• Tartalom

72/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet

72/2008. (IV. 3.) Korm. rendelet

a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások 2008. évi évközi kiegészítő emeléséről

2008.05.16.

A Kormány az Alkotmány 35. §-ának (2) bekezdésében megállapított eredeti jogalkotói hatáskörben, az Alkotmány 35. §-a (1) bekezdésének g) pontjában foglalt feladatkörében a következőket rendeli el:

1. § (1) A nyugdíjfolyósító szervek, valamint a Magyar Államkincstár Területi Igazgatóságai által folyósított nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások havi összege 2008. május 1-jétől – 2008. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – a (2)–(4) bekezdésben foglaltak szerint emelkedik.

(2) 1,1 százalékkal kell emelni

a) az átmeneti járadék összegét,

b) a havi 85 500 forintot el nem érő egészségkárosodási járadék összegét azzal, hogy az egészségkárosodási járadék havi összege az emeléssel együttesen sem haladhatja meg a havi 85 500 forintot,

c) az egyes személyes szabadságot korlátozó intézkedésekkel, valamint a semmissé nyilvánított elítéléssel összefüggésben járó emelés összegét, továbbá az egyes nyugdíjak felülvizsgálatáról, illetőleg egyes nyugdíj-kiegészítések megszüntetéséről szóló 1991. évi XII. törvény alapján megszüntetett nyugdíj-kiegészítés helyébe lépett pótlék összegét.

(3) A vakok személyi járadékát havi 15 190 forintra kell emelni.

(4) A nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások közül

a) a rokkantsági járadék összegét havi 360 forinttal,

b) a rendszeres szociális járadék összegét a 2008. december 31-ig a 62. életévüket betöltő személyek esetében havi 340 forinttal, egyéb esetekben havi 290 forinttal,

c) a központi szociális segély összegét havi 340 forinttal,

d) a házastársi pótlék, illetve a házastársi pótlékhoz járó kiegészítés havi együttes összegét 220 forinttal,

e) a házastárs után járó jövedelempótlék összegét havi 150 forinttal

kell emelni.

2. § Azt a személyt, aki több nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátásban részesül, az e rendeletben meghatározott emelések ellátásonként külön-külön is megilletik.

3. § (1) Az 1. § (2) és (4) bekezdései szerint megemelt nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások fedezetét a központi költségvetés a Nyugdíjbiztosítási Alapnak megtéríti.

(2) Az összegek átutalásának, illetőleg elszámolásának módjáról és időpontjáról a Pénzügyminisztérium, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium megállapodást köt.

4. § (1) Az 1–2. § szerinti emelést oly módon kell végrehajtani, hogy az érintett személyeknek a 2008. január–április hónapokra járó emelés négy havi összegét május hónapban egy összegben kell kiutalni. A május hónapra járó ellátást az 1–2. § szerint megemelt összegben kell kifizetni.

(2) A 2007. december 31. utáni időponttól megállapított ellátás esetén a visszamenőleges emelés időarányos része jár.

5. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2) Az e rendelet hatálybalépését követő időponttól megállapításra kerülő

a) rokkantsági járadék összege havi 32 970 forint,

b) rendszeres szociális járadék összege havi 26 710 forint

azzal, hogy ezen összegekre az 1–2. § szerinti emelés nem jár.

(3) Amennyiben az 1–2. § szerinti ellátásokra való jogosultság e kormányrendelet hatálybalépése előtt megszűnt, a visszamenőlegesen járó kiegészítő emelést a megszüntetett ellátás jogosultja, illetőleg a jogosult halála esetén a hozzátartozója vagy örököse részére – kérelemre – egy összegben kell kiutalni.

(4)1

(5) Az e rendelet hatálybalépése előtt megállapított nemzeti helytállásért elnevezésű pótlékot a (4) bekezdés szerint módosított összeghatárok alapulvételével – 2008. május 1-jétől, 2008. január 1-jei visszamenőleges hatállyal – meg kell emelni. Az emelést a nyugellátások, valamint a nyugdíjszerű rendszeres szociális ellátások e rendelet szerint megemelt összegeinek figyelembevételével kell végrehajtani.

1

Az 5. § (4) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 2. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére