• Tartalom

7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet

7/2008. (X. 8.) ÖM rendelet

az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézményekről1

2008.10.11.

A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. §-a (1) bekezdése b) pontjának második fordulatában kapott felhatalmazás alapján, valamint az önkormányzati miniszter feladat- és hatásköréről szóló 132/2008. (V. 14.) Korm. rendelet 1. §-ának a), b), c) és e) pontjaiban meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

1. § (1) Az e rendelet 1. számú mellékletében felsorolt intézmények 2012. szeptember 30-ig jogosultak iskolarendszeren kívüli, az önkormányzati miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések megszerzésére irányuló szakmai vizsga szervezésére.

(2) A szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény az e rendelet 2. számú mellékletében megjelölt szakképesítés, szakképesítés-elágazás, ezek részszakképesítése, szakképesítés-ráépülés, valamint részszakképesítés tekintetében és az ott meghatározott régióban jogosult szakmai vizsga szervezésére.

(3) Az (1) bekezdés szerinti intézményeken kívül a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ a Polgári védelmi előadó (OKJ szám: 52 861 05 0000 00 00) szakképesítés, a ráépülő Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó (OKJ szám: 52 861 05 0001 54 01) szakképesítés, a Tűzoltó (OKJ szám: 51 861 01 0000 00 00) szakképesítés, a ráépülő Tűzoltó technikus (OKJ szám: 51 861 01 0001 54 01) szakképesítés, a Tűzvédelmi előadó (OKJ szám: 52 861 07 0000 00 00) szakképesítés, a ráépülő Tűzvédelmi főelőadó (OKJ szám: 52 861 07 0001 54 01) szakképesítés tekintetében jogosult szakmai vizsga megszervezésére országos illetékességgel.

2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Az e rendelet 1. §-ának (3) bekezdésében, valamint a 2. számú mellékletben nevesített szakképesítések tekintetében elnyert vizsgaszervezési jogosultságok az önkormányzati és területfejlesztési miniszter hatáskörébe tartozó szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeiről szóló 25/2008. (IV. 29.) ÖTM rendeletnek a külön jogszabályokban megállapított jogosultságok a 37/2003. (XII. 27.) OM rendelettel (a továbbiakban: R.) és az 1/2006. (II. 17.) OM rendelettel kiadott Országos Képzési Jegyzékben szereplő szakképesítések közötti megfeleltetését szabályozó mellékletében megjelöltek szerint érvényesek, az R. 2006. március 31-én hatályos rendelkezései és az ahhoz illeszkedő szakmai és vizsgakövetelmények szerint szervezett képzések esetén.

1. számú melléklet a 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelethez

A szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmények

[azon szakképesítés(ek), szakképesítés-elágazás(ok), ezek részszakképesítése(i), szakképesítés-ráépülés(ei), valamint részszakképesítés(ei) megnevezését,
melyek szakmai vizsgáinak szervezésére az intézmény feljogosított, a 2. számú melléklet tartalmazza]

Sor-
szám

Az intézmény megnevezése

Az intézmény címe

irányítószám

város

utca, házszám

1

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
(BME Mérnöktovábbképző Intézet)

1111
(1111)

Budapest
(Budapest)

Műegyetem rakpart 3.
(Műegyetem rakpart 9.)

2

Debreceni Egyetem
(DE Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, Felnőttképzési és Távoktatási Központ)

4032
(4032)

Debrecen
(Debrecen)

Egyetem tér 1.
(Böszörményi út 138.)

3

Debreceni Regionális Képző Központ

4043

Debrecen

Vámospércsi u. 84.

4

Észak-magyarországi Regionális Képző Központ

3518

Miskolc

Erenyő u. 1.

5

Fitness Akadémia Szakközépiskola
(A magyar életmódkultúra fejlesztéséért Alapítvány)

1139

Budapest

Hajdú u. 18–24.

6

FITNESS COMPANY Sportszolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság

2440

Százhalombatta

Erkel Ferenc u. 4.

7

FÜTI OMEGA Kiadványozási és Oktatási Kft.

1012

Budapest

Kuny Domokos u. 13–15.

8

Kaposvári Egyetem
(KE ÁTK-GTK Továbbképzési Központ)

7400

Kaposvár

Guba Sándor u. 40.

9

Kecskeméti Regionális Képző Központ

6000

Kecskemét

Szolnoki u. 20.

10

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

4400

Nyíregyháza

Széchenyi u. 13.

11

Nyugat-Magyarországi Egyetem
(Savaria Egyetemi Központ)

9400

Sopron

Bajcsy-Zsilinszky u. 4.

12

OK-TAT-60 Kft.

3000

Hatvan

Tanács u. 9.

13

OKTÁV Továbbképző Központ Zrt.

2500

Esztergom-
Kertváros

Wesselényi u. 35–39.

14

Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft.

1111

Budapest

Műegyetem rakpart 9. II. 216.

15

Pannon Egyetem

8200

Veszprém

Egyetem u. 10.

16

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

1143

Budapest

Szobránc u. 6–8.

17

School of Business Üzleti Szakképző Iskola
Fenntartó: School of Business Kht.

8900
6720

Zalaegerszeg
Szeged

Ola u. 13.
Tisza Lajos körút 12.

18

Semmelweis Egyetem
[SE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)]

1085
1123

Budapest
Budapest

Üllői út 26.
Alkotás u. 44.

19

Szegedi Tudományegyetem

6720

Szeged

Dugonics tér 13.

20

Székesfehérvári Regionális Képző Központ

8000

Székesfehérvár

Seregélyesi út 123.

21

SZINERGIA Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola

1073

Budapest

Erzsébet körút 39.

22

Szofisztika Oktatásszervező Kft.

1073

Budapest

Erzsébet krt. 39. I./5.

23

Szombathelyi Regionális Képző Központ

9700

Szombathely

Akacs Mihály u. 1–3.

24

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

1033

Budapest

Laktanya u. 33.

2. számú melléklet a 7/2008. (X. 8.) ÖM rendelethez

Szakképesítés(ek), szakképesítés-elágazás(ok), ezek részszakképesítése(i), szakképesítés-ráépülés(ei), valamint részszakképesítés(ei)
szerinti vizsgaszervezési jogosultságok a régiók feltüntetésével

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 341 03 0000 00 00

Ingatlanközvetítő

szakképesítés

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
(BME Mérnöktovábbképző Intézet)

X

Debreceni Egyetem
(DE Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, Felnőttképzési és Távoktatási Központ)

X

Észak-magyarországi Regionális Képző Központ

X

FÜTI OMEGA Kiadványozási és Oktatási Kft.

X

X

X

X

X

X

X

Kecskeméti Regionális Képző Központ

X

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

X

X

Székesfehérvári Regionális Képző Központ

X

Szombathelyi Regionális Képző Központ

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 341 03 0001 54 01

Ingatlanvagyon-
értékelő és -közvetítő

ráépülés

52 861 05 0000 00 00

Polgári védelmi előadó

szakképesítés

Pannon Egyetem

X

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

X

X

X

X

X

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 861 05 0001 54 01

Katasztrófavédelmi és polgári védelmi főelőadó

ráépülés

Pannon Egyetem

X

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

X

X

X

X

X

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 813 01 0100 33 01

Sportoktató
(a sportág megjelölésével)

részszakképesítés

Fitness Akadémia Szakközépiskola
(A magyar életmódkultúra fejlesztéséért Alapítvány)

X

FITNESS COMPANY Sportszolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság

X

Kaposvári Egyetem (lovas sportág)
(KE ÁTK-GTK Továbbképzési Központ)

X

Nyugat-Magyarországi Egyetem
(Savaria Egyetemi Központ)

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

OKTÁV Továbbképző Központ Zrt.

X

X

Pannon Egyetem

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

School of Business Üzleti Szakképző Iskola
Fenntartó: School of Business Kht.

X

Semmelweis Egyetem
[SE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)]

X

Szegedi Tudományegyetem

X

SZINERGIA Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola

X

X

Szofisztika Oktatásszervező Kft.

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 813 01 0010 52 01

Fittness-wellness asszisztens

elágazás

Fitness Akadémia Szakközépiskola
(A magyar életmódkultúra fejlesztéséért Alapítvány)

X

FITNESS COMPANY Sportszolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

Pannon Egyetem

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

School of Business Üzleti Szakképző Iskola
Fenntartó: School of Business Kht.

X

Semmelweis Egyetem
[SE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)]

X

Szegedi Tudományegyetem

X

SZINERGIA Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola

X

X

Szofisztika Oktatásszervező Kft.

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 813 01 0010 52 02

Sportedző
(a sportág megjelölésével)

elágazás

Fitness Akadémia Szakközépiskola
(A magyar életmódkultúra fejlesztéséért Alapítvány)

X

FITNESS COMPANY Sportszolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság

X

Kaposvári Egyetem (lovas sportág)
(KE ÁTK-GTK Továbbképzési Központ)

X

Nyugat-Magyarországi Egyetem (Savaria Egyetemi Központ)

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

Pannon Egyetem

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

School of Business Üzleti Szakképző Iskola
Fenntartó: School of Business Kht.

X

Semmelweis Egyetem
[SE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)]

X

Szegedi Tudományegyetem

X

SZINERGIA Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola

X

X

Szofisztika Oktatásszervező Kft.

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 813 01 0001 54 01

Rekreációs mozgás- program-vezető
(a szakirány megjelölésével)

ráépülés

Fitness Akadémia Szakközépiskola
(A magyar életmódkultúra fejlesztéséért Alapítvány)

X

FITNESS COMPANY Sportszolgáltató és Kereskedelmi Betéti Társaság

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

Pannon Egyetem

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

Semmelweis Egyetem
[SE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)]

X

Szegedi Tudományegyetem

X

SZINERGIA Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola

X

X

Szofisztika Oktatásszervező Kft.

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 813 02 0000 00 00

Sportszervező,
-menedzser

szakképesítés

Fitness Akadémia Szakközépiskola
(A magyar életmódkultúra fejlesztéséért Alapítvány)

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

Pannon Egyetem

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

School of Business Üzleti Szakképző Iskola
Fenntartó: School of Business Kht.

X

Semmelweis Egyetem
[SE Testnevelési és Sporttudományi Kar (TF)]

X

Szegedi Tudományegyetem

X

SZINERGIA Közgazdasági, Kereskedelmi és Számítástechnikai Szakképző Iskola

X

X

Szofisztika Oktatásszervező Kft.

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 814 01 0000 00 00

Társasházkezelő

szakképesítés

Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
(BME Mérnöktovábbképző Intézet)

X

Debreceni Egyetem
(DE Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma, Felnőttképzési és Távoktatási Központ)

X

Észak-magyarországi Regionális Képző Központ

X

FÜTI OMEGA Kiadványozási és Oktatási Kft.

X

X

X

X

X

X

X

Kecskeméti Regionális Képző Központ

X

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

X

PERFEKT Gazdasági Tanácsadó, Oktató és Kiadó Zrt.

X

X

X

X

X

X

X

Székesfehérvári Regionális Képző Központ

X

Szombathelyi Regionális Képző Központ

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 814 01 0001 54 01

Ingatlankezelő

51 853 01 0000 00 00

Temetkezési szolgáltató

szakképesítés

Debreceni Regionális Képző Központ

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

51 853 01 0100 33 01

Temetkezési asszisztens

részszakképesítés

Debreceni Regionális Képző Központ

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

51 853 01 0100 21 01

Temetői munkás

részszakképesítés

Debreceni Regionális Képző Központ

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

51 861 01 0000 00 00

Tűzoltó

szakképesítés

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

X

X

X

X

X

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

51 861 01 0001 54 01

Tűzoltó technikus

ráépülés

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

X

X

X

X

X

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 861 07 0000 00 00

Tűzvédelmi előadó

szakképesítés

Debreceni Regionális Képző Központ

X

Kecskeméti Regionális Képző Központ

X

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

X

Országos Munkavédelmi Képző és Továbbképző Kft.

X

Pannon Egyetem

X

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

X

X

X

X

X

X

X

OKJ szám

Szakképesítés
megnevezése

Szakképesítés köre

Szakmai vizsga szervezésére feljogosított intézmény megnevezése
(a feljogosított intézmény címét az 1. számú melléklet tartalmazza)

Régiók

NyD

KD

DD

KM

EM

EA

DA

52 861 07 0001 54 01

Tűzvédelmi főelőadó

ráépülés

Kecskeméti Regionális Képző Központ

X

X

Nyíregyházi Regionális Képző Központ

X

OK-TAT-60 Kft.

X

X

X

Pannon Egyetem

X

Katasztrófavédelmi Oktatási Központ

X

X

X

X

X

X

X

Jelmagyarázat

Régió neve

Régióba tartozó megyék

Jel

Nyugat-dunántúli régió

Győr-Moson-Sopron megye, Vas megye, Zala megye

NyD

Közép-dunántúli régió

Veszprém megye, Fejér megye, Komárom-Esztergom megye

KD

Dél-dunántúli régió

Baranya megye, Somogy megye, Tolna megye

DD

Közép-magyarországi régió

Budapest, Pest megye

KM

Észak-magyarországi régió

Heves megye, Nógrád megye, Borsod-Abaúj-Zemplén megye

EM

Észak-alföldi régió

Jász-Nagykun-Szolnok megye, Hajdú-Bihar megye, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

EA

Dél-alföldi régió

Bács-Kiskun megye, Békés megye, Csongrád megye

DA

1

A rendeletet az 58/2012. (XI. 27.) BM rendelet 3. § (3) bekezdése hatályon kívül helyezte 2012. december 5. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére