BÜ BH 2008/5
BÜ BH 2008/5
2008.01.01.
Megvalósítja a magánlaksértés vétségét az, aki a tulajdonában lévő lakás bejárati ajtaján a zárat lecseréli, erről azonban a bérlőt nem értesíti, nem biztosít az új zárhoz kulcsot részére, s ezzel megakadályozza a sértett lakásba jutását [Btk. 176. § (1) és (3) bek.].
A városi bíróság B. I. terhelt bűnösségét magánlaksértés vétségében állapította meg, ezért 200 napi tétel pénzbüntetésre ítélte akként, hogy egy napi tétel összegét 250 forintban állapította meg. Így a vádlottal szemben 50 000 forint pénzbüntetést szabott ki.
A másodfokú bíróság a vádlottat magánlaksértés vétségének a vádja alól felmentette és megállapította, hogy elkövette a magánlaksértés szabálysértését, ezért 10 000 forint pénzbírsággal sújtotta.
A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére a felmentő rendelkezés miatt, a vádlott bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása iránt.
Az elsőfokú bíróság által megállapított és a harmadfokú bíróság által az iratok tartalma alapján kiegészített tényállás lényege szerint L. I.-né sértett 1990 óta bérelt egy lakást, amelynek tulajdonosa 2003. évtől B. I. vádlott volt. A vádlottal kötött megállapodás szerint az albérleti díj fizetésére minden hónap 15. napjáig került sor, az utolsó díj átadása 2005. április 15. napján történt, az albérlet felmondásra nem került.
L. I.-né 2005 februárjától betegsége miatt több alkalommal kórházi kezelésre szorult. 2005 áprilisában ismételten kórházba került, ahonnan 2005. április 25-27. napja közötti időpontban elbocsátották. A kórházi tartózkodása alatt a vádlott, anélkül, hogy értesítette volna erről a sértettet, a zárat kicserélte, kulcsot részére nem biztosított, így a sértett a lakásba bejutni nem tudott. B. I. vádlott a lakás bejárati ajtaján a zárcserét azért hajtotta végre, mert a sértettnek adóssága halmozódott fel a közös költség megfizetésének elmulasztása miatt.
Miután a sértett a lakásba bejutni nem tudott, 7 napot lányánál tartózkodott, majd ismételten kórházba került, ahol egyhetes kezelés után 2005. május 11. napján elhunyt.
Az elhunyt sértett lánya többször kereste telefonon B. I. vádlottat a zár lecserélését követően, hogy édesanyjának tiszta ruhát és más ingóságokat tudjon elvinni a lakásból, illetve az orvosi kezeléséhez és a haláleset miatt szükséges intézkedések megtételéhez a sértett személyi okmányaira is szükség lett volna.
A vádlottat egy alkalommal sikerült is elérni, azonban a vádlott nem volt hajlandó a kérésnek eleget tenni, ezért a sértett lánya és fia a lakás ajtaját 2005. május 11. napján feltörték és a lakásból a sértett néhány ingóságát és okmányait elhozták.
A harmadfokú bíróság a felülvizsgálat során megállapította, hogy az első- és a másodfokú eljárás lefolytatására a perrendi szabályok betartásával került sor, melynek során az eljárt bíróságok beszerezték és megvizsgálták azokat a bizonyítékokat, amelyek a tényállás megfelelő felderítéséhez szükségesek voltak. Az elsőfokú bíróság indokát adta annak, hogy miért vetette el a vádlott arra irányuló védekezését hogy a zárcserét a zár meghibásodása tette indokolttá.
A másodfokú bíróság e körben anélkül, hogy bizonyítást vett volna fel, az elsőfokú bíróság bizonyítékokat értékelő tevékenységét felülmérlegelte és azt állapította meg, hogy a vádlottnak a zár meghibásodására vonatkozó előadását egyetlen bizonyíték sem cáfolta, holott a kihallgatott tanúk előadása ellentétben állt a vádlott nyilatkozatával. A harmadfokú bíróság ezért mellőzte a másodfokú bíróság ítéletének indokolásából azt a részt, amely szerint a vádlott védekezését – miszerint a zárcserére annak meghibásodására került sor – egyetlen bizonyíték sem cáfolta.
Utalt arra a harmadfokú bíróság, hogy amennyiben a zár meghibásodása indokolta volna a zár cseréjét, az új zár felszereléséről akkor is értesíteni kellett volna a sértettet és biztosítani kellett volna az új zárhoz kulcsot. A vádlott tehát tudta, hogy a zárcserével, valamint az új zárral kapcsolatos mulasztásával a lakásba való bejutás lehetőségét meghiúsította.
A harmadfokú bíróságnak abban a jogkérdésben kellett állást foglalnia, hogy a vádlott magatartása az elsőfokú ítélet szerinti, a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő magánlaksértés vétségét, vagy a másodfokú bíróság határozata szerinti, az Sztv. 139. § (1) bekezdésébe ütköző magánlaksértés szabálysértését valósítja-e meg.
A kérdés eldöntése szempontjából, annak van alapvető jelentősége, hogy a zárcsere értékelhető-e dolog elleni erőszakkal elkövetett magatartásként.
Az elsőfokú bíróság jogi álláspontja szerint a vádlott a zárcserével fizikailag megakadályozta L. I.-né sértettet az általa jogszerűen használt lakásba történő bejutásban. Ez a fizikai akadályoztatás álláspontja szerint kimerítette a dolog elleni erőszak fogalom körét. A másodfokú bíróság ezzel ellentétesen foglalt állást, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott valóban megakadályozta a sértettnek a lakásba történő bejutását a zár lecserélésével és az új kulcs átadásának elmulasztásával, ez azonban nem értékelhető erőszakos cselekményként. Érvelése szerint a lakás tulajdonosának jogában állt a zárat kicserélnie.
A harmadfokú bíróság nem értett egyet a másodfokú bíróság jogi álláspontjával.
A Btk. 176. § (3) bekezdése szerinti magánlaksértés vétségét az követi el, aki a 176. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott módon mást megakadályoz abban, hogy a lakásába, egyéb helyiségbe, vagy az ezekhez tartozó bekerített helyre bemenjen. Jelen esetben a 176. § (1) és (2) bekezdésekben szereplő módozatok közül az erőszakkal, mégpedig a dolog elleni erőszakkal történő elkövetés jöhet szóba.
A dolog elleni erőszak fogalmát a törvény nem határozza meg, annak tartalmi elemeit az ítélkezési gyakorlat alakította ki. A Btk. 316. §-ában írt lopás minősített esetéhez fűzött miniszteri indokolás szerint, a dolog elleni erőszak magában foglalja a helyiségbe, vagy az ahhoz tartozó bekerített helyre erőszakkal történő behatolást, továbbá a megőrzésre szolgáló zár, vagy készülék feltörését.
Ez a meghatározás természetesen nem kimerítő. Dolog elleni erőszaknak tekintendő valamely akadálynak fizikai erővel történő leküzdése, valamint a vagyontárgyat védő, óvó, rögzítő berendezéseknek a rendeltetésüktől eltérő módon történő felnyitása is. Az ilyen magatartások az esetek nagyobb részében állagsérelemmel járnak ugyan, de az állagsérelem mégsem szükségszerű eleme a dolog elleni erőszaknak. Nem feltétele továbbá az ekként való minősítésnek a különös fizikai erőkifejtés sem.
A bírói gyakorlat következetes a tekintetben, hogy az új zár felszerelése amiatt értékelhető dolog elleni erőszakkal elkövetettnek, mert kizárja a lakásba való bejutás lehetőségét. Ezt az álláspontot tükrözi a BH 1999/349. számú eseti döntés is. A harmadfokú bíróság osztotta az eseti döntésben kifejtetteket és az alábbiakra utalt.
Az új zár felszerelése olyan fizikai változtatást hoz létre a lakás bejárati ajtaján, amellyel az elkövető megakadályozza a sértett lakásba történő bejutását. Ez a fizikai változtatás állagsérelmet nem jelent, azonban megakadályozza a sértettnek a lakásba történő rendeltetésszerű bejutását. A vádlott zárcserével megvalósított jogellenes magatartása következtében a sértett kerül abba a helyzetbe, hogy jogszerűen használt lakásába csak erőszak alkalmazásával képes bejutni. A sértett halálát követően hozzátartozói részéről azért került sor a lakás erőszakos módon való felnyitására, mivel a vádlott a zárcserét végrehajtotta.
A kifejtett érvek miatt a másodfokú bíróság tévesen hozott a vádlott javára felmentő rendelkezést és tévesen minősítette a vádlott magatartását dolog elleni erőszak hiányában szabálysértésként. Helytálló volt viszont az elsőfokú bíróság jogi álláspontja, amikor a vádlott cselekményét magánlaksértés vétségeként értékelte. Ezért a harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és B. I. vádlott bűnösségét a Btk. 176. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés szerint minősülő magánlaksértés vétségében állapította meg.
A határozat felülbírálata során a harmadfokú bíróság a Be. 398. § (2) bekezdésére figyelemmel vizsgálta az elsőfokú bíróság ítéletének a büntetés kiszabására vonatkozó rendelkezéseit is.
Az elsőfokú bíróság a bűnösségi körülményeket helyesen tárta fel. Ezeket a körülményeket, továbbá az elkövetés óta eltelt hosszabb időt, valamint a vádlott és a sértett között fennálló konfliktus helyzet megszűnését is értékelve, a harmadfokú bíróság álláspontja szerint a vádlott cselekménye az elbíráláskor már oly csekély fokban veszélyes a társadalomra, hogy a törvény szerint alkalmazható legkisebb büntetés kiszabása, vagy más intézkedés alkalmazása is szükségtelen. Ezért a vádlottat a Be. 330. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a Btk. 71. § (1) bekezdésére figyelemmel megrovásban részesítette.
A fentiek szerint a harmadfokú bíróság a Be. 398. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság ítéletét a felmentő rendelkezés vonatkozásában megváltoztatta és a törvénynek megfelelő határozatot hozott, míg egyéb törvényes rendelkezéseit a Be. 397. §-a alapján helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Bhar. 480/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás