575/B/2008. AB határozat
575/B/2008. AB határozat*
2009.02.28.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenessége utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a víz- és csatornadíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló 62/2006. (XII. 22.) számú rendelet 3. § (2) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja, egyebekben az indítványt visszautasítja.
Indokolás
I.
1. Az indítványozó Nagykanizsa Megyei Jogú Város Közgyűlésének a víz- és csatornadíjak megállapításáról, a számlázás és a díjfizetés feltételeiről szóló 62/2006. (XII. 22.) számú rendelete (a továbbiakban: Ör.) 3. § (2) bekezdésének alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését kérte, mert álláspontja szerint a rendelkezésre állási díj, ami „a fogyasztás nélkül történő fizetési kötelezettség megállapítása”, sérti az árak megállapításáról szóló 1990. évi LXXXVII. törvény (a továbbiakban: Ámt.) 7. § (1) bekezdésének rendelkezését és ezáltal az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, valamint – indokolás nélkül – a 8. §-t is. Az indítványozó kérte az E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. Üzletszabályzat 7.1.2. pontja alkotmányellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését, egyben kötelezni kérte az E-ON Energiaszolgáltató Zrt.-t a „törvénytelenül szerzett haszon visszafizetésére” is.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó jogszabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„44/A. § (2) A helyi képviselőtestület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal.”
2. Az Ámt. indítvány elbírálásakor figyelembe vett rendelkezései:
„7. § (1) A mellékletben felsorolt termékekre, szolgáltatásokra (a továbbiakban együtt: termék) az ott feltüntetett miniszter, illetve a helyi önkormányzat (a továbbiakban: hatósági ár megállapítója) legmagasabb árat vagy legalacsonyabb árat (a továbbiakban együtt: hatósági ár) állapít meg.”
„8. § (1) A legmagasabb árat – a (2) bekezdésben szabályozott kivétellel – úgy kell megállapítani, hogy a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira és a működéshez szükséges nyereségre fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.
(...)
(3) A legalacsonyabb árat úgy kell megállapítani, hogy az legalább a hatékonyan működő vállalkozó ráfordításaira fedezetet biztosítson, tekintettel az elvonásokra és a támogatásokra is.”
3. Az Ör. indítvánnyal érintett rendelkezése:
„3. § (2) A rendelkezésre állási alapdíj mértéke a vízmérő átmérője, a fogyasztó típusa és a fogyasztási hely jellege szerint az 1. számú mellékletben meghatározott összeg. A rendelkezésre állási alapdíjat fogyasztási helyenként egy darab (több vízmérő esetén a legnagyobb) használati víz fogyasztását mérő vízmérő óra után kell megfizetni.
Ez alól kivételt jelentenek azok a nem lakossági fogyasztók, akiknek vízigényét – tekintettel a területük nagyságára és a vízvétel térbeli tagoltságára – több bekötéssel kell biztosítani. A kizárólag tűzoltási célt szolgáló 0 fogyasztású tűzi vízvezetékek után rendelkezésre állási alapdíj nem számítható fel.
Társasházak, lakásszövetkezetek esetében a rendelkezésre állási alapdíjat vagy a bekötési vízmérő (főmérő), vagy a lakások mellékvízmérője alapján kell megfizetni a szolgáltatási szerződés, illetve a társasházzal történt megállapodás szerint.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az Ör. támadott rendelkezése a magasabb szintű jogszabályba ütközés miatt az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését sértve, alkotmánysértő-e.
A helyi önkormányzatok rendeletalkotási hatáskörét az Alkotmány és a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (a továbbiakban: Ötv.) szabályozza. Az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdése szerint a helyi képviselő-testület a feladatkörében rendeletet alkothat, amely nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. Az Ötv. 16. § (1) bekezdése értelmében a képviselő-testület rendeletalkotási joga a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá a törvényi felhatalmazásban meghatározott kérdésekre terjed ki.
A vízgazdálkodásról szóló 1995. évi LVII. törvény (a továbbiakban: Vtv.) 13. § (3) bekezdése szerint a közüzemi szolgáltatással nyújtott vízért díjat kell fizetni, az önkormányzati víziközműből szolgáltatott ivóvíz díja azonban nem szabad megállapodástól függ, hanem az Ámt. 7. § (1) bekezdése és mellékletének B) pontjában meghatározott listában szereplő 05511. számú tétel szerinti hatóság határozza meg, ami – az Ámt. hivatkozott szabályai alapján – a települési önkormányzat. Az Ámt. 11. § (1) bekezdése szerint a hatósági árat, valamint annak alkalmazási feltételeit jogszabályban kell közzétenni. Az Ámt. 8. §-a a legmagasabb és a legalacsonyabb hatósági ár meghatározásának szempontjait úgy állapítja meg, hogy a vállalkozó működésének fedezete biztosított legyen. A hatósági ár megállapítása „történhet tételesen vagy a hatósági ár kiszámítására vonatkozó előírásokkal”. (Ámt. 9. §) A hatósági ár alkalmazási feltételei között szereplő „fizetési feltételek-ről” nincs további rendelkezés.
2. Az Alkotmánybíróság korábbi határozatában már áttekintette a vízdíj meghatározásával kapcsolatos önkormányzati rendeletek alkotmányosságát vitató indítványok ügyében hozott határozatainak megállapításait. (821/B/2004. AB határozat, a továbbiakban: Abh.)
Az első AB határozat, amely a vízszolgáltatás terén kéttényezős (,,készentartási díjat” is magába foglaló) díjat bevezető önkormányzati rendelet alkotmányosságát vizsgálta, egyértelműen kimondta, hogy „az Ámt. hatósági ármegállapítási szabályai nem írják elő sem az egytényezős ármegállapítás (mint amilyen a villamos áram, vagy a gázszolgáltatás díja), de a többtényezős (alapdíjra és a szolgáltatás mennyiségéhez akár differenciáltan is igazodó díjra osztott, mint amilyent a távbeszélő díjra vagy a távfűtési díj megállapítása során alkalmaznak) ármegállapítás kötelezettségét sem”. (1108/H/1995. AB határozat, ABH 1996, 722, 723.) A határozat azt is megállapítja, hogy nem segíti a szabályok értelmezhetőségét a közműves ivóvízellátásról és a közműves szennyvízelvezetésről szóló 38/1995. (IV. 5.) Korm. rendelet 17. § (3) bekezdésének fogalmazása, amely szerint a „vízhasználat szempontjából a bekötési vízmérőn mért vízmennyiség az irányadó”. (ABH 1996, 722, 723.) Az Alkotmánybíróság az alkotmányossági vizsgálatot az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében, 44/A. § (2) bekezdésében, illetve a 70/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés szempontjából végezte el, és az indítványt elutasító döntést hozott. Hasonló szempontokat tartalmazó indokolással utasította el az Alkotmánybíróság a 2/B/1998. AB határozatban a szolgáltatási alapdíjat, a 447/H/1996. AB határozatban az átalány jellegű rendelkezésre állási díjat, a 678/B/2000. AB határozatban a lakossági készenléti díjat, az 551/B/2001. AB határozatban az alapdíjat, továbbá a 414/B/1999. határozatban a készenléti díjat bevezető önkormányzati rendeleti előírás megsemmisítésére irányuló indítványt.
„A fenti AB határozatokból tehát levezethető az Alkotmánybíróság azon következetesnek tekinthető gyakorlata, mely szerint a két- vagy többtényezős díjmegállapítást az Alkotmánybíróság önmagában nem tekinti alkotmányellenesnek, illetve a fogyasztástól független díjelem (alapdíj/rendelkezésre állási díj) önkormányzati rendeletekben való szabályozása nem jelenti az önkormányzat részéről az indítványozó által megjelölt magasabb szintű jogszabályokban adott felhatalmazás túllépését és ebből következően nem sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését sem. Ugyanakkor a vízdíj kiszámításánál a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás arányossága érdekében mindenképpen figyelemmel kell lenni a fogyasztott víz mennyiségére.” (Abh.; ABK 2008. június, 990.)
3. Jelen esetben a támadott önkormányzati rendelkezés az Ámt. alapján kibocsátott, hatósági ármegállapítást tartalmaz. A rendeletalkotásra, az ár meghatározására az Ámt. – már hivatkozott – 7. § (1) bekezdéséhez kapcsolódóan a törvény melléklete I. részének B) pontja tartalmaz felhatalmazást. Az indítványozó az Ámt. 8. § (1) bekezdésében meghatározott ármegállapítási hatáskör túllépésre is hivatkozik azzal, hogy a „törvény [Ámt.] nem teszi lehetővé a fogyasztás nélkül történő fizetési kötelezettség megállapítását”.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a támadott Ör. többtényezős díjmegállapítása, amelyben a szolgáltatónál a tényleges fogyasztástól függetlenül is felmerülő, a vízközmű hálózat folyamatos működtetéséhez szükséges költségeit a „rendelkezésre állási alapdíjban” érvényesíti, összhangban van a magasabb szintű jogszabályokkal, így az indítványozó által hivatkozott Ámt 7. § (1) bekezdésével, valamint a 8. § (1), (3) bekezdésének és a Vtv. 13. § (3) bekezdésének rendelkezéseivel. Az alapdíj a rendelkezésre állás ellenértékeként azt garantálja, hogy a fogyasztó folyamatosan, szükség szerint bármikor igénybe veheti a vízszolgáltatást, amely a közműves ivóvíz mellett a tűzoltási célú vízfelhasználást is magában foglalja. Következésképpen az Ör. rendelkezésre állási alapdíjat megállapító rendelkezése nem sérti az Alkotmány 44/A. § (2) bekezdését, így az Alkotmánybíróság az Ör. 3. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és a megsemmisítésre irányuló indítványt elutasította.
4. Az indítványozó az Ör. támadott rendelkezésével összefüggésben az Alkotmány 8. §-át is megjelölte, azonban a hivatkozáson túl sérelmét nem indokolta.
Az Alkotmánybíróság már korábban kifejtette: „az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése értelmében az indítványban meg kell jelölni a kérelem alapjául szolgáló okot. Nem elegendő tehát az Alkotmány egyes rendelkezéseire hivatkozni: az indítványban meg kell indokolni, hogy az Alkotmány egyes felhívott rendelkezéseit a megsemmisíteni kért jogszabály miért és mennyiben sérti”. (654/H/1999. AB határozat, ABH 2001, 1645.; 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1655.) Az Alkotmánybíróság az Ör. 3. § (2) bekezdés rendelkezésének az Alkotmány 8. §-val összefüggésben történő alkotmányossági vizsgálatára vonatkozó indítványt, a jelzett hiányosságára tekintettel, az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről szóló 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat 29. § d) pontja (ABK 2001. december, 683, 688.) alapján – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – visszautasította.
3. Az indítványozó kérte az E.ON Közép-dunántúli Gázszolgáltató Zrt. Üzletszabályzat 7.1.2. pontja alkotmányellenességének megállapítását és visszamenőleges hatályú megsemmisítését, egyben kötelezni kérte az E-ON Energiaszolgáltató Zrt.-t a „törvénytelenül szerzett haszon visszafizetésére” is.
Az Alkotmánybíróság az Alkotmány 32/A. §-a értelmében az jogszabályok alkotmányosságát vizsgálja felül, illetőleg ellátja a törvénnyel hatáskörébe utalt feladatokat.
Az Alkotmánybíróság hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § a)–h) pontjai határozzák meg. Sem ez a felsorolás, sem más törvény nem utalja az Alkotmánybíróság hatáskörébe az egyes gazdálkodó szervek üzletszabályzatának, illetve gazdálkodásukkal összefüggésben keletkezett nyereségük felülvizsgálatát. Így az Alkotmánybíróságnak nincs hatásköre az indítványozó beadványában jelzett üzletszabályzat, és az ezzel összefüggő nyereség felülvizsgálatára sem. Az Alkotmánybíróság erre tekintettel az indítványnak ezt a részét is visszautasította.
Budapest, 2009. február 9.
|
|
Dr. Balogh Elemér s. k., |
Dr. Bragyova András s. k., |
||
|
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||
|
|
||||
|
Dr. Trócsányi László s. k., |
||||
|
alkotmánybíró |
||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás