• Tartalom

PÜ BH 2008/67

PÜ BH 2008/67

2003.03.01.
A szolgalom megszerzésének megállapítása iránti per tárgyánál fogva nem minősíthető olyannak, amelynek vagyoni értéke nem határozható meg, ezért elutasítandó az a felülvizsgálati kérelem, amelyben a vitatott szolgalmi jog értékét a felperes egymillió forint alatti értékben jelölte meg (Pp. 271. §, 273. §).
A másodfokú bíróság ítéletével helybenhagyta az elsőfokú bíróságnak a felperes vízvezetési szolgalmi jog elbirtoklással való megszerzésének megállapítása iránti keresetét elutasító ítéletét.
A másodfokú ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.
A Pp. XIV. fejezetének jelenleg hatályos – az adott ügyben már alkalmazandó – 271. § (2) bekezdése értelmében nincs helye felülvizsgálatnak – a törvényben tételesen meghatározott ügyeket, illetve pereket kivéve – olyan vagyonjogi ügyben, amelyben a felülvizsgálati kérelemben vitatott érték, illetve annak a Pp. 24. §-a alkalmazásával megállapítható értéke az egymillió forintot nem haladja meg.
A szolgalom mint dologi hatályú jogosultság vagyoni értékű jog, így annak értéke meghatározható. A szolgalom alapítása, megszüntetése, illetőleg megszerzésének megállapítása iránti kereset tárgyának értékét a Pp. 24. § (2) bekezdés e) pontjában foglaltak megfelelő alkalmazásával kell megállapítani. A Pp. 270. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban is irányadó a Pp. 26. §-a, miszerint a per, illetőleg a felülvizsgálati eljárás tárgyának értékét a felperesnek, illetőleg a felülvizsgálattal élő félnek kell megjelölnie. A felperes keresetlevelében a per tárgyának értékeként az általa igényelt ,,szolgalmi jog értékét'' jelölte meg, ami az I-IV. rendű alperesek vonatkozásában összesen 11 500 forint. Ezt az összeget az alperesek nem tették vitássá; sem az első- sem a másodfokú bíróság nem tartotta szükségesnek más perérték meghatározását.
Mindezekből az állapítható meg, hogy a felülvizsgálati eljárásban vitatott érték sem haladja meg a törvényben meghatározott értéket, emiatt a támadott másodfokú határozat felülvizsgálatára nincs jogi lehetőség. A Legfelsőbb Bíróság ezért a felperes felülvizsgálati kérelmét a Pp. 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján hivatalból elutasította.
A felülvizsgálati kérelem elbírálásának mellőzése folytán tárgyi illetékmentessé vált eljárásban [1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 57. § (1) bekezdés a) pont] a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a felperes kérelmére az általa lerótt felülvizsgálati eljárási illeték visszatérítésének van helye [Itv. 80. § (1) bekezdés i) pont]. Az erre vonatkozó határozatot – az Itv. 81. § (2) bekezdése alapján – az elsőfokú bíróság küldi meg a székhelye szerint illetékes állami adóhatóságnak.
A végzés ellen a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja szerint nincs helye felülvizsgálatnak.
(Legf. Bír. Pfv. I. 21.145/2007.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére