BÜ BH 2008/83
BÜ BH 2008/83
2008.04.01.
Az önbíráskodás bűncselekményének nem teljes (befejezetlen) kísérletének és az attól való önkéntes elállásnak a megállapíthatóságára – az elkövetési magatartások azonossága folytán – a zsarolás bűncselekményével kapcsolatos 4/2002. büntető jogegységi határozat szerinti iránymutatás alkalmazható [Btk. 16. §, 17. § (3) bek., 273. § (1) bek., 323. § (1) bek., 4/2002. BJE].
Az elsőfokú bíróság a 2006. március 13. napján kihirdetett ítéletével a terheltet önbíráskodás bűntette miatt 30 nap fizikai jellegű közérdekű munkára ítélte.
A másodfokon eljáró bíróság a 2006. november 3. napján jogerős ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta: a terhelt cselekményét önbíráskodás bűntette kísérletének minősítette, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A jogerős ügydöntő határozatban megállapított tényállás lényege szerint a terhelt 2000. év augusztusától szóbeli megállapodás alapján kőművesmunkát végzett sértett felújítás alatt álló családi házában. Előzetesen sem az elvégzendő munkákról, sem azok ellenértékéről nem egyeztek meg. A közöttük támadt nézeteltérés miatt a terhelt 2000. év decemberében a munkálatokat abbahagyta, és kérte az elvégzett munka ellenértékét. A sértett a megjelölt összeget eltúlzottnak találta, ezért nem akarta kifizetni. A terhelt 2001. év januárjában több esetben felhívta a sértettet, és azt üzente, hogy ha nem fizet ,,beindítja a gépezetet és várhatja a következményeket''. Amennyiben nem rendezi a tartozását ,,szétvereti a fejét''. Február 1-jén telefonon ismét azt közölte a sértettel, hogy őt és gyermekét ,,megpengézteti'', ha nem fizet. A két gyermekét egyedül nevelő sértett nagyon megijedt, megkérte ismerősét, hogy aludjon nála, majd másnap a rendőrségen feljelentést tett a terhelt ellen. Végül a sértett fia felvette a terhelttel a kapcsolatot, és a csökkentett követelés egy részét kifizette, illetve a tartozás rendezésére írásban egyezséget kötöttek.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában kifejtettek szerint a sértett – aki korábban elzárkózott a fizetés elől – a terhelt telefonon történt fenyegetései hatására megijedt, és kifizette a mérsékelt összegű követelést. A jogi indokolásában pedig arról adott számot, hogy a terhelt önbíráskodást megvalósító bűncselekménye azért befejezett bűncselekmény, mert a sértett a fenyegetéssel történt kényszerítés hatására az elkövető által megkívánt magatartást tanúsította – a követelt pénzösszeget kiegyenlítette.
A felmentésért bejelentett védelmi fellebbezés nyomán eljáró másodfokú bíróság az ítéleti tényállást kiegészítette: A terhelt és a sértett között a kért összeg nagysága miatt azt követően keletkezett nézeteltérés, hogy a sértett nem fogadta a terhelt közeledését. A terhelt első alkalommal 2001. január 9-én beszélt a sértettel, majd január 26-án F. G.-vel. Ez utóbbi beszélgetésnél a sértettre utalva azt a kijelentést tette, hogy ,,szétveri a képét''. 2001. február 26-án ügyvéd közreműködésével kötöttek írásban megállapodást a fizetésről, a sértett ekkor 200 000 forintot adott át, majd havi részletekben 2002. március 5-éig a tartozását kifizette. A másodfokú bíróság mellőzte azt a megállapítást, hogy a megállapodás megkötésére, illetve a közösen meghatározott összeg kifizetésére a terhelt fenyegetései hatására került sor. A bűncselekmény kísérletnek történő minősítését pedig azzal indokolta, hogy a terhelt fenyegetése (a sértettől a pénzösszeg követelése) és a sértett által tanúsított magatartás (pénzfizetés) között nincs oksági összefüggés. A sértett a feljelentés megtétele után több mint három héttel – majd azt követően egy éven keresztül részletekben – és nem a fenyegetés hatására fizetett, bár a terhelt fenyegetései a kifizetést célozták.
A jogerős ügydöntő határozat ellen a terhelt terjesztett elő felülvizsgálati indítványt arra hivatkozással, hogy az önbíráskodás bűntettében bűnösségének megállapítására a büntető anyagi jog szabályainak megsértése miatt került sor. Az indítvány jogi okfejtése szerint a Btk. 273. §-ában írt önbíráskodás nem valósult meg, mert a sértett nem a fenyegetés hatására fizetett, ekkor ugyanis nincs bűncselekmény. Ha pedig a fenyegetés és a sértett magatartása között nincs összefüggés, akkor a bűncselekmény kísérlete sem valósulhatott meg. A 2001. február 1-jén történt fenyegetésre hivatkozás pedig valótlan, az ügyvéd fizetési felszólításának átvétele miatt, bosszúból tett a sértett feljelentést. Ezért a felülvizsgálati indítvánnyal megtámadott határozatok hatályon kívül helyezését kérte.
A nyilvános ülésen a védő bűncselekmény hiányában kérte a terhelt felmentését. A felülvizsgálati indítványban írtakat azzal egészítette ki, hogy a tényállásból levonható olyan következtetés, ami a Btk. 17. § (3) bekezdésében írtak alkalmazására ad lehetőséget (önkéntes elállás). A terhelt az ügyvédi megállapodást követően belenyugodott a részletekben történő fizetésbe, így önkéntes elállása folytán maradt el az önbíráskodás bűncselekményének a befejezése. Végül a büntetés enyhítését, pénzbüntetés kiszabását kérte.
A Legfőbb Ügyészség az átiratában a felülvizsgálati indítványnak az ítéletekben megállapított tényállás helyességét kifogásoló részét törvényben kizártnak, egyebekben alaptalannak tartva a sérelmezett határozatok hatályban tartására tett indítványt. A legfőbb ügyészi okfejtés szerint a terhelt magatartása (telefonon több alkalommal tett fenyegető kijelentése) alkalmas volt a sértettben komoly félelem kiváltására. Ezért kérte ismerősét, hogy nála aludjon, majd tett feljelentést a rendőrségen. Az önbíráskodás az erőszak vagy a fenyegetés kifejtésével kísérleti szakba lép, ezért a másodfokú bíróság a büntető anyagi jog szabályának sérelme nélkül minősítette a terhelt cselekményét kísérletnek. A nyilvános ülésen jelen volt képviselője a védő önkéntes elállással kapcsolatos okfejtését azért nem osztotta, mert a sértett a fenyegetések miatt tett feljelentést. Az ügyvédi megegyezést követően a fenyegetések folytatása okafogyottá vált.
A Legfelsőbb Bíróság – megállapítva, hogy a felülvizsgálati indítvány a terhelt bűnösségének megállapítását anyagi jogszabálysértés folytán sérelmező része [Be. 416. § (1) bekezdés a) pontja] a jogerős határozatok felülvizsgálatát megalapozza – a határozat érdemi felülvizsgálatát elvégezte.
A felülvizsgálati indítványt nem találta alaposnak.
A Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében írt önbíráskodást az követi el, aki abból a célból, hogy jogos, vagy jogosnak vélt vagyoni igénynek érvényt szerezzen, mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön.
A bűncselekmény elkövetési magatartása a kényszerítés, amely a sértett akaratára történő fizikai vagy pszichikai jellegű olyan ráhatást jelent, amelynek eredményeképpen a sértett nem a saját, hanem az elkövető akaratának megfelelő magatartást tanúsítja. Az elkövetés módja az erőszak vagy a fenyegetés. A kényszerítés megkezdésével (fenyegetés) már tényállási elem valósul meg, tehát a cselekmény kísérleti szakba lép.
E bűncselekmény hasonlóságot mutat a zsarolás bűntetté-hez. A Btk. 323. § (1) bekezdése szerint e bűncselekmény akkor valósul meg, ha az elkövető jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel kárt okoz.
A két törvényi tényállás célzatában meglévő különbözőségek (jogos vagy jogosnak vélt vagyoni igény, illetve jogtalan haszonszerzés) ellenére a cselekmények elkövetési magatartása közötti hasonlóság miatt a nem teljes (befejezetlen) kísérlettől való önkéntes elállás szempontjából irányadónak lehet tekinteni a 4/2002. büntető jogegységi határozatban a zsarolás bűncselekményével kapcsolatban kifejtetteket. Az önbíráskodás bűncselekménye [Btk. 273. § (1) bekezdés] tekintetében is irányadó, hogy nem teljes (befejezetlen) a kísérlete mindaddig, amíg az erőszakos vagy fenyegető elkövetési magatartás miatt a passzív alany (a sértett) nem kényszerül a tettes akarata szerinti magatartásra.
Az önbíráskodás kísérlete tehát – addig, ameddig az erőszak vagy fenyegetés nem kényszeríti a sértettet a tettes akarata szerint való tevésre (nem tevésre, tűrésre) – befejezetlen, ezért az attól való önkéntes elállás lehetséges. A kialakult és töretlen ítélkezési gyakorlat szerint a nem teljes (befejezetlen) kísérlet esetén az önkéntes elállás akkor állapítható meg, ha a tettes külső körülmény kényszerítő befolyása nélkül, azaz túlnyomórészt saját elhatározásából lép vissza a megkezdett elkövetési magatartás továbbfolytatásától. Alanyi oldalon ez abban nyilvánul meg, hogy a tettes megváltoztatja a bűncselekmény véghezvitelére vonatkozó eredeti szándékát, felhagy azzal, holott a külső körülmények nem akadályozzák az elkövetési tevékenységnek a bűncselekmény befejezéséig történő folytatását. Az önbíráskodás bűntette – mint tevékenységet (cselekvést) igénylő elkövetési magatartás – esetében a befejezetlen kísérlettől elállás a passzív alany erőszakkal vagy fenyegetéssel történő tevésre, nem tevésre vagy eltűrésre kényszerítésének a nem folytatásával egyenértékű. Nem szükséges ugyan, hogy a terhelt a sértett tudomására hozza azt az elhatározását, hogy a bűncselekmény véghezviteléről végleg lemondott, de ennek a lemondásnak a körülményekből egyértelműen megnyilvánulónak kell lennie. A 4/2002. BJE-ben a zsarolással kapcsolatban kifejtettek e téren is irányadóak önbíráskodás esetén is.
Az elállásra utaló és felismerhető külső körülmények meglétére, vagy hiányára a konkrét tényállás alapján kell következtetést levonni.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a védő által állított önkéntes elállásra [Btk. 17. § (3) bekezdés] utaló adatot a jogerős ítélet tényállása nem tartalmaz. A terhelt 2001 januárjában a sértettet közvetlenül, illetve fián keresztül üzenve fenyegette meg, utolsó alkalommal a feljelentést megelőző napon. Ezt követően került sor az ügyvéd bevonására, majd az írásbeli egyezség megkötésére annak érdekében, hogy a sértett milyen módon rendezze a tartozását. Ebből azonban nem következik, hogy a terhelt szándékával felhagyott, cselekményétől önként elállt volna. Az elsőfokú ítélet azt tartalmazza, hogy amikor a sértett közölte a vádlottal, hogy feljelentette, a vádlott kinevette őt.
A terhelt tehát tudomást szerzett arról, hogy a sértett feljelentésével a hatósághoz fordult, ebből pedig az következik, hogy elállás esetén is hiányozna annak önkéntessége. A terhelt javára tehát a Btk. 17. § (3) bekezdésének első fordulatában írt kísérlettől önkéntes elállás sem állapítható meg.
A jogerős ügydöntő határozat tényállását figyelembe véve tehát az eljárt bíróságok a büntető anyagi jogszabály sérelme nélkül minősítették a terhelt cselekményét önbíráskodás bűntette kísérletének.
A Legfelsőbb Bíróság mindezekre figyelemmel, a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt, és a megtámadott határozatokat a Be. 426. §-a alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Bfv. II. 261/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás