székelyszabar

100 000

Magyarországi „Bem József” Lengyel Kulturális Egyesület

400 000

Magyarországi Bolgárok Egyesülete

600 000

Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete

250 000

Magyarországi Görögök Kulturális Egyesülete – Csongrád Megyei Helyi Csoport
(Csongrád Megyei Görögök Kulturális Egyesülete)

1 000 000

Magyarországi Gradistyei Horvátok Egyesülete (Drustvo Gradiscanskih Hrvatov u Ugarskoj)

1 200 000

Magyarországi Horvátok Szövetsége

2 600 000

Magyarországi Lengyel Katolikusok Szent Adalbert Egyesülete

300 000

Magyarországi Német Ének-, Zene- és Tánckarok Országos Tanácsa

3 900 000

Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége (Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler – VUdAK)

1 300 000

Magyarországi Német Iskolaegyletek Szövetsége

600 000

Magyarországi Német Népi Kultúráért Egyesület Szigetújfalu

200 000

Magyarországi Németek Családfakutató Egyesülete (AKuff)

200 000

Magyarországi Németek Csongrád Megyei Egyesülete

200 000

Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre

100 000

Magyarországi Román Kutatók és Alkotók Közössége (Gyula)

400 000

Magyarországi Románok Koalíciója

150 000

Magyarországi Románok Kulturális Szövetsége

2 000 000

Magyarországi Románok Kutatóintézete (Gyula)

1 100 000

Magyarországi Szlovák Fiatalok Szervezete

400 000

Magyarországi Szlovákok Szövetsége

3 250 000

Magyarországi Szlovének Szövetsége

900 000

Magyarországi Ukrán Kulturális Egyesület

800 000

Magyarpolányi Német Nemzetiségi Egyesület

100 000

Majsi Magyar–Német Kulturális Egyesület

200 000

Mányi Svábok Nemzetiségi Egyesülete

500 000

Marica Kulturális Egyesület

100 000

Martenica Néptánc Egyesület

200 000

MARTINCE Kulturális Egyesület Felsőszentmárton

100 000

Mágocsi Német Nemzetiségi Egyesület

200 000

„Máriahalomi Faluközösségi Egyesület”

100 000

Mecseknádasdi Német Nemzetiségi Néptánc Egyesület

100 000

Mecseknádasdi Skóciai Szent Margit Kórus, Magyar–Német Kulturális Hagyományőrző Egyesület

100 000

Méhkerékért Egyesület

100 000

Méhkeréki Románok Egyesülete

200 000

Mezőberényi Német Hagyományápoló Egyesület

200 000

Mezőberényi Szlovákok Szervezete – Organizácia Slovákov v Polnom Berincoku

200 000

Mohácsi Németek Egyesülete

200 000

Mohácsi Sokacok Olvasóköre

400 000

Móri Fúvószenei Egyesület

1 000 000

Mosonmagyaróvári Gradistyei Horvátok Egyesülete

300 000

Mözsi Német Nemzetiségi Klub

100 000

Művelődési Kör Erdőkürt

100 000

Nagyesztergári Német Nemzetiségi Kör Egyesület

200 000

Nagynyárád-Grossnaarad Magyar–Német Baráti Kör

300 000

Nemzetiségi Hagyományőrző Kulturális Egyesület

300 000

„NEVEN” Bunyevác Kulturális Egyesület

200 000

„Német Hagyományokat Ápolók Szövetsége” Egyesület Pestszenterzsébet

100 000

Német Hagyományőrző Egyesület, Kunbaja

100 000

Német Kisebbségi Önkormányzatok Bács-Kiskun Megyei Szövetsége

400 000

Német Kisebbségi Önkormányzatok Vas-Zala Megyei Szövetsége

100 000

Német Kultúregyesület (Deutscher Kulturverein)

100 000

Német Nemzeti Kisebbségi Hagyomány és Származáskutató Egyesület (Zirc)

400 000

Német nemzeti kisebbségi hagyomány és származáskutató Egyesület Bakonynána

100 000

Német Nemzetiségi Dal- és Kultúregyesület

200 000

Német Nemzetiségi Egyesület Gyönk

200 000

Német Nemzetiségi Egyesület Szászvár

200 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

100 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület – Deutsher Nationalitaren Kultur Verein

300 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Babarc – Ungarndeutsche Kulturverein Babarc

100 000

Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület Iklad

200 000

Német Nemzetiségi Tánc Egyesület (Ungarndeutscher Tanzverein)

100 000

Német Nemzetiségi Tánccsoport

200 000

Német Önkormányzatok Győr-Moson-Sopron Megyei Egyesülete

100 000

Német Zenebarátok Egyesülete Paks

100 000

Német–Magyar Kulturális Egyesület Csikóstőttős

100 000

Nikolaus Lenau Közművelődési Egyesület

1 000 000

Nógrád-Hevesi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja

200 000

Nyugdíjasok Szederkényi Egyesülete

200 000

Óbányai Német Olvasókör Egyesület

100 000

Ófalui Német Nemzetiségi Önkéntes Közhasznú Tűzoltó Egyesület

100 000

Országos Magyar–Horvát Baráti Társaság

100 000

Ozvena (Visszhang) Budapesti Szlovák Kórus

200 000

Palotabozsoki Német Nemzetiségi Egyesület

200 000

Pécsi Görög Egyesület

250 000

Peter Rosegger Egyesület

100 000

Piliscsabai Németek Kulturális Egyesülete

200 000

Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja

300 000

Pomázi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület

200 000

Purdi Mihály Román Kulturális Egyesület – Asociatia Culturalá Románá Mihai Purdi

200 000

Pusztaottlakai Románok Egyesülete

300 000

Pusztavám Község Német Nemzetiségi Énekkar

100 000

Pusztavám Község Német Nemzetiségi Fúvószenekar

500 000

Pusztavámi Német Nemzetiségi Tánccsoport Egyesület

100 000

Román Közösség Pocsaj

100 000

Rozmaring Néptáncegyüttes Baráti Egyesülete

200 000

„Schwarzwald” Hagyományőrző Egyesület (Rátka)

100 000

Singende Quelle Baráti Kör, Mohács – Freundeskreis „Singende Quelle” Mohács

100 000

„Sopron és Környéke Német Kulturklub” Egyesület

300 000

Soproni Horvátok Kulturális Egyesülete

400 000

Soroksári Svábok Független Egyesülete

100 000

Sóskút 2000 Társaság

200 000

„St. Gerhards-Werk Ungarn e.V.”, Magyarországi Katolikus Németek Egyesülete

100 000

Szederkényi Szabadidős és Kulturális Egyesület

100 000

Szegedi Helyi Szerb Közösség

1 000 000

Szegedi Román Kulturális Egyesület

200 000

Szegedi Szlovákok Egyesülete

300 000

Szekszárdi Német Nemzetiségi Egyesület

600 000

Szentendrei Szerb Klub Kulturális Egyesület

300 000

Szigetszentmártoni Német Nemzetiségi Kultúregyesület

300 000

Szlovák Nyugdíjasok Klubja

100 000

Szombathelyi Horvát Kulturális és Vallási Egyesület

400 000

Szombathelyi Horvátok Egyesülete

100 000

Szülőföld védő-szépítő és Fejlesztő Egyesület Fekedi Szülőföldünk Baráti Kör Egyesület

100 000

Tabán Szerb Folklórcentrum Egyesület

1 300 000

„TANAC” Kulturális Egyesület

400 000

Tarján Községért Baráti Kör

200 000

Táti Német Nemzetiségi Fúvószenekari Egyesület

200 000

Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége

400 000

Tolnai Német Nemzetiségi Baráti Kör

200 000

Tótvázsonyi Német Nemzetiségi Egyesület

100 000

Városlődi Falumúzeum Baráti Köre

100 000

Vaskúti Német Hagyományőrző Táncegyesület

100 000

Vecsési Hagyományőrző Zeneegyesület – Musikverein Wetschesch

100 000

Vecsési Német Nemzetiségi Hagyományőrző Tánccsoport

100 000

„Veseli Santovcani” Nemzetiségi Hagyományőrző Egyesület

1 000 000

Veszprém Megyei Német Iskolaegyesület

200 000

Veszprém Megyei Német Önkormányzatok és Elektorok Közössége

400 000

Veszprémi Német Nemzetiségi Klub

100 000

Vértessomlói Német Nemzetiségi Népdalkör

200 000

Villányi Német Nemzetiségi Kulturális Egyesület (Kulturverein Wielander Ungarndeutshen)

200 000

„ZVIRANJAK” Peresznyei Horvát Hagyományőrző és Faluszépítő Egyesület

100 000

Zsámbéki Német Nemzetiségi Kör

200 000

Összesen

110 000 000

1

A határozatot az Országgyűlés a 2008. április 28-i ülésnapján fogadta el.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére