BÜ BH 2008/79
BÜ BH 2008/79
2008.01.01.
Életveszélyt okozó testi sértés bűntettének és nem emberölés bűntette kísérletének minősül a terhelt cselekménye, ha az általa okozott életveszélyes sérülés miatt a sértett halála azért nem következik be, mert az eredményt a mentők értesítésével és aktív segítő magatartásával önként elhárította [Btk. 16. §, 17. § (3) és (4) bek., 166. § (1) bek., 170. § (5) bek.].
Az elsőfokú bíróság S. L. vádlottat bűnösnek mondta ki emberölés bűntettének kísérletében, ezért 4 év börtönre és 4 év közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlott büntetve kétszer volt vagyon elleni vétségek, valamint súlyos testi sértés bűntette miatt. Utoljára felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték, aminek próbaideje alatt követte el a vád tárgyát képező cselekményt. Elítélé-se az anyja sérelmére ittas állapotban elkövetett súlyos testi sértés miatt történt.
A vádlott nem elmebeteg, nem gyengeelméjű, tudatzavarban, szellemi leépülésben nem szenved. Személyiségszerkezete diszharmonikus vonásokat mutat, mely főként az érzelmi, indulati élet zavaraiban nyilvánul meg. Ez azonban nem éri el a személyiségzavar olyan mértékét, mely korlátozó tényezőt jelentene vádbeli cselekményét illetően. Rendszeres alkoholfogyasztó, de nem alkoholfüggő. Kényszergyógyítása nem indokolt.
A vádlott 2001-ben költözött anyjával a H. községben K. pusztán lévő tanyára. Anyja mozgásában korlátozott, csak járókerettel képes a lakásban közlekedni.
A vádlott és anyja baráti kapcsolatban volt szomszédjukkal R. B. G. sértettel, aki rendszeresen meglátogatta őket.
2006. december 4. napján a sértett átment hozzájuk. Együtt, nagyobb mennyiségű bort fogyasztottak, miközben zenét hallgattak. 22 óra körüli időben a vádlott véralkoholszintje kb. 2 ezrelék volt, ami közepes fokú alkoholos befolyásoltság állapotának felel meg.
Az alkohol hatására a vádlott ingerlékeny és kötözködő lett. Anyja kifogásolta, hogy hangos a zene, a vádlott azonban nem volt hajlandó lehalkítani a lejátszót. Emiatt köztük vita alakult ki, melynek során a vádlott az anyját szemből jobb kézzel, közepes erővel, ököllel a bal szeménél megütötte, ettől anyja az ágyra esett.
A sértett a vádlott anyjának védelmére kelt és a vádlott elé állt, mire a vádlott őt is az ágyra lökte. Ezután kiszaladt a konyhába és magához vett egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszúságú, fekete műanyag nyelű, jól kiélezett kést. Visszament a szobába és a kést a jobb kezében tartva ráült az ágyon hanyatt fekvő sértett lábaira, bal kezével lefogta a sértett jobb kezét, miközben azt kiabálta, hogy ,,megöllek, elvágom a torkodat''. A sértett próbált védekezni, azonban a vádlott a kés élével, egy kaszáló mozdulattal, közepes erővel a nyakának elülső felszínén, a középvonal táján megsértette őt.
Amikor a vádlott észlelte, hogy a sértett nagyon vérzik, elszaladt és a közeli nyilvános telefonfülkéből értesítette a mentőket, akiket megkért arra is, hogy szóljanak a rendőröknek. Ezt követően visszament a helyszínre és a mentős telefonon adott utasítása szerint kötést tett a sértett nyakára. A kiérkező mentőt és rendőröket a helyszínen várta meg.
A mentők a sértettet kórházba szállították, ahol sérülését ellátták.
A vádlott bántalmazásának következtében a sértett az alábbi sérülést szenvedte el:
A nyak elülső felszínén, a középvonalban, és attól jobbra haránt állású, metszett bőr- és lágyrész sérülést, ahol a felszínes nyaki visszerek, valamint a pajzsporc is sérültek. A sérülés tényleges gyógytartama 8 napon túli, 2 hét volt.
A sérülés a felszínes nyaki visszerek megnyílása miatt életveszélyes volt, mivel fennállt a légembólia kialakulásának lehetősége. Súlyosabb sérülésként a nyaki nagyerek megnyílása jöhetett volna létre, amely a sértett halálát okozta volna. A halálos eredmény bekövetkezésének az elmaradása részben a vádlotton, részben pedig a véletlenen múlott.
A vádlott bántalmazásának következtében anyja az arccsont vetületében és a bal szem tájékon lágyrész zúzódást szenvedett el, aminek gyógytartama 8 napon belüli. S. L.-né magánindítványt nem terjesztett elő.
A bizonyítékok értékelésénél az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy ,,a vádlott által alkalmazott fedőkötés akadályozhatta ugyan, hogy légbuborékok alakuljanak ki, de mindezen túl a véletlenen múlott a súlyosabb sérülés, azaz a légembólia kialakulása. Ennek bekövetkezése esetén a sértett elhalálozhatott volna, aminek a lehetősége fennállt a tekintetben is, hogy szerencsétlen esetben a nyaki nagyerek megnyílása esetén elvérezhetett volna. Így megállapítható, hogy nem beszélhetünk önkéntes eredményelhárításról, mert a súlyosabb sérülés bekövetkezésének az elmaradása részben a véletlenen múlott.''
Az ítélet jogi indokolásában kifejtette, hogy az adott esetben a vádlott élet kioltására alkalmas eszközzel, egy 19 cm pengehosszúságú késsel a sértett létfontosságú szervét sértette meg. A nyakon olyan erek futnak, melyek megsértése halálhoz vezethet. Az alanyi tényezők köréből kiemelte, hogy a vádlott ölésre irányuló kifejezéseket is használt a sértettel szemben. Mindezekből a körülményekből azt a következtetést vonta le, hogy szándéka a sértett életének kioltására irányult, cselekményét egyenes szándékkal követte el.
Az elsőfokú ítélet ellen a vádlott és a védője jelentett be fellebbezést enyhítés érdekében. A vádlott a fellebbezésének írásbeli indokolásában, míg a védő a fellebbezési nyilvános ülésen emellett a vádlott cselekményének eltérő minősítését – az életveszélyt okozó testi sértés bűntetté-nek megállapítását – is kérte.
A nyilvános ülésen eljárt ügyész az elsőfokú ítéletnek a minősítés tekintetében történő megváltoztatására, egyebekben pedig annak helybenhagyására tett indítványt.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az eltérő minősítést célzó fellebbezések alaposak.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást a Be. 348. § (1) bekezdése szerint felülbírálva az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem észlelt.
Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, amit egyébként a fellebbezések nem is támadtak. Tévedett azonban, amikor a vádlott cselekményét emberölés bűntettének kísérleteként minősítette.
Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az emberölés bűntettének kísérlete esetén önkéntes eredmény-elhárításnak tekintendő, ha az elkövető közvetlenül a tényállásszerű ölési cselekmény megvalósítása után mindent megtesz a sértett életének a megmentése érdekében és ez eredményre vezet. Ilyenkor az elkövető szándéka megállapíthatóan megfordul – hiszen az már a sértett életének a megmentésére irányul – ezért, ha az életveszély ténylegesen bekövetkezett, csak a maradékcselekményért, az életveszélyt okozó testi sértés bűntettéért tartozik felelősséggel. (BH 2007/106., BH 2005/271., BH 1999/95., BH 1996/236.)
Az irányadó tényállás rögzíti, hogy a vádlottban ölési szándék alakult ki. Erre az elsőfokú bíróság az elkövetés eszközeként használt kés méretéből, a támadott testtájékból, valamint a vádlott által a cselekmény megkezdésekor tett kijelentésből helyesen következtetett. Ebből következően megállapítható az is, hogy a vádlott cselekménye befejezett kísérlet volt, hiszen a sértett halála – mint eredmény – a tényállásszerű elkövetési magatartásától független okok miatt nem következett be. A megyei bíróság a jogi álláspontja kialakításakor azonban figyelmen kívül hagyta, hogy – általa is megállapítottan – a sértett halála részben azért nem következett be, mert a vádlott az eredményt önként elhárította.
Az elsőfokú bíróságnak tehát nem csak tényszerűen kellett volna vizsgálnia a vádlottnak az ölési cselekmény elkövetése után tanúsított magatartását és az annak a hatására bekövetkezett eseményeket, hanem azok jogi értékelését is meg kellett volna tennie. Jogi indokolásában ezzel nem foglalkozott, míg a bizonyítékok értékelése során tévesen állapította meg, hogy önkéntes eredmény-elhárításról azért nem lehet beszélni, mert a súlyosabb sérülés bekövetkezésének az elmaradása részben a véletlenen múlott.
A Btk. 17. §-ának (3) bekezdése kimondja, hogy kísérlet miatt nem büntethető, aki az eredményt önként elhárította.
Mivel az irányadó tényállás szerint a vádlott az ölési cselekményét követően mindent megtett a sértett életének megmentéséért, ami eredményre vezetett, ezért magatartása önkéntes eredmény-elhárításnak tekintendő. Megállapítható ugyanis, hogy ha a mentőktől nem kér telefonon segítséget, illetve a sértett nyakára nem tett volna kötést, akkor a sértett nem marad életben. A vádlottnak az elkövetés után tanúsított magatartása tehát azt mutatja, hogy a szándéka irányt váltott, ekkor már a sértett életben maradását kívánta.
Rögzíthető tehát, hogy téves az elsőfokú bíróság okfejtésé-ben az önkéntes eredmény-elhárítás kizárása, mivel a sértett életben maradása megítélése szerint részben a véletlenen múlott. Nem lehet értékelés nélkül hagyni azt, hogy amikor a vádlott a sértett erősen vérző sérülését észlelte, önként, saját elhatározásából kért segítséget. Nem hagyható figyelmen kívül az sem, hogy a segélyhívása és a segítségnyújtása eredményes volt, hiszen a sértett életét elsősorban a telefonon adott életmentő utasítás végrehajtása, illetve a kiérkező gyors és szakszerű orvosi segítség mentette meg. A vádlott magatartása – ellentétben az elsőfokú bíróság által kifejtettekkel – tehát meghatározó és nélkülözhetetlen volt a sértett életben maradása tekintetében, mert az ölési cselekményével elindított okfolyamatot – amely egyébként szükségszerűen a sértett halálához vezetett volna – döntő mértékben az időközben megváltozott szándéka és nem a véletlen szakította meg.
Ebből következően az önkéntes eredmény-elhárítás miatt a vádlott az emberölés bűntettének a kísérletéért nem büntethető. [Btk. 17. § (3) bek.]
A Btk. 17. §-ának (4) bekezdése szerint, ha a kísérlet már önmagában is megvalósít más bűncselekményt, az elkövető e bűncselekmény miatt büntetendő. E jogszabályhely szerint tehát az önkéntes eredmény-elhárítás esetén az elkövető büntetőjogi felelősségét kizárólag a maradékcselekményért lehet megállapítani.
Mivel a jelen ügyben a sértett a vádlott magatartása miatt életveszéllyel járó testi sérülést szenvedett el, ezért a vádlott cselekménye a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és az (5) bekezdés I. fordulata szerint minősülő és büntetendő életveszélyt okozó testi sértés bűntettének minősül.
A büntetés kiszabásakor figyelembe vett körülmények kiegészítésre illetve helyesbítésre szorulnak az alábbiak szerint:
Mellőzi az enyhítő körülmények közül az ítélőtábla azt, hogy a vádlott mindent megtett annak érdekében, hogy a sértett állapota ne súlyosbodjon, ugyanis ez a magatartása az eltérő minősítéssel került értékelésre. További súlyosító körülményként értékeli viszont a testi épség elleni cselekmények elszaporodottságát, illetőleg a vádlott italozó életmódját.
A vádlott cselekményének megváltozott minősülése ellenére az ítélőtábla álláspontja szerint a vele szemben kiszabott szabadságvesztés-büntetés – elsősorban a nagyobb számban lévő súlyosító körülményekre figyelemmel – nem tekinthető annyira súlyosnak, hogy annak lényeges enyhítésére sor kerülhetne. Ebből adódóan a vádlottal szemben kiszabott fő- és mellékbüntetések enyhítését célzó fellebbezéseknek nem adott helyt.
A vádlott cselekményének megváltozott minősítésére figyelemmel azonban az elsőfokú ítélet jogi indokolásából az ítélőtábla mellőzi a Btk. 87. § (2) bekezdés b) pontjára történő hivatkozást, hiszen ennek alkalmazására a megváltozott büntetési tételkeret alsó határa miatt már nem került sor.
Mindezekre figyelemmel az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 372. § (1) bekezdése alapján megváltoztatta, egyebekben pedig a Be. 371. § (1) bekezdése alapján helybenhagyta.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. I. 272/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás