PÜ BH 2008/61
PÜ BH 2008/61
2008.03.01.
Biztonsági övvel felszerelt gépkocsi esetében a vezetőnek figyelmeztetnie kell az utasát az öv becsatolására – Ha ez elmarad és a gépkocsi a forgalomban való részvétel során balesetet szenved, az utas káráért a gépkocsi vezetőjét – és a magatartásának következményeiért helytálló biztosítót – terheli túlnyomórészt a kártérítési felelősség [Ptk. 340. §, 345. §, 1/1975. (II. 5.) KpM–BM együttes rendelet 3. §].
Az I. r. felperes 2001. június 26-án, 18 éves korában személygépkocsi utasaként súlyos sérülésekkel járó közlekedési balesetet szenvedett. Ennek során a gépkocsiból kiesett, és az eszméletét elveszítette. Eltörött a csigolyája, a kulcscsontja, a bordái, vér- és légmellet kapott, tüdőzúzódást, agyrázkódást szenvedett, kitörött a metszőfoga, zúzódott a bal arcfele és a jobb lábszára. A munkaképességének egy részét elveszítette.
A balesetet okozó gépkocsi kötelező felelősségbiztosítója az alperes. Az I. r. felperes kárainak egy részét peren kívül megfizette, így vagyoni kártérítésként 282 600 forintot, míg havi 5000 forint járadékot fizetett és fizet azóta is, nem vagyoni kártérítésként pedig 1 000 000 forintot kifizetett.
Az I. r. felperes, valamint a szülei, a II–III. r. felperesek a balesettel okozati összefüggésben álló és meg nem térült káraikat érvényesítették az alperessel szemben. Az I. r. felperesnek további 5 000 000 forint nem vagyoni kárigénye volt, míg vagyoni kártérítésként ugyancsak 5 000 000 forintot követelt arra hivatkozással, hogy a háztartási – ház körüli munkák elvégzésében kisegítőre szorul, folyamatos kiadásai vannak, és lesznek a jövőben is, a II–III. r. felperesek pedig személyenként 2 000 000 forint nem vagyoni kártérítésre tartottak igényt.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a balesettel járó sérülések bekövetkezésében az I. r. felperes is közrehatott, mert a biztonsági öve nem volt bekapcsolva. A kártérítési kötelezettségét az általa kifizetett összeggel, valamint a folyamatosan fizetett járadékkal teljesítette.
A bíróság jogerős ítéletével kötelezte az alperest az I. r. felperes részére további 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai, valamint havonta folyamatosan havi 5000 forint járadék megfizetésére. A II-III. r. felperesek részére személyenként 500 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamatai megfizetésére kötelezte az alperest, míg ezt meghaladóan elutasította a keresetet. Tényként megállapította, hogy az I. r. felperes a baleset időpontjában a gépkocsi jobb első ülésén ült, és kiesett a gépkocsiból, mert a biztonsági öve nem volt bekapcsolva. A sérülései bekövetkezésében közrehatott, e mulasztása hiányában maradandó egészségkárosodása nem alakult volna ki. A közrehatásának a mértékét 50%-ban határozta meg, és a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése alapján kármegosztást alkalmazott. Kifejtette, hogy a kármegosztásnak a vagyoni károk körében van jelentősége, mert a nem vagyoni kárpótlás esetében nincs olyan összegszerűen kifejezhető kár, amelynek egy része a károsultra áthárítható lenne. Az ilyen jellegű követelés esetén is terheli azonban a károsultat a Ptk. 340. §-ának (1) bekezdése szerinti kárelhárítási és kárcsökkentési kötelezettség, így e körülmények mérlegelésének a nem vagyoni károk esetében is jelentőségük van.
Megállapította, hogy az I. r. felperes a balesetből eredően a munkaképességének 26%-át elveszítette, de az 5 000 000 forintban meghatározott vagyoni kárigénye alaptalan, azonban a Ptk. 355. §-ának (3) bekezdése alapján igényt tarthat az egészségkárosodásával összefüggésben felmerülő kiadások járadék formájában való megítélésére. A járadék havi összegét 10 000 forintban határozta meg, és abból – a kármegosztás arányában – havi 5000 forint megfizetésére kötelezte az alperest. A nem vagyoni károk körében kifejtette, hogy a biztonsági öv használata alkalmas lett volna az I. r. felperes legsúlyosabb maradandó károsodásainak elhárítására, e magatartásának értékelése folytán pedig úgy látta, hogy az I. r. felperes javára 1 500 000 forint, míg a II–III. r. felperesek javára személyenként 500 000 forint nem vagyoni kárpótlás megállapítása indokolt. Miután az alperes az I. r. felperes részére 1 000 000 forintot már kifizetett, további 500 000 forint fizetési kötelezettsége áll fenn.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet és arra hivatkoztak, hogy az eljárt bíróságok tévesen állapították meg a biztonsági öv használatával kapcsolatos tényállást, ezért tévesen alkalmaztak kármegosztást, a megállapított vagyoni és nem vagyoni kártérítés összege pedig jogszabálysértő. A Pp. 221. §-ának (1), a 81. §-ának (1) és (2), valamint a 82. §-ának (1) bekezdésében, valamint a Ptk. 340. §-ának (1) és 355. §-ának (1), valamint (4) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozással kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát. Álláspontjuk szerint a bíróságok figyelmen kívül hagyták az I. r. felperesnek, valamint a gépkocsi vezetőjének a büntetőeljárás során tett tanúvallomását, és a szakértő véleményét, amelyek alapján megállapítható, hogy a biztonsági övet az I. r. felperes rendeltetésszerűen használta, és azért repült ki a gépkocsiból, mert az több fordulatot tett a tengelye körül. A sérülései a nagy sebességgel történő bal oldali ütközés és a gépkocsi tengelye körüli fordulatai során következtek be.
Megítélésük szerint a bíróságok tévesen alkalmaztak 50%-os kármegosztást, és bár a másodfokú bíróság szerint a nem vagyoni kárpótlásnál nincs kármegosztás, mégis ennek alapulvételével határozta meg az amúgy is csekély összegeket. A vagyoni károknál pedig a járadék helyett az egyösszegű kártérítés lenne az indokolt, mert ez szolgálná inkább az I. r. felperes érdekeit, a követelt 5 000 000 forint pedig nem túlzott.
Álláspontjuk szerint az I. r. felperes nem vagyoni kárigénye 6 000 000 forintban, a II-III. r. felpereseké személyenként 2 000 000 forintban nem túlzott, akár a balesetkori, akár a jelenlegi értékviszonyok alapján.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az ügyben eljárt bíróságok a jogvita eldöntéséhez szükséges bizonyítást lefolytatták és a rendelkezésre álló bizonyítékok okszerű mérlegelésével helyesen állapították meg a tényállást. Alaptalanul hivatkoztak a felperesek a felülvizsgálati kérelmükben a biztonsági öv használatával kapcsolatos tényállás téves voltára, mert a bíróságok e körben a bizonyítékok – közöttük kiemelten a szakértői vélemények megállapításainak – helyes értékelése alapján jutottak arra a következtetésre, hogy az I. r. felperes a baleset időpontjában a biztonsági övet nem használta. A bíróságok által megállapított tényállásban olyan hiba, vagy hiányosság nincs, amely a jogerős ítéletet megalapozatlanná tenné, a kifejtett indokai is helytállóak, így a Pp. 206. §-ának (1) és 221. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértése nem állapítható meg.
Az I. r. felperes a gépkocsi utasaként nem használta a biztonsági övet, és így érte az a baleset, amelyért büntetőjogilag a gépkocsi vezetője felel, polgári jogi szempontból pedig az alperesnek, mint a gépkocsi felelősségbiztosítójának kell helytállnia a bekövetkezett károkért. Az a személy – a gépkocsi vezetője – azonban, akinek a magatartásáért az alperesnek kell helytállnia, nem figyelmeztette az utasát – az I. r. felperest – a biztonsági öv használatára, ennek ellenére a gépkocsival elindult, a közlekedésben részt vett, majd ebben a helyzetben balesetet okozott. Magatartásával megsértette a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 3. §-a (1) bekezdésének c) pontjában foglaltakat, amelynek értelmében az, aki a közúti közlekedésben részt vesz, köteles úgy közlekedni, hogy a személy- és vagyonbiztonságot ne veszélyeztesse, másokat közlekedésükben indokolatlanul ne akadályozzon, és ne zavarjon. A 48. §-ának (5) bekezdése pedig úgy rendelkezik, hogy olyan gépkocsival, amelynek meghatározott üléseit biztonsági övvel kell felszerelni, továbbá olyan gépkocsival, amelynek hátsó üléseit biztonsági övvel szerelték fel, csak abban az esetben szabad közlekedni, ha a biztonsági övvel felszerelt ülésen utazó személy becsatolt biztonsági övvel van rögzítve. Ez a rendelkezés a gépkocsi vezetője számára tartalmaz előírást, e jogi kötelezettség pedig azt jelentette a számára, hogy – az adott esetben – figyelmeztetnie kellett volna az utasát, sőt, valójában addig el sem indulhatott volna, ameddig az I. r. felperes biztonsági öve nem volt becsatolva. Ez valójában megközelíti a teljes polgári jogi felelősségét, de azt mégsem teszi teljessé, mert a gépkocsi vezetőjének figyelmeztetésétől függetlenül az I. r. felperestől elvárható magatartás lett volna a biztonsági öv becsatolása, s mert ez elmaradt, a kár súlyosbodásában maga is közrehatott. Az I. r. felperes közrehatását helyesen állapította meg a bíróság jogerős ítéletében, de annak mértéke nem helytálló, mert az előzőekben kifejtettekből következik, hogy az alperes e körben is nagyobb mértékben felelős, a biztosítottjának mulasztása ugyanis az ő terhére esik. Ennek arányát a Legfelsőbb Bíróság mérlegeléssel 80-20%-ban határozta meg.
Az I. r. felperes vagyoni kárait ennek a kármegosztásnak az arányában kellett megállapítani, a felperesek nem vagyoni kárai esetében pedig teljes mértékben helytállóak a másodfokú bíróság ítéletében kifejtett indokok.
A másodfokú bíróságnak az I. r. felperes munkaképesség-csökkenése kérdésében kifejtett indokaival is egyetért a Legfelsőbb Bíróság, csupán azt emeli ki, hogy a munkaképesség-csökkenés százalékos mértékének önmagában nincs döntő jelentősége, azonban azoknak az egészségkárosodásoknak, és azokból a jövőben is adódó hátrányoknak igen, amelyeket a jogerős ítélet teljes körűen vett számba. Az I. r. felperesnek sérült a Ptk. 76. §-ában megfogalmazott, a testi épséghez és egészséghez fűződő személyiségi joga, így a Ptk. 84. §-a (1) bekezdésének e) pontja alapján kártérítést követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint. Az őt ért nem vagyoni hátrányok ellensúlyozására a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése szerint, és a (4) bekezdésének megfelelő pénzbeli nem vagyoni kárpótlásra tarthat igényt, amelynek mértékét azonban a bíróság jogerős ítéletében túlzottan alacsony összegben határozta meg, így az nem áll arányban az elszenvedett súlyos hátrányokkal, a fennmaradó következményekkel. Az orvos szakértő véleményéből következően az I. r. felperes a választott élethivatása gyakorlásában, de a rendszeres munkavégzésben is korlátozott, fiatal kora ellenére nem folytathatja a korábbi szabadidős, és sporttevékenységét, a baleseti eredetű sérülései fokozott nehézséget jelentenek a gyermekvállalásában és az ezzel kapcsolatos, a gerincet terhelő tevékenységben is. Mindezek értékelése mellett a Legfelsőbb Bíróság úgy látta, hogy az ítélkezési gyakorlatnak is megfelelő, 5 000 000 forint az az összeg, amely az elszenvedett hátránnyal arányban áll, és ebből a kárcsökkentés folytán – 4 000 000 forint az az összeg, amelynek megfizetése az alperest terheli. Ebből 1 000 000 forintot már kifizetett, így további 3 000 000 forint megfizetésére köteles.
A II-III. r. felperesek a jogerős ítéletben kifejtett személyhez fűződő jogaik megsértése folytán ugyancsak nem vagyoni kárpótlásra tarthatnak igényt, amelyet az I. r. felperes hozzátartozóiként, de saját jogon érvényesíthettek. Az őket ért nem vagyoni hátrány ellensúlyozásaként – a reájuk is irányadó kárcsökkentés folytán – a Legfelsőbb Bíróság személyenként 800 000 forint megítélését tartotta indokoltnak.
A költségtérítésként követelt vagyoni kárigény körében a jogerős ítélet nem jogszabálysértő, és indokai is helytállóak. Az I. r. felperes időszakonként rendszeresen visszatérő kiadásainak a Ptk. 355. §-ának (3) bekezdése alapján járadék formájában való megítélése az indokolt, és annak a jogerős ítélet szerinti összege is helyes, csupán a kármegosztás arányának megváltoztatása következtében módosult havi 8000 forintra.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, az elsőfokú bíróság ítéletét pedig részben megváltoztatta, és az alperest terhelő vagyoni és nem vagyoni kártérítési összegeket felemelte. Az ezt meghaladó keresetet elutasító ítéleti rendelkezés azonban helyes, azt a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta.
(Legf. Bír. Pfv. III. 20.091/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás