• Tartalom

5/2008. (MK 48.) PM utasítás

5/2008. (MK 48.) PM utasítás

a Pénzügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról1

2010.03.11.

A Pénzügyminisztérium szervezeti felépítéséről és működésének rendjéről a központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 65. § (2) bekezdésében meghatározott hatáskörömben eljárva – figyelemmel a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 49. § (1) bekezdésére – a következő utasítást adom ki:

1. § A Pénzügyminisztérium szervezetét és működési rendjét a jelen utasítás mellékletét képező – a miniszterelnök által jóváhagyott – Szervezeti és Működési Szabályzatban (a továbbiakban: Szabályzat) foglaltak szerint állapítom meg.

2. § (1) Ez az utasítás a közzétételét követő napon lép hatályba.

(2) Jelen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg a Pénzügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 3/1998. (PK 18.) PM utasítás módosításáról szóló 3/2002. (PK 6.) PM utasítás, továbbá a Pénzügyminisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 6/2006. (MK 94.) PM utasítás, valamint az annak módosításáról szóló 4/2007. (MK 30.) PM utasítás és a 10/2007. (MK 80.) PM utasítás hatályát veszti.

(3) 2008. július 2-án a Szabályzat 4. számú függelékének 12. pontja hatályát veszti.

Melléklet az 5/2008. (MK 48.) PM utasításhoz


ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

A Pénzügyminisztérium jogállása és alapadatai

1. § (1)2 A Pénzügyminisztérium (továbbiakban: minisztérium) önálló jogi személyiséggel rendelkező, a miniszter munkaszerveként a Kormány irányítása alatt álló különös hatáskörű központi államigazgatási szerv, amely önállóan működő és gazdálkodó közhatalmi költségvetési szerv.
(2) A minisztérium alapadatai a következők:
a) megnevezése: Pénzügyminisztérium
megnevezésének hivatalos rövidítése: PM
angol megnevezése: Ministry of Finance
német megnevezése: Finanzministerium
francia megnevezése: Ministere des Finances
b) székhelye: 1051 Budapest V., József nádor tér 2–4.
postacíme: 1051 Budapest, József nádor tér 2–4.
postafiókcíme: 1369 Budapest, Pf. 481
c)3 adószáma: 15303079-2-41
előirányzat-felhasználási keretszámla száma: 10032000-01454055-00000000
számlavezető: Magyar Államkincstár
Törzskönyvi nyilvántartási azonosító szám: 303071
d)4 Létrehozó jogszabály: Független magyar felelős ministerium alakításáról szóló 1848. évi III. tc.
Megalakulásának időpontja: 1848. április 11.
Alapító okiratának kelte: 2009. június 26.
Alapító okiratának száma: VIII/1320/2/2009.
e)5 Az állami feladatként ellátott alaptevékenységek körét a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelet és az alapító okirat határozza meg.
A feladat ágazati azonosítójának megnevezése:
Szakágazat:
841103 – Minisztériumok tevékenysége
Szakfeladat:
841113 Államhatalmi és autonóm szervek tevékenysége;
841131 Államháztartás bevételi oldalának központi igazgatása, szabályozása;
841132 Adóigazgatás;
841134 Vám-, jövedéki igazgatás;
841136 Pénzügyi szolgáltatások, szerencsejátékok felügyelete, ellenőrzése;
841141 Az államháztartás kiadási oldalának központi igazgatása, szabályozása;
841142 A költségvetés végrehajtása, a kifizetések ellenőrzése központi szinten;
841144 Államháztartási (kormányzati) pénzügyi ellenőrzés;
841151 Az állami vagyonnal való gazdálkodással kapcsolatos feladatok;
841171 Általános gazdasági-társadalmi tervezési tevékenységek központi szinten;
841173 Statisztikai tevékenység;
842149 M.n.s. tevékenységek nemzetközi fejlesztési együttműködés keretében;
842160 Nemzetközi szervezetekben való részvétel.
Az alapfeladatok ellátásának forrása: a Magyar Köztársaság költségvetése Pénzügyminisztérium fejezet 1. címén jóváhagyott költségvetés.
Kisegítő, kiegészítő és vállalkozási tevékenységet a minisztérium nem folytat.
A minisztérium áfakörbe tartozó adóalany.

A minisztérium szervezete

2. § (1)6 A minisztérium a miniszteri kabinetre, főosztályokra és titkárságokra (a továbbiakban: minisztériumi egység) tagozódik.
(2) A minisztériumi egység feladatkörén belül a szakmailag összefüggő feladatokat az osztályok látják el. Az osztályok elnevezését a 3. számú függelék tartalmazza.

3. § (1) A minisztérium szervezeti felépítését és irányítási rendjét az 1. számú függelék tartalmazza.
(2) A minisztériumi egységek feladatait a 3. számú függelék tartalmazza.

A MINISZTÉRIUM ÁLLAMI VEZETŐI7, A VEZETŐI MEGBÍZÁSSAL RENDELKEZŐ KÖZTISZTVISELŐK, VALAMINT A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSÁNAK RENDJE8

A miniszter

4. § (1) A minisztériumot a miniszter a Kormány általános politikájának keretei között vezeti. A miniszter e tevékenységéért az Országgyűlésnek felelősséggel tartozik. Az Alkotmányban és más jogszabályokban – különösen a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben – meghatározott feladat- és hatáskörében eljárva és jogszabályi felhatalmazás alapján miniszteri rendeletet, az állami irányítás egyéb jogi eszközei körében utasítást, irányelvet, tájékoztatót, továbbá egyedi ügyben határozatot, a minisztérium vezetése körében utasítást, illetőleg egyéb intézkedést ad ki.
(2) A miniszter feladat- és hatáskörei elsősorban a következők:
a) részt vesz az Országgyűlés munkájában;
b) részt vesz – a Kormány által meghatározott rendben – a Kormány és kabinetjei munkájában, vezeti a Gazdasági Kabinetet;
c) előterjesztéseket, jelentéseket terjeszt a Kormány elé;
d) jóváhagyja és a Kormány elé terjeszti az ágazatfejlesztési koncepciókat, programokat és terveket, szervezi végrehajtásukat;
e) irányítja a nemzetközi együttműködésből adódó ágazati feladatokat;
f) kialakítja a fejezet év(ek)re szóló költségvetési javaslatát és jóváhagyja zárszámadását;
g)9 a 2. számú függelékben foglaltaknak megfelelően az államtitkár, illetve az illetékes szakállamtitkár útján ellátja
– a jogszabály alapján a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek /Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), Vám- és Pénzügyőrség (VP), Magyar Államkincstár (Kincstár), Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI), Nemzeti Programengedélyező Iroda (NAO), Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ (PmISZK)/ irányítását vagy felügyeletét, beleértve a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvényben (Ket.) meghatározott, a felügyeleti szervet megillető jogkörök gyakorlását is a 3. számú függelékben foglalt kivételekkel;
– az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK Zrt.) vonatkozásában a minisztert illető alapítói és tulajdonosi jogok, valamint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV Zrt.) vonatkozásában – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvényben meghatározott kivételekkel – a részvényesi jogok gyakorlását;
h)10
i) az állam nevében gyakorolja a Magyar Nemzeti Bank feletti tulajdonosi jogokat, a Monetáris Tanács ülésein a Kormányt szavazati jog nélkül az illetékes szakállamtitkár útján képviseli;
j) ellátja a Kormány vagy a miniszterelnök által hatáskörébe utalt feladatokat, így különösen kormánybizottság, tárcaközi bizottság vezetését, illetve részt vesz ezek munkájában;
k)11 irányítja a minisztérium függetlenített belső ellenőrzési feladatainak ellátását, jóváhagyja a minisztérium belső ellenőrzési kézikönyvét és stratégiai, valamint éves ellenőrzési tervét, kialakítja, működteti és fejleszti a minisztérium pénzügyi irányítási és kontroll rendszerét;
l) dönt a jogszabály által hatáskörébe utalt és saját hatáskörében fenntartott ügyekben.
(3) A miniszter a minisztérium vezetése során elsősorban a következő feladat- és hatásköröket gyakorolja:
a) elkészíti a minisztérium szervezeti és működési szabályzatát, megállapítja a minisztériumi egységek irányítási rendjét;
b)12 közvetlenül irányítja az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök és a miniszteri biztos tevékenységét, jóváhagyja – a kabinetfőnök javaslatára – a kabinetfőnök alá tartozó minisztériumi egységek ügyrendjét;
c) dönt a minisztériumi egységek felépítéséről;
d)13 jóváhagyja az államtitkár útján a minisztérium munkatervét;
e)–g)14
h) dönt a 20. § (1) bekezdésében meghatározott munkacsoport létrehozásáról;
i)–j)15
(4) A minisztert akadályoztatása esetén – az (5)–(8) bekezdésben meghatározott kivétellel – az államtitkár helyettesíti.
(5) A minisztert a köztársasági elnök intézkedésének kezdeményezésében és intézkedésének ellenjegyzésében, valamint az államtitkár akadályoztatása esetén az Országgyűlés ülésén a miniszter részletes feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben kijelölt másik miniszter helyettesíti.
(6) Az államtitkár akadályoztatása esetén a minisztert az Országgyűlés bizottsága ülésén az általa vezetett minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy helyettesíti.
(7) A minisztert az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben – a miniszter döntése alapján – a miniszter részletes feladat- és hatásköréről szóló kormányrendeletben kijelölt másik miniszter, az államtitkár vagy a miniszter által kijelölt szakállamtitkár helyettesíti.
(8) A minisztert rendelet kiadásában nem lehet helyettesíteni.

Az államtitkár

5. § (1) Az államtitkár – törvényben meghatározott kivételekkel – a miniszter teljes jogkörű helyettese. A minisztériumban egy államtitkár működik. Az államtitkár tevékenységét a miniszter irányítja. Az államtitkár a hatáskörének gyakorlásáért a miniszternek, illetőleg a miniszterelnöknek felelősséggel tartozik.
(2)16 Az államtitkár feladat- és hatáskörei elsősorban a következők:
a) elősegíti a miniszter országgyűlési képviseletének ellátását;
b) kapcsolatot tart az Országgyűlésben képviselettel rendelkező pártok képviselő-csoportjaival, illetve a pártokhoz nem tartozó képviselőkkel;
c) koordinálja a társadalmi, gazdasági érdekképviseletekkel való együttműködést;
d) a közvetlen irányítása alá tartozó minisztériumi egységek vezetőinek tevékenységét irányítja, jóváhagyja – az illetékes szakállamtitkár javaslatára – a minisztériumi egységek ügyrendjét;
e) az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek útján – a minisztérium érintett minisztériumi egységeinek segítségével – gondoskodik az országgyűlési képviselők, bizottságok, tisztségviselők részéről érkező, a minisztérium feladatkörét érintő megkeresések intézéséről;
f) gondoskodik a törvénytervezeteknek a kormánypárti képviselőcsoportokkal való egyeztetéséről;
g) a minisztert akadályoztatása esetén helyettesíti az Országgyűlés ülésén, az Európai Unió kormányzati részvétellel működő intézményeiben, az Országgyűlés bizottságai ülésén, továbbá feladatkörében képviseli a minisztériumot a társadalmi és állami szervek előtt, valamint tárcaközi bizottságokban, továbbá a hazai és a nemzetközi szervezetekben;
h) az irányítási rendtől függetlenül biztosítja a minisztériumi egységek összehangolt működését. Ennek érdekében elsősorban:
ha) gondoskodik a minisztérium működése személyi, tárgyi és pénzügyi feltételeinek folyamatos biztosításáról,
hb) gondoskodik a gazdálkodás rendjének kialakításáról és a gazdálkodás szabályainak betartásáról,
hc) gondoskodik a minisztérium munkájának megszervezéséről, ennek keretében irányítja és ellenőrzi a jogszabályokban, az állami irányítás egyéb jogi eszközeiben, a munkatervben és a miniszteri döntésekben meghatározott feladatok végrehajtását,
hd) dönt a szakállamtitkárok egymás közti, valamint a szakállamtitkárok és az államtitkár közvetlen irányítása alá tartozó minisztériumi egységek közötti hatásköri vitákban,
he) megszervezi és működteti a minisztérium belső információs rendszerét;
i) irányítja a Pénzügyminisztérium fejezet következő év(ek)re szóló költségvetése tervezésének és zárszámadásának munkálatait;
j) jóváhagyja a Pénzügyminisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak elemi költségvetését és beszámolóját;
k) jóváhagyja a Pénzügyminisztérium fejezet fejezeti kezelésű előirányzatai felhasználásának, az előirányzat-maradványok jóváhagyásának és következő évi felhasználásának rendjét;
l) gyakorolja a hatáskörébe utalt előirányzat-módosítási, -átcsoportosítási és -felhasználási jogköröket a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendje alapján;
m) jóváhagyja a fejezetbe sorolt költségvetési szerveket érintően a kincstári vagyon kezelőjének kijelölését és a vagyon elidegenítését;
n) feladatkörében utasítási joga van, irányítást gyakorol és intézkedést ad ki, véleményt nyilvánít más miniszter által vagy velük együttesen készített előterjesztések, jogszabályok tervezetéről;
o) részt vesz az államtitkári értekezleten és a szakmapolitikai munkacsoport ülésén;
p) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a miniszter állandó vagy eseti jelleggel megbízza.
(3)17 Az államtitkárt akadályoztatása esetén – (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az általa kijelölt szakállamtitkár helyettesíti, aki azonban a minisztert – a 28. § (3) bekezdésben foglalt kivétellel – nem helyettesítheti. A szakállamtitkár az államtitkárt helyettesítő jogköre gyakorlásában az államtitkári értekezleten való részvételt illetően nem helyettesíthető.
(4)18 Az államtitkárt akadályoztatása esetén a szakmapolitikai munkacsoport ülésén az általa kijelölt szakállamtitkár vagy főosztályvezető helyettesíti.
(5)19 Ha az államtitkári tisztség nincsen betöltve az államtitkár hatáskörét – a minisztert helyettesítő jogkörök kivételével, ha a Ksztv. eltérően nem rendelkezik – a miniszter által kijelölt személy gyakorolja.
(6)20 Az államtitkárt – amennyiben nem a minisztert helyettesítő jogkörében jár el – a munkáltatói jogok gyakorlása során az általa kijelölt vezetői megbízással rendelkező köztisztviselő helyettesíti.

A szakállamtitkár

6. § (1) A szakállamtitkár a Kormány általános politikájának keretein belül a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően irányítja a miniszter feladat- és hatáskörének a minisztérium Szabályzatában meghatározott része tekintetében a szakmai munkát, valamint dönt a hatáskörébe utalt ügyekben. Felelős a feladatkörébe utalt feladatok ellátásáért és az irányítási területén működő minisztériumi egységek tevékenységének összehangolásáért. A szakállamtitkár tevékenységét a miniszter irányítja.
(2)21 A minisztériumban 4 szakállamtitkár működik.
(3)22 A kinevezett szakállamtitkárok területei a következők:
a) makrogazdasági előrejelzések, pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozása, továbbá nemzetközi ügyek,
b) költségvetés,
c) költségvetési bevételek és számvitel,
d) vagyongazdálkodás és az ágazati fejlesztések finanszírozása.
(4) A szakállamtitkár feladat- és hatáskörei elsősorban a következők:
a) szakterületén – a minisztérium időszerű feladataival összhangban – gondoskodik a feladatok meghatározásáról, számontartásáról, végrehajtásáról, programok, koncepciók kidolgozásáról, megvalósításáról, meghatározza az ehhez szükséges feltételeket;
b)23 feladatkörére korlátozottan utasítási joga van, irányítást gyakorol és intézkedést ad ki;
c) a miniszter és az államtitkár akadályoztatása esetén feladatkörében, illetve meghatalmazás alapján helyettesíti a minisztert az Országgyűlés bizottságai ülésén, képviseli a minisztériumot a társadalmi és állami szervek előtt, valamint tárcaközi bizottságokban, továbbá a hazai és a nemzetközi szervezetekben;
d) az irányítása alá tartozó területeken irányítja és ellenőrzi a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a miniszter és az államtitkár által kiadott rendelkezések végrehajtását és ennek érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket;
e) a miniszter által a 4. § (2) bekezdés g) pontban átruházott hatáskörben az illetékes szakállamtitkár ellátja a jogszabály alapján a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek irányítását vagy felügyeletét, az ÁKK Zrt. vonatkozásában a minisztert illető alapítói és tulajdonosi jogok, gyakorlását, továbbá gyakorolja az MNV Zrt. vonatkozásában – az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvényben meghatározott kivételekkel – a részvényesi jogokat;
f) közvetlenül irányítja a szakterületén működő minisztériumi egységek vezetőinek tevékenységét, ellenőrzi a szakterületén a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek, illetve intézmények feladatainak végrehajtását, rendszeresen beszámoltatja ezek vezetőit és meghatározza a tevékenységük irányát;
g)24
h) az illetékes szakállamtitkár, mint Nemzeti programengedélyező, ellátja az Európai Uniós előcsatlakozási eszközök támogatásai felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási és ellenőrzési rendjéről szóló kormányrendeletben meghatározott feladatokat, illetve irányítja a Nemzeti Alapot;
i) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyekkel a miniszter, illetve az államtitkár állandó vagy eseti jelleggel megbízza.
(5)25
(6) A szakállamtitkár feladatainak ellátása során együttműködik a többi szakállamtitkárral, a miniszteri biztossal, jelentősebb döntéseiről, állásfoglalásairól haladéktalanul tájékoztatja őket, illetve az érintett főosztályvezetőket. Az egyes minisztériumi egységek között felmerült vitákat az irányítást ellátó szakállamtitkár – több szakállamtitkár feladatkörének érintése esetén az érintett szakállamtitkárral együttesen – egyezteti és dönti el.
(7)26 Ha a szakállamtitkári tisztség nincsen betöltve, a szakállamtitkár hatáskörét – ha a Ksztv. eltérően nem rendelkezik – az államtitkár által kijelölt főosztályvezető gyakorolja.
(8) A szakállamtitkárt akadályoztatása esetén az általa kijelölt, az irányítása alá tartozó főosztályvezető helyettesíti.

A kabinetfőnök

7. § (1) A Miniszteri kabinetet a kabinetfőnök közvetlenül vezeti. A kabinetfőnök főosztályvezetői jogállású köztisztviselő, aki a miniszter közvetlen irányítása mellett, a miniszter szakmai és politikai tevékenységének, feladat- és hatásköre gyakorlásának elősegítése érdekében döntéselőkészítő, koordináló, a miniszter döntései végrehajtását ellenőrző feladatot végez. A kabinetfőnök tevékenységéért a miniszternek tartozik felelősséggel.
(2) A kabinetfőnök felelős a Miniszteri kabinet rendeltetésszerű működéséért, a részére megállapított feladatok teljesítéséért, illetve azok végrehajtásának ellenőrzéséért.
(3) A kabinetfőnök
a) vezeti Miniszteri kabinetet;
b)27 irányítja a Miniszteri Titkárság vezetőjének tevékenységét;
c) a tevékenysége által megkívánt körben kapcsolatot tart a Miniszterelnöki Titkársággal és más tárcák kabinetfőnökeivel;
d) segíti a minisztert a minisztériumot vezető munkájában, ennek keretében megbízásából eljár mind a minisztériumon belüli ügyek intézésében, mind a minisztérium képviseletében;
e) jogosult eljárni, intézkedni mindazokban az ügyekben, amelyekre a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei feljogosítják, illetve amelyekre vonatkozóan a jogkörében eljáró minisztertől utasítást vagy felhatalmazást kapott.
(4) A kabinetfőnököt a miniszteri kabinet általa kijelölt köztisztviselője helyettesíti.

A miniszter, az államtitkár és a szakállamtitkár titkárságának vezetője

8. § (1) A miniszter, az államtitkár és a szakállamtitkár tevékenységét titkárság segíti.
(2) A miniszter titkárságát főosztályvezető-helyettes, osztályvezető vagy politikai főtanácsadó vezeti, akinek a tevékenységét a kabinetfőnök irányítja.
(3) Az államtitkár titkárságát főosztályvezető-helyettes vagy osztályvezető vezeti, akinek a tevékenységét az államtitkár irányítja.
(4) A szakállamtitkár titkárságát közvetlenül a szakállamtitkár vagy olyan osztályvezetői megbízatással rendelkező személy vezeti, akinek tevékenységét a szakállamtitkár irányítja.

A miniszteri biztos

9. § (1) A miniszter normatív utasítással egyes kiemelt fontosságú feladatok ellátására miniszteri biztost nevezhet ki.
(2) Miniszteri biztossá
a) államtitkár vagy szakállamtitkár az eredeti feladatkörével összefüggő,
b) a minisztérium állományába tartozó politikai főtanácsadó a miniszter feladatkörébe tartozó feladat ellátására nevezhető ki.
(3) A miniszteri biztos tevékenységét a miniszter irányítja.
(4) A miniszteri biztos megbízatása meghatározott időre, de legfeljebb hat hónapra szól. A miniszteri biztos e megbízatása államtitkári, szakállamtitkári vagy politikai főtanácsadói megbízatásának megszűnésével megszűnik.
(5) A miniszteri biztosok száma a minisztériumban egyidejűleg a 2 főt nem haladhatja meg.

A főosztályvezető

10. § (1) A főosztályvezető a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően – a minisztertől, az államtitkártól, illetőleg az irányítást gyakorló szakállamtitkártól kapott utasítás és iránymutatás alapján – vezeti a főosztály munkáját, és felelős a főosztály feladatai ellátásáért.
(2) A főosztályvezető dönt a főosztály feladat- és hatáskörébe utalt ügyekben, ha jogszabály, a Szabályzat vagy az irányítást gyakorló állami vezető eltérően nem rendelkezik. Döntési (kiadmányozási) jogkörét a főosztályvezető-helyettesre, illetve az osztályvezetőre írásban átruházhatja, az átruházás azonban nem érinti a főosztály munkájáért való felelősséget.
(3) A főosztályvezető felelős a főosztály tevékenységének megszervezéséért, a munkafeltételek és az eredményes munkavégzéshez szükséges tájékoztatás biztosításáért, a főosztály feladatkörébe tartozó feladatok ellátásának jogszerűségéért, szakmai színvonaláért, az előírt határidők betartásáért.
(4) A főosztályvezető főbb feladatai:
a)28 elkészíti a főosztály ügyrendjét és jóváhagyásra felterjeszti az államtitkár elé;
b) feladatkörében utasítási joga van, irányítást gyakorol és intézkedést ad ki;
c) megállapítja a minisztériumi munkatervben foglaltak megvalósításával kapcsolatos teendőket, a főosztály által elvégzendő feladatokkal kapcsolatos belső munkamegosztás rendjét;
d) irányítja és ellenőrzi a főosztály feladatkörével kapcsolatos jogszabályoknak, állami irányítás egyéb jogi eszközeinek, illetve a főosztály feladatait meghatározó állami vezetői rendelkezéseknek a végrehajtását, ennek érdekében kezdeményezi a szükséges intézkedéseket;
e) figyelemmel kíséri és elemzi a főosztály munkája kapcsán felmerülő gazdasági és társadalmi jelenségeket, folyamatokat, szabályozásuk hatását. Indokolt esetben ezek alapján koncepciót készít, illetve javaslatot tesz törvényalkotás kezdeményezésére, vagy más jogi szabályozásra, a hatályos jogszabályok módosítására vagy egyéb intézkedésekre;
f) szakmailag előkészíti a feladatkörébe tartozó jogszabályok, állami irányítás egyéb jogi eszközei koncepcióit, illetve tervezeteit;
g) véleményezi más főosztályok és tárcák előterjesztéseinek és jogszabályainak szakmai tervezeteit;
h) a közigazgatási hatósági eljárás szabályai szerint dönt a főosztály hatáskörébe utalt hatósági ügyekben;
i) képviseli a főosztályt, valamint feladatkörében, illetve megbízás alapján a minisztériumot;
j)29
k) javaslatot tesz a főosztály létszám-, bér- és jutalmazási keretével való gazdálkodásra;
l) a hatáskörébe tartozó ügyekben javaslatot tesz, véleményt nyilvánít, tájékoztatást ad;
m) tájékoztatást ad a főosztály munkájáról, illetve tájékoztatja munkatársait a vezetői döntésekről;
n) a főosztály feladataihoz illeszkedően kapcsolatot tart más minisztériumi egységekkel, szakmai és társadalmi szervezetekkel, állami szervekkel;
o)30 közreműködik a miniszter, illetve az államtitkár kormányülésre, államtitkári értekezletre, illetve szakmapolitikai egyeztetésre történő felkészítésében;
p) ellátja mindazon feladatokat, amelyekkel a minisztérium állami vezetői állandó vagy eseti jelleggel megbízzák;
q) gyakorolja mindazon jogokat és ellátja azokat a feladatokat, melyeket a minisztérium belső szabályzatai a hatáskörébe utalnak.
(5) A főosztályvezetőt egy, osztályt nem vezető főosztályvezető-helyettes, mint a főosztályvezető általános helyettese, vagy főosztályvezető-helyettes, több főosztályvezető-helyettes esetén az ügyrendben kijelölt főosztályvezető-helyettes, illetve az ügyrendben kijelölt osztályvezető helyettesíti.

A főosztályvezető-helyettes

11. § (1) A főosztályvezető-helyettes a főosztályvezető által meghatározott körben közvetlenül irányítja a főosztály feladat- és hatáskörébe tartozó tevékenységet. A főosztályvezető-helyettes – a (2) bekezdésben foglalt kivétellel – osztály vezetésére szóló megbízással rendelkezik, amelynek keretében kötelezően ellátja a 12. §-ban meghatározott feladatokat is. A főosztályvezető-helyettes tevékenységét a főosztályvezető irányítja.
(2) Legfeljebb egy főosztályvezető-helyettesi megbízás – a főosztályvezető általános helyettesítésére – osztály vezetése nélkül is adható, ha a főosztályvezetőt a főosztály vezetésén túlmenően egyéb rendszeres feladat ellátásával is megbízták, vagy a főosztály létszáma, illetve belső szervezeti tagozódása ezt indokolttá teszi.

Az osztályvezető

12. § (1) Az osztályvezető vezeti az osztályt, gondoskodik arról, hogy a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, valamint a minisztérium vezetőinek irányító rendelkezései az osztály munkájában a feladatok végrehajtása során érvényesüljenek. Az osztályvezető tevékenységét a főosztályvezető irányítja.
(2) Az osztályvezető
a) meghatározza az ügyintézők, ügykezelők és fizikai alkalmazottak részletes feladatait, közvetlenül irányítja és ellenőrzi a feladatok végrehajtását, biztosítja a munkához szükséges információkat;
b) ellátja az osztály képviseletét, külön meghatalmazás alapján eljár a minisztérium képviseletében;
c) kijelölés alapján helyettesíti a főosztályvezetőt;
d) ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket felettes vezetői hatáskörébe utaltak.

A munkáltatói jogok gyakorlásának rendje31

12/A. §32 (1) A miniszter
a) gyakorolja a munkáltatói jogokat
– az államtitkár felett, a kinevezés és felmentés kivételével a Ksztv. 44. §-ának (2) bekezdése alapján,
– a szakállamtitkár felett, a kinevezés és felmentés kivételével a Ksztv. 54. §-ának (2) és (3) bekezdése alapján,
– a miniszteri tanácsadók/főtanácsadók, politikai tanácsadók/főtanácsadók felett a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 11/A. §-ának (5) bekezdése alapján,
– a kabinetfőnök felett a Ksztv. 68. §-ának (1) bekezdése alapján;
b) gyakorolja a jogszabály és a Kormány által hatáskörébe utalt munkáltatói jogokat;
c) véleményezi az államtitkár kinevezésére vonatkozó, a miniszterelnök által a köztársasági elnök részére tett javaslatot a Ksztv. 46. §-ának (2) bekezdése alapján;
d) javaslatot tesz a miniszterelnöknek szakállamtitkár kinevezésére és felmentésére a Ksztv. 57. §-ának (2) bekezdése alapján;
e) gyakorolja a vezetői megbízás adása és annak visszavonása jogkörét a munkáltatói jogkört gyakorló állami vezető, illetve a kabinetfőnök javaslatára;
f) kinevezi és felmenti a miniszteri biztosokat a Ksztv. 32. §-ának (1) bekezdése alapján;
g) javaslatot tesz a miniszterelnöknek az államtitkár, illetve szakállamtitkár illetményének a vonatkozó jogszabály szerinti eltérítésére a Ksztv. 45. §-ának (4) bekezdése alapján;
h) át nem ruházható hatáskörében dönt a köztisztviselők alapilletményének a vonatkozó jogszabály szerinti mértékben történő emeléséről, illetve csökkentéséről, a munkáltatói jogkört gyakorló állami vezető javaslatára a Ktv. 43. §-ának (4) bekezdése alapján;
i) át nem ruházható hatáskörében dönt a kabinetfőnök, illetve a főosztályvezetők alapilletményének a vonatkozó jogszabály szerinti mértékben történő emeléséről, illetve csökkentéséről, a munkáltatói jogkört gyakorló állami vezető, illetve a kabinetfőnök javaslatára a Ktv. 43. §-ának (5) bekezdése alapján;
j) át nem ruházható hatáskörében dönt a szakmai tanácsadó/főtanácsadó cím, valamint a „címzetes” címek adományozásáról és visszavonásáról, a munkáltatói jogkört gyakorló állami vezető javaslatára a Ktv. 30. és 30/A. §-a alapján;
k) javaslatot tesz állami elismerésre a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről szóló 1991. évi XXXI. törvény 2. §-a alapján;
l) általa alapított miniszteri elismeréseket adományoz;
m) célfeladatot és céljuttatást állapít meg a Ktv. 78. §-ának (1) bekezdése alapján.
(2) Az államtitkár – az (1) bekezdésben foglaltak kivételével –
a) gyakorolja a munkáltatói jogokat az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek főosztály-vezetői felett;
b) gyakorolja a munkáltatói jogokat a titkársága vezetője és a köztisztviselői felett a Ksztv. 70. §-ának (4) és (6) bekezdése alapján;
c) gyakorolja a kinevezési, felmentési és illetmény-megállapítási jogkört az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek köztisztviselői és az a) pontba nem tartozó vezetői felett;
d) javaslatot tesz a miniszternek az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek köztisztviselői tekintetében vezetői megbízás adására és visszavonására, alapilletmény eltérítésére és címadományozásra, továbbá állami/miniszteri elismerésre.
(3) A szakállamtitkár – az (1) bekezdésben foglaltak kivételével –
a) gyakorolja a munkáltatói jogokat az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek főosztályvezetői felett;
b) gyakorolja a kinevezési, felmentési és illetménymegállapítási jogkört az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek köztisztviselői és az a) pontba nem tartozó vezetői felett;
c) gyakorolja a munkáltatói jogokat a titkársága vezetője és a köztisztviselői felett a Ksztv. 70. §-ának (5) és (6) bekezdése alapján;
d) javaslatot tesz a miniszternek az irányítása alá tartozó minisztériumi egységek köztisztviselői tekintetében vezetői megbízás adására és visszavonására, alapilletmény eltérítésére és címadományozásra, továbbá állami/miniszteri elismerésre.
(4) A kabinetfőnök – az (1) bekezdésben foglaltak kivételével –
a)33 gyakorolja a munkáltatói jogokat
aa) a miniszteri kabinet vezetői és köztisztviselői felett a Ksztv. 68. §-ának (2) és (4) bekezdése alapján,
ab) a miniszteri titkárság vezetője és köztisztviselői felett a Ksztv. 70. §-ának (3) és (6) bekezdése alapján,
ac) az Ellenőrzési Főosztály főosztályvezetője felett a Ksztv. 69. §-ának (2) bekezdése alapján.
b)34 gyakorolja a kinevezési, felmentési és illetménymegállapítási jogkört az Ellenőrzési főosztály köztisztviselői és nem főosztályvezetői rangban lévő vezetői felett.
c)35 javaslatot tesz a miniszternek az irányítása, illetve vezetése alá tartozó minisztériumi egységek köztisztviselői tekintetében vezetői megbízás adására és visszavonására, alapilletmény eltérítésére és címadományozásra.
(5) A főosztályvezető gyakorolja a munkáltatói jogokat az (1)–(4) bekezdésben fel nem sorolt esetekben.

AZ ÜGYINTÉZŐ ÉS AZ ÜGYKEZELŐ KÖZTISZTVISELŐ, VALAMINT A FIZIKAI ALKALMAZOTT MUNKAVÁLLALÓ

Az ügyintéző

13. § (1) Ügyintéző a minisztérium feladat- és hatáskörében eljáró ügydöntő, illetve érdemi feladatot ellátó köztisztviselő. Felelősséggel és önállóan látja el a munkaköri leírásban meghatározott, illetve felettesei által esetenként vagy időszakosan a feladatkörébe utalt feladatokat.
(2) Az ügyintézőt közvetlen felettes vezetője irányítja. Ha felsőbb vezető közvetlenül ad utasítást az ügyintézőnek, a felsőbb vezető és az ügyintéző köteles erről a közvetlen felettes vezetőt mielőbb tájékoztatni.
(3) Az ügyintéző gondoskodik a minisztérium feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek érdemi döntésre való előkészítéséről, valamint a végrehajtás megszervezéséről.
(4) Az ügyintéző feladatait a jogszabályok által meghatározott módon, a felettesétől kapott utasítások, útmutatások alapján, a határidő betartásával köteles végrehajtani.
(5) Az ügyintézőnek ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb rendelkezést, amely feladatköre eredményes ellátásához szükséges.
(6) Az ügyintézőt távolléte vagy akadályoztatása esetén a közvetlen felettese által esetenként kijelölt ügyintéző helyettesíti.

Az ügykezelő

14. § (1) Ügykezelő az a köztisztviselő, aki a minisztériumban ügyviteli, adminisztrációs feladatot lát el.
(2) Az ügykezelő a munkaköri leírásban megállapított, illetve közvetlen felettes vezetője által kiadott feladatokat a kapott utasítások és a határidők figyelembevételével, a jogszabályok és ügyviteli szabályok ismeretében és betartásával végzi.

A fizikai alkalmazott

15. § A fizikai alkalmazott a munkaköri leírásban megállapított feladatait a közvetlen felettes vezetőjétől kapott utasítás alapján látja el.

A MINISZTÉRIUM TESTÜLETEI

A Miniszteri Szűkkörű Vezetői Értekezlet

16. § (1) A Miniszteri Szűkkörű Vezetői Értekezlet heti rendszerességgel ülésezik.
(2) A Miniszteri Szűkkörű Vezetői Értekezletet a miniszter, akadályoztatása esetén az államtitkár vezeti. Állandó résztvevői az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök és a Sajtó és kommunikációs főosztály vezetője. Az értekezletre más személyek miniszteri döntés alapján hívhatók meg.
(3) A Miniszteri Szűkkörű Vezetői Értekezlet tárgyalja meg a minisztérium szakmai irányító és felügyeleti munkájával kapcsolatos jelentősebb elvi és gyakorlati kérdéseket, koncepciókat.
(4) A Miniszteri Szűkkörű Vezetői Értekezlet összehívásáról a Miniszteri Titkárság, amennyiben az Értekezletet az államtitkár vezeti, akkor az Államtitkári Titkárság gondoskodik.
(5) A Miniszteri Szűkkörű Vezetői Értekezletről a kabinetfőnök szükség szerint emlékeztetőt készít, amelyet a résztvevők és a végrehajtásra kötelezett felelősök rendelkezésére bocsát.

Államtitkári vezetői értekezlet36

17. §37 (1) Az államtitkári vezetői értekezlet heti rendszerességgel ülésezik.
(2) Az államtitkári vezetői értekezletet az államtitkár vezeti. Állandó résztvevői a miniszteri biztos, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, a Sajtó és Kommunikációs Osztály vezetője, valamint az államtitkár titkárságvezetője. Az értekezletre más személyek államtitkári döntés alapján hívhatók meg.
(3) Az államtitkári vezetői értekezlet tárgyalja meg a minisztérium aktuális feladatait, a problémák megoldási módját.
(4) Az államtitkári vezetői értekezlet összehívásáról az államtitkár titkárságvezetője gondoskodik.

A miniszteri tájékoztató értekezlet

18. § (1) A miniszter a kormányülést követően az ott elhangzottakról tájékoztató értekezletet tart.
(2)38 A tájékoztató értekezlet résztvevői az államtitkár, a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, a főosztályvezetők, a Jogi és Igazgatási Főosztály Koordinációs Osztályának (a továbbiakban: Koordinációs Osztály) vezetője, a Parlamenti Kapcsolatok Osztályának vezetője, a Sajtó- és Kommunikációs Osztály vezetője, valamint az Ellenőrzési főosztály vezetője. Az értekezletre más személyek miniszteri döntés alapján hívhatók meg.
(3) A tájékoztató értekezlet összehívásáról a Koordinációs osztály gondoskodik.

Az államtitkári tájékoztató értekezlet, a szakmapolitikai egyeztetés tájékoztató értekezlete

19. § (1)39 Az államtitkár az államtitkári értekezletet, illetve a szakmapolitikai munkacsoport ülését követően az ott elhangzottakról, illetve egyéb aktuális kérdésekről tájékoztató értekezletet tart.
(2)40 Az államtitkári értekezletet követő tájékoztató értekezlet résztvevői – amennyiben az államtitkár eltérően nem rendelkezik – a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, a főosztályvezetők, az államtitkár titkárságvezetője, a Koordinációs Osztály vezetője, a Parlamenti Kapcsolatok Osztályának vezetője, a Sajtó- és Kommunikációs Osztály vezetője, valamint az Ellenőrzési főosztály vezetője.
(3) A szakmapolitikai egyeztetést követő tájékoztató értekezlet résztvevői a szakállamtitkárok, a kabinetfőnök, a napirendi ponttal érintett főosztályvezetők és a Koordinációs osztály vezetője.
(4) A tájékoztató értekezlet összehívásáról a Koordinációs osztály gondoskodik.

Egyéb, eseti jelleggel működő testület

20. § (1) A miniszter normatív utasításával vagy a feladatkörükben érintett miniszterekkel közös normatív utasításban több szakállamtitkár vagy főosztály feladatkörét érintő, eseti feladat elvégzésére a feladatkörükben érintett szakállamtitkárokból, főosztályvezetőkből vagy vezetői megbízással rendelkező köztisztviselőkből álló munkacsoportot hozhat létre. Az utasításban meg kell határozni a munkacsoport feladatát, vezetőjét, tagjait és működésének idejét.
(2) A munkacsoport tagjait a helyettesítésükre egyébként jogosult személy helyettesítheti.

A MINISZTÉRIUM MŰKÖDÉSÉNEK EGYES KÉRDÉSEI

Általános szabályok

21. § (1) A minisztériumi egységek folyamatos működését a jogszabályok, az állami irányítás egyéb jogi eszközei, a Szabályzat és a minisztérium egyéb szabályzatai, a minisztériumi egységek ügyrendjei, valamint a felettes vezetők utasításai határozzák meg.
(2)41 A főosztályvezetők, illetve a kabinetfőnök a Szabályzatban foglaltak végrehajtására ügyrendet készítenek, amelyet a feladatkörök egyértelmű elhatárolása érdekében az érdekelt minisztériumi egységekkel való egyeztetést követően véglegesítenek. Az ügyrendet a főosztályvezető, illetve a kabinetfőnök írja alá és terjeszti elő jóváhagyásra. A kabinetfőnök alá tartozó minisztériumi egység ügyrendjét a miniszter, a többi minisztériumi egység ügyrendjét – az illetékes szakállamtitkár javaslatára – az államtitkár hagyja jóvá. A minisztériumi egység jóváhagyott ügyrendjének intraneten történő megjelentetéséről a minisztériumi egység gondoskodik.
(3) A vezető, az ügyintéző, az ügykezelő és a fizikai alkalmazott feladatait – az (1) bekezdésben foglaltakon túl – a munkaköri leírás szabályozza. A munkaköri leírásra vonatkozó szabályokat, tartalmi követelményeket a Közszolgálati Szabályzat tartalmazza.

A feladatok meghatározása, a munkaterv

22. § (1) A minisztérium munkáját a jóváhagyott munkaterv, illetve az összefüggő nagyobb feladatokra kiadott eseti program alapján végzi.
(2) A munkatervet féléves időszakra – a törvényalkotási programhoz és a Kormány munkatervéhez igazodva – a minisztériumi egységek véleményét kikérve a Koordinációs osztály állítja össze.
(3)42 A munkaterv tartalmazza a Kormány, a Kormány kabinetjei, továbbá a minisztérium vezető testületei által meghatározott feladatokat, valamint a minisztériumi egységek által javasolt feladatok közül azokat, amelyek munkatervbe való felvételét az államtitkár jóváhagyja.
(4) A munkatervben meg kell jelölni:
a) a feladat elvégzéséért felelős minisztériumi egységet,
b) a társfelelős minisztériumi egység(eke)t, illetve
c) a feladat végrehajtásának a határidejét.
(5)43 A munkatervben előírt feladatok végrehajtását a Koordinációs Osztály figyelemmel kíséri és erről az államtitkárt tájékoztatja.
(6)44 Ha a munkatervben megjelölt feladat elvégzése akadályba ütközik vagy az előírt határidő megtartása nem lehetséges, a feladat elvégzéséért felelős minisztériumi egység az akadályról, a határidő módosításának szükségességéről és indokairól köteles – az illetékes szakállamtitkár útján – az államtitkárt, valamint a Koordinációs Osztályt még a munkatervben előírt határidő lejárta előtt – külön felszólítás nélkül – írásban tájékoztatni.

Az ügyintézés szabályai

23. § (1) Az ügy elintézéséért az a minisztériumi egység felelős, amelynek – a Szabályzat 3. számú függeléke szerint – az adott ügy a feladatkörébe tartozik. Előzménnyel rendelkező ügy elintézéséért az a minisztériumi egység felelős, amely az előzményt intézte. Hatásköri vita esetén a közös irányítást gyakorló vezető dönt [6. § (6) bekezdése].
(2) A minisztériumi egységek tevékenységük során együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más minisztériumi egység feladatkörét is érintő ügyekben az érdekeltek egyeztetve kötelesek eljárni. Az egyeztetésért, illetve azért, hogy a feladat ellátásában a többi érdekelt minisztériumi egység álláspontja összehangoltan érvényesüljön, az a minisztériumi egység felelős, amelynek a feladat elvégzése a Szabályzat 3. számú függeléke szerint a feladatkörébe tartozik vagy akit a miniszter, az államtitkár vagy a szakállamtitkár az ügyintézés koordinálására kijelölt. Véleményeltérés esetén a minisztériumi egységeknek egymás között egyeztetniük kell, eredménytelenség esetén a közös irányítást gyakorló vezető dönt [6. § (6) bekezdése].

24. § (1)45 Az ügyirat kiadmányozásra való – a törvényességi, szakmai és célszerűségi szempontoknak megfelelő – előkészítéséért, valamint a 32. § (6) bekezdése szerinti határidőben történő előterjesztésért az ügyintéző felelős. Az ügyiratot az ügyintézőnek alá kell írnia és az ügyiraton, illetve az aktán nevét fel kell tüntetni.
(2) Az ügy érdemi elintézéséért az a vezető felelős, aki az ügyintéző által előkészített tervezetet felülvizsgálja és azt kiadmányozni jogosult és köteles.
(3) Az ügy intézésére kijelölt ügyintéző köteles az ügy elintézése érdekében a jogszabályok és a minisztérium belső szabályzataiban meghatározott előírások betartásával, az érintett minisztériumi egységekkel, vezetőkkel, ügyintézőkkel együttműködve a szükséges intézkedéseket megtenni.
(4) Az ügyintézés szakmai követelményeit, beleértve az ügyiratok kezelését, az államtitok és a szolgálati titok megőrzését, az adatvédelem és a közérdekű adatok nyilvánosságának biztosítását, jogszabályok és külön szabályzatok tartalmazzák.
(5) A gyors ügyintézés érdekében a kijelölt ügyintéző haladéktalanul áttekinti a beadványt és ennek alapján
a) ha a beadvány nem a minisztérium hatáskörébe tartozik, haladéktalanul intézkedik a beadvány áttétele és a beadvány benyújtójának értesítése iránt. Az erre vonatkozó iratok kiadmányozására a főosztályvezető, vagy felhatalmazása alapján a minisztériumi egység meghatározott vezetője jogosult;
b) ha a beadvány más minisztériumi egység feladatkörébe tartozik, nyomban intézkedik az áttétel iránt;
c) amennyiben az a) vagy a b) pontban foglaltakra nem kerül sor:
ca) áttanulmányozza az ügyre vonatkozó iratokat és más információt tartalmazó anyagokat. Szükség szerint kezdeményezi az ügyben előzőleg keletkezett iratok csatolását,
cb) amennyiben az ügyben más hivatali egység álláspontjának bekérése szükséges, erről – indokolt esetben – felettesét külön tájékoztatja, az egyeztetést az illetékessel szóban, szükség szerint írásban elvégzi,
cc) az ügyben folytatott jelentősebb tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról, egyeztetésről feljegyzést készít és azt az ügyiratban elhelyezi. Fontosabb ügyeknél a lényeges vezetői utasításokat – indokolt esetben – az ügyiratra, illetve az ügyet kísérő lapon külön feljegyzi,
cd) megállapításait, javaslatát az ügyiratban röviden összegzi, és elkészíti a kiadmány tervezetét,
ce) az ügyiratot továbbítja a kiadmányozásra jogosulthoz,
cf) az előadói ívre feljegyzi a kezelői és kiadói utasításokat.
(6) Az ügyintézők feladataik ellátása során szükség szerint igénybe veszik a minisztérium által rendelkezésre bocsátott informatikai szolgáltatásokat és használják a minisztérium informatikai rendszerén keresztül zajló belső kommunikációt (elektronikus levelezés, elektronikus naptárkezelés stb.). Ennek érdekében az ügyintézők a rendelkezésre bocsátott hálózati címen keresztül részükre érkező elektronikus posta beérkezését rendszeresen figyelemmel kísérik.

25. § (1) A köztisztviselő köteles felettese utasítását végrehajtani.
(2) A köztisztviselő köteles felettese utasításának végrehajtását megtagadni, ha annak teljesítésével:
a) bűncselekményt, illetve szabálysértést valósítana meg;
b) más személy életét, testi épségét vagy egészségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné.
(3) A köztisztviselő az utasítás végrehajtását megtagadhatja, ha annak teljesítése az életét, egészségét vagy testi épségét közvetlenül és súlyosan veszélyeztetné, vagy jogszabályba ütközne.
(4) A köztisztviselő köteles az utasítást adó figyelmét felhívni, és egyben kérheti az utasítás írásba foglalását, ha az, vagy annak végrehajtása jogszabályba ütközne, vagy teljesítése kárt idézhet elő és a köztisztviselő a következményekkel számolhat, vagy az utasítás az érintettek jogos érdekeit sérti. Az utasítást adó felettes az utasítás írásba foglalását nem tagadhatja meg. A köztisztviselőt az írásba foglalásra irányuló kérelme miatt hátrány nem érheti.
(5) Ha az utasítást adó a köztisztviselőnek nem közvetlen felettese, akkor a közvetlen felettes útján kell az írásba foglalást kérni.
(6) A köztisztviselő, ha felettese döntésével, illetve utasításával nem ért egyet, jogosult különvéleményét írásba foglalni. Emiatt hátrány nem érheti.

Az ügyintézési határidők

26. § (1) Az ügyek intézése a vonatkozó jogszabályok, a Kormány ügyrendje és a felettes vezetők által előírt határidőben történik.
(2) Az ügyintézési határidő a Ket. hatálya alá tartozó ügyekre vonatkozóan az irányadó anyagi és eljárási szabályokban meghatározott határidő.
(3) Jogszabályban előírt ügyintézési határidő hiányában az ügyek intézésére a vezető által a feladatok kiadása során megállapított egyedi ügyintézési határidő az irányadó. Jogszabályi rendelkezés vagy egyedi vezetői utasítás hiányában az irányadó ügyintézési határidő 30 nap.
(4) Az (1)–(3) bekezdés szerinti határidők nem vonatkoznak a „sürgős” jelzésű iratokra, amelyeket soron kívül, de legkésőbb 3 munkanapon belül kell elintézni.
(5) A határidőket naptári napban (kivételesen órában) kell meghatározni. A határidő számításának kezdő napja a minisztériumban történő első iktatás, befejező napja pedig a regisztrált expediálás napja.
(6) A határidő betartásáért annak a minisztériumi egységnek a vezetője felelős, amelynek a feladatkörébe a beadvány elintézése tartozik.
(7) Ha a beadvány az előírt határidő alatt érdemben nem intézhető el, akkor az ügyintéző a késedelem okáról és az ügyintézés várható időpontjáról felettesét tájékoztatja, és intézkedést kezdeményez.

A kiadmányozási jog és a kiadmányozás rendje,
a szolgálati út

27. § (1) A kiadmányozási jog az ügyben történő érdemi döntésre ad felhatalmazást. A kiadmányozásra jogosult döntését az előkészítés ellenőrzése után, a kapott információk alapján, törvényes jogkörében eljárva, a megállapított határidőben hozza meg.
(2) A kiadmányozási jog magában foglalja
a) az érdemi döntés meghozatalának és a döntés alapján, illetve azzal kapcsolatban született dokumentum aláírásának, valamint
b) az intézkedések jóváhagyásának
jogát.
(3) A kiadmányozási jog jogszabályi keretek között történő átruházása nem ütközhet a minisztérium egyes szakmai területeire vonatkozó belső szabályzatokba foglalt kiadmányozási szabályokba.
(4) A kiadmányozási jog jogosultja a döntés meghozatala során a szerv vezetője nevében jár el.

28. § (1) A miniszter kiadmányozza:
a) az Államtitkári Értekezletre és a Kormány elé benyújtandó előterjesztést és jelentést;
b) a miniszteri rendeletet, a miniszteri utasítást, a jogi iránymutatást;
c) a köztársasági elnöknek, az Országgyűlés tisztségviselőinek, a Kormány tagjainak, az Alkotmánybíróság elnökének, a Legfelsőbb Bíróság elnökének, a legfőbb ügyésznek, az Állami Számvevőszék elnökének és az országgyűlési biztosoknak címzett ügyiratot;
d) az Országgyűlésben és bizottságaiban elhangzott képviselői javaslatra, illetve az országgyűlési képviselő írásbeli megkeresésére adott választ;
e) a jogszabályok által a miniszter hatáskörébe utalt és át nem ruházott ügyben hozott döntéseket;
f) a munkáltatói és egyéb jogkörben magának fenntartott, illetve számára biztosított döntéseket.
(2) A miniszter az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben – az (1) bekezdés b) pontjában foglalt kivétellel – akadályoztatása esetén a kiadmányozási jogot az államtitkárra vagy a szakállamtitkárra akár egyedileg, akár az ügyek meghatározott csoportjára nézve átruházhatja.
(3) A kiadmányozási jog átruházásának hiányában az (1) bekezdésben meghatározott ügyekben – az (1) bekezdés b) pontjában foglalt kivétellel – az iratot a miniszter akadályoztatása esetén az államtitkár, az államtitkár akadályoztatása esetén a miniszter által kijelölt szakállamtitkár írja alá.

29. § (1)46 Az államtitkár kiadmányozza mindazon ügyiratokat, amelyek feladat- és hatáskörébe tartoznak, valamint a minisztériumi feladatellátás egyes kérdéseivel foglalkozó körleveleket.
(2) Az államtitkár helyett – akadályoztatása esetén – az 5. § (3) bekezdésében meghatározott szakállamtitkár ír alá. Ez a jog nem vonatkozik azokra az esetekre, amikor az államtitkár a miniszter által átruházott kiadmányozási jogot gyakorolja.

30. § (1) A szakállamtitkár kiadmányozza az általa irányított terület tevékenységével összefüggő, illetve feladatkörébe utalt ügyiratokat, amelyek kiadmányozása nem tartozik a miniszter és az államtitkár jogkörébe. Kiadmányozási joggal rendelkezik továbbá mindazon ügyekben, amelyekben a minisztertől, illetve az államtitkártól erre felhatalmazást kap.
(2)47

31. § (1) A főosztályvezető 10. § (2) bekezdésben meghatározott döntési joga egyben kiadmányozási jog is.
(2) A főosztályvezető-helyettes és az osztályvezető kizárólag a főosztályvezető által írásban átruházott hatáskörben gyakorolják a kiadmányozás jogát.

32. § (1) A kiadmányozásra előkészített ügyiratokat szolgálati úton kell a kiadmányozásra jogosult elé terjeszteni.
(2)48 A miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat az illetékes szakállamtitkár és az államtitkár, az államtitkár által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat az illetékes szakállamtitkár útján kell előterjeszteni.
(3)49 Az államtitkár feladat- és hatáskörével összefüggő, de a miniszter által kiadmányozásra kerülő ügyiratokat – a (2) bekezdéstől eltérően – az illetékes szakállamtitkár, valamint az államtitkár útján kell a miniszter elé terjeszteni.
(4)50
(5)51 Kivételesen sürgős esetben a főosztályvezető közvetlenül fordulhat a miniszterhez vagy az államtitkárhoz a közvetlen felettes egyidejű, ha ez nem lehetséges, utólagos tájékoztatása mellett.
(6) Az iratot oly módon kell a kiadmányozásra jogosultnak előterjeszteni, hogy annak – az ügyintézési határidőre figyelemmel – kellő idő álljon rendelkezésére a megalapozott döntéshozatalhoz. Kivételesen sürgős esetben az irat címzettjéhez a kiadmányozást megelőzően el lehet juttatni az iratot oly módon, hogy annak munkapéldány jellege az iratból kitűnjön. Erről az ügyintéző a kiadmányozásra jogosultat tájékoztatja.
(7) Kizárólag tájékoztatási célt szolgáló dokumentumok (jelentések, beszámolók stb.) egyidejűleg küldendők meg valamennyi érintett vezetőnek, azzal, hogy a dokumentumon fel kell tüntetni mindazok nevét, akiknek azt megküldték.
(8) Az (1)–(7) bekezdésben nem említett egyéb iratok (kísérőlevél, meghívó stb.) közvetlenül a kiadmányozásra jogosult elé terjeszthetők.
(9) Ha az illetékes főosztályvezető kiadmányozta az iratot, akkor másolat megküldésével tájékoztatni kell azt a vezetőt, akihez a beadványt címezték.

33. § (1) Az iratnyilvántartási és titkos ügykezelési egységek az erre vonatkozó belső szabályzat figyelembevételével csak olyan ügyiratot vehetnek át továbbítás végett, illetőleg helyezhetnek el az irattárban, amelyeket a kiadmányozásra jogosultak jegyzékébe felvett dolgozó adott ki.
(2) A kiadmányozási jegyzék vezetését a Jogi és igazgatási főosztály Ügyviteli osztálya végzi.

Előterjesztés- és jogszabálytervezetek előkészítése, véleményeztetése, benyújtása, a miniszteri rendelet kihirdetése

34. § (1) A miniszter előterjesztést vagy jelentést terjeszt a Kormány, illetve kabinetje elé.
(2)52 Az előterjesztés célja a testület döntéseinek kezdeményezése. Az előterjesztés tartalmi és formai követelményeit a Kormány ügyrendje és a Koordinációs osztály által a miniszter vagy az államtitkár megbízásából megküldött, az Intraneten is közzétett körlevelek határozzák meg.
(3) A jelentés célja döntést nem igénylő ügyben a testület tájékoztatása.

35. § (1) A miniszter feladatkörében és törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján ad ki rendeletet.
(2) Miniszteri rendelet kiadására a miniszter jogosult.

36. § (1) A jogszabály, az állami irányítás egyéb jogi eszköze és a jelentés tervezetét (a továbbiakban együtt: tervezet) a munkatervben a feladat elvégzéséért elsőhelyi felelősként megjelölt vagy egyébként a 23. § (1) bekezdése alapján felelős minisztériumi egység (a továbbiakban: előkészítésért felelős minisztériumi egység) köteles – a témában illetékességgel rendelkező minisztériumi egység(ek) bevonásával – előkészíteni. Az előkészítésbe bevont minisztériumi egység feladatkörének megfelelő részanyagok, részmunkák kidolgozásával köteles részt venni a tervezet előkészítésében.
(2) A jelentősebb intézkedést célzó előterjesztések és koncepcionális változásokat eredményező jogszabályok (elsősorban törvényjavaslatok) előkészítéséhez először szabályozási javaslat (koncepció) és ütemterv készül, amelyeket az előkészítésért felelős minisztériumi egység – a témában illetékességgel rendelkező minisztériumi egység(ek), szükség esetén más szervek bevonásával – állít össze, majd a jóváhagyott koncepció és ütemterv alapján készíti elő – az (1) bekezdésben foglaltaknak megfelelően – a tervezetet.
(3) A jogszabály-tervezetével egyidejűleg elő kell készíteni a végrehajtási jogszabály tervezetét is.
(4)53 A tervezet pénzügyi, tartalmi megalapozottságáért az előkészítésért felelős minisztériumi egység, a jogalkotás szakmai követelményeinek való megfelelésért a Jogi és igazgatási főosztály felelős.

37. § (1) A tervezet belső egyeztetését az előkészítésért felelős minisztériumi egység végzi. A beérkezett véleményeket az előkészítésért felelős minisztériumi egység érvényesíti, véleményeltérés esetén a vitás kérdéseket a főosztályvezetők vagy megbízottjaik személyes tárgyalás, munkaértekezlet útján rendezik, ennek eredményét az ügyiraton fel kell tüntetni.
(2)54 Amennyiben az előkészítés során a költségvetést érintő kérdés is felmerül, a Költségvetési és Pénzügy-politikai Főosztály, a Központi Költségvetési Fejezetek Főosztálya, illetve szükség esetén más, az adott téma költségvetési vonatkozásaiban hatáskörrel rendelkező főosztály állásfoglalását is ki kell kérni.
(3) Amennyiben az előkészítés során az európai integrációt és a nemzetközi ügyeket érintő kérdés is felmerül, a Nemzetközi kapcsolatok főosztálya állásfoglalását is ki kell kérni.
(4) A jogszabály, illetve az állami irányítás egyéb jogi eszköze tervezetének előkészítésébe a Jogi és igazgatási főosztályt minden esetben be kell vonni.
(5) A tervezett intézkedések, elgondolások jobb megismertetése és a tárcaegyeztetés megkönnyítése érdekében – amennyiben ezt az előkészítésért felelős minisztériumi egység indokoltnak tartja – a tervezet főbb rendelkezéseit már az előkészítés időszakában, munkakapcsolat formájában az érintett tárcával meg lehet ismertetni, törvényjavaslat előkészítése során pedig be kell vonni az előkészítésbe az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakértőit is. Más miniszterrel közös előterjesztés tervezete, illetve más miniszter egyetértésével kiadandó pénzügyminiszteri rendelet tervezetének előkészítése során az előkészítésért felelős minisztériumi egység minden esetben köteles még a szakmapolitikai, illetve államigazgatási egyeztetés megkezdése előtt kifejezetten egyetértő nyilatkozatot kérni az egyetértés megadására jogosult minisztertől.

38. § (1)55 A tervezetet a belső egyeztetési lap csatolásával az esetleges eltérő véleményekkel együtt az előkészítésért felelős minisztériumi egység mutatja be az illetékes szakállamtitkár és az államtitkár útján a miniszternek jóváhagyásra. A tervezet csak a miniszter jóváhagyása alapján bocsátható szakmapolitikai, illetve államigazgatási egyeztetésre.
(2) A tervezetet az (1) bekezdés szerinti jóváhagyásra történő bemutatás előtt meg kell küldeni a Koordinációs osztályra. A megküldött ügyiratnak tartalmaznia kell a tervezeten és a belső egyeztetési lapon kívül egy-egy feljegyzést a miniszter, illetve a Koordinációs osztály vezetője részére. Egyidejűleg a tervezetet e-mailen is el kell juttatni a Koordinációs osztály részére.
(3) A tervezetet a Koordinációs osztály vezetője alaki, formai szempontból ellenőrzi és azt szignózza, vagy – szükség esetén – az előkészítésért felelős minisztériumi egységnek javításra visszaadja.
(4) A tervezet szakmapolitikai, illetve államigazgatási egyeztetését a Koordinációs osztály végzi.
(5) A (2) bekezdésben meghatározott feljegyzések tartalmi elemeiről, valamint a szakmapolitikai, illetve az államigazgatási egyeztetés részletes szabályairól szóló körlevelet a Koordinációs osztály az Intraneten közzéteszi.
(6) Az elektronikus információ szabadságról szóló 2005. évi XC. törvény alapján az államigazgatási egyeztetéssel párhuzamosan közzé kell tenni a minisztérium honlapján a jogszabályalkotásra irányuló tervezeteket a véleményezési határidő megjelölésével együtt. A tervezet csak a miniszter jóváhagyása alapján tehető közzé a minisztérium honlapján. A tervezet közzétételét a Sajtó és kommunikációs főosztály végzi.
(7) A tervezet véleményezésére legalább 15 napot kell biztosítani. Ha az előterjesztés-tervezet súlya vagy más szempont indokolja, a véleményadásra 15 napnál hosszabb időtartamot kell biztosítani. Átfogó jogszabályalkotásra irányuló előterjesztés-tervezet, valamint testületi állásfoglalás kérése esetén a véleményezési határidő általában 30 nap.
(8)56 Az államtitkár engedélyével a tervezet véleményezése soron kívüli határidővel is kérhető. A soronkívüliség 15 napnál rövidebb, de legalább 5 munkanapos határidőt jelent.
(9) A gazdasági tárgyú előterjesztés-tervezetek esetében az érdekelt országos gazdasági érdek-képviseleti szervek, illetve az érintett országos gazdasági kamara véleményét is be kell szerezni.
(10) A beérkező véleményeket a Koordinációs osztály haladéktalanul továbbítja az előkészítésért felelős minisztériumi egységnek.
(11) A véleményeltérés észrevételezővel történő rendezését írásban vagy egyeztető megbeszélés útján kell megkísérelni. A fennmaradó véleményeltéréseket miniszteri (államtitkári, szakállamtitkári) szinten kell egyeztetni.
(12) A honlapon történő közzététel során beérkezett észrevételekről az előkészítésért felelős minisztériumi egység elektronikus közzétételre alkalmas összefoglalót készít. Az összefoglaló csak a miniszter jóváhagyása alapján tehető közzé a Pénzügyminisztérium honlapján. Az összefoglaló közzétételét a Sajtó és kommunikációs főosztály végzi. Amennyiben a közzététel során nem érkezett észrevétel, arról az előkészítésért felelős szervezeti egység a Sajtó és kommunikációs főosztályt értesíti.

39. § (1)57 A kormánykabinetre, a kormányülésre és az államtitkári értekezletre csak a Kormány-, illetve a Kormánykabinet ügyrendjében, illetve a Koordinációs osztály által a miniszter vagy az államtitkár megbízásából megküldött körlevelekben foglalt követelményeknek megfelelő előterjesztés, jelentés nyújtható be.
(2) Az előterjesztést aláíratás előtt meg kell küldeni a Koordinációs osztálynak és – a kormánykabinetre benyújtandó előterjesztések kivételével – a Jogi és igazgatási főosztálynak.
(3) Az előterjesztést a Koordinációs osztály vezetője alaki, formai szempontból ellenőrzi és azt szignózza, vagy – szükség esetén – az előkészítésért felelős minisztériumi egységnek javításra visszaadja.
(4) Az előterjesztést a Jogi és igazgatási főosztály vezetője jogi szempontból ellenőrzi és azt szignózza, vagy – szükség esetén – az előkészítésért felelős minisztériumi egységnek javításra visszaadja.
(5) A miniszter eltérő rendelkezése hiányában kizárólag aláírt előterjesztést lehet benyújtani. Az előterjesztést eggyel több példányban kell aláíratni, mint ahány előterjesztő van. Az előterjesztés aláíratásáról az előkészítésért felelős minisztériumi egység gondoskodik. A társelőterjesztőkkel való aláíratást – a benyújtással párhuzamosan – a Koordinációs osztály intézi.
(6) Az előterjesztés benyújtását a Koordinációs osztály végzi.
(7) Az előterjesztés aláírt példányait legkésőbb 4 munkanappal az államtitkári értekezlet előtt el kell juttatni a Koordinációs osztályra úgy, hogy azt még aznap e-mailen el lehessen juttatni a napirendre vételre vonatkozó kéréssel a MeH jogi és közigazgatási államtitkárságára. Az előterjesztés átdolgozott változatának aláírt példányait, valamint írásbeli kiegészítését pedig legalább 3 munkanappal a kormányülés előtt kell eljuttatni a Koordinációs osztályra, úgy, hogy azt – figyelemmel a sokszorosításhoz szükséges időre – még aznap el lehessen juttatni a Miniszterelnöki Hivatalba. Egyidejűleg az előterjesztést minden esetben e-mailen is el kell juttatni a Koordinációs osztályra.
(8) A benyújtás részletes szabályairól szóló körlevelet a Koordinációs osztály az Intraneten közzéteszi.

40. § (1) A miniszteri rendelet aláíratásáról az előkészítésért felelős minisztériumi egység gondoskodik. A miniszteri rendeletet aláíratás előtt meg kell küldeni a Jogi és igazgatási főosztálynak.
(2)58 A miniszteri rendelet két eredeti aláírt és egy sk-s példányát, valamint a rendeletet elektronikusan meg kell küldeni a Jogi és igazgatási főosztályra, amely gondoskodik a kihirdettetésről.

Államigazgatási egyeztetés keretében a minisztériumba érkező anyagok véleményezése

41. § (1) A szakmapolitikai, illetve az államigazgatási egyeztetés keretében a Ksztv. szerinti központi államigazgatási szervektől beérkező jelentések, jogszabályok és állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezetei (a továbbiakban együtt: beérkezett anyag) véleményezésének minisztériumon belüli koordinációját a Koordinációs osztály végzi.
(2) A Koordinációs osztály határidő megjelölésével kijelöli a Szabályzat 3. számú függelékében foglaltak alapján a minisztériumi álláspont kialakításáért felelős minisztériumi egységet (a továbbiakban: főfelelős minisztériumi egység), valamint a véleményezésben részt vevő, szakmai szempontból érintett minisztériumi egységeket, továbbá gondoskodik a beérkezett anyag részükre történő haladéktalan megküldéséről.
(3)59 Amennyiben a főfelelős minisztériumi egység a kijelölésével nem ért egyet, ezt haladéktalanul jelzi a Koordinációs osztály vezetőjének. A vitában érintett főosztályvezetőknek – szükség esetén az illetékes szakállamtitkár, illetve az államtitkár döntését kérve – haladéktalanul meg kell állapodniuk.
(4) A főfelelős minisztériumi egység akár a Koordinációs osztály útján, akár közvetlenül további minisztériumi egység(ek)et is bevonhat a véleményezésbe. Törvényjavaslat-tervezetek véleményezése esetén a Jogi és igazgatási főosztály véleményének kikérése kötelező.
(5) A véleményezési határidők betartásának biztosítása a főfelelős minisztériumi egység és a Koordinációs osztály feladata.
(6) A főfelelős minisztériumi egység a beérkezett és leegyeztetett részvélemények és saját észrevételei alapján elkészíti
1. szakmapolitikai egyeztetésre érkezett anyag esetén a felkészítő feljegyzést;
2. államigazgatási egyeztetésre érkezett anyagnál
a)60 főosztályvezetői szintű szakmai vélemény esetén a főfelelős főosztályvezető által aláírt levelet,
b) szakállamtitkári, államtitkári vagy miniszteri szintű tárcavélemény esetén a levéltervezetet
3 példányban a beérkezett anyaggal és a részvéleményekkel együtt eljuttatja a Koordinációs osztályra. Az a) pont szerinti esetben a postázásról, a b) pont szerinti esetben az aláíratásról és a postázásról a Koordinációs osztály gondoskodik.

A testületi ülésekre való felkészítés rendje

42. § (1) A kormánykabinet, a szakmapolitikai egyeztetés, az államtitkári értekezlet és a kormányülés napirendjére tűzött munkaanyagok, előterjesztések, jelentések főfelelősét (a feladatköre szerint illetékes minisztériumi egységet) a Szabályzat 3. számú függelékében foglaltak alapján a Koordinációs osztály jelöli ki.
(2) A főfelelős minisztériumi egység a munkaanyagot, előterjesztést, jelentést az érdekelt minisztériumi egységek bevonásával áttanulmányozza, majd felkészítő feljegyzést készít, amelyet az előírt határidőre, de legkésőbb a szakmapolitikai egyeztetést, az államtitkári értekezletet és a kormányülést megelőző napon 3 példányban és e-mailen eljuttat a Koordinációs osztályra.
(3)61 A Koordinációs Osztály a napirend szerinti felkészítőket a miniszter, illetve az államtitkár részére minden ülés előtt átadja.
(4) A felkészítő feljegyzésekre vonatkozó tartalmi és formai előírásokat tartalmazó körlevelet a Koordinációs osztály az Intraneten közzéteszi.

A kormányzati testületek határozatainak és döntéseinek végrehajtása, a végrehajtás ellenőrzése

43. § (1)62 A Kormány üléséről a miniszter, illetőleg az ülésen részt vevő államtitkár, az államtitkári értekezletről az államtitkár, illetve az ülésen résztvevő szakállamtitkár, a szakmapolitikai munkacsoport üléséről az államtitkár, illetve az ülésen részt vevő, az államtitkár által kijelölt szakállamtitkár vagy főosztályvezető a 18. §, illetve a 19. § szerinti tájékoztató értekezletet tart. Szükség esetén az állami vezető a tájékoztatással egyidejűleg utasítást ad a teendőkre és kijelöli a felelős minisztériumi egységet.
(2)63 A Koordinációs osztály a Kormányülés összefoglalóját, az államtitkári értekezlet emlékeztetőjét és a szakmapolitikai egyeztetés jegyzőkönyvét (amennyiben azok nem minősítettek), továbbá a Kormány ezres és kétezres határozatait a minisztériumba való megérkezésük után átadja a feladatkörük szerint felelős minisztériumi egységeknek. A Koordinációs osztály a kormánykabinet üléséről készült összefoglalót – amennyiben az nem minősített – az államtitkár utasítása alapján juttatja el a feladatkör szerint felelős minisztériumi egységnek.

44. § (1) A Kormány ezres és kétezres határozataiban előírt feladatok nyilvántartása a Koordinációs osztály feladata.
(2) A Miniszterelnöki Hivatal által a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok végrehajtásáról megküldött kimutatás alapján a feladatok teljesítésének helyzetéről szóló tájékoztatást a Koordinációs osztály állítja össze a feladatok elvégzéséért felelős minisztériumi egységektől kapott tájékoztatás alapján.
(3) A Kormány ügyrendjéről szóló 1088/1994. (IX. 20.) Korm. határozat 91. pontja szerint a kormányhatározatokban előírt, elmulasztott határidő módosítását – indokolt esetben – a végrehajtásért felelős minisztériumnak külön előterjesztésben kell kezdeményeznie. Az előterjesztés elkészítéséről az elmulasztott határidejű feladat végrehajtásáért felelős minisztériumi egység gondoskodik.

Az állami irányítás egyéb jogi eszközei

45. § (1) A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény értelmében a miniszter utasítást és jogi iránymutatást (irányelvet, tájékoztatót) adhat ki. A jogi iránymutatás nem tartalmazhat jogot és kötelességet megállapítható magatartási szabályt.
(2) A miniszter jogszabályban meghatározott irányítási jogkörében utasításban szabályozhatja a közvetlen irányítása alá tartozó szervek tevékenységét.
(3) Az irányelv ajánlást ad a jogszabály végrehajtásának fő irányára és módszerére.
(4) A tájékoztató olyan tényt és adatot közöl, amelyet a jogszabály végrehajtásáért felelős szervnek a feladata teljesítéséhez ismernie kell.

46. § (1) A miniszteri utasítás, illetve a jogi iránymutatás tervezetét a 23. § (1) bekezdése alapján felelős minisztériumi egység (a továbbiakban: előkészítésért felelős minisztériumi egység) köteles – a témában illetékességgel rendelkező minisztériumi egység(ek) bevonásával – előkészíteni. Az előkészítés a Jogi és igazgatási főosztály bevonásával történik.
(2)64 A miniszteri utasítás, illetve a jogi iránymutatás minisztériumon belüli egyeztetését az előkészítésért felelős minisztériumi egység, esetleges államigazgatási egyeztetését a Koordinációs osztály végzi megfelelően alkalmazva a 37. és 38. §-ban foglaltakat.
(3) A miniszteri utasítás és a jogi iránymutatás a minisztérium hivatalos lapjában közzétehető.

A minisztérium képviselete és kapcsolati rendje

Általános szabályok

47. § (1) A minisztériumot
a) bármely ügyben a miniszter, illetőleg akadályoztatása esetén az államtitkár,
b) feladatkörében, vagy az előbbiek által adott írásbeli meghatalmazás alapján a szakállamtitkár, miniszteri biztos,
c)65 feladatkörében, vagy az államtitkár, illetve az illetékes szakállamtitkár meghatalmazása alapján a főosztályvezető, akadályoztatása esetén helyettese, vagy a feladatköre szerint illetékes, erre külön felhatalmazott ügyintéző
képviseli.
(2) A minisztériumot a tárcaközi bizottságokban, a Ksztv. 1. § (2) bekezdésének d)–h) pontjában meghatározott központi államigazgatási szervekkel, az önkormányzatokkal és a társadalmi szervezetekkel való kapcsolatokban a feladatkörükbe tartozó kérdésekben vagy külön megbízás alapján a főosztályvezető, esetenként erre felhatalmazott ügyintézője képviseli.
(3)66 Munkakapcsolatot bármely minisztériumi egység létesíthet külső szervekkel. Erről a feladatkörében érintett minisztériumi egységet tájékoztatni kell.
(4) A képviseletre jogosult köteles a feladatkörében érintett minisztériumi egységekkel előzetesen egyeztetett minisztériumi álláspontot képviselni. Egyes ügyekben a képviseletet megállapodás alapján más minisztériumi egységeknek átadhatja.
(5) Ha külföldi látogatás alkalmával sor kerül valamilyen hivatalos dokumentum (egyezmény, megállapodás stb.) aláírására, külön felhatalmazást kell kérni a dokumentum aláírására, ismertetve az aláírandó dokumentum tartalmát. Ha nincs szükség ilyen felhatalmazásra, illetőleg a kiutazó személy már rendelkezik felhatalmazással, ezt is jelezni kell. Az előterjesztést a szolgálati út betartásával, a külföldre történő utazást megelőzően olyan időpontban kell eljuttatni a miniszterhez, hogy a megalapozott döntéshozatalhoz elegendő idő álljon rendelkezésre.

Az Országgyűléssel, az országgyűlési képviselőkkel való kapcsolattartás

48. § (1) Az Országgyűléssel, annak hivatali apparátusával, a parlamenti bizottságokkal, a parlamenti képviselőcsoportok vezetőivel, továbbá az egyéni képviselőkkel való folyamatos kapcsolattartás a Parlamenti kapcsolatok főosztályának feladata. A törvényjavaslatok benyújtását, az Országgyűlés plenáris és bizottsági üléseinek munkájával kapcsolatban a minisztérium vezetői és minisztériumi egységei, valamint az országgyűlés közötti koordinációt a Parlamenti kapcsolatok főosztálya végzi.
(2) A Parlamenti kapcsolatok főosztálya az országgyűlési bizottságok üléseinek előkészítése érdekében
a) tájékoztatja az illetékes főosztályvezetőt a feladatkörébe eső bizottsági ülések napirendjéről,
b) szervezi az országgyűlési bizottságok ülésein történő részvételt, és ha az országgyűlési bizottság ülésén akadályoztatása miatt nem a miniszter, az államtitkár vagy a szakállamtitkár vett részt, felkéri a bizottság ülésén részt vevő, a minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személyt összefoglaló emlékeztető készítésére,
c) összegzi a bizottsági ülések vitájának tapasztalatait, s azt a miniszter és az államtitkár elé terjeszti.
(3) Az országgyűlési bizottságok ülésein a minisztériumot a miniszter, illetve a miniszter helyettesítésére jogszabályban meghatározott rendben
– az államtitkár,
– a szakállamtitkár, illetve
– a minisztérium állományába tartozó, állásfoglalásra jogosult, vezetői megbízatással rendelkező személy
képviseli.
(4) A pénzügyekkel kapcsolatos törvényjavaslatokat, tájékoztató és háttéranyagokat, zárószavazás előtti koherencia zavarokat elhárító, előterjesztői módosító indítványokat, a zárószavazás előtti egységes javaslatot az Országgyűlés Szervezési főosztálya útján kell az országgyűlési képviselők rendelkezésére bocsátani.
(5) A (4) bekezdés szerinti beadványokat elektronikusan rögzített formában is el kell készíteni, és le kell adni a Parlamenti kapcsolatok főosztályára, amely gondoskodik a parlamenti benyújtásról.

49. § (1) Az Országgyűlésen, illetve bizottságaiban az elhangzott fontosabb észrevételeket a feladatkörük szerint érdekelt minisztériumi egységek a Parlamenti kapcsolatok főosztályának jelzése alapján megvizsgálják és véleményükkel, javaslatukkal együtt tájékoztatják a minisztert és az államtitkárt.
(2) Ha az önálló képviselői, illetve országgyűlési bizottsági indítvány tárgya szerint több
– eltérő irányítási rend alá tartozó – minisztériumi egységet érint, az államtitkár – a Parlamenti kapcsolatok főosztálya jelzése alapján – kijelöli a szakértői vélemény előkészítéséért felelős személyt.
(3) Az országgyűlési képviselők, a bizottságok és az országgyűlés elnöke részére írásbeli tájékoztatást a miniszter, illetve a 28. §-ban meghatározottak szerint az államtitkár, szakállamtitkár adhat, amelyet a téma szerint illetékes minisztériumi egység bevonásával a Parlamenti kapcsolatok főosztálya készít elő.
(4) A Parlamenti kapcsolatok főosztálya – az illetékes minisztériumi egység bevonásával – gondoskodik arról, hogy az interpellációkra, kérdésekre, azonnali kérdésekre adandó válasz az előírt formában és határidőn belül elkészüljön.
(5) Az országgyűlési képviselők ülésen kívül felvetett javaslataival, észrevételeivel kapcsolatos minisztériumi válaszok megadására az (1)–(4) bekezdésekben foglaltakat kell megfelelően alkalmazni.

50. § (1)67 A törvényjavaslat expozéjának tervezetét legkésőbb a törvényjavaslat parlamenti benyújtását követő 1 héten belül el kell készíteni és az illetékes szakállamtitkár, valamint az államtitkár útján a miniszter elé terjeszteni. Ezzel egyidejűleg az expozé tervezetét meg kell küldeni a Parlamenti kapcsolatok főosztályának is.
(2) A Kormány által támogatott képviselői módosító javaslatokat tartalmazó tájékoztatót legkésőbb azon ülést megelőző második munkanapon kell megküldeni a képviselőcsoportok vezetőinek, amely ülés tervezett napirendjén szerepel az adott törvényjavaslathoz érkezett módosító (kapcsolódó módosító) javaslatokról történő szavazás.
(3) A módosító (kapcsolódó módosító) javaslatokról kialakított állásfoglalást olyan időben kell a Parlamenti kapcsolatok főosztályának átadni, hogy kellő idő álljon rendelkezésre a szolgálati út szerint történő jóváhagyásra, és ezt követően a képviselőcsoportok vezetőinek, valamint az Országgyűlés Hivatalának való eljuttatásra.

Az Alkotmánybírósággal, az Állami Számvevőszékkel
és az Országgyűlési Biztosok Hivatalával való kapcsolattartás

51. § (1) Az Alkotmánybíróságtól, az Állami Számvevőszéktől, az Országgyűlési Biztosok Hivatalától érkezett megkereséseket kiemelten kell kezelni, oly módon, hogy az átfogó szakmai egyeztetést követően az adott szerv által megszabott határidőben lehessen azokat megválaszolni.
(2) Az Alkotmánybíróságtól és az Országgyűlési Biztosok Hivatalától érkezett megkeresésre adandó minisztériumi véleményt a feladatköre szerint illetékes minisztériumi egység készíti elő.
(3) Az Alkotmánybíróság elnökének, az Állami Számvevőszék elnökének és az országgyűlési biztosnak címzett átiratot, levelet a miniszter, akadályoztatása esetén a 28. §-ban foglaltak szerint az államtitkár, szakállamtitkár kiadmányozza.

A sajtó tájékoztatásával kapcsolatos eljárás

52. § (1) A sajtó tájékoztatását az érdekelt minisztériumi egységek bevonásával a Sajtó és kommunikációs főosztály tervezi és szervezi.
(2) Az (1) bekezdéssel összhangban – kidolgozás alatt lévő, valamint nyilvánosságra hozott, jóváhagyott intézkedésekről a sajtó (időszaki lapok, rádió, tévé, központi hírközlőszervek) részére tájékoztatást a miniszter, az államtitkár, a Sajtó és kommunikációs főosztály, illetve az általuk kijelölt témafelelős adhat.
(3) Interjúadás csak a Sajtó és kommunikációs főosztály szervezésében történhet.
(4) A főosztályvezető feladatkörével összefüggésben a sajtó részére kizárólag a Sajtó és kommunikációs főosztály előzetes egyetértése után nyilatkozhat vagy fejtheti ki írásban véleményét.
(5) A (4) bekezdésben foglaltakat nem kell alkalmazni a szakmai folyóiratok számára készített – tisztán szakmai, jellemzően a hatályos előírásokat ismertető – írásos anyagok tekintetében.

53. § (1) A sajtó útján nyilvánosságra hozott, a minisztérium munkájára vonatkozó javaslatok és bírálatok kivizsgálásával kapcsolatos – a miniszter, az államtitkár vagy az illetékes szakállamtitkár aláírásával ellátott – közlemény kiadásáról a Sajtó és kommunikációs főosztály gondoskodik.
(2) A minisztériumra vonatkozó javaslatokra és bírálatokra a választ a feladatköre szerint érintett főosztályvezető, a miniszter irányítása vagy felügyelete alatt álló szervek tekintetében pedig a szerv vezetője adja meg a törvényes határidőben. A válaszoknak sajtóhoz történő eljuttatásáról a Sajtó és kommunikációs főosztály gondoskodik.

A munkarend

54. § (1) A munkaidő heti negyven óra, hétfőtől csütörtökig 8–16.30 óráig, pénteken 8–14 óráig tart. A munkaidő nyilvántartás rendjéről külön szabályzat rendelkezik.
(2) A minisztérium épületébe való belépés rendjéről külön utasítás intézkedik.
(3) Munkaidőn kívül – a rendkívüli eseményekkel kapcsolatos intézkedések megtétele érdekében – a minisztériumra kiterjedő érvénnyel a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága központi ügyelete – külön utasításban foglaltak szerint – folyamatos ügyeleti szolgálatot tart.

55. § (1) A minisztériumi dolgozó munkahelyéről a munkaidő alatt történő eltávozását, illetőleg visszatérését köteles közvetlen felettesének bejelenteni.
(2) A minisztérium vezető állású dolgozói a munkahelyen kívüli feladataikat, kiküldetésüket úgy kötelesek megszervezni és ellátni, hogy távollétük idején helyettesük vagy a helyettesként megbízott dolgozó a minisztériumban tartózkodjon.

56. § (1) A minisztériumi dolgozó köteles betegállományba vételét (kórházi ápolását) a munkáltatói jogkör gyakorlójának – az indokolt akadályoztatás esetét kivéve – 24 órán belül bejelenteni, s jelezni azt is, ha a betegállomány tartama várhatóan meghaladja az egy hetet.
(2) A betegállományba vétel tényét, illetve annak időtartamát igazoló iratot a dolgozó a munkába történő visszatérését követően haladéktalanul köteles a munkáltatói jogkör gyakorlójának leadni.

57. § (1) A minisztériumban az ügyintézés magyar nyelven folyik.
(2)68 A két- és többoldalú nemzetközi kapcsolatok körében a nyelvhasználatot nemzetközi szerződés, illetve a kialakult szokások határozzák meg. Idegen nyelvű iratok belső használatra történő fordításáról a feladatkör szerinti minisztériumi egység a Sajtó és kommunikációs főosztály útján gondoskodik. Nemzetközi tárgyalásokhoz tolmácsot a Pénzügyi és humánpolitikai főosztály biztosít, amennyiben az illetékes minisztériumi egység az erre vonatkozó igényét a tárgyalást megelőzően legalább 2 munkanappal írásban jelzi.

A MINISZTÉRIUM LÉTSZÁMKERETE, GAZDÁLKODÁSA ÉS A MINISZTÉRIUM ELLENŐRZÉSI RENDSZERE

A minisztérium létszámkerete

58. §69 A minisztérium létszáma 474 fő, amely az egyes állami vezetők irányítása alá tartozó minisztériumi egységek együttes létszáma szerinti bontásban az alábbiak szerint oszlik meg:
a) a miniszter és a kabinetfőnök alá tartozó minisztériumi egységek összes létszáma: 25 fő,
b) az államtitkár irányítása alá tartozó minisztériumi egységek összes létszáma: 89 fő, amely tartalmazza a munkaviszonyban foglalkoztatott 12 fő létszámát is,
c) a makrogazdasági előrejelzésért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért és a nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó minisztériumi egységek összes létszáma: 78 fő,
d) a költségvetésért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó minisztériumi egységek összes létszáma: 137 fő,
e) a költségvetési bevételekért és a számvitelért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó minisztériumi egységek összes létszáma: 103 fő,
f) a vagyongazdálkodásért és az ágazati fejlesztések finanszírozásáért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó minisztériumi egységek összes létszáma: 42 fő.

A minisztérium gazdálkodása

59. § (1)70 A minisztérium önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv, amely éves költségvetés alapján gazdálkodik és vállalkozási tevékenységet nem folytat. Az éves költségvetési javaslatát a jogszabályok, a költségvetés összeállítása tárgyában évenként kiadott rendelkezések, irányelvek, valamint a szakterületek igényeinek felmérése alapján – a feladatok és a források összhangjának figyelembevételével – a Pénzügyi és humánpolitikai főosztály állítja össze. Az éves részletes intézményi költségvetést az államtitkár előterjesztésére a miniszter hagyja jóvá.
(2)71 Az igazgatás előirányzatait, valamint a minisztérium önálló költségvetési szerveként működő Nemzeti Programengedélyező Iroda előirányzatait a Magyar Köztársaság adott évi költségvetéséről szóló törvény Pénzügyminisztérium fejezet, Pénzügyminisztérium Igazgatása cím tartalmazza.
(3) A minisztérium a jóváhagyott költségvetése alapján – mivel alanya a kincstári finanszírozási rendszernek – előirányzat gazdálkodást folytat és az előirányzat-keret felhasználási számláját a Magyar Államkincstár vezeti.
(4) A minisztérium feladatainak ellátását (végrehajtását) szolgáló fizetési vagy más teljesítési kötelezettség vállalása vagy ilyen követelés előírása a miniszter vagy az általa kijelölt személy hatáskörébe tartozik. A kötelezettségvállalás, érvényesítés, utalványozás minisztériumi rendjét az erről szóló belső szabályzat tartalmazza.
(5) A minisztérium gazdálkodását a hatályos pénzügyi, gazdasági jogszabályok és a gazdálkodást érintő belső szabályzatok alapján kell végezni.
(6) Az előirányzatok felhasználásáról és a minisztérium gazdálkodásáról a költségvetési évközi és éves beszámolóban kell számot adni. A számviteli rendért és az erre vonatkozó előírások megtartásáért, a beszámolók elkészítéséért a Pénzügyi és humánpolitikai főosztály főosztályvezető-helyettese (Pénzügyi, számviteli és gazdasági osztály mindenkori vezetője) felel. A beszámolók jóváhagyására a miniszter jogosult.

A minisztérium ellenőrzési rendszere

60. § A minisztérium ellenőrzési rendszere magában foglalja a minisztérium pénzügyi irányítási és kontroll rendszerét, valamint függetlenített belső ellenőrzését és a PM fejezethez tartozó intézményeknél végzett ellenőrzéseket. A pénzügyi irányítás és kontroll rendszer részletes szabályait a miniszter által jóváhagyott belső szabályzatok, a minisztérium ellenőrzési nyomvonala, valamint a kockázatkezelés és szabálytalanságkezelés eljárásrendjei tartalmazzák. A függetlenített belső ellenőrzés részletes szabályait a miniszter által jóváhagyott belső ellenőrzési kézikönyv, valamint annak mellékletei és függelékei tartalmazzák.

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

61. § (1) A köztisztviselőkre, valamint a minisztérium működésére és gazdálkodására a következő külön szabályzatok vonatkoznak:
a) a közszolgálati szabályzat;
b) a lobbitevékenységgel összefüggő eljárásról szóló szabályzat;
c) az iratkezelési szabályzat;
d) a titokvédelmi szabályzat;
e) a közszolgálati adatvédelmi szabályzat;
f)–i)72
j) gazdálkodási és számviteli szabályzatok:
ja) az állami – egyedi – kezességvállalások eljárási rendjéről szóló szabályzat,
jb) a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználási rendjéről szóló szabályzat,
jc) a kötelezettségvállalás, az érvényesítés és az utalványozás rendjéről szóló szabályzat,
jd) pénzkezelési szabályzat,
je) a reprezentációs költségkeretek mértékéről és azok felhasználásáról szóló szabályzat,
jf) a belföldi és külföldi ideiglenes kiküldetések esetén követendő eljárás rendjéről szóló szabályzat,
jg)73
jh) számviteli politika és ahhoz kapcsolódóan eszközgazdálkodási szabályzat,
ji) selejtezési szabályzat,
jj) leltározási szabályzat,
jk) értékelési szabályzat,
jl) önköltség számítási szabályzat;
k) belső ellenőrzési kézikönyv.
l)–m)74
(2) A pénzügyminiszter alá tartozó szervek irányítási, felügyeleti, továbbá a Zrt.-k vonatkozásában az alapítói, illetve a tulajdonosi jogok gyakorlásának rendjét a 2. számú függelék, egyes, a pénzügyminisztert illető hatáskörök gyakorlásának delegálását, illetve a kiadmányozásra jogosult kijelölését az 4. számú függelék, a vagyonnyilatkozat tételhez kötött munkaköröket az 5. számú függelék, a tanácsadó munkakörökre, címadományozásra és képzettségi pótlékra vonatkozó szabályokat a 6. számú függelék, a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét a 7. számú függelék tartalmazza.

62. § (1) A Szabályzatot, valamint a 61. §-ban megjelölt belső szabályzatokat folyamatosan felül kell vizsgálni és a szükséges módosításokat el kell végezni.
(2) A Ksztv.-nek és a Szabályzatnak megfelelő, a 21. § (2) bekezdése szerinti ügyrendek elkészítésének, illetve felülvizsgálatának határideje a Szabályzat hatálybalépését követő 90. nap.

1. számú függelék75


A Pénzügyminisztérium szervezeti felépítése

2. számú függelék76


A pénzügyminiszter alá tartozó szervezetek felügyeleti, irányítási, továbbá a zrt.-k vonatkozásában az alapítói, illetve a tulajdonosi jogok gyakorlásának rendje


Államtitkár:
Pénzügyminisztérium Informatikai Szolgáltató Központ

Makrogazdasági előrejelzésekért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért és a nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkár:
Államadósság Kezelő Központ Zrt.
Nemzeti Programengedélyező Iroda

Költségvetésért felelős szakállamtitkár:
Magyar Államkincstár
Kormányzati Ellenőrzési Hivatal

Költségvetés bevételeiért és a számvitelért felelős szakállamtitkár:
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a szerencsejáték szervezéssel kapcsolatos hatósági ügyek kivételével)
Vám- és Pénzügyőrség

Vagyongazdálkodásért és az ágazati fejlesztések finanszírozásáért felelős szakállamtitkár:
Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (a szerencsejáték szervezéssel kapcsolatos hatósági ügyek vonatkozásában)
Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

3. számú függelék77


A MINISZTÉRIUMI EGYSÉGEK FELADATAI

Jogszabályi rendelkezésen alapuló főfelelősségű feladatok

I. A kabinetfőnök alá tartozó szervezeti egységek

1. Miniszteri Titkárság
A miniszter munkáját a Miniszteri Titkárság segíti.
A Miniszteri Titkárság
a) Elősegíti a miniszter tevékenységét.
b) Ellátja a miniszter személye körüli teendőket.

2. Miniszteri kabinet78
A Miniszteri Kabinet a miniszter és őt helyettesítő jogkörében az államtitkár minisztériumi és parlamenti munkáját, döntéseinek előkészítését, közszerepléseit segítő, koordinációs feladatokat ellátó szervezeti egység, amely a Parlamenti Kapcsolatok Osztályára, a Sajtó- és Kommunikációs Osztályra tagolódik.

2.1. Miniszteri kabinet:
a) Intézi a miniszter személyes intézkedési körébe vont ügyeket, illetve közreműködik intézésükben a miniszter utasítása szerint.
b) Biztosítja a miniszter részére készített szakmai anyagokhoz a megfelelő háttér-információt.
c) Közvetíti a miniszteri utasításokat.
d) Koordinálja a miniszter és más állami vezetők együttműködését.
e) Előkészíti a miniszter programjait, gondozza a beszédeket, nyilatkozatokat.
f) Szervezi a miniszter személyi hatáskörében tartott ügyek előkészítését, véleményezi az intézkedéseket.
g) Figyelemmel kíséri a minisztériumi ügyintézést.
h) Ellátja a Gazdasági Kabinet titkárságának teendőit.
i) Kapcsolatot tart:
– a minisztériumokkal, illetve a miniszterek közvetlen munkatársaival,
– az egyes szakmai feladatoktól függően az egyes főosztályokkal,
– a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervezetekkel elsősorban az illetékes főosztályokon keresztül történik a kommunikáció, egyes külön utasításra végrehajtásra kerülő feladatoknál közvetlenül a munkatársakkal,
a minisztérium titkár beosztású munkatársaival.

2.2. Parlamenti Kapcsolatok Osztálya:
a) Ellátja a miniszter és az államtitkár parlamenti tevékenyégének előkészítését.
b) Ellátja a kormánydöntés után a törvényjavaslatok, határozati javaslatok, jelentések és tájékoztatók Országgyűléshez történő benyújtásával összefüggő feladatokat.
c) Ellátja az interpellációkkal, a kérdésekkel, az azonnali kérdésekkel, az írásbeli kérdésekkel, módosító indítványokkal és az önálló képviselői indítványokkal kapcsolatos szervezési feladatokat.
d) Figyelemmel kíséri az Országgyűlés és a bizottságok üléseit, megszervezi az azokban való minisztériumi részvételt.

2.3. Sajtó- és Kommunikációs Osztály:
a) Szervezi, irányítja és összehangolja a minisztérium belső és külső kommunikációját.
b) A minisztériumot képviseli a sajtóban:
– tájékoztatja a kül- és belföldi sajtót a közvéleményt érdeklő kérdésekről, és biztosítja, hogy a média képviselői kérdéseikre autentikus – a minisztérium szervezeti egységeivel egyeztetett, azok vezetői által jóváhagyott – választ kapjanak,
– a reagálást igénylő témákkal kapcsolatban előkészíti, szervezi és az adott szerkesztőséggel egyezteti a választ,
– előkészíti, szervezi és lebonyolítja a sajtótájékoztatókat és egyéb sajtóeseményeket,
– előkészíti és elkészíti a hivatalos sajtóközleményeket, és eljuttatja azokat a nyomtatott és az elektronikus médiához,
– előkészíti, megszervezi, nyilvántartja és egyezteti a minisztérium vezetőinek sajtószerepléseit, és részt vesz a miniszter parlamenti szerepléseinek előkészítésében, kialakítja a felszólalások tartalmát, előkészíti a parlamenti interpellációkra adandó választ, expozékat és zárszókat.
– közvetít a sajtószervek, a sajtó egyes munkatársai és a minisztérium tisztségviselői között felmerülő vitás kérdésekben, szükség esetén megfogalmazza és a szerkesztőségekhez eljuttatja a helyreigazítási kérelmeket.
c) Folyamatosan kapcsolatot tart a Kormány, az Országgyűlés, valamint a minisztériumok és a társadalmi szervezetek és a minisztérium intézményhálózatához tartozó szervezetek sajtóirodáival, sajtófőnökeivel. Az egységes kormányzati kommunikáció biztosítása érdekében együttműködik a Miniszterelnöki Hivatal kormányzati kommunikációért felelős államtitkára irányítása alá tartozó szervezeti egységekkel.
d) Végzi a minisztérium EU-kommunikációs tevékenységével kapcsolatos feladatok koordinálását a Kormány stratégiájával összhangban.
e) Kielégíti a minisztériumban felmerülő összes fordítási igényt; saját kapacitásával elvégzi a bizalmas, ki nem adható anyagok fordítását, illetve teljesíti a főosztályok ilyen irányú megrendeléseit. A napi 3–4 oldal terjedelmet meghaladó igények, illetve olyan nyelvek esetében, amelyeknek nincs avatott szakértője a főosztályon belül, külső fordítók és fordítóirodák bevonásával oldja meg a feladatot.
f) Felelős a minisztérium külső honlapjának tartalmáért.
g) Kialakítja a minisztérium kommunikációs stratégiáját.
h) Közreműködik az egységes kormányzati arculat kialakításában és ellátja az ezzel kapcsolatos minisztériumi teendőket.
i) Elkészíti a minisztériumi vezetők nyilvános szerepléseit támogató prezentációkat.
j) Szakmai anyagokat készít a miniszter és az államtitkár számára konferenciákra, szimpóziumokra.

2.4.79

3.80 Ellenőrzési főosztály:
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (Áht.) és a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet (Ber.) alapján:
a) A tárgyilagos bizonyosságot adó és tanácsadó tevékenysége keretében a minisztérium működését fejleszti és eredményességét növeli. A minisztérium céljainak elérése, a munkaterv teljesítése érdekében rendszerszemléletű megközelítéssel és módszeresen értékeli, illetve fejleszti a minisztérium vezetése által működtetett kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát.
b) A közpénzek rendeltetésszerű, hatékony, eredményes és gazdaságos, valamint szabályszerű felhasználásának, a költségvetés bevételeivel és kiadásaival összefüggő jogszabályok betartásának, a belső szabályzatoknak való megfelelés, valamint a központi költségvetés és zárszámadás megalapozottságának elősegítése érdekében jár el. Ellenőrzései során kiemelt figyelmet fordít a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának ellenőrzésére. Ellenőrzéseit a miniszter által jóváhagyott Belső Ellenőrzési Kézikönyvben lefektetett eljárásrendet követve hajtja végre. A Belső Ellenőrzési Kézikönyvet folyamatosan karbantartja.
c) A minisztérium függetlenített belső ellenőrzési egysége, különösen az alábbiak tekintetében:
– stratégiai és éves ellenőrzési tervek kidolgozása kockázatelemzés alapján;
– az ellenőrzési program elkészítése és végrehajtása;
– következtetések, ajánlások kidolgozása, az ellenőrzési jelentés elkészítése;
– a minisztérium vezetésének megbízása alapján soron kívüli ellenőrzések végrehajtása;
– a belső ellenőrzési tevékenységen kívül más tevékenység végrehajtásába nem vonható be.
A fejezeti jogosítványokból adódóan vizsgálatokat végez a PM fejezethez tartozó költségvetési szerveknél, szakmai felügyeletet gyakorol a PM fejezethez tartozó intézmények belső ellenőrzési egységei felett.
d) A belső ellenőrzési tevékenység során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, informatikairendszer-ellenőrzéseket és megbízhatósági ellenőrzéseket kell végezni.
Nyomon követi a jelentései alapján elkészített intézkedési tervek megvalósítását.
e) Koordinálja a külső ellenőrzési szervek által a PM-nél folytatott ellenőrzéseket, ezen vizsgálatokról készített jelentések egyeztetését. Figyelemmel kíséri a külső ellenőrző szervek által tett javaslatok hasznosítását, amelyről évente beszámol az ellenőrző szervek felé.
f) Együttműködik a Költségvetési és pénzügypolitikai főosztály Ellenőrzésirendszer-fejlesztési osztályával, valamint az ellenőrző szervekkel (ÁSZ, KEHI).
g) Ellátja a PmISZK belső ellenőrzését.

II. Az államtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

1. Államtitkári Titkárság
Az államtitkár munkáját az Államtitkári Titkárság segíti.
Az Államtitkári Titkárság
a) Elősegíti az államtitkár tevékenységét.
b) Ellátja az államtitkár személye körüli teendőket.

2. Jogi és Igazgatási Főosztály
A főosztály Jogi Osztályból, Perképviseleti Osztályból, Koordinációs Osztályból és Ügykezelési Osztályból áll.
a) Kizárólag a minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatával, a pénzügyminiszter feladat- és hatásköréről szóló kormányrendelettel, illetve a felszámolók névjegyzékéről szóló kormányrendelettel összefüggő szabályozási körben végez (jog)szabály-előkészítő tevékenységet.
b) Ellátja a minisztériumban készülő jogszabály-tervezetek és állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezeteinek kodifikációs szempontú felülvizsgálatát, ideértve azoknak az államtitkári értekezletre és a kormányülésre történő benyújtását, illetve a miniszteri rendeletek aláíratást megelőző felülvizsgálatát is.
c) Ellátja a minisztériumban készülő szabályzatok jogi szempontú felülvizsgálatát.
d) Főfelelőséggel véleményezi a magyar állam képviseletével kapcsolatos javaslatokat, előterjesztéseket.
e) Véleményezi a más szervektől érkezett munkaanyagokat, előterjesztéseket, illetve jogszabály-tervezeteket.
f) Kialakítja a tárcaálláspontot az alkotmány módosítására irányuló törvényekkel, az alkotmányos alapjogok és alapvető emberi jogok érvényesülését garantáló törvényekkel, a polgári jogi, a közigazgatási hatósági eljárási, valamint az egyes büntetőjogi és igazságszolgáltatást érintő törvényekkel kapcsolatosan.
g) Jogi szempontú véleményezéssel közreműködik a miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szervek alapító és megszüntető okiratainak (azok módosításainak), továbbá a miniszter alapítói, illetve tulajdonosi jogkörébe tartozó gazdasági társaságok alapító és megszüntető okiratainak, illetve társasági szerződéseinek (módosításuknak) előkészítésében.
h) Jogi szempontból véleményezi a miniszter irányítása, felügyelete alá tartozó költségvetési szervek szervezeti és működési szabályzatainak tervezeteit.
i) A 3. számú függelékben foglalt kivételekkel ellátja a polgári peres eljárásban a magyar állam, illetve a minisztérium jogi képviseletét.
j) Szükség szerint jogi szempontból véleményezi a szervezeti egységek által előkészített szerződéstervezeteket, a szerződések módosításainak tervezetét.
k) Gondoskodik a minisztérium által előkészített jogszabályok kihirdetéséről.
l) Vezeti a felszámolók névjegyzékét, ellátja a névjegyzék vezetésével kapcsolatos közigazgatási perekben, illetve nem peres eljárásokban a pénzügyminiszter képviseletét.
m) Szerkeszti a Pénzügyi Közlönyt.
n)81
o) A más szakfőosztályok feladat- és hatáskörébe tartozó ügyek kivételével ellátja a Kincstárral kapcsolatos egyéb ügyek koordinációs feladatait.
p) Gyakorolja a külön szabályzatban biztosított ellenjegyzési jogot.
q) Eljárásjogi kérdésekben szükség szerint közreműködik az VI/1. pont e) és f) alpontjában, valamint az VI/4. pont 4.3. ac), ae), b) és f)–h) alpontjában meghatározott közigazgatási hatósági eljárásokban hozott hatósági döntések bírósági felülvizsgálata során.
r) Szükség esetén közreműködik az állampolgároktól, külső szervektől (ideértve az Alkotmánybíróságot és az országgyűlési biztosokat is) érkező, jogértelmezést igénylő beadványokkal kapcsolatos tárcaálláspont kialakításában.
s) Hatáskörébe tartozó ügyekben az állampolgári, illetve hatósági megkereséseket közvetlenül intézi.
t) Közreműködik a közérdekű adat igénylésével kapcsolatos kérelmek elbírálásában.
u) Gondoskodik a jogszabályok és az állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezeteinek szakmapolitikai, illetve államigazgatási egyeztetéséről, a beérkezett véleményeket eljuttatja az illetékes főosztályra.
v) Koordinálja más tárcák és a Ksztv. szerinti központi államigazgatási szervek előterjesztéseinek és jogszabály-tervezeteinek véleményezését.
w) Az államtitkári értekezlet és a Kormány részére készülő előterjesztéseket benyújtja a Miniszterelnöki Hivatalba.
x) Megszervezi a kormánykabinet, a szakmapolitikai egyeztetés, az államtitkári értekezlet és a Kormány üléseinek napirendjén szereplő munkaanyagokkal, előterjesztésekkel kapcsolatos álláspont kialakítását, ideértve a minisztérium vezetőinek az ülésekre való felkészítését is.
y) Szervezi a miniszteri, az államtitkári és szakmapolitikai egyeztetést követő tájékoztató értekezletet.
z) Elkészíti a javaslatot a minisztérium munkatervére, valamint folyamatosan figyelemmel kíséri a munkatervi feladatok teljesítését.
aa) Nyilvántartja az ezres és a kétezres kormányhatározatokat és az ezekből származó feladatokat.
bb) Összeállítja a Miniszterelnöki Hivatal számára a Kormány határozataiban és munkatervében előírt határidős feladatok végrehajtásának helyzetéről szóló tájékoztatót.
cc) Frissíti az Intraneten a beérkező, valamint a minisztérium által államigazgatási egyeztetésre kiküldött tervezetek, illetve a Miniszterelnöki Hivatalba benyújtott előterjesztések listáját (napi tájékoztatót, valamint az egyeztetésre és a benyújtásra vonatkozó részletes belső eljárási rendet tartalmazó körleveleket).
dd) Ellátja a minisztérium Ügyfélszolgálati Irodájának feladatait az V/2. pont q) alpontjából adódó feladatok kivételével.
ee) Ellátja a minisztérium központi és titkos ügykezelési, iratkezelési, irattározási és kézbesítési feladatait.

3. Pénzügyi és Humánpolitikai Főosztály
A főosztály Fejezeti Költségvetési Osztályból, Pénzügyi, Számviteli és Gazdasági Osztályból és Humánpolitikai Osztályból áll.

3.1. A fejezet felügyeleti szervi feladatainak ellátása érdekében:
a) Irányítja a miniszter felügyelete alá tartozó költségvetési szervek tervezési, gazdálkodási, elszámoltatási, adatszolgáltatási feladatait.
b) Jóváhagyja a hatáskörébe utalt költségvetési előirányzat-módosítást, átcsoportosítást és maradványelszámolást.
c) Információt szolgáltat a fejezeti költségvetés teljesítéséről.
d) Jóváhagyásra előkészíti a miniszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó költségvetési szervek alapító és megszüntető okiratát és véleményezi e szervek Szervezeti és Működési Szabályzatát.
e) Törvényben meghatározott esetekben és módon közreműködik az állami vagyon vagyonkezelésével kapcsolatos, fejezeti hatáskörbe utalt feladatok ellátásában.
f) Tervezi a Pénzügyminisztérium fejezet 12. címében szereplő fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetését és elvégzi a fejezeti kezelésű előirányzatokkal kapcsolatos számviteli feladatokat és a felhasználásáról beszámolót készít.
g) Felelős az államháztartás működési rendjének változása kapcsán a fejezetet érintő intézkedések végrehajtásáért, az intézményi körben a feladatok koordinálásáért és a végrehajtás folyamatos ellenőrzéséért.
h) Jóváhagyja a miniszter felügyelete alá tartozó költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzat- maradványát, egyidejűleg meghatározva a kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradvány felhasználásának célját, rendeletetését.
i) Elkészíti a miniszter irányelvei alapján a felügyelete alá tartozó fejezet költségvetésének végrehajtásáról szóló zárszámadást.
j) Jóváhagyja a miniszter felügyelete alá tartozó költségvetési szervek elemi költségvetését és beszámolóját.
k) Ellátja a miniszter felügyelete alá tartozó költségvetési szervek vezetőinek külföldi kiküldetéseivel kapcsolatos engedélyeztetési feladatokat.
l) Működteti a Költségvetés Tervező és Előirányzat Gazdálkodást Támogató (KÖTEG) rendszert.
m) Koordinálja az APEH és a Vám- és Pénzügyőrség érdekeltségi feltételeinek meghatározását, előkészíti a negyedéves beszámolók alapján a jutalom engedélyezését, és intézkedik a kifizetésről.
n) A 2038/2007. (III. 13.) Korm. határozat alapján negyedévenként jelentést készít a fejezet kiadásainak és bevételeinek alakulásáról.
o) Gondoskodik az Áht. 47. § (1) bekezdése alapján kormányhatározatban megállapított keretösszegek betartásáról.

3.2. A minisztérium működési feltételeinek biztosítása érdekében:
a)82 Elkészíti a minisztérium mint költségvetési szerv és a hozzá kapcsolódó önállóan működő költségvetési szervek (PM NAO Iroda és PMISZK) költségvetését, beszámolóját.
b) Ellátja a pénzkezelési, a könyvvezetési, adóbevallási, járulék- és egyéb befizetési kötelezettségek teljesítését és az adatszolgáltatási feladatokat a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokkal együtt.
c) Ellátja a külföldi kiküldetések tervezésével, pénzkezelésével és elszámolásával kapcsolatos feladatokat, és vezeti a kapcsolódó analitikus nyilvántartásokat.
d) Ellátja a hivatalos külföldi utazások előkészítési feladatait, a repülőjegyek és egyéb menetjegyek beszerzését, a biztosítási és vízumügyintézést.
e)83 Külön megállapodás alapján ellátja a pénzügyi és gazdálkodási feladatokat a minisztériumhoz tartozó, önálló gazdálkodási szervezettel nem rendelkező PM NAO Iroda és PMISZK részére.
f) Biztosítja a minisztérium szakmai munkájához szükséges szakkönyvtári szolgáltatást.
g) Ellátja a minisztériumi szintű közbeszerzések törvényességi felügyeletét, valamint a közbeszerzési eljárásokkal kapcsolatos feladatokat. Kizárólagosan jogosult a minisztérium nevében beszerzési eljárások lebonyolítására, illetve kezdeményezésére.
h) Ellátja a minisztériumi szintű személyi juttatásokhoz kapcsolódó beszerzési feladatokat, összehangolva a kafetériarendszer működtetésével (étkezési jegy, BKV-bérlet, utazási kedvezményre jogosító igazolványok érvényesítése).
i) Előkészíti a feladatkörébe tartozó belső szabályzatokat.
j) Operatív kapcsolatot tart fenn a Központi Szolgáltatási Főigazgatósággal (KSZF), a minisztérium és a KSZF között létrejött megállapodásban foglaltaknak megfelelően a kijelölt kapcsolattartókon keresztül. Rendelkezik a szolgáltatások igénylésének módjáról.
k) Működteti a választható béren kívüli juttatási rendszert (kafetériarendszert). Ennek keretében felel a nyilatkozatok egyeztetéséért, az igénybevétel folyósításáért, az analitikus nyilvántartás vezetéséért, az év végi elszámolásért.
l) Ellátja az üdültetési referensi feladatokat, összehangolva a kafetériarendszer működtetésével, valamint a VPOP-üdülők igénybevételére kötött megállapodás alapján.
m) Ellátja a rendezvények (konferencia, szakmai értekezletek, ünnepségek) szervezését és lebonyolítását.
n) Üzemelteti a minisztérium házipénztárát.
o) Vezeti a minisztérium OTP Lakásépítési Alapszámla analitikus nyilvántartását, valamint intézi a lakásvásárlási és a lakáshitel-szerződésekkel kapcsolatos munkáltatói feladatokat.
p) Ellátja a feladatkörébe tartozó közérdekű adatok közzétételével kapcsolatos feladatokat.
q) Adatot szolgáltat a KÖTEG-rendszer részére.
r) Ellátja a pénzügyi irányítási és folyamatba épített ellenőrzés feladatát, és azok belső szabályainak kialakítását.
s) Elkészíti az évközi és éves statisztikai jelentéseket, valamint a külső és belső ellenőrzést végző szervek részére adatszolgáltatásokat készít.
t) Közreműködik a foglalkozás-egészségügyi ellátás működtetésében.
u) Ellátja a minisztérium épülete, valamint a minisztérium munkatársai elleni fenyegetettség, veszélyeztetettség, szükséghelyzet (katasztrófahelyzet) elhárítása érdekében szükséges feladatokat a riasztási terv alapján, értesíti a KSZF-et a katasztrófahelyzetről.

3.3. A humánpolitikai és közszolgálati feladatkörében:
a) Ellátja a Pénzügyminisztérium és a PM NAO személyi állományára vonatkozó – jogszabályokban és belső szabályzatok által előírt humánpolitikai-ügyintézési és nyilvántartási jellegű – feladatainak teljes körét, különös tekintettel a foglalkoztatási (közszolgálati, közalkalmazotti) és megbízási jogviszonyok keletkezésével, módosításával és megszüntetésével összefüggő feladatokra.
b) Ellátja a pénzügyminiszter által irányított, illetve felügyelt szervek (APEH, Kincstár, Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), KEHI, PM ISZK, PM NAO) jogszabályokban meghatározott vezetői körére vonatkozó humánpolitikai feladatokat.
c) Kezeli az a) és b) pontban meghatározott személyi állományra vonatkozó személyi anyagokat, működteti a személyzeti munkát segítő munkaügyi programot.
d) Ellátja a foglalkoztatásra vonatkozó jogszabályokban meghatározott, a közszolgálati jogviszony fennállásával összefüggő humánpolitikai feladatokat (teljesítményértékeléssel, juttatásokkal, vagyonnyilatkozatokkal, fontos és bizalmas munkakörökkel összefüggő nemzetbiztonsági ellenőrzéssel kapcsolatos feladatok).
e) Előkészíti és végrehajtja a PM és a PM NAO személyi állományát és a b) pontban meghatározott szervek vezetőit érintő jutalmazásokkal kapcsolatos vezetői döntéseket.
f) Ellátja a létszámgazdálkodás munkaügyi feladatait (rendszeresen létszámjelentést készít és vezetői döntésre előkészíti az egyes szervezeti egységek létszám-változtatási kezdeményezéseit). Létszám- és bérgazdálkodásra vonatkozó javaslatokat készít elő.
g) Vezetői döntés esetén, annak végrehajtása érdekében előkészíti a PM, PM NAO szervezeti átalakításához szükséges iratokat, szervezetkorszerűsítésre vonatkozó javaslatot tesz és elvégzi – az ezekből eredő – személyi állományt érintő intézkedéseket, SZMSZ módosítást kezdeményez.
h) Részt vesz a Pénzügyminisztérium illetménygazdálkodási szempontjainak kialakításában, személyi előirányzatainak költségvetési tervezésében és figyelemmel kíséri annak végrehajtását.
i) Adatot szolgáltat a személyi juttatás előirányzat tervezéséhez, a KÖTEG-rendszerhez és a KSZF által működtetett SZEAT-rendszerhez.
j) A PM intranet-rendszeren belül működteti a Humánportált.
k) Gondoskodik a pénzügyi szakmai elismerések adományozásának előkészítéséről és lebonyolításáról.
l) Kezdeményezi a tevékenységével összefüggő jogszabályok által előírt belső szabályzatok megalkotását, illetve elkészíti és folyamatosan aktualizálja azokat (különös tekintettel a PM Közszolgálati Szabályzatára).
m) Ellátja a Közszolgálati Szabályzatban meghatározott feladatokat, különös tekintettel a kafetériarendszer és a szociális segélyezés működtetésével kapcsolatos humánpolitikai teendőkre. Ellátja továbbá a foglalkozás-egészségüggyel kapcsolatos humánpolitikai feladatokat.
n) Részt vesz a feladatkörét érintő jogszabályok megalkotása, módosítása során a tárcaegyeztetésekben, jogszabálytervezetek véleményezésében. Közszolgálati, közalkalmazotti jogviszonnyal és munkajogviszonnyal kapcsolatos jogszabályalkotást, módosítást kezdeményez, illetve szövegszerű normatervezetet készít elő.
o) A Kormány középtávú közigazgatási továbbképzési tervének megfelelően elkészíti a minisztérium és a pénzügyminiszter irányítása vagy felügyelete alá tartozó szervek köztisztviselői rövid és középtávú képzési tervét, valamint ellátja a képzési és továbbképzési feladatokat.
p) Szervezi a minisztérium belső képzéseit és koordinálja a felügyelt szervek megvalósult képzési programjait, ehhez kapcsolódóan beszámolót készít a Kormányzati Személyügyi Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központtal (KSZK) részére.
q) Megszervezi az EU tagállamai által felajánlott ösztöndíjak és tanulmányi programok lebonyolítását, ellátja a nemzeti szakértői pályázatok közzétételével kapcsolatos teendőket.
r) Ellátja az álláspályázatokkal összefüggő döntés-előkészítő és -végrehajtási feladatokat, kapcsolatot tart a KSZK-val.
s) Ellátja a Közszolgálati Pénzügyi Ágazati Érdekegyeztető Tanács működésével összefüggő titkársági (szervezési) feladatokat.
t)84 Rendszeres kapcsolatot tart a MÁK bérszámfejtést végző szervezeti egységével. Gondoskodik a közszolgálati igazolások kiadásáról, illetve azok beszerzéséről a MÁK bérszámfejtést végző szervezeti egységétől.
u) Előkészíti a Hszt. alapján a Vám- és Pénzügyőrség hivatásos állományú tagjai által benyújtott, és a jogszabály alapján a miniszter hatáskörébe tartozó szolgálati panaszokat elbíráló határozatokat.
v) Kapcsolatot tart a MeH kormányzati személyügyekért felelős államtitkárságával és részére adatot szolgáltat, valamint részt vesz az általa kezdeményezett projektek működtetésében.
w) Ellátja az összkormányzati projektekkel kapcsolatos, a vonatkozó jogszabályban előírt teendőket.
x) Ellátja a munkaügyi perekben a minisztérium képviseletét.

III. A pénzügyi közvetítő rendszer szabályozásáért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek85

IV. A makrogazdasági előrejelzésekért, a pénz-, tőke- és a biztosítási piac szabályozásáért és a nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek86

A szakállamtitkár munkáját titkárság segíti. A titkárság támogatja a szakállamtitkár tevékenységét, ellátja a szakállamtitkár személye körüli teendőket.

1.Makrogazdasági előrejelző és elemző főosztály87
A főosztály Gazdasági Előrejelzések Osztályából, Közgazdasági Kutató Osztályból, Monetáris Politikai Osztályból és Gazdasági elemzések osztályából áll.
A Kormány gazdaságpolitikai stratégiaalkotási, középtávú programkészítési, végrehajtási, valamint a nemzetközi gazdaságpolitikai koordinációval kapcsolatos feladatai alapján:
a) Kidolgozza a Kormány gazdasági stratégiájára, gazdaságpolitikai céljaira, prioritásaira és eszközrendszerére irányuló javaslatokat. Javaslatot tesz a pénzügypolitika (a költségvetési, a jövedelmi, ár-, árfolyam) kereteinek, fő irányainak és követelményeinek kialakítására; kezdeményezve és összehangolva a minisztériumon belül, a többi tárcánál, az MNB-nél ezzel kapcsolatban folyó munkát, egyeztetve és előterjesztve ennek eredményét. A javaslatokat többéves gazdaságpolitikai programokban – ideértve az európai uniós integrációból adódó gazdaságpolitikai programokat is –, valamint az éves költségvetési javaslathoz kapcsolódóan foglalja össze. Részt vesz e programok kormányzati és kormányzaton kívüli szervezetek és személyek számára történő bemutatásában, megismertetésében.
b) A kormányzati gazdaságpolitika, elsősorban a pénzügypolitika megalapozásához rövid és középtávú makrogazdasági prognózisokat, hatásvizsgálatokat készít.
c) Az elemzési és előrejelzési feladatok ellátását segítő eszközöket (modelleket, információs rendszert) dolgoz ki, meglévő eszközeit karbantartja és fejleszti. Együttműködik más főosztályokkal az eszközök hatékony működtetésének és széles körű alkalmazásának érdekében.
d) Egyes fontosabb, stratégiai jelentőségű gazdaságpolitikai döntések megalapozásához szükséges hosszabb távú kutatásokat végez, végeztet, illetve elemzi egyes szakpolitikák mikroszintű, elsősorban az újraelosztást, illetve a gazdasági ösztönzőket érintő hatásait. A kutatási eredményeket a döntéshozók, illetve a szélesebb szakmai közönség számára hozzáférhetővé teszi.
e) Folyamatosan elemzi és értékeli a gazdasági, jövedelmi, ár- és pénzügyi folyamatok jellemzőit és összefüggéseit, a jóváhagyott gazdaságpolitikai program megvalósítását.
f) Koordinálja az euró bevezetésével összefüggő előkészületeket.
g) A gazdasági tárcákkal együttműködve javaslatot tesz az ár- és piacszabályozás elveire, alapvető eszközeire. Koordinálja, ellátja az ártörvényben a pénzügyminiszter hatáskörébe utalt feladatokat. Szükség esetén koordinálja az ártörvény módosítására vonatkozó javaslatot is. Közreműködik minden, a minisztérium egyetértésével kiadandó ár- és díjmegállapításról szóló jogszabály kialakításában.
h) Feladatkörében előkészíti a Kormány álláspontját a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsának (ECOFIN) üléseire, valamint képviseli az álláspontot az ECOFIN-üléseket az uniós és nemzetközi gazdaság- és pénzügy-politikai kérdések vonatkozásában előkészítő EFC ülésein.
i) Felelős a közösségi költségvetésbe történő befizetés alapjául szolgáló bruttó nemzeti jövedelem (GNI) előrejelzéséért.
j) Kialakítja és képviseli a minisztérium álláspontját az alábbi szervezetekben:
– az Országos Statisztikai Tanácsban,
– az OECD gazdaságpolitikával és gazdasági előrejelzéssel, a gazdasági fejlődéssel foglalkozó bizottságaiban, valamint az államadósság kezelési munkacsoportjában,
– az EU gazdasági előrejelzéssel foglalkozó bizottságában,
– a II. Nemzeti Fejlesztési Tervhez és az operatív programokhoz kapcsolódó tervezési, végrehajtást nyomon követő és értékelő tevékenységet koordináló Tervezési Operatív Bizottságban,
– az EU (EKSZ 114.2. cikkével létrehozott) Gazdasági és Pénzügyi Bizottságának (EFC) helyettesi szinten működő testületében, valamint annak állampapírokkal és statisztikai kérdésekkel foglalkozó albizottságaiban,
– az EU Gazdaságpolitikai Bizottságában (Economic Policy Committee), amely döntés-előkészítő testületként az ECOFIN útmutatása alapján, illetve annak részére hosszú távú, strukturális gazdaságpolitikai vonatkozású közgazdasági elemzéseket végez, továbbá a Gazdaságpolitikai Bizottság kibocsátási réssel és munkapiaci kérdésekkel foglalkozó albizottságaiban,
– az EU „Public Administration Network” elnevezésű testületében, amelynek feladata az euró bevezetésével kapcsolatos technikai, praktikus tevékenységek koordinálása,
– a Bruegel Európai Nemzetközi Gazdasági Kutatóközpont közgyűlésében.
k) Összefoglaló felelősként gyűjti, nyilvántartja és szakmai szempontból véleményezi a minisztérium más szervezeti egységei által külső kutatókkal vagy intézményekkel megkötendő kutatási szerződéseket.
l) Közreműködik a Magyar Nemzeti Bank feletti tulajdonosi jog gyakorlásával kapcsolatos feladatok ellátásában, javaslatot tesz a monetáris politikával kapcsolatos és a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényre vonatkozó minisztériumi álláspont kialakítására, előkészíti a Monetáris Tanács ülésein képviselendő kormányzati álláspontot.
m) Előkészíti az ÁKK Zrt. igazgatósági ülésein képviselendő minisztériumi álláspontot, kidolgozza az államadósság kezelési stratégia gazdaságpolitikai szempontjait.
n) Makrogazdasági adat-összeállításokat, grafikusprezentációkat készít.

2. Nemzetközi Kapcsolatok Főosztálya
A főosztály Európai Ügyek Osztályából, Nemzetközi Egyezmények és Pénzügyi Kapcsolatok Osztályából és Nemzetközi Pénzügyi Intézmények Osztályából áll.

2.1. A pénzügyminiszternek az európai uniós döntéshozatalba való bekapcsolódásából, valamint az európai uniós kapcsolatokból adódó feladatai alapján:
a) Szervezi és koordinálja az Európai Unióhoz történő csatlakozásról szóló 2004. évi XXX. törvényből és az Országgyűlés és a Kormány európai uniós ügyekben történő együttműködéséről szóló 2004. évi LIII. törvényből, illetve a 1123/2006. (XII. 15.) Korm. határozatból a miniszterre háruló feladatokat, gondoskodik az Európai Koordinációs Tárcaközi Bizottságban (EKTB) a minisztérium képviseletéről.
b) Kidolgozza az Európai Unió 2011-es magyar elnökségével kapcsolatos tárcafeladatok szervezeti és lebonyolítási rendjét, valamint szervezi és koordinálja a 2249/2007. (XII. 23.) Korm. határozatból következően a minisztériumra háruló feladatokat.
c) Részt vesz az Európai Unió pénzügyi perspektívájával foglalkozó tárcaközi munkacsoport munkájában, koordinálja a perspektíva végrehajtásával kapcsolatos tárcaálláspontot.
d) Ellátja az intézmények, az egyebek, az európai bírósági és a bővítési EKTB szakértői csoportokban a minisztérium képviseletét.
e) Koordinálja a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa (ECOFIN) ülésein képviselendő magyar álláspont kialakítását, különös tekintettel az azt előkészítő fórumokra (EFC, Pénzügyi tanácsosok munkacsoportja).
f) Kapcsolatot tart a brüsszeli magyar Állandó Képviselet Gazdasági és Pénzügyi Csoportjával, a minisztérium és a hivatalos álláspont alapján instrukciókat ad.
g) Koordinálja a minisztérium jogharmonizációs és notifikációs feladatainak ellátását.
h) Egyezteti, szervezi a minisztériumi álláspont kialakítását és képviseletét az Európai Bíróság előtt, illetve a kötelezettségszegési eljárások során.
i) Ellátja az európai uniós, illetve tagországi kapcsolatok koordinálásából, szervezéséből, valamint az ez irányú nemzetközi találkozók előkészítéséből adódó minisztériumi feladatokat.

2.2. A pénzügyminiszternek a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása megelőzésével és megakadályozásával kapcsolatos feladatköre alapján:
a) Kidolgozza és folyamatosan felülvizsgálja a vonatkozó magyar keretszabályozást, illetve jogszabályokat, valamint az azok végrehajtásával összefüggő teendőket.
b) Ellátja a Pénzmosás Elleni Tárcaközi Bizottság titkársági és szakmai koordinációs feladatait.
c) Képviseli Magyarországot a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni uniós bizottságok és szakértői munkacsoportok munkájában.
d) Képviseli Magyarországot az Európa Tanács Pénzmosás Elleni Szakbizottsága (Moneyval) és más nemzetközi fórumok munkájában.
e) Koordinálja a korrupció elleni nemzetközi küzdelem PM vonatkozású feladatait, összefoglalja a minisztériumi álláspontot.
f) Ellátja a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása elleni küzdelemhez kapcsolódó speciális hatósági funkciókat, különösen a pénzügyi és vagyoni korlátozó intézkedésekhez kötődő feladatokat.

2.3. A pénzügyminiszternek a nemzetközi egyezmények és a nemzetközi kapcsolatok terén adódó feladatköre alapján:
a) Ellátja beruházások kölcsönös védelméről és ösztönzéséről szóló két- és többoldalú nemzetközi megállapodások létrehozásával, aláírásával, kihirdetésével és alkalmazásával kapcsolatos feladatokat. Folyamatosan felülvizsgálja a meglévő megállapodásokat, szakmai állásfoglalásokat alakít ki a hatályban lévő megállapodások alkalmazásával kapcsolatban.
b) Részt vesz a tőke szabad áramlásával foglalkozó nemzetközi (EU, OECD Investment Committee) és hazai szervezetek és fórumok munkájában. Ellátja a Tőke szabad áramlása munkacsoport vezetéséből adódó feladatokat.
c) Szakmai állásfoglalásokat, tájékoztatókat készít a nemzetközi vagyonjogi egyezmények értelmezését, végrehajtását illetően, szükség esetén új egyezmények tárgyalását készíti elő.
d) Ellátja a külfölddel szemben fennálló kormányzati követelésekkel történő gazdálkodásból fakadó hazai és nemzetközi feladatokat. A társintézményekkel együttműködve előkészíti és létrehozza a nemzetközi megállapodásokat, folyamatosan figyelemmel kíséri azok végrehajtását, illetve a végrehajtásukat szolgáló hazai szerződéseket.
e) Koordinált minisztériumi álláspontot alakít ki a más tárcák által készített két- és többoldalú nemzetközi gazdasági szerződések, megállapodások tervezetének tárcaközi egyeztetése során.
f) Koordinálja a minisztérium álláspontját az afganisztáni tartományi újjáépítési csoport működtetésére létrehozott Kormánybizottságban megvitatott kérdésekben, valamint a Kormánybizottság tevékenységének elősegítésére létrehozott szakértői Munkacsoportban.
g) Koordinálja a moszkvai székhelyű Nemzetközi Beruházási Bankban, valamint a Nemzetközi Gazdasági Együttműködési Bankban megszűnt tagságunkból fakadó elszámolások lezárásával összefüggő tárgyalásokat.
h) Ellátja a két- és többoldalú, valamint a regionális nemzetközi kapcsolatok koordinálásából, szervezéséből adódó minisztériumi feladatokat. Koordinált minisztériumi állásfoglalást alakít ki a kormányközi gazdasági vegyes bizottságok tevékenységével kapcsolatban, valamint az üléseik napirendjén szereplő kérdésekben. Azon viszonylatokban, ahol a bizottság magyar elnöki feladatait a pénzügyminiszter látja el, közreműködik a koordinált tárcaközi álláspont kialakításában, valamint a bizottsági ülések előkészítésében. Előkészíti a minisztérium felsővezetőinek nemzetközi vonatkozású tárgyalásait; a más tárcák által folytatott/koordinált nemzetközi tárgyalásokhoz a kormányközi pénzügyi kapcsolatokat illetően háttéranyagot, összefoglalót készít.
i) Részt vesz a költségvetési hátterű exporthitel biztosításokkal kapcsolatos minisztériumi állásfoglalások kialakításában.

2.4. A pénzügyminiszternek a nemzetközi pénzügyi kapcsolatokkal összefüggő feladat- és hatásköre alapján:
a) Kapcsolatot tart a nemzetközi pénzügyi intézményekkel (IMF, IBRD, IDA, IFC, MIGA, ICSID, EBRD, EIB, CEB, NIB, ideértve: KfW) és az OECD-vel, ellátja és koordinálja az ebből adódó feladatokat. Ellátja az állami/más felelős vezetők által a nemzetközi pénzügyi intézményekben viselt tisztségekből, illetve bizottsági tagságokból adódó feladatokat. Kialakítja és képviseli az ezekkel összefüggő minisztériumi álláspontot.
b) A nemzetközi pénzügyi intézményekkel való együttműködés keretében biztosítja a kormány által preferált területek finanszírozásra történő kijelölésének érvényesülését, ennek alapján az állami hitelfelvételi, garanciavállalási és egyetértés megadási javaslatokat tesz. Ellátja a kapcsolódó finanszírozási szerződések, együttműködési megállapodások létrehozásával kapcsolatos feladatokat. Az együttműködésről a 2237/2002. (VIII. 9.) Korm. határozat 8. pontja alapján a Kormány részére rendszeresen jelentést készít.
c) Figyelemmel kíséri az állam nemzetközi kötelezettségvállalásaival megvalósuló költségvetési beruházások előrehaladását, szükség esetén javaslatot készít a felső vezetés számára.
d) Ellátja a nemzetközi pénzügyi intézmények multilaterális segélyezési tevékenységekben való magyar részvétellel összefüggő feladatokat, kialakítja és képviseli az ezekkel összefüggő minisztériumi álláspontot.
e) Koordinálja a minisztérium álláspontját a Nemzetközi Fejlesztési Együttműködési Kormánybizottság (NEFE KB) által megvitatott kérdésekben, valamint a NEFE KB munkáját segítő NEFE Tárcaközi Szakértői Munkacsoportban.
f) Koordinálja a minisztérium álláspontját a Kötött Segélyhitel Koordinációs Szakértői Munkacsoport által megvitatott kérdésekben, valamint a kötött segélyhitelnyújtás feltételeiről szóló megállapodások létrehozása során.

3.88 Pénzügyi szolgáltatások főosztálya
A főosztály Tőkepiaci szabályozási osztályból, Hitelintézeti szabályozási osztályból és Biztosítási szabályozási osztályból áll.
a) Előkészíti és folyamatosan karbantartja
– a hitelintézetekre, pénzügyi vállalkozásokra és az általuk végezhető tevékenységekre,
– a lakás-takarékpénztárakra,
– a jelzálog-hitelintézetekre,
– a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-re,
– a Magyar Export-Import Bank Zrt.-re,
– a hallgatói hitelrendszerre és a Diákhitel Központ Zrt.-re,
– a pénzforgalomra és a fizetési módokra,
– az értékpapírok előállítására és forgalomba hozatalára,
– a befektetési vállalkozásokra és árutőzsdei szolgáltatókra és az általuk végezhető tevékenységekre,
– a tőzsdére, a szabályozott piacra, az elszámolóház, a központi értéktár és a központi szerződő fél által végzett tevékenységre,
– a bennfentes kereskedelem és a piacbefolyás tilalmára, illetőleg a befektetési ajánlás készítésére és terjesztésére,
– a befektetési alapokra, befektetési alapkezelőkre és az általuk végezhető tevékenységekre,
– a kockázati tőkealapokra, kockázati tőkealap-kezelőkre és az általuk végezhető tevékenységekre,
– a befektetővédelmi, illetve betétbiztosítási rendszerekre,
– a biztosítókra, viszontbiztosítókra, biztosításközvetítőkre és az általuk végezhető tevékenységekre,
– a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra,
– a Magyar Exporthitel Biztosító Zrt.-re,
– a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletére
vonatkozó szabályozást.
b) Előkészíti és kidolgozza az állami viszontgarancia-rendszer jogi szabályozását, figyelemmel kíséri működését.
c) Előkészíti és folyamatosan karbantartja a Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alapra vonatkozó jogszabályokat, ellátja az Alap működésével kapcsolatos biztosításszakmai teendőket.
d) Előkészíti és folyamatosan karbantartja az általános gyermek- és ifjúsági balesetbiztosításra vonatkozó kormányrendeletet, ellátja a biztosítás működésével kapcsolatos biztosításszakmai teendőket.
e) Részt vesz az a) pontban felsoroltakkal kapcsolatos uniós jogi aktusok előkészítésében, a szakértői csoportokban képviseli a Kormány álláspontját és ellátja a jogharmonizációval kapcsolatos hatáskörébe tartozó jogszabály-előkészítési feladatokat.
f) Részt vesz a Pénzügyi Stabilitási Tanács üléseinek előkészítésében, ellátja az ülésekre való felkészítéssel összefüggő feladatokat.
g) Előkészíti, illetve koordinálja egyes nemzetközi szervezeteknél a tagságból eredő, pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos feladatokat.
h) Részt vesz az Európai Unió döntéshozatalának előkészítő szakaszában az Európai Bizottság, valamint a Európai Tanács mellett, az a) pontban felsoroltakkal összefüggésben működő szakértői bizottságokban és munkacsoportokban, koordinálja a Kormány fenti bizottságokban és munkacsoportokban képviselendő álláspontjának kialakítását, ellátja az ülésekre való felkészítéssel összefüggő feladatokat, továbbá a Kormány képviseletét.
i) A döntéshozatali szakaszban, az a) pontban felsoroltakkal összefüggésben szakmai anyagokat készít a Tanács, a COREPER, a Gazdasági és Pénzügyminiszterek Tanácsa (ECOFIN) és pénzügyi szakbizottsága (EFC) üléseire, valamint előkészíti, illetve szükség esetén ellátja az FSC ülésein a minisztérium/Kormány képviseletét.
j) Folyamatosan kapcsolatot tart a Brüsszeli Magyar Állandó Képviselet Gazdasági és Pénzügyi Szekciójának attaséival, az a) pontban felsoroltak vonatkozásában szakmai támogatást és felkészítést biztosít.
k) Elkészíti az a) pontban felsoroltakra vonatkozó jogharmonizációs javaslatok tervezetét és ellátja a vonatkozó jogszabályok notifikációjának előkészítésével összefüggő feladatokat.
l) Ellátja a főosztály feladatkörével összefüggő, az adó feltételes megállapítására vonatkozó kérelmek véleményezését.
m) Ellátja a kárpótlási jegy tőzsdei kereskedésének biztosításával összefüggő feladatokat.

V. A költségvetésért felelős szakállamtitkár irányítás alá tartozó szervezeti egységek
A szakállamtitkár munkáját titkárság segíti. A titkárság támogatja a szakállamtitkár tevékenységét, ellátja a szakállamtitkár személye körüli teendőket.

1. Költségvetési és Pénzügypolitikai Főosztály
A főosztály Költségvetéspolitikai Összefoglaló Osztályból, Pénzügypolitikai Osztályból, Költségvetés-tervezési és Végrehajtási Osztályból, Államháztartási Pénzügyek Módszertani és Statisztikai Osztályából, EU Költségvetési Kapcsolatok Osztályából és Ellenőrzésirendszer-fejlesztési Osztályból áll.

1.1. Meghatározza a költségvetés-politika céljait és eszközrendszerét.
a) Felméri a költségvetés-politika mozgásterét, és ez alapján elkészíti a költségvetési tervezés irányelveit.
b) Az államháztartás működésének tapasztalataira támaszkodva kezdeményezi a rendszer egészét vagy egyes alrendszereit érintő feladatellátási, hatásköri, szabályozási, prezentációs változtatásokat.
c) Elkészíti és koordinálja az államháztartás kiadásainak és bevételeinek több évre szóló előrejelzését elősegítő modellszámításokat.
d) Kialakítja és fejleszti a költségvetési tervezési módszerekhez illeszkedő adatbázisokat, folyamatosan továbbfejleszti a prezentációs rendszert.
e) Véleményezi az államháztartás hiányának finanszírozási konstrukcióit és az államadósság kezelési stratégiát. Felelős a Magyar Nemzeti Bank költségvetési kapcsolatainak területéért.
f) Koordinálja az elkülönített állami pénzalapokkal kapcsolatos törvényi szabályozást. Figyelemmel kíséri az alapokkal kapcsolatos előirányzatok alakulását. Összefoglalva mutatja be az alapok auditált mérlegeit. Jóváhagyja az elkülönített állami pénzalapok finanszírozási terveit.
g) Feladatkörében részt vesz az államreform kidolgozásában.
h) Feladatkörébe tartozó kérdésekben közreműködik a Kincstár szakmai irányításában.
i) Fejleszti a feladatkörébe tartozó területeken keletkező közérdekű adatok közzétételi rendjét.

1.2. Tervezi és végrehajtja az éves költségvetést.
a) Felelős a középtávú költségvetés, valamint az éves költségvetés tervezésének, az éves zárszámadásnak a költségvetési fejezetekre, helyi önkormányzatokra, elkülönített állami pénzalapokra vonatkozó metodikai előírásainak elkészítéséért.
b) Elkészíti a költségvetési törvényjavaslattal és a zárszámadással kapcsolatos tervezési köriratot és munkaprogramot.
c) Összeállítja a költségvetési (a társadalombiztosítási alapok költségvetését is tartalmazó), valamint a zárszámadási törvényjavaslatot. A költségvetési törvényjavaslat mellett, azzal egy időben – az érintett főosztályok kezdeményezése alapján – összeállítja azon törvények és egyéb jogszabályok módosítási javaslatait, melyek a költségvetési törvényjavaslat megalapozását szolgálják.
d) Elkészíti az ÁSZ – költségvetéssel, zárszámadással kapcsolatos – általános, valamint célvizsgálati jelentéseire vonatkozó összefoglaló véleményt.
e) Folyamatosan jelzi a költségvetési pénzforgalomból kirajzolódó irányzatokat. A szakértői előrejelzéseket összefoglalva havi elemzést és prognózist készít a központi kormányzat mérlegének szerkezetében. Előrejelzést készít az államháztartási kiadások és bevételek éven belüli várható alakulásáról az ÁKK Zrt. számára, a finanszírozási döntések megalapozásához.
f) Folyamatosan karbantartja az államháztartásról szóló törvényt, a költségvetéssel, illetőleg a költségvetési gazdálkodással kapcsolatos jogszabályokat és egyéb (belső) szabályzatokat, gondoskodik az azokban foglalt feladatok elvégzéséről.
g) Kezeli a központi költségvetés általános tartalékának előirányzatát. Beszámol a felhasználásról, nyilvántartja az Országgyűlés és a Kormány jogkörében végrehajtott előirányzat-módosításokat.
h) Elkészíti és gondozza a központi költségvetés miniszteri rendelkezés alatt álló egyes előirányzatainak utalványozási rendjét, utalványozási és ellenjegyzési feladatot lát el.
i) Felelős az egyedi állami kezesség- és garanciavállalás, valamint a kiállítási garancia- és viszontgarancia-vállalások szabályozásáért és nyilvántartásáért. Véleményezi az egyedi állami kezesség- és garanciavállalási előterjesztéseket és szerződéseket, a jogszabályi kezességvállalásokról szóló jogszabályokat.
j) Kezeli a fejezethez tartozó rendkívüli beruházásitartalék-kiadási előirányzatot. Gondozza a felhasználás rendjét szabályozó miniszteri rendeletet, a miniszteri rendelet alapján ellátja az előirányzat-átcsoportosításról szóló döntés előkészítése során javaslattevő joggal rendelkező bizottság titkársági feladatait.
k) Összeállítja a költségvetési törvényjavaslat fejezeti indoklásainak adatai alapján a kormányhatározat-tervezetet, amely a Kormány irányítási és felügyeleti jogkörébe tartozó fejezetek tárgyévet követő 3 évre vonatkozó költségvetési keretszámait tartalmazza.
l) Negyedévente jelentést készít elő a Kormánynak a feladatkörébe tartozó fejezeti bevételek és kiadások teljesüléséről.

1.3. A magyar–EU költségvetési kapcsolatokkal és az EU költségvetésével kapcsolatos feladatok ellátása során:
a) Összehangolja, illetve elvégzi a közösségi költségvetésbe befizetendő tételek kiszámítását.
b) Az érintettek bevonásával kialakítja a közösségi költségvetés, valamint a költségvetési vonatkozású közösségi szabályok elfogadása, módosítása kapcsán a tanácsi szervezetekben képviselendő magyar álláspontot.
c) Ellátja a saját források EU-s képviseletét.
d) Az Unió 7 éves pénzügyi perspektíváival összhangban prognózisokat készít a közösségi költségvetésből nyújtott források keretösszegére, a várhatóan átutalásra, illetve felhasználásra kerülő összegekre, valamint a Magyarország által teljesítendő nemzeti hozzájárulások összegére.
e) A közösségi források hatékony és eredményes felhasználása érdekében kezeli az uniós, illetve az ún. EGT, Norvég Alap keretében igénybe vehető támogatásokat és a kapcsolódó hazai társfinanszírozást érintő átfogó költségvetési, pénzügyi kérdéseket. Ennek keretében
– nyomon követi e források felhasználását,
– kapcsolatot tart a felhasználásért felelős szervezetekkel (különös tekintettel az irányító hatóságokra, kifizető hatóságra, kifizető ügynökségre),
– közreműködik a hazai és közösségi költségvetési, pénzügyi szabályozás kialakításában és végrehajtásában,
– közreműködik az uniós támogatásokért felelős intézményrendszer kialakításában.
f) Közreműködik az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából támogatott, illetve az európai uniós tagsághoz kapcsolódó egyéb külföldi támogatásokból finanszírozott programok előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos pénzügyi szabályozási feladatok ellátásában.
g) Figyelemmel kíséri a Közös Agrárpolitika finanszírozási és reformfolyamatait, az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatási rendszereinek változásait, közreműködik az előterjesztésekkel, jogszabálytervezetekkel, az Európai Unió szervezeteiben képviselendő magyar álláspontokkal kapcsolatos minisztériumi vélemény kialakításában.

1.4. Az államháztartás pénzügyi módszertani és statisztikai faladatainak ellátása kapcsán:
a) Költségvetés-politikai, államháztartás-statisztikai kérdésekben képviseli a minisztériumot az Európai Unió és más nemzetközi szervezetek fórumain.
b) Egyezteti egyes kormányzati ügyletek statisztikai elszámolásának módszertanát a statisztikai társszervekkel, részt vesz a minisztérium PPP Munkacsoportjában.
c) Kidolgozza az államháztartási pénzügyi adatok statisztikai célokra való felhasználásának módszertanát, javaslatot tesz statisztikai adatigények beépítésére az államháztartás könyvvezetési és beszámolási rendszerébe, illetve kincstári információs rendszerébe, működteti az államháztartási statisztikai célú adatbázist és tájékoztatási eszközöket, kapcsolatot tart a főbb adatszolgáltatókkal, a statisztikai társzervekkel és más adatfelhasználókkal.
d) Felelős az Európai Unió részére történő adatszolgáltatásokban a kormányzati szektor tárgyévi éves statisztikai adatainak összeállításáért és módszertani egyeztetéséért; a megelőző évek és a tárgyévi évközi időszakok Központi Statisztikai Hivatal, illetve Magyar Nemzeti Bank által összeállított adatainak módszertani és számszaki egyeztetéséért, a hivatalos államháztartási és az uniós statisztikai számbavétel eltéréseinek kidolgozásáért és bemutatásáért.
e) Felelős a kormányzati szektorra vonatkozó más nemzetközi adatszolgáltatásokért (IMF GFS/IFS statisztika), illetve az adatszolgáltatások összeállításában való közreműködésért (OECD, WB, UN).

1.5. Az ellenőrzési rendszerek fejlesztése körében:
a) Központi harmonizációs egységként javaslatokat dolgoz ki az államháztartási belső kontrollrendszerek, különösen az államháztartási belső pénzügyi ellenőrzés (ÁBPE) jogi, intézményi, módszertani és szakképzési rendszerének fejlesztésével kapcsolatos feladatok végrehajtására a teljes államháztartási rendszer (ideértve annak mind a négy alrendszerét) tekintetében. Javaslattételi feladatköre kiterjed a hazai költségvetési és a nemzetközi támogatások ellenőrzésére is.
b) Koordinálja a belső kontrollokkal, az ÁBPE-vel, az európai uniós támogatások ellenőrzésével, valamint az Állami Számvevőszékről szóló törvénnyel kapcsolatos előterjesztéseket és tervezeteket, koordinálja az ÁSZ és a KEHI jelentéseinek és az Európai Számvevőszék jelentéseinek véleményezését.
c) Működteti az ÁBPE Tárcaközi Bizottságot, előkészíti a pénzügyminiszter éves jelentését a belső kontrollrendszerek működéséről a Kormány részére.
Kialakítja az európai uniós alapokból származó támogatások ellenőrzésére és a belső kontrollokra vonatkozó koncepciót és karbantartja annak jogi szabályozását.
e) Gondoskodik arról, hogy az európai uniós támogatások ellenőrzését a megfelelő nemzetközi ellenőrzési standardok és harmonizált módszertan szerint végezzék.
f) Minőségértékelés keretében figyelemmel kíséri és vizsgálja a folyamatba épített ellenőrzéseket, a belső ellenőrzéseket, valamint a rendszer- és mintavételes ellenőrzéseket végző szervezetek vonatkozásában a jogszabályok, módszertani útmutatók, nemzetközi ellenőrzési standardok alkalmazását és végrehajtását.
g) Felelős az ellenőrzést érintő kérdésekben a minisztérium álláspontjának kialakításáért és a képviseletéért a hazai és nemzetközi fórumokon, ellátja a feladatkörébe utalt, uniós pénzügyi ellenőrzéssel foglalkozó tárcaközi bizottságok, albizottságok és munkacsoportok titkársági feladatait, illetve közreműködik azok munkájában.
h) Ellátja a Belső Ellenőrzési Tevékenységeket Támogató Informatikai (BETTI) rendszer szakmai felügyeletét.
i) Koordinálja az uniós támogatásokra vonatkozó ellenőrzési stratégiák, éves ellenőrzési tervek, éves vélemények, éves ellenőrzési jelentések, valamint az Európai Unió intézményei által Magyarországon végzett ellenőrzések jelentéstervezeteire adott tagállami válaszok véleményezését.
j) Feldolgozza és elemzi a minisztérium részére megküldött vezetői megbízhatósági nyilatkozatokat mind a költségvetési szervek, mind az uniós támogatások kontrolljaira vonatkozóan.
k)89 Ellátja a pénzügyminiszter Kormányzati Ellenőrzési Hivatallal kapcsolatos hatáskörének gyakorlásával összefüggő feladatai előkészítését.
l)90 Feldolgozza és elemzi a fejezetet irányító szervek, a pénzügyminiszter által felügyelt vagy irányított szervek és a PM szervezeti egységei által a Ber. 29/A. §-ában előírtak alapján a pénzügyminiszter számára megküldött beszámolókat; a felügyelt vagy irányított szervek és a PM szervezeti egységek által készített beszámolókat tájékoztatásul megküldi a PM belső ellenőrzési egységének.


2. Központi Költségvetési Fejezetek Főosztálya91

A főosztály Költségvetési Gazdálkodási Szabályozási Osztályból, Humánágazatok Költségvetési Osztályából, Reálágazatok Költségvetési Intézményi Osztályából, Rendvédelem Pénzügyi Igazgatása Osztályból, Védelemfinanszírozási osztályból és Központi Költségvetési Rendszerfejlesztési Osztályból áll.
A pénzügyminiszternek az államháztartás pénzügyi működéséért, szabályozásáért viselt felelőssége körében:
a) Központi költségvetési fejezetek éves költségvetései (pótköltségvetései), középtávú irányszámai, zárszámadása tekintetében:
– szervezi és megalapozza a központi költségvetési szerveket magukba foglaló fejezeteknél (az Egészségügyi Minisztérium és a Szociális és Munkaügyi Minisztérium kivételével) a költségvetések, az azt megalapozó törvénymódosítások és a zárszámadások összeállítását, elkészíti az ezekre vonatkozó összefoglaló dokumentumokat, kidolgozza az előbbi feladatok módszertanát,
– elvégzi e fejezetek költségvetési intézményeinél, az ezeket kedvezményező fejezeti kezelésű előirányzatoknál a keretszámok kialakítását, az összefoglaló számítások, a szöveges és számszaki tárcaindoklások felülvizsgálatát és összefogását,
– közreműködik – az illetékes szaktárcákkal egyeztetve – egyes, a miniszter rendelkezése alatt álló előirányzatok (volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése, országos kisebbségi önkormányzatok és egyes intézményeik, média, nemzeti hírügynökség támogatása éves előirányzatainak) kialakításában,
– felülvizsgálja a feladatkörébe tartozó fejezetek fejezeti kezelésű előirányzatait, szabályozását,
– felülvizsgálja az éves költségvetések végrehajtása keretében e fejezetek és intézményeik előirányzat-maradványait,
– részt vesz az igazgatási és igazgatás jellegű tevékenységet ellátó központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak létszámának meghatározásában,
– közreműködik a stabilitási tartalék felhasználására készülő javaslat összeállításában,
– kimutatást készít a központi költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok várható éves és havi alakulásáról,
– figyelemmel kíséri a tárgyévi maradványok várható alakulását, szükség esetén beavatkozást kezdeményez.
b) A minisztériumok által készített szabályozási, költségvetési pót-előirányzati kérelmeket véleményezi, állásfoglalásokat ad (előterjesztések, ügyiratok, stb.).
c) Rendszeresen értékeli a közalkalmazottak, a köztisztviselők, a fegyveres szervek, a bíróságok, az ügyészségek dolgozói személyi juttatásai rendszerét, javaslatot tesz ezek összehangolására és továbbfejlesztésére.
d) Részt vesz az életpályarendszerek, a költségvetési kiadásokat érintő munkajogi jellegű jogszabályok kidolgozásában.
e) Koordinálja a központi bérpolitikai intézkedéseket, folyamatosan figyelemmel kíséri a kereseti helyzetet, szükség szerint javaslatot tesz korrekcióra, továbbá ezen ügyekkel kapcsolatban részt vesz, illetve szakértőként képviseli a minisztériumot a közszféra érdekegyeztető fórumain.
f) Ellátja költségvetési szervek alapításával, átalakításával és megszüntetésével kapcsolatos (a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló törvényben megjelölt) feladatait.
g) Szükség esetén ellátja a minisztériumok és a központi költségvetési szervek által alapított, illetve az állam nevében tulajdonosi (alapítói, tagsági, részvényesi stb.) joggyakorlásukkal működő alapítványok, közalapítványok, közhasznú társaságok, gazdasági társaságok, más gazdálkodó szervezetek működési, gazdálkodási adatainak felmérését, feldolgozását és értékelését.
h) Előkészíti az államháztartásról szóló törvény meghatározott elemei (fejezeti, költségvetési intézményi gazdálkodásról szóló szövegrészek) aktualizálását, folyamatosan figyelemmel kíséri az előírások működését.
i) Előkészíti és koordinálja az államháztartási törvény végrehajtási kormányrendeletét, gondozza, rendszeresen korszerűsíti a költségvetési szervek tervezésének, gazdálkodásának, beszámolásának rendjét szabályozó fejezeteket.
j) A költségvetés-politika részeként részt vesz a közmédiumok, valamint az egyházak finanszírozási rendjének kidolgozásában, szabályozásában, felhatalmazás szerinti végrehajtásában (ide nem értve a média-részvénytársaságokat érintő – alapvetően a gazdálkodási formából adódó és annak rendszere szerint megoldható – vagyoni természetű kérdéseket, feladatokat).
k) Összehangolja a határrendészettel és határátkelőhely-fejlesztéssel kapcsolatos – minisztériumon belüli – feladatokat.
l) Koordinálja, illetve meghatározott körben elvégzi az államháztartási szakfeladatok rendjének (szakfeladatrend) korszerűsítését és azt folyamatosan gondozza.
m) Részt vesz a központosított közbeszerzési rendszer működéséhez, továbbfejlesztéséhez kapcsolódó jogszabályok korszerűsítésében.
n) Ellátja az a) pontban foglalt központi költségvetési szerv részjogkörű költségvetési egysége részére történő előirányzat-felhasználási keretszámla, valamint a központi költségvetési szerv részére letéti számla, célelszámolási forintszámla, európai uniós programok célelszámolási forintszámla és több azonos típusú kártyafedezeti számla nyitásának engedélyezési feladatait.
o) Ellátja az a) pontban foglalt központi költségvetési szervek előirányzat-átcsoportosításaival, kötelezettségvállalásaival kapcsolatos engedélyezési feladatokat.
p) Koordinálja az államháztartás működésével, a költségvetési szervek gazdálkodásával összefüggő közérdekű adatok kötelező közzétételével kapcsolatos rendszerszerű feladatokat, illetve közreműködik azok végrehajtásában. Szükség esetén kezdeményezi a vonatkozó szabályozás módosítását.
q) A közpénzügyi rendszer reformja keretében
– gondozza a költségvetési intézmények jogállásának és gazdálkodásának új törvényi szabályozását, és ellátja az abból fakadó államháztartási szintű feladatokat (pl. alsóbb szintű szabályozás kidolgozása és koordinálása, kormányzati intézkedések megszervezése, oktatási program megszervezése);
– gondozza a kidolgozott új szakfeladatrendhez kapcsolódó további teendőket, így kidolgozza a használatot segítő útmutatókat, a részletes tartalmi leírást az ahhoz kapcsolódó mutatószámrendszerrel, s megszervezi a szükséges oktatási programot;
– javaslatot tesz az intézményi bevételek kezelésének aktuális követelményekhez igazítására.
r) Az államreformhoz kapcsolódó munkák tekintetében feladatkörében részt vesz:
– a költségvetési intézményrendszer átalakítása folyamatának és gazdasági hatásának nyomon követésében, a koncepciójának érvényesítésében,
– a minisztériumok által ellátott közfeladatok felülvizsgálata eredményeként előírt feladatok végrehajtásának nyomon követésében, esetenként javaslat kialakításában,
– szükség esetén a minisztériumok és más központi költségvetési szervek vagyonkezelésében működő közhasznú szervezetek és gazdasági társaságok alapításának, átalakulásának és megszüntetésének előkészítésében,
– szükség esetén átfogó foglalkoztatási és illetményrendszer-reform kidolgozásában,
– közreműködik a TÉR működésének aktuális problémái megoldásában, korszerűsítésében, érvényesülési kibővítésében, adatai felmérésében és finanszírozásában és
– az Új Magyarország Fejlesztési Terv közigazgatási operatív programjai végrehajtásában, a minisztériumi álláspont érvényesítésében.
s) Koordinálja és döntően elvégzi a felsőoktatással, kultúrával, tudomány-, technológiai és innovációpolitikával, egyházpolitikával, médiapolitikával, a rendészeti stratégiával, a védelmi stratégiával, valamint az országos kisebbségi önkormányzatokkal közvetlenül összefüggő, a minisztérium felelősségébe tartozó költségvetési feladatok ellátását.
t) Ellátja a honvédelmi és a katasztrófavédelmi felkészítés ágazati kötelezettségeivel kapcsolatos kidolgozó és koordinációs feladatokat. Részt vesz a feladatok tárcaközi koordinációját ellátó bizottságok munkájában.
u) Előkészíti és koordinálja a központi költségvetés céltartalékának felhasználásához kapcsolódó kormányrendeleteket, kormányhatározatokat, részt vesz azok végrehajtásában, a prémiumévek programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvénnyel kapcsolatos feladatok kivételével.
Az államreformhoz kapcsolódó munkák tekintetében feladatkörében részt vesz a felsőoktatás, a kultúra és az igazságszolgáltatás rendszerének és finanszírozásának újraszabályozásában.
w) Közreműködik a közoktatási feladatot ellátó humánszolgáltató intézmények állami támogatásával, a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felhasználásáról szóló törvénynek az egyházakkal és a központi költségvetési szervekkel (kulturális, felsőoktatási) kapcsolatos szabályozási munkáiban.
x) Ellátja a miniszter képviseletét – az 1991. évi XXXII. törvény alapján – a volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezését végző egyeztető bizottságokban.
y) Közreműködik a magyar EU-elnökséggel kapcsolatos szervezési és finanszírozási feladatok elvégzésében.
z) Feladatkörébe tartozó kérdésekben közreműködik a Kincstár szakmai irányításában, gondozza a Kincstárról szóló kormányrendeletet.
aa)92
bb) Illetékességi területén
– a PM felelősségi körébe tartozó területeken elkészíti a jogszabályi állami kezességvállalásról szóló jogszabályokat és az egyedi állami kezességvállalásról szóló előterjesztéseket,
– a más szakminisztérium felelősségi körébe tartozó területeken részt vesz a jogszabályi állami kezességvállalásról szóló jogszabályok és az egyedi állami kezességekkel kapcsolatos, közösen benyújtandó előterjesztések elkészítésében,
– elkészíti az egyedi állami kezességvállalási szerződéseket.

3. Társadalmi Közkiadások Főosztálya

A főosztály Társadalombiztosítási Szabályozási, Pénztárszakmai és Nonprofit Osztályból, Társadalombiztosítási Költségvetési és Finanszírozási Osztályból, Egészségügyi Szabályozási és Elemzési Osztályból, valamint Munkaerő-piaci és Egyes Költségvetési Fejezetek Osztályából áll.
a) Ellátja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak (Egészségbiztosítási Alap, Nyugdíj-biztosítási Alap) költségvetési tervezésével, zárszámadásával, pótköltségvetésükkel, gazdálkodásukkal, a gazdálkodási folyamatok elemzésével, értékelésével, beszámolásának előkészítésével összefüggő feladatokat.
b) Elkészíti a társadalombiztosítási alrendszerhez kapcsolódó pénzügyi prognózisokat, figyelemmel kíséri a bevételek és kiadások alakulását, szükség esetén intézkedéseket dolgoz ki, továbbá ellátja a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak évközi finanszírozásával kapcsolatos minisztériumi hatáskörbe rendelt feladatokat.
c) Kialakítja a társadalombiztosítás alrendszerét érintő, jogszabály által a pénzügyminiszter egyetértéséhez kötött, meghatározott feladatokkal kapcsolatos tárcaálláspontot.
d) Ellátja az Egészségügyi Minisztérium, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium költségvetésének tervezésével, zárszámadásával összefüggő, e tárcák finanszírozásával kapcsolatos feladatokat.
da) Közreműködik az EÜM és SZMM fejezet tekintetében a stabilitási tartalék felhasználására készülő javaslat összeállításában.
db) Ellátja az EÜM és az SZMM fejezet központi költségvetési szervei előirányzat-átcsoportosításaival, kötelezettségvállalásaival, számlanyitással kapcsolatos engedélyezési feladatokat.
dc) Ellátja az EÜM és SZMM fejezetek tekintetében a költségvetési szervek alapításával, átalakításával és megszüntetésével kapcsolatos (a költségvetési szervek jogállásáról és gazdálkodásáról szóló törvényben megjelölt) feladatait.
dd) Részt vesz a prémium évek program és a különleges foglalkoztatási állomány jogi szabályozásának kialakításában, elkészíti a program megvalósításához szükséges végrehajtási rendeletet, és ellátja a finanszírozáshoz kapcsolódó feladatokat.
e) Kidolgozza az állami költségvetés által finanszírozott, és a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai által folyósított ellátásokra vonatkozó megállapodásokat, előkészíti a finanszírozásukat, az elszámolásokat, kidolgozza az előirányzatok évközbeni alakulásával összefüggésben felmerülő intézkedéseket.
f) Kialakítja a Munkaerő-piaci Alap költségvetését, a foglalkoztatáspolitikával kapcsolatos minisztériumi álláspontot, közreműködik a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi szabályozásban.
g) Ellátja a társadalombiztosítási járulék és az egészségügyi hozzájárulás fizetési kötelezettséggel kapcsolatos, valamint a társadalombiztosítás pénzügyi alapjainak gazdálkodását érintő törvényi és egyéb szabályozási feladatokat. Közreműködik a kétoldalú szociális biztonsági egyezmények előkészítésében, a hatályos egyezmények járulékszabályainak alkalmazásával összefüggő jogértelmezési feladatokban.
h) Felelős az egészségügyi ágazat egészére, különös tekintettel a gyógyító-megelőző ellátások, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök, gyógyászati ellátások támogatásával, a kábítószerüggyel kapcsolatos koncepcionális ügyek esetében a minisztériumi álláspont kialakításáért.
i) Kialakítja, koordinálja az egészségügyi és jóléti rendszerek, a járulékszabályozás koncepciójával kapcsolatos minisztériumi álláspontot.
j) Kialakítja a szociális szférára vonatkozó koncepcionális és szabályozási feladatokat, a rokkantsági és a társadalombiztosítási nyugdíjjal kapcsolatos tárcaálláspontot.
k) Elkészíti a magán-nyugdíjpénztári rendszerrel, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári rendszerrel, valamint a foglalkoztatói nyugdíjrendszerrel összefüggő koncepcionális és szabályozási javaslatokat.
l) Kialakítja a minisztériumi álláspontot a közhasznú szervezetekről szóló törvény hatálya alá tartozó szervezetekkel kapcsolatos szabályozási feladatokkal való összefüggésben a főosztályhoz tartozó költségvetési fejezeteket érintően, koordinálja a több költségvetési fejezetet, vagy a szektor egészét érintő szabályozási feladatokat.
m) Ellátja a sporttal kapcsolatos ügyekben a minisztériumon belül a koordinációs feladatokat, felelős az összefoglalt minisztériumi álláspont kialakításáért.
n) Kialakítja az ifjúságpolitikával kapcsolatos minisztériumi álláspontot.
o) Irányítja a villamosipari privatizációval összefüggő humánpolitikai kérdések rendezésére létrehozott tárcaközi bizottságot.
p) Részt vesz az államreform kidolgozásában az egészségügyi és szociális ágazat területét illetően.
q) Feladatkörébe tartozó kérdésekben közreműködik a Kincstár szakmai irányításában.
r) Ellátja a Kincstár által folyósított járadékok évenkénti emelésével összefüggő jogszabály-előkészítési feladatot, továbbá kezeli az ezen ellátásokkal kapcsolatos panaszügyeket.
s) Közreműködik a fogyatékos, megváltozott munkaképességű dolgozók foglalkoztatásához kapcsolódó akkreditációs és támogatási rendszer szabályozásában és működtetésében, illetve az erre a célra szolgáló költségvetési támogatási keretek tervezésében. Mindezek során kapcsolatot tart az APEH-hel, a Védett Szervezetek Országos Szövetségével és a Szociális és Munkaügyi Minisztériummal.
t) Koordinálja és részben végzi a politikai kárpótlás minisztériumon belüli feladatait.
u) Közreműködik a Nyugdíjbiztosítási és Egészségbiztosítási Alap, illetve a magán-nyugdíjpénztárak bevételeivel összefüggő adóigazgatási feladatok jogi szabályozásában.
v) Közreműködik az üvegzsebtörvény végrehajtása során a főosztály feladatkörében a feladatellátás és a teljesítménymérésre vonatkozó módszertan és mutatók szabályozásában.
w) Közreműködik a minisztérium álláspontjának kialakításában a főosztály illetékességi körébe tartozó területek szabályozására, valamint jogszabályi felhatalmazás alapján kiadandó közös közleményekre vonatkozóan.
x) Ellátja az személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerinti felajánlásáról szóló törvénnyel kapcsolatos tárcafeladatokat.
y) Illetékességi területén
– a PM felelősségi körébe tartozó területeken elkészíti a jogszabályi állami kezességvállalásról szóló jogszabályokat és az egyedi állami kezességvállalásról szóló előterjesztéseket,
– a más szakminisztérium felelősségi körébe tartozó területeken részt vesz a jogszabályi állami kezességvállalásról szóló jogszabályok és az egyedi állami kezességekkel kapcsolatos, közösen benyújtandó előterjesztések elkészítésében,
– elkészíti az egyedi állami kezességvállalási szerződéseket.
z) Az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) működésével összefüggésben ellátja az OÉT Titkárságával történő kapcsolattartást, koordinálást (tárcaösszekötői feladatok); elvégzi az OÉT Gazdasági Bizottsága titkársági teendőit; a kormányzati oldal tárgyalócsoportjában tagként részt vesz az OÉT Bérbizottságának munkájában.
za) A közmunkaprogramok támogatási rendjéről szóló 49/1999. (III. 26.) Korm. rendelet alapján részt vesz a Közmunkatanács munkájában.
zb) A gyermek- és ifjúsági alapprogram és a regionális ifjúsági irodák működéséről szóló 2/1999. (IX. 24.) ISM rendelet alapján részt vesz a Gyermek- és Ifjúsági Alapprogram Tanácsának munkájában.
zc) Biztosítja a minisztérium képviseletét a Roma Integrációs Tanácsban.
zd) Ellátja a minisztérium képviseletét az Országos Fogyatékosügyi Tanács munkájában.
ze) Ellátja a minisztérium képviseletét a Munkaerő-piaci Alap Irányító Testülete kormányzati oldalának munkájában.
bb) Részt vesz a feladatkörébe tartozó szakmai területeken működő európai uniós munkabizottságok munkájában.
cc)93
A feladatkörébe tartozó ügyekben elbírálja a Kincstár központi szerve által hozott elsőfokú végzések ellen jogszabály alapján a miniszterhez címzett fellebbezéseket és gyakorolja a felügyeleti szerv jogkörét a Kincstár központi szerve hatáskörébe tartozó hatósági ügyek esetében a Jogi és Igazgatási Főosztály eljárásjogi kérdésekbe történő igény szerinti bevonásával.

4. Önkormányzati, Területfejlesztési és Agrárgazdálkodási Főosztály

A főosztály Önkormányzati Ágazati Osztályból, Önkormányzati Szabályozási és Területfejlesztési Osztályból, Önkormányzati Gazdálkodási Osztályból, valamint Agrárgazdálkodási és Vidékfejlesztési Osztályból áll.

4.1. A helyi, a települési és területi kisebbségi önkormányzatok pénzügyi szabályozása, költségvetési tervezése, gazdálkodása és elszámolása, valamint az ágazati finanszírozás területén:
a) Ellátja – a költségvetési törvényhez kapcsolódóan – a helyi önkormányzatok pénzügyiforrás-szabályozási feladatait.
b) Végzi a helyi önkormányzatok középtávú és éves tervezésével, központi költségvetési előirányzataival (támogatásokkal, normatív hozzájárulásokkal, átengedett bevételekkel) kapcsolatos makroszintű számításokat.
c) Összefogja a költségvetési törvényben érvényesülő szabályozás általános és az ágazatokat érintő modellezési munkálatait.
d) Kialakítja a helyi önkormányzatok jövedelemkülönbség-mérséklési rendszerét.
e) Szervezi a helyi önkormányzatok költségvetési tervező munkálatait, az állami költségvetéssel, az államháztartás mérlegével való összekapcsolását, áramoltatja az ezekkel összefüggő információkat.
f) Közreműködik a humán közszolgáltatások, kiemelten a közoktatás, az önkormányzati szociális, kulturális ellátás továbbfejlesztési, szabályozási munkálataiban, finanszírozásukat beilleszti az államháztartási, önkormányzati szabályozási rendszerbe.
g) Közreműködik az egyházak közszolgáltatási tevékenységei finanszírozási rendszerének kialakításában és működtetésében.
h) Részt vesz a helyi kisebbségi önkormányzati rendszer továbbfejlesztésében, javaslatot tesz a költségvetési támogatásukra.
i) Közreműködik a közszolgálati bérrendszerek továbbfejlesztésében.
j) Kidolgozza a központi bérpolitika önkormányzati forrásszabályozásba illesztésére vonatkozó javaslatokat, folyamatosan karbantartja a helyi önkormányzatok bér- és létszámadatbázisát.
k) Koordinálja a helyi önkormányzatok finanszírozási (pénzellátási) feladatait.
l) A helyi önkormányzatokat érintően előkészíti, koordinálja és végrehajtja a zárszámadást, ez utóbbival összefüggésben figyelemmel kíséri a helyi önkormányzatok visszafizetési kötelezettségeinek teljesülését.
m) Közreműködik a helyi önkormányzati fejlesztési és vis maior támogatásokra vonatkozó javaslatok kidolgozásában.
n) Közreműködik a központilag szervezett önkormányzati PPP-beruházások döntés-előkészítési feladataiban.
o) Közreműködik a helyi önkormányzati vállalkozások, kommunális és közüzemi szolgáltatások szabályozóinak, támogatási rendszerének kialakításában.
p) Kialakítja az egyéb támogatások (központosított előirányzatok) szabályozási feltételeit, a szaktárcákkal együttműködve kidolgozza a támogatások pályázati rendszerben való elosztását, részt vesz a pályázatok elbírálására életre hívott tárcaközi bizottságok munkájában.
q) Feladatkörében részt vesz az államreform kidolgozásában, felelős a kapcsolódó pénzügyi szabályozásért.
r) Kialakítja a helyi, a települési és területi kisebbségi önkormányzatok, a többcélú kistérségi társulások költségvetési gazdálkodási, tervezési, zárszámadási, beszámolási rendszerét és az ezekkel kapcsolatos információs rendszert.
s) Ellátja a működőképesség megőrzését szolgáló, az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő helyi önkormányzatok kiegészítő támogatásával kapcsolatos tervezési, szabályozási, végrehajtási feladatokat.
t) Közreműködik a helyi önkormányzatokat érintő ellenőrzési rendszer fejlesztésében.
u) Irányítja a helyi önkormányzatok központi költségvetési kapcsolatokból származó forrásai felülvizsgálati rendszerének működését, végzi e rendszer továbbfejlesztésének feladatait.
v) Ellátja a helyi önkormányzatok támogatásainak havi monitoringját.
w) Feladatkörében közreműködik a Kincstár szakmai irányításában.
x) Közreműködik az önkormányzati és magántulajdonban keletkezett károkkal összefüggő katasztrófaelhárítás szabályozásában, finanszírozásában.

4.2. A lakásfinanszírozás tekintetében:
a) Részt vesz a lakáspolitika, a lakáscélú állami támogatások szabályozásának kidolgozásában, a költségvetés lakáscélú előirányzatainak tervezésében, elszámolásában.
b) Kialakítja a közszolgálatban dolgozók lakásvásárlásához nyújtott állami kezességvállalás szabályait.

4.3. A turizmus területén:
Felelős a turizmus minisztériumi feladatainak ellátásáért.

4.4. A területfejlesztés tekintetében:
a) Közreműködik a területfejlesztési politika megvalósításában, a területi kiegyenlítést elősegítő pénzügyi eszközrendszer kialakításában és a decentralizáció továbbvitelét szolgáló intézkedési javaslatok kidolgozásában.
b) Összefogja az ország egészére, az egyes régiókra, illetve a kiemelt térségekre készülő kormányzati területfejlesztési koncepciók, programok és területrendezési tervek kidolgozásával, egyeztetésével és végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatokat.
Koordinálja a regionális fejlesztési tanácsok által készített területfejlesztési koncepciók, programok, valamint megyei területrendezési tervek egyeztetésével kapcsolatos minisztériumi tevékenységet.
d) Felelős a területfejlesztésről és területrendezésről szóló, különböző jogszabályokból, országgyűlési határozatokból adódó feladatok minisztériumon belüli koordinálásáért.
e) Koordinálja a regionális operatív programok minisztériumi feladatait, közreműködik az Európai Unió strukturális alapjaiból és Kohéziós Alapjából támogatott egyéb programok előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos pénzügyi szabályozási feladatok ellátásában.
Ellátja a területfejlesztés központi és decentralizált intézményrendszerének államháztartáshoz való kapcsolódásával és gazdálkodásával összefüggő pénzügyi szabályozási feladatokat.

4.5. Az agrárgazdálkodás és vidékfejlesztés területén:
a) Ellátja az FVM költségvetése fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak tervezésével, zárszámadásával összefüggő és ennek finanszírozásával kapcsolatos feladatokat.
b) Figyelemmel kíséri a Közös Agrárpolitika finanszírozási és reformfolyamatait, az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap, a Halászati Orientációs Pénzügyi Eszközök, illetve az Európai Mezőgazdasági Garancia Alap és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap támogatási rendszereinek változásait, kialakítja a minisztériumi véleményt az előterjesztésekkel, jogszabálytervezetekkel, az Európai Unió szervezeteiben képviselendő magyar álláspontokkal kapcsolatosan.
c) Részt vesz a vállalkozások támogatását szolgáló – a) és b) pont szerinti – előirányzatok, illetve források felhasználására vonatkozó, a szaktárca hatáskörébe tartozó, illetve a pénzügyminiszter egyetértésével, vagy vele együttesen kiadandó jogszabályok, pályázati kiírások megalkotásában.
d) Folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi a területen a gazdaság- és pénzügy-politikai célkitűzések megvalósításának, az erre ösztönző szabályozó rendszer, valamint a támogatási előirányzatok évközi felhasználásának tendenciáit, szükség esetén intézkedéseket kezdeményez a kormányzati elgondolások megvalósításának, a költségvetési előirányzatok betartása biztosításának és a piaczavaró problémák megszüntetésének érdekében.
e) A támogatásokat folyósító szervezetek adatszolgáltatásaira alapítva kialakítja és folyamatosan működteti az előirányzatok felhasználását és az elkötelezettségeket nyomon követő monitoringrendszert.

4.6. Illetékességi területükön:
a) a PM felelősségi körébe tartozó területeken elkészíti a jogszabályi állami kezességvállalásról szóló jogszabályokat és az egyedi állami kezességvállalásról szóló előterjesztéseket,
b) a más szakminisztérium felelősségi körébe tartozó területeken részt vesz a jogszabályi állami kezességvállalásról szóló jogszabályok és az egyedi állami kezességekkel kapcsolatos, közösen benyújtandó előterjesztések elkészítésében,
c) elkészíti az egyedi állami kezességvállalási szerződéseket,
d)94

VI. A költségvetési bevételekért és a számvitelért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

A szakállamtitkár munkáját titkárság segíti. A titkárság támogatja a szakállamtitkár tevékenységét, ellátja a szakállamtitkár személye körüli teendőket.

1. Jövedelemadók Főosztálya
A főosztály Személyi Jövedelemadó Osztályból, Társasági Adó Osztályból és Nemzetközi Adózási és Összefoglaló Osztályból áll.
a) A gazdaságpolitikai irányelvekkel összefüggésben meghatározza a feladatkörébe tartozó adókra (személyi jövedelemadó, társasági adó, egyszerűsített vállalkozói adó, egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás, valamint az államháztartás egyensúlyát javító különadó) vonatkozó rövid és középtávú adópolitikát, az adókoncepciót.
b) Kialakítja a jövedelemadóztatás, valamint az egyszerűsített vállalkozói adó és egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás szabályozásnak téziseit, elkészíti a kormány-előterjesztést és a törvénytervezetet.
c) Az átfogó adópolitikai előterjesztéseket, valamint az adótörvények módosítását, az országgyűlési tájékoztatót összefoglalja, egyezteti, kormánydöntésre előkészíti.
d) Előkészíti a jövedelemadó-törvények felhatalmazása alapján a kapcsolódó kormányrendeleteket és előterjesztéseket, valamint miniszteri rendeleteket, folyamatosan gondoskodik a jogszabályok karbantartásáról.
e) Előkészíti az elismert munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásba vételével kapcsolatos hatósági döntéseket, ellátja az ezekkel kapcsolatosan indult közigazgatási perekben és nem peres eljárásokban a pénzügyminiszter képviseletét, szükség szerint a Jogi és Igazgatási Főosztály eljárásjogi kérdésekbe történő bevonásával.
f) Előkészíti a fejlesztési adókedvezményre vonatkozó kérelmek alapján a hatósági döntéseket, ellátja az ezekkel kapcsolatosan indult közigazgatási perekben és nem peres eljárásokban a pénzügyminiszter képviseletét, szükség szerint a Jogi és Igazgatási Főosztály eljárásjogi kérdésekbe történő bevonásával.
g) Intézi a személyi jövedelemadó és társasági adó tekintetében a feltételes adómegállapításokat.
h) A feladatkörébe tartozó adók tekintetében részt vesz a jövedelempolitikai elvek, koncepciók kialakításában.
i) Az éves adóbevallások alapján a jövedelemfolyamatokról, az adóterhelés alakulásáról összefoglaló elemzéseket készít.
j) Az állami költségvetési javaslatokhoz a döntés-előkészítés részeként adómodelleket készít.
k) A közvetlen adózás területét érintően kialakítja a nemzeti álláspontot a nemzetközi gyakorlatban alkalmazott irányelvek, adózási technikák, szabályok figyelembevételével.
l) Ellátja a kettős adóztatás elkerülésére kötött egyezmények alapján a jövedelemadózással kapcsolatos feladatokat.
m) Koordinálja az OECD-vel kapcsolatos jövedelemadózással összefüggő feladatokat.
n) Előkészíti a kettős adóztatás elkerüléséről szóló egyezményeket, tárgyalásukat, aláírásra előkészíti az egyezményeket és intézkedik a törvényként történő kihirdetés érdekében, folyamatosan felülvizsgálja a meglévő egyezményeket, részt vesz a nemzetközi szervezeteknél az e területen folyó munkában.
o) Ellátja a fiatalok életkezdési támogatásának szabályozásával kapcsolatos teendőket, valamint az azzal kapcsolatos koordinációs feladatokat. A fiatalok életkezdési támogatásáról szóló törvény felhatalmazása alapján gondoskodik a kapcsolódó jogszabályok előkészítéséről és karbantartásáról.
p) Közreműködik a jövedelemadózást érintően konkrét feladatra létrehozott különböző munkacsoportok, bizottságok munkájában, biztosítja a részvételt a különböző nemzetközi szervezetek és az Európai Unió jövedelemadózást érintő ülésein és kialakítja a jövedelemadózást érintő magyar álláspontot.
q) Közreműködik a cégautó jövedelemadózást érintő, konkrét állásfoglalást igénylő kérdéseire adandó válasz kialakításában, ellátja az ezzel kapcsolatos összefoglalói feladatokat.

2. Forgalmi Adók, Vám és Jövedéki Főosztály

A főosztály Általános Forgalmi Adó Osztályból, Jövedéki Adó Osztályból és Vám Osztályból áll.

2.1. A fogyasztáshoz kapcsolódó adók, valamint a fogyasztói árkiegészítés területén:
a) Gondozza és korszerűsíti a fogyasztáshoz kapcsolt adókat (általános forgalmi adó, jövedéki adó, energiaadó, regisztrációs adó) szabályozó, valamint a fogyasztói árkiegészítésről rendelkező törvényt, és a hozzájuk kapcsolódó jogszabályokat.
b) Javaslatokat terjeszt elő a fogyasztáshoz kapcsolódó adók és a fogyasztói árkiegészítés szabályainak és mértékeinek módosítására, gondoskodik a jogszabályi előkészítéséről.
c) Koncepciót alakít ki a fogyasztáshoz kapcsolt adók rendszerének, valamint a tervezés módszertanának továbbfejlesztésére.
d) Előkészíti és kialakítja a magyar álláspontot a fogyasztáshoz kapcsolt adók területén folyó közösségi jogszabály-előkészítő munka és döntéshozatal során, és gondoskodik annak képviseletéről.
e) Folyamatosan kölcsönös kapcsolatot tart (szakmai támogatást és felkészítést nyújt) a fogyasztáshoz kapcsolt adók tárgyában a brüsszeli magyar Állandó Képviselet Gazdasági és Pénzügyi Szekciójának attaséival.
f) Kialakítja az Európai Unióba történő áfaalapú befizetés metodikáját, számításait, képviseli az erre vonatkozó nemzeti álláspontot, elkészíti a tényleges és a várható áfaalapú sajátforrás-befizetések alapjáról szóló jelentéseket.
g) Részt vesz az EKTB adózás-szakértői munkacsoportja tevékenységében.
h) Tájékoztatást ad nemzetközi szervezetek (IMF, OECD stb.) részére a fogyasztáshoz kapcsolódó adókról.
i) Elemzi, illetve számításokat végez a fogyasztáshoz kapcsolt adók és a fogyasztói árkiegészítés törvényi változásainak költségvetési bevételeket, kiadásokat befolyásoló hatásáról a makrogazdasági előrejelzések (infláció, vásárolt fogyasztás stb.), illetve a várható forgalmi folyamatok alapján.
j) Havonta értékelést készít és előrejelzést ad a fogyasztáshoz kapcsolt adók, valamint a fogyasztói árkiegészítés tényleges és várható havi, negyedéves és éves alakulásáról.
k) Szervezi a Jövedéki Tanács munkáját és ellátja titkársági teendőit.
l) Felügyeli a vámtarifa jövedéki és energiaadózási célú alkalmazásának feltételeit. Az ún. magyar használati vámtarifa karbantartásának szakmai felügyeletével segíti az áruk nemzetközi forgalmát és adóztatását szabályozó eszközök maradéktalan alkalmazását.
m) Intézi a főosztály feladatkörébe tartozó fogyasztáshoz kapcsolódó adók tekintetében a feltételesadó-megállapításokat, véleményezi a felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket.
n) Felügyeli az APEH, illetve a VP fogyasztáshoz kapcsolt adókkal és fogyasztói árkiegészítéssel kapcsolatos tevékenységének szakszerűségét és törvényességét.

2.2. A vám területén:
a) Kidolgozza a nemzeti hatáskörben maradó vámjogi szabályozást a közösségi vámjogszabályokkal összhangban.
b) Biztosítja a Csatlakozási Szerződés szerinti megállapodás végrehajtását a vámunió területén.
c) Ellátja az EKTB Vámunió szakértői csoport vezetését, ezzel összefüggésben biztosítja az Európai Unió felé a vámszakmai feladatok összefogását, a Bizottság és a Tanács jogszabály-előkészítő fórumaira tárgyalási álláspontok kialakítását.
d) Ellátja a közösségi vámjogi szabályozás módosításának előkészítésével kapcsolatos hazai feladatokat, a Vámkódex, illetve a Vámtarifa Bizottságban és szekcióiban a Magyar Köztársaság képviseletét, illetve jóváhagyja a végrehajtó szervezet képviselőinek a szekcióüléseken képviselt tárgyalási álláspontját.
e) Folyamatosan kölcsönös kapcsolatot tart (szakmai támogatást és felkészítést nyújt) a vám tárgyában a brüsszeli magyar Állandó Képviselet Gazdasági és Pénzügyi Szekciójának attaséival.
f) Előkészíti a vám vonatkozású nemzetközi megállapodások törvényi kihirdetését.
g) Koordinálja a vámigazgatások közötti együttműködési megállapodások létrehozását és közzétételét, továbbá szakmailag felügyeli a vámigazgatások közötti technikai megállapodások, jegyzőkönyvek megkötését.
h) Ellátja a WTO és a WCO vámeljárásokhoz kapcsolódó bizottságai, technikai bizottságai tárgyalásainak szakmai felügyeletét, szükség szerint az üléseken a Magyar Köztársaság képviseletét.
i) Képviseli a pénzügyi érdekeket a piacvédelmi és dömpingeljárásokban.
j) A vámigazgatási tevékenység hatékonyságának növelése céljából megfogalmazza a VP érdekeltségi rendszerének szakmai feltételeit, ellenőrzi a VP vámbeszedési tevékenységének alakulását.
k) Véleményezi a VP informatikai szervezeti rendszere fejlesztésének és karbantartásának vámszakmai szempontoknak megfelelő megvalósítását.
l) Tervezi a költségvetés vámbevételeit, elemzi azok havonkénti, negyedévenkénti és éves alakulását.
m) Felügyeli a VP vámmal kapcsolatos tevékenységének szakszerűségét és törvényességét.
n) Előkészíti a VP hatáskörébe tartozó szabálysértési ügyekben előterjesztett méltányossági kérelmek elbírálására vonatkozó miniszteri döntést.
o) Szervezi a Vámtanács munkáját és ellátja titkársági teendőit.

3. Illetékek és Önkormányzati Adók Főosztálya

A főosztály Illetékek Osztályából és Önkormányzati Adók Osztályából áll.
a)95 Előkészíti az illetékezés, az önkormányzati adóztatás, cégautó-adóztatás és a nagy értékű vagyontárgyak adóztatásának koncepcióját, kialakítja a szabályozás téziseit, előkészíti a törvénytervezeteket.
b)96 Szakmai támogatást nyújt az önkormányzati adóhatóságnak és az illetékhatósági, helyi iparűzési, cégautó-adóztatási, illetve az egyes nagy értékű vagyontárgyak tekintetévben adóztatási jogkört gyakorló hatóságnak és ellenőrzi az önkormányzati adóhatóságok adózással kapcsolatos feladatait.
c)97 Elemzéseket készít az önkormányzati adórendszer, az illetékrendszer, a cégautó-adóztatás és az egyes nagy értékű vagyontárgyak adóztatásának működési tapasztalatairól, folyamatosan vizsgálja a jogszabályok hatályosulásának társadalmi, gazdasági hatásait, feltárja az érvényre juttatásukat akadályozó körülményeket, a szükséges módosítások megalapozásához modellszámításokat, hatásvizsgálatokat végez.
d) Kialakítja az önkormányzati adók információs rendszerének jogszabályi kereteit, szakmai irányítást gyakorol az információfeldolgozás vonatkozásában, és engedélyezi a számítógépes nyilvántartási szoftvereket.
e) Előkészíti és gondozza az önkormányzati hatáskörbe tartozó adók és adók módjára behajtandó egyéb köztartozások nyilvántartását, kezelését és elszámolási rendjét szabályozó rendeleteket.
f) Gondoskodik az új illetékbélyegek, a közteherjegy forgalomba hozatalának és forgalomban tartása rendjét szabályozó rendeletek előkészítéséről, az illetékbélyegek folyamatos előállításáról, az értékcikkek időszakonkénti selejtezéséről.
g) Előkészíti és gondozza az eljárási illetékek megfizetésének és a megfizetés ellenőrzésének részletes szabályairól szóló rendeletet.
h) Előkészíti és gondozza a bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetése iránt kezdeményezett eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról szóló rendeletet.
i) Részt vesz a költségvetési törvény illetékbevétel-megosztási szabályainak kialakításában és a hatáskörébe tartozó adók és illetékek vonatkozásában a zárszámadási törvény összeállításában.
j)98 Érvényre juttatja az igazgatási szolgáltatási díjakkal kapcsolatos jogszabálytervezetek esetében az illetéktörvény előírásait, a díjak mértékére vonatkozóan a Makrogazdasági előrejelző és elemző főosztály véleményének figyelembevételével.
k)99 Előkészíti az önkormányzati adó-, cégautóadó-, az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó- és illetékügyekben (bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetésének engedélyezése, viszonossági kérdésekben nyilatkozattétel stb.) a döntéseket; intézi az ügyfelek vagy az adó- (illeték) hatóságok által kezdeményezett, önkormányzatiadó-, illeték-, cégautóadó- és az egyes nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adószabályozással kapcsolatos jogértelmezési ügyeket.
l) Elbírálja másodfokon az önkormányzati adóhatóságok által foganatosított végrehajtási cselekmények ellen benyújtott végrehajtási kifogásokat.
m) Koordinálja a külföldi gépjárművek adóztatásával összefüggő feladatokat.
n) Az Alkotmánybíróság megkeresésére előkészíti az ügykörébe tartozó adók és illetékek vonatkozásában a pénzügyminiszter véleményét tartalmazó levél tervezetét.
o) Ellátja az ügykörébe tartozó adók és illetékek vonatkozásban a miniszter, a minisztérium, illetve a magyar állam jogi képviseletét a bíróság előtti valamennyi közigazgatási és polgári eljárásban, a bírósági beadványokat a főosztályvezető vagy az általa meghatalmazott főosztályvezető-helyettes jegyzi.
p) Kijelölés alapján előkészíti az ügykörébe tartozó adók és illetékek feltételes adómegállapítás iránt előterjesztett kérelmek elbírálását.
q)100 Ellenőrzi az önkormányzati adóhatóságoknál az adóztatás törvényességét és szakszerűségét, felügyeli az önkormányzati adóügyekben másodfokon eljáró szervek adóhatósági tevékenységét, valamint ellátja a helyi adórendeletek törvényességi ellenőrzésének felügyeletét, továbbá megvizsgálja és intézi a miniszter hatáskörébe tartozó, az önkormányzati adóztatás, illetékezés és cégautó-adóztatás, a nagy értékű vagyontárgyakat érintő adóztatás működésének törvényességét érintő bejelentéseket, panaszokat, illetve vizsgálhatja az önkormányzati adók, az illetékek, cégautóadó, és a nagy értékű vagyontárgyakat terhelő adó körébe tartozó bejelentéseket, panaszokat, jogszabálysértés esetén felügyeleti intézkedést tesz a másodfokú szerv határozata ellen. Figyelemmel kíséri az adóztatás gyakorlatát, a jogszabályok és jogi iránymutatások érvényesülését, az eljárás, a jogalkalmazás egységét, és e körben a minisztérium szakfőosztályainak közreműködésével ellenőrzést végez.
r) Előkészíti és gondozza az ingatlanok forgalmiérték-adatainak szolgáltatási rendjéről és az adatszolgáltatás igazgatási szolgáltatási díjáról szóló rendeletet.
s)101 Előkészíti és gondozza a lakóingatlanok adójának bevallásához felhasználható becsült forgalmi érték közléséről szóló kormányrendeletet.

4. Adóigazgatási és Szakképzési Főosztály

A főosztály Adóigazgatási Osztályból, Információelemzési és Szervezési Osztályból, valamint Szakképzési és Nyilvántartási Osztályból áll.

4.1. A pénzügyminiszter feladat- és hatáskörébe utalt, az adóztatás törvényességének fenntartása és eredményességének biztosítása érdekében:
a) Előkészíti az adóigazgatást érintő jogszabályokat, így az adóval, az illetékkel összefüggő, a központi költségvetés, az elkülönített állami pénzalap, vagy az önkormányzat javára teljesítendő, törvényen alapuló kötelező befizetések, folyósított támogatások, a jövedékkel, valamint a Nyugdíj- és Egészségbiztosítási Alapok, illetőleg a magán-nyugdíjpénztárak bevételeivel összefüggő adóigazgatási feladatok jogi szabályozását.
b) Ellátja az állami adóhatóság feletti szakmai és törvényességi felügyeletet, a miniszter és a szakállamtitkár hatáskörébe nem vont konkrét feladatokat (a gazdálkodás és pénzellátás kivételével), megvizsgálja és intézi a miniszter hatáskörébe tartozó, az adóztatás és működés törvényességét érintő bejelentéseket, panaszokat, illetve vizsgálhatja az állami adóhatóság hatáskörébe tartozó bejelentéseket, panaszokat, jogszabálysértés esetén felügyeleti intézkedést tesz az APEH elnökének határozata ellen. Figyelemmel kíséri az adóztatás gyakorlatát, a jogszabályok és jogi iránymutatások érvényesülését, az eljárás, a jogalkalmazás egységét, és e körben a minisztérium szakfőosztályainak közreműködésével ellenőrzést végez.
c) Elkészíti az állami adóhatóság szakszerű működését elősegítő miniszteri iránymutatásokat, utasításokat. Beszerzi, elemzi az adóhatóság szakmai tevékenységének értékeléséhez, az eljárási törvény módosításához, a minisztériumi irányelvek megalapozásához szükséges pénzforgalmi, bevallási, ellenőrzési, behajtási és egyéb információkat.
d) Előzetesen vizsgálja a feltételes adómegállapítás iránt előterjesztett kérelmek elbírálásra való alkalmasságát, minisztériumon belül koordinálja, előkészíti az eljárás során hozott határozat tervezetének eljárásjogi kontrollja kiadmányozását, továbbá a jogorvoslati eljárásban a kérelem elbírálását, ha az első fokú határozatot más szakfőosztály készítette elő.
e) Lefolytatja a nem belföldi illetőségű személyek adófizetési kötelezettségének külföldön történő érvényesítése érdekében szükséges, a miniszter hatáskörébe tartozó közbeszerzési eljárást, ellenőrzi a pályázat nyertesét, elősegíti az adóhatóságokkal tartott kapcsolatát.
f) Összefoglalja, továbbítja, koordinálja a minisztérium érintett főosztályainak adózással összefüggő – a bevallásokból és a pénzforgalmi adatokból nyerhető – információs és egyéb igényeit.
g) Gondozza az állami adóhatóságot létesítő, szervezeti rendszerét meghatározó törvényt.
h) Szabályozási tanácsokat ad, szükség szerint koordinálja az adóhatóságokkal való együttműködést a megkeresés alapján a szaktárcák és egyes közfeladatot ellátó testületek részére köztartozások beszedésével kapcsolatos eljárásjogi kérdésekben.
i) Rendszeresen és folyamatosan beszerzi, gyűjti, elemzi az adózással, adóztatással összefüggő adatokat, információkat, melyek alapján javaslatokat, intézkedéseket tesz vagy kezdeményez, eljuttatja azokat a minisztérium érintett vezetőihez és szakfőosztályaihoz.

4.2.102 A szakképzési és az azzal összefüggő hatósági feladatkörében:
a) Ellátja a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvényben (a továbbiakban: szakképzési tv.) meghatározott, a szakképesítésért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe utalt feladatokat az Országos Képzési Jegyzékben a pénzügyminiszter felelősségi körébe utalt szakképesítések tekintetében az alábbiak szerint:
aa) Az ágazati sajátosságokra figyelemmel javaslatot tesz az állam által elismert szakképesítésekre.
ab) Előkészíti és koordinálja a pénzügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kidolgozását.
ac) Felelős a képzések időtartamának, a szakképesítések szakmai tantárgyainak, illetve tanegységeinek, szakmai követelménymoduljainak és az ezekhez tartozó modultérképnek a meghatározásáért. Felelős továbbá a központi programok, felsőfokú szakképesítések esetében az ajánlott szakképzési programok kidolgozásáért, illetve nyilvánosságra hozataláért.
ad) Felelős a szakmai tantárgyak, illetve tananyagegységek (modulok) tankönyveinek és egyéb tanulmányi segédleteinek, útmutatóinak kidolgozásáért.
ae) A tankönyvvé nyilvánítás, a tankönyvtámogatás, valamint az iskolai tankönyvellátás rendjéről szóló 23/2004. (VIII. 27.) OM rendelet szabályai szerint ellátja a tankönyvvé nyilvánítással összefüggő ágazati feladatokat.
af) Gondoskodik a szakmai elméleti és gyakorlati képzést ellátó pedagógusok továbbképzésének szervezéséről, valamint a szaktanácsadás megszervezéséről és működtetéséről.
ag) Az ágazatot érintően gondoskodik az országos szakmai tanulmányi versenyek szervezéséről.
ah) Meghatározza a szakmai vizsgaszervezési tevékenység megszerzésének és folytatásának speciális szakmai, tárgyi és személyi feltételeit, illetőleg gondoskodik a vizsgaszervezők rendszeres továbbképzéséről.
ai) Előkészíti és gondozza azt a PM rendeletet, amelyben a szakmai vizsgák szervezésére a tárca általa igazgatott intézményt jelöl ki.
aj) Gondoskodik a vizsgaszervezési és -lebonyolítási szabályzat általános rendelkezéseinek kidolgozásáról.
ak) Felelős a pénzügyminiszter ágazatába tartozó szakképesítések szakmai követelményeiről szóló 2/1995. (II. 22.) PM rendelet, valamint a pénzügyminiszter ágazatába tartozó akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképesítések szakmai követelményeiről szóló 20/1998. (VII. 22.) PM rendelet vizsgakövetelményeiben meghatározott vizsgarészek gyakorlati-írásbeli, illetve szóbeli szakmai vizsgáival kapcsolatos feladatok ellátásáért, továbbá a pénzügyminiszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 23/2008. (VIII. 8.) PM rendeletben meghatározott követelménymodulokhoz rendelt szakmai vizsga írásbeli, interaktív és szóbeli vizsgatevékenységeihez, illetőleg modulzáró írásbeli, interaktív és szóbeli vizsgatevékenységekhez kapcsolódó feladatok ellátásáért, szakmai felügyeletéért. Mindezekhez kötődően biztosítja a gyakorlati-írásbeli, írásbeli, interaktív, valamint szóbeli vizsgatételeket és kijelöli a szakmai vizsgabizottságok elnökeit, illetőleg javaslatot tesz a szakmai vizsgaszabályzatra.
al) Lefolytatja a szakmai vizsgaelnöki névjegyzékbe történő felvételre vonatkozó pályázati és a hatósági eljárást, valamint gondoskodik a vizsgaelnökök rendszeres továbbképzéséről.
am) Kérelemre törzslap alapján az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványokról bizonyítványmásodlatot állít ki, a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 20/2007. (V. 21.) SZMM rendelet 32. § (7) bekezdése szerint.
an) A szakképzési tv. 5. § (7) bekezdésének megfelelően szükség szerint kezdeményezéssel él a szakmai vizsgát szervező intézmény ellenőrzését illetően.
ao) Gondoskodik a szakmai vizsgáztatás és a szakmai vizsga szakmai ellenőrzése részletes szabályainak kidolgozásáról, valamint a szakmai ellenőrzés végrehajtásáról, illetőleg közreműködik a szakmai vizsgának a közoktatási feladatkörében eljáró Oktatási Hivatal által folytatott hatósági ellenőrzésben.
ap) Lefolytatja a szakképzési törvény 5. § (4) bekezdése szerinti hatósági eljárásokat.
aq) Ellátja a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprészéből felnőttképzési célra nyújtható támogatások részletes szabályairól szóló 15/2007. (IV. 13.) SZMM rendelet 11. § (2) bekezdése szerinti kutató és fejlesztő-szolgáltató tevékenységet folytató szerv feladatait.
b) Ellátja a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvényben (a továbbiakban: Kt.) meghatározott, a szakképesítésért felelős miniszter feladat- és hatáskörébe utalt feladatokat az Országos Képzési Jegyzékben a pénzügyminiszter felelősségi körébe utalt szakképesítések tekintetében az alábbiak szerint:
ba) Amennyiben a szakképzés szakmai tárgyai tekintetében az oktatás csak egy vagy néhány iskolában folyik, a Kt. 36. § (5) bekezdése szerint meghatározza, hogy melyek azok a tantárgyak, szakterületek, amelyekben a pedagógiai-szakmai szolgáltatásokat országosan szervezik meg. Kijelöli továbbá a szolgáltatást nyújtó intézményt.
bb) A Kt. 93. § (6) bekezdésének megfelelően gyakorolja a szakképzés irányításával kapcsolatos hatásköröket.
bc) A Kt. 95/A. § (8) bekezdése szerint az Oktatási Hivatallal együttműködve közreműködik a szakmai vizsgák ellenőrzésében, illetve a Kt. 107. § (8) bekezdése szerint gondoskodik a szakmai vizsgák ellenőrzéséről országos, térségi, megyei, fővárosi szinten.
bd) A Kt. 100. §-a szerint ágazata tekintetében kijelöli az országos pedagógiai-szakmai szolgáltatást ellátó intézményt.
be) A Kt. 111. § (2) bekezdése szerint kérelemre véleményt ad a külföldön megkezdett befejezetlen tanulmányok beszámításához.
c) Az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról szóló 100/1997. (VI. 13.) Korm. rendelet 18/A. § (2) bekezdésének megfelelően az ágazatot érintően gondoskodik a tételkészítő bizottság elnökének felkéréséről.
d) Kidolgozza a szakképesítő és modulzáró vizsgák gyakorlati-írásbeli, írásbeli, valamint interaktív vizsgadolgozatai, továbbá a szóbeli tételsorok készítésére és lektorálására vonatkozó térítési díjak rendszerét.
e) Kidolgozza a gyakorlati-írásbeli, írásbeli, valamint az interaktív vizsgatételek térítési díjainak rendszerét.
f) A könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételéről szóló 93/2002. (V. 5.) Korm. rendelet alapján lefolytatja a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételével, valamint a nyilvántartásban szereplők továbbképzésére jogosult szervezetek nyilvántartásba vételével kapcsolatos hatósági eljárásokat.
g) Az adótanácsadói, adószakértői, illetve okleveles adószakértői tevékenységek engedélyezésével kapcsolatosan lefolytatja az adótanácsadói, az adószakértői és az okleveles adószakértői tevékenység végzésére jogosító engedélyek kiadásának és visszavonásának feltételeiről, továbbá a kapcsolódó nyilvántartás vezetésének és a nyilvántartásban szereplők továbbképzésének szabályairól szóló 26/2008. (VIII. 30.) PM rendelet szerinti hatósági eljárásokat.
h) A belső ellenőrzési tevékenység engedélyezésével kapcsolatosan lefolytatja a költségvetési szervnél belső ellenőrzési tevékenységet végzők nyilvántartásáról és kötelező szakmai továbbképzéséről szóló 18/2009. (X. 6.) PM rendelet szerinti hatósági eljárásokat.
i) Az f)–h) alpontokban meghatározott nyilvántartásokkal kapcsolatos hatósági eljárásokat érintő jogszabályok alkalmazása során felmerülő igényekre figyelemmel normaszöveg tervezet kidolgozásával szükség szerint javaslatot tesz azok módosítására.
j) Kiállítja az igazságügyi szakértői névjegyzékbe való felvételi eljárás során szükséges szakhatósági állásfoglalás kiadásának eljárási szabályairól szóló 208/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet szabályainak megfelelően a közgazdasági, vám- és egyes pénzügyi területeken bejegyezhető igazságügyi szakértői tevékenység folytatásához szükséges szakmai gyakorlat szakirányú jellege igazolásáról szóló szakhatósági állásfoglalásokat.
k) Kibocsátóként a könyvviteli szolgáltatást végzők, az adótanácsadók, az adószakértők és az okleveles adószakértők hatósági igazolványaival kapcsolatosan lefolytatja a biztonsági okmányok védelmének rendjéről szóló 86/1996. (VI. 14.) Korm. rendelet szerinti engedélyeztetési eljárásokat.
l) Gondoskodik a minisztérium egykori Számviteli Képesítő Bizottsága és egykori Szakképesítő Igazgatósága által kiadott, a pénzügyminiszter felelősségi körébe utalt szakképesítések központi követelményrendszerének (tematikáinak és vizsgakövetelményeinek) szükség szerinti igazolásáról.
m) Kialakítja és működteti az Államháztartási Belső Pénzügyi Ellenőrzés Módszertani és Képzési Központot, javaslatokat dolgoz ki az ÁBPE-rendszer szakképzési kérdéseire vonatkozóan.
n) Ellátja
– a Mérlegképes Szakértői Bizottság,
– az Adószakértői Bizottság,
– az Adótanácsadói és Okleveles Adószakértői Bizottság,
– a pénzügyminiszter felelősségi körébe tartozó szakképesítések tananyagait tankönyvvé nyilvánító bizottság,
– az Országos Szakmai Vizsgaelnöki Kérelmeket Bíráló Bizottság, valamint
– a Pénzügyi Ellenőrzési Szakképzési Tanács
titkársági feladatait.
o) Biztosítja a minisztérium képviseletét
– a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Tanácsban,
– a Felsőoktatási és Tudományos Tanácsban és annak albizottságaiban,
– az Országos Képesítési Keretrendszer Tárcaközi Bizottságban,
– az „A szakképzés minőségének és tartalmának fejlesztése” projekt felügyelő tanácsban, valamint
– a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórumon.
p) A regionális fejlesztési és képzési bizottságok működéséről szóló 4/2008. (IV. 22.) SZMM rendelet 5. § (2) bekezdésének megfelelően gondoskodik az ágazat képviseletéről a regionális fejlesztési és képzési bizottságok munkájában.
q) Kapcsolatot tart az ügykörét érintően működő intézményekkel, szervezetekkel.
r) Ellátja az ügykörébe tartozó hatósági eljárásokhoz és szakképzési feladatokhoz kapcsolódó ellenőrzési feladatokat a főosztályon kívüli szervek, személyek ez irányú feladatellátására és dokumentációjára kiterjedően.
s) Ellátja a szakképzéssel kapcsolatos feladat- és hatáskörébe tartozó közigazgatási hatósági eljárásokban hozott hatósági döntésekkel kapcsolatosan indult közigazgatási perekben és nem peres eljárásokban a pénzügyminiszter képviseletét, szükség szerint a Jogi és igazgatási főosztály eljárásjogi kérdésekbe történő bevonásával.

5. Számviteli Főosztály

A főosztály Számviteli Szabályozási és Módszertani Osztályból és Költségvetési Számviteli Osztályból áll.

A pénzügyminiszter számviteli és könyvvizsgálati szabályozásért való felelőssége körében:
a) Folyamatosan figyelemmel kíséri, vizsgálja és értékeli a számviteli előírások gyakorlati végrehajtását, és tapasztalatai, információi, a jogharmonizációs követelmények alapján előkészíti és koordinálja a számvitelre vonatkozó törvényi szabályozás aktualizálását.
b) Előkészíti és folyamatosan karbantartja a számvitelről szóló törvényhez kapcsolódó sajátos számviteli előírásokat tartalmazó kormányrendeleteket, továbbá a felszámolás, illetve a végelszámolás számviteli feladatairól szóló kormányrendeletet.
c) Előkészíti és koordinálja a Magyar Könyvvizsgálói Kamarára, a könyvvizsgálói tevékenységre, valamint a könyvvizsgálói közfelügyeletre vonatkozó törvényi szabályozás aktualizálását, törvényességi felügyeletet gyakorol a Magyar Könyvvizsgálói Kamara felett. Ellátja az okleveles könyvvizsgálói képesítéssel kapcsolatos külön törvényben meghatározott feladatokat.
d) Figyelemmel kíséri a nemzetközi számviteli standardokat, azok változásait, szakmai és adminisztratív támogatással segíti a hazai számviteli standardok kidolgozását és hatálybaléptetését.
e) Kialakítja az államháztartás szervezeteire, valamint a kincstári elszámolásokra vonatkozó beszámolók formáját, meghatározza a kötelezően alkalmazandó nyomtatványokat, kidolgozza a kitöltésre vonatkozó iránymutatásokat.
f) Részt vesz a közpénzek felhasználásának, a köztulajdon használatának nyilvánosságával, átláthatóbbá tételével és ellenőrzésének bővítésével összefüggésben az államháztartási információs rendszer korszerűsítésében.
g) Feladatkörében részt vesz az államreform kidolgozásában.
h)103
i) Előkészíti és folyamatosan karbantartja a könyvviteli szolgáltatást végzők nyilvántartásba vételére vonatkozó rendeleteket, közreműködik a nyilvántartásba vétel lebonyolításában, a kötelező szakmai továbbképzés tematikájának, a továbbképzésben részt vevő szervezetek akkreditációs feltételeinek kidolgozásában, kialakítja a mérlegképes könyvelői képesítés szakmai és vizsgakövetelményeit.
j) Eseti döntéseket hoz a felsorolt jogszabályokhoz kapcsolódóan, egyedi állásfoglalásokat készít, valamint kidolgozza az egyéb jogszabályi előírásokhoz kapcsolódó sajátos számviteli elszámolási szabályokat. Közreműködik a feltételes adómegállapítási kérelmekkel, valamint a fejlesztési adókedvezményekkel kapcsolatos eljárásokban, a határozatok szakmai előkészítésében.
k) Ellátja az Országos Számviteli Bizottság, a Magyar Számviteli Standard Testület, a Standard Előkészítő Testület és a Standard Értelmező Testület titkársági feladatait.
l) Ellátja a Könyvvizsgálói Közfelügyeleti Bizottság titkársági feladatait.
m) Az ENSZ Kereskedelmi és Fejlesztési Konferenciája (UNCTAD) nemzetközi számviteli és beszámolási standardok szakértőiből (ISAR) álló Kormányközi Munkacsoportja munkájában ellátja Magyarország képviseletét.
n) Részt vesz az Európai Unió számviteli, könyvvizsgálati jogalkotásában, ennek részeként képviseli Magyarországot a Számviteli Szabályozó Bizottság (Accounting Regulatory Committee, ARC), a Kapcsolattartó Bizottság (Contact Committee), a Könyvvizsgálók Felügyeleti Testületeinek Európai Csoportja (European Group of Auditors' Oversight Bodies, EGAOB), a Könyvvizsgálati Szabályozó Bizottság (Audit Regulatory Committee, AuRC), az Európai Tanács vállalati jog munkacsoportjának számvitel, jog szerinti könyvvizsgálat albizottsága, valamint a nemzetközi számviteli standardok következetes uniós alkalmazásának elősegítése céljából felállított Kerekasztal (Roundtable) munkájában. Működteti a számvitel-szakértői csoportot.
o) Részt vesz a Magyar Számvitel Fejlesztéséért Alapítvány munkájában, ennek keretében a mindenkor hatályos Nemzetközi Pénzügyi Beszámolási Standardok hivatalos magyar nyelvű fordításának elkészítésében.
p) Részt vesz a Számvitel-Adó-Könyvvizsgálat című folyóirat szerkesztésében, valamint e körben ellátja a minisztérium tulajdonosi képviseletét.

VII. A vagyongazdálkodásért és az ágazati fejlesztések finanszírozásáért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

A szakállamtitkár munkáját titkárság segíti. A titkárság támogatja a szakállamtitkár tevékenységét, ellátja a szakállamtitkár személye körüli teendőket.

1. Vagyongazdálkodási Főosztály
A főosztály Tranzakciók és Kiemelt Projektek Osztályából, Vagyongazdálkodási Jogi Osztályból és Vagyonhasznosításért és a Költségvetési Kapcsolatokért Felelős Osztályból áll.
a) Részt vesz a közlekedési infrastruktúra fejlesztési programok pénzügyi előkészítésében, lebonyolításában.
b) Részt vesz az 1191/69. EGK rendeleten alapuló személyszállítási közszolgáltatási tevékenységekkel kapcsolatos szerződések előkészítési folyamatában, az erre vonatkozó keretrendszer kialakításában; gondoskodik az uniós szabályokkal, a pénzügy-politikai, a központi költségvetési és az államháztartás egyéb alrendszerei céljaival való összehangolásról.
c) Közreműködik a légi, a vízi, a közúti, valamint a kötöttpályás közlekedés gazdaságos működtetésével kapcsolatos szabályozási, fejlesztési kérdésekben, és javaslatokat dolgoz ki, figyelemmel az államra háruló ellátási felelősségre.
d) Közreműködik a közlekedés területén a KIOP és a KÖZOP pályáztatási, finanszírozási és ellenőrzési munkálataiban.
e) Közreműködik a közlekedési szektor hatósági tarifarendszerét érintő feladatok elvégzésében.
f) Véleményezi a közlekedési szektor területén a bírságok, igazgatási szolgáltatási díjtételek alakulását, a mértékek kialakítását.
g) Közreműködik a KHEM infrastruktúrával kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatai tekintetében a költségvetés és a zárszámadás munkálataiban.
h) Részt vesz az infrastruktúrával kapcsolatos KHEM-előirányzatokból folyósított támogatások alakulásának elemzésében, az előirányzatok felhasználásának üteméről készülő havi és éves összefoglalók (monitoring) készítésében.
i) Részt vesz a KHEM fejezet egyes központosított bevételi előirányzatainak tervezésében, a befizetési, illetve a felhasználási szabályok kialakításában.
j) Közreműködik az állami és közcélú magánberuházások, fejlesztések pénzügyi, jogi konstrukcióinak kidolgozásában, elemzi és nyomon követi a folyamatokat, különös tekintettel az infrastrukturális beruházásokra.
k) A 4/2005. (PK 10.) PM utasítás alapján ellátja a minisztériumban felállított PPP-munkacsoport tekintetében a vezetési és a nyilvántartási feladatokat.
l) Közreműködik a gazdálkodószervezetek egyes – pénzügyminisztériumi hatáskörbe tartozó – egyedi támogatásai szabályozási rendjének kialakításában.
m) Közreműködik a közlekedési ágazat koncessziós pályázataival kapcsolatos feladatok ellátásában.
n) Illetékességi területén
– a PM felelősségi körébe tartozó egyes területeken elkészíti az egyedi állami kezességvállalásról szóló előterjesztéseket,
– a más szakminisztérium felelősségi körébe tartozó területeken részt vesz az egyes egyedi állami kezességekkel kapcsolatos, közösen benyújtandó előterjesztések elkészítésében,
– elkészíti az egyedi állami kezességvállalási szerződéseket.
o) Előkészíti az állami vagyonnal kapcsolatos vagyonpolitikai, vagyonhasznosítási ügyekben a döntéseket, állásfoglalásokat.
p) A központi költségvetésnek az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek és kiadások fejezete (vagyonfejezet) éves költségvetése, középtávú irányszámai, zárszámadása tekintetében:
– közreműködik a költségvetés és a zárszámadás összeállításában, e feladatok módszertanának a vagyonfejezet sajátosságaihoz igazodó kidolgozásában;
– a költségvetési tervezési munkákhoz kapcsolódóan koordinálja és egyezteti a vagyonfejezet vonatkozásában az előirányzatokra vonatkozó keretszámok kialakítását, normaszöveg-javaslatot, az összefoglaló számításokat, elkészíti a szöveges és számszaki indoklásokat;
– közreműködik a fejezetet, annak előirányzatait, szabályozását érintő munkákban;
– ellátja a vagyonfejezet előirányzat-átcsoportosításaival, kötelezettségvállalásaival kapcsolatos feladatokat.
q) Benyújtásra előkészíti az állami vagyonnal való gazdálkodással összefüggésben a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács által a Kormány, valamint az Országgyűlés részére előterjesztésre javasolt anyagokat, továbbá ellátja az ellenőrző szervezetek állami vagyont és az MNV Zrt. gazdálkodását érintő vizsgálataival, jelentéseikben megfogalmazott megállapításokkal, intézkedési javaslatok végrehajtásával kapcsolatos minisztériumi feladatokat.
r) Részt vesz a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és az Ellenőrző Bizottság ülésein a részvényesi joggyakorló képviselőjeként, véleményezi a Tanács és az Ellenőrző Bizottság üléseire benyújtásra kerülő előterjesztéseket.
s) Előkészíti a Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. részére a részvényesi jogok gyakorlójának határozatát.
t) Előkészíti a részvényesi jogok gyakorlójának a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács részére az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 7. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján kiadásra kerülő írásbeli utasításait.
u) Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény 8. § (1) bekezdése alapján előkészíti a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnökének és 3 tagjának kinevezésére vonatkozó miniszteri kezdeményezést és az Ellenőrző Bizottság tagjainak a kinevezésére vonatkozó miniszteri javaslatot, továbbá javaslatot tesz a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának és a vezérigazgató-helyettesek kinevezésére.
v) Megvizsgálja az állami vagyonra vonatkozó vagy azzal összefüggő jogszabályok módosításának szükségességét, gondoskodik a szövegtervezetek kidolgozásáról.
w) Vagyongazdálkodási szempontból véleményezi a jogszabálytervezeteket, állami irányítás egyéb jogi eszközei tervezeteit, és más előterjesztéseket.
x) Véleményezi és részvényesi joggyakorlói jóváhagyásra előterjeszti a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács és az Ellenőrző Bizottság ügyrendjét (annak módosítását), a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szervezeti és működési szabályzatát (annak módosítását).
y) Véleményezi és engedélyezés céljából a miniszter elé terjeszti az MNV Zrt. általi kötvénykibocsátást.
z) Véleményezi és előzetes jóváhagyás céljából a miniszter elé terjeszti az MNV Zrt. által az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény hatálya alá tartozó állami tulajdonban lévő gazdasági társaságok részére nyújtandó tulajdonosi kölcsönöket, valamint a nyújtott kölcsönök átütemezését.

2. Ágazati Fejlesztési és Finanszírozási Főosztály

A főosztály Környezetvédelmi és Ipari Osztályból, Befektetési, Vállalkozási és Szerencsejáték Osztályból, továbbá Támogatásokat Vizsgáló Irodából áll.
a)104 Megtervezi, egyezteti, összehangolja a költségvetés főbb irányelveivel a költségvetés KvVM, KHEM és NFGM fejezetének egyes fejezeti kezelésű előirányzatait, elvégzi a zárszámadáshoz kapcsolódó feladatokat.
b) Közreműködőként részt vesz az operatív programok (GOP, KEOP) előirányzatainak tervezésében, felhasználási szabályainak kialakításában.
c) Részt vesz a vállalkozások támogatását szolgáló – a) és b) pont szerinti – előirányzatok felhasználására vonatkozó, a szaktárcák hatáskörébe tartozó, illetve a pénzügyminiszter egyetértésével, vagy vele együttesen kiadandó jogszabályok, pályázati kiírások megalkotásában.
d) Folyamatosan figyelemmel kíséri és elemzi a reálszféra területén a gazdaság- és pénzügy-politikai célkitűzések megvalósításának, az erre ösztönző szabályozó rendszer, valamint a támogatási előirányzatok évközi felhasználásának tendenciáit, szükség esetén intézkedéseket kezdeményez a kormányzati elgondolások megvalósításának, a költségvetési előirányzatok betartása biztosításának és a piaczavaró problémák megszüntetésének érdekében.
e) A támogatásokat folyósító szervezetek adatszolgáltatásaira alapítva kialakítja és folyamatosan üzemelteti az előirányzatok felhasználását, az elkötelezettségeket nyomon követő monitoringrendszert.
f) A minisztérium társfőosztályai véleményének bekérésével koordinálja, összefoglalja és kialakítja a minisztérium álláspontját a II. Nemzeti Fejlesztési Terv keretein belül az operatív programokhoz és a fejlesztéspolitikához kapcsolódó munkaanyagok, előterjesztések tekintetében.
g) Ellátja az MFB Zrt., az Eximbank Zrt., a Mehib Zrt. és a Hitelgarancia Zrt. és a központi költségvetés kapcsolatából adódó feladatokat (tervezés, zárszámadás, utalványozás).
h) Közreműködik a gazdálkodószervezetek – pénzügyminisztériumi hatáskörbe tartozó – egyedi támogatásainak szabályozási rendje kialakításában.
i) Ellátja a Központi Nukleáris Alappal kapcsolatos költségvetési és zárszámadási feladatokat.
j) Ellátja a bányajáradék-befizetéssel, valamint a bányászati támogatások utalványozásával kapcsolatos feladatokat.
k)105 A környezetvédelem és a hulladékgazdálkodás követelményeinek megfelelően közreműködik a termékdíjak, a környezetterhelési díjak, a vízgazdálkodás követelményeinek megfelelően a vízkészletjárulék körének és mértékének meghatározásában.
l)106 Közreműködik az üvegházhatású gázok értékesíthető mennyiségének hasznosításában, valamint a szabályozás kialakításában.
m) Kidolgozza és előkészíti a hitelfelvétel útján megvalósuló egyes infrastrukturális és környezetvédelmi fejlesztések esetében a beruházási programok tartalmára vonatkozó döntéseket, ezek gazdaságpolitikai és költségvetési elgondolásokba történő beillesztését és – a belföldi hitelfelvételek esetében – a kapcsolódó költségvetési garanciavállalásokat.
n) Közreműködik a befektetésösztönzési elvek és a szabályozó rendszer, értékelési metodika kialakításában, valamint az egyes befektetési projektek megítélésében, támogatási mértékének meghatározásában, előkészíti a PM vezetőinek befektetőkkel folytatott tárgyalásait.
o)107 Közreműködik a kis- és középvállalkozási szféra támogatási rendszerének kialakításában, képviseli a PM-et a Gazdasági Egyeztető Fórumon
p) Közreműködik az ipari parkok szabályozási rendszerének kialakításában, szükség esetén az ipari park cím adományozásában.
q) Közreműködik a csőd- és felszámolási eljárásokkal kapcsolatos jogszabályok kidolgozásában (törvény, végrehajtási rendeletek), szükség esetén elemzi és értékeli a csőd- és felszámolási eljárásokkal, valamint a késedelmes fizetésekkel, a fizetési fegyelem javításával kapcsolatos hazai szabályozást.
r) Illetékességi területén
– a PM felelősségi körébe tartozó egyes területeken elkészíti az egyedi állami kezességvállalásról szóló előterjesztéseket,
– a más szakminisztérium felelősségi körébe tartozó területeken részt vesz az egyes egyedi állami kezességekkel kapcsolatos, közösen benyújtandó előterjesztések elkészítésében,
– elkészíti az egyedi állami kezességvállalási szerződéseket.
s) A szerencsejáték ágazat szabályozásával és felügyeletével kapcsolatosan:
– Előkészíti és kidolgozza a Kormány szerencsejáték stratégiáját és a szerencsejáték szervezésére vonatkozó jogszabályokat.
– Kidolgozza a szerencsejáték szervezésére szóló koncessziós pályázatokat, ellátja a koncessziós pályáztatással és a pályázatok elbírálásával kapcsolatos feladatokat, valamint elkészíti a koncessziós szerződéseket.
– Közreműködik a szerencsejáték-szervezés állami felügyeletében.
– Ellátja a szerencsejátékkal kapcsolatos költségvetést érintő feladatokat, elemzi és tervezi a játékadó és szerencsejáték koncessziós díja bevételi költségvetési előirányzatát.
– Kialakítja a minisztérium álláspontját minden szerencsejátékot érintő szakmai kérdésben.
– Előkészíti a szerencsejáték szervezéssel kapcsolatos hatósági ügyek tekintetében az állami adóhatóság feletti irányítási és felügyeleti jogkör gyakorlását érintő iratokat.
t) Közreműködik a más szakminisztérium felelősségi körébe tartozó, egyes kizárólagos állami tevékenységek gyakorlása jogának átengedése érdekében folytatott koncessziós, árverési és pályázati eljárások ellátásában.
u)108 Teljesíti az Európai Unió működéséről szóló szerződés 107–108. cikkének rendelkezéseiből, valamint a Strukturális Alapokkal kapcsolatos szabályozásból származó állami támogatásokkal kapcsolatos feladatokat.
v) Előkészíti a hazai állami támogatási tervezetek Európai Bizottság felé történő bejelentéseit, éves jelentést készít a Bizottság számára, tájékoztatást ad a csoportmentességi rendeletek alapján és a nagyberuházások számára nyújtott támogatásokról, valamint közvetít a Bizottság és a magyar hatóságok között.
w) Gondoskodik az állami támogatási intézkedések (támogatási programok, pályázati felhívások, egyedi támogatások) – jogszabályban meghatározott támogatások kivételével – ellenőrzéséről, az Európai Közösségek versenyjogi szabályaival való összehangolásáról, nyilvántartásáról.
x) Részt vesz a Bizottság állami támogatási munkacsoportjaiban és kialakítja a közösségi állami támogatási szabályok módosítási tervezeteivel kapcsolatos magyar álláspontot, valamint kezdeményezi a közösségi jogszabályok módosulása miatt szükségessé váló hazai jogszabályok módosítását.
y) Ellátja Magyarország állami támogatásokkal kapcsolatos nemzetközi kötelezettségeiből (CEFTA, WTO, EFTA) adódó feladatokat.

4. számú függelék109


Egyes, a pénzügyminisztert illető hatáskörök gyakorlásának delegálása, illetve a kiadmányozásra jogosultak kijelölése

 

Hatáskör

Felhatalmazás

Miniszteri hatáskörben marad

A delegált hatáskör címzettje, illetve a kiadmányozásra jogosult

államtitkár

szakállamtitkár

főosztályvezető

1.

Egyetértés adott költségvetési fejezet fejezeti kezelésű előirányzatának személyi juttatások és munkaadókat terhelő járulékok előirányzata növeléséhez

1992. évi XXXVIII. törvény 24. § (5) bek.

 

 

X

 

2.

A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap előirányzat módosításának és előirányzat-átcsoportosításának jóváhagyása

1992. évi XXXVIII. törvény 49. § n) pont és
55. § (2) bek., valamint a 292/2009. (XII. 19.)
Korm. rendelet 61.§ (1) bekezdése

 

 

X

 

3.

A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap költségvetési tervezetének, valamint éves költségvetési beszámolójának aláírása

1992. évi XXXVIII. törvény 49. § n) pont és
57. § (3) bek., valamint 249/2000. (XII. 24.)
Korm. rendelet 13. § (6) bek.

 

 

X

 

4.

Egyetértés a fejezetet irányító szerv vezetője által elkészített fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának szabályzatával

1992. évi XXXVIII. törvény 24. § (9) bek.

 

X

 

 

5.

Egyetértés költségvetési szerv alapításával, átalakításával, megszüntetésével és alapító okiratának jogszabályban meghatározott
irányú módosításával

2008. évi CV. törvény 3. § (2)–(3) bek.

 

X

 

 

6.

A költségvetési fejezetek összesített előirányzatai teljesítésének elszámolása felülvizsgálata és jóváhagyása

1992. évi XXXVIII. törvény 100. § (1) bek.

 

X

 

 

7.

A kötelezettségvállalással nem terhelt előirányzat-maradványrész
elvonása

1992. évi XXXVIII. törvény 100. § (4) bek.
b) pont

 

X

 

 

8.

A kötelezettségvállalással terhelt, felszabaduló előirányzat-maradvány terhére újabb kötelezettség vállalásának engedélyezése

1992. évi XXXVIII. törvény 24/B. § (6) bek.

 

X

 

 

9.

A társadalombiztosítási költségvetési szerv vagyonkezelésében lévő ingatlan értékesítéséből származó bevétel fejlesztési célokra történő felhasználásának engedélyezése

1992. évi XXXVIII. törvény 86/H. § (3) bek.

500 millió forint bevétel felett

100–500 millió forint bevétel között

100 millió forint bevétel alatt

 

10.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. saját vagyonáról, illetve a rábízott vagyonról készített beszámolójának jóváhagyása

2007. évi CVI. törvény 13. § (4) bek.

X

 

 

 

11.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szervezeti és működési szabályzatának jóváhagyása

2007. évi CVI. törvény 21. § (4) bek.

X

 

 

 

12.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatójának és vezérigazgató-helyetteseinek kinevezése és felmentése

2007. évi CVI. törvény 20. § (4) bek.

X

 

 

 

13.

Prémium Évek Programról és a különleges foglalkoztatási állományról szóló törvény szerinti kifizetésekkel összefüggő átcsoportosítások

2009. évi CXXX. törvény 6. § (1) bek.
c) pont

 

 

X

 

14.

Az előirányzat-módosítási kötelezettség nélkül teljesülő előirányzatok esetén keretnyitás engedélyezése

2009. évi CXXX. törvény 4. § és 9. számú melléklete, illetve 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet

 

 

X

 

15.

Egyetértés a KvVM fejezet meghatározott előirányzatainak túllépéséhez meghatározott feltételek esetén

2009. évi CXXX. törvény 35. § (1) bek.

 

 

X

 

16.

Egyetértés a helyi önkormányzatok által felhasználható központosított előirányzatok alcímei, a helyi önkormányzatok működőképességének megőrzését szolgáló kiegészítő támogatások alcímei, továbbá ezen előirányzatok, valamint a vis maior tartalék előirányzat közötti átcsoportosításhoz

2009. évi CXXX. törvény 31. § (3) bek.

X

 

 

 

17.

Egyetértés a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium egyes fejezeti kezelésű előirányzatai közötti átcsoportosításához

2009. évi CXXX. törvény 31. § (4) bek.

 

 

X

 

18.

Egyetértés a védelmi tevékenység, a NATO felé vállalt haderő-fejlesztési célkitűzések, valamint előre nem tervezett nemzetközi feladatok végrehajtásával kapcsolatos, a HM fejezet címeinek, alcímeinek előirányzatait, a címen belül a kiemelt előirányzatokat is érintő átcsoportosításhoz

2009. évi CXXX. törvény 31. § (5) bek.

 

 

X

 

19.

Egyetértés átalakítási vagy megszüntetési biztos költségvetési szervhez történő kirendeléséhez

2008. évi CV. törvény 13. § (8) bek.

 

 

X

 

20.

Egyetértés az oktatási miniszter hallgatói létszám képzési többlete jogcímcsoportok közötti átcsoportosításával

2009. évi CXXX. törvény 31. § (10) bek.

 

 

X

 

21.

Egyetértés a felsőoktatási intézmények hosszú távú kötelezettségvállalásának a szakmai felügyeletet ellátó fejezet
beruházási kerete 33 %-át meghaladó mértékű átvállalásával

2005. évi CXXXIX. törvény 122/A. § (2) bek.

X

 

 

 

22.

Egyetértés az európai uniós tagsághoz kapcsolódó támogatások felhasználása érdekében szükséges többlet-kötelezettségvállaláshoz

2009. évi CXXX. törvény 65. § (6) bek.

 

X

 

 

23.

Egyetértés a gyógyító-megelőző ellátás, a gyógyászatisegédeszköz-
támogatás, valamint a gyógyszertámogatás jogcímcsoporton belül meghatározott jogcímek közötti átcsoportosításhoz

2009. évi CXXX. törvény 23. § (1) bek.

 

X

 

 

24.

Egyetértés a folyamatos gyógyszerellátást biztosító gyógyszergyártói és forgalmazói befizetések és egyéb gyógyszerforgalmazással kapcsolatos bevételek jogcím előirányzaton elszámolt bevételek mértékéig a gyógyszertámogatási céltartaléknak a gyógyszertámogatás
jogcímcsoport jogcímeire történő átcsoportosításához.

2009. évi CXXX. törvény 24. § (1) bek.

 

 

X

 

25.

Évközi előirányzat-túllépés engedélyezése az Egészségbiztosítási Alap ún. zárt kiadási előirányzatainál

2009. évi CXXX. törvény 25. §

 

 

X

 

26.

A Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap elemi költségvetésének jóváhagyása

292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet
49. § (1) bek.

 

 

X

 

27.

Egyetértés a helyi önkormányzat, a települési és területi kisebbségi önkormányzat feladatmutatókhoz kapcsolódó – a költségvetési
törvényben meghatározott – normatív hozzájárulásai és támogatásai előirányzatának módosításához, ha az önkormányzat évközben
feladatot, illetve intézményt helyi önkormányzaton kívüli szervezetnek
átad vagy átvesz

292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet
62. § (2) bek.

X

 

 

 

28.

Egyetértés központi költségvetési szervnél vállalkozási tevékenység korlátozásáról, költségvetési szervként való továbbműködéséről, vagy átalakításáról, leválasztásáról szóló alapítói döntéssel

292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet
93. § (4) bek.

 

X

 

 

29.

Felmentés az utalványozási jog államháztartáson kívüli szervezetnek
való átadása tilalma alól

46/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet
53. § (2) bek.

 

 

X

 

30.

Központi költségvetési szerv részére fejezeti előirányzat-felhasználási
keret elosztási számla, fejezeti maradványelszámolási számla, fejezeti befizetési számla, fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási
keretszámla, fejezeti célelszámolási forintszámla, fejezeti
fedezetbiztosítási számla, fejezeti központi beruházások
előirányzat-felhasználási keretszámla, fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámla, fejezeti devizaszámla, fejezeti
letéti számla, európai uniós forrásokból finanszírozott programok lebonyolítására szolgáló fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámla nyitásának és megszüntetésének engedélyezése

46/2009. (XII. 30.) Korm. rendelet
4. § (2) bek.

 

 

 

X

31.

Központi költségvetési szerv országos területi hálózattal rendelkező
vagy feladatellátásában elkülönült, kötelezettségvállalási joggal
felruházott szervezeti egysége részére számla nyitásának engedélyezése

46/2009. (XII. 30.) PM rendelet 5. § (2) bek.

 

 

 

X

32.

Központi költségvetési szerv részére letéti számla, célelszámolási forintszámla, több azonos típusú kártyafedezeti számla és európai uniós programok célelszámolási forintszámla, EGT Norvég Alap célelszámolási forintszámla nyitásának engedélyezése

46/2009. (XII. 30.) PM rendelet 4–5. §

 

 

 

X

33.

Az elkülönített állami pénzalapok finanszírozási terveinek jóváhagyása


Egyetértés elkülönített állami pénzalap számlájának megnyitásával, adatainak módosításával, megszüntetésével

1992. évi XXXVIII. törvény 101. § (3) bek., 46/2009. (XII. 30.) PM rendelet 41–42. §

46/2009. (XII. 30.) PM rendelet 8. § (3) bek.

 

 

 

X

34.

A társadalombiztosítás pénzügyi alapjai finanszírozási terveinek jóváhagyása

2009. évi CXXX. törvény 38. § (1) bek., 292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 183. §
(1)–(2) bek., 46/2009. (XII. 30) PM rendelet
45. § (3) bek.

 

 

X

 

35.

Egyetértési jog gyakorlása az egészségügyi finanszírozás egyes paramétereinek változásához

43/1999. (III. 3.) Korm. rendelet 6. § (2), (4) bek., 27/A. § (1) bek. f) pont, 27/A. § (8) bek., 33. § (8) bek. c) pont, 38. § (3) bek., 337/2008. (XII. 30.) Korm. rendelet 11. § (4) bek., 12. § (8) és (12) bek., 12/A. § (1) bek, 15. § (12) bek.,
2006. évi CXXXII. törvény 10. § (2) bek
és 11. § (1) bek., 1997. évi LXXXIII. törvény 83. § (3) bek.

X

 

 

 

36.

Részvényesi joggyakorlói határozat kiadása a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vonatkozásában

2007. évi CVI. törvény 19. § (1) bek.

X

 

 

 

37.

Írásbeli utasítás kiadása a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács részére

2007. évi CVI. törvény 7. § (3) bek.

X

 

 

 

38.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács ügyrendjének jóváhagyása

2007. évi CVI. törvény 9. § (2) bek

X

 

 

 

39.

A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács tagjai javadalmazásának megállapítása

2007. évi CVI. törvény 7. § (6) bek

X

 

 

 

40.

A szerencsejáték-ügyekben koncessziós pályázat kiírása, elbírálása, a koncessziós szerződés megkötése

1991. évi XXXIV. törvény 3. § (2) bek., 4. § (1) bek., 5. § (1) bek.

X

 

 

 

41.

A fejlesztési adókedvezményről szóló hatósági döntés (határozat,
végzés) meghozatala

1996. évi LXXXI. törvény 22/B. § (2) és (3) bek.

 

 

X

 

42.

A munkavállalói értékpapír-juttatási program nyilvántartásával
kapcsolatos hatósági döntés (határozat, végzés) meghozatala

1995. évi CXVII. törvény 77/C. § (19)–(23) bek.

 

 

X

 

43.

A feltételes adómegállapításra irányuló eljárásban a elsőfokú hatósági döntés (határozat, végzés) meghozatala

2003. évi XCII. törvény 132. §, 39/2006. (XII. 25.) PM rendelet 10. §

 

 

X

 

44.

Egyetértés a kedvezményezettek részére történő előleg fizetéséről az Európai Unió strukturális alapjainak, Kohéziós Alapjának felhasználása, valamint a Norvég Finanszírozási Mechanizmus és az EGT Finanszírozási Mechanizmus keretében finanszírozott támogatott tevékenységek
esetén

292/2009. (XII. 19.) Korm. rendelet 150. §
(3), (6) és (10) bek.

 

 

X

 

45.

Az Európai Unió intézményeiben foglalkoztatott köztisztviselők és hivatásos állományú nemzeti szakértők számára külön
kormányrendeletben meghatározott kiadásokkal összefüggő átcsoportosítások

2009. évi CXXX. törvény 6. § (1) bek.
a) pont és 146/2005. (VII. 27.) Korm.
rendelet

 

 

X

 

46.

A központi államigazgatási szerveknél, továbbá azok területi és helyi szerveinél a diplomás pályakezdő fiatalok munkatapasztalat-szerzése támogatásával összefüggő átcsoportosítások

2009. évi CXXX. törvény 6. § (1) bek.
b) pont és 20/2005. (II. 11.) Korm. rendelet

 

 

X

 

47.

A központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak munkateljesítményeinek elismerésére történő kifizetésekkel összefüggő átcsoportosítások

2009. évi CXXX. törvény 7. §,
301/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet és 246/2007. (IX. 26.) Korm. rendelet

X

 

 

 

48.

Egyetértés a Beruházás-ösztönzési célelőirányzat átcsoportosítására az Útpénztár javára

2009. évi CXXX. törvény 31. § (13) bek.

 

 

X

 

49.

A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. és a MÁV Start Zrt.– 5000,0 millió forint összeghatár alatti – egyes pénzügyi műveleteinek jóváhagyása

2009. évi CXXX. törvény 13. § (1) bek.

 

 

X

 

50.

A helyi és helyi kisebbségi önkormányzatok feladatmutatók szerint járó normatív hozzájárulásai és támogatásai jogosultsági feltételeiről,
igénylési rendjéről szóló tájékoztató

1992. évi XXXVIII. törvény 64. § (1) és (4) bek.

 

 

X

 

51.

A különféle személyi kifizetésekre, valamint a központi költségvetési szerveknél foglalkoztatottak munkateljesítményeinek elismerésére
szolgáló céltartalékokról történő átcsoportosítás

2009. évi CXXX. törvény 31. § (2) bek.

 

 

X

 

52.

Kincstári biztos kijelölése

1992. évi XXXVIII. törvény 100/D. § (3) bek.

 

 

X

 

53.

Az egyedi állami kezességre, állami garanciára vonatkozó
megállapodások megküldése az ÁSZ részére

1992. évi XXXVIII. törvény 33. § (9) bek.

 

 

X

 

54.

Egyetértés az SZMM fejezet jutalom-előleg kifizetéséhez meghatározott feltételek esetén

2009. évi CXXX. törvény 34. § (1), (2),
(3) bek.

 

 

X

 

55.

Egyetértés az SZMM fejezet meghatározott előirányzatainak
túllépéséhez meghatározott feltételek esetében

2009. évi CXXX. törvény 34. § (4), (5),
(6) bek.

 

 

X

 

56.

Egyetértés az ÖTM fejezet egyes sportcélú támogatási előirányzatok átcsoportosításához

2009. évi CXXX. törvény 31. § (9) bek.

 

 

X

 

57.

Egyetértés az Egészségbiztosítási Alap meghatározott előirányzatainak a megemelésével, meghatározott feltételek esetén

2009. évi CXXX. törvény 24. § (2)–(3) bek.

 

 

X

 

58.

Negyedévente előleg kifizetés, illetve előirányzat túllépés engedélyezése meghatározott feltételek esetén az APEH részére

2009. évi CXXX. törvény 32. §

 

 

X

 

59.

Negyedévente előleg kifizetés, illetve előirányzat túllépés
engedélyezése meghatározott feltételek esetén a Vám- és
Pénzügyőrség részére

2009. évi CXXX. törvény 33. §

 

 

X

 

60.

A környezetvédelmi és vízügyi miniszterrel egyetértésben a XXII. Pénzügyminisztérium fejezet, 6. Vám- és Pénzügyőrség cím, 1. Működési költségvetés előirányzat-csoport, 3. Dologi kiadások kiemelt
előirányzatán és a 2. Felhalmozási költségvetés előirányzat-csoport
kiemelt előirányzatain túllépés engedélyezése

2009. évi CXXX. törvény 33. § (5) bek.

 

 

X

 

61.

PM fejezet pénzügyigazgatás korszerűsítése alcím előirányzat terhére a feladatmegosztásnak megfelelően fejezetek közötti átcsoportosítás

2009. évi CXXX. törvény 31. § (6) bek.

 

 

X

 

62.

Egyetértés a helyi önkormányzatok támogatásai és átengedett személyi jövedelemadója fejezetben szereplő címzett és céltámogatások
előirányzat túllépéséhez

2009. évi CXXX. törvény 9. sz. melléklet
5. pont

X

 

 

 

63.

A Vám- és Pénzügyőrség hatáskörébe tartozó szabálysértési ügyekben előterjesztett méltányossági kérelmek elbírálására vonatkozó döntés (határozat, végzés) meghozatala

1999. évi LXIX. törvény 116. § (2) bek. b) pont

X

 

 

 

64.

Egyetértés az igazgatási szolgáltatási díjmértéket tartalmazó miniszteri rendeletekhez

1990. évi XCIII. törvény 67. § (2) bek.

 

 

X

 

65.

Bírósági eljárási illeték utólagos elszámolással történő megfizetésének engedélyezése

1990. évi XCIII. törvény 74. § (5) bek.

X

 

 

 

66.

Egyetértés a Társadalombiztosítási Ár- és Támogatási Bizottság
tagjainak és elnökének kinevezésével

217/1997. (XII. 1.) Korm. rendelet 10/A. §
(2) bek.

X

 

 

 

67.

Az MNV Zrt. által nyújtandó tulajdonosi kölcsön, illetve a korábban nyújtott kölcsön átütemezésének előzetes jóváhagyása

2008. évi CII. törvény 6. § (2) bekezdés

X

 

 

 

68.

Az MNV Zrt. általi kötvénykibocsátás engedélyezése

2008. évi CII. törvény 6. § (1) bek.

X

 

 

 

69.

A Vagyonfejezet fejezeti tartalék alcímén szereplő kiadási
előirányzatából egyedi 1000,0 forintot meg nem haladó összeg átcsoportosítása

2008. évi CII. törvény 7. § (1) bek.

X

 

 

 

70.

A Vagyonfejezet ingatlanértékesítésből származó jogcímcsoporton szereplő bevételi előirányzat tervezettet meghaladó pénzforgalmi
teljesítése esetén a fejezeti tartalék kiadási előirányzat összegének megemelése

2008. évi CII. törvény 7. § (1) bek.

X

 

 

 

71.

A Vagyonfejezet osztalékbevételek jogcímcsoporton szereplő bevételi előirányzat tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén az
állami tulajdoni részesedések növekedését eredményező kiadások jogcímcsoporton szereplő kiadási előirányzat túllépésének előzetes engedélyezése

2008. évi CII. törvény 7. § (2) bek.

X

 

 

 

72.

A Vagyonfejezet ingatlan értékesítéséből származó bevételek jogcímcsoporton szereplő bevételi előirányzat tervezettet meghaladó pénzforgalmi teljesítése esetén a Vagyonfejezet egyes kiadási
előirányzatai túllépésének előzetes engedélyezése

2008. évi CII. törvény 7. § (3) bek.

X

 

 

 

73.

A Vagyonfejezet felhalmozási jellegű kiadások alcím és a hasznosítással kapcsolatos folyó kiadások alcím kiadási előirányzatai közötti átcsoportosítás

2008. évi CII. törvény 7. § (4) bek.

X

 

 

 

74.

A Vagyonfejezet kiadási előirányzatainak terhére, illetve javára történő, az előirányzat célját, rendeltetését nem érintő, fejezetek közötti átcsoportosításról való megállapodás

2008. évi CII. törvény 7. § (5) bek.

X

 

 

 

75.

A fejezetet irányító szerv vezetőjével való megállapodás a fejezet felhalmozási kiadási előirányzatainak terhére ingatlanberuházási célra történő pénzeszköz-átadásáról

2009. évi CXXX. törvény 9. § (5) bek.

X

 

 

 

76.

A Vagyonfejezet ingatlan vásárlás jogcímcsoport és
ingatlanberuházások jogcímcsoport kiadási előirányzatai túllépésének előzetes engedélyezése

2008. évi CII. törvény 7. § (6) bek.

X

 

 

 

77.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és a Nemzeti Közlekedési Hatóság 2010. évben a
központi költségvetés részére kötelező befizetéseihez készült ütemezési terv jóváhagyása

2009. évi CXXX. törvény 14. § (1) bek.

 

 

X

 

78.

Az elkülönített állami pénzalapok részére a KESZ igénybevételének engedélyezése

2009. évi CXXX. törvény 36. §

 

 

X

 

79.

A vidékfejlesztési stratégiai tervek intézkedései tekintetében a finanszírozási terv és a kifizetések ütemezésének módosítása

2009. évi CXXX. törvény 40. § (4) bek.

 

 

X

 

80.

Előzetes egyetértési jog gyakorlása a KÜM fejezet államfői protokollkiadásai jogcímcsoport és a kormányfői protokoll
jogcímcsoport előirányzat közötti átcsoportosításához

2009. évi CXXX. törvény 31. § (14) bek.

 

 

X

 

81.

Előzetes egyetértési jog gyakorlása az Önkormányzati Minisztérium fejezet európai parlamenti választások támogatása jogcímcsoport
előirányzat terhére a 2010. évi országgyűlési választások előkészítése jogcímcsoport javára történő előirányzat átcsoportosításhoz

2008. évi CII. törvény 49. § (25) bek.

X

 

 

 

82.

Egyetértés a fejezet irányítása alá tartozó intézmények
kezdeményezésével az MNV Zrt. jóváhagyása iránt, az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet (1) és (3) bekezdésében foglaltak szerint

254/2007. (X. 4.) Korm. rendelet 53. § (4) bek.

 

X

 

 

83.

Egyetértés – az 1083/2006/EK rendelet 56. cikke (4) bekezdésében meghatározott – NFÜ által kidolgozott, elszámolható költségek nemzeti szabályai tekintetében

16/2006. (XII. 28.) MeHVM-PM együttes rendelet 4. § (7) bek.

 

 

X

 

84.

Az MNV Zrt. Ellenőrző Bizottsága tagjai javadalmazásának megállapítása

2007. évi CVI. törvény 19. § (1) bek. és
2006. évi IV. törvény 231. § (2) bek.
g) pontja

X

 

 

 

85.

Egyetértés központi közhatalmi költségvetési szervek kiegészítő és
kisegítő tevékenysége ellenértékének jogcímét, mértékét vagy mértéke megállapításának módját, valamint az ebből származó bevételek felhasználását szabályozó rendelet kiadásához.

1992. évi XXXVIII. törvény 92. § (4) bek.

 

X

 

 

86.

Egyetértés a központi költségvetési szervek egyes közhatalmi
bevételeiből származó (többlet)bevétel teljes vagy részbeni felhasználásának szabályozásával.

1992. évi XXXVIII. törvény 99. § (2) bek.

 

X

 

 

5. számú függelék


Vagyonnyilatkozat-tételhez kötött munkakörök

Az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007. évi CLII. törvény 4. § a) pontja szerint a Pénzügyminisztériumban közszolgálati jogviszonyban álló köztisztviselők közül, a törvény 3. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak alapján az alábbi munkakört betöltők, illetve feladatot ellátók kötelezettek vagyonnyilatkozat tételére:
1. vezetői megbízással rendelkező köztisztviselők (osztályvezetők, főosztályvezető-helyettesek, főosztályvezetők),
2. politikai tanácsadók, főtanácsadók, miniszteri tanácsadók, főtanácsadók,
3. belső ellenőrök,
4. a nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló 1995. évi CXXV. törvény és a Pénzügyminisztérium és a pénzügyminiszter irányítása alá tartozó szervezetek fontos és bizalmas munkaköreinek megállapításáról szóló 34/1996. (XII. 21.) PM rendelet mellékletében foglaltak alapján C típusú nemzetbiztonsági ellenőrzésre köteles személyek,
5. közigazgatási hatósági ügyben önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők,
6. közbeszerzési eljárás során önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők,
7. költségvetési pénzeszközök felett önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők (Pénzügyi és humánpolitikai főosztály Pénzügyi, számviteli és gazdasági osztályán bejelentett banki aláíró, utalványozó-ellenjegyző, valutaelszámoló pénzügyi ügyintéző, pénztáros pénzügyi ügyintéző és pénztárellenőr pénzügyi ügyintéző munkakört betöltők),
8. állami vagy önkormányzati vagyonnal való gazdálkodás tekintetében önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők,
9. elkülönített állami pénzalapok, fejezeti kezelésű előirányzatok, önkormányzati pénzügyi támogatási pénzkeretek tekintetében önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők,
10. egyedi állami vagy önkormányzati támogatásról való döntésre irányuló eljárás lefolytatása során önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők,
11. állami vagy önkormányzati támogatások felhasználásának vizsgálata, vagy a felhasználással való elszámoltatás során önállóan javaslattételre, döntésre vagy ellenőrzésre jogosult köztisztviselők.

6. számú függelék110


Tanácsadó munkakörökre és címadományozásra vonatkozó szabályok

A Ktv. 11/A. § (4) bekezdésében foglaltak alapján a minisztériumban 2 politikai tanácsadó és 2 politikai főtanácsadó munkakör létesíthető, a miniszteri kabinet minisztériumi egységen belül.

A Ktv. 30/A. § (1) bekezdésében foglaltak alapján a minisztériumban adományozható szakmai tanácsadó és főtanácsadó címek száma 80 fő, amely megegyezik a minisztériumban foglalkoztatott felsőfokú végzettségű köztisztviselők létszámának a Ktv. 30/A. § (1) bekezdésében meghatározott százalékos mértékével.

A Ktv. 32. § (3) bekezdésben foglaltak alapján a minisztériumban 2 miniszteri tanácsadó és 2 miniszteri főtanácsadó munkakör létesíthető, a miniszteri kabinet minisztériumi egységen belül.

7. számú függelék


A szabálytalanságok kezelésének rendje

Az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 145/A. § (5) bekezdésének megfelelően a költségvetési szerv vezetőjének kötelessége a szabálytalanságok kezelésének eljárásrendjét kialakítani.
A szabálytalanságok fogalomköre széles, a korrigálható mulasztások vagy hiányosságok, illetve a fegyelmi, büntető, szabálysértési, illetve kártérítési eljárás megindítására okot adó cselekmények egyaránt beletartoznak.
A szabálytalanság valamely létező szabálytól (törvény, rendelet, utasítás, szabályzat stb.) való eltérést jelent, az államháztartás működési rendjében, a költségvetési gazdálkodás bármely gazdasági eseményében, az állami feladatellátás bármely tevékenységében, az egyes műveletekben stb. előfordulhat.

A szabálytalanságok alapesetei
A szabálytalanságok alapesetei:
– a szándékosan okozott szabálytalanságok (félrevezetés, csalás, sikkasztás, megvesztegetés, szándékosan okozott szabálytalan kifizetés stb.)
– a nem szándékosan okozott szabálytalanságok (figyelmetlenségből, hanyag magatartásból, helytelenül vezetett nyilvántartásból stb. származó szabálytalanság)
A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 10. § (1) bekezdése szerint bűncselekmény az a szándékosan vagy – ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti – gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli.
A szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 1. § (1) bekezdése szerint szabálysértés az a jogellenes, tevékenységben vagy mulasztásban megnyilvánuló cselekmény, melyet törvény, kormányrendelet vagy önkormányzati rendelet szabálysértésnek nyilvánít, s amelynek elkövetőit az e törvényben meghatározott joghátrány fenyeget.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 339. § (1) bekezdése kimondja, hogy aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. A kártérítési eljárás megindítására a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény rendelkezései az irányadók.
Fegyelmi eljárás, illetve felelősség tekintetében az Mt., a Ktv., illetve a Kjt., a Htv. megfelelő rendelkezései az irányadók.
A szabálytalanságokkal kapcsolatos intézkedések általános célja, hogy:
– megakadályozza a különböző jogszabályokban és szabályzatokban meghatározott előírások megszegését (megelőzés);
– keretet biztosítson ahhoz, hogy azok sérülése, megsértése esetén a megfelelő állapot helyreállításra kerüljön; a hibák, hiányosságok, tévedések korrigálása, a felelősség megállapítása, az intézkedések foganatosítása megtörténjen.

A szabálytalanságok észlelése a FEUVE rendszerében
A szabálytalanságok észlelése a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés rendszerében történhet a munkavállaló és munkáltató részéről egyaránt, aki jelzi azt a kijelölt szabálytalanság-felelősnek.
Amennyiben a belső ellenőr ellenőrzési tevékenysége során szabálytalanságot tapasztal, a 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet rendelkezéseinek megfelelően jár el. A költségvetési szervnek intézkedési tervet kell kidolgoznia a belső ellenőrzés megállapításai alapján, az intézkedési tervet végre kell hajtania.
A külső ellenőrzési szerv szabálytalanságra vonatkozó megállapításait az ellenőrzési jelentés tartalmazza. A büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja esetén az ellenőrző szervezet működését szabályozó törvény, rendelet alapján jár el (pl. ÁSZ, az EU ellenőrzést gyakorló szervei stb.). A szabálytalanságra vonatkozó megállapítások alapján intézkedési tervet kell kidolgozni.

A szabálytalanság észlelését követő szükséges intézkedések, eljárások megindítása
A kijelölt szabálytalanság-felelős előkészíti a szükséges intézkedések végrehajtását.
Büntető- vagy szabálysértési ügyekben a szükséges intézkedések meghozatala az arra illetékes szervek értesítését jelenti annak érdekében, hogy megalapozottság esetén az illetékes szerv a megfelelő eljárásokat megindítsa.
A kijelölt szabálytalanság-felelős javaslatára az illetékes vezető vizsgálatot rendelhet el a tényállás tisztázására. A vizsgálatban való részvételre munkatársakat (indokolt esetben külső szakértőt) kér fel a munkajogi szabályok tiszteletben tartásával. A vizsgálat eredményét jegyzőkönyvbe kell foglalni, szabálytalanság megállapítása esetén meg kell hozni a szükséges intézkedéseket.

Intézkedések, eljárások nyomon követése
A kijelölt szabálytalanság-felelős:
– nyomon követi az elrendelt vizsgálatokat, a meghozott döntéseket, illetve a megindított eljárások helyzetét,
– figyelemmel kíséri az általa és a vizsgálatok során készített javaslatok végrehajtását,
– a feltárt szabálytalanság típusa alapján a további „szabálytalanság-lehetőségeket” beazonosítja, információt szolgáltat a belső ellenőrzés számára, elősegítve annak folyamatban lévő ellenőrzéseit, az ellenőrzési környezetre és a vezetési folyamatokat érintő eseményekre való nagyobb rálátást.

A szabálytalanság/intézkedés nyilvántartása
A kijelölt szabálytalanság-felelős feladata:
– a szabálytalanságokkal kapcsolatban keletkezett iratanyagok (jogszabály szabályozza) nyilvántartásának naprakész és pontos vezetéséről gondoskodik;
– egy elkülönített, a szabálytalanságokkal kapcsolatos nyilvántartásban iktatni kell a kapcsolódó írásos dokumentumokat;
– nyilvántartja a megtett intézkedéseket, az azokhoz kapcsolódó határidőket;
– az európai uniós források, azokkal kapcsolatos költségvetési előirányzatok tekintetében figyelembe veszi a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai, az EQUAL Közösségi Kezdeményezés program és a Kohéziós Alap projektek támogatásainak fogadásához kapcsolódó pénzügyi lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendszerek kialakításáról 360/2004. (XII. 26.) Korm. rendelet Szabálytalanságok kezelése című fejezetében meghatározottakat.

8. számú függelék111

Szervezeti egység

Engedélyezett létszám (fő)

MINISZTERI KABINET

19

Ellenőrzési Főosztály

6

Összesen:

25

ÁLLAMTITKÁR
irányítása alá tartozó szervezeti egységek

 

Államtitkári titkárság

6

Jogi és igazgatási főosztály

49

Pénzügyi és humánpolitikai főosztály

34

Összesen:

89

Költségvetésért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

 

SZÁT-titkárság

3

Költségvetési és pénzügypolitikai főosztály

44

Központi költségvetési fejezetek főosztálya

29

Társadalmi közkiadások főosztálya

31

Önkormányzati, területfejlesztési és agrárgazdálkodási főosztály

30

Összesen:

137

Makrogazdasági előrejelzésekért, a pénz-, tőke- és biztosítási piac szabályozásáért és a nemzetközi ügyekért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó szervezeti egységek

 

SZÁT-titkárság

3

Makrogazdasági előrejelző és elemző főosztály

27

Nemzetközi kapcsolatok főosztálya

24

Pénzügyi szolgáltatások főosztálya

24

Összesen:

78

Költségvetési bevételekért és számvitelért felelős szakállamtitkár irányítása alá tartozó
szervezeti egységek

 

SZÁT-titkárság

3

Jövedelemadók főosztálya

23

Forg.adók, vám és jövedéki főosztály

27

Illetékek és önkormányzati adók főosztálya

12

Adóigazgatási és szakképzési főosztály

23

Számviteli főosztály

15

Összesen:

103

Vagyongazdálkodásért és ágazati fejlesztések finanszírozásáért felelős szakállamtitkár
irányítása alá tartozó szervezeti egységek

 

SZÁT-titkárság

3

Ágazati fejlesztési és finaszírozási főosztály

22

Vagyongazdálkodási főosztály

17

Összesen:

42

Létszám mindösszesen PM (fő)

474

1

A 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése alapján, ahol a Szabályzat Parlamenti kapcsolatok főosztályát, illetve Sajtó és Kommunikációs Főosztályt említ, azon a továbbiakban Parlamenti Kapcsolatok Osztályát, illetve Sajtó és Kommunikációs Osztályt kell érteni. Az utasítást a 8/2010. (V. 14.) PM utasítás 4. §-a hatályon kívül helyezte 2010. május 15. napjával.

2

A Szabályzat 1. § (1) bekezdése a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

3

A Szabályzat 1. § (2) bekezdés c) pontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 2. § szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

4

A Szabályzat 1. § (2) bekezdés d) pontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 3. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

5

A Szabályzat 1. § (2) bekezdés e) pontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 4. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

6

A melléklet 2. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

7

A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Ksztv.).

8

A melléklet II. Fejezetének címe a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

9

A Szabályzat 4. § (2) bekezdés g) pont első francia bekezdése a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 5. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

10

A Szabályzat 4. § (2) bekezdés h) pontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

11

A melléklet 4. § (2) bekezdésének k) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

12

A melléklet 4. § (3) bekezdésének b) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

13

A melléklet 4. § (3) bekezdésének d) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

14

A melléklet 4. § (3) bekezdésének e)–g) pontját a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

15

A melléklet 4. § (3) bekezdésének i)–j) pontját a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

16

A melléklet 5. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

17

A melléklet 5. § (3) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

18

A melléklet 5. § új (4) bekezdését a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti (4) bekezdés számozását (6) bekezdésre változtatva. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

19

A melléklet 5. § (5) bekezdését a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-a iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

20

A melléklet 5. § eredeti (4) bekezdésének számozását (6) bekezdésre változtatta a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-a.

21

A Szabályzat 6. § (2) bekezdése a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

22

A Szabályzat 6. § (3) bekezdése a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 6. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

23

A melléklet 6. § (4) bekezdésének b) pontja a 6/2008. (HÉ 30.) PM utasítás 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

24

A melléklet 6. § (4) bekezdésének g) pontját a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

25

A melléklet 6. § (5) bekezdését a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

26

A melléklet 6. § (7) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

27

A melléklet 7. § (3) bekezdésének b) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

28

A melléklet 10. § (4) bekezdésének a) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

29

A melléklet 10. § (4) bekezdésének j) pontját a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

30

A melléklet 10. § (4) bekezdésének o) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

31

A melléklet 12/A. §-át megelőző alcímét a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-a iktatta be.

32

A melléklet 12/A. §-át a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-a iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

33

A Szabályzat 12/A. § (4) bekezdés a) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 7. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

34

A Szabályzat 12/A. § (4) bekezdés b) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 8. §-a iktatta be, egyidejűleg az eredeti b) alpont megjelölését c) alpontra változtatta. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

35

A Szabályzat 12/A. § (4) bekezdés eredeti b) alpontjának megjelölését c) alpontra változtatta a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 8. §-a.

36

A melléklet 17. §-át megelőző alcíme a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

37

A melléklet 17. §-a a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

38

A melléklet 18. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított, a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

39

A melléklet 19. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

40

A melléklet 19. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított, a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

41

A melléklet 21. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

42

A melléklet 22. § (3) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

43

A melléklet 22. § (5) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

44

A melléklet 22. § (6) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

45

A melléklet 24. § (1) bekezdése a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

46

A melléklet 29. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

47

A melléklet 30. § (2) bekezdését a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

48

A melléklet 32. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

49

A melléklet 32. § (3) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

50

A melléklet 32. § (4) bekezdését a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

51

A melléklet 32. § (5) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

52

A melléklet 34. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

53

A melléklet 36. § (4) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

54

A melléklet 37. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

55

A melléklet 38. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

56

A melléklet 38. § (8) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

57

A melléklet 39. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

58

A melléklet 40. § (2) bekezdése a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

59

A melléklet 41. § (3) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

60

A melléklet 41. § (6) bekezdésének 2.a) pontja a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

61

A melléklet 42. § (3) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

62

A melléklet 43. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

63

A melléklet 43. § (2) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

64

A melléklet 46. § (2) bekezdése a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

65

A melléklet 47. § (1) bekezdés c) pontja a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

66

A melléklet 47. § (3) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

67

A melléklet 50. § (1) bekezdése a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

68

A melléklet 57. § (2) bekezdése a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

69

A Szabályzat 58. §-a a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 9. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

70

A melléklet 59. § (1) bekezdése a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 1. §-a, a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

71

A melléklet 59. § (2) bekezdése a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

72

A melléklet 61. § (1) bekezdés f)–i) pontját a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

73

A melléklet 61. § (1) bekezdés j) pont jg) alpontját a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

74

A melléklet 61. § (1) bekezdés l)–m) pontját a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése hatályon kívül helyezte.

75

A Szabályzat 1. számú függeléke a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

76

A Szabályzat 2. számú függeléke a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 18. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

77

A 3. számú függelék a 8/2009. (VII. 31.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását a 2009. augusztus 1. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

78

A Szabályzat 3. számú függelék I/2. pontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

79

A Szabályzat 3. számú függelék I/2. pont 2.4. alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 10. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

80

A Szabályzat 3. számú függelék I. pont 3. alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 10. §-a iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

81

A Szabályzat 3. számú függelék II/2. pont n) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

82

A Szabályzat 3. számú függelék II/3. pont 3.2 alpont a) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 11. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

83

A Szabályzat 3. számú függelék II/3. pont 3.2 alpont e) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 11. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

84

A Szabályzat 3. számú függelék II/3. pont 3.3 alpont t) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

85

A Szabályzat 3. számú függelék III. pontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte.

86

A Szabályzat 3. számú függelék IV. pontjának címe a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

87

A Szabályzat 3. számú függelék IV/1. pontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése és a 12. § szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

88

A Szabályzat 3. számú függelék IV. pont 3. alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 13. §-a iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

89

A Szabályzat 3. számú függelék V. pont 1.5. alpont k) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 14. §-a iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

90

A Szabályzat 3. számú függelék V. pont 1.5. alpont l) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 14. §-a iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

91

A Szabályzat 3. számú függelék V/2. pontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

92

A Szabályzat 3. számú függelék V/2. pont aa) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

93

A Szabályzat 3. számú függelék V/3. pont cc) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

94

A Szabályzat 3. számú függelék V/4.6. pont d) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

95

A Szabályzat 3. számú függelék VI/3. pont a) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

96

A Szabályzat 3. számú függelék VI/3. pont b) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

97

A Szabályzat 3. számú függelék VI/3. pont c) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

98

A Szabályzat 3. számú függelék IV/3. pont j) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

99

A Szabályzat 3. számú függelék VI/3. pont k) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

100

A Szabályzat 3. számú függelék VI/3. pont q) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 15. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

101

A Szabályzat 3. számú függelék VI/3. pont s) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 15. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

102

A Szabályzat 3. számú függelék VI/4. pont 4.2 alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 16. §-ával megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

103

A Szabályzat 3. számú függelék VI/5. pont h) alpontját a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás 2. § (6) bekezdése hatályon kívül helyezte. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

104

A Szabályzat 3. számú függelék VII/2. pont a) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 17. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

105

A Szabályzat 3. számú függelék VII/2. pont k) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

106

A Szabályzat 3. számú függelék VII/2. pont l) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 17. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

107

A Szabályzat 3. számú függelék VII/2. pont o) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 17. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

108

A Szabályzat 3. számú függelék VII/2. pont u) alpontja a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 17. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

109

A Szabályzat 4. számú függeléke a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 18. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

110

A melléklet 6. számú függeléke a 3/2009. (IV. 3.) PM utasítás 1. §-ával megállapított szöveg.

111

A Szabályzat 8. azámú függelékét a 6/2010. (III. 10.) PM utasítás melléklet 18. § (4) bekezdése iktatta be. E módosító utasítás 2. § (2) bekezdése alapján az érintett minisztériumi egységek a részletes feladataikat tartalmazó ügyrendjük módosítását 2010. március 11. napjától számított 60 napon belül terjesztik elő jóváhagyásra.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére