• Tartalom

8/2008. (HÉ 41.) ÖM utasítás

8/2008. (HÉ 41.) ÖM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről*

2008.10.10.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. §-ának o) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az Áht. 24. §-ának (9) bekezdésében foglaltakra – a pénzügyminiszterrel egyetértésben az alábbi utasítást adom ki.
I. Általános rendelkezések
1. a) Az utasítás hatálya kiterjed a Magyar Köztársaság költségvetési törvényének XI. fejezete alá tartozó, jelen utasításban – államháztartási azonosító számmal, elnevezéssel – nevesített valamennyi fejezeti kezelésű előirányzatra, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 46. §-a alapján év közben megállapított előirányzatokra is.
b) Jelen utasítás tartalmazza az előirányzat-felhasználás célját, a támogatásokkal összefüggő egyes pénzügyi jogi követelményeket, a felhasználás ellenőrzésére vonatkozó szabályokat, az előirányzat feletti rendelkezési jogosítványokat.
A fejezeti kezelésű előirányzatok terhére kezelési költség csak abban az esetben számítható fel, ha a fejezeti kezelésű előirányzatból megvalósított pályázati, támogatási feladatellátást, előirányzat-kezelést – végrehajtó szervezet bevonásával – az Önkormányzati Minisztérium látja el (a továbbiakban: ÖM). A kezelési költség éves összege nem haladhatja meg a pályázatkezelési feladatellátásnál az összes kezelésre átvett módosított éves előirányzat összegének az öt százalékát, amelynek pontos összegéről az ÖM-nek a végrehajtó szervezettel kötendő szerződésében kell megállapodni. Pályázatkezelési, előirányzat-kezelési feladatokon túlmenő feladatellátás tekintetében a felek szerződéskötés keretében állapodhatnak meg.
c) Fejezeti kezelésű előirányzat a Magyar Köztársaság költségvetési törvényének XI. fejezetében jóváhagyott feladatok finanszírozására szolgál, amely szerződés keretében, valamint előirányzat-módosítás végrehajtása mellett használható fel. Amennyiben a konkrét feladatot központi költségvetési szerv valósítja meg (előirányzat-módosítását követően), a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás rendjére az intézmény hatályos belső szabályzatai az irányadók.
d) Jelen utasítást az Áht. és az Ámr. kötelezettségvállalás rendjére vonatkozó előírásainak, valamint a jelen utasításban szabályozott fejezeti kezelésű előirányzatok támogatási rendjéről szóló jogszabályok betartásával kell alkalmazni.
Értelmező rendelkezések
2. Az utasítás alkalmazásában
a) kötelezettségvállalás: az Ámr. 134. §-ának (1)–(8), (11), valamint (13)–(15) bekezdésében szabályozott tevékenység;
b) kötelezettségvállaló: az Ámr. 134. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző személy. E feladatot csak az ÖM állami vezetője és az ÖM köztisztviselője láthatja el jelen utasításban – a konkrét fejezeti kezelésű előirányzat megjelölésnél – megfogalmazott kivételek figyelembevételével.
c) kötelezettségvállalás dokumentuma: az Ámr. 2. §-ának 67. pontjában meghatározott dokumentumok;
d) pénzügyi ellenjegyzés: az Ámr. 134. §-ának (9)–(10) bekezdésében szabályozott tevékenység, amelyet a pénzügyi ellenjegyzésre alkalmas formában előkészített szerződés és valamennyi ellenjegyzéshez szükséges irat beérkezésétől számított tíz munkanapon belül kell elvégezni;
e) pénzügyi ellenjegyző: az Ámr. 134. §-ának (9)–(10) bekezdésében szabályozott tevékenységet végző személy, a feladatot csak ÖM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: ÖM PEF) főosztályvezetője, illetve az általa írásban megjelölt személy láthatja el;
f) jogi ellenjegyzés: a jelen utasítás hatálya alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása során megkötésre kerülő szerződéseknek a polgári jogi és államháztartási jogszabályoknak való megfelelőségi vizsgálata, amely tevékenységet a jogi ellenjegyzésre alkalmas formában előkészített szerződés és valamennyi ellenjegyzéshez szükséges irat kézhezvételétől számított tíz munkanapon belül kell elvégezni;
Jóváhagyott támogatási mintaszerződéstől eltérő szerződés megkötése (módosítása) során kötelező a jogi ellenjegyzés. A mintaszerződés alapján megkötött szerződés módosítása, ha az a mintaszerződés tartalmát érintő változást eredményezne – kivéve a műszaki tartalom módosulását – jogi ellenjegyzéshez kötött. A mintaszerződés tartalmát nem érintő módosítás esetén jogi ellenjegyzés nem szükséges;
g) jogi ellenjegyző a támogatási mintaszerződéstől eltérő szerződés esetén:
ga) 10 M Ft összeghatárt el nem érő szerződéseknél, kivéve a megbízási szerződéseket: az ÖM PEF főosztályvezető által kijelölt, az ÖM PEF állományba tartozó jogász;
gb) 10 M Ft összeghatárt elérő, illetve azt meghaladó összegű szerződéseknél, illetve összeghatártól függetlenül a megbízási szerződéseknél: az ÖM Jogi Főosztály (a továbbiakban: ÖM JOF) vezetője, az ÖM JOF főosztályvezetője által kijelölt az ÖM JOF állományába tartozó vezető, illetve munkatárs, az ÖM JOF Szerződés-előkészítő és Peres Képviseleti Osztálya (továbbiakban: SZPKO) vezetője és ezen osztály jogtanácsosai, az SZPKO feladat- és hatáskörében megbízási jogviszony alapján közreműködő ügyvédek. A szerződések konkrét jogi ellenjegyzőjének kijelöléséről az ÖM JOF vezetője dönt;
gc) a sport szakállamtitkár felügyelete alá tartozó előirányzatok esetében 50 M Ft összeghatár alatt a szerződéseknél, kivéve a megbízási szerződéseket: a sport szakállamtitkár által kijelölt jogi végzettségű munkatárs. A szerződések konkrét jogi ellenjegyzőjének kijelöléséről a sport szakállamtitkár dönt;
h) szakmai teljesítés igazolása: az Ámr. 135. §-ának (1) bekezdésében előírt és a 135. § (3) bekezdésében szabályozott tevékenység;
i) szakmai teljesítést igazoló személy: az Ámr. 135. §-ának (1) bekezdésében előírt és a 135. § (3) bekezdésében szabályozott tevékenység (szakmai feladatellátás, pénzügyi elszámolás megalapozottságának) ellátására felhatalmazott munkatárs, akinek munkakörét jelen utasítás határozza meg.
A feladatot csak az ÖM-mel közszolgálati jogviszonyban álló munkatárs láthatja el az alábbi fejezeti kezelésű előirányzatok kivételével: „Lakbértámogatás”, „Turisztikai célelőirányzat”, „Egyéb lakástámogatások előirányzaton belül kezelt ÖKO-Program” – „Állami Támogatású Bérlakás Program”, „Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása”, „Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése”, „Szabadidősport támogatása”, „Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei” – előirányzatai.
Jelen utasításban meghatározott esetekben a „Lakbértámogatások”, az „Egyéb lakástámogatások”-előirányzaton belül kezelt „ÖKO-Program”, az „Állami Támogatású Bérlakás Program” és a „Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása” előirányzat felett szakmai teljesítésigazolásra az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Kht. (a továbbiakban: ÉMI Kht.) vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott munkatárs jogosult. Az ÉMI Kht. közreműködésével felhasznált támogatások ÖM-en belüli szakmai teljesítésigazolásáért az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy az általa megbízott vezető beosztású köztisztviselő a felelős. (Munkakör-összevonás vagy a munkakört betöltő személy változása esetén, de még az adott munkakör betöltése előtt, a kötelezettségvállalónak kell kijelölnie az új munkakört vagy a szakmai teljesítésigazolást elvégző természetes személyt, amiről az érvényesítőt, utalványozót, utalvány-ellenjegyzőt még a kifizetés megtörténte előtt írásban értesítenie kell. Fentiek hiányában a kötelezettségvállaló látja el a szakmai teljesítésigazolást is.);
j) érvényesítés: az Ámr. 135. §-ának (3) bekezdésében szabályozott tevékenység;
k) érvényesítő: a kifizetések lebonyolítását végző szervezeti egységek azon írásban kijelölt munkatársai, akik az Ámr. 135. §-ának (4) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelnek és az Ámr. 135. §-ának (3) bekezdésében szabályozott tevékenységet végzik;
l) utalványozás ellenjegyzése: az Ámr. 137. § (3)–(6) bekezdésében szabályozott tevékenység;
m) utalvány ellenjegyzője: az Ámr. 137. §-ának (1) bekezdésében meghatározott személy;
n) utalványozás: az Ámr. 136. §-ában szabályozott tevékenység;
o) utalványozó: az Ámr. 136. §-ának (1)–(2) bekezdésében meghatározott személy;
p) összeférhetetlenségi szabály: a kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző, illetve az utalványozó és az utalvány-ellenjegyző, valamint a pénzügyi ellenjegyző és a jogi ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – azonos személy nem lehet. Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási, utalvány ellenjegyzési feladatot nem végezhet az a munkatárs, aki ezt a tevékenységet a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény 685. § b) pontja szerinti közeli hozzátartozója vagy saját javára látja el. Összeférhetetlenséget kell bejelentenie a kötelezettségvállalónak, szakmai teljesítésigazolást végzőnek, ha az általa kötendő vagy általa igazolandó szerződésben szereplő szervezettel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, annál költségtérítéssel járó tisztséget tölt be, vagy e szervezetnél vezető beosztású tisztségviselő, vagy döntéshozó feladatkört lát el;
q) Támogatási mintaszerződés: az előirányzatok rendeltetésével összhangban meghatározott céloknak és jogcímeknek megfelelő tartalommal a szakterületért felelős szakmai szervezeti egységek, szakmai szervezeti egység által felkért közreműködő szervezet, az ÖM Jogi Főosztály és az ÖM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetői által előkészített, a közjogi és koordinációs szakállamtitkár által jóváhagyott szövegű mintadokumentum, amely alapján az egyes szerződéseket el kell készíteni. Pályázati eljárásoknál mintaszerződés alkalmazása kötelező, kivéve, ha a miniszter egyedi szerződés megkötését engedélyezi;
r) Végrehajtó/közreműködő szervezet, (a továbbiakban végrehajtó szervezet VSZ): Az ÖM az egyes fejezeti kezelésű előirányzatainak pályázat- és támogatás-előkészítési, pályázat- és támogatáskezelési, szakmai, műszaki és pénzügyi ellenőrzési, pénzügyi és számviteli feladatait a végrehajtó szervezetre ruházhatja át a felelősség megtartása mellett.
Az átruházott feladatokat ellátó végrehajtó szervezet – az átruházás szabályai szerint – részt vesz az ÖM minisztere (a továbbiakban: miniszter) által meghatározott egyes előirányzatok terhére meghirdetett pályázatok keretében megítélt támogatások pénzügyi lebonyolításában, továbbá e tevékenység keretében ellátja különösen az alábbi pénzügyi és számviteli feladatokat:
ra) a benyújtott elszámolások, számlák vagy egyéb gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylatok vizsgálata annak alátámasztására, hogy azok megfelelnek a szerződési feltételeknek, a költségek elszámolhatóak, megfelelnek a hazai és közösségi előírásoknak;
rb) a kedvezményezettek elszámolható költségeinek összesítése, valamint a támogatás teljes összegének kifizetéséhez szükséges dokumentumok előkészítése;
rc) rendelkezés adott intézkedésre nyitott forint lebonyolítási (bank) számla felett;
rd) a támogatás – a kedvezményezettet illető – igazolt összegének átutalására vonatkozó megbízásnak a Magyar Államkincstár részére történő továbbítása;
re) az ÖM-mel vagy az ÖM által kijelölt szervezettel a helyszíni ellenőrzések elvégzése a projekt pályáztatásának és pénzügyi lebonyolításának megvalósítása tekintetében;
rf) az ÖM felelősségi körébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat számviteli nyilvántartásainak vezetése, negyedéves mérlegjelentés, féléves, éves beszámoló készítése, éves beszámoló könyvvizsgálóval való auditáltatása;
rg) a saját szervezetére vonatkozó, az ÖM által jóváhagyott finanszírozási és ellenőrzési szabályzatok elkészítése;
rh) az ÖM által meghatározott, továbbá a pályázatok lebonyolítása során felmerült rendszeres vagy eseti jellegű adatszolgáltatási igény teljesítése;
ri) az adatkezeléssel kapcsolatosan a jogszabályokkal és a tényleges működéssel összhangban lévő, a pályázati adat- és dokumentumkezelés, adatfeldolgozás, adattovábbítás és adatnyilvántartás folyamatát szabályozó eljárás rendjének írásban történő kidolgozása, különösen a pályázatokkal kapcsolatos adatok, információk és dokumentumok kezelésére vonatkozó, aktualizált informatikai biztonsági szabályzaté;
rj) a kedvezményezett szerződésszegéséből és visszafizetési kötelezettséggel nyújtott támogatásokból eredő követelések kezelése;
s) Az előirányzat-kezelés/támogatás teljes kezelési költsége: fedezetet nyújt a pályázat- és támogatás-előkészítéssel, a jogi ellenjegyzéssel, nyilvántartással, pályázat- és támogatáskezeléssel, az előirányzat működtetésével, felhasználásával, a szerződések előkészítésével, nyilvántartásával, könyvvezetésével, valamint a pályázatok (elszámolásaik, beszámolóik) szakmai, műszaki és pénzügyi ellenőrzésével kapcsolatban felmerülő személyi és tárgyi kiadásokra, költségekre;
t) behajthatatlan követelés: fejezeti kezelésű előirányzatot érintő követelés akkor írható le, ha a követelés behajthatatlanná válik. Behajthatatlan követelésnek az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 5. §-ának 3. pontja szerinti követelés minősül. A behajthatatlan követelés csak miniszteri engedély alapján írható le, de azt megelőzően az ÖM közjogi és koordinációs szakállamtitkárának kezdeményezésére az ÖM Ellenőrzési Főosztály által megvizsgálandó, hogy a fejezeti kezelésű előirányzat feletti kötelezettségvállalásra jogosult személyek mindent megtettek-e annak érdekében, hogy a követelést időben és szakszerűen behajtsák. Behajthatatlan követelést a könyvviteli mérlegben nem lehet kimutatni, azt hitelezési veszteségként a saját tőkével szemben le kell írni;
u) követelések értékelése: a követelések értékelését az ÖM számviteli politikájában meghatározott módon kell a mérlegforduló időpontjával elvégezni.
II. Az előirányzatok rendeltetésszerű felhasználásával,
támogatási szerződések tartalmával összefüggő
lényeges előírások
3. a) A kötelezettségvállaló gondoskodik az előirányzat – felhasználási céljainak, jogcímeinek megfelelő – felhasználásáról. A kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó naprakész nyilvántartást köteles vezetni. A fejezeti kezelésű előirányzat kezelésével megbízott szervezeti egységnek olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni a kötelezettségvállalásokról előirányzatonkénti bontásban, amely biztosítja az ÖM PEF vagy az ÖM által megbízott végrehajtó szervezet által vezetett kötelezettségvállalási nyilvántartás egyeztetési lehetőségét, és lehetővé teszi a szakmai teljesítésigazolás megtörténtének mindenkori tételes ellenőrzését. A számviteli feladatokat ellátó szervezeti egység/szervezet (az ÖM PEF vagy a végrehajtó szervezet) és a szakmai szervezeti egységek által vezetett kötelezettségvállalásokat negyedévente, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig az érintett szervezeti egységeknek, szervezeteknek egyeztetni kell. Az egyeztetés tényét, eredményét mindkét fél részéről aláírt kimutatáson dokumentálni szükséges. A kötelezettségvállalás eredeti dokumentumaiból (azok kötelező mellékleteivel együtt) egy-egy példányt, az ezekben bekövetkező változásokat és a kötelezettségvállalás esetleges meghiúsulását rögzítő dokumentumot az érvénybelépést követő nyolc napon belül kell az ÖM PEF-nek az érintett szakterület vezetőjétől megkapnia, kivéve azon esetet, ha a fejezeti kezelésű előirányzatot teljes jogkörrel végrehajtó/közreműködő szervezet kezeli. Ez utóbbi szabály nem vonatkozik a miniszteri egyedi támogatási döntésekkel hozott kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó eredeti dokumentumokra, illetve azokban bekövetkezett változásokra.
Az ÖM fejezeti kezelésű előirányzatai kizárólag a költségvetési vagy más szakterülettel összefüggő törvényben, illetve alacsonyabb szintű jogszabályban meghatározott célokra használhatók fel. A kötelezettségvállaló felelősséggel tartozik az előirányzat terhére történő felhasználás cél- és szabályszerűségének betartásáért és betartatásáért, a támogatási források hatékony felhasználásáért.
b) Az előirányzat feletti szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egységnek/szakállamtitkárságnak – az éves beszámoló elkészítéséhez – a tárgyévet követő év február 20-ig szöveges értékelést kell adnia a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Ugyancsak tájékoztatni kell az ÖM PEF vezetőjét az általa meghatározott időpontig a zárszámadási eljárás keretében – a Pénzügyminisztérium által meghatározott követelmények figyelembevételével – a megvalósított szakmai célokról, illetve a fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési alapokmányokban nevesített feladatainak végrehajtásáról. Az éves beszámoló és a zárszámadás tartalmára vonatkozó követelményekről az ÖM PEF vezetője az érintett szakterületeket előzetesen tájékoztatja.
Az előirányzat felett szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egységnek a kötelezettségvállalással nem terhelt, illetve szerződéssel lekötött maradványokat a tárgyévet követő év január 31-ig írásban kell egyeztetni az ÖM PEF vezetője által kijelölt ügyintézőkkel.
Az ÖM PEF a beérkezett beszámolókat értékeli, amennyiben megfelelőnek bizonyulnak, elfogadja azokat. Amennyiben a szöveges értékelés nem felel meg az éves beszámoló, illetve zárszámadás tartalmára vonatkozó szabályoknak, a beszámolásra kötelezett az ÖM PEF felhívását követő öt napon belül pontosítja, illetve azt újra megküldi az ÖM PEF-nek.
4. A fejezeti kezelésű előirányzatok maradványainak felhasználása az Áht. 93. § (7) bekezdésében és az Ámr. 57/A. §-ában foglalt időpont figyelembevételével történik. A fejezeti kezelésű előirányzatoknak az éves beszámolóban szereplő maradványa a következő évben – az ÖM PEF vezetőjének hatáskörében elvégzett előirányzat-módosítás után – változatlan rendeltetéssel, az előző évben keletkezett, de pénzforgalmilag csak a következő évben teljesülő kötelezettségvállalások teljesítésére a pénzügyminiszter által jóváhagyott összeg erejéig használható fel. Az előirányzat-maradvány felhasználására ugyanazok az eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eredetileg megállapított előirányzatra.
5. a) A fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő, esetlegesen szükségessé váló előirányzat-átcsoportosításokra az Ámr. 46–49. §-a szerint kerülhet sor.
b) A fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzati összegeinek Kormány által történő változtatása esetén a felhasználásra az adott fejezeti kezelésű előirányzatra vonatkozó felhasználási szabályok érvényesek.
6. a) Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, a tárgyévi fejezeti kezelésű előirányzat terhére csak akkor vállalható kötelezettség, ha a szakmai és pénzügyi teljesítés jelen utasításban meghatározott finanszírozási formák tekintetében a tárgyévet követő év június 30-ig megtörténik [Ámr. 57/A. § (1) bekezdés].
b) Tárgyéven túli – az Áht. 12/B. §-ában meghatározott – hosszú távú kötelezettségvállalás csak az ÖM közjogi és koordinációs szakállamtitkár írásbeli engedélyével vállalható, kivéve a jogszabályon, jogerős bírósági, illetve államigazgatási határozaton alapuló kötelezettségvállalást. Az engedélyezési kérelem akkor terjeszthető elő, ha az abban foglalt fizetési kötelezettség a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható az esedékességkor. A hosszú távú kötelezettségvállalás jóváhagyása érdekében a kötelezettségvállalás kifizetésének forrását biztosító önkormányzati miniszter a pénzügyminiszterrel együttes kormány-előterjesztést készít, amelynek előkészítéséért az előirányzat szakmai felügyeletét ellátó szakállamtitkár, valamint az ÖM közjogi és koordinációs szakállamtitkár felel.
c) Az ÖM PEF vezetője köteles gondoskodni a XI. fejezetet érintő hosszú távú kötelezettségvállalások összesítéséről, nyilvántartásáról és annak a Kincstár felé negyedévenként, legkésőbb a tárgynegyedévet követő harminc napon belül való jelzéséről, továbbá köteles a Kincstár felé bejelenteni a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját jelentő szerződést legkésőbb a megkötés napját követő tizenöt napon belül.
d) A sport szakállamtitkár a „Sporttevékenység támogatása – az alcímhez tartozó előirányzatoknál” – alcímnél, a támogatási szerződések esetében a 2009. évi költségvetés terhére összesen 400 millió forintig saját hatáskörben vállalhat tárgyéven túli kötelezettséget a PPP finanszírozású kötelezettségek kivételével.
7. A XI. fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak támogatási rendjéről szóló jogszabályokban meghatározott tevékenységek ellátását folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés (FEUVE) keretében kell ellenőrizni. Az ellenőrzési rendszernek különös tekintettel ki kell terjednie az Áht. 13/A. és 15. §-ában, valamint az Ámr. 81., 83–84. és 87. §-ában foglalt tevékenységek, ellenőrzési feladatok betartására.
8. a) Az előirányzat kezelője az éves költségvetés elfogadását követően és a támogatási konstrukció megjelentetését megelőzően köteles a Kincstár részére az Ámr. 79. § (2) bekezdése szerinti adatszolgáltatást – az Ámr. 78. § (2) bekezdését figyelembe véve – teljesíteni.
b) A támogatás iránti pályázatok elbírálása során a pályázatokról szóló döntések előkészítése a döntés-előkészítésre feljogosított szakmai szervezeti egység feladata és felelőssége. A támogatási döntés elbírálása és a szerződéskötés előkészítése során az Ámr. 81–83. §-ait és a 87–89. §-ait kell figyelembe venni.
A Kincstárt a döntés-előkészítés folyamatába be kell vonni. A döntés-előkészítést végző szakmai szervezeti egység vezetőjének a feladata, hogy gondoskodjon arról, hogy elektronikus úton eljuttassák a pályázat adatait a Kincstárba [Ámr. 8/a) és 8/b) számú melléklete I. rész szerinti tartalommal], ahonnan a döntés-előkészítés keretében tíz munkanapon belül kapnak visszajelzést az igénylők, pályázók az Országos Támogatási Monitoring Rendszerben (a továbbiakban: OTMR) regisztrált adatokról.
A döntéshozó a jóváhagyó döntéseket követő tíz munkanapon belül gondoskodik arról, hogy az Ámr. 8/b) melléklete szerinti adatokat a Kincstár által meghatározott felületen rögzítsék, vagy megküldjék elektronikus úton a monitoringrendszer részére. Több támogatási forrásra benyújtott pályázat esetén a döntéshozónak döntéséről a többi érintett előirányzat kezelőjét is tájékoztatnia kell.
c) A pályázattal nyújtandó támogatások esetében a pályázatkezelőnek figyelemmel kell lennie az Ámr. 78. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre is.
III. A támogatások folyósítása, ellenőrzési rendszer működtetése
9. a) A támogatások folyósítását a támogató (amely lehet az ÖM, vagy az ÖM által megbízott vagy jogszabály által kijelölt szervezet) vagy az általa megbízott VSZ végzi a támogatási szerződésben meghatározottak szerint.
Nem folyósítható támogatás az Áht.-ban, Ámr.-ben, jelen utasításban vagy jelen utasításban nevesített fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló jogszabályokban (ún.: támogatási rendeletekben) megfogalmazott tiltó feltételek fennállása esetén.
A támogatási szerződések megkötésének további feltétele, hogy a támogatott juttassa el a támogató és a végrehajtó szervezet részére:
– a kedvezményezett jogi státusáról, működésének igazolásáról szóló okirat másolatát,
– az azonnali beszedésre vonatkozó banki felhatalmazó levelet [az Ámr 83. § (2) bekezdés f) pontjában és 87. § (4) bekezdésében meghatározott esetekre], illetve a támogatási rendeletben előírt más, elfogadható biztosítékot,
– az aláírási címpéldányát.
E dokumentumok a támogatási szerződés elengedhetetlenül szükséges kötelező mellékleteit képezik.
A támogatás kifizetésének feltétele – az Áht. 15. §-át figyelembe véve – a támogatott által a rendezett munkaügyi feltételek igazolására alkalmas iratokról szóló 1/2006. (II. 2.) FMM rendelet szerinti igazolásnak az előirányzat kezelő szakmai szervezeti egység vagy a Végrehajtó szervezet részére történő megküldése.
b) Támogatási szerződésben szereplő összeg folyósítására a szerződésben rögzített feltételrendszer és az Ámr. 90–92. §-ai alkalmazásának ellenőrzését követően kerülhet sor. Az Ámr. 7. mellékletében megjelölt azonos célú előirányzatokat terhelő támogatások felhasználása során a támogatási szerződésben rögzített előleg összege nem lehet magasabb az Ámr. 91. §-ában meghatározott mértéknél, míg a többi fejezeti előirányzat esetében e szabálytól a kötelezettségvállaló döntése alapján el lehet térni. A támogatás csak abban az esetben fizethető az általános forgalmi adót is tartalmazó összköltségének a saját résszel csökkentett összege után, ha a támogatottnak – külön jogszabály szerint – a támogatásból finanszírozott beszerzése kapcsán áfalevonási joga nincs. Amennyiben a kedvezményezett áfalevonási joggal rendelkezik, úgy az az Ámr. 83. § (1) bekezdése b) pontjának 3–4. alpontjában meghatározott összeggel csökkentve igényelhető. A támogatás a támogatási szerződésben rögzített – az igénylésben, illetve a pályázatban megjelölt forrásösszetétel szerinti – pénzügyi és időbeli ütemezésben folyósítható csak.
c) Feladatfinanszírozás esetén az Ámr. vonatkozó rendelkezései (70–77. §-ai) – a feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok felhasználásának rendje, valamint az azonos támogatási célt szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok pénzeszközei felhasználásának speciális szabályai – szerint kell eljárni. A fejezethez vagy más fejezethez tartozó intézményekhez átadott források terhére történő finanszírozáskor, az előirányzatot átadó szakmai szervezet előírásainak betartása mellett, az intézmény belső szabályzatai szerint kell eljárni. A finanszírozás megkezdéséhez szükséges engedélyokiratokat, illetve alapokmányokat az érintett szakterület a PEF bevonásával készíti elő, amelyeket a kötelezettségvállalásra jogosult személy engedélyez. Az okmányokat az ÖM PEF vezetője vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzi. A szakmai teljesítések igazolására a feladatfinanszírozási okmányokban megjelölt, szakmailag felelős személy jogosult. Utalványozásra az engedélyokiraton feltüntetett személyek jogosultak. A feladatfinanszírozás okmányait az ÖM PEF továbbítja a Magyar Államkincstárhoz.
Feladatfinanszírozásnál a támogatás kifizetését a kedvezményezett kezdeményezi. Utalványozás a minden fél által aláírt elfogadó nyilatkozat/teljesítésigazolás, valamint a kedvezményezett nevére kiállított szállítói számlák és/vagy a kifizetést igazoló dokumentumok alapján történik. A szállító által jelentett teljesítés elfogadásáról a kedvezményezettnek, a közreműködőnek és a támogatónak is nyilatkoznia kell.
d) A támogató a VSZ-t a 9. a) pontban meghatározott tevékenységeken túlmenően további pénzügyi, számviteli lebonyolítási, közreműködői feladatokkal bízhatja meg. Az ebbe a körbe tartozó feladatokat a VSZ külön szerződés alapján látja el, amely kiterjedhet pályázatkezelési feladatokra, a támogatás szerződésszerű felhasználásának pénzügyi és műszaki ellenőrzésére, valamint jelen utasítás 2. r) pontjában megfogalmazott pénzügyi és számviteli feladatokra.
10. a) A támogatási szerződés keretében végzett tevékenységet – különösen a támogatás rendeltetésszerű és a támogatási szerződésnek megfelelő felhasználását – a támogatást nyújtó (ha a támogató nem azonos az ÖM-mel, akkor az ÖM is) vagy az általa erre feljogosított VSZ, továbbá jogszabályban feljogosított egyéb szervek ellenőrizhetik.
b) A kedvezményezett köteles a támogatás forrásainak felhasználását ellenőrzés céljából elkülönítetten és naprakészen számvitelileg nyilvántartani, és az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni.
c) Amennyiben a támogatott az ellenőrzéssel érintett, a 10. a)–b) pontokban meghatározott kötelezettségeit nem teljesíti, az ellenőrzéseket akadályozza, illetőleg az ellenőrzéshez szükséges tájékoztatást nem adja meg, az odaítélt támogatást vissza kell vonni.
11. a) A szakmai teljesítésigazolást végzők felelőssége, hogy dokumentált módon ellenőrizzék vagy ellenőriztessék a szakmai és pénzügyi beszámolók megfelelőségét, amelynek ki kell terjednie:
– a szakmai beszámoló alaki és tartalmi elemeire, különös tekintettel a támogatott által vállalt feladatok teljes körű ellátására, a feladatellátás színvonalára, a vállalt feladatok határidőre történő elvégzésére.
Ha a szakmai teljesítésigazoló a pályázati kiírásban, a támogatási szerződésben előírtak megsértését vagy jogszabálysértésre utaló körülményt tapasztal, akkor haladéktalanul értesíteni köteles a kötelezettségvállalót, az ÖM PEF és az ÖM JOF vezetőit, hogy a szükséges lépéseket egyeztetett módon megtegyék.
A szakmai teljesítést igazoló – a teljesítés igazolásával egyidejűleg – aláírásával nyilatkozik a szakmai beszámoló megfelelőségéről.
Egy program vagy projekt akkor tekinthető befejezettnek, ha a támogatási szerződésben meghatározott feladat, cél, szerződésszerűen teljesült (projekt fizikai megvalósítása), és a kedvezményezett utolsó beszámolóját és kifizetési igénylését a szakmai teljesítésigazolást végző jóváhagyta.
Egy program vagy projekt akkor tekinthető lezártnak, ha a támogatási szerződésben vállalt valamennyi kötelezettség – hatósági engedélyhez kötött tevékenység esetén a hatósági engedélyekben foglaltaknak megfelelően – teljesült, és a támogatási döntés kedvezményezettjének a kötelezettségek megvalósulásának eredményeiről szóló beszámolóját a támogató jóváhagyta, és/vagy a zárójegyzőkönyv elkészült.
A pénzügyi beszámoló tartalmát, az elszámolási szabályokat az érintett fejezeti előirányzatról szóló támogatási rendelet tartalmazza.
b) Az ÖM Ellenőrzési Főosztály úgy köteles az éves ellenőrzési tervét előkészíteni, hogy az – a négyéves kormányzati cikluson belül – terjedjen ki valamennyi fejezeti kezelésű előirányzat legalább négyévenkénti egyszeri ellenőrzésére. Az éves ellenőrzési beszámolónak az időarányosan elvégzett ellenőrzésekre ki kell terjednie.
c) A szakállamtitkárok titkárságainak minden év január 15-ig el kell juttatniuk az ÖM PEF vezetője részére – fejezeti kezelésű előirányzatonkénti bontásban – a kötelezettségvállalásra és szakmai teljesítésigazolásra jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját (az ÖM PEF részére küldendő rendelkezési jogosultság gyakorlásáról szóló nyomtatvány kötelező formátumát jelen utasítás mellékletei tartalmazzák). Ugyancsak minden év január 15-ig kell elküldenie az ÖM Jogi Főosztály vezetőjének az ÖM PEF vezetője részére a jogi ellenjegyzésre jogosultak nevét, beosztását, aláírásmintáját. A rendelkezési jogosultságot érintő, év közben bekövetkezett változásokról a szakállamtitkárok titkárságainak azonnali hatállyal értesíteni kell az ÖM PEF vezetőjét a fent leírt tartalommal, az utasítás mellékletében szereplő nyomtatvány újbóli kitöltésével. A jelzett dokumentumokat az ÖM PEF vezetője az utalványozásra, utalvány-ellenjegyzésre, -érvényesítésre jogosultak számára továbbítja. E dokumentumokról készített másolati példányok alapján vagy a dokumentumok digitálisan rögzített, közös informatikai területen tárolt változata alapján kell az érvényesítést végzőknek meggyőződniük a kötelezettségvállaló, szakmai teljesítést igazoló, jogi ellenjegyzést végző személy aláírásának hitelességéről, a joggyakorlás szabályszerűségéről. Az utalványozók, utalvány-ellenjegyzők, érvényesítők rendelkezési jogosítványait minden év január 15-ig írásban meg kell erősítenie az ÖM PEF vezetőjének, e rendelkezési jogosultságokkal rendelkező személyek aláírásmintáit – az évközi esetleges változások figyelembevételével – az ÖM PEF vezetőjének titkárságán kell tárolni.
IV. Az ÖM XI. fejezethez tartozó
fejezeti kezelésű előirányzatok célja és az előirányzat feletti rendelkezési jogkörök megnevezése
Ha jelen utasítás ezen fejezete nem nevesít fejezeti kezelésű előirányzat tekintetében külön kötelezettségvállalót, pénzügyi, jogi ellenjegyzőt, érvényesítőt, utalványozót, utalvány ellenjegyzőt, akkor azon a következő feladatkört ellátó személyeket kell érteni.
Kötelezettségvállaló: pályázati vagy pályázaton kívüli egyéb kötelezettségvállalásnál – jelen utasítás 2. b) pontjában foglalt kivétellel – a miniszter vagy jelen utasításban fejezeti előirányzatonkénti bontásban megjelölt munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: jelen utasításban megjelölt szakállamtitkár, főosztályvezető, intézményvezető vagy az általuk kijelölt vezető beosztású személy vagy munkatárs.
Pénzügyi ellenjegyző: az ÖM PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban megbízott személy.
Jogi ellenjegyző a mintaszerződéstől eltérő szerződés esetén: jelen utasítás 2. g) pontjában nevesített munkaköröket betöltő személy.
Érvényesítő: az ÖM PEF főosztályvezetője által írásban kijelölt ügyintéző.
Utalványozó: ÖM PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban kijelölt személy.
Utalvány-ellenjegyző: ÖM PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban kijelölt személy.
ÁHT 241045 Lakóépületek és környezetük felújításának a támogatása
Az előirányzat felhasználható a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbetonvázas és az egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására így: utólagos hőszigetelési feladatokra és épületgépészeti rendszerek korszerűsítésére, felújítására, megújuló energiafelhasználás növelésére, továbbá egycsatornás gyűjtőkémények korszerűsítésére, felújítására.
Pályázati döntéseknél
Kötelezettségvállaló: a pályázatok eredményéről a miniszter dönt. A miniszteri döntésnek megfelelően a mintaszerződések alapján az egyedi szerződések kötelezettségvállalója – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár felhatalmazásával – az ÉMI Kht. vezérigazgatója, illetve az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt vezető beosztású személy.
Pénzügyi ellenjegyző: a pályázatok eredményéről szóló döntés pénzügyi ellenjegyzője az ÖM PEF vezetője, a miniszteri döntésnek megfelelően létrejövő szerződések pénzügyi ellenjegyzője az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az ÉMI Kht. vezérigazgatója, az ÉMI Kht. műszaki igazgatója, az ÉMI Kht. vezetője által megbízott két pályázati referens együtt, vagy az ÉMI Kht. Lakás-innovációs divízió műszaki vezetője egy pályázati referenssel együtt.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Pályázati rendszer működtetésénél
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Főosztály vezetője vagy azon vezető beosztású személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
ÁHT 251767 Lakbértámogatás
Az előirányzat fedezetet biztosít a lakbér megfizetéséhez vissza nem térítendő központi lakbértámogatás nyújtásával azoknak a jövedelmi helyzetük alapján rászoruló, gyermeket nevelő személyeknek, akik az önkormányzat által felvett hitel felhasználásával az önkormányzat tulajdonába került bérlakásban, továbbá nem önkormányzati vagy nem állami tulajdonban lévő bérlakásban laknak. A támogatás biztosítása a bérlakás fekvése szempontjából illetékes települési önkormányzat útján a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletben, illetve a lakásprogramokhoz kapcsolódó előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 7/2006. (BK 23.) ÖTM utasításban meghatározott feltételek szerint történik.
A gazdálkodást érintő jogosítványok elkülönülnek azon szempontból, hogy a pályázati rendszer működtetése vagy pályázati döntés meghozatalát követően gyakorolják azokat. A pályázatokról szóló döntést a miniszter hozza, annak technikai végrehajtásáról az ÉMI Kht. vezérigazgatója intézkedik.
Pályázati döntéseknél
Kötelezettségvállaló: a pályázatok eredményéről a miniszter dönt. A miniszteri döntésnek megfelelően a mintaszerződések alapján az egyedi szerződések kötelezettségvállalója – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár felhatalmazásával – az ÉMI Kht. vezérigazgatója, illetve az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt vezető beosztású személy.
Pénzügyi ellenjegyző: a pályázatok eredményéről szóló döntés pénzügyi ellenjegyzője az ÖM PEF vezetője, a miniszteri döntésnek megfelelően létrejövő szerződések pénzügyi ellenjegyzője az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az ÉMI Kht. vezérigazgatója, az ÉMI Kht. műszaki igazgatója, az ÉMI Kht. vezetője által megbízott két pályázati referens együtt, vagy az ÉMI Kht. Lakásinnovációs divízió műszaki vezetője egy pályázati referenssel együtt.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Pályázati rendszer működtetésénél
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Főosztály vezetője vagy azon vezető beosztású személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személ.y
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
ÁHT 030164 Turisztikai célelőirányzat
Az előirányzat felhasználását és kezelését a Turisztikai Célelőirányzat felhasználásának és kezelésének részletes szabályairól szóló 14/2002. (XI. 16.) MeHVM rendelet szabályozza.
Az előirányzat felhasználási és támogatási jogcímei:
– a fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok és rendezési tervek, koncepciók, projektek kidolgozása;
– turisztikai terület- és termékfejlesztés támogatása;
– idegenforgalmi, illetőleg az idegenforgalom szempontjából jelentős beruházások, infrastrukturális fejlesztések és szolgáltatások támogatása;
– a turisztikai szakemberképzés támogatása, bármely államilag elismert vagy akkreditált idegenforgalmi képzést szervező és folytató szervezet részére a képzéshez szükséges oktatási anyagok, segédanyagok finanszírozása, a gyakorlati képzés támogatása;
– szállodák és vendéglátóhelyek, valamint más turisztikai szolgáltatók környezetvédelmi és minőségbiztosítási programjainak támogatása;
– az Európai Unió forrásaiból meghirdetett programokban és nemzetközi szervezetekben való részvétel támogatása;
– a turisztikai termékfejlesztési beruházásokhoz igénybe vett hitel kamatterhének támogatása;
– a turizmussal összefüggő marketing- és promóciós tevékenység, az ehhez kapcsolódó személyi és tárgyi kiadások finanszírozása bel- és külföldön;
– az országos és nemzetközi szempontból jelentős rendezvények, illetve az azokon történő részvétel támogatása;
– regionális feladatokhoz kapcsolódó információs rendszer működtetése és fejlesztése;
– a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (mint a Vállalkozói Támogatásközvetítő Zrt. jogutódja), az Országos Idegenforgalmi Bizottság működési költségeinek, valamint a pályázatkezelő és ellenőrző szervezetek szerződésben meghatározott költségeinek fedezése;
– képzési célú támogatás;
– beruházások támogatása;
– kulturális értékek megóvásának támogatása;
– más jogszabályban vagy a Kormány által meghatározott egyéb turizmusfejlesztési célok végrehajtása.
Kötelezettségvállaló: a pályázaton kívüli támogatási döntéseknél a miniszter, minden egyéb esetben a turisztikai szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: turisztikai szakállamtitkár, Turisztikai Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, a turisztikai szakállamtitkár által kijelölt – VSZ vezetője által javasolt – munkatársak.
Utalványozó: a Végrehajtó Szervezet gazdasági vezetője által javasolt, a turisztikai szakállamtitkár egyetértésével az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: a szakállamtitkár egyetértésével a korábban kijelölt Végrehajtó Szervezet gazdasági vezetője által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: a szakállamtitkár egyetértésével – a korábban kijelölt Végrehajtó Szervezet gazdasági vezetője által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
ÁHT 269823 Lakástámogatás
Az előirányzat célja, hogy forrást biztosítson az ÖM, valamint az ahhoz tartozó intézmények dolgozóinak lakásvásárlásához, felújításához, korszerűsítéséhez, bővítéséhez nyújtandó munkáltatói kölcsönhöz. A támogatási összegek programfinanszírozás keretében kerülnek átcsoportosításra az intézményekhez.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese vagy a közjogi és koordinációs szakállamtitkár által írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264478 Nemzetközi kötelezettségek teljesítése
Az előirányzatból finanszírozandóak a nemzetközi szervezeti tagságból adódó tagdíjak, illetve az ugyanezen szervezeteknek fizetendő, tagállami hozzájárulásból adódó – megállapodáson, vagy a nemzetközi szervezet belső előírásán alapuló – egyéb költségek.
Kötelezettségvállaló: a nemzetközi szervezeteknél a tagsági jogosítványt gyakorló szakterületért felelős szakállamtitkárok javaslatát figyelembe véve a Nemzetközi Főosztály vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: a szakterületért felelős szakállamtitkárok, az ÖM Nemzetközi Főosztályának a vezetője, illetve az általuk írásban megbízott vezető beosztású személyek.
ÁHT 273390 Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához
A fejezeti kezelésű előirányzat célja, hogy hozzájárulást biztosítson az ÖM felügyelete alá tartozó hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához. A támogatási előirányzat technikai jellegű, amelyet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság rendelkezése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap számlájára kell havi rendszerességgel átutalni a költségvetési törvény felhatalmazása alapján.
Kötelezettségvállaló: az ÖM PEF főosztályvezetője, valamint a főosztályvezető által megbízott ÖM PEF munkatársak.
ÁHT 268956 Kincstári tranzakciós díj elszámolása
Az előirányzatból finanszírozható a Magyar Államkincstár által felszámított tranzakciós díj, valamint a rendelkezésre tartási díj azon része, amellyel az érintett fejezeti kezelésű előirányzat nem terhelhető.
Kötelezettségvállaló: az ÖM PEF főosztályvezetője, valamint a főosztályvezető által megbízott ÖM PEF munkatársak.
Szakmai teljesítést igazoló: az ÖM PEF főosztályvezetője, valamint a főosztályvezető által megbízott ÖM PEF munkatársak.
ÁHT 229814 Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
Az előirányzat felhasználását a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény írja elő, a felhasználás szabályait a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet tartalmazza.
A bevételi előirányzat felhasználható a hivatásos és az önkéntes tűzoltóságok laktanya-építési beruházásaihoz, a tűzoltáshoz és műszaki mentéshez, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által felügyelt tűzjelzési és monitoring lakossági riasztótájékoztató eszközök létesítésére és az általa alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény részére tűzoltó célú szakképzéshez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésére, felújítására. Az előirányzat terhén elszámolható a kincstári tranzakciós díj is.
A felhasználás alapját az ÖM miniszter által jóváhagyott hároméves szakmai program képezi, amely alapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (a továbbiakban: OKF) éves ütemtervet készít. Az éves ütemtervet a közjogi és koordinációs szakállamtitkár hagyja jóvá, ez képezi a program terhén történő pénzügyi lehívások alapját. Az átutalást az OKF gazdasági főigazgató-helyettese kezdeményezi az ÖM PEF felé.
Az OKF felel a belső pénzügyi-számviteli eljárási rendjében foglaltak szerint az előirányzat cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat-felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért, és az ÖM PEF részére a tárgyévet követő év február 20-áig történő megküldéséért.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa megbízott személy az előirányzat-átutalás tekintetében.
ÁHT 277767 Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása
Az előirányzatot a Magyar Polgári Védelmi Szövetség (a továbbiakban: MPVSZ) az OKF főigazgatója által jóváhagyott terv alapján a lakosság – különösen az ifjúság –, a polgári védelmi szervezetek, valamint a polgármester-segítők folyamatos felkészítésére, a „polgári védelem mozgalom dinamizálása” projekt időarányos végrehajtására, továbbá az MPVSZ éves munkatervében meghatározott, az állampolgárok élet- és vagyonbiztonságának védelméhez való hozzájárulás érdekében használhatja fel.
Az előirányzat átcsoportosításra kerül az OKF részére, mely szerv felel az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az előirányzat átcsoportosítását követően az OKF belső szabályainak megfelelően történik a döntéshozatali hatáskörök gyakorlása.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban megbízott vezető beosztású személy az előirányzat-átcsoportosítás tekintetében.
ÁHT 029054 Önkéntes Tűzoltó Egyesületek támogatása
Az előirányzat az önkéntes tűzoltó egyesületek részére pályázati rendszerben biztosítandó támogatás forrását képezi, mely összeg az egyesületek működésének, az önkéntes tűzoltók oktatásának, képzésének, a technikai ellátás javításának támogatását szolgálja.
Az előirányzat átcsoportosításra kerül az OKF részére, mely felel az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat-felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az előirányzat átcsoportosítását követően az OKF belső szabályainak megfelelően történik a döntési hatáskörök gyakorlása.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban megbízott vezető beosztású személy az előirányzat-átcsoportosítás tekintetében.
ÁHT 277090 Szakszervezetek támogatása
Az előirányzat azon szakszervezeteknek nyújt támogatást, amelyek az Önkormányzati Minisztérium és felügyelete alá tartozó intézmények vonatkozásában reprezentatívnak minősülnek.
Kötelezettségvállaló: a miniszter vagy az ÖM Humánerőforrás és Civilkapcsolati Főosztály vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: Humánerőforrás és Civilkapcsolati Főosztály vezetője vagy az általa írásban megbízott személy.
ÁHT 277101 Kiemelt nemzetgazdasági beruházásokkal összefüggő többletfeladatok
Az előirányzat az Új Magyarország Fejlesztési Terv keretében megvalósuló fejlesztésekkel összefüggő hatósági (pl.: építésügyi, egyéb hatósági engedélyezési, kisajátítási feladatok) tevékenység megerősítését szolgálja. Célja a kiemelt nemzetgazdasági beruházássá minősített projektek hatékony, gyors lebonyolításának elősegítése.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár és írásbeli javaslatára a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az érintettek felhatalmazásával az általuk írásban megbízott, irányításuk alá tartozó vezető beosztású személyek.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár és/vagy az érintettek felhatalmazásával az általuk írásban megbízott, irányításuk alá tartozó vezető beosztású személyek együttesen.
ÁHT 277790 Magyar Tűzoltó Szövetség, valamint Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása
Az előirányzat a Magyar Tűzoltó Szövetség és megyei szervezetei, valamint a Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének működéséhez, az általuk szervezett rendezvények támogatásához és az egyéb kiemelt feladataik végrehajtásához járul hozzá.
Az előirányzat átcsoportosításra kerül az OKF részére, mely felel az előirányzatnak a cél szerinti, szabályszerű felhasználásáért, illetve az előirányzat felhasználásról szóló beszámoló elkészítéséért. Az előirányzat átcsoportosítását követően az OKF belső szabályainak megfelelően történik a döntési hatáskörök gyakorlása.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban megbízott vezető beosztású személy az előirányzat-átcsoportosítás tekintetében.
ÁHT 245801 Közép- és Kelet-európai Választási Szakértők Egyesületének (ACEEEO) támogatása
Az előirányzat célja, hogy az egyesület keretei között támogassa a hatékony és átlátható választási rendszerek népszerűsítését, a közép- és kelet-európai országok, a délszláv térség országai választásainak megfigyelésében való együttműködést, a közös professzionális szakismeret terjesztését, valamint a választási rendszerek intézményesítésénél felmerülő problémák megtárgyalását és a demokratikus választási gyakorlat európai terjedését szolgáló információk megosztását.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a Választási Főosztály vezetője vagy a Választási Főosztály vezetője által javasolt, a közjogi és koordinációs szakállamtitkár által megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 257434 A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása
Az előirányzat célja az önkormányzati érdekszövetségek működésének a támogatása.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy azon vezető beosztású személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 267189 Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása
Az előirányzat célja a rendkívüli beruházási tartalék előirányzat átcsoportosításának rendjéről szóló 9/2006. (III. 23.) PM rendeletben foglalt feladatok ellátása. A támogatásokról a pénzügyminiszter egyedi döntést hozott. A 2007. évi CLXIX. törvény 51. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a pénzügyminiszter fejezetek közötti átcsoportosítással biztosítja a támogatást. A döntés technikai végrehajtója az ÖM PEF. Eredeti előirányzat az ÖM-nél nem tervezhető e címen.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 270745 Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása
Az előirányzat célja az ÖM informatikai rendszerének bevezetése, fejlesztése során felmerülő költségek – különös tekintettel a vezetői információs rendszer gazdálkodásával összefüggő fejlesztéseinek, valamint az ÖM középtávú ágazati stratégiájával összhangban végrehajtandó egyéb informatikai fejlesztéseinek – finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető beosztású személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 199474 Hivatásos állomány életbiztosítása
Az előirányzat fedezetet nyújt az ÖM felügyelete alá tartozó OKF és szervei hivatásos, köztisztviselői és közalkalmazotti állománya, az önkormányzati tűzoltók hivatásos és közalkalmazotti állománya, a tűzoltó szakiskola oktatói és alkalmazottai, valamint az önkéntes tűzoltók és a berendeltek részére kötendő csoportos élet- és balesetbiztosítására, illetve ezzel kapcsolatos kiadásokra.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető beosztású személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 248612 Címzetes főjegyzői címek adományozása
Az előirányzat a címzetes főjegyzői cím adományozásának, megszűnésének és visszavonásának eljárási szabályairól szóló 44/2001. (XII. 27.) BM rendelet figyelembevételével – az ÖM Igazgatásához átcsoportosított – adományozott juttatás.
Kötelezettségvállaló: miniszter.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár.
ÁHT 270756 Duna Palota Kulturális Közhasznú Társaságnak nyújtott támogatás
Az előirányzat fedezetet nyújt az ÖM és a Duna Palota Kulturális Közhasznú Társasággal létrejövő közhasznú szerződés keretében ellátandó feladatok finanszírozására.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető beosztású személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 233893 Társadalmi szervezetek és segítők támogatása
Az előirányzat célja olyan önszerveződésű civil szervezetek (alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek a pártok, egyházak, munkaadói és munkavállalói érdekszövetségek kivételével) támogatása, amelyek tevékenysége az ÖM és szervei által ellátott feladatrendszerhez illeszkedően eredményesen segíti az állami és az önkormányzati szerveket feladataik ellátásában, vagy más fontos ehhez kapcsolódó társadalmi igényt elégítenek ki. Az előirányzat felhasználható e civil szervezetek projektjeinek, programjainak és az ezzel összefüggő működési költségek finanszírozására, összhangban az előirányzat céljaival.
A prioritások közt szerepel a pályázati eljárás során, illetve az egyedi támogatások vonatkozásában az emberi és kisebbségi jogvédelemmel, közigazgatás-fejlesztéssel és korszerűsítéssel, turizmussal, sporttal, lakásüggyel kapcsolatos tudományos kutatások támogatása, módszertan kidolgozásának ösztönzése, közigazgatási oktatás-képzés, sporttal, illetve szabadidőtöltéssel kapcsolatos programok, szerződéses feladatellátás (átvállalás) ösztönzése. Egyedi támogatási döntés alapján a miniszter saját hatáskörben dönt, a döntésre a Humánpolitikai és Civilkapcsolati Főosztály vezetője tesz javaslatot.
A Biztonságos Magyarországért Közalapítvány megszüntetéséből következően, a jogcímcsoport kiegészül az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által e feladatkörre átadott pénzeszközzel, mely előirányzatként a katasztrófavédelmemben és katasztrófa-elhárításban részt vevő szervezetek támogatására használható fel.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, a Humánpolitikai és Civilkapcsolati Főosztály vezetője, valamint az ÖM PEF vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, a Humánpolitikai és Civilkapcsolati Főosztály vezetője, főosztályvezető-helyettese, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettesei, továbbá akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 251223 Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
A Dunai, Tiszai és Balatoni Információs és Segélyhívó Rendszerek állami feladatként jelentkező működtetését az Egyesület végzi. Az előirányzat célja alapvetően a nevezett rendszerek működtetése, karbantartása és a korszerűsítés költségeinek finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy azon vezető beosztású személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 232061 Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása
Az előirányzat célja az önkéntes tűzoltóságok folyamatos készenléti szolgálatának biztosítása. Az előirányzat felhasználásáról a költségvetési törvényben meghatározott normatívák alapján az OKF rendelkezik.
A támogatás folyósítása időarányosan történik. A támogatás felhasználásáról az önkéntes tűzoltóság az OKF felé köteles elszámolni. A felhasználásról történő adatszolgáltatásért, beszámolásért az OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője együttesen felelős.
Kötelezettségvállaló: a koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 237099 „Segítsünk az árvízkárosultakon!”
Az ÖM PEF elkülönített nyilvántartást vezet az állampolgárok, gazdasági társaságok e célú adományairól. A befolyt összegek felhasználására rendkívüli katasztrófahelyzetek során kerülhet sor a miniszter rendelkezése alapján.
Kötelezettségvállaló: a miniszter vagy az általa kijelölt szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a miniszter, a miniszter által megjelölt szakállamtitkár, vagy azon vezető beosztású személy, akit a miniszter vagy a miniszter által kötelezettségvállalási jogkörrel felruházott szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 275090 Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása
Az előirányzat fedezetet nyújt a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény alapján választási eljárások lebonyolítására, beleértve az Országos Választási Bizottság működési költségének finanszírozását is.
Az előirányzat-felhasználásnál figyelemmel kell lenni a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről szóló 4/2006. (VIII. 1.) ÖTM rendelet betartására is.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, a Választási Főosztály vezetője vagy a közjogi és koordinációs szakállamtitkár által írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, a Választási Főosztály vezetője, vagy azon vezető beosztású személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár – a Választási Főosztály vezetőjének javaslatára – kijelöl.
ÁHT 250078 Utánpótlás-nevelési feladatok
Az előirányzat fedezetet nyújt a Sport XXI. Nemzeti Utánpótlás-nevelési program (a továbbiakban: Sport XXI. program), a sportiskolák, az egyéb utánpótlás-nevelési feladatok ellátására, valamint a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány utánpótlás-nevelési feladatainak ellátásával összefüggésben felmerülő működési költségekre, továbbá biztosítja a fenntartó részére a Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium működtetésével kapcsolatos költségeket.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 241878 Iskolai, diák- és felsőoktatási sport támogatása
Az előirányzat-felhasználás támogatja:
a) a diák-, szabadidősport rendezvényeket és programokat;
b) a diákolimpiai versenyrendszert;
c) a Magyar Diáksport Szövetség által delegált magyar válogatott részvételét a Nemzetközi Iskolasport Szövetség versenyein;
d) a felsőoktatási intézményekben tanulók országos bajnokságát, valamint a Magyarországon megrendezésre kerülő egyetemi világbajnokságokat;
e) a felsőoktatási intézményekben működő sportegyesületek műhelyeit;
f) a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség által delegált magyar egyetemi válogatott részvételét a külföldön megrendezésre kerülő 2008. évi főiskolai világbajnokságokon;
g) a Magyar Testnevelő Tanárok Országos Egyesületének az iskolai és diáksport támogatására, az iskolai testnevelés színvonalának fejlesztésére irányuló törekvéseit, pályázatait;
h) a versenyzői osztályokat működtető közoktatási intézményeket, valamint a versenyzői tagozatot működtető felsőoktatási intézményeket;
i) a Semmelweis Egyetem Testnevelés és Sporttudományi Karát, valamint a testkulturális felsőoktatási képzés szakmai munkáját;
j) a Magyar Diáksport Szövetség, valamint a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség feladatainak ellátását;
k) egyéb iskolai, diák- és felsőoktatási sporttal összefüggő feladatok ellátását.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 226109 Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok
Az előirányzat támogatást nyújt az Országos Sportegészségügyi Intézet (a továbbiakban: OSEI) alábbi sportegészségügyi szakmai feladatai ellátásához:
a) az egyes válogatott keretek mellett tevékenykedő orvosok (keretorvosok), sportpszichológusok, masszőrök, gyógytornászok tevékenységének szakmai felügyeletéhez; továbbá a gyógytornászok, sportpszichológusok, masszőrök foglalkoztatásához,
b) a keretorvossal nem rendelkező válogatott keretek sporttevékenységének támogatására szolgáló keretorvosi csoport működtetéséhez;
c) a válogatott kerettagok szűrővizsgálatainak elvégzéséhez, táplálkozási tanácsadáshoz;
d) sportgenomikai laboratórium működtetéséhez;
e) intézményi műszeres fejlesztéshez, eszközbeszerzéshez;
f) sportegészségügyi kiadványok vásárlásához, megjelentetéséhez;
g) az olimpiai központokban a sportorvosi ellátáshoz;
h) a sportegészségügy és a sportegészségügyi szakemberek tevékenysége keretében megelőző, felvilágosító, nevelő, ellenőrző tevékenységhez;
i) egyéb, a sportegészségüggyel összefüggő feladatok ellátásához.
Az előirányzat támogatást nyújt az OSEI részére az olimpiai, paralimpiai felkészüléssel összefüggő sportegészségügyi feladatai ellátásához, így különösen az egyes válogatott kerettagok olimpiai, paralimpiai felkészülését segítő sportpszichológusok, gyógytornászok, masszőrök és dietetikusok foglalkoztatáshoz, az olimpiai, paralimpiai játékokra történő felkészüléshez kapcsolódó, ahhoz szükséges gyógyszerek beszerzéséhez, továbbá a felkészülést közvetlenül segítő orvosi eszközök, műszerek, gépek, berendezések megvásárlásához.
Az előirányzatból támogatás nyújtható a sportszövetségek részére a válogatott kerettagok sporttevékenységével összefüggő sport- és egyéb egészségügyi szolgáltatások igénybevételéhez, így különösen sportág specifikus eszközök, berendezések, műszerek vásárlásához, táplálkozási tanácsadáshoz, étrend-kiegészítők, vitaminok vásárlásához.
Az ÖM az előirányzat terhére támogatást nyújt az alábbi doppingellenes feladatok ellátásához:
a) a nyilvántartott vizsgálati csoport doppingellenőrzése;
b) a nemzeti doppingellenes szervezet egyéb doppingellenes feladatainak ellátása;
c) a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület és Terápiás Alkalmazási Kivétel Bizottság működése;
d) a vonatkozó nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek teljesítése;
e) egyéb, a doppingellenes tevékenységgel összefüggő feladatok ellátására.
Az előirányzat terhére támogatás nyújtható a doppingellenes tevékenységet végző szervezetek részére doppingellenes feladataik ellátásához.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 025155 Versenysport támogatása
Az előirányzat célja támogatni:
a) az olimpiai felkészülést, az országos sportági szakszövetségek és ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei, valamint a sportszervezeti műhelyek ezzel összefüggő szakmai feladatainak ellátását;
b) a paralimpiai felkészülést, a fogyatékosok sportszövetségei és jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységeik, valamint sportegyesületi műhelyek ezzel összefüggő szakmai feladatainak ellátását;
c) az országos sportági szakszövetségek és országos sportági szövetségek működését és szakmai feladataik ellátását;
d) a Nemzetközi Sportszövetségek Szövetségének világjátékaira való felkészülés szakmai feladatainak ellátását;
e) a magyar sport olimpiai és paralimpiai eredményessége alapján kiemelkedő sportszervezetek és az Stv. alapján közhasznú társaságként működő sportiskolák működését és szakmai feladataik ellátását;
f) a stratégiai sportágfejlesztési programok megvalósítását;
g) a sportszakemberek képzését, továbbképzését;
h) a Sportegyesületek Országos Szövetsége adminisztratív működését, szakmai feladatainak ellátását;
i) a külön jogszabály szerint kiemelt biztonsági kockázatú sportrendezvények közfeladatként történő biztosításához kapcsolódó feladatokat;
j) a kiemelt hazai rendezésű sportesemények rendezését;
k) a versenysporttal összefüggő egyéb feladatok ellátását.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 000934 A 2008. évi Pekingi Olimpián és Paralimpián való részvétel támogatása
Az előirányzat célja, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság valamint a Magyar Paralimpiai Bizottság útján támogatja a magyar olimpiai és paralimpiai keret olimpiai és paralimpiai részvételét.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 278689 Sportági szakszövetségek olimpiai felkészüléssel összefüggő támogatása
Az előirányzat célja támogatni az olimpiai és paralimpiai felkészülést, az országos sportági szakszövetségek és ezek jogi személyiséggel rendelkező szervezeti egységei, valamint a sportegyesületi műhelyek ezzel összefüggő szakmai feladatainak ellátását.
Az előirányzatból támogatás adható továbbá az olimpiai kerettag sportolók és a felkészítésükben közreműködő sportszakemberek részére sportösztöndíj biztosításához, valamint a nemzeti válogatottak olimpiai felkészülését szolgáló, állami tulajdonú sportlétesítmények fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 241889 Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése
Az előirányzat az alábbi célok megvalósítását támogatja:
a) a Nemzet Sportolója Címmel járó járadék folyósítása;
b) az olimpiai járadék folyósítása;
c) a sportszakmai elismerésekkel, előállításukkal, átadásukkal kapcsolatos költségek biztosítása;
d) eredményességi támogatás a Wesselényi Miklós Sportközalapítványon keresztül,
e) a Mező Ferenc Sportközalapítvány működése és alapító okiratban foglalt feladatainak ellátása.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 228543 Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása
Az előirányzat a kiemelt nemzetközi sportesemények előkészítésével, megvalósításával összefüggő feladatokat támogatja, ezen belül kiemelten a Forma–1 Magyar Nagydíj megrendezését. (Ez utóbbi esetben a támogatás a Hungaroring Sport Zrt. által fizetendő rendezői jogdíjra fordítható.)
Kötelezettségvállaló: a miniszter vagy a sport szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 260489 Nemzeti Sporttanács támogatása
Az előirányzat célja a Kormány mellett működő javaslattevő szerv, a Nemzeti Sporttanács működésének biztosítása.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264712 Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása
Az előirányzat a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány működésének támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 219833 Szabadidősport támogatása
Az előirányzat támogatja:
a) a kiemelkedő szabadidősport rendezvényeket;
b) a nők és családok sportjának fejlesztését;
c) a hátrányos helyzetűek sporttevékenységét;
d) az idősek sportját;
e) a szabadidősportot népszerűsítő kommunikációs tevékenységet;
f) a szabadidősporttal kapcsolatos kutatásokat;
g) a Nemzeti Szabadidősport Szövetség (a továbbiakban: NSzSz), valamint tagszervezetei szakmai programjának megvalósítását;
h) a Magyarországi Éjféli Sportbajnokságok Egyesület Holdsugár programjának megvalósítását;
i) valamennyi megyei (fővárosi), valamint megyei jogú városi önkormányzat önként vállalt sportcélú feladatainak ellátása körében:
ia) iskolai, diák- és szabadidősport feladatok ellátását;
ib) területi amatőr versenyrendszer működtetését;
ic) statisztikai elemzések készítésével, oktatással, képzéssel (továbbképzéssel) összefüggő feladatok ellátását, szakmai programok lebonyolítását, kiadványok elkészítését, továbbá sporttevékenységgel kapcsolatos szakmai ismeretek terjesztését;
id) a fogyatékosok helyi szabadidősportjának, valamint a fogyatékosok diáksportjának fejlesztését;
ie) egyéb, a megyei (fővárosi), valamint megyei jogú városi önkormányzat önként vállalt sportcélú feladatainak ellátását;
j) szabadidősport programok céljára is szolgáló létesítmények működését, igénybevételét;
k) egyéb, az egészséges életmód terjesztésével, a szabadidősport, az iskolai, diák- és felsőoktatási sport fejlesztésével összefüggő programok, feladatok ellátását.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 277112 Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások
Az előirányzat a sport, az egészséges, mozgásgazdag életmód, fizikai aktivitás népszerűsítésével összefüggő kommunikációs-, marketing tevékenységhez, tájékoztató rendezvényekhez, programokhoz, kiadványok megjelentetéséhez használható fel.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 277123 Sportköztestületek működési támogatása
Az előirányzat támogatást nyújt a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, valamint a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége adminisztratív működéséhez, szakmai feladatainak ellátásához.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 266267 Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport programok támogatása)
Az előirányzatból támogatás nyújtható a szabadidősport és a diáksport területén, különösen a lakosság egészségügyi helyzetének javítása, a rekreációs sporttevékenységek bővítése és népszerűsítése, az egészséges, mozgásgazdag életmód, a fizikai aktivitás és ezek előnyei iránti figyelem széles körű felkeltése érdekében.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 277156 Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei
Az előirányzat támogatja:
a) a sportszakmai képesítések modul rendszerű szakmai és vizsgakövetelményein alapuló központi programok, oktatási segédletek, valamint a szakmai vizsga szóbeli és írásbeli tételeinek kidolgozását és kiadását;
b) továbbképzések szervezését, szakmai ismeretek terjesztését;
c) szakmai-módszertani anyagok készítését és korszerűsítését, digitalizálását;
d) a szakképzési szakértők részére igazolvány elkészíttetését;
e) a Magyar Sporttudományi Társaság, a Magyar Edzők Társasága, valamint a sporttudomány területén működő egyéb szervezetek működését, valamint a sporttudománnyal kapcsolatos szakmai feladataik ellátását;
f) sportinformációs rendszerek kialakításával, működtetésével, modulszerű továbbfejlesztésével kapcsolatos feladatokat, szakértői tevékenységet;
g) sport chipkártyarendszer előkészítését;
h) a Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról szóló 65/2007. (VI. 27.) OGY határozattal és az egészséges életmód terjesztésével, a sporttudomány, az utánpótlás-nevelés, a szabadidősport, az iskolai és diáksport fejlesztésével, valamint a területi – különösen a kistérségi – sportfeladatok ellátásának segítésével összefüggő programokat, infrastrukturális- és eszközfejlesztéseket;
i) tudományos és kutatási tevékenységet;
j) tanulmányok, hatástanulmányok elkészítését;
k) konferenciák és rendezvények szervezését.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 235204 Fogyatékkal élők sportjának támogatása
Az előirányzat támogatja:
a) a fogyatékosok sportjában megyei szinten, valamennyi fogyatékossági ágban és több sportágban – a fogyatékosok sportja területén – működő sportszövetség, sportszervezet működését, szakmai programjait;
b) a fogyatékosok sportjának fejlesztését szolgáló sportegészségügyi és sporttudományos programokat;
c) a sport által megvalósuló integrációt elősegítő programokat;
d) a sportrehabilitációs programokat;
e) a fogyatékos gyerekek tanórán kívüli, rendszeres, terápiás jellegű sportoktatását és programjait;
f) a sportszakember-képzési feladatokat;
g) a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségét (a továbbiakban: FONESZ) a fogyatékosok szabadidősportjának, valamint diáksportjának országos, megyei és helyi rendezvényei céljára, amely támogatást a FONESZ továbbadhatja a fogyatékosok szabadidő- valamint diáksportját megyei szinten szervező sportszövetségeknek, a megyei (fővárosi) sport-szakigazgatási szerveknek, valamint a fogyatékosok sportja területén működő sportszövetségeknek és sportegyesületeknek;
h) egyéb, a fogyatékosok sportjának fejlesztésével összefüggő feladatok ellátását.
Az előirányzatból finanszírozható továbbá – a paralimpiai sportágak kivételével – a fogyatékosok hazai és nemzetközi versenyrendszere, valamint a műhelytámogatási programok.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 229429 Sportfolió Kht. végelszámolásával kapcsolatos kiadások
Az előirányzat terhére nyújtható támogatás a Sportfolió Kht. végelszámolásával kapcsolatos költségekhez, valamint a Sportfolió Kht. tulajdonában, vagyonkezelésében, használatában álló sportlétesítmények üzemeltetéséhez.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 270701 Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése
Az előirányzat biztosítja a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program PPP-konstrukcióban megvalósuló projektekben a magánbefektető által teljesített és a szolgáltatási szerződésben részletesen meghatározott szolgáltatások ellenértékének részbeni finanszírozásául szolgáló, a magyar államot terhelő 2008. évi szolgáltatási díj hozzájárulást, valamint a kapcsolódó járulékos költségeket.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 277145 Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása
Az előirányzat támogatást nyújt:
– a Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program keretében megvalósuló állami és önkormányzati tulajdonú sportcélú ingatlanfejlesztésekre, a program koordinációjával és kommunikációjával összefüggő szakmai feladatok ellátására, az Országos Labdarúgópálya Létesítési Program keretében megvalósuló, továbbá egyéb sportlétesítmény-fejlesztési, felújítási, korszerűsítési célokra;
– az önkormányzati és egyéb nem állami tulajdonú sportcélú ingatlanok üzemeltetésével, felújításával és korszerűsítésével összefüggő feladatok, továbbá a támogatások felhasználásával kapcsolatos ellenőrző és koordinációs feladatok ellátásához kapcsolódó költségekre.
Az előirányzat finanszírozza:
a) a Papp László Budapest Sportaréna üzemeltetése során a Magyar Államot megillető állami és társadalmi eseménynapok igénybevételével kapcsolatos koordinációs feladatokat;
b) a Puskás Ferenc Stadion és Létesítményei magántőke bevonásával megvalósuló fejlesztéséhez kapcsolódó pályázati koncepció kialakításához, kiírásához és lebonyolításához kapcsolódó feladatokat;
c) az olimpiai központok fejlesztését;
d) egyéb, nem vagy nem kizárólag állami forrásból megvalósuló átfogó jellegű létesítményfejlesztési programok előkészítő és koordinációs feladatait, az abba illeszkedő egyedi beruházások támogatását, amely beruházási támogatás legfeljebb 7%-a fordítható koordinációs feladatokra;
e) a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram – „Beruházás a 21. század iskolájába” elnevezésű pályázat nyerteseinek fizetendő kamattámogatásokat és a pályázattal kapcsolatos kiegészítő költségeket;
f) sportvállalkozások fejlesztési célú hiteleik kamattámogatását.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 250145 Magyar Sport Háza program
Az előirányzat támogatást nyújt
a) a Magyar Sport Háza üzemeltetési költségeinek finanszírozásához;
b) a Magyar Sport Háza beruházáshoz kapcsolódó hitel és kamatai költségeinek, valamint a beruházással és működtetéssel összefüggő egyéb költségek fedezéséhez;
c) a sportszövetségek működéséhez szükséges infrastrukturális feladatokhoz;
d) egyéb, a Magyar Sport Házát érintő költségek fedezéséhez.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 277990 Energiaadó emelésének ellentételezése
Az előirányzat 2008. évben az energiaadó emelkedésének kompenzálására fordítható.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető beosztású személy, akit a közjogi és koordinációs szakállamtitkár kijelöl.
ÁHT 269712 Fejezeti egyensúlyi tartalék
Az előirányzat csak a Kormány engedélyével, az általa meghatározott célra használható fel a kiadások alakulására és a bevételek várható teljesítésére figyelemmel.
ÁHT 269567 Fejezeti általános tartalék
Az előirányzat a 2008. év során felmerülő, de előre nem tervezhető kiadások forrásául szolgál. Az előirányzat felhasználásáról a közjogi és koordinációs szakállamtitkár előterjesztése alapján a miniszter dönt. Az előirányzat felhasználásával kapcsolatos adatszolgáltatásért, a beszámolási kötelezettség határidőben történő teljesítéséért az ÖM PEF vezetője felel.
ÁHT 005137 Egyéb lakástámogatások
Az előirányzat nem pályázati formában nyújtott támogatásainak felhasználását a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet – a települési önkormányzatok és az egyházak támogatásáról szóló VIII. fejezet kivételével – szabályozza.
A nem pályázati formában nyújtható lakástámogatások az alábbi támogatási formákra terjednek ki: lakásépítési (vásárlási) kedvezmény, megelőlegezett kedvezmény, fiatalok otthonteremtési támogatása, mozgássérültek akadálymentesítési támogatása, folyósítási költségek, lakáscélú hitelek állami garanciái, fix kamatok kiegészítése, lakásra megtakarítók áruvásárlási kölcsönei, adó-visszatérítési támogatás, jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása, lakásépítési (vásárlási) hitelhez kapcsolódó kiegészítő kamattámogatás, lakóház felújításhoz és víziközmű létesítéséhez kapcsolódó hitel kamattámogatása, törlesztési támogatás, önkormányzati lakástámogatási hitelek kamattámogatása, forgóeszköz-hitelek kamattámogatása, pénzforgalom költségei, kamattérítés, lakáspolitikát megalapozó kutatások és lakáscélú támogatások megismertetése, lakáskommunikáció, egyéb költségek.
A lakáskommunikációra fordítható kiadások éves összegét a miniszter jogosult meghatározni.
Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a pályázati támogatások, valamint a pályázati rendszer működtetéséhez kapcsolódóan a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet VIII. fejezetében meghatározott célokat szolgáló lakásprogramok finanszírozására. Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá az ÖKO-Programon belüli pályázatok finanszírozására is. Az előirányzat felhasználásáról a Lakáspályázati Bizottság által megfogalmazott javaslat figyelembevételével a miniszter dönt.
A Kormány a 2259/2007. (XII. 23.) Korm. határozatban döntött a távhővel ellátott lakóépületek hőfogyasztása szabályozási lehetőségének megteremtésére indított program (ÖKO-Program) finanszírozásáról. A pályázat kezelője közhasznúsági szerződés keretében az ÉMI Kht., a program forrásának az előirányzat terhére történő egyidejű rendelkezésre bocsátása mellett.
A gazdálkodást érintő jogosítványok elkülönülnek azon szempontból, hogy pályázati döntés meghozatala során, pályázati rendszer működtetésénél vagy nem pályázati rendszer keretében gyakorolják azokat.
ÖKO-Programnál a pályázati döntés meghozatala esetén
Kötelezettségvállaló: a pályázatok eredményéről a miniszter dönt. A miniszteri döntésnek megfelelően a mintaszerződések alapján az egyedi szerződések kötelezettségvállalója – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár felhatalmazásával – az ÉMI Kht. vezérigazgatója, illetve az ÉMI Kht. vezérigazgatója általa javasolt vezető beosztású személy.
Pénzügyi ellenjegyző: a pályázatok eredményéről szóló döntés pénzügyi ellenjegyzője az ÖM PEF vezetője, a miniszteri döntésnek megfelelően létrejövő szerződések pénzügyi ellenjegyzője az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az ÉMI Kht. vezérigazgató, az ÉMI Kht. műszaki igazgatója, az ÉMI Kht. vezetője által megbízott két pályázati referens együtt, vagy az ÉMI Kht. Lakás-innovációs divízió műszaki vezetője egy pályázati referenssel együtt.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Pályázati rendszer működtetésénél
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Főosztály vezetője vagy azon vezető beosztású személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Nem pályázati rendszer keretében gyakorolt döntéseknél
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Főosztály vezetője vagy azon vezető beosztású személy, akit az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár kijelöl.
Utalványozó: miniszter, ÖM Lakásügyi Főosztályának a vezetője vagy az általa kijelölt, írásban felhatalmazott munkatárs.
Az előirányzat ezen alcím alá tartozó részének felhasználásánál, figyelembe kell venni a 3/2006. (BK 16.) ÖTM utasítást.
V. Korábbi évek költségvetési törvényeiben meghatározott, a XI. fejezethez tartozó
fejezeti kezelésű előirányzatok célja és az előirányzat feletti rendelkezési jogkörök megnevezése
A 2008. évre előirányzatosított, korábbi években vállalt kötelezettségvállalással terhelt, korábbi évek költségvetési törvényeiben megjelenő fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendje az alábbiak szerint kerül szabályozásra:
A 2007. évi költségvetésről szóló 2006. évi CXXVII. törvényben a XI. ÖTM fejezetben nevesített alábbi fejezeti kezelésű előirányzatok kötelezettségvállalással terhelt maradványai 2008. január 1-jétől az „Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása” fejezeti előirányzatba olvadnak be. E beolvadó maradványok a következők: „Állami és önkormányzati – Sport XXI. Létesítményfejlesztési program – sportlétesítmények fejlesztése”, „Önkormányzati és egyéb nem állami tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetése”, „Sportlétesítményekkel kapcsolatos egyéb folyamatban lévő kormányzati feladatok”, „21. századi iskolai és önkormányzati sportlétesítményfejlesztési program”, „Sportvállalkozások támogatási programja”.
Az „Egyéb lakástámogatások” előirányzat terhére korábbi években vállalt kötelezettségek állományának maradványa 2008. évtől a „Lakóépületek és környezetük felújításának támogatás” előirányzatba olvad be.
ÁHT 232940 Állami Támogatású Bérlakás Program
Az előirányzat felhasználható a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján:
– a bérlakás állomány növelésére,
– a lakóépülettömbök részbeni vagy teljes korszerűsítésére, felújítására,
– az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet szerint új lakóingatlanok építésére alkalmas, illetve a települések helyi építési szabályzatában előírtak szerint közművesített építési telkek növelésére,
– az ingatlan-nyilvántartásban lakásként nyilvántartott, továbbá más célú ingatlanként nyilvántartott, de legalább egy önálló lakást magába foglaló egyházi ingatlanok korszerűsítése, felújítása érdekében.
Az előirányzat-felhasználásnál figyelembe kell venni a 7/2006-os ÖTM utasítást is.
Pályázati eljárás esetén
Kötelezettségvállaló: a pályázatok eredményéről a miniszter dönt. A miniszteri döntésnek megfelelően a mintaszerződések alapján az egyedi szerződések kötelezettségvállalója – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár felhatalmazásával – az ÉMI Kht. vezérigazgatója, illetve az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt vezető beosztású személy.
Pénzügyi ellenjegyző: a pályázatok eredményéről szóló döntés pénzügyi ellenjegyzője az ÖM PEF vezetője, a miniszteri döntésnek megfelelően létrejövő szerződések pénzügyi ellenjegyzője az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az ÉMI Kht. vezérigazgatója, az ÉMI Kht. műszaki igazgatója, az ÉMI Kht. vezetője által megbízott két pályázati referens együtt, vagy az ÉMI Kht. Lakás-innovációs divízió műszaki vezetője egy pályázati referenssel együtt.
Utalványozó: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány-ellenjegyző: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az ÉMI Kht. vezérigazgatója által javasolt, az ÖM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
ÁHT 267156 Cigányság lakáskörülményeinek javítása
Az előirányzat az Országos Cigány Önkormányzattal 2001-ben kötött támogatási szerződés alapján a cigányság lakáskörülményeinek javítását szolgáló program keretében megkezdett építési beruházások befejezéséhez szükséges forrást teremti meg.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár és a Lakásügyi Főosztály vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár és a Lakásügyi Főosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 269812 Közbiztonsági, közigazgatási és tűzvédelmi beruházások
Az előirányzat célja a miniszter által jóváhagyott beruházási tervben szerepeltetett beruházások megvalósítása. Az ÖM PEF előterjesztése alapján a közjogi és koordinációs szakállamtitkár az előirányzatok felhasználását engedélyezi, a beruházási tervet, illetve az előirányzat évközi módosításait (pontosításait) jóváhagyja. A beruházási-finanszírozási alapokmány jóváhagyására, módosítására a kötelezettségvállalásra felhatalmazottak jogosultak.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 245812 IDEA program támogatása
Az előirányzat a kormányzati prioritásokat, valamint a magyar közigazgatási intézményrendszer korszerűsítésének elméleti előkészítő feladatait szolgálja. Ennek során a program módszertani segítséget nyújt a többcélú kistérségi társulások, közigazgatási hivatalok működéséhez, kidolgozza a közigazgatási-területpolitikai decentralizáció és dekoncentráció elvi alapjait, szabályozási koncepcióját, különös hangsúllyal az önkormányzatok finanszírozási és gazdálkodási rendszerének megújítására.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 232698 Katasztrófa-elhárítási célelőirányzatok
A katasztrófa-elhárítás során felmerülő költségek és károk, peres ügyek fedezetét szolgáló előirányzat.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott személy.
ÁHT 269145 Parlagfűmentesítés végrehajtásának támogatása
Az ÖM a közigazgatási hivatalokon keresztül gondoskodik a több ágazatot érintő, parlagfűmentesítési célú kormányzati döntések végrehajtásának területi összehangolásáról. A fejezeti kezelésű előirányzatnak eredeti előirányzata nincs, módosított előirányzata 14 millió forint, mely a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium között megkötött, a „Parlagfűmentes Magyarországért” Tárcaközi Bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása fejezeti kezelésű előirányzat terhére, előirányzat-átadási megállapodás keretében átvett támogatás. Az átvett előirányzat egyenlő arányban felosztásra került a regionális közigazgatási hivatalok között, ezen támogatás biztosítja a regionális parlagfűmentesítési bizottságok működtetéséhez szükséges forrást.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.”
ÁHT 279289 Őrbottyán és térsége csatorna- és szennyvízelvezetési rendszerének kiépítése
A Kormány a központi egyensúlyi tartalék és a központi költségvetés általános tartalékának felhasználásáról, valamint a 2006. évi előirányzat-maradvány átcsoportosításáról szóló 2258/2007. (XII. 23.) Korm. határozatban döntött Őrbottyán és térsége csatorna- és szennyvízelvezetési rendszerének kiépítése támogatásáról. A beruházás megvalósításának és az állami támogatás felhasználásának feltételeiről az ÖM, a BMSK Zrt és az önkormányzat támogatási szerződést köt.
Kötelezettségvállaló: a miniszter.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár valamint az ÖM PEF főosztályvezetője.
ÁHT 279290 Egyedi önkormányzati beruházások támogatása
A Kormány a központi egyensúlyi tartalék és a központi költségvetés általános tartalékának felhasználásáról, valamint a 2006. évi előirányzat-maradvány átcsoportosításáról szóló 2258/2007. (XII. 23.) Korm. határozatban döntött egyes önkormányzati beruházások támogatásáról. A beruházások megvalósításának és az állami támogatás felhasználásának feltételeiről az ÖTM és a BMSK Zrt 2007-ben koordinátori szerződést kötött.
Kötelezettségvállaló: a miniszter, a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 208635 Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei
Az előirányzat célja, hogy pénzügyi forrást biztosítson a közigazgatási hatósági eljárás bevezetésének előkészítésével és a kapcsolódó hatásvizsgálattal és kodifikációval összefüggően jelentkező feladatok ellátására, illetve a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről szóló 199/1998. (XII. 4.) Korm. rendeletben szabályozott köztisztviselői továbbképzéshez és a közigazgatási vezetőképzéshez, valamint a közigazgatási alap- és szakvizsgáztatási feladatok ellátásának költségeire. Az előirányzat felhasználására a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium tesz javaslatot a miniszternek, aki a felhasználásról dönt.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 254890 Önkormányzati fejlesztések kiegészítő támogatása
Az előirányzat az önkormányzatok részére a SAPARD támogatások áfa önrészének megtérítését biztosítja.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 269290 Árvízi védekezési feladatok
A 2006. tavaszi dunai és a tiszai árvíz okozta károk enyhítése érdekében Magyarország az Európai Unió Szolidaritási Alapjából támogatást igényelt. A támogatást (15 063 587 eurót) Magyarország részére az Európai Parlament döntése alapján az Európai Bizottság megítélte, mely összeg e fejezeti kezelésű előirányzat fedezetét biztosítja. Az előirányzat felhasználásáról tájékoztatni kell az Európai Bizottságot.
Az előirányzat csak közvetlen károk, illetve közkiadások pénzügyi fedezetére korlátozódik, valamint az alábbi elsődleges veszélyhelyzeti tevékenységek (rész)finanszírozására szolgál:
– infrastruktúra (energiaellátás, vízellátás, közlekedés, valamint egészségügyi és oktatási szolgáltatás),
– ideiglenes szállás és mentőszolgálat,
– megelőző infrastruktúra biztosítása és a kulturális örökség védelme,
– a természeti katasztrófa által érintett terület megtisztítása, a természeti területeket is ideértve.
A támogatás kedvezményezettjei az alábbi minisztériumok: EüM, FVM, GKM, HM, IRM, KvVM, OKM, ÖM, illetve a települési önkormányzatok.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, az ÖM PEF főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
ÁHT 000879 Sporttudományi feladatok
Az előirányzat-felhasználás célja támogatás nyújtása a Magyar Sporttudományi Társaság, valamint a sporttudomány területén működő egyéb szervezetek részére sporttudománnyal kapcsolatos szakmai feladataik ellátásához, ezen belül kutatás, sporttudományi kiadványok megjelentetése, továbbképzések beindítása, oktatás színvonalának emelése, konferenciák szervezése, azokon való részvétel, a sporttudományi szervezetek működési támogatása, támogatás nemzetközi sporttudományi szervezeteknek fizetendő tagdíjhoz, egyéb, a sporttudománnyal összefüggő szakmai feladatok ellátásához.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 266234 Nemzeti Sportinformációs Rendszer
Az előirányzat-felhasználás célja egy olyan információs adatbázis létrehozása, amelynek speciális adatai segítik a sport minden területének működését, alapul szolgálnak a hosszú távú stratégiák kialakításához.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264667 Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása
Az előirányzat-felhasználás célja a köztestület működésének, feladatai ellátásának támogatása. A MOB hazánk sportéletének kiemelt jelentőségű, vezető intézménye. A nyári és téli olimpiai játékokon a magyar résztvevők utaztatásával, nevezésével, ellátásával kapcsolatos mindennemű koordinációs és szervezési tevékenységet a MOB végez, beleértve a felkészülés szakmai koordinációját is. Az olimpiai sportágak szakmai támogatása felhasználásának elsődleges kontrollja is a MOB feladatkörébe tartozik.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264690 Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása
Az előirányzat a Nemzeti Szabadidősport Szövetség működésének támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264767 Szakképzés támogatása
Az előirányzat-felhasználás célja a szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv. 5. §-a (1) és (2) bekezdésében a szakképesítésért felelős miniszter részére meghatározott – a sportszakmai képesítésekkel összefüggő – feladatok végrehajtása.
Tételesen:
– a modulrendszerű szakmai és vizsgakövetelményeknek megfelelő központi oktatási programok kidolgoztatása és kiadása;
– a szakmai tantárgyak korszerű tankönyveinek kidolgoztatása és kiadása;
– központi írásbeli feladatok és szóbeli tételek kidolgoztatása;
– multimédiás oktató csomag készíttetése a kistérségi testedzési és sportprogramok szervezéséről és lebonyolításáról;
– igazolvány elkészíttetése az Országos szakképzési szakértői névjegyzékre – pályázat útján – felvételt nyert szakemberek részére;
– szakmai továbbképzések;
– országos szakmai tanácskozások.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 266245 Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása
Az előirányzat-felhasználás célja a szervezet működésének és feladatai ellátásának támogatása. A Sportegyesületek Országos Szövetsége a versenysport területén legeredményesebb sportegyesületeket tömöríti, javaslatot tesz a sportegyesületek működésére és szakmai feladataik ellátására rendelkezésre álló költségvetési támogatási keret elosztására, illetve szolgáltatásokat nyújt a sportszervezetek részére.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 266256 Gerevich Aladár-sportösztöndíj
Az előirányzat a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány által folyósított egységes Gerevich-sportösztöndíj összegének kifizetésére szolgál.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 276390 Kiemelt stratégiai célok megvalósítása
Az előirányzat felhasználásának célja a „Sportoló Nemzet” szemléletváltás megvalósítását elősegítő innovatív programok, a Sport XXI. Nemzeti Sportstratégiáról szóló 65/2007. (VII. 27.) OGY határozatban megfogalmazott prioritások (többek között: innovatív projektek, tudományos kutatási tevékenységek, tanulmányok, szakmai kiadmányok és módszertani segédletek elkészítésének és megjelentetésének támogatása, konferenciák és rendezvények szervezése), sportpolitikai stratégiai célok és feladatok támogatása.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 248167 A 2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program
Az előirányzat fedezetet nyújt a 2006. évi úszó EB megvalósításának létesítményfejlesztési feladatai ellátására.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264634 Kiemelt biztonsági kockázatú sportesemények támogatása
Az előirányzat-felhasználás célja a sportrendezvények biztonságáról szóló 54/2004. (II. 31.) Korm. rendelet alapján létrejött, a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Szakértői Bizottság döntései alapján a kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített mérkőzések kiegészítő, közfeladatként ellátott rendőri biztosítása költségeinek, valamint a Bizottság működésével kapcsolatos költségek biztosítása.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
ÁHT 264645 Kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása
Az előirányzat a kiemelkedő hazai rendezésű sportesemények támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető beosztású személy.
VI. Záró rendelkezések
12. a) Jelen utasítás a közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban a folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.
b) Jelen utasítás hatálybalépését követően 8 napon belül az érintett szakállamtitkároknak abban az esetben kell nyilatkozniuk jelen utasítás mellékletének kitöltésével a kötelezettségvállalási és szakmai teljesítésigazolási jogkört betöltő személyekről, ha a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 6/2008. (BK 8.) ÖTM utasítás 12. b) pontja alapján kitöltött mellékletekben jelen utasítás hatálybalépését követően változás történik.
c) Jelen utasítás hatálybalépését követő 8 napon belül a sport szakállamtitkárnak, valamint az ÖM JOF, ÖM PEF vezetőinek a jogi ellenjegyzésre jogosultak köréről, az ÖM PEF vezetőjének a pénzügyi ellenjegyzésre, érvényesítésre, utalványozásra, utalvány ellenjegyzésre jogosultak meghatározásáról abban az esetben kell nyilatkozniuk jelen utasítás mellékletének kitöltésével, ha a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 6/2008. (BK 8.) ÖTM utasítás 12. b) pontja alapján kitöltött mellékletekben jelen utasítás hatálybalépését követően változás történik.
d) Miniszteri írásbeli döntés alapján átruházott kötelezettségvállalási, szakmai teljesítésigazolási, utalványozási jogról a döntést követően haladéktalanul, a melléklet kitöltésével értesíteni kell az ÖM PEF vezetőjét és – a vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítése érdekében – az ÖM Humánerőforrás és Civilkapcsolati Főosztály vezetőjét.
e) Jelen utasítás hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről szóló 6/2008. (BK 8.) ÖTM utasítás.
Dr. Gyenesei István s. k.,
önkormányzati miniszter

Melléklet a 8/2008. (HÉ 41.) ÖM utasításhoz

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/A)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett kötelezettségvállalásra jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………
szakállamtitkár/Nemzetközi Főosztály vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/B)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója/ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett szakmai teljesítésigazolásra jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………
szakállamtitkár
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/C)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója / ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett jogi ellenjegyzésre jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………………
ÖM sport szakállamtitkár/ÖM Jogi Főosztály vezetője/
ÖM PEF vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/D)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója / ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett pénzügyi ellenjegyzésre jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
…………………………………………………
ÖM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/E)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója / ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett utalványozásra jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………………
ÖM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/F)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója / ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett utalványozás ellenjegyzésére jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………………………
ÖM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/G)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat(ok) neve:
ÁHT azonosítója / ÁHT azonosítói:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett érvényesítésre jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatálybalépésének napja:
Kiállítás kelte:
……………………………………………
ÖM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetője
*

Az utasítást a 4/2009. (II. 27.) ÖM utasítás VI. fejezet 12. pont f) alpontja hatályon kívül helyezte 2009. február 27. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére